Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)

1989-10-21 / 251. szám

Néplap 1989. OKTÓBER 21. A Néplap vendége Szalai Sára, a SZETA szolnoki csoportjának aktívája Segíteni a legjobban rászorulókon Ötvenhat évfordulóján A hallgatás görcsei lassan ' oldódnak Szeptemberben, amikor az MDF es a SZETA közös ru­­nagyűjto akciót szervezett Szolnokon, kerestem a SZETA szolnoki vezetőjét. Újnak gondoltam a szerveze­tet, kíváncsi voltam, vajon igazam van-e, s na igen, na­­nyan vannak, mit terveznek, egyáltalán mi is az a SZET A, amelyről csak az utóbbi idő­ben ír a hazai sajtó. A jól értesültek azonban tudjak, van már a szervezet mögött — Budapesten — legalább egy évtized. Nos, akkor ta­lálkoztam Szalai Sárával, s hamar fölfedeztem, diákko­runkból ismerjük egymást. Megbeszéltünk egy randevút, hiszen a ruhagyűjtésnél MDF-es, SZETA-s aktívák­nak is volt elég dolguk, nem értek rá újságíróval beszél­getni. Mintha igen jól sike­rült volna az első közös ak­ció. — Igen, — ismeri el utó­lag —, valóban a töoo na­pon ai lezajlott akció igen jói sikerült, sok. runanemut noztak a szolnokiak, amiért csak köszönet illeti okét. Ne­künk ez különben arra néz­vést is biztatás, hogy bátran fordulhatunk a szolnokiak­hoz, nem marad részvétlen a próbálkozásunk talán eztán sem. — Ez az első közös volt, miért? — Mert valójában a SZETA szolnoki, autonóm csoportja szeptemberben alakult. És a világért ne mondd, hogy én vagyok a vezetője, ugyanis nincs veze­tője! Az autonóm csoportok­ban szervező van, ha úgy tet­szik, aktíva, aki megalakítja a helyi csoportot, összefogja a tagságot. No, ez most még nem nehéz, hiszen a csoport megalakításához szükséges, összesen öt ember írta még alá a belépési nyilatkozatot — bár lehet, mire e sorok megjelennek, már többen le­szünk. Talán annyit elmond­hatok, hogy többségében pe­dagógus a tagság. Ismerjük a SZETA, a Szegényeket Tá­mogató Alap szabályzatát, a tágok jogait és kötelességeit. Talán a legfontosabb célt említeném először: miként a nevében is benne van, a sze­gényeken akar segíteni, tár­sadalmi összefogással. Az országos szervezetet külön­ben Solt Ottilia neve fémjel­zi, s 1979-ben alakult. Anya­gi, dologi, szellemi, erkölcsi támogatás a SZETA célja. Gyorsan hozzáteszem, hogy a legjobban rászorulók for­dulhatnak hozzá, s pénzt rit­­' kán ad, legfeljebb kisnyug­díjasokkal tesz kivételt. — A legjobban rászorulók között ott lehetnek, akik sa­ját hibájukból azok. így pél­dául az alkoholisták is ... — Rajtuk is segítünk, s ezért mondjuk, hogy pénzt ritkán! Ugyanis az alkoho­lista családjának az élelem­től a ruházatig mindenféle segítség jól jön, s ha pénzt adnánk, azt legfeljebb az al­koholista ugyancsak alko­holra költené. Persze ezt a célt csak társadalmi együtt­érzéssel tudjuk teljesíteni. A SZETA tehát adományokat gyűjt, akciókat, kampányo­kat szervez, együttműködik hasonló emberbarát társa­dalmi szervezetekkel. Tagja lehet mindenki, aki aláírja a belépési nyilatkozatot, s részt vesz a SZETA munká­jában. A tagság ugyanis a munkában való részvételre jogosít. Emellett pártoló ta­gokat is toboroz, gyűjt a szer­vezet, olyan személyeket, jo­gi személyeket is, akik, ame­lyek céljait támogatják. — Ezek szerint bejegyzett, engedélyezett szervezet. — Igen, s ebből 'követke­zik, hogy az adomány össze­ge az adóalapból levonható. — Elég sokrétű munka, s a gyűjtés, adományok keze­lése nem egyszerű dolog ... — Mi pontosan ezért soha és sehol egy fillért nem fo­gadunk el készpénzben. Mi csak csekken gyűjtünk ado­mányokat. A cím: MHB Széchenyi Igazgatósága 2. fi­ók a 222-66662 számú, illetve egyénieknek a 0001-0032 szá­mú csekkszám. Ha a szolno­ki feladó például ahhoz is ragaszkodik, hogy adomá­nyát Szolnokon használják föl, azt a csekk hátlapján kö­zölheti, s kívánsága szerint járunk el. Persze az emöer­­ben kicsit megnyugvás is ez, hogy pénzzel nem keli fog­lalkoznia, hiszen a gazdasági ügyek kezelése amúgy se könnyű dolog. Most például, a runagyüjtesi akció után, az értékesítéskor (nagyon ol­csón fogunk értékesíteni, s hírt adunk az időpontról), mi a bevételt azonnal befizet­jük a pesti csekkszámlára, s onnét kapnak majd támoga­tást,, akik kérik, rajtunk ke­resztül. — Sokan kérik? ■ — Rengetegen, bár nekünk mégis a földerítés, az ismer­kedés is a célunk. Ugyanis nem biztos, hogy csak azok a rászorultak, a legjobban rá­szorultak, akik eljutnak odá­ig, hogy kérjenek. Ezért bi­zonyos „családfelderítés” is a szervezet célja, a helyzet­ismeret. Ezért is szívesen vesszük, ha társszervezetek, állami, társadalmi szerveze­tek ajánlják föl együttmű­ködésüket. Már beszéltem az itteni családsegítő központ­tal, lehet, hogy hamarosan munkakapcsolatunk lesz. — A Vöröskereszttel? — Gondolom, velük is ér­demes lesz találkozni, hiszen van közös célunk, amiben nem ártana az együttműkö­dés. Most ugye, még nagyon az elején vagyunk, s az első akció, a gyűjtés nemcsak si­kerrel járt, hanem sok mun­kát is jelent. És az érdeklő­dés nagy, ezért úgy döntöt­tünk, hogy én egyelőre a hó­nap harmadik hétfőjén este a Táncsics Mihály út 1. szám alatt, a földszinten fogadom az adományokat, mivel rak­tárunk erre alkalmatlan. Persze ugyanakkor hasonló indíttatású emberek érdeklő­dő-ismerkedő látogatását is szívesen fogadom. Szálai Sára a SZETA aktí­vája, de mellette érdeklődőn részt vesz a Magyar Demok­rata Fórum és a Szabad De­mokraták Szövetsége tevé­kenységében is. Azt mondja, hamarosan döntenie kell, melyik párthoz köti tagság­gal is magát — már ha párt­tá szervezik az MDF-et, de egy bizonyos: a SZETA cél­ját, tevékenységét fölvállal­ja. Különben mérnök-tanár­ként dolgozik Szolnokon, s egy köztiszteletben álló szol­noki pedagóguscsalád leszár­mazottja. Sóskúti Júlia Fotó: Korányi Éva Szolnokon a Képcsarnok Vállalat Aba-Novák termében Pannonhalmi Zsuzsa keramikus­­művész alkotásaiból rendeztek bemutatót. A tárlat október 25-ig tekinthető meg — nzs — Évtizedekig nem beszél­tünk az 1956-ös forradalom eseményeiről. A hivatalos politika a hallgatás és az el­hallgattatás módszerét alkal­mazta a történések minősí­tésének elfogadtatására. Ge­nerációk hallgattak szemé­lyes élményeikről és generá­ciók nőttek fel úgy, hogy a 33 évvel ezelőtti napokról jó­szerével semmit sem tud­tak. A „népfelkelés” kifeje­zés nemrégiben nagy vihart kavarva robbant be a köztu­datba. Egyesek számára iga­zolódott az átélt tapasztala­tok alapján kialakított egyé­ni álláspont. Másokban pe­dig mély emberi konfliktust okozott. Elégtétel, megha­­sonlás, csalódás — kit ho­gyan érintett. A három évtizedes hallga­tás mélyen ibeivódott az em­berekbe. Sokan még mindig nem szívesen beszélnek a 33 évvel ezelőtti napok élmé­nyeiről. A félelem nem múlt el. Nincs vége semminek, nem lehet tudni mit hoz a jövő — mondják. Valóban, túl frissek még a felismeré­sek. Az 1956-os események tudományos alaposságú fel­tárása és elemzése még nem történt meg. De a hallgatás korszaka egyszer és minden­korra lezárult. A dokumentumok hiányosak A tudományos feltárás és elemzés alapvető forrásai a kor dokumentumai. Milyen dokumentum-anyagot tárol a megyei levéltár és megkez­­dődött-e már a rendszere­zés, a kutatás? Botka Já­nosnak, a levéltár igazgató­jának tettük fel ezeket a Kérdéseket. Kissé meglepő­dik a kérdések hallatán és némi időbe telik, mikorra rendezi gondolatait. — A települések állami szerveinek iratanyagait őriz­zük — válaszol ja —, de az az igazság, hogy ’56-os do­kumentumok kutatása meg­lehetősen szűz terület. Arról a 8—10 napról, amikor az események zajlottak, nagyon kevés dokumentumunk van. Ezeket többnyire be sem hozták, megsemmisítették, vagy eltüntették már akkor, illetve közvetlenül a fordu­lat után. Az ítélkezéssel kapcsolatos peres anyagok nálunk 1956 végéig vannák meg. Az utób­bi időben a megyei bíróság szinte hetente kér tőlünk át dokumentumokat. Legutóbb például egy rehabilitációs ügyhöz kértek iratokat. — Ma már a politikai kö­zeg megengedi a kutatást — mondja a levéltár igazgató­ja — Korlát a személyiség­­jog, az emberi jog. Mostanában egyébként ’56- os újságokat kérnek, vala­mint a szolnoki utcanevek és a megyei jelképek törté­netét kutatják. A városok most csináltatnak új címe­reket, ezért bennünket is felkeresnek. Ami miatt még jönnek: deportáltakat keres­nek, címek után kutatnak. Mik a személyes élményei 1956-ról? — ezt is megkér­deztük Botka Jánostól. — Tizenhat éves voltam akkor — idézi fel az emlé­keket. Kunszentmártoniban jártam gimnáziumba. Az el­ső napokban még nem értet­tük, hogy mi történik Buda­pesten. Később már igen. Bizalom, jókedv öntötte el az egész iskolát. Erre a han­gulatra később árnyék is ve­tődött. Az új gimnázium cí­merének leverése, annak módja nem keltett jó érzé­seket bennem. Később az édesanyám hazavitt Csépá­­ra. Emlékszem arra, hogy volt egy nagy felvonulás a községben. A tömeg elégette a pártházban levő Rákosi- és Sztálin-képeket. A Lenin­­szobrot viszont nem bántot­ták — ez nagy 'hatással volt rám a későbbiekben is. Az első megyei kiadvány — A Verseghy Ferenc Me­gyei Könyvtár saját döntés alapján jelentette meg az 1956 Szolnok megyében cí­mű kiadványt — tájékoztat Modla Dezsőné. — A gyűjte­mény tulajdonképpen sajtó és aprónyomtatvány-máso­­latokat tartalmaz, vagyis fel­hívásokat, plakátokat, röp­lapokat. Néhány hónappal ezelőtt a közelmúlt történe­tére vonatkozó források egy részét — közte az 1956-os népfelkelés dokumentuma­it — a közgyűjtemények zárt anyagként kezelték, az ér­deklődők legfeljebb kutatá­si engedély birtokában jut­hattak hozzá. Ezer példányban készült a kiadvány — folytatta Mod­­láné. — A könyvtári hálóza­ton keresztül terjesztjük és bizománybán is kiadtuk áru­sításra. Végleges adataink még nincsenek a forgalma­zásról. Az utcán árusított példányok kapósak voltak és már érkeznek hozzánk igé­nyek a megyéből újabb szál­lítmányra. Emellett viszont azt is tapasztaljuk, hogy a kiadványt még mindig keve­sen ismerik. A középiskolások kérdeznek Kétségtelen, hogy, a tör­ténelemtanárok nehéz hely­zetbe kerültek. Mit mondjanak a diákoknak 1956-ról? A kö­zépiskolás történelemkönyv 1945-tel lezárja az újkori történelmet, a tanterv vi­szont nem. — Ügy tanítot­tam az 1956-os eseményeket éveken keresztül, ahogy én is tanultam, ahogy a tan­könyvek leírták — mondja dr. Kovács Sándorné, a Ti­­szaparti Gimnázium tanára. — Az anyaghoz pedig hozzá­tettem a személyes élménye­met. Én október 23-án kis­gyerekként édesanyámmal éppen Budapesten jártam. Bútort rendeltünk. Visszafe­lé jövet óriási tömeggel talál­tuk szembe magunkat, úgy emlékszem a Rákóczi úton. „Aki magyar, álljon kö­zénk’” kiabálták. Fentről pe­dig 20—30 centiméteres nem­zeti színű szalagok hullot­tak, az ablakokból dobálták ki őket. Nehezen jutottunk el a pályaudvarig. Később derült ki, hogy az utolsó vo­nattal jöttünk el. Ha azt le­kössük, Pesten rekedünk. Ez a gyermekkori kép, az ott átérzett ünnepélyesség bennem volt mindig és a ta­nult, tanított ismeretekkel ellentmondásban állt. Tavaly szerencsére nem volt negyedikes osztályom — