Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)

1989-11-20 / 276. szám

1989. NOVEMBER 20. fflÉPíAP 7 LABDARÚGÁS NB III Lódi duplázott, gyorsan fordított a Vegyiművek Labdarúgás NB // Nem „mérlegelt” a MÁV MTE Gólképtelen túri támadók Jászberényi SE—Honvéd Gáspár SE 4—1 (1—0). Jász­berény, 300 n. V.: Gáspár. Jászberény: Havasi (Rácz) — Németh, Bukhár, Balogh, Fenyvesi, Bathó, Gebhárt, Győré (Juhász), Mosonyi, Kovács, Ládi. Edző: Kádár Lajos. A 20. percben az egyik vendég védőrői a középen álló Kovácshoz került a lab­da, aki 14 méterről nagy gólt lőtt a bal felső sarok­ba (1—0). Az 58. percben Győré fejesét a kapus kiej­tette Gébhart elé, aki 5 mé­terről nem hibázott (2—0). A 65. p.-ben Győré labdáját Ládi 15 méterről a kapus fö­lött a bal felső sarokba emelte (3—0) Rövid időre rá váratlanul szépítettek a vendégek. Németh eladott labdáját Sűrű emelte a ka­pujából kilépő Havasi fölött a hálóba (3—1). A 84. perc­ben ' Fülöp hazaadása kiper­dült a kapus kezéből, és a szemfüles Ládi besodorta a labdát (4—1). Közepes szín­vonalú, sok hibával tarkított mérkőzésen megérdemelten nyert a Jászberény. Jók: Gebhart, Bathó, Ládi, illet­ve Szabó. Szolnoki Vegyiművek—Ba- gi SE 2—1 (2—1). Vegyimű- yek-pálya, 200 n. V.: Ágos­ton. Vegyiművek: Kiss — Tátrai, Major, Bálint, Viola — Vadkerti, Jegesi, Kun, Vasas (Sós) — Ecseki (Já­nosi), Zsidei Edző: Bálint Endre. Kezdés után Bag csapata ragadta magához a kezde­ményezést, sok mozgással, gyorsan és pontosan játszot­Röplabda NB I Zalaegerszegi TE—Szolno­ki Vegyiművek 1—3 (—4, 13, —7, —2) Zalaegerszeg, 200 n. V.: Horváth, Babati. ZTE: Horváth, Vörös, Jankóczky, Bokor, Radó, Koncsek. Cse­re: Polgár, Péter, Sümegi. Edző: Jagorsky Tamás. Sz. Vegyiművek: Sármán, Illés, Hajdú, Gulyás, Soós, Tóth. Csere: Szűcs, Fekete. Edző: Liszi Ferenc. Fárasztó utazás ellenére ól kezdett a Vegyiművek és i pontosan előkészített tá­madások után rendre az el- enfél térfelén „landolt” a ab da. 7—1 után némi meg- orpanás következtében há- ■om pontot szerzett az ellen­él, de ezután csak a szol- íokiak volták a pályán, biz- osan nyerték a játszmát. A második szettben kihagyott a Vegyi, sok volt a nyitás­on tás és a támadások jó­észét is hárították a me- lőnymunkában feljavult za- aiak, így szoros küzdelem­jen egyenlítettek. A hazaiak elkesedése a^ következő játszmában csak 6—6-ig tár­óit, ezután már az utóbbi letek megszokott játékát jrodükálták a szolnokiak. A lármán által vezérelt gárda megszerezte a vezetést. A lefejezésben tovább fokozta íz iramot a Vegyiművek :gyüttese, jó védékezések és mintaszerű támadások után tövei te pontjait a hiteha- >yott vendéglátók ellen, ami­tek fölényes győzelem lett t vége. Jók: Sármán, Tóth ■s Soós. Szolnoki Vegyiművek—Ka­zincbarcika 3—1 (11,11,—12, >). Szolnok, 100 n. V.: Ba- ázs, ifj Zsillé. Vegyiművek: lármán. Illés, Hajdú, Gu- yás, Soós, Tóth. Csere: Izűcs, Fekete. Edző: Liszi i'erenc. A rájátszás szem­pontjából rendkívül fontos /olt ez a mérkőzés. Az eddig /éretlenül álló hazaiak a áblázat harmadik helyén illő Kazincbarcikát fogad­ók. Kezdetben percekig tgyik csapat sem tudott pon- ot szerezni. Több rossz nyi­tak. A 30. percben egy előre ívelt labdát Breznai fejjel megcsúsztatott, Gerendái rá­csapott, és 8 méterről éles szögből a jobb alsó sarokba lőtt, 