Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)

1989-10-11 / 241. szám

JÜtease. 1989. OKTOBER 11. Tiszasziillfsön a helyzet egyre rosszabb Nagy Tóth Lászlóné, a ti­­szaszőlősi Petőfi Termelő­szövetkezet központi ügyin­tézője (tulajdonképpen ket­tős munkakört ellátó tagja hiszen az elnöki titkár mun­káját is végzi már több mint másfél évtizede) ez év augusztus 29-én szabadságá­ról visszatérve nem folytat­hatta munkáját ott, ahol előtte abbahagyta. A terme­lőszövetkezet elnöke, a sze­mélyzeti vezető jelenlétében közölte vele, hogy két napig nem megszokott munkahe­lyén intézi szokásos dolgait, s utána hétfőn „átadod a munkaköröd és lefelé”. Annak rendje-módja sze­rint, de augusztus 22-i dátum­mal a termelőszövetkezet el­nökének sajátkezű aláírásá­val megkapta írásos értesí­tését is áthelyezéséről. Az áthelyezés indoklása, hogy a termelőszövetkezet személy­zeti szabályzatának rendel­kezése értelmében ügyintéző munkakörben középiskolai érettségi, vagy középfokú szakmai végzettség szüksé­ges, s panaszosunk ezek egyi­kével sem rendelkezik. A termelőszövetkezet a képesí­tési előírásoknak megfelelő dolgozót kíván e munkakör­ben a jövőben foglalkoztatni. Nem nagy ügy, mondhat­nánk és jobb későn mint so­ha, hiszen eljuthat odáig egy kisközség termelőszövet­kezete is, hogy valóban kép­zettséghez köti általa fontos­nak vélt posztokon dolgozó tagjai foglalkoztatását. Ügy igaz, Nagy Tóth Lászlóné­­nek nincs érettségije, csupán egy, az Egri Gépíró és Gyorsíró Iskola alapfokú és haladó osztályának elvégzé­sét igazoló 1964/65/134-es számú bizonyítványa. Ebben a bizonyítványban szerepel, hogy gépírásból 96 fokon jeles, gyorsírásból 200 fokon ugyancsak jeles eredménnyel végezte tanulmányait, s en­nek alapján az iskola góp- és gyorsíróvá minősítette. Munkáját, magatartását nem kifogásolták Nagy Tóth Lászlóné 1971 óta tagja a tiszaszőlősci Petőfi Termelőszövetkezetnek. Azó­ta egyfolytában állandóan a most „fölmondott munkakö­rében” dolgozott. Munkájá­ban felügyeleti vizsgálat, el­lenőrzés nem talált hiányos­ságot, pedig igazgatási ügyek intézésére kijelölt személy hiányában a központi ügy­­iratkezelésen kívül, testületi ülések előkészítése, jegyző­könyvezése, határozatok szö­vegezése, s természetesen a titkárnői feladatkör volt a dolga. A termelőszövetkezet most intézkedő elnökével nem régen, mindössze 1987 decembere óta dolgozik együtt, korábban Nagy Be­nedek, termelőszövetkezeti elnök mellett dolgozott. Nagy Benedek 1987 végén vonult nyugdíjba, s máig a falu köz­­tiszteletét élvezi, de távolról sem vizsgálódik a szövetke­zet ügyeiben. Igaza van. Huszonhat évig volt terme­lőszövetkezeti elnök, különö­sebb képzettség nélkül, de mindvégig gazdag tapaszta­latokkal, nagy helyi ismere­tekkel rendelkezvén. Nagy Benedek tizennégy évet dol­gozott együtt panaszosunk­kal. Különösebb gondolkozás nélkül jelentette ki: — Az együtt eltöltött ti­zennégy év alatt Nagy Tóth Lászlóné munkája, maga­tartása ellen semmi kifogá­som nem volt. Nem szívesen vállalkoznak még vélemény mondásra se Nagy Tóth Lászlóné munka­társai. Egyikük a szövetke­zet pénzügyi előadója, nevé­nek említésétől is elzárkózik, Alaki hiba a határozatban Szeptember 26-án volt a szövetkezetben a döntőbizott­sági tárgyalás. Ezt a tárgya­lást azonban megelőzte egy vezetőségi határozat, amelyet 73/1989. IX. 12—i dátummal hozott a termelőszövetkezet vezetősége. Szó szerint: „1989. szeptember 04. napjá­val törli a vezetőség vala­mennyi belső szabályzatból az elnöki irányítás alá tarto­zó központi ügyintézői, vala­mint a főkönyvelői irányítás alá tartozó adminisztrátori státuszt, helyettük a titkár­női munkakört — közvetlen elnöki irányítás alá helyezi.” Kis alaki hiba, mondhatná a vizsgálódó, hiszen Nagy Tóth Lászlóné szeptember 4-i hatállyal kapta meg az áthelyezéséről szóló levelet, amelyben a központi ügyin­tézői munkakör ellátása alól, a már előbb idézett okok ■ miatt, felmentette a terme­lőszövetkezet elnöke. Ebben a felmentési, illetve áthelye­zési határozatban csupán ar­ról volt szó, hogy munkája ellátásához nem rendelkezik megfelelő képzettséggel. Ha az alig kétezer lako­sú Tiszaszőlősön a helyi Pe­tőfi Termelőszövetkezeten kí­vül lenne más munkahely, az ember értetlenkedne: miért keresi ennyire vélt igazát, s miért tiltakozik áthelyezése miatt egy — valószínűleg jó — munkaerő, aki ráadásul a legutóbbi fizetésemeléssel együtt is 5400 forint bruttó­bért mondhat magáénak. Az­tán, ha kicsit körbenéz, rá­jön miért nem avatkoznak szívesen dolgába, s főleg miért nem állnak melléje volt munkatársai, akik hoz­zá hasonló munkabért mond­hatnak magukénak. Ügy kell Tiszaszőlősön a munkahely, a munkakör, a kevés téesz alkalmazottnak, mint em­bernek napjában a falat kenyér! Mert nincs hova menni, egyszerűen lehetetlen máshol elhelyezkedni — ha csak nem vállal valaki naponta uta­zást, ami ugye mindjárt 10— 12 órára növelheti munka­idejét és egyáltalán az sem biztos, hogy a fejlődő, szép kisvárosban, a közeli Tisza­füreden egyhamar munkát kap egy gép- gyorsíró, egy gépkönyvelő, egy adminiszt­rátor. Nem olyan időket élünk. A termelőszövetkezet el­nöke szeptember végén kész­séggel, még a helyi döntő­­bizottság üléséről készült jegyzőkönyvet is megmutat­ta, hogy lássuk jogos volt az áthelyezés, hiszen a végzett­ség hiánya miatt mentették föl a központi ügyintéző­­tiktámőt, s az is olvasható magyarul, hogy volt egyéb is, amit terhére írhattak. így például: rendszeresen késett, a reggeli munkakezdésnél jellemző volt rá az egy-két perces késés, s időnként megnyújtotta az ebédidejét is. Azonkívül nem átallott áthelyezési kérelme miatt panaszkodni a Tiszafüredi Városi Pártbizottságon, a Szolnok Megyei Tanács V. B. mezőgazdasági osztályán, a Szolnok Megyei Néplap szer­kesztőségében, a Maholnap független politikai hetilap szerkesztőségében és az ügyészségen. (Ilyen szép sor­ban rég nem láttam ostoba­ságot leírva...) zottól vált meg. Kitől ezért, kitől azért. Ö úgy mondja: rendet keli tenni, s minden­áron a szövetkezet megma­radásáért. bölcs gazdálkodá­sért, eredményes munkáért kell mindenkinek dolgoznia. Aki ebben vele nem part­ner — megválik tőle. de mint munkatárs annyit elismer: a panaszos ráter­mett volt munkaköre ellátá­sára. Boros Gáspárné, a személyzeti vezető csupán annyit említ: — Bizalmatlanság alakult ki az első számú vezető és titkárnője között, s emiatt az elnök nem tud vele dolgoz­ni. A kapcsolat megromlásá­ra, a bizalmatlanság okai­nak indítékaira a személy­zeti vezető nem tud vissza­emlékezni. Nagy Tóth Lászlóné ki­csit értetlenül áll mindmáig saját ügye fölött. 1988 augusztusában a közös ta­nács Társadalmi Munkáért ezüst fokozatát kapta, amely hangsúlyozásához a szövet­kezettől pénzjutalmat kapott. 1989 februárjában a szövet­kezet szociális és kulturális bizottság tagjának választot­ta, s ellátta a nőfelelősi meg­bízatásokat. Ez év tavaszán fizetésemelést kapott — mindezek alapján az ember azt mondaná, nyugodtan tért vissza szabadságáról dolgoz­ni, hiszen a legutóbbi hó­napok eseményei jó munká­ját igazolták. Ezt igazolta az is, hogy hosszú munkaviszo­nya alatt se szóbeli, se írás­beli figyelmeztetése nem volt, s a már említett elle­nőrzések sem találtak mun­kájában kifogásolhatót. Érthető, hogy . panaszával nemcsak lapunkhoz, hanem a termelőszövetkezet munka­ügyi döntőbizottságához is panasszal, illetve az áthelye­zés ellen fellebbezéssel for­dult. Természetes (természe­tes?), hogy a döntőbizottság Nagy Tóth Lászlóné áthelye­zési kérelme miatti panaszát elutasította, s közölte vele, hogy ügyében a Szolnoki Munkaügyi Bíróságon 30 na­pon belül keresetet nyújhat be. Tulajdonképpen sűrítve ennyi a panaszos ügy. Csak­hogy! Tiszaszőlősön nem jár mindennap újságíró, s éppen ezért már az első helyszíni vizsgálódás után a termelő­­szövetkezetben kis vihart kavart az ügy. A 146 terme­lőszövetkezeti tag és 15 té­­esz-alkalmazott között ugya­nis jó néhányan vannak, akik egyre inkább bizalmat­lansággal figyelik az esemé­nyeket. Bajnai Péter téesz­­elnök nem titkolja megvá­lasztása — tehát 1987 de­cember óta — 41 szövetke­zeti tagtól, illetve alkalma-A faluban ezt úgy mond­ják, hogy az elnöK egy toll­vonással megszüntet ágaza­tot korábban jól jövedel­mező egységeket, időnként komikus Körülmények között szabaaul meg emberektől, másokat korengedménnyel vagy korkedvezmennyel idő­nek előtte nyugdíjba küld, mintha szemmel láthatóan is tabula rázát akarna csinálni. Megint mások azt panaszol­ják: olyan jól jövedelmező, nyereséges ágazatokat szűn­tettek meg másfél év alatt Tiszaszőlősön, mint a keres­kedelmi, olyan ágazatokat tettek lehetetlenné, mint az állattenyésztés, (baromfi te­nyésztés,) hogy eladnak sem­mi pénzért nagy értékű ma­jorokat — mintha elkótya­vetyélnék az egész gazdasá­got. Mindez persze csak szó­beszéd, szakértő emberek vizsgálódása tudná megálla­pítani, mi az igazság. Egy azonban bizonyos: Tiszasző­lősön megrendült a bizalom. Ennek már kézzelfogható bi­zonyítéka is van. A termelő­­szövetkezetben aláírást gyűj­tenek, amelyben kimondják: megvonják a bizalmat a szö­vetkezet mostani elnökétől. A törvény szerint a tagság 10 százalékának kell ebben az ügyiben nyilatkoznia, mire e sorok napvilágot látnak, ta­lán már 40 százaléknál is több aláírás szerepel a le­vélen. Megrendült az emberek bizalma Mindez nem személy sze­rint Bajinai Péter agrármér­nöknek szól, aki rövid ága­zatvezetői munka után a Pe­tőfi Termelőszövetkezet el­nöke lett. A szőlősiek le­het már megválasztásakor kevés bizalommal fogadták, nem érezték közülük való­nak, hiszen nem is az. A kö­zeli Abádszalókon dolgozott korábban, lakása, családja Tiszafüreden van, kijáró el­nök Tiszaszőlősön. Nem biz­tos, hogy ismeri a kis falu múltját, embereinek gondol­kozását, törekvéseit. Ha si­került is megismernie, egy­általán nem bizonyos, hogy azonosulni tud velük. Az szinte száz százalékkal állít­ható (és több értelemben is), hogy nem olyan elnök, mint a rangos középparasztból megválasztott, s 26 éven át sorstársaival együtt dolgozó Nagy Benedek volt. És a végkövetkeztetés még szomorúbb. A hajdan „kin­cses” Tiszaszőlős ma épp olyan szürke, pusztulásra ítélt parányi település, mint sok száz sortársa az ország­ban. Nincs önálló tanácsa, s a közigazgatási változások szinte mindent-mindent el­vittek a faluból, ami koráb­ban éltette, ami rendet, biz­tonságot jelentett lakóinak. Csak van. Tíz egynéhány kilométerre a nemrég városi rangot kapott Tiszafüredtől. Egyetlen téeszével, pár kis boltjával, s tengernyi, min­dennapos gondjával. Ezért nem egy panasz és nem egy erősen kifogásolható ügy Nagy Tóth Lászlóné gondja. Lehet, hogy hasonló panasz­­szal előtte már jó néhányan fordulhattak volna újsághoz, a pártállam sok fontosnak vélt szervéhez emberek Ti­­szaszőlősről. Mint Ferenczi Zoltán és felesége Tüdős Má­ria, akik szinte tragikomé­diába illő elnöki levelezgetés után „dobták be a törülkö­zőt”, elmentek inkább, mint­sem különböző fegyelmiknek, fenyegetéseknek tegyék ki magukat. Vagy úgy, mint Gönczi Sándorné, négy gye­rekes téesz-éttermi konyha­­lány, aki a minősíthetetlen elnöki magatartás ellenére is félve várja otthon október 10. napját — visszaküldték gyes-re, mondván, majd ha letelik, intézkednek sorsáról. És talán sorolhatnánk még hirtelen nyugdíjba küldött gépészmérnököt, megszün­tetett munkakör miatt rnesz­­szire elvándorolt ágazatve­zetőt, korengedmémnyel nyugdíjazott szakembereket. A sor hosszú lenne. A lényeg egy: Tiszaszőlő­sön a helyzet egyre rosszabb! Sóskúti Júlia Gondolatok az elmúlás parkjairól Él egy régesrégi bölcses­ség, amely szerint miután láttam a piacodat, megmon­dom mennyire vagy életre­való, ha pedig elkísérsz a temetőbe, kiderül: mikép­pen tiszteled őseidet, a múl­tadat. Hagyjuk most a pia­cokat, és maradjunk az el­múlás parkjaiijál, amelyből napjainkban 172 található a megyénkben. Szakzsargon­ban fogalmazva ezekből 128 a működő, ami azt jelenti, nem lezárt, tehát temetnek bele. A temetők többsége, pontosan 58,7 százaléka felekezeti kezelésű. Talán nem is sejtjük, hogy az utóbbi megállapítás az el­múlt évtizedekben nem kis gondot okozott. Ugyanis élt egy furcsa ál­láspont: amely szerint ha egyházi a temető, tartsa fenn, gondozza, kezelje azt kizárólag az egyház, erre nincs központi, tanácsi tá­mogatás, segítség. Az el­lentmondás ebben a soha meg nem fogalmazott, de a valóságban létező álláspont­ban az, hogy bizony az egyházak általában olyan szegények voltak, mint a templom egere. A templom­nál maradva, nagyon sok­szor még annak a karban­tartására, megóvására sem futotta, nemhogy az örökös tanyák rendbetételére. (Igaz, kisebb településeken, fal­vakban olykor láttam én is, hogy idős férfiak, asszo­nyok valamilyen jószom­szédi, távoli rokoni, vagy csak egyszerűen felebaráti szerétéiből áthatva igyekez­tek kapálni, rendbetenni a gondozatlan elhagyott síro­kat is.) Tarthatatlan volt ez az álláspont ezért is, mert legyen bárki a temető fenn­tartója, illessen akárkit a kezelési jog: a hantok alatt mindenhol olyan személyek porladnak, akik évekig, de legtöbbször évtizedekig adó­fizetői voltak településük­nek. Akkor pedig megér­demlik, megérdemelnék" elmúltuk után is legalább azt, hogy például egy zápor után hozzátartozóik ne nya­kig sárosán tehessenek pár szál virágot föléjük. Szerencsére ez a szemlé­let a múlté, akad javulás, de hát sok, óriási a lemara­dás. A megyei népi ellenőr­zési bizottság a közelmúlt­ban összegezte észrevételeit huszonnyolc községi, városi temető vizsgálatát követően. Ebben a vizsgálatban részt vettek a népfront helyi bi­zottságai, egyházi személyi­ségek és a Magyar Demok­rata Fórum küldöttei is. Tapasztalataik szerint az elmúlt években a ravatalo­zók közül többet felújítot­tak, utak, kutak kerültek a temetőkbe, sőt közülük többet teljesen körbe kerí­tettek. Szóval valami elkez­dődött. Sajnos, a jelenleg központi támogatások, aza2 a pénzügyi lehetőségek na­gyon csekélyek, és a fel­újítások előzetes tervei leg­többször csúsznak. Mind­ezek ismeretében elmondha­tó, hogy a tanácsok teherbí­rói képességüknek megfele­lően igyekeznek javítani £ temetők kinézetét, ez a tö­rekvésük azonban az egyhá­zi fenntartású temetők ese­tében a megyében még nem mindenhol általános. Te­metkezési szokásaink érde­kes megfigyelése, hogy ezei 90 százaléka földbetemetés 10 százaléka pedig hamvasz­­tás. A polgári gyászszertar­tások aránya 1985-ben hu­szonöt százalék volt, am most huszonháromra csök­kent. Változatlanul nem kevés« negatív észrevétel a temető dolgozók ruhája, a szállít* járművek esetenkénti ko­pott kinézete miatt, mégis i sírásók ellen érkezik a leg­több észrevétel. Átlagosar ezer forintot kérnek, (d( nagy az eltérés, hiszen £ vizsgálódók tudnak 450 fo rintról, sőt 5 ezerről is) a; ásásért-temetésért. Az ellenőrzéseket végzők­nek az is feltűnt, hogy < hősi halottak, a települései egykori jeles emberei, isko­laigazgatói, népszerű orvo­sai sírja sok helyen teljesei elhanyagolt, gazos. Megszív­lelendő tanácsként hangzót el: időnként gondozhatni ezeket például egy-egy is­kola, esetleg osztály, őrs nevezzük bárminek eme ki­sebb közösségeket. Egyszóval javulás ide előrelépés oda, ebből £ vizsgálatból is kitetszett hogy adódik feladat temető­ink kinézetéért, javításáért A tennivalók sokrétűek: ígj az ellenőrzők javasolják i helyi vezetőknek, tanácsok nak, hogy legalább ötéven­ként'tekintsék át a települéí temetőinek a helyzetét, « temetkezési tevékenység tennivalóit. Be lehetne von­ni ebbe a munkába a külön­böző helyi közösségeket is Karcag, Kisújszállás térsé­gében nem kevés a felderí­tetlen temetői rongálás, lo­pás: sőt, ezek száma gyara­podott is. A megelőzései érdekében kérik a rendőr­séget a megfelelő intézke­dések megtételére. A tapasztalatok megye számbavételén elhangzott hogy minden ember segít heti az elmúlás kertjeinek í rendbetételét oly módon hogy rokonai, szerettei sír ját gondozza. Ha másér nem, tiszteletből, illetvi azért, mert rá is vonatkoz nak Villon örökérvényí szavai: „a földibe térüld mindahányan, az ével szálfának, mint a percek...’ D. Szabó Miklós A jászberényi Kortárs Galériában Csurgai Fe­renc festményeiből és egyéb alkotásaiból ren­deztek kiállítást. Az ér­deklődök október 29-ig tekinthetik meg vasárnap kivételével. Fotó: Mészá­ros

Next

/
Oldalképek
Tartalom