Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)

1989-11-30 / 285. szám

1989. NOVEMBER 30. jj^ÉPiAP 3 Precision 2000 televíziók Székesfehérvárról A székesfehérvári Videoton Ipari Rt., az év végéig 300 ezer televíziót gyárt, termé­keik 10 százaléka export megrendelésre készül. November közepétől karácsonyig a hazai ellátásra mintegy 40 ezer televíziót szállítanak, túlnyomórészt a legkorsze­rűbb típusokból. Jelenleg a szerelőszalagon a legkorszerűbb, Precision 2000 tí­puscsaládból az 51. 56 és a 71 centiméter képátlójú készülékeket szerelik. Ezek a tv-k belső miUroprocesszoros automatika utánállítőval és teletex-szel is el vannak látva. (MTI fotó: Kabáczy Szilárd) A szolnoki színjátszás mecénásai A Szigligeti Színházban ma este tartják az épület rekonstrukciójának támogatására felajánlott alkotások aukcióját Amikor 1988 decemberében a Megyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága döntött a Szolnoki Szig­ligeti Színház rekonstrukciójáról, a tanács művelődési osztálya azonnal felajánlotta segítő jobbját a színház ügyének ápolására. Ho­gyan sikerült szponzorokat találni ezekben a nehéz időkben? - erről beszélgettem Vájná Katalinnal, a megyei tanács művészeti főelőa­dójával, akitől végső soron ez a kezdeményezés útjára indult.- A Képző- és Iparművészek Szövetsége Közép-Magyarorszá- . gi Területi Szervezetének szolnok megyei csoportjához küldtünk egy felhívást, amelyben arra kér­tük a művészeket, járuljanak hoz­zá a színház rekonstrukciójához képzőművészeti alkotásaikkal. (A Néplap múlt szombati számában olvashatnak a művészek felaján­lott műveiről.) Ezenkívül megpróbáltuk az országos sajtót is bevonni támo­gatók felkutatására, ennek azon­ban számottevő eredményéről nem tudunk. Ezután a megyei ta­nács szakszervezeti bizottságához fordultunk, ahonnan 7210 forintot könyvelhettünk a színházfelújítás OTP-számlájára. Ugyanilyen készséggel segített a városi tanács művelődési osztálya is. Kéré­sünkre az OTP művé­szetpártolóitól több mint 1500 fo­rintot kaptunk. Az Országos Diák­napok áprilisi gálája (20.000); a Népdal és Nótaénekesek Megyei Baráti Köre Kisújszálláson (4.500 Ft); a Széchenyi Városrész Köz­művelődési Irodája (8.860 Ft); az általános iskolák közül az Újváro­si, a Beloiannisz úti, a Rákóczi úti, Csanádi krt-i, Abonyi úti, Tal­linn körúti, Ságvári krt-i, Kassai úti, Kohói úti, Szandaszöllősi, Kertvárosi iskola ajánlotta fel kü­lönböző rendezvényein befolyt bevételét (összesen 25.700 forin­tot). Tehát így cseppenként gyűlik a pénz. Vállalatok, magánszemé­lyek adományai szintén elég szép összeget tesznek ki (35.176 fo­rint). December 18-án a szolnoki Kórusok karácsonyi hangver­senyének bevételét ajánlja fel e nemes célra. November 30-án 18 órakor a színház előcsarnokában lesz a már jelzett képaukció, melyen szeret­nénk, ha a színházat pártolók (vál­lalatok, magánszemélyek) össze­fognának és megvásárolnák a fel­ajánlott műveket. Lehet, hogy ép­pen ebből az összegből kerülhet ki Szigligeti Ede bronz mellszobrá­nak elkészítése. A művészeti szervezők mellett a megyei tanácsnál dr. Bugán Mi­hály elnökhelyettes fogta össze azokat a megyei vállalatokat, amelyek szintén nagy összeggel támogatják a színház felújítását. A tőlük befolyt pénzösszeg 