0—1. A 43. percben az első veszélyes vegyis táma­dás meghozta az egyenlítést. Viola elfutott a bal olda­lon, beadását Zsidei 8 mé­terről a kapu jobb oldalába fejelte 1—1. Két perc múl­va Vasas beadását a vendé­gek kapusa kiejtette, az ér­kező Ecseki közelről a ka­pu közepébe passzolt, 2—1 Fordulás után a Vegyimű­vek csapata lelkesedésben és játékban egyaránt feljavult. Kun ordító helyzetben hibá­zott, a félidő vége felé, majd nem sokkal később a 87. percben a csereként beállt Jánosi kilépett a védők kö­zül, a kapussal szemben azonban a kapu mellé gurí­tott. Jó: Kiss, Jegesi, Viola, Major, illetve Breznai, Má- jer, Varga. Ifi: Szolnoki Ve­gyiművek—Bagi SE: 2—1. Salgótarjáni Kohász—Tö­Totó­eredmények 1. W. Bremen—B. Leverik. x 2. B. Dortmund—B. München x 3. 1. FC Köln—Eint. Fnanikf, 2 4. Karlsruher—VfL Bochum J 5. B. Mönehengli.—B. Uerd. 2 G. Duisburg—Braunschweig 1 7. Darmstadt—Wattenscheid 1 8. Münster—Fortuna Köln x 9. Meppen—Freiburg x 10. Internationale—Milan 2 11. Udinese—Juventus x 12. Roma—Lazio x 13. Padova—Cagliari l Pótmérkőzés: 14. Reggina—Pisa x tásfogadás követte egymást. A vendégek előbb megnyu­godva, Havalek vezetésével négypontos vezetésre tettek szert. A játszma közepére a szolnokiak is lehiggadtak, és Tóth, valamint Gulyás ra­gyogó leütésének eredménye­ként sikerült 15—11-re for­dítani. A második játszmá­ban végig magabiztosain ve­zetve 23 perc alatt látványos labdamenetekkel tarkított já­tékkal biztosan növelték elő­nyüket a vegyisek A har­madikban kissé visszaesett a csapat. Sokat hibáztak ek­kor a játékosok, de az aka­rással ezúttal sem volt baj, szépített az ellenfél. A ne­gyedik szettre újra megta­lálták a Tisza-partiak az el­veszni látszó fonalat. Gyors, látványos játékkal tizenöt perc alatt leiskolázták ellen­felüket, csupán hat pontot engedélyeztek számukra. összességében elmondha­tó, hogy jó mérkőzésen meg­érdemelt hazai siker szüle­tett. Külön ki kell emelni a csapat egységét, küzdeni tu­dását. Mindig található va­laki — ezúttal Gulyás —, aki egyéni kimagasló telje­sítményével rászolgált a me­zőny legjobbja címre. A hátralevő hat mérkőzésből két győzelemre van szüksége a szolnoki együttesnek ah­hoz. hogy célkitűzését elérve a rájátszásra kvalifikálja magát. Mondja a magáét Továbbra is várjuk a megye sportéletével kap­csolatos közérdekű olva­sói hozzászólásokat a 42- 211-es telefonon, vagy le­vélben, de személyesen is a NÉPLAP sportrovatában. rökszentmiklósi SE 3—0 (1—0). Salgótarján, 600 n. V.: Mészáros. Törökszent- miklós: Elekes — Erdősi, Csontos, Porhanda, Szecsei, Szebenyi (Katona), Öz, Lóié, Nagy, Benedek, Sebők (Ra­mos II). Edző: Bana János. Kezdetben a hazaiak bir­tokolták többet a labdát, kö­zépen erőltették a játékot, de a mik’lósi védők biztosan hárítottak. A 27. percben vá­ratlanul vezetést szerzett a Kohász. Egy bal oldali be­ívelésre Elekes ugrott fel, a levegőben ellökték, így az átívelt labdát Sági zavarta­lanul fejjel az üres kapuba juttatta. A partjelző szabály­talanságot jelzett, de a já­tékvezető ennek ellenére gólt ítélt, 1—0. A 47. percben a miklósiak még az öltöző me­legére gondolhattak, amikor újra a kapujukban táncolt a labda. Hazai szögletrúgás nyomán Sági fejelt a hálóba 2—0. A 77. percben Tőzsér Zs a tizenhatoson belül rosszul találta el a labdát, Elekest ez meglepte, s csak nézte, hogyan gurul kapujá­ba a pettyes, 3—0. Közepes iramú mérkőzésen igazi hely­zetek kidolgozása nélkül tartotta otthon bajnoki pont­jait a Kohász. A miklósiak játékában változatlanul a helyzetek kihasználásával van baj. Jók: Sági, Tőzsér, ill. Porhanda. Ifi: Salgótarjáni SKSE— Törökszentmiklós: 0—1. További eredmények: Hat­van—Gyöngyös 1—0, Rom­hány—Nagybátony 6—2, Apc —Balassagyarmat 2—1, Gö­döllő—Volán-Ráikóczi 3—1, Nézsa—SBTC 1—1. Kosárlabda NB i Sok volt a fegyelmezet­lenség Tungsram SC—Szolnoki Olajbányász SE 93—87 (50— 39). Budapest, 800 n. v.: Szilvássy .Simó. Szolnoki Olajbányász: Kerényi 4, Abeljanov 17, Tóth A. 11/9, Tóth Z. 5. Berkics 33. Cse­re: Judik 2, Misek (—), Na­zarov 15/9. Edző: Rezák László, Szalay Ferenc. Az ötödik percig felváltva estek a kosarak. Ekkor Tur- csán tripláival (négy perc- alatt négy hárompontos) 26 —13-ra elhúzott a Tung­sram. Az Olajbányász na­gyon rosszul védekezett, er­re utal az is, hogy nemcsak távolról, hanem befutásokból is rendre ziccert dobtak a hazaiak. A félidő króniká­jához tartozik, hogy a ven­dégcsapat tíz büntetőt hi­bázott! A második játékrész­ben huszáros hajrával kez­dett az olaj, és hat perc alatt ledolgozta hátrányát (56—56). Izgalmas kosárpár- baj alakult ki, kevés véde­kezéssel. A bányász-csapat­ból Tóth A„ és Nazarov végre távolról is betalált és a 11. percben 69—67-re ve­zetett az Olajbányász. Ber­kics és Abeljanov centerből volt eredményes, de ez ke­vésnek bizonyult, mert vé­dekezésben továbbra is gyengélkedtek á szolnokiak. A 15. percben 81—78-as ál­lásnál több lehetőség is adó­dott az egyenlítésre. Sajnos ekkor több eladott labda jellemezte a szolnokiak tá­madó játékát és ezt a ha­zaiak könyörtelenül kihasz­nálták. Küzdelmes mérkőzésen szenvedett vereséget idegen­ben az Olajbányász, me­lyért a csapat csak magát okolhatja, mivel a mérkőzés során- 15 büntetőt hibázott és mind védekezésben, mind támadásban több fegyelme­zetlenséget követett el. (Kékesi) Metripond SE—Szolnoki MÁV MTE 0—1 (0—1). Hódmezővásárhely, 800 n. V.: Horváth Gy. (Fazekas, Berger). Metripond: Tóth— Talmácsi, Miklós, Návay, Urbán—Pápa, Tasi, Bress (Leindler) — Maczkó, Cser- nus (Verők), Jegesi, Edző: Himmer István. Szolnok: Kiss T.—Kiss A. Csató. Föl­di, Ágh—Szilágyi, Kiss I., Rózsavölgyi (Dobos) — He­gedűs, Kanyári, Szabó (Bon- tovics). Edző: Szatmári Já­nos. Az első tíz perc a Metri­pond meddő fölényével telt el, Tóth kapusnak ekkor még nem akadt dolga. A 14. percben Jégési gondolt egyet, és a saját térfeléről indult el a labdával, kicselezett mindenkit, a tizenhatos bal oldali sarkáról a felfutó Maczkó elé tálalt, a ki­ugró vásárhelyi játékost Földi a tizenhatoson belül hátulról elkaszálta. Horváth némi habozás után a tizen­egyes pontra mutatott. Cser- nus szinte nem is futott ne­ki a labdának, nagyképűen a felső lécet találta el. öt perccel később az első ve­szélyes szolnoki támadás végén Bress kezén csattant a labda, Horváth játékveze­tő a közelben állt és hatá­rozottan a büntető pontra tetette a labdát. Kanyári jobb ítéletvégrehajtónak bi­zonyult, mint vásárhelyi centertársa, a balra moz­duló Tóth mellett a jobb sarokba lőtt, 0—1. A 32. percben növelhette volna előnyét a vendégcsapat, előbb Kiss A. kapott jó lab­dát, hat méterről azonban rosszul célzott, majd Kiss I. lövésénél jól zárta a szöget Tóth kapus. A félidő utolsó említésre méltó eseménye a 43. percben adódott. Rózsa­völgyi futott el a bal olda­lon, középre gurított, Szilá­gyi jó ütemben érkezett, de a tizenegyes pontról a bal kapufát találta telibe. For­dulás után a hazaiak támad­hattak, de gólveszélyt csak az első szolnoki szöglet je­lentett, amikor a beívelt labdát Talmácsi kis híján saját kapujába fejelte. Az 53. percben Kiss I. 25 méte­res szabadrúgása Tóthról kipattant, Kanyári ott ter­mett, de lövésébe a vásár­helyi kapus önfeláldozóan belevetődött. Hat perccel később Pápa szabálytalansá­ga sárgalapot ért Horváth- nál. Még ugyanebben a percben Kanyári kapott jó labdát, á tizenegyes pont kö­zeléből mellé helyezett. A 64. percben szintén a szol­noki csatár került helyzetbe, Éremesft a fővárosban Budapesten rendezték a serdülő tornászlányoik Ma­gyar Vidék csapat és egyéni bajnokságát. A Jászberényi SE tornászai minden vára­kozást felülmúlva szerepel­tek. Neves csapatokat meg­előzve fölényesen nyerték a Magyar Vidék csapatbaj­nokságot. Az egyéni verse­nyen még a csapatbajnoksá­gon nyújtott teljesítményü­ket is felülmúlták. Vala­mennyi szeren és az egyéni összetettben is a jászberé­nyi tornászlány állhatott a dobogó legfelső fokára. Az egész mezőnyből kiemelke­dett nagyszerű teljesítmé­nyével Demény Andrea. Ta­lajon két duplaszaltós gya­korlatára 9,7 pontot kapott, amely az egész verseny leg­magasabb pontszáma volt. A jászberényi lányok eredményei: Egyéni össze­tett: 1. Demény Andrea 2. Lagzi-Kovács Tímea 6. Mé­száros Regina. Lóugrás: 1. Demény Andrea 3. Mészá­ros Regina. Felemás kor­Továbbra is veretlenül a balösszekötő helyéről mint­egy 13 méterre kapura lőtt, Tóth roszui ért a labdához, amely róla kipattant, de nem volt ott a szolnoki já­tékos. Rosszul sikerült sze­relésért előbb a 66. percben Földi, majd három perccel később Ágh kapott sárga la­pos figyelmeztetést. A 80. percben szabadrúgáshoz ju­tottak a vendégek, Kiss I. nagy erővel meglőtt labdá­ját Tóth a kapufára tenye- relte. Ezután feljegyezni való esemény már nem tör­tént. A Metripond erejéből mindössze tizennégy percre futotta, utána a vásárhelyi játékosok csak statiszta sze­repet töltöttek be. A Szol­nok minden csapatrészben jobb volt, helyzetek sokasá­gát dolgozta ki, de a befe­jezésbe mindig hiba csú­szott. Jók: Kanyári, Csató, Ágh, Szilágyi, illetve Maczkó, Tóth. — Süli — Mezőtúri Honvéd—Baja 0—0. Mezőtúr, 300 n. V.: Aczél Tibor (Győr, Keresz­túri). Mezőtúri Honvéd: Brakszatórisz—Vajda, Sza­bó, Dávid, Oláh—Földes, Pisont, Juhász—Király (Lu- dasi), Molnár, Lilik (Kovács L.). Edző: Földesi János. Bajai SK: Farkas—B. Szabó, Bene, Tóth (Szirják), Mor­vái—Gallai, Kovács B., Eva- nics, Horváth—Vidák, Bo­lyás. Edző: Koller Viktor. Az első Öt percben a mér­kőző felek óvatosan ismer­kedtek egymással és a pá­lyával. 8. perc: Földes távoli lö­vésébe Lilik beleszúrt, a labda kevéssel a kapu mel­lé került. A 11. és a 14. percben egymás után két szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak ugyanarról a hely­ről, a kaputól 25 méterről, középről. Előbb Molnár le- gurítása után Király erős lö­vése szállt fölé, majd Pisont bombája akad el a sorfal­ban. 18. perc: Földes lendü­letesen tört előre, a védők csak fellökni tudták. A 17 méterről megítélt szabadrú­gást Király csúnyán fölé durrantotta. A 22. percben volt látható az első veszélyes bajai támadás. Horváth hú­zott el a jobb oldalon, de re­mek beadását szerencsére középen ketten is elvétették. Ekkor nekibátorodott a ven­dégcsapat, egyre többet tá­madott, úgy érezték játéko­saik, hogy van keresnivaló­juk. Átmenetileg változato­sabb lett a játék. 