Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-04 / 263. szám
10 Nyugdíjasok fóruma 1989. NOVEMBER 4. 1989 MÁSODSZOR IS: Egész napos érdeklődés a Nyugdíjas Ki mit tud?-on Versenyzők a megye harminc településéről - közönség legalább annyiról A nyugdíjasok Ki mit tud?-ját tavaly hirdette meg először a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ, a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. A kezdeményezők, szervezők akkor rengeteg bizonytalansággal, aggodalommal készültek a megyei találkozóra. Aztán, - ahogy a nevezések jöttek - már azért aggódtak: elég lesz-e, megfelelő lesz-e egy egész napos versenyidő, s befogad-e minden versenyzőt és érdeklődő közönséget a kis, városi művelődési ház? Nos, akárhogy nézzük: rengeteg előkészítés, nagy szervezés és okos rendezés után az -dső Ki mit tud? majdnem száz föllépő versenyzővel, több száz érdeklődővel zajlott, s meglehetősen próbára tette a zsűri, a rendezők, a vendéglátók türelmét, tudását, - ugyanis tavaly ősszel reggeltől késő estig tartott a nagy találkozó. Ezen okulva az idén hat helységben elődöntőre hívták a kétszáznál több versenyszámot bejelentő nyugdíjast. Az ember azt gondolta: a megyei döntő Török- szcntmiklóson az idén már nem hajlik az estébe, s a közönség egy része is fölhagy az utazással, hiszen látta szeretteit és barátait az elődöntők során! - Nem így történt: október 30-án Törökszentmik- lóson estéiig hangos volt a ház, még több érdeklődi?jött a hatvanhét egyéni, illetve csoportos versenyző látására. 1989. október 30, hétfő, 9 óra: A szó igazi értelmében, az alagsortól az emeletig zsúfolásig megtelt a törökszentmiklósi Művelődési Központ (a valamikori városháza) épülete. Nincs egy árva üres szobája, de embertömeg hömpölyög a folyosókon is, foglalt minden szék - s ami a legérdekesebb: bár fél tízre hirdették a színházteremben a második megyei Ki mit tud? kezdetét - nincs már egy üres szék, sőt, vannak, akik a kisebb termekből összekapkodják a székeket, s viszik a színpad közelébe - lehetőleg. Ünnepi fehér-feketébe öltözött asz- szonykórusok, jelmezeket takargató színjátszók, "bűszárú gatyás- népművész, s rengeteg zenész, - akinek a hóna alatt cite- ra van, az csak természetes, zenélni fog. A színházterem mellett első férfikórus. A kengyeliek! Tavaly is megcsodáltatták szép nótáikat, most se különben. Sikere van az első versmondónak, Derecskéi Sándoménak Mezőtúrról és Balogh József szolnoki citerás- nak. Aztán ájtatos csend, amikor Doroszlai Elek tanító úr elmagyarázza Incze Zsuzsának a szavalat előtt, hogyan is tanított egy életen át tanyasi, osztatlan iskolában egyszerre hat osztályt. Nép! komédia a cibakház! nyugdíjasklub előadásában: A pór, a fia, meg az oskoiamesíer címmel egy kényelmesnek mondható (korán reggel még az volt) másik terem, ahonnét a tévé képernyőjéről figyelhető a nagy találkozó. Persze, hogy ott is elfogyott minden ülőhely. Aztán Sülye Károlyné, a rdnde- zők, a szervezők nevében köszöntőt mond. Nem, egyáltalán nem akar ünnepélyes lenni, a szeretet meg úgyis kihallik minden praktikus mondatából. Türelmet kér, egymás megértését, egymás teljesítményének szerető elismerését. Mondja, mind a négyszáznyolcvan meleg ebédet rendeld legyen nyugodt, szólítják majd délidőben. És megnyugtatja azokat, akik most érkezvén, nem tudtak az ebéd lehetőségéről. Iratkozzanak föl gyorsan, kint várják őket, jut is - meglehet marad is! Ha jövőre is meghirdetik a ny ugdíjasok Szolnok megyei Ki mit tud?-ját, jó szívvel tanácsolom: akárhány elődöntőt szerveznek is, a megyei döntőre harmincöt vcrsenyszámnál többet ne bocsássanak. Talán erősíteni kellene az elődöntőkben ítélkező zsűrit, talán meg kellene sok rendezőnek, szervezőnek keményítenie szívét. Már túl vagyunk két találkozó tapasztalatán, rá kell döbbennünk, nem jó így, nem lehet reggeltől estig tartani egy rendezvényt, - s különösen nem, ha résztvevői között több a hatvanon, hetvenen felüli, mint az ötvenöt, hatvanéves. Igaz, kinek lehetett most panasza? Négyszáznyolcvan ebédet tálaltak föl a résztvevőknek és a közönségből fölíratkozóknak. Volt pihenőszoba és öltöző, ellátták üdítőkkel, ezzel-azzal a közönséget, s a versenyzőket is. Mégis: rövidebb, szebb lett volna! | Igaz, okulhatnának a versenyzők is: az énekesek megelégedhetnének gazdag repertoárjukból maximum két dal előadásával. A szavalóknak se föltétlenül félórás balladákat kellene választaniuk tudásuk, tehetségük megmutatásához. A színjátszók az énekkarok, a táncosok is találhatnak maguknak 8-10 perces bemutatót - s ezáltal nem lehetne több értelemben azt mondani: kimerítő volt a nap! Jövőre nem ártana ezt se megszívlelni! Délben már tömény székelyká- posztaszag jelzi, megfőtt az ebéd, s nemcsak a szomszédos iskolában, itt a házban is megterítettek. Azt gondolná az ember, majd enyhül a terem zsúfoltsága, - de hát kint alig várják, hogy az ebédért igyekvők fölálljanak, foglalt újra minden szék! A műsor - délig húsz produkció zajlott le - / minden perce érdekes, bár (lelke rajta az elődöntős zsűriknek) helyenként lehettek volna szigorúbbak is. Az időpazarlás azonban szinte minden föllépőre elmondható. - Este lesz, este lesz - Ígéri Két csoport is jött Kunhegyesről, ha nem jelentené be őket Incze Zsuzsa, akkor is tudnám: Kiszely Sándor a tanács vb. titkára a karzatról szekfücsokrot "hajít" a lábuk elé. A jászfelsőszentgyörgyi asszonykórusnál figyelek: szemmel irányítja a kórust valaki az első sorból. Rákérdezek, hogy szünetben meglátom. Tóth Bélá- né a jászberényi Székely Mihály iskola tanára 9 éve foglalkozik a szövetkezeti asszonykórussal. Azt mondja összeszoktak. - Ók kapják később az első nagyobb nívódíjat. Csakúgy, mint Szikszai István bátyám Jászapátiból. Kérdezem őt is, de a választás miatt: Czuczor Gergely: Tanulj, hogy boldogulj című szép, hosszú versét mondta egy bölcs hetvenéves parasztember kitárulkozásával. Meséli gyalogmunkás volt a Ve- lemibe’ sokáig, de a könyvet, a verset igen szerette mindig! Már estébe hajlik a délután. Régi nótákat, táncdalokat, slágereket énekelnek a Tiszamenti Vegyiművek nyugdíjas klubjának asz- szonyai. Elgondolkozom: legalább olyan jó, s üzemi társaséletben szórakoztató, mint délelőtt a kicsi jász asszony szép táncdalai. Gazsó Józsefné igen szépen szerepelt, gondolom, meghívják majd egy-egy összejövetelre. És akkor még nem is szóltam a tiszafüredi Csabai Istimé a zsűri: Czakó Jánosné, Trencsényi Józsefné Vájná Katalin, Bálint Erika és a tudósítás írója' tudnak ott a kis faluban az asz- szonyok. Mindenki sokáig tapsol a két kenderesi együttesnek, jó hangú asszonyok, jó fülű zenészek ők. Egyetlen, de kitűnő - mondják a zsűrinek is, amikor a cibakháziak jelenetét tapsolják. A nagyterem reggeltől este nyolcig zsúfolásig tele - legfeljebb akik videóról nézték, időnként helyet cseréltek - s az ebédelők se fértek mindig el, megszokott helyükre újak jöttek... Tarpai Zoltán fotói váriról, aki vállán csikóbőrös kulacsával úgy mondta Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című versét, mintha valahonnét neves "deszkákról" vetődött volna ide. Dehát minden szépnek, jónak vége lesz egyszer. Bizony ennek, a második, megyei nyugdíjas Ki mit tud?-nak is vége lett úgy este 8 óra után. Bár, ki tudja, ki meddig maradt még széles jókedvében, hiszen az utoljára színpadra álló Tisza cipőgyári, de tiszaföldvári nyugdíjasok énekkara fáradhatatlan volt. Szórakoztatták a cseppet se türelmetlenkedő közönséget, amíg a zsűri döntött, értékelt, nem fogytak ki a nótákból. És - vagy már mondani se kell?- természetesen mindenki úgy búcsúzott: Viszontlátásra, jövőre! És itt, be is lehetne fejezni a beszámolót. Valami azonban idekívánkozik még. Ezek a mi éneklő, verselő, táncoslábú öregjeink- nyugdíjasok. Átlag nyugdíjból, átlagos nyugdíjas körülmények között élnek. Mi lehet a titkuk, hogy van kedvük nótázni, táncot járni, egymásért utazni, egész napot elidőzni fájós derékkal, dagadt lábbal, pihegő szívvel? Lesznek-e a maiak ugyanilyenek, mint ők? S. J. Dr.Balogh Józsefné és Keresztes Lászlóné Tiszakürtről Kiss Csaba tanár úr kíséretével magyarnótákkal, dalokkal aratott nagy sikert valaki, amikor épp hosszú Aranyballada hallik a színpadon. Egyelőre azonban senki se ideges (legföljebb a zsűri látja előre, hosszú menetelés ez a mai, akárcsak tavaly...)- Majd délután oszlik a sokaság - mondja mellettem valaki, - hiszen mennek a buszok, vonatok, annyi itt a vidéki, hogy nem maradhatnak. - Dehogynem maradnak, - vágja rá a mellette ülő, - hisz ide ingyen bejöhettek, nem úgy mint Szolnokon, ott még az is visszafordult, aki nem akart! (Utóbb tudom meg, sehol nem volt az elődöntőkön, csakúgy, mint itt a megyei döntőn belépőjegy, épp csak Szolnokon, s ráadásul ötven forintot nem restelltek öregektől kérni! Micsoda barbárság, álmomban nem gondoltam volna, hogy ezt is 1 e- het!) Délelőtt nagy sikere volt két ti- szakürti nótásnak, délután egyenként is megmutatják, szép dalokat A zsűri már a helyén, s Incze Zsuzsa, a televízióból ismert Évgyűrűk szerkesztője bemutatja őket. Nincs mitől tartaniuk, reklamációra aligha lesz ok, - annyi vállalat, intézmény, szövetkezet, szervezet küldött ajándékot, hogy innét ma üres kézzel egy föllépő se távozik. Azért a zsűri - adjuk meg a módját - komolyan fölkészült a munkára. Tekintve, hogy tavaly már néhányan ugyanígy társadalmi munkásai voltak az eseménynek, tudják, a kiírást nem kell komolyan venni! Dehogy lesz Vége délután négy órakor! Kiss Jenő Béláné verssel, Török Mihály tárogatószóval adja meg a módját a rangos esemény nek. És már áll is a színpadon az A juhásznak jól megy dolga - pásztordalok a bánhalmi Kovács Rudolftól Sírnak, rínak a mezei virágok — az öcsödi klub citerazenekara előadásában Szeretném a homokórát megállítani - Gazsó Józsefné Jászapátiból érkezett - és nagy sikere volt Már másodszor műsorvezető: Incze Zsuzsa, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere Az öregúr a tárogatóval a nagy verseny szignálját adta: Török Mihály Cibakházáról érkezett