25 mil­lió négyszázöt ezer forint. Sokan viszont sajnos úgy vé­lik, ebben a gazdasági helyzetben fölösleges luxus színház építésre pénzt költeni. Ebben tévednek. Ugyanis, ha most nem teszünk meg a színházunkért mindent, amit csak megtehetünk, néhány év múlva összedőlne az épület, s akkor sokkal többe kerülne majd felépíteni, mint ez a mostani re­konstrukció. A színház felújítását szívükön viselők és természetesen beszél­getőpartnerem, Vájná Katalin is bíznak abban, hogy lesznek olyan művészetpártolók, akik meghall­ják az üzenetet, és támogatják e rekonstrukciót, amelyben "bárkié a dicsőség, a hazáé a haszon". K.SZ. Györfy Sándor két alkotását, a Kiscsikót és a Juhászt ajánlotta fel az aukcióra Minthogy teljes szabadságról szó sem lehet Alku a bérekről A bérszabályozásról a vélemények sokszor igen el­térőek, kezdve a kormány gazdaságpolitikai titkársá­gának vezetőjével, aki a Figyelő november 16-i szá­mában fejtette ki, hogy a teljes bérliberalizálásról Iamelyet sokan követelnek/ ma még szó sem lehet, hi­szen tulajdonreform nélkül ez nem érné el célját. Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Errőlfejtette ki elgon­dolásait nagy határozottsággal Kugler Flórián, a Na­gyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelö Vállalat munka­ügyi és szociálpolitikai főosztályának vezetője. Szolidaritás és hiányzó láncszemek Kiindulásként az eddigi rend­szer ellentmondásaira utalt, azokra a problémákra, amelyek akadá­lyozzák az új gondolkodást, az új rendszerre való áttérést ezen a te­rületen. Bonyolult viszonyrend- szerek, sokféle szabályok voltak érvényben, elferdítve a tisztánlá­tást. Propagandánk nem volt hatás­talan. Mindenki a munka szerinti elosztást kéri számon a bérszabá­lyozásban, egy olyan elvet, amit eddig sem lehetett érvényesíteni, például a termelőerők fejletlensé­ge miatt, s amelyekről senki sem bizonyította be eddig, hogy valójá­ban mit is jelent, s hogy valaha is létezni fog. A köztudat, s az ideo­lógusok is ennek egyik mércéjéül a teljesítménybérek arányának nö­vekedését tekintették, holott nem­zetközi összehasonlításban nálunk már így is magas. El kellene azon gondolkozni, hogy még miért na­gyobb a teljesítmény nyugaton, ahol a teljesítménybérek aránya alacsonyabb, mint nálunk. Felte­hetőleg azért, mert annyit dolgoz­nak és úgy, amennyit és ahogy azt a fejlett technika igényli. Mi min­denütt differenciálni akarunk, ho­lott optimális teljesítményt kellene elérni. Mindent meg akarunk fizet­ni, aminek csak egy eredménye le­het, hogy semmit nem fizetünk meg. Kugler Flórián két eddigi bére­lem ellen lép fel különösképpen. Az egyik a nyereségtől függő bé­ralakulás. Okfejtése egyszerű és logikus. Az egyes emberek mun­kájából nem lehet levezetni a vál­lalat nyereségét. Eklatáns példája ennek például a takarító munkája. Másik ellenérv, amely inkább mai viszonyaink között igaz, az hogy amíg piaci viszonyok, piaci ár nem létezik, addig a nyereség nem ob­jektív mutatója a vállalat eredmé­nyeinek. A másik problematikus elem a tőkésexport bérpreferenciá­ja, amely ugyan makroszinten ért­hető, de mikroszinten eltorzítja a béreket, egy-egy évben kiugró jö­vedelmeket eredményez, amely el­torzítja a kereslet-kínálati viszo­nyokat is. Az idén a