Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-04 / 263. szám
1989. NOVEMBER 4. j^ÉPUkP A Kunság Fűszert karcagi fiókjának októb er havi forgalma 106,5 millió forint volt, raktárkészletük 94 millió forint. A havonta kétszázmilliós értékkel dolgozó fióknál elég mostohák a körülmények. Szükség vo Ina egy új, modern raktárházra. A tanács azonban nem engedi a telep bővítését. Az édesség- és íuszerraktár felújítását szeptember végén befejezték, s így lehetőség nyílt a gépi raklapos rakodásra — nzs — Kinek kell a tanulópénz? A tábla új, az út a régi Egy vállalkozás útvesztői Szakítópróba—kunszentmártoni módra Kivel mennek tovább az úton? Lehetetlen állapotok a Pannóniában Nálunk gyakran válik kampány, meg divat a legkülönfélébb gazdasági szándékokból. Ezek közé tartozik mostanában az önállósulás, a vállalatalapítás. Am amiről most szó lesz, nos ebben az esetben^ mégis más történt. Itt vannak a kunszentmártoniak, akik úgy érzik, hogy a cégtábla, meg néhány bélyegző kivételével nem sok minden köti őket az anyavállalatihoz, a Pannóniához, s képesek lennének másként eredményesen dolgozni. Ehhez viszont az kellene, hogy saját sorsukról maguk dönthessenek. Bérek a mélyponton Élete során bukkan ókkal megtűzdelt úton haladt eddig is a törökszentmiklósi Baj- nóczky Ernő. Több mint húsz éve autóbusz-vezetőként dolgozik. Hogy az utak kanyarognak. nem mindig nyílegyenesen törnek a legközelebbi cél felé, azt eddig is tudta. De az az út, amelyen utóbb elindult, nemcsak kanyargós — s ezt akkor még alig sejthette — teli van buktatókkal is. Története hétköznapinak is tekinthető, hiszen ami vele megesett, az számtalanszor előfordul(hat) kis hazunkban. Engedett ugyanis a csábításnak — vállalkozott. Politikusok, közgazdászok nyilatkoznak nap mint nap a magánvállalkozások fontosságáról. Nem csoda hát, hogy — mint utóbb kiderült — meggondolatlanul kiváltotta az ipart. Kétségtelen, hogy ma már sokkal bölcsehb, tapasztaltabb lett. Tudja, nem eszik olyan forrón a kását. Igaz, ezért megfizette a tanulópénzt. Pontosabban csak fizetné, de egyelőre nem fogadja el senki. És itt a bökkenő: ha nincs, aki elfogadja a tandíjat. nincs tanfolyam, nincs tehát vizsga, nincs végül dokument, ha pedig nincs az az átkozott papír, Magyarországon, tudjuk, enél- kül nincs engedély. Még pontosabban engedély az van, szabályos iparengedély. Csak épp semmi hasznát nem venni. Mire, mi másra is vállalkozhatna egy buszsofőr, ha nem személy- szállításra. Merthogy ez év januárjától már erre is leihet. Tessék, csak tessék vállalkozni. Mindent lehet, még Emléktáblát avattak csütörtökön Cibakházán a temetői kápolna falán a második világháborúban elhunyt, vagy eltűnt helyi áldozatok tiszteletére, A fekete márványtábla alatt elhelyezett. vörösréz tok száznál több személy nevét tartalmazza s őrzi meg az utókor számára. Ezen a helyen található az a márványtábla is, amelyet korábban az első világháború hősei emlékére helyezett el a hálág utókor. szemétszállításra is adnak iparengedélyt. Nem sok kell hozzá. M^g- ' felelő jogosítvány, némi készpénz egy viszonylag megfelelő műszaki állapotú autóbuszra. Kell egy kevés az átíratásra is (ez önmagában 34 ezer forint). Aztán a járművet ki is kell pofozni, egyszóval költeni kell rá. És akkor a vállalkozó elkezdi szervezni a munkáját. Utakat köt le, kül- és belföldi vonalakra. Munkás- szállítást vállal. Szerződést köt, mondjuk a Toptravel és az IBUSZ utazása irodával. Az utóbbival csoportok szállítására, az előbbivel külhoni utak szervezésére. Iskolákat keres meg, kirándulásokat vállal fel. Szóval azt teszi, ami a dolga, s mindezt a hivatalos vállalatnál olcsóbb árajánlattal, mert ugye neki nem kell igazgató, 1 rány í t ó-szer vez ő apparátus, műhelyt önök, gondnok, portás stb., Ű maga az egyszemélyes vállalat. És akkor a vállalkozó azt hiszi, holnaptól beindul az üzlet. Megtankol és útnak indul — immár a maga kockázatára, de a maga hasznára. ,' De nem indul még sem. Nem, mert egy tanfolyamot kell(enc) elvégeznie. E nélkül nem érvényes a hivatalos Iparengedély. Az autóbusz üzem ben tartási .tudnivalóit kell(ene) elsajátítani annak, aki gyakorlatilag húsz éves múlttal ül ezúttal a magán- busz volánja mögé. ' Ülne csak, mert itt kéren rendnek kell lennie. Ha nincs papír, nem érvényes a vállalkozás. Végül is nem sokról van szó. Ha valaki ennyit áldozott Az ünnepségen Tóth Mi- hályné a Hazafias Népfront helyi elnökségének a tagja mondott ünnepi beszédet majd Szarvas András római katolikus esperes szentelte fel az emléktáblát. A jelenlévők egyperces néma kegyelettel, kezükben égő gyertyával emlékeztek az elesettekre, szeretteikre, virágokat helyeztek el a márványtáblán, majd a kápolnában szent misét tartottak. arra, hogy maszek ' legyen, annak ez már meg sem koty- tyanhat. Egy tizenöt órás tanfolyam, pár ezer forint vizsgadíj, és kész, mehet a kocsi. Hiszi ezt eleinte a tapasztalatlan, pályakezdő vállalkozó. Néhány hónap után azonban belátja, erejét meghaladja a vállalkozás. Tanfolyamot az illetékesek csak akkor szerveznek, ha legalább 15—20 jelentkező ösz- szejön. Miközben a megyében összesen hárman váltották ki a s személyszállítási iparengedélyt. A Volán Ínfűt ugyan belső tanfolyamol:, de ugyan mi érdeke, hogy kapuit megnyissa az olcsóbb, konkurens buszvezetők előtt. A vállalkozó akkor gondol egy merészet. Vagy eladja a buszt, vagy összeáll egy kisszövetkezettel. Az autóbusz egy részét eladja. A közös tulajdonba került járművet aztán már használhatja, hiszen már nem ő az üzembentartója, hanem a szövetkezet. Igaz, a munka az övé, a 'bevételen meg kell osztoznia. Mint régen., amikor alkalmazott volt. De most már magánengedéllyel a zsebben teszi azt, amit eddig, közben vár, vár várakozik, mikor jön össze tizenöthúsz sorstárs, hogy a tanfolyamot elvégezhesse. Bár a történet után erre aligha vállalkoznak ennyien. Pedig ma már állítólag a vállalkozások útjára léptünk. Állítólag, mert bár az .útjelző táblákat már átfestették, az út azonban — úgy látszik — ugyanolyan kanyargós, bukkanókkal teli maradt, mint annak előtte. Karanténban az ezer birka Állategészségügyi okokból .karanténba helyezték azt a mintegy ezer birkát, amelyet a napokban egy néhány fős, Romániából Magyarországra menekült csoport terelt át a határon — közölték a Belügyminisztériumban. Elmondták, hogy a jószágok további sorsát a menekültekre vonatkozó genfi egyezmény határozza meg, amely előírja, hogy a befogadó állam tegye lehetővé a menedéket kérő azon vagyontárgyainak behozatalát. amelyek a befogadó országban való letelepedést elősegítik. Jelenleg a tulajdonjogi okmányok hitelességét ellenőrzik. Miről is van szó valójában? — kérdeztük Kakuk Mihály tői, a Pannónia Szőrmekikészítő, Konfekció és Kereskedelmi Vállalat kunszentmártoni gyárának igazgatójától. — Elöljáróban csalk annyit — válaszolta —, hogy a vállalat több kedvezőtlen tényező együttes hatására válságos gazdasági helyzetbe került. Kezdődött azzal, hogy az állami támogatásokat — amelyek a cég számára létfontosságúak voltak, elvonták. Nálunk ez azt jelentette, hogy a Közös Piac országaiban vámokat alkalmaznak a külföldi termékükkel szemben, s ha nincs támogatás, akkor mi csak magasabb áron' tudtuk volna értékesíteni áruinkat. így annak érdekében, hogy piacon maradhassunk, állami támogatást kaptunk, ami tulajdonképpen fedezte a vámokból adódó- többletköltségeket. Ezt az évek során fokozatosan csökkentették — — Bocsásson meg, hogy közbevágok, de az eddig ön által elmondották egy jókora panaszáradatnak tűnnek, már csak azért is, mert más cégeket ugyanúgy sújtották az előbb említett negatív hatások. — Az kétségtelen, hogy a felgyülemlett óriási veszteség egy eltorzult üzletpolitika következménye is. Mi többször szóvá tettük, hogy a cég termelési, üzlet- és árpolitikája nem alkalmazkodik a- piac igényeihez. Az áruválasztékot nem tudtuk megújítani, a kereskedelemtől sók kifogást kaptunk, hogy évekig gyártunk régi modelleket. Többször szorgalmaztuk. hogy a „kispénzű” vásárlók részére olcsóbb árukat, nagyobb választékban kellene csinálnunk, de ezek a jelzések az újpesti vállalati központunkban süket fülekre találtak. A gazdaságosabb anyagfelhasználás érdékében szinte követeltük, hogy félbundákat is gyárthassunk. Ám ezekre a vállalat vezetői azt mondták, hogy eladhatatlanok. Ugyanakkor például 1988- ban 60 'millió forint értékű bőr került eladásra belföldön. Ezekből a vásárló kisebb cégek jórészt rövid bundákat készítettek, amelyek értékesítését vállalatunk is szervezte. A bőreladásokat gyakran jelentős ár- és szortiment-engedmények kísérték, pedig azokat mi is földolgozhattuk volna. De mégsem így. történt, mert a vállalatnál az utóbbi években szinte rögeszmévé vált, hogy csak hosszú bundákat szabad csinálnunk. így aztán komolyabb erőfeszítés sem történt a termékskála bővítésére. Belefogtunk gépkocsi üléshuzatok gyártásába, de a központban úgy szabták meg azok árait, hogy a vevők valósággal megrémültek tőle. Csak megemlíteném, hogy egy ilyen üléshuzat garnitúra 20 ezer forintba került. Nos, mindezek a dolgok a termelés csökkenéséhez vezettek. és olyan következménnyel jártak, hogy jelenleg a rezsiköltség meghaladóiéra pedig már meg is szűnt. Ez az egyik ok. A másik pedig az, hogy a banki kamatok is megkétszereződték, jelenleg ez a vállalatnál eléri a 100 millió forintot évente az erre kifizetett összeg. Ugyanis nekünk tavasszal, amikor az állatok „levetik” téli bundájukat, meg kell vennünk az egész évi alapanyagot. Erre kellenek a hitelük. Tetézte a bajt a kialakuló infláció költségemelő hatása, amit nem lehetett teljesen a termékek árában érvényesíteni. Ugyanakkor a hazai gazdasági helyzet rosszabbodása miatt a belföldi forgalom is alaposan visszaesett. így á vállalat nem tudott például bért fejleszteni, amit jól mutat, hogy a kunszentmártoni gyárban a bruttó havi átlagkereset jelenleg 5639 forint. S még egy halvány reménysugár sincs arra. hogy a bér valamelyest nőjön, hisz a vállalat tavalyi vesztesége 139 millió forintra rúgott. ja a közvetlen bér ezer százalékát. Visszafejlődött a kereskedelmi tevékenység is. Az ésszerű megoldás az lett volna, ha a vállalat három •— az újpesti, a szegedi és a kunszentmártoni — gyára a saját körzetében ápolhassa vevőkapcsolaitait. V oltak ilyenek, de ezeket szétrombolták azzal, hogy tavaly az év elején a központból még az árakat sem adták meg nekünk. Azért, hogy a gyári értékesítés megszűnjön. A kereskedők Szóvá is tették, hogy csak előzetes vállalati engedéllyel jöhetnek hozzánk vásárolni, illetve csak úgy lehetett őket kiszolgálni. Ezek az okok is hozzájárultak a veszteséghez, s így a vállalat átszervezése került terítékre. Arról volt szó, hogy a cég gyáraiból önálló Uászvénytársaságökat alapítanak. s maga a vállalat pedig vagyonkezelőként tevékenykedik tovább. — Hol tart az átalakulás? — Mi már hónapok óta készültünk erre a váltásra. * Számbavettük veszteségforrásainkat. intézkedéseket tettünk, több mint hatvan munkakört szüntettünk meg, illetve vontunk össze. Ma már képesek vagyunk az önálló pénzügyi gazdálkodásra. a kereskedelmi feladatok ellátására. A részvénytársasághoz alapító partnereket is kerestünk. Október 19-én az rt. létrehozására értekezletet tartottunk itt Kun.széntmáutónban, de az az összejövetel tulajdonképpen meghiúsult, - mivel kiderült, hogy a vállalatunk nem bír olyan összeggel beszállni, mint amennyit a tőkéstársak elfogadhatónak tartottak volna. Ezután cégünk vezérigazgatója október 24-i telexében megtiltotta nekünk, hogy a részvénytársaság alapításáról bármelyik "külső partnerrel is tárgyaljunk. Rá két napra az újpesti központunkban megtartott vállalatitanács- ülésen én felálltam és elmondtam, hogy a végső döntésünk a kunszentmártoni gyár 700 dolgozójával egyetértésben az. hogy nem kívánunk a részvénytársaságba belépni, hanem önállóak szeretnénk lenni. Tulajdonképpen Itt tartunk most. — ön tehát azt mondja, hogy a vállalati alapítású rt.-ba nem akarnak belépni, de ugyanakkor meg ha elválnak a cégtől, hallottam, hogy szintén részvénytársa, ságot, sőt vegyesvállalatot szeretnének létrehozni. Ezek után a kérdésem \csupán annyi. hogy miért nem jó az egyik rt. és miért jó a másik? 700 ezer ember sorsa — Jó, ha nagyon akarja, elmondok egy esetet. Október 13-án értesültem munkatársaimtól, hogy a Vegyiek Vállalat anyagigényünket még készpénzfizetés ellenében sem hajlandó teljesíteni. Ezért én rögtön telexben kértem a szóbanfor- gó céget elhatározásának megmásítására. Október 16- án meg is jött a válasz: közölték, hogy a Pannónia Szőrméid készítő, Konfekció és Kereskedelmi Vállalat olyan nagy összeggel tartozik nekik, s hogy még kész- pénzfizetés ellenében sem tudják a kért árut biztosítani részünkre. Amennyiben tartozásait a vállalatunk rendezi, változtatnak korábbi elhatározásukon. Emiatt viszont nálunk három hétig nem üzemelt a zsírtalanító, mert nem volt hozzá vegyszer. Sajnos ilyen ma a Pannónia tőkeereje, anyagi helyzete. De a vállalat által alapított részvénytársaság más szempontból is hátrányos lenne számunkra. Ugyanis a felállítandó vagyonkezelő szervezet fenntartásához hozzá kéne járulni. Ennek fedezete a bérleti díj lenne, amit elég differenciáltan és számunkra hátrányosan állapítottak meg: Mivel nái- lunk ez az összeg 83 százalékkal magasabb az Újpesten levő központi gyárban megállapított tarifánál, pedig ott mostanában milliókat költötték ■ felújításokra, átalakításokra. Így a vállalati központ megszűnésével költségeink nemhogy csökkennének, hanem pontosan emelkednének. Ilyen feltételekkel indulnánk 1990 január 1-jén a holt szezonnak. Ugyanakkor pedig bel- és külföldi partnereink elmondták, hogy önálló kunszent-, mártoni gyárral hajlandók részvénytársaságot, illetve vegyesvállálatot alapítani. Summázva a képlet tehát a következő: vállalati alapítású rt. üres zsebbel, vagy kilépés és akkor jövőbeni partnereink pénzt adnak annak érdekében, hogy dolgozhassunk tovább, ön vajon melyiket választaná, ha tudná, hogy döntésétől 700 ember sorsa függene? Jóllehet, nem szokás, hogy egy interjú végén a krónikás még- külön hozzáfűzze véleményét a hallottakhoz. S hogy mégis ezt teszem, annak oka van. Ugyanis ma már sokan úgy véljük, hogy Magyarországon szükség van a kis- és középüzemekre. Pontosabban még többre lenne szükség. Ezt az óhajukat a közgazdászok, politikusok egyébként már jó évtizede hangoztatják. Most viszont K u nszen tmárt on ban más történt, mert ott a gyáriak vélték úgy, hogy a jelenlegi adottságok gúzsba kötik őket. A kérdés csupán annyi, hogy az ott dolgozók képesek lesznek-e szándékaikat összeegyeztetni jogaikkal? És még valami: bizonyára sokan ismerik a régi mondást, miszerint minden út Rómába vezet... Csak az a nem mindegy, hogy kivel megy végig rajtuk az ember. Nagy Tibo^1 Szőke György Második világháborús áldozatok tiszteletére Emléktáblát avattak Cibakházán A lenti jelzések fönt süket fülekre találtak
