Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)
1989-12-14 / 297. szám
1989. DECEMBER 14. jj^ÉPlAP 3 Gyógyulóban a sör-sokkból Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepli a Mező- héki Táncsics Termelőszövetkezet. Ez alkalomból ma délután Rákócziújfaluban, holnap délelőtt Mezőhéken, délután pedig Mesterszálláson tartanak jubileumi rész- közgyűlést, amelyen a négy évtizedes visszatekintés mellett értékelik az idei gazdasági évet is. A szövetkezet legkorábbi jogelődje a Mezőtúri Vörös Csillag Tsz volt, amelyet a kunsági várostól 16 kilométerre, 1949 októberében alakított meg tizenhét gazda. Három lóval és két ökörrel 154 holdon kezdték meg a közös gazdálkodást. Több, részben erőszakos tagosítási hullám során létrejött szövetkezet — mezőtúri, mező- héki, rákócziújfalui, mesterszállási téeszek — egyesülése, egyesítése révén alakult ki a (mai tíz és félezer hektáros nagyüzem. Sikeres és kudarcokkal terhes, aszá-; lyos és jégveréses, veszteséges és állami díjat hozó esztendők váltogatták egymást az évtizedek alatt, de végül is — elsősorban európai színvonalú alaptevékenységével, újabban pedig élelmiszeripari üzemének ex- porttermékei révén — határainkon túl is ismertté, elismertté vált a Mezőhéki Táncsics. Négy évtized történelméhez hozzátartoznak a térségre jellemző kedvezőtlen természeti hatások kivédésére tett törekvések is, például a nagy léptékű öntözésfejlesztés. Nyolc nagy teljesítményű lineár öntözőberendezés immár a 9 ezer hektár szántóterület csaknem egyhar- rnadán teszi lehetővé esőszűke tavaszokon, nyarakon a mesterséges csapadékpótlást. Nem kisebb erőfeszítéseket tettek az állattenyésztés fejlesztésére, aminek eredményeként most már évente 2 ezer tonna sertéshús, 2 millió liter tej, 400 tonna vágómarha és 25 millió étkezési tojás értékesítésére képes a szövetkezet. Az 1978- ban üzembehelyezett zöldségszárító 130 milliós árbevételt ér el egy évben, 20 százalékos nyereséghányaddal. Csaknem másfél ezer tonna paprika, petrezselyem, hagyma és kamilla szárít- mány készül ott évente, amit a paprika kivételével közvetlenül tőkés exportra szállítanak. A valamikori három lovas, két ökrös gazdák mai utódai a 723 aktív téesztag és a csaknem 200 alkalmazott, jelenleg 600 milliós közös vagyont működtet úgy, hogy a maguk és a családjuk megélhetésén túl, mintegy 600 nyugdíjas megélhetéséről is gondoskodnak. Idén a tagság közösben szerzett éves átlagkeresete várhatóan eléri a személyenkénti 100 ezer forintot. A szárító üzemhez kapcsolódva integrált intenzív háztájiból, fűszerpaprika és petrezselyem termesztésével megközelítőleg évi 60 ezer forintos, adómentes, kiegészítő jövedelemre tesznek szert a tagok. A négy évtized történéseihez tartozik a Táncsics Tsz beruházásával és gesztorságával megvalósított Első Magyar Szövetkezeti Sörgyár átadása is, amely bizony, miután kiderült, hogy sokkal inkább szolgálta egyes személyek és az állam érdekeit, mint a tagságét — némileg csorbította a közös gazdaság jó hírét. A tagság és a szakvezetés azonban bizonyított: ha Teljesítik a bevételi tervet és „hozzák” a nyereséget is lubileumi részközgyűlések a negyven éves Táncsics Tsz-ben Táncsics Tsz, akkor nem csak sör! A beruházáshoz kapcsolódó terhek és a kedvezőtlen közgazdasági szabályozás ugyan alaposan megrendítette a közös gazdaság tartalékalapjait, a változatlanul nívós alaptevékenység idei eredményei azzal biztatnak, hogy kiheveri a mezőhéki téesz a