Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)

1989-10-27 / 256. szám

4 M&ue. 1989. OKTÓBER 27. Könyvtáravató az iskolában Az újonnan kialakított könyvtár első olvasói Fotó: Korányi Hol vannak a Ráczok, Fazekasok fiai? Húzzátok, cigányok Egy nemzeti kincsünk végveszélyben Ha az ember kikapcsoló­dásra vágyik, előfordul, hogy azt egy étteremben, fi­nom vacsora, egy-két pohár 3tóka és kellemes, halk zene mellett találja meg. Ilyen helyen — ahogy mondani Csak három étteremben Egyre laposabb pénztár­cánk és az ezzel fordított arányban növekvő étel- és Halárak egyenes következ­ményeként azonban az ét­termek manapság konganak az ürességtől. A néhány év­vel ezelőtt még közkedvelt vacsorázóhelyek ma kihal­tak, csendjüket mindössze egy-egy külföldi turistacso­port veri fel időnként. Beszélgetőpartnereimmel: Schaff Lászlóval és a Peli­kán étterem zenekarának egyik tagjával, Rácz József­fel próbáljuk feltérképezni a jelenlegi helyzetet. Kide­rül, hogy nem is az utolsó helyen állunk országos vi­szonylatban : Baranya és Za­la megyében már egyetlen cigányzenekar sem működik. A statisztika ennék ellenére is kétségbeejtő adatai: Szol­nok megyében — az egész megyében! — ma már csak három étteremben lehet ci­gányzenét hallgatni: a horto­bágyi Patkós csárdában, a kunszentmártoni Mátyás pincében és Szolnokon a Pe­likán Szálló éttermében. E három vendéglátóipari he­lyiségben összesen kilenc muzsikust foglalkoztatnak. Schaff László, az Országos Szórakoztatózenei Központ kirendeltségvezetője, a ze­gyen vannak... Munkanélküli segélyen Az állástalan zenészek kö­zül néhányan munkanélküli segélyben részesülnek, saj­nos akad köztük olyan is, aki megpróbál visszaélni ez­zel a humánus segítséggel. A még állásban .levők ál­landó létbizonytalanságban élnek, s ez kihat közérze-, tükre idegállapotukra. Az ingerlékeny, verekedő mu­zsikus pedig nem jó cégére a szakmának. Egyértelműen a zenészék magatartása volt például az oka végső soron annak a szomorú esetnek, amikor a tiszaföldvári Nap­fény étterem jó szándékú üzletvezetője, aki szívesen szerződtetett volna egy há­romtagú zenekart, végül is elállt szándékától. A szakszervezet segítő ke­zet nyújt az állástalanul ma­radiaknak: az egész ország­ból harminc zenész részére átképzési segélyt folyósít Ok­tóbertől májusig, ennek ősz­­szege havi 5 ezer forint és ehhez az összeghez még a családi pótlékot is meg­kapják az arra jogosultak. Megyénkből két muzsikus vállalkozott arra. hogy át­képezze magát tánczenésszé. A szakszervezet szándéka szép és nemes — azonban végeredményben ezzel az in-Szathmáry Judit Falitányérokon a magyar mondavilág 0 Túri Fazekas Múzeum új kiállítása szokás — Isten őrizz Beetho­ventől. A cigányzene itt tölti be azt a funkciót, amelyre vétetett: nem több és nem kevesebb hangulatos háttér­zenénél, amely mellett gon­dolatokat lehet cserélni. nész utánpótlásnevelést biz­tosító Szórakoztatózenei Stú­dió művészeti vezetője el­mondotta, hogy mindössze öt évvel ezelőtt huszonöt zene­karban mintegy száz cigány­­zenész játszott megyeszerte. A beszélgetés során elhang­zott legelkeserítőbb mondat talán az volt, amikor kije­lentette: ha holnap három üzlet zenészeket kérne — már nem tudna ennyi mu­zsikust összeszedni a megyé­ben. Elmondotta, hogy egymás után építik luxusigényeket kielégítő panziókat magán­vállalkozók a megyében. A zene mi más is lehetne ezek­ben, mint disco ... Nyolc éttermét sorolt fel csak a szolnokiak közül, ahol pár évvel ezelőtt még szólt a zene: a szolnoki Egri boro­zó, a Falatozó, a Béke, a Halászcsárda, a Nemzeti, a Fenyő, a Piros-kék és az Aranyiakat ma már nem foglalkoztat zenészeket. A Pelikán zenészei nem panaszkodhatnak: a vezetők igazán mindent megtesznek értük. Külföldön is voltak több ízben; játszhattak Tal­­linnban és Olaszországban is. Csak hát ők — összesen né­tézkedésével is gyorsítja azt a folyamatot, amely a ci­gányzenészek számának ro­hamos csökkenéséhez vezet. Maradna az állástalan oi­­gánvzenészeknek kereseti le­hetőségként a lakodalmak­ban való muzsikálás. Ez azonban olyan terület, mely teljes mértékig ellenőrizhe­tetlen, s mint ilyen, szabad préda kantárok számára is, s ezért egyáltalán nem biz­tos, hogy a „kategorizált ze­nészeket” fogadják fel ezek­re az alkalmakra. A lako­dalmas zenekarok egyikéről másikáról e sorok írójának személyes és rendkívül kel­lemetlen emlékei vannak. Ennek az egész szomorú folyamatnak talán végét vet­hetné, ha a vendéglátói pari vállalatok és az áfészek szi­gorúan tartanák magukat ahhoz, hogy bérbe adás ese­tén kötelezzék a bérlőt az üzlet profiljának megtartá­sára. Ez többek között azt jelenti, hogy ha a bérbevett étteremben korábban ci­gányzenekar játszott, akkor a továbbiakban is szerződ­tetni kelj muzsikusokat. Vannak bizonyára ellenér­vek is. Ott van mindjárt a Száztagú cigányzenekar — ennek tagjai azonban jó-Nem túl gyakran adatik meg manapság, hogy könyv­­táravatóra hívjanak ben­nünket. ráadásul iskolai könyvtár avatásra. Hiszen a közművelődésben szinte semmi nem jut beruházás­ra, s nem különb a helyzet az oktatásban sem. A Szol­noki Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakkö­zépiskolában mégis sikerült kialakítani szinte fillérekből — 150 ezer forintból — egy korszerű szabadpolcos helyben olvasásra is alkal­mas könyvtárat. Az eddigi (Magvető, 1989) Görgey Gábort nem kell bemutatni az olvasóknak. A jelenleg 60 évek író 1948 óta publikál. Először versekkel, később drámákkal kövezte ki életútját. Az utóbbi évek­ben mintha a regény műfa­jához kezdene vonzódni. Ez nem meglepő, hiszen a regény a legalkalma­sabb műfai a számvetés­re, összegzésre; képes egyszerre érzékeltetni, ösz­­szemoshi az idősíkokat, ösz­­szekapcsolni az egymástól távol eső tereket. Az írótvi­­lógéletében a hatalom és az egyén, a kiszolgáltatott em­ber viszonya érdekelte. Er­ről beszél új művében is, melynek főhőse az előző re­gényéből, a Vadászszőnyeg­ből megismert Topporczy Ádám. Hihetetlenül gazdag isme­retanyagot tartalmaz a mű, s hogy ez — a viszonylag kis terjedelem ellenére — mégsem kelti a zsúfoltság érzését, az külön csoda, írói bravúr. Pedig csak egy uta­zást mesél el író, egy felvi­déki utazás történetét, akár útikönyvnek is használható a regény. De ennek kap­csán felelevenedik a múlt, a hajdani uralkodó osztály hétköznapjai és hanyatlása, s a magyar történelmi és tár­sadalmi változások, melyek — mintegy harmadik Tria­nonként — végleg megpe­csételték a kitelepítéssel a felvidéki arisztokrácia sor­sát. Topporczy Ádám — régi nagy família csenevész sar­ja — képekkel házaló ügy­nök. Családját elveszítette, feleségétől elvált. ..A jelen­lét tökéletesre vitt hiánya” jellemzi, jövőjéről szó sem eshet. Utolsó lehetőségként, értelmes cselekedetként a múltbéli események egyik hiányzó láncszemét akarja felkutatni, nagyapja halá­lának körülményeit próbálja kideríteni. Minél távolabbi múltba kerülünk, annál helyiség alkalmatlan volt könyvtári használatra. Az intézmény földszintjén a ré­gi öltözők, különböző suf­nik helyén a megyei és vá­rosi tanács támogatásával, s sok-sok társadalmi mun­kával jött létre a 83 négy­zetméteres hangulatos könyvtár, amelyben tízezer kötet között válogathat a diáksereg. Az új létesítményt Hor­váth Károly megyei könyv­tárigazgató avatta fel teg­nap délután. Majd Dinnyés József tartotta meg az új GÖRGEY GÁBOR Volt egyszer egy Felvidék élőbbek a figurák, annál emberibbek. Az időben visz­­szafelé haladva egyre több az anekdota, a vidámság, a nevetés. A jelen ridegségé­vel, színtelenségével tüntet, értékvesztettsége szinte kö­vetelődzőén fordul az egy­kori harmóniával telített vi­lág felé. Jellemző, hogy a regény végén, amikor a rej­télyre fény derül, megsza­kad az utazás, mintegy je­lezvén, hogy főhőseink to­vábbi sorsa nem lényeges. Az igazi oknyomozás egy történelmi osztály eltűnését kutatja, azét az osztályét, mely másfél évezredig bir­tokolta a Felvidéket. Elő­ször Trianon szakította el tőlünk őket, azután a II. vi­lágháború. A regény leg­megrázóbb részei a negyve­nes évek üldöztetéseiről szólnak, melyek jóval túllép­tek a volt uralkodó osztály elleni küzdelmen. Idézet a demokrata Nővé Prudy, 1946. január 20-i számából: „Ma nem kell a Csehszlovák könyvtárban az első rend­hagyó irodalom órát. A nép­szerű „daltulajdonos” — ahogy magát nevezi — egy hat előadásból álló soroza­tot állított össze a határo­kon túli magyar irodalom­ból. A sorozat első előadá­sát láthatták, hallhatták tegnap a Tiszaparti diákjai. A további előadásokra pe­dig a megyei könyvtárba és a Megyei Művelődési és If­júsági Központba várja a fiatalokat, legközelebb no­vember 24-én. Köztársaságnak egyetlen magyar sem, akár szocia­lista, akár demokrata gon­dolkodású ... Szabadítsuk meg telkeinket, az egerek­től és a poloskáktól!.” Ugyan­csak 46-ban írta dr. Jan K. Garaj: „A mongol törzsek: kunok, avarok, tatárok, ma­gyarok Európa minden nem­zetében undort és rémületet keltettek... a magyarokat őshazájukba kellene kitele­píteni, az Urál és a Fekete­tenger közé. vagy még távo­labbi vidékekre.” Jugoszlá­viában megtehetik, hogy az ott élő magyar kommunis­tákat tiszteletbeli szlévok­­nak tekintik — vélték a szlovákok —, ők azonban a tiszta szláv jelleg megte­remtése érdekében még er­re sem hajlandóak. A jövő az ő fajuké, a magyarkérdés pedig — mivel állampolgár­ságuktól megfosztották azo­kat — csak „vasúti kocsi kérdése”. Széthull a Toppor­czy család; van. aki Ukraj­nában pusztul el fogolytá­borban, van (a nagyapa), akit saját cselédje fojt meg. S aki szerencsésen Magyar­­országra került, csak 1951-ig lélegezhetett fel, mert ak­kor mint osztályidegent de­portálták Mocsányba, hogy csirkeólban fejezze be éle­tét. Görgey Gábor korábbi műveit groteszk és ironikus ábrázolásmód jellemezte. Ez a mű komor, nyomasztó élményt nyújt, ugyanakkor lebilincselően izgalmas, rendkívül gondolatgazdag. Bárhol elkezdhetjük olvas­ni, az idősíkok váltogatása során filmszerűen peregnek a rövid történetek egymás után. A regény végén Toppor­czy Ádám „ki tudja, hány képzeletbeli ' zsákkal a há­tán” áll fel, s ugyanezt érzi az olvasó is, amikor a könyv végére ér. Budai Mátyás Tóth Géza fazekas — a népművészet ifjú mestere a Fazekasok Népművészeti Háziipari Kisszövetkezeté­nek tagja első önálló kiállí­tásával mutatkozik be a Túri Fazekas Múzeumban Október 24-től december vé­géig. A kiállításon az utób­bi évek remekbe készült munkáit mutatja be. Mint István Erzsébet a Néprajzi Múzeum munkatársa októ­ber 24-i megnyitójában el­mondta a mezőtúri fazekas­ság hű továbbvivőjének ars poeticája röviden: újat, de mezőtúrit. A kiállításon látható Tóth Gézának a Gerencsér Se­bestyén országos pályázaton 2. helyezést elért vászon­edénye. A fiatal mester sokféle díszítő technikát alkalmaz, a zöld és sárga mázazással, az erőteljes mázas klasszi­kus fazekasság folytatója. Festékkel, irokás egyszerű motívumokkal díszített csurgatott, fröcskölt, kar­colt. fésűzött, rozettás dí­szítésű, áttört ujjnyomásos, részt külföldön játszanak gyakran akár évekig is. S az utánpótlás? Vajon a Rajkó zenekar el tudná látni az egész országot muzsikusok­kal? A divat időnként feldob a felszínre egy-egy irányzatot: ilyen ma az egyébként rend­kívüli értékes cigány folklór, amely — korábban is így volt! — békességben össze­fér az úgynevezett cigányze­nével. De itt van ma az egyre nagyobb teret hódító lakodalmas rook a maga tel­jesen értéktelen zenei anya­gával és ízlésromboló, az ittas ember malackodásra hajlamos gusiztusából üzletet csináló silány, két- vagy nagyon is egyértelmű szöve­geivel. Hogy lehet ezt a mű­fajt egyáltalán egy napon említeni a sok évszázadra visszatekintő, a magyar em­ber nemes szórakozását szol­gáló hallgatókkal, csárdá­sokkal ? Szolnok város tett vala­mit az e zene népszerűsí­téséért: 1987-ben nagy sike­rű cigányzenekari fesztivált rendezett. Remélhetőleg lesz folytatása ennek a szép kez­deményezésnek, melyet eset­leg össze lehetne kapcsolni egyfajta fórummal, ahol az egyébként is jelenlevő szak­­tekintélyek megvitatják: mit lehetne tenni e zenéért és a zenészekért. Ki tanítja újra meg? A zeneiskolákban, ahol ko­rábban — alkalmazkodva a modern világhoz, mely érett­ségizett és zeneileg művelt muzsikusokat kíván — több évszázados múltra visszate­kintő muzsikus dinasztiák taníttatták gyermekeiket, ma már csak mutatóban lehet találni égy-egy zenészcseme­tét — de az a néhány is zongorázni vagy dobolni ta­nul. A legendás emlékezetű Varga Józsi bácsi idejében nem is olyan régen csak cselló és nagybőgő tansza­kon tanult tizenöt-húsz gye­rek. Hová lettek a Luká­csok, a Ráczok, a Fazekasok, a Kállaiak gyermekei és uno­kái? Helyes-e az, hogy va­lamennyien pincérek, vagy jolbb esetben tánczenészek lesznek? Kik lesznek a hí­res prímások: Kadét Jós­ka, Farkas Jancsi, Járóka Sándor, Burn Elemér, Rácz Gyurka utódai? A remélhe­tőleg egyre nagyobb szám­ban hazánkban turistáskodó külföldieknek ki fog ma­­gyarnótákat játszani ezután? Ki fogja tizenöt-húsz év múlva tanítani ezt a saját­ságos. semmihez sem hason­lítható és semmivel sem pó­tolható zenét? Ki fogja ját­szani Palotásy János vagy Rózsavölgyi Márk gyönyörű­séges verbunkosait, ha hagy­juk kipusztulni az írmagját is e zenének. abroncsos megoldásokat egyaránt használ. A magyar mondavilág szereplőit a fali tányérain láthatjuk, fehér-kék edényein erdélyi motívumokat használ. Konyhai használati edénye­ket is készít kuglófsütőt, áttört csörögés tálat, hajtott oldalfüles liszt- és cukor­tartót. A kiállítást hétfő kivéte­lével 10—12 óráig és 15—17 óráig láthatják az érdeklő­dők. k. j. p. Könyvjelző n műit forgószele Görgey Gábor: Volt egyszer egy felvidék

Next

/
Oldalképek
Tartalom