korábbi mechaniz­musok már nem ugyanúgy érvé­nyesültek. Megállapodásos bér- mechanizmust alakítottak ki, rész­ben reagálva azok követelésére, akik az adórendszert, bérreform­mal akarták kiegészíteni, holott ez a két dolog nem feltétlen függ össze. Az előrelépés tehát még el­őttünk van, s itt Kugler Flórián egyetért a gazdaságpolitikai titkár­ság vezetőjével, miszerint a béral­kurendszer bevezetése országosan még ma sem aktuális. Hiányzik hozzá a piac, hogy a költségeknek valódi korlátái legyenek, az ellen- érdekelt tulajdonos, mert a válla­latvezető ma nem az. És hiányzik a szolidáris bérpolitikát folytató ér­dekképviselet, amely bérarányok­ban gondolkozik, s nem a bérek maximalizálásában. Hiányoznak a béralku egyes láncszemei is. Léte­zik a makroszint, az állam, a kama­ra és a szakszervezetek, amelyek megegyezésének eredménye lehet a minimális bér, a bérnövekedés minimuma és maximuma, vala­mint a betartandó preferenciák. Létezik a mikroszint a vállalati ve­zetés és a szakszervezet, amely konkréttá teszi a fenti megállapo­dásokat. De hiányzik a középszint /mezzoszint/, amelyre többféle el­képzelés van forgalomban. Ide tar­tozhatnának az ágazati szakszerve­zetek, kamarai tagozatok. De le­hetne regionális szintű béralku, vagy a kettő kombinációjával megszervezni a középszintet. Sok érv szól a területi elv mel­lett, hiszen a munkaerőpiac regio­nális kategória is, leginkább terü­leti szinten folyik a konkurrencia /lásd lakáshelyzet/. Gond, hogy ennek nincsenek meg a kamarai, szakszervezeti feltételei, hiszen az SZMT-k halódnak, a vállalati szakszervezetek szövetsége pedig még nem létező kategória. Lehet­ne szakmacsoportonkénti bérme­gállapodás is, de ennek a feltételei sem látszanak tisztán. Mindeneset­re március óta a munkatörvény­könyve lehetővé teszi a bérmegál­lapodást. Ösztönzés csak jutalmakkal, prémiumokkal A vállalatoknál a mai rendszer még a régi szisztéma folytatása, néhány változással. Röviden en­nek a lényege a következő: a fizi­kai dolgozók esetében öt kategória létezik a munkakörülmények alap­ján, ahol is tizenhárom tényezőt vettek figyelembe és hét kategóriái képzettségi fok szerint. A szellem- i dolgozók három csoportra oszt­hatók, úgy mint ügyviteli dolgo­zók, ügyintézők, vezetők, terme­lésirányítók. Az első két szellem- i csoport esetében az iskolai vég­zettség, szakmai gyakorlati idő a meghatározó, az utóbbiban a vál­lalatnagysága. Az alapbérek meg­határozásánál ma minden kategó­riában rögzítik az alsó határt és lé­tezik egy ajánlott felső. Régebben ez is rögzített volt. A vállalatoknál egyéb bérelemek is léteznek. A vállalat adottságaitól, az érdekér­vényesítés lehetőségeitől függően találunk különböző pótlékokat. Az érintett cégnél ezek száma például tizenhét. Ténylegesen ösztönözni csak a második kiegészítő bére­lemmel lehet, a jutalmakkal és pré­miumokkal, a többi ugyanis jár. így jár a harmadik ide sorolt cso­port is, az úgynevezett kiegészítő fizetések, például tanulmányi idő­szakra átlagkereset. A vállalatnál ez utóbbi három csoport az alapbér 50 százalékát is eléri, ami zavaros­sá, kuszává, elaprózottá teszi a bér­rendszert. Jogos tehát az igény az egyszerűsítésre. Az egyszerűsítés szélsőséges változata, ha dolgozó, beépítve a a többit valamilyen formában, csak alapbért kapna. Ezt a mai viszo­nyok között érdemi munkaerőpiac nélkül megoldani nem lehet. Tehát meg kellett nézni a vállalatokon belül, béralkuból kiindulva, ho­gyan lehet leegyszerűsíteni a bér- szabályozást. Első megközelítés­ben a jelenlegi tarifarendszerből indultak ki, de a sok kategória he­lyett a munkakörök kvalifikáltsá­ga alapján tizenhárom bércsopor­tot hoztak létre. Ez természetesen nem ment vita nélkül, hiszen a vál­lalat egy tröszt része, ahol több te­lephelyen/Szeged, Hajdúszobosz­ló, Orosháza, Eger és Szolnok/ mintregy 200 munkakör található. Ezeket a munkaköröket kellett sorba, csoportba rendezni először vállalati, majd szakágazati szin­ten. A tágan értelemezett vezetés szakmai álláspontjának kialakulá­sa után jöhet a szakszervezeti vi­ta, majd a kollektív szerződések megkötése, új alapokon. Mi az amit várnak a Szakszervezetektől? Azt, hogy velük együtt hatá­rozzák meg a bérminimumot, ahogy ez a nálunk fejlettebb orszá­gokban is létezik. Az egy-egy cso­port bérminimuma meghatározná az adott vállalati bérarányokat is, ami azt jelenti, hogy a vita a mun­kaköri besorolások és a bérmini­mum meghatározása körül folyna. A tényleges bért a fentiekre építve a vállalat határozná meg. A válla­lat tisztában van azzal, hogy a szakszervezetek mai álláspontja és jogosítványaik nem mindenben fedik ezeket az elvárásokat, de az ágazati szakszervezet hajlik arra, hogy lépjen ez ügyben. /A rend­szer lényegéhez ugyanis az is hoz­zátartozik, hogy a megállapodá­sok után további egyetértési jogá­ról a szakszervezet lemond./ A munkajogi szabályok az egy­szerűsítés elvégzésében, például a pótlékok csökkentésében, ma már partnerek, s várhatóan vállalati ha­táskörbe kerülnek. A dolgozók nélkül persze ez a rendszer sem életképes, hiszen végül is őket érinti alapvetően. A rendszer felté­telezi, hogy idejében tisztázni kell a velük szembeni elvárásokat. Ez az elvárás pedig nem a maximális erőkifejtésre épít, hanem az adott technika működtetéséhez szüksé­ges átlagos teljesítmény. A dolgo­zó elvégezve ezt, tudni fogja azt is, ezért mire számíthat. Ha nem tud­ja elvégezni, meg kell adni a lehe­tőséget, hogy alkalmas legyen a feladat végrehajtására, ha így sem, akkor meg lehet köszönni munká­ját. így várhatóan nem túl széles skálájú teljesítményekkel fogunk találkozni, de az a szükség szerin­ti magasszintű teljesítmény. A rendszer léte függ attól is, hogy a vezetők mennyire képesek a munkáltatói pozícióból kiindul­va markánsan képviselni a tulajdo­nosi érdekeket. Bérmunkás lelkű- lettel ez a rendsze sem válhat élet­képessé vezetői oldalról. Úgy tű­nik, a változások ebbe az irányba orientálják őket. Megítélésük, s így jövedelmük is egyre inkább at­tól függ, mennyire képesek mene­dzserként dolgozni. A vállalati nyereség, egy-két jól körülhatárol­ható esettől eltekintve, ebben a rendszerben nem játszik szerepet. A béreket a kereslet-kínálat hatá­rozza meg, a vállalat annyit fizet, amennyiért az adott posztra mun­kaerőt kap, a leírtak alapján. Az, hogy a rendszer beválik, persze nemcsak ettől a vállalattól függ. Csak reménykedhetünk, hogy a gazdasági környezet partner lesz ehhez. Füle István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom