Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)

1989-10-31 / 259. szám

jj^ÉPLAP 1989. OKTÓBER 31. Vannak akik csak az alkalomra vártak Nehezen lehetne megmon­dani, hányán fognak átlép­ni a megszűnt MSZMP-ből az MSZP-be, mivel elég nagy a tanácstalanság — ma még — ebben a kérdésben a volt párt tagjai körében — ezt fejezi ki Szilágyi Gyu­la, a Tiszamenti Vegyimű­vek pártbizottsága titkárá­nak, és Kozma József a MÁV Szolnoki Járműjavító Üzem pártbizottsága titkár­­helyettesének véleménye. A vegyiműveknél az egy­kori 270 kommunista közül körülbelül 50—100 átlépővel számol a titkár — aki az MSZMP—MSZP kongresszu­sán küldöttként volt jelen, s véleménye szerint végre az a párt jött létre, amelyet már évek óta akartak az em­berek — s a várható nagy­arányú lemorzsolódásnak több okát sorolta fel: van­nak akik csak a megfelelő alkalomra vártak a kilépés­sel; vannak akik a többpárt­rendszer közepette nem ké­pesek politizálni, és az MSZMP-ben is csak önös ér­dekeik miatt voltak tagok. Szilágyi Gyula szerint az em­bereket a váltásra nem készí­tették fel ez a tanácstalan­ság legfőbb oka, valamint az, hogy a kommunista szó szocialistára változott, amelynek a megemésztése nem megy könnyen. Szintén hasonló a helyzet a nagy múltú Járműjavító­ban is, ahol a „szebb idők­ben” 520 MSZMP-tag volt, de a mostani kongresszusig ez a szám 375-re csökkent. Az üzemben a párttag mun­kásokat több intézkedés is aggasztja, irritálja: a mun­kahelyi pártszerveződés meg­szüntetése; a vörös csillag — amely jelkép volt — levétele az épületekről, mindezek­ben kommunistaellenessé­­get látnak. Ez nagyban be­folyásolja őket az MSZP-be való átlépéskor, bár Koz­ma József szerint az új párt gazdagabb alternatívát nyújt mint korábban az MSZMP, s ő azért agitál, hogy minél többen írják alá az átlépési nyilatkozatot. Tizenheten viszont már jelezték átlépésüket a Compack Kereskedelmi és Csomagoló Vállalat tiszarof­­fi gyárában, ahol a volt MSZMP-nek 39 tagja volt, sőt többen jelezték „kívül­ről” is belépési szándékukat. Túrkevén is gyorsan csele­kedtek a szocialista pórt hí­vei, mivel már a múlt hé­ten megalakult a párt első városi alapszervezete, amely­nek tagjai korábban munka­helyi pártszervezetekben te­vékenykedtek. — mta — Szezon egész évben a törökszentmiklósi strandot A törökszentmiklósi strand nyaranta ideális lehetősége­ket biztosít a szórakozás­hoz, kikapcsolódáshoz A közeljövőben ez a megál­lapítás már az egész évre ér­vényes lesz, hiszen a Város­gazdálkodási Vállalat kivi­telezésében a napokban kez­dődött meg a strandfürdő téliesítése Ennek befejezté­vel régi és jogos igénye va­lósul meg a törökszentmik­­lósiaknak, akik hosszú évek óta értetlenül vették tudo­másul, hogy az adottságok ellenére sem történik sem­mi a téli üzemmód kialakí­tására. A megyei tanács egy pá­lyázati kiírása — mely az egészséges életmód helyi fel­tételrendszerének megvaló­sítását támogatja — késztet­te a városi tanácsot, illetve a strandot fenntartó tanácsi vállalatot a kérdés újbóli át­gondolására. Ezt követően nyújtottak be pályázatot a törökszentmiklósi strand át­alakítására. A kedvező elbí­rálás után pedig a város üzemeinek támogatásával vette kezdetét az átépítés. A mintegy 1,8 millió fo­rintos beruházást a meglévő, eddig kellőképp ki nem hasz­nált gyógyhatású víz meglé­te teszi lehetővé. A koráb­ban fúrt két kút ugyanis percenként 600 liter 60 C- fokos vizét mindezidáig a té­li időszakban csak a virág­kertészet fűtésére hasztnáil­­ták. A tervek szerint most ugyanebből a hőforrásból oldják .meg az öltözők. zu­hanyzók fűtését és termé­szetesen a téli fürdésre szük­séges víz fedezetét. Mint ar­ról Magyar Gyula, a válla­lat igazgatója tájékoztatott, az átalakítás során a jelen­legi gyógymedencét körülke­rítik, s úgynevezett lepkete­tővel fedik be. Ennek ered­ményeként