sör- sokkot. Az előzetes számítások szerint az 1989 évi 782,5 millió forintos árbevétel csaknem 50 millióval meghaladja a tervezettet és az idén várt 10 milliós nyereséget is „hozza” a szövetkezet. A szarvasmarha ágazatban dolgozók például három, a sertéstenyésztők ötmillió forinttal fejelték meg az árbevételi tervet. A 16 milliós növénytermesztési árbevétel-többlet olyan kiemelkedő teljesítményeknek köszönhető, mint például a 3000 hektár átlagában elért 6,2 tonnás búza átlagtermés, a 47 tonnás cukorrépahozam és a hektáronkénti 3,3 tonnás borsótermés. A mai és a holnapi rész- közgyűléseken a még élő alapító- és a legrégebben a szövetkezetben dolgozó tagoknak — szám szerint negyven személynek — jubileumi emléklapot és anyagi elismerést adnak át. T. F. II halak nem pusztulnak el, ugye? Nem a természet rovására Nekem is fülembe jutott a hír, hogy pontosan a Magyar Országos Horgász Szövetség alkalmazottai fogták (i halakat a Tisza-tó melletti kubikgödrökből. Mit képzelnek ezek? — hallani többfelöl. Azt hiszik, nekik szabad, míg másoknak tilos a halászat? Milyen jelzőlámpájuk van, hogy számukra mindig zöldet, a közönséges halandónak meg egyfolytában csak pirosat mutat? Pedig ősi halászdinasztiák éltek itt Tiszafüreden, s évszázadokkal ezelőtt a lakosság háromnegyed része halászattal, haltartósítással, halkereskedelemmel foglalkozott és meg is élt belőle. — Gondoltam, ennek utána nézek, de utam álőször a Tisza felé vezetett. A töltésen sétálva párpercnyi járásra á várostól már hamisítatlan természet vett körül. A délutáni Nap sugarait elnyelte a befagyott folyó vize, de át-átcsillant azért az erdő fáinak lehulló lombkoronái között. No, koma! Megvagy! Nézd csak, igaz, hogy tuskés, de a többi helyen alig találok. — Emlékszel, mikor tavaly télen olyan furcsán ropogott itt a jég? — Hogyne emlékeznék! Mikor megbontottuk, rengeteg réticsíkot, meg törpeharcsát találtunk. Akkor még egylépcsőben két méterrel csökkentették a vízszintet. — Majd megszakadtunk, mire vödrökben a vezérárokba cipeltük őket, különben a réticsík, ez az értékes védett halfajta is mind ott pusztult volna. Száraz gallyra léptem, mely nagyot roppant, s bevallom kissé félve közeledtem hozzájuk. Csak nem éppen az orvhalászokkal találkoztam? Bizonyára leolvashatták arcomról a bizalmatlanságomat. Mosolyogva kiáltott két piros arcú fiatalember, menjek bátran közelebb. Mint megismerkedésünk után kiderült, a „tettesek”: ifj. Szabó Károly halász és Fekete Zoltán halőr. — Ez a tiszaörvényi Mo- rotva. Mentőhalászatot végzünk, de gyenge az eredmény. Ma még öt darab compó és három, méreten aluli csuka került a hálóba, hál’ istennek — sóhajt fel Fekete Zoltán. — Halász vagyok, de örülök, hogy kevés van — szól közbe ifj. Szabó Károly. — Ez azt mutatja, hogy a hal ki tudott menekülni a Tiszába, azt már nem kell félteni. Gépkocsizúgást hallunk. Mosolygós, szőke bajszú fiatalember száll ki belőle. — Hegedűs Gábor vagyok, a MOHOSZ helybéli kirendeltségének vezetője — kezdi a bemutatkozással. Majd további kérdéseimre ő válaszol. — Ne haragudjon, de én nem értem ezt az egész hal- pusztulás és mentőhalászat dolgot. Elmagyarázná? — Szívesen. Tudja, itt van a Tisza-tó, amelyről az őszi—téli időszakban lentebb engedik a vizet. Eddig az volt a gyakorlat, ho<*y két méterrel csökkentették a vízszintet, mely sok esetben nagyarányú halpusztuláshoz vezetett. Az idén először igazi partner volt a KÖTI- KÖVIZIG abban, hogy különösebb