28. perc: védelmi hiba után Horváth 16 méteres lövése elsuhant a jobb kapufa mellett. Eb­ben az időszakban még Bo­lyás közeli fejese, majd Ko­vács B. kapu közepére tartó lövése jelezte a vendégek tartós fölényét. 35. perc: 18 méteres bajai szabadrúgás nyomán veszélyes helyzet alakult ki a Honvéd kapuja előtt, végül sikerült tisztáz­niuk. Az ellentámadás során Pisont a kapu közepére tartó erős lövését Farkas bravúr­ral védte. Az első félidő utolsó izgalmas mozzanatát Vajda távoli hatalmas bom­bája jelentette, amelyet nagy nehezen mentett a ven­dégkapus. Szünet után a ba­jai Bene rossz hazaadásával kis híján kisegítette a gól­iszonyban szenvedő túriakat. 48. perc: Molnár 18 méteres lövése zúgott el a léc fölött. Tíz perccel később Lilik ka­pott jó szöktetést, de lövés helyett a beadást választot­ta, így odalett a nagy lehe­tőség. A második félidőben óriási elszántsággal rohamo­zott a Honvéd, a cseréként beállt Ludasi az 58. percben jó helyzetben hibázott. Ezt követően majdnem meghűlt a vér a hazaiakban, miután Bene felszabadításnak szánt előreívelésénél a csúszós ta­laj kis híján vendéggólt eredményezett, de az elcsú­szó Brakszatóriszon túljutó labda elkerülte a kaput. Eb­ben a játékrészben szinte megállás nélkül támadott a hazai csapat. A játék egy kapura folyt, a bajaiak csu­pán néhányszor próbálkoz­tak ellentámadásokkal. Vég­eredményben igazságos ered­mény született, mindkét csa­pat igazolta a táblázat vé­gén elfoglalt helyének jo­gosságát. Jók: Szabó (a me­zőny legjobbja), Oláh, Ju­hász, illetve Bene, Morvái, Evanics. — Szabó — További eredmények: Ka­zincbarcika—Szeged SC 1—0 (1—0), Salgótarjáni Síküveg —DMTE 0—2, (0—2), Szege­di Dózsa—DVTK 2—3 (1—0), Debreceni Kinizsi—Kecske­méti SC 3—2 (0—1), BVSC —Szarvas 1—1 (1—0). A bajnokság állása 1. Szeged SC 14 10 3 1 2> 5 33 2. Kazincb. 14 9 1 4 22-11 26 3. Metripond 14 6 3 5 22-14 21 4. Szarvas 14 5 6 3 110-15 21 5. BVSC 14 6 3 5 1Ö-19 21 6. Eger SE 14 6 2 6 20-19 20 7. Kecsk. SC 14 6 2 6 23-2<3 20 8. DMTE 14 4 7 3 20-16 19 9. Beb. Kin. 14 5 4 5 Hö-13 19 10. DVTK 14 4 6 4 19-22 18 11. Szolnok 14 4 5 5 16-21 17 12. Nyíregyh. 14 4 4 6 110-14 16 13. Salg. Sík. 14 4 3 7 18-21 15 14. Bajai SK 14 2 6 6 13-1« 12 13. Mez. Honv. 114 2 6 6 12-24 12 16. Szeg. Dózsa 14 2 5 7 12-21 11 Összetett Magyar Vidék bajnok csapat tagjai: balról jobbra Sütőné Üjszigeti Katalin edző, Huszár Ágnes, Huszár Éva, Mészáros Regina, Demény Andrea, Pesti Ágnes, Lagzi-Ko­vács Tímea, Harmath Béla edző lát: 1. Demény Andrea 3. Lagzi-Kovács Tímea. Geren­da: 1. Mészáros Regina 3. Lagzi-Kovács Tímea. Talaj: 1. Demény Andrea 3. Lagzi- Kovács Tímea. Harmath Bé­la és Sütőné Üjszigeti Kata­lin tanítványainak a felké­szítését egyébként sérülések és betegségek is zavarták, de a herényi tornászlányok a szakosztály fennállása óta eddigi legnagyobb sikerüket aratták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom