Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-13 / 270. szám
1989. NOVEMBER 13. 5 A hét filmjeiből Emmanuelle Harmincéves a törökszentmiklósi Liszt Ferenc Kórus Az ünnepelt Liszt Ferenc Kórus a pódiumon Nem kell márEmmanuelle- re külföldön költeni a pénzünket - mellesleg: már nincs is! - itthon is megtehetjük, a "lágy pornó" eme klasszikus alkotását, mint valamiféle továbbképző filmet vetítik filmszínházainkban. A híres francia filmen a szépséges címszereplő, Sylvia Kristel és mások bájait láthatjuk, csaknem funkciós közelségben, s a nemes hölgy legszebb domborulatainál is gyö- nyörködtetőbb Thaiföldet. Természeti film a javából, - ha így értelmezzük, ha úgy... A mindent a szemnek eme parádéján azért sokkal okosabbak nem leszünk. Szerencsére nem is ezért zarándokolunk Emmanuelle-t nézni, hogy szellemileg pallérozódjunk. Annyi eszünk azért nekünk is van - tartja magáról királyi többesben a krónikás. Következtetéseink azonban annak ellenére is adódhatnak, amikor arról hallunk, hogy a gyönyörű diplomata feleség szűzen ment férjhez és még nem csalta meg az urát. A későbbiekben viszont azt látjuk, hogy Emmanuelle igyekszik bepótolni élete addigi mulasztásait. Szóval és tettel: ami késik, az nem múlik! Minden kendőzetlensége ellenére is szemérmes fűm bizonyos értelemben az Emmanuelle. A forgatókönyvíró Je- an-Louis Richard és a rendező Just Jaeckin úgy gondolják, nem lenne "szalonképes" a filmjük, ha rögtön a lényegre térnének, és mindvégig ott is maradnának. Egy úriasszony ad a jómodorra, nem szeretkezik minden bevezető és körítés nélkül, hanem megadja a módját... Ezt teszi Emmanuelle is. Rossz fényt vetne minden bizonnyal egy ifjú hölgyre, ha "csak úgy..." Olyasmi történet ez, mint az iszákos emberé. Kérdik az egyiktől, miért iszik? Mert elhagyott az én szépséges tubicám. A másik: mert akkor végtelen nagy bölcsesség száll meg... A harmadik: én kérem unalmamban iszom. Mind, egytől egyig külső tényezőkre hivatkozik, majd egy félnótás iszákos bambán belenéz a nagyfröccsébe, és azt mondja: miért, miért iszom? Hát azért, mert szeretek inni! Ha Emmanuelle is csak úgy tenne, mint ez utóbbi részeges, akkor bizony egy kemény pornó hősnője lenne. Nem, ő nem ilyen, ő azért teszi amit tesz, mert meg akarja ismerni az erotika titkait. Ugye, mennyire másképpen hangzik! Semmi sem áll tőlem távol, ami emberi! - mondta egy nagy gondolkodó. Ebben a filmben hellyel-közzel minden emberi. Már meg is van a mentségünk, miért tódulunk Emmanuelle-t nézni. Tanulmányozni akarjuk, milyen az az emberi... tiNemzetközi alapítvány Környezetvédelmi Központ Magyarországon Több nyugat-európai ország és nemzetközi szervezet is jelezte, hogy a Bush amerikai elnök által javasolt, Magyarországon létesítendő Középkelet-Európai Környezetvédelmi Központ kialakításához, működtetéséhez alapítvány formájában anyagilag is hozzájárulna — tájékoztatták a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Miiniszétriumban az MTI muntkatársát. A jövőre átadandó intézményhez Bush elnök 5 millió dolláros támogatást ajánlott fel. Az amerikai kormány a jelzések szerint nem egyszerre, hanem több év alatt folyósítja majd az 5 millió dollárt. A magyar és az amerikai szakértők nem sokkal az elnök látogatását követően már résit vettek egy előzetes egyeztetésen a magyar—amerikai előkészítő bizottság első ülésre a tervek szerint december közepén kerül sor. Budapesten. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium 10 millió forintot ajánlott fel a központhoz. Az elhelyezéshez több lehetőség is kínálkozik: a KVM-en kívül ehhez segítséget ígért több intézmény. A hazai elképzelések szerint a központ elsősorban a környezet állapotára és minőségére vonatkozó Kelet és Nyugat közötti információcserében venne részt. Szerepet vállalna a technológia transzferben — főként az energetika és a közlekedés terén —, s a nemzetközi egyezmények végrehajtásának elősegítésében is. Különféle környezetvédelmi szolgáltatásokat végezhetne, s bekapcsolódna az oktatásba, a szemléletmód-formálásba. Mivel a nyugat-európai országok Brüsszelben ugyancsak egy környezet- védelmi központ létrehozását tervezik, fontos a .majdani két intézmény közötti megfelelő kommunikációs kapcsolat előkészítése. Magyarország már többször is jelezte a közös piaci országoknak, hogy a hazai környezetvédelmi monitoring- rendszert a nyugat-európai berendezésekkel kompatibilis módon kívánja kialakítani. Szombaton este hangversennyel ünnepelte születésnapját a törökszentmiklósi Liszt Ferenc Kórus. A meghitt hangulatú jubileumi koncert sok érdeklődőt vonzott a városi művelődési központ pódiumtermébe. A közszeretetnek örvendő és köztiszteletben álló kórus- tagokat nagy taps fogadta már a bevonulás pillanataiban is, és sikerük csak nőtt minden előadott kóruamű után. Az elsőként énekelt mű — Fraetorius: Szép vagy muzsika című darabja — akár a kórus vezetőinek és minden tagjának hitvallása- kén is értékelhető; cikkünk címét is e műből idéztük. Fraetorius művének elhangzása után következtek az est meghatóan ünnepélyes születésnapi eseményei. Elsőként Sülye Károlyné, a városi művelődési központ igazgatója emelkedett szólásra, hogy megnyitó beszédében röviden megemlékezzék a kófus életútjáról és az elért eredményekről. Elmondotta, hogy az együttes 1959-ben alakult meg, mint pedagógus-énekkar — de a gyökerek ennél is mélyebbre nyúlnak vissza: már korábban is működött énekkar Tö- rökszentmiklóson hosszabb- rövidebb megszaTcításolkkal Somorjai Gábor vezetésével. Az 1959-ben megerősödött kórus első karnagya Virágh Ottó volt; az akkor mintegy 35 főt számláló együttes már az első időkben ezüst diplomát érdemelt változatos műsorával, és részt vett a Pedagógus Kórusok Országos Fesztiválján is. Virágh Ottótól Farkas István vette át a kórus irányítását,- s vezetésével az énekkar 1972- ben és 1974-ben is aranykoszorús minősítést ért el. Az együttes fenntartásáról vállvetve gondoskodtak s gondoskodnak ma is! — a város erre hivatott s a kórus munkájának segítésére szerető, gondoskodásra kész intézményei. Az énekkar vezetését 1975- ben vette át Bischof László, aki a mai napig a kórus vezető karnagya. Irányításával az együttes újabb sikerekét ért el: az 1976-ban elért aranykoszorús minősítés, si- keres szereplések a Zeneakadémián és a pedagóguskórusok országos találkozóin, a Vándor Sándor Fesztiválon, a Magyar Rádió Kórus-pódiumán, a Liszt Ferenc nevét viselő kórusok országos találkozóján öregbítették tovább a törökszentmiklósi kórus dalosainak országos hírét. Mindemellett a város — természetesen a kórus vezetőjének és az énekkar tagjainak hathatós közreműködésével — országos kórustalálkozók megrendezésére is vállalkozott. Fáradozásuk értékes igyümölcse volt az 1986-ban megrendezett Liszt Ferenc-emlékhangverseny és az idén megtartott országos szövetkezeti kórustalálkozó. A kórus közösséggé ková- csolódása a próbák során történik szinte észrevétlen módon — de hozzájárul etilhez a folyamathoz bizonyára a sok szép közös utazás élménye az ország szebbnél szebb városaiban és külföldön is. Ennyi munkának és sikernek természetesen nem maradhat el az elismerése sem. A kórus birtokolja a Szocialista Kultúráért megtisztelő kitüntetést, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának művészeti díját és a Szolnok Megyei Tanács V. B. közművelődési díját. Sülye Károlyné igazgatónő méltató szavai után a kórust sorra köszöntötték a jubileumi hangverseny meghívott vendégei: dr. Salamon Zoltánné, a Pedagógus Szakszervezet osztályvezetője, majd a KÓTA Országos Tanácsának Elnöksége nevében Buday Péter, a testület megyei elnöke, a kórus munkáját segítő intézmények képviselői és a hangversenyen fellépő vendégegyüttesek vezetői. Bischof László karnagy meghatotta«, vette át az ajándékokat és a szebbnél szebb virágcsokrokat a kórus nevében. De az énekkar tagjai is megkapták az áldozatos munkájukért járó elismerést: emlékérmeket kaptak a kórusban töltött évekért —a legfényesebbeket természetesen a ma is éneklő alapító tagok: Reiff Aladár, Sípos Mihály és Karakas Gyula. A kórus valamennyi tagja ajándékul vehette át Pató Rózának, a város szülöttének alkotását: a Liszt Ferenc-plakettet. A kórus két karnagya: Bischof László és Mrena Katalin vezényletével hangulatos műsorral köszönte meg a születésnapi köszöntőket, majd a tiszteletükre összese- reglett vendógegyüttesek: a Martfűi Művelődési Központ női kara — karnagy Bozo- rádi János —, a Törökszentmiklósi Béke Tsz Népdalköre — vezetője Bischof László — és a Hajdúszoboszlói Városi és Pedagógus Énekkar — karmestere Török Zoltán — adtak hangulatos műsort, mely a kórushagyományok- nak megfelelően közös énekléssel végződött. Szathmáry Judit I MŰSOROK I Rádió I SZOLNOKI STÜDIÓ: IS .00—17.00: Keresk ed-elim i adós. szerkesztő: Tamási László. — 17.00—1Ä.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Melczer Irén,. (A tartalomból!: Hírek. — 17.16: Zenés perceik. Régi kedves dal1- lamok. — 17.310: Bébd-bugii. Családi mikro fon. Vendégünk dr. Csősz László pszichiáter. Téma: Mitől félnek a gyerekek — Telefoni: 44-61(8 — adásidő alatt. — 17.50: Zeneturmix. — 18.00: Alr fölidá krónika. Hírek, tuidósítá- sok, riportok. Szolnok Megyei Tanács ülése — Szolnok VTVB — Pszichológiai kultúra hetei Szolnokon — 200 éves a törökszentmiklósi, református templom — sport — Lapelőzetes — Hírösszefoglaló.) KOSSUTH: 8.20: A magyar népzene és népköltészet hetei elé. — 8.50: A hét költője: Áprilly Lajos.— 9.00: Napközben. — liii.05: Gyermekdalok, gyermekjátékok. — II. 26: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — III. 36: Szép remények. — 12.40: Rólunk van szó! — 12.46: Nyír- parasznyai üzenet. — 18.00: Klasszikusok délidőben. —14.05: Agrár műhelyek. — 14.35: Kórus pódium. — 14.56: Radioton korongokról! — 16.00: szépirodalmi Figyelő. — 16.30: Zenei Tükör. — >18.00: Tizenhat óra. — 16.16: Miska bácsi negyedórája. — 10.30: Nyitnikék. —17.00: Eco-mix. — 17.30: Beszélgessünk zenéről. — 17.55: Ipargazdák. — 18.00: 5x5 perc: a TRADEXPLACKI-ról. — H8.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.16: Sport- világ. — 119.30: Hol völt, hol nem volt... — 19.40: Népdalok. — 'U9.50: Gong. — 20.00: Első kézből!. — 211.02: Népdalok. — 21.56: Radioton korongokról ! — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Mit nem mutat a stagfláció? — 23.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. PETŐFI: 8j05: Rivaldafényben. — 9.05: Irodalmi világjárás. Walles. — 9.35: A Rádió Dalszínháza. — 10.00: Magyarán szólva. — 110.15: Slágerfilmek — fíLmslágerek. — 11.05: Hogy tetszik lenni? — 11.35: Kerekes Jánosi szerzeményeiből. — 12.10: Nótáik. — 12.53: Kis magyar néprajz. — 18.05: Slágermúzeum. — 1114.00: Kettőtől ötig ... — 17.06: Köllyökrádió. — 17.30': ötödik sebesség. — 16.30: Pop-regiszter. — 10.06: Vissza ... — 10.36: Hogy volt...?! — 2(0.00: Nyitóhangverseny. — 2ll .'05: M'e- chaniíkus zenélő szerkezetek. — 22.02: Rockújság. — 22.57: Ra- dioton korongokról! — 23.10: Sporthíradó. — 23.20—0.14: Zene közeliben a magnósok. BARTÓK: 9.06: Zenekari muzsika. — 10.27: Hagyományőrzők. — 10.57: Ivan szuszanyin. — 12.05: Üj Sun raip h on-ilemezeink bői. — T3.0O: Tölt és mikrofon. — 14.00: A VII. Debreceni Nemzetközi Katona zenekari Fesztivál hangversenyei. — 14.25: Händel - művek. — 15.45: Gyermekjáték- dalok. — 16.05: Meyerbeer: a Hugenottáik. — 17.52: Évszázadok zenekari muzsikája. — 18.30: Áltatok; — nálatok. Játékok, tanácsok, rejtvények gyerekeknek. — 19.05: Follow me! — 10.20: Kommt mit! — 119.36: Kapcsoljuk a Zeneakadémia kistermét. — Kb. 21.00: Opera- részletek. — 21.48: Pablo Casals vezényel. — 22.4«: Nyelvrokonaink zenéje. — 23.12: Á hét zeneműve. SZOLNOK VÁROSI TELEVÍZIÓ: Szolnoki magazin ismétlés. A tartalomból: 18.00: Mese. Bű- vészsuld. Fotóalbum. Gondok a gyermekéi elmezéssel. Bemutatkozik: a Levéltár. — 19.00: A Bő>r-Tes sikerei. Lesz-e „kutyavadászat”? Miért csökken a véradók száma? Beszélgetés SzőQs Gézával, a SZER magyar - országi képviselőjével. — 20.00: 40 éves a KILIÁN. Egy vidám ember: Sisa József. A Tisza táncegyüttes Japánban. A hétvége sportja. — 21.00: Botrányos kán-kán. Francia—spanyol filmvígjáték. — 22.45: Műsorzárás. 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévé- torna nyugdíjasoknak. — 9.110: Derrick. NSZK bűnügyi tévéiti.lmsor ozat. A szemtanú — ism. — íiO.lO: A Hét — isim. — 11,10: Delta. Tudományos híradó — ism. — 11.35: Képújság. — 16.25: Hírek. — 16.30: Dé’li videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 16.40: Stíri — Hírek román nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora — 16.45: Három nap tévéműsora. — 16.55: Tízen Túliak Társasága. — 17.45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. — 18.00: Egy <?zó. mint száz. Nyelvi fej- törőiáték. Egri János műsora. — 18.45: Reklám. — 18.50: Esti mese. Pamacs és barátai. A tónál. csehszlovák rajzfilm. — 19.00: üj cim-cim. Irodaim! rejtvényműsor gyerekeknek. G. Rodari: Kaland a televíziókészülékkel. — 10.;20: Reklám. — 18.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Családi kör. ,, Okulj at ok mindannyian e példán”. — 21.06: Panoráma. Világ- politika percről! — percre. — 21..50: Rekllám. — 21.55: „Ez a mesterségeim” Születésnapi beszélgetés Határ Győzővel. Portréfillim. — 22.40: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Berkes Zsuzsával és Aigner Szilárddal. — 17.00: Képújság. — 17.16: Tv2. — Benne: Reklám, — Riportok — Időjárás — Zene. — 17.45: Torpedó. Telefonos játék. — 18.00: Hétfőn hatkor. — 18.25: Gyerekeknek. ! Nils Hólgensson csodálatos utazása a vadlliudakkal. — NSZK rajzfilmsorozat. Fagyherceg — ism. — 18.50: Tv;2. — 1:9.00: A Forsyte Saga. Angol családregény XXVI/20. rész: Csendes vallomás — ismi. — ff. 18.50: Tv2. — 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. — Budapest; — Pécs; — Szeged. — 20.55: TV2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Telesport. — Kb. 23.00: Tv2. Napzáifta. MOSZKVA: 4.30: 120 perc. — 6.35: Gesz- tenyécske. Rajzfilm. — 7.05: Nehru. Indiai dók umentumf ilm li. rész. — 8.06: A nyomozást szakértők vezetik. Filmsorozat. Maffia 1—2. rész. — 13.35: A zenei tanárképző főiskolások koncertje. — 14.15: Vallás a társadalomban. — 14.45: összefoglaló a 3. Országos Népművészeti Fesztiválról. — 16.15: Gyermekek órája. — Benne: Francia nyelvlecke. — 16.15: Mi és a gazdaság. Mire képes az építőipari szövetkezet? — 16.45: Mi történt a .nagyvilágban? — 17.00: ifjúsági híradó. — 17.30: A kertész. Kazah rajzfilm. — 17.40: A spicli. Játékfilm. — 19.00: Híradó. — 19.40: A belügyminisztérium jelenti , — 19.50: Nehru. Indiai dók umentumf illan. 2—3. rész. — 21.50; Hírösszefoglaló. —22.05: Vízilabda szovjet bajnoki döntő mérkőzés. — 22.30: Amerikai tragédia. Film Theodor Draiser regénye alapján. — 23.36: Hírek. — 23.40: KLavgyija Suljenko műsora. — 0.45: Egyszer... találkoztunk... Pántom im-össze- álUítás. SZLOVÁK: 16.25: Német nyelvtanfolyam gyerekeknek. 16.50: Tévéálllatkert. — 117.15: A nap percei. — 17.25: Mi a kis muzsikusok — sorozat. — .18.05: Do- kuimemtumfilm egy vak sportoló hegymászásáról. — 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. — 10.00: Jótanácsok. — 19.10: Torna. — 19.30: Híradó. — 20.00: Sportvisszhangok. — 21.09: Dokumentumfilm. — 21.30: Híradó. — 22.00: Világhíradó. — 22i.i5: G. G. Marquez — dokumentumfilm. ÜJVIDÉK: H5.30: Műsorismertetés — magyarul. — 15.36: A fáluműsor ismétlése. — 16.06: Sportkrónika. — '16.25; Reklám. — 16.30: Tv-napló — magyarul. — 16.40: Reklálm. — 16.45: Gyermekműsor. — 17.16: Tv-napló. —17.35: Biztonságban élni. — 18.05: Öra — szílovák nyelvű műsor. — 18.30: Fenntartott idő. — 19.00: Röizfilm. — 10.25: Reklám. — 19.30: Tv-napiló — magyarul. — 10.55: Reklám. — 20.00: Napjaink — magyar nyelvű belpolitikai műsor. — 21.10: . Reklám. — 21.16: Alkalmi partnerek — •coro^atfilm 4. rész. — 22.16: Tv- n.qmó. — 22.35 : Video írás. — 23.05: Műsorzárás. BUKAREST: 19.00: Híradó. — 19.50: A nártkongresszus köszöntésére. — 20.10: Az aranykorszak megvalósításaiból. — 20.30: Hazafias vensek. — 20.45; Tudománynépszerűsítő adás. — 21-10: A tőke világából — dokumentum- film. — 21.25: Népzene. — 2H.50: Híradó. — 22 .'00: Műsorzárás. EUROSPORT: 6.00: Üzleti világhíradó. — 6.30: Európai üzleti híreik. — 7.00: DJ Kát Show. — 9.30: Eurosport étlap. — 10.00: RUigby. — 111.00: Golf. — 12.00: Rugby. — 13.00: Labdarúgás. — 1600: Kétszemélyes Bob Világkupa. — 16.00: stockholmi nyílt teniszbajnokság. — 18:00: Röplabda — Ifjúsági VB. — 19.00: Jégkorong. — 21.00: Micsoda hét! — 22.00: Nemzetközi autó- és motorsport. — 23.00: ökölvívás — csodálatos mérkőzések. — 2400: Jégkorong. — 2.00; Műsorzárás. SUPER: 7.00: Napkezdet, hírek, időjárás. — 8.00: Egyveleg. — 9.55: Európalia. Belgiumi művészeti fesztivál. — 14.30: Forró drót. — 15.30: Nino Firetto zenés műsora. — 16.30: HulliáimllKxsszon. — 1.8.30: Off the Wall. — 19.30: Időlánc. — 19.55: Időjárás. — 20.00: Turistamagazin. — 20.30: Utazás Indiáiba. — 21.00: Túlélés. — 2f.0O: Hírek, időjárás. — 22.10: VadVilág. Természetfilm. — 22.40: Thaiföldi panoráma. Üti film. — 23J10: A kon- dorkeselyű röpte. Természet- film. — 0.10: Hírek, időjárás. — 0.20: 10rí-as euróoai slágerlista. — 1.20: Időlánr — 1.50: Egyveleg. — 2.09; Műsorzárás. TV 5: 16.06: Hírek. — 16.10: 7-rőL 7- re. — 117.110: Esély a daloknak. Varieté. — 17.30: Konyhatitkok. — 18.00: Számok és betűik. — 18.29: Pihenőidő. — 18.00: Kaland és utazás. — '19.30: Hírek, időjárás. — 19.40: CsiliHogó papiros. — 20.00: Üj Világ. — 2,1.00; Tha'iassa. Tengeri magazin. — 22.00: Tv-híradó. — 22.25: Időjárás. — 22.30: Gros Méohaot Show. — 23.30: Az ardennekii csata. Dokument uim- filim. — 0.40: Műsorzárás.