írásbeli határozat nélkül is csak egy méterrel legyen ez alacsonyabb. Ez is fokozatosan történt, a halak áttelepítése így bizto- sítottabb, könnyebben átjuthattak a Tiszába. Gond az. hogy december tizenöttől további egy méterrel kellene az üzemrend szerint a csökkentést végrehajtani. Reméljük, hogy erre nem kerül sor és a KVM illetékesei elfogadják több érintett szerv javaslatát. A holtágakban már elvermelt halakról ne engedjenek le újabb egy méter vizet, mert mind ott pusztulnak, s veszélybe kerül a jövő évi állomány. — Csak nem azt akarja mondani, hogy a MOHOSZ- nak ebből egy fillér haszna sem származik? — Ha a hasznot a pénzbevételen érti, valóban nem sok, de ez is a jövő évi telepítéseket szolgálja. Az igazi azonban az, hogy ezt a halért, a jövő évi biztosabb fogás érdekében tesszük. A mi munkánk itt nem a termelőhalászat. Így célunk sem az, hogy ebből húsz ember jól éljen. Azt szeretnénk elérni, hogy tizenötezer horgász jövőre is kellemesen, jól szórakozva tölt- hesse itt szabadidejét, a hétvégeket. Végre kezdtem érteni és hinni is ebben. Hiszen az ember nemcsak a természet rovására, hanem azzal harmóniában is tud élni, ha akar. J. J. A. A jó kórház kevesebbe kerül A karcagi kórház január óta egy országos kísérletben vesz részt. Az egészségügyben ugyanis be akarják vezetni a finanszírozási rendszert — vagyis hogy mindennek ára lesz; a kezelésekről, műtétekről számla készül. Az ország tíz kórházában — kísérleti jelleggel — már a finanszírozás jegyében dolgoznak. A tapasztalatokról kérdeztem a karcagi kórház-rendelőintézet igazgatóját, dr. Zsembeli Józsefet. Ki akar ma kórházigazgató lenni? — A kísérletnek eddig három jelentős eredménye van: most már tudjuk, milyen a szervezettségünk, tudjuk, hol vannak a legnagyobb hiányosságaink, és hogy nagyjából mennyibe kerülne az a szintű egészségügyi ellátás, amelyet most a kórháznak nyújtani kellene. — Köztudott, hogy az egészségügy szervezettsége rossz. Tenni is akarnak ellene valamit? — Néhány hete kísérletezünk a korház új típusú vezetésével. Az orvosigazgató melllett van egy gazdasági és egy ápolási igazgató is. A direktorok legfeljebb 2 ciklusra választhatók, illetve azt még maximum^ eggyel lehet meghosszabbítani. — Erre miért van szükség? Hiszen az egyik kezemen meg tudnám számolni azokat az orvosokat, akik ma Magyarországon kórházigazgatók akarnak lenni. — Abban igaza van, hogy az igazgatóság egyáltalán nem vonzó egy orvosnak. De ha csak két ciklusra választható valáki, akkor az utolsó éveiben már fő feladata, hogy utódot neveljen ki. Az igazgatókat egy új típusú igazgatótanács segíti, amely a hivatalos vezetés döntését meg tudja változtatni, ha akarja. — A finanszírozási rendszerben ön szerint marad a feudális hierarchia? — Szerintem nem. Sok minden bontja majd, így például a szabad orvosválasztás is. Ha egy beteg odamegy az orvoshoz, hogy szeretné, ha ő kezelné vagy operálná, és ha a doktor szakmailag alkalmas a feladatra; akkor az osztályvezető főorvos nem akadályozhatja meg a választást. Ha kiderül, hogy az osztályvezető főorvos mindent „leoperál” — aminek csak egy oka lehet, a hálapénz —, akkor azt mondjuk, hogy például az első három műtétre kap ezer-ezer forintot, a másik négyért pedig' levonunk hatszáz-hatszáz forintot. Ezt a pénzt annak adjuk oda, akit a főorvos nem engedett műteni. Ne szóljon bele a tanács i— Milyen hiányosságokat hozott ki a kísérlet? — Rájöttünk, hogy egy kórház nem épülhet fel