mínusz 20 C-fo­­kos hőmérsékletben is für­dőzésbe alkalmas feltétele­ket biztosítanak. De nem csak a fürdőzők vehetik igénybe majd a léte­sítményt, a helyi egészség­­ügyi ellátásba is bekap­csolódhat a téliesítés révén a törökszentmiklósi strand. A gyógymedencétől távolabb eső gyermekmedencét hason­ló eljárással teszik alkal­massá a téli, iskolai idő­szakban is úszásoktatásra, azáltal, hogy új vezeték le­fektetésével biztosítják a medence melegvízellátását. Mindemellett egy 80 méte­res folyosóval is összekötik az öltözőt az ily módon té­liesített medencével, ahol többek közt — ez már most bizonyos — a tornatermet nélkülöző. mostoha sorsú Bethlen iskola tanulóinak tornaóráit fogják tartani. A fedett gyógymedence még december második felé­ben elkészül, de a gyermek­­medence téliesítésével is végeznek az idén. A strand nyitva tartását úgy alakít­ják ki, hogy minél többen vehessék igénybe az új szol­gáltatásokat, ezért szomba­tonként és yasárnaponiként is fogadják a látogatókat, s csak hétközben tartanak pi­henőnapokat. A városi strand történeté­ben tehát hamarosan új fe­jezet kezdődik, s ha a strand megközelítését a helyi tö­megközlekedés megkönnyí­tené, a fiatalok, s az idősek egyaránt elmondhatnák, a törökszentmiklósi strandolás nemcsak egész évben tart, bármikor és könnyen élni is lehet vele. Sz. Gy. NEVEZETES ÉPÜLETEINK A szolnoki városháza Az épület főbejárata bal oldali ötödik pillérének al­jában lévő fülkében elhelye­zett alapkőletételi okmány­ban van megfogalmazva a városháza építéstörténete: „Miután az 1811 évben épült földszintes városháza a ha­ladó kor szükségletének töb­bé meg nem felelt, a köz­ügy előmozdítására és a ké­sőbbi nemzedék használatá­ra, a régi földszintes város­háza heiyén emelte Szolnok város közönsége ezen köz­házat... A régi városházának elbontása megkezdődött 1882. évi május havának 30. napján...” A városi önkormányzati gyakorlat jó példája a nyil­vános pályázatban megfo­galmazott program néhány pontja: ,.l. A műszaki és művészi jogos igényeknek megfelelő városháza jelleg­zetes homlokzattal bíró, egyemeletes épület legyen... 3. Az új városháza jövedel­mezőségére nagy súly fek­tettetek, miért a telek utcai része teljesen beépítendő és a földszint összes utcai ré­szeiben tűzmentes boltok tervezendők, megfelelő rak­tár- és pincehelyiségekkel...” Az építési bizottság ugyan­is kiszámította, hogy a 13 bolt bérbeadásával évi 7400 forint jövedelem várható, s ezzel a 7 százalékos kamat mellett 32 évre felvett 104 640 forint építési köl­csön fedezhető. A beérkezett 10 pálya­tervből — a két építésszel 4 mérnökkel és 2 MÁV-l'el­­ügyelővel kiegészített — tervbíráló bizottság „Makay Endre budapesti építész ál­tal küldött „Célszerű” jel­igéjű tervet ítélte nyertesnek és ajánlja kiépítésre. „A városi képviselőtestület el is fogadta 1882. április 5-i köz­gyűlésén. Május végén kez­dődött a régi épület bontása, majd folyamatosan az új építkezés. Az alapkőletételi ünnepségre 1883. szeptember 2-án került sor, utána meg­gyorsult a munka, s 1884-ben felavatásra is került. Az előtte levő főtér a piac célja­it szolgálta. Pettenkofen, a kiváló bé­csi festő 1851-től kezdve fes­tette a szolnoki piac nyüzs­gő, színes, fcrgatagos életét és képeivel ismertté tette szerte Európában. Példája nyomán más bécsi festők — Heinrich Lang. Otto von Thoren, Leopold Carl Mül­ler — és a Munkácsy-tanít­­ványok egész sora kereste fel Szolnokot. Leggyakoribb témájuk a piactér volt, kö­zépen az 1821-ben épült ké­sőbarokk Szenthárcmság­­szoborral. De ez a műem­lék a XIX. század végére annyira megrongálódott, hogy új szobor felállításáról kellett gondoskodni. A Szt. István temetkezési társulat, a Mária társulat és Mondok Klára adták ösz­­sze a szükséges összeget. Nagy János temesvári szob­rász 1900. június 8-án fel is állította a Kossuth téren, a Városháza utca tengelyének megfelelően. A vaskosabb alapzatra helyezett emelt talapzat négy sarkára Szt. Pé­ter, Szt. Pál, Szt. Ferenc és páduai Szt. Antal szobra volt kifaragva. Legfölül a Szent­­háromság-szoborcsoport he­lyezkedett el. A szobrot alul kovácsolt vasrácskerítés véd­te. A közölt fényképet 1951- ben készítettem, a város műemlékeinek számbavétele­kor. 1952-ben, amikor az Irodaház — Ri.móczy Gyula Kossuth-díjas építész tervei szeriint — épülni kezdett, a szobor körüli területet építési anyagtárnak elkerí­tették, s amikor az Irodaház elkészült, a szobrok már nem voltak a helyükön. Ak­kor helyezték át a megma­radt szobortalapzatot a bel­városi plébániatemplom dé­li fala mellé. Kaposvári Gyula LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Nem mind fehér, ami fekete (És fordítva?) Komám, legutóbb a múlt hétfőn — a nagy napon — írtam neked, más­nap aztán rettenetesen kábult fej­jel ébredtem, elképesztő álom­képeimtől teljesen megzavarodot­tan. Már az is borzasztó — töp­rengtem kávéfőzés közben —, hogy színeset álmodtam, hiszen az alváskutatók esküdöznek: ál­maink színtelenek, azaz csakis fe­hérek, feketék, esetleg szürkék le­hetnek. Az enyém meg piros-fe­­hér-zöld volt, sőt mindvégig min­den ilyen, holott negyven év alatt jócskán belémívódott Erdélyben, hogy e három színt még álmom­ban sem rakhatom egymás mellé. És most tudatalattimból, elfojtott vágyként talán, trikolóros dekorá­cióban énekelte egy óriási tömeg a Kossuth-téren — a székely him­nuszt! Hiába na. éhes disznó va­gyok — gondoltam, miközben majdnem kifutott a kávém ... Tényleg, álmomban is ledobta magáról á fedőt egy feltehetően tudatosan elfojtott ötletem, mert valaki azt magyarázta nekem az összefüggéstelenségben, hogy a ma­gyarság és a kommunizmus össze­egyeztethetetlen. Ha magamnál vagyok — véltem, miközben már a fehér cukrot kavargattam a fe­kete lében —. pontosabban fogal­mazok : mindenféle diktatúrára gondoltam. És még ezt skandál­tattam a sötétségben összeterelt gyülekezettel: soha többet kom­munizmust! Persze ébren, egy korty józanító nedű lenyeltével megkérdeztem: hogy-hogy soha többet, hát volt itt egyáltalán ilyesmi?!... No és ugyan miért kiabáltattam seregemet imígy: ruszkik haza! Hiszen amúgy is mennek, mendegélnek... Talán ott, elfojtott énem mélyén noszo­gatni szeretném őket? — kérdez­tem magamtól már reggel, ugye, kávézgatás közben. ötvenhat józan eszem szerint sem volt soha ellenforradalom, a kapitalista erők összeesküvése vagy a csőcselék anarchiája, csak — mint tudod komám, mifelénk is — annak „illett” nevezni. Most itt népfelkelésnek mondják, és a magyar történelem egyik kima­gasló eseményének tartják, mely­re — mint sűrűn felemlegetik — nem figyelt oda kellőképp a vi­lág. Én nem voltam akkor itt, ott­hon is csak tíz esztendős voltam, honnan eredhet hát álmom üzene­te: „ az ötvenhatos forradalom vi­lágpolitikai jelentőségű esemény ..., felébresztettük vele a vilá­got .... mi ébresztettük fel, ma­gyarok . .., büszkeség volt ma­gyarnak lenni”; „ők” — csak sej­tem, hogy valami hivatalosságok­ról képzelegtem — „október hu­­szonharmadikát a nemzeti megbé­kélés napjává minősítik (le), ho­lott a mai nap nemzeti ünnep!” Hát nem fantasztikus?... Azért ötvenhat októberéről ol­vastam is, meséltek is egyet-mást, így bizonyos dolgokat elképzeltem magamnak, például, annak a hí­res szobornak a ledöntését. Nos, reggeli kábulatomban nem az tűnt furcsának, hogy megálmod­tam a jelenet egyik főszereplőjét, hanem az, ahogyan elmeséltettem vele a történtéket, ugyanis úgy mondta, mintha a tegnap történt volna a világnak ez a legtermésze­tesebb, legkézenfekvőbb, „neme­sen egyszerű” cselekedete. A do­log természetéből adódik, hogy csak mondatfoszlányokat tudtam már felidézni, körülbelül ezeket: „Ketten elhatároztuk, hogy ez to­vább nem állhat... Nagyon ne­héz feladat volt.. . Hurkot akasz­tottunk a nyakába . .. Félig el­vágtuk a csizmáját. .. Leöntöttük benzinnel és felgyújtottuk .. . Csörlőket tettünk rá... Még min­dig nem dőlt le, csak ingott a go­nosz ... Aztán lebukott, leesett a nyaka ... Ott feküdt Sztálin ge­rinctelenül... ” Árpádom, hát nem meghökkentő?... Engem már-már meggyőztek mostanában arról, hogy akkor mindenki bátor volt, hős és tuda­tos. Kérdem hát. tudatalattim há­nyadik emeletének melyik ötven­hatos lakója szóla fel éji homá­lyomba: ..mi ötvenhatban nem voltunk ilyen bátrak, mint a mai­ak .. . Amikor szóltak, mi ott az egyetemen le is tettük hamar a fegyvert...” Nekem napközben gyakran (s a Napzártában néha) magyarázzák, de jó lenne, ha az ötvenhatos október szabadságának szelei íújdogálnának ismét; akkor meg miként fordulhatott elő. hogy a harminchárom évvel ezelőtti fegyveres hős (későbbiekben el­ítélt) szájába ilyen kijelentést ál­modok: „Istenem, ha így hagy­tak volna minket cselekedni öt­venhatban, mint rna”. Egy másik álom-hősöm mondá: „... egy ge­neráció. mely ötvenhat óta elő­ször gondolkodik szabadon. Negy­vennyolc elbukott, ti elbuktatok, mi ...” — elbukunk, diktálná a logika, de a szabadon szárnyaló képzelgéstől a logika nem várha­tó el, hát szónokommal így fejez­tetem be — „nekünk győzni kell.” Következett a szemtanúm álom­szép emlékezete: „Jöttek a szov­jetek a tankokkal, de a szovjetek sem akartak lőni, csak kiszálltak s nevettek.” Hát nem megbocsát­hatatlan?! ... Hogy-hogy nem akartak lőni — forrt fel az agyam azon a kedd reggelen, s miközben újabb kávét főztem. nyugtatgattam magam: felügyelet nélkül hagyott idétlen képzettársításaim talán megbo­­csáthatóak... Mert nyilván — gondoltam —, az is rémlátomá­som szüleménye, hogy megjelent előttem egy „halott”, akit azért ítéltek akkoriban halálra, mert lapot szerkesztett, és tehetséges költőként, most mint egy sportfo­gadási kiadvány szerkesztője mondja mindennek a tetejébe: „Szeressük egymást!” . .. Azelőtt egy villanással álmodtam (vagy „félálmodtam”) valamit, ami talán közelebb áll a valósághoz: a gyil­kosságokért, az ártatlanul kivég­zettekért és elítéltekért „soha sen­ki nem kért bocsánatot” ... Szóval, már a második kávénak köszönhetően bányásztam elő Napzárta utáni látomásaim és hal­lomásaim kusza keverékéből a magyar—osztrák határon át mene­külők százezreit. Sajnos (talán túl erősre sikeredett a főztöm). nekem erről ébren is egy képtelenség ju­tott eszembe: mi lett volna, ha az osztrákok, németek, angolok ame­rikaiak. kanadaiak és mások úgy fogadják azokat a százezreket, ahogyan fogadják most itt jónéhá­­nyan az erdélyi menekülők tízez­reit? Ha akkor azt mondják ne­kik: minek jöttetek ide? a szülő­földön kell kitartani! ez nem ok a megfutamodásra ... Pedig ak­kor egy potenciális (a későbbiek­ben bekövetkezett terror és dikta­túra elől menekültek, mi pedig egy évtizedek óta létezőből jön­nénk ... Pedig ők csak a komáék­­hoz meg a barátokhoz kérezked­­tek be, mi a testvérhez, vérünk­höz jönnénk... No de erről bő­vebben majd máskor. Visszatér­nék a múlt hét. keddiének reggelé­hez. Mert akkor eszembe jutott — végű] — képtelen fantáziálgatá­­som tudathasadásos állapota: mi­közben Szűrös Mátyás ünnepélye­sen kikiáltja a független, demok­ratikus Magyar Köztársaságot, valakit teljesen értelmetlenül köz­­bevisibáltatok: „ Ez a sátán biro­dalma!” Ettől lett igazán latyakos a pizsamám ... No most figyelj komám, mert jön a meredek! A harmadik kávé előtt mesélem a nejemnek, ked­ves kománédnak, miket álmodtam. Azt mondja, nem álmodtam. Mindez megtörtént elhangzott, il­letve látható volt a tévében előző nap valójában. Mindez, illetve ez is. Egyelőre ennyit a dolgok „egy­értelműségéről”. Egyértelmű vi­szont, hogy ölel komád, hajós

Next

/
Oldalképek
Tartalom