Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-21 / 277. szám
4 1989. NOVEMBER 21. fflÉPlAP Az Ikarus székesfehérvári gyárában megkezdték az 543- as típusszámú kisautóbuszok sorozatgyártását Az idén 215 kisautóbuszt gyártanak belföldre, a következő évben pedig már iraki és egyiptomi megrendelőknek is szállítanak. (MTI Fotó) "Predelíriumos" társadalmunk Zuhanás a valóságba A magyar társadalom évtizedes betegségének egyik következménye, a napjainkra egyre megdöbbentőbb képet mutató egészségügyi statisztika. A hárommillió koldus, a millió tüdőbeteg országából korántsem váltunk a derű, a jókedv, a jó- egészség országává. Az évtizedekig hangoztatott hazug jelszavak: "Legyőztük a betegségeket!", most nyilvánvalóan önmaguk bíráivá lettek, hiszen mindannyian látjuk; nem győztük le a betegségeket, nem jutót - tunk sem gazdasági, sem társadalmi, sem szociálpolitikai szempontból semmilyen Ígért magaslatra. Voltak délibábos-szép éveink valóban, de mi lett ennek a következménye? Azok a milliók, akik a "nagy magyar fejlődést" elhitték, most - amikor napvilágra jött sok-sok igazság - csalódottságukban csak még nagyobbat zuhantak. Rájöttek az emberek, hogy átverték őket, s ez nemcsak a társadalom szerkezetét rázta meg természetszerűleg, hanem az egyént is. A lelki, anyagi, fizikai megpróbáltatások egy idő után testi betegségek formájában jelentkeznek. Ne hallgassuk el ezt az igazságot, hiszen a valóság megmutatásával tudunk csak lépni egyet, hogy most már egy őszintébb, képmutatásmentes, embertisztelő környezetet alakítsunk ki, amíg nem késő, amíg megfáradtságunk, idegességeink, bizalmatlanságunk teljes depresz- szióvá nem fajulnak, amíg még van ereje a nemzetnek, hogy fáradt szemeit megdörzsölje, s kijöjjön ebből a nehéz állapotból. Ezekről a gondokról beszélgettem dr. Sebestyén Mihállyal, a szolnoki Hetényi Héza Kórház sürgősségi osztályának osztályvezető főorvosával. Hogy felvetett gondolataim valós problémákról szólnak, Sebestyén főorvos szavai nagyon is alátámasztják. íme: - Megfigyeltük az osztályon azt a jelenséget, miszerint a társadalom betegségeinek előrehaladásával az emberek tűrőképességének határa egészen lecsökken. Mint tudjuk, az időjárási frontok rendezett körülmények között is megviselik az emberi szervezetet, most viszont azt tapasztaljuk, hogy "ffontidőben" az osztály forgalma a 10-15 évvel ezelőttinek a többszörösére emelkedik. Az emberek tapasztalatunk szerint egyre terheltebbek, aminek következtében nagyon megnövekedett a figyelmetlenségből bekövetkezett balesetek száma. 1976 óta dolgozom a sürgősségi osztályon, s azt látom, hogy a társadalom hibáinak nyilvánvalóvá válásával egyenes arányban növekedett az alkoholfogyasztás. Míg 1976-ban fél év alatt 20-25 beteget láttunk el alkoholos állapotban bekövetkezett baleset vagy annak egyéb következményei miatt, addig most egy hónap alatt negyvenet, s ez nemccsak mennyiségi növekedés, hanem minőségi is. A hozzánk hozott betegek ellátása egyre több irányú kezelést igényel: 10-15 évvel ezelőtt eredményt hozott a gyógyszeres kezelés, most a betegek legnagyobb részének pszichiátriai utókezelésre is szüksége van. Az alkoholfogyasztás nőknél és fiataloknál is egyre jobban teijed - ezt mutatja a betegeinkről készített statisztika. De mutat egy másik negatfv jelenséget is. Az egyre terheltebb emberekben egyre nagyobb rombolást végez az alkohol: 10 évvel ezelőtt még ritkaságszámba ment, összehívtuk az orvosi kart, esetbemutatót tartottunk, ha egy pre deliriumos (teljes részegség előtti állapot: reszketés, verítékezés, ingerültség, agresszió) beteget hoztak be hozzánk, - ma mindennapi eset. Osztályunkon látjuk azt is, hogy megnövekedett az öngyilkossági kísérletek száma - elsősorban a középréteg 30-50 éves korosztálya körében. Teljes rehabilitációjuk ma nehezebb, azt mondhatnám, lehetetlen az otthoni szociális körülményeik miatt. Amikor az osztályra kerültem, ezek a betegek még igényelték az orvossal való beszélgetést, ma már nem. Befeléfordultak, reményvesztettek. Mikor felépülnek, szedik a kis motyójukat, szó nélkül, sietve távoznak az osztályról. A kép, ami a sürgősségi osztályon elém tárult, riasztó. Mindez az utóbbi 40 év "terméke", reményem most mégis abban van, hogy sikerül megfognunk egy jó utat, az új választások új életformát hoznak majd, hogy el ne vesszünk, hanem nekünk is osztályrészünk legyen egy egészséges, szabad, európai demokrácia. Kátai Szilvia Nevezetes épületeink A Xavéri Szt. Ferenc kápolna Szolnokon szentnek, Xavéri Szt. Ferencnek emelték a fogadalmi kápolnát. Az elnevezést az is magyarázza, hogy akkor már a városháza közelében állott egy Szt. Rókusról nevezett kis kápolna, amelyet Verseghy János, a felsővarsányi egykori Rákóczi-kas- tély gazdasági inspektora /később szolnoki lakos/, a saját költségén emeltetett. Oly kicsiny volt ez a kápolna, hogy csak egy pap és két ministráns gyerek fért el benne, s csak körmenetek során volt benne istentisztelet. A pestistől és a járványoktól óvó mindkét patrónus- nak volt hát szentelve egy-egy kápolna Szolnokon. Jelzi ez azt is, hogy a jelentős kereskedelmi forgalmat lebonyolító hídváros nagyon ki volt téve a pusztító járványoknak. December 3-án, Xavéri Szt. Ferenc ünnepén sokan fohászkodtak a patró- nushoz, aki "Sok betegeket gyógyíta, /Döghaláltúl oltal- maza./ A fene éhségtüi/ És más inségektül/ Sokakat szabadba/ Es búban vígasztala..." Tanúja ez a kis kápolna a város fejlődésének, mert ahogy akkoriban írták, a város északi részén, sík helyen emelkedett kicsiny tornyával, napjainkra - akárcsak Pesten a Rókus kápolna - Szolnokon is bekerült a Xavéri kápolna a belvárosba. Múemlékjellegű védettsége az ötvenes években megóvta attól, hogy az út kiegyeníté- sekor lebontásra kerüljön. Kaposvári Gyula Az egykori Nagykereszt utca /később Horánszky u./, ma Ady Endre úton látható kis kápolna nemcsak műemléki értéke, hanem várostörténeti jelentősége miatt is megérdemli a figyelmet. Az 1733 és 1739-es pusztító pestisjárványok elmúlásának emlékére 1749-ben barokk kápolna épült a homlokzat elé ugró toronnyal, dongaboltozatos belső térrel, kisméretű szentéllyel. A müemlékjellegű kápolna tornyát a 19. sz. végén megújították. A tornyon körülfutó erőteljes, egyenes párkányt megtörve, mind a négy oldalon egy-egy háromszög alakú oromzatot iktattak bele, elrontva ezzel az tisjárványok áldozatait temették. A 18. század közepén ugyanis még a fallal és vizesárokkal körülvett város csak a mai Tisza Szálló és az 1. sz. irodaház vonaláig terjedt, s mivel féltek a járványtól, messzire temették halottaikat, akárcsak Pesten, ahol a város falai a mai Múzeum körút - Tanács körút mentén húzódtak. Az elhunytakat ők is messze a városfaltól, a mai Rókus kápolna és kórház helyén temették el. A kor szokása és hitvilága szerint Pesten Szt. Rókus, a járványos betegek védőszentje, patrónusa tiszteletére emeltek fogadalmi kápolnát, ahol eredeti párkány egyenes, nyugodt vonalát. Eredetileg fogadalmi kápolnának építették Szolnok lakosai az akkori lakott várostól jó nagy távolságra, oda, ahová a pesévenként emlékeztek a pestis megszűnésének évfordulójára. Szolnokon pedig a járványoktól óvó másik védőLEVELEK A HAZABOL A HONBA Turistadömping novemberben? ehhez hasonló alkalmakkor leszállították a "betolakodót" a vonatról vagy visszafordíttat- ták a gépkocsijával a legváltozatosabb és leg- banálisabb okokra hivatkozva: miért van nála fényképezőgép? (miért ne lehetne egy turistánál? - kérdezhetnénk joggal), ha sok lej volt nála, az a baj, ha kevés, akkor azt kifogásolták. Mielőtt válaszoltam ismerősöm kérdésére, átfutottam agyam eseménynaptárát, és akkor hirtelen azt találtam mondani, valahogy úgy időzítse az indulást, hogy az távol essen november húszadikától, hisz akkor kezdődik odaát a pártkongresszus, és bár a készülődés fölöttébb ünnepi, a háttérben biztos működik a rendbontástól való félelem, a túlzott óvatosság az ellenőrzés szigora - tehát, sosem lehet tudni... Szombaton, november tizennyolcadi- kán reggel arra ébredek, hogy cseng a telefon, az NSZK-ból hívott fel a barátom, hogy mit csináltak már megint a magyarok hogy lezárták a román-magyar határt, egy ismerőse utazott volna oda... Még félálomban kérdem: miről beszélsz? Mondja a barát, hogy náluk reggel bemondta a rádió, how erről a bizonyos határról visszaküldik az utast, és tudom-e hogy miért. En még nem kapcsoltam be addig a rádiót, csak ama sejtésemet mondhattam el hogy valószínű, a kongresszus miatt... Aztán én is meghallgattam a híreket, tényleg az történt, amire gondoltam, és amire jó előre figyelmeztettem az itteni havert, szinte Komám, már többször elmélkedtem azon, miért van, hogy az itteni polgár bátran, ismereteit meghaladó gátlástalansággal vélekedik a keleti határon túli helyzetről meg a mi könnyelmű megfutamodá- sunkrój de amikor arra bíztatom, ugorjon át néhány napra, elbizonytalanodik, és mindenféle elfoglaltságra hivatkozik, mely akadályozza állítólag a teljesen "veszélytelen" kirándulást. Igaz, vannak olyanok is, akik őszintén bevallják, hogy tartanak a megpróbáltatásoktól, és hogy bárhova szívesen elmennek, csak oda nem. Az is tagadhatatlan, hogy jócskán akadnak "profi" utazók, akik úgy mennek a barlangba, akár a szomszéd faluba, lezserül, feszélytelenül, izgalmak és kételyek nélkül - ezek főleg rokonaikat, barátaikat látogatják évek óta rutinszerűen; főleg vidéken kevés az ilyen De aki eddig egyáltalán nem volt a "csodák országában", nehezen szánja rá magát, és ha mégis megteszi, drámai élménybeszámolót tart hazaérkeztekor az ottani állapotokról Úgy veszem észre, a kezdők közül a nők a bátrabbak Néhány hónapja kért meg egy fiatalasszony és egy lány, hogy készítsem fel első útjukra, melyre emberbaráti megfontolásokból szánták el magukat: gyógyszert és élelmiszert akartak vinni a rászorulóknak Hosszas és alapos tárgyalások után én vittem ki őket az állomásra, szinte látszott, hogy nedves az alsóneműjük, de ez érthető is hölgyeknél az első próbálkozáskor. Aztán úgy belejöttek, hogy néhány hónap alatt jó néhányszor mentek és jöttek vidáman, a hasznos cselekedet büszkeségétől áthatva, és most már úgy tartják, balgaság félni, fel kell ülni arra a vonatra, csak elhatározás kérdése. Nemrég egy szolnoki ismerősöm (velem nagyjából egykorú férfi) kezdett kacérkodni az átrándulás gondolatával, eddig ő sem volt még soha a Kárpátok közelében. Rábeszélésem és részletes útmutatásaim nyomán már majdnem elindult, aztán hetekig eltűnt. Majd ismét jelentkezett, hogy mégis menne, csak azt mondjam meg mikor. El is mondtam neki azt, amit a figyelő elme eddig is kitapasztalhatott: figyelni kell a történelmi évfordulókat, az ottani és itteni eseményekéi Nem szabad útra kelni például, március tizenötödike tájékán vagy az aradi vértanúkra való emlékezés napján, mert ilyenkor nagy a valószínűsége annak, hogy visszafordítják az embert. Ugyanez megeshet, ha például, Pesten készülnek tűntetni a romániai politika ellen a Hősök terén vagy a követség épülete előtt, ha Nagy Imrééket temetik stb. Bár hivatalos határzárlat egyetlen esetben sem volt, de minden egyes ilyen és semmi meglepetés nem ért. Azért mondom, hogy szinte, mert mégiscsak tartogattatok egy meglepetést (azért írom többes szám mmásodik személyben, mert állítólag ti, az egész nép egyöntetűen támogatjátok az intézkedéseket és messzemenően egyetértetek velük). A hivatalosan be nem jelentett, de gyakorlatilag elrendelt határlezárás indoka lepett meg: nálatok annyira zsúfoltak a szállodák, hogy a jelen helyzetben nem tudtok külföldieket fogadni (Magánszemélyeknél- ugyebár - a törvény értelmében nem lakhatnak) Mit találtatok ki komám, hogy ebben a nem éppen turistaszezonban sikerült ennyire megtöltenetek a szállodákat? - kérdezhetném, ha komolyan venném az érvelést. Vagy megváltoztak az éghajlati viszonyok, és nálatok novemberben van nyár? - kérdezhetném tovább, ha kaján- kodni akarnék De nem vehetem komolyan a szállodák telítettségéről szóló állítást, mert tudom, hogy - jobb időkkel ellentétben - egy évtizede nyáron is üresek még a tengerparti szállók is, néhány cseh és NDK-beli turista kivételével a hülye megy oda nyaralni. Kajánkodhat- nékom sem nagyon van, mert ismerem a pangás okait, a nyomort, a koszt, a züllöttséget. Csak még mindig el-elcso- dálkozom a hazug állítások pimaszságán, az arcátlan leleményességen, mellyel mindig mindenre találnak Idfo- gást, magyarázatot. Es félek, nehogy így maradjon ez a "telítettség", illetve a készültségi állapot miatti sűrű szűrés a határon, mert már "felejtettek" így néhány intézkedést (például, a nagy havazás miatt elrendelték a személygépkocsik használatának tilalmát, és még a ragyogó márciusi napsütésben, amikor már a bércek tetejéről is eltűnt a hó, akkor sem jutott eszükbe, hogy feloldják a régen "aktualitását vesztett” tilalmat). Ilyen értelemben aggasztó jelnek tűnik, hogy jeles vezetőtök kínairomán együttműködést sürget a szocialista eszmék megmentése érdekében a nemzetközi helyzet bonyolultságára és veszélyességére való tekintettel (Tőletek délre - s ezt a bolgár tévé jóvoltából is láthatjátok - Zsivkov képét már úgy tartják magasba, hogy a jóságos arc elé rácsokat rajzoltak. Elhiszem, hogy veszélyesnek látszik a helyzet Bukarestből.. Hallom, nálatok négyesével járőröz- nek napok óta a rendőrök Szépen felfejlődtek! Kezdték kettesével (ekkor terjedt el a vicc, hogy az egyik tud írni, a másik olvasni), folytatták hármasával (ekkor bővült így a tréfa: a harmadik ügyel a két tudósra), most meg ugyan minek a negyedik? És jön-e majd az ötödik, vagy csapattá bűvülnek-e, és mikor? Mikor e levelem írom, ti a nagy, ünnepi megnyitó beszédre készültök (az ünnep már hónapok óta tart) és az újraválasztásra, egy hosszú és újat alig-alig hozó kongresszusra. A Nagy Fórum - ahogy nevezitek - napokig tart, hát a "riadókészültség", a szigor meddig? Én mondtam a havernek, hogy november elején utazzon. Dehát a falaknak beszél komád, Lajos