országos elvárások, irányelvek automatikus lemásolásával. Nem biztos például, hogy 110 Karcagon bizakodnak ezer lakoshoz 90 belgyógyászati ágy kell. Hogy egy kórházban hány ágyra van szükség, azt itt kell eldönteni. Sőt azt is, hogy egyáltalán milyen osztályok kellenek. Az ország minden részén más-más betegségcsoportok a jellemzőek. Amelyikből az egyik területen nagyon sok van, a másikon kevesebb, mert más a lakosság életmódja, más a környezet stb. Hogy melyik osztálynak hány ágyra van szüksége, azt a kórházban tudják a legjobban, ott is kell eldönteni, és ebbe nem szabad beleszólnia a tanácsnak. Más kérdés, hogy a kórháznak gondoskodni kell arról, hogy semmilyen beteg ne maradjon ellátás, gyógyítás nélkül. A finanszírozási rendszer fölborítja a területi elvet is. Miért jöjjön egy törökszentmiklósi beteg Karcagra, amikor Szolnok közelebb van? Ugyanakkor a püspökladányiaknak a mi kórházunk érhető el a legkönnyebben. A megyehatárokat „át kell lépni” majd, mert a biztosítónak nem mindegy, hogy mennyit fizet a beteg utazásáért. — Azt mondják, a magyar egészségügyben nagy pazarlás folyik. A kísérlet igazolta ezt? — Egyértelműen. A betegek harminc százaléka például azért fekszik kórházban, mert az alapellátásban (a körzetben) nem megfelelően foglalkozták vele. Ezt anélkül mondom, hogy bárkit meg akarnék bántani, de hát a körzeti orvosok jelenleg nem érdekeltek abban, hogy szakmai munkát is végezzenek. A kórházban vannak még luxusvizsgólá- tok, párhuzamos vizsgálatok, a szakszerűtlen munka miatti plusz vizsgálatok. Sokszor fölöslegesen rendelnek gyógyszereket is. Magyarországon 20 százalékkal több antibiotikumot írnak föl például, mint amennyire szükség volna. Visszatérve a mi kórházunkra, kiderült, hogy az az ellátás, amelyet biztosítanunk kellene, a finanszírozási rendszerrel kevesebbe kerülne, mint most. Mennyibe kerül egy műtét? — Ez hihetetlenül hangzik. — Persze ennek feltétele az alapos szakmai munka, a fölösleges vizsgálatok, küldözgetések elkerülése. A kórház évi költségvetése most 190 millió forint körül van. A finanszírozási rendszerben körülbelül 10 százalékkal kevesebbe kerülne a kórház évi működése. Ha ezt a 10 százalékot gépre, műszerre, fölszerelésre fordíthatnék, az néhány év alatt jelentős szakmai előrelépést jelentene. — Megmondták az orvosoknak, hogy például egy műtét mennyibe kerül? — Eddig fogalmuk se volt arról, hogy egy kezelésnek, műtétnek mi az ára. Amikor először hallották az összegeket, az feliért egy sokkal. — Január óta az is kiderülhetett, hogy melyik osztályról mi hiányzik, vagy hogy melyik osztály nem működik — úgymond nyereségesen. — Kiderült, hogy a műtétes szakmáknak több ápolóra és több műszerre van szüksége. A magasabb szintű ellátást biztosító baleseti sebészet például látszólag ráfizetéses. — Ez azt jelenti, hogy rosszul állapították meg a „tarifát”? Egy műtétre mondjuk tizenötezer forintot adnak és húszezerbe kerül? — Igen, arról van szó, hogy alacsony árakat állapítottak meg. A baleseti sebészet sok modem géppel és anyaggal dolgozik. Ezek minél korszerűbbek, annál drágábbak. A tapasztalatokról beszámolunk az Egészség- ügyi Minisztérium reform- titkárságánák, és erre a jelenségre is felhívjuk a figyelmet. P. É. Téli örömök a Tisza-tavon. Hetek óta sima jégpáncél borítja az abádszalóki öblöt is. A lékhalászás és kerékpározás mellett még sokféle kikapcsolódásra lehet használni e természet adta lehetőséget. Fotó: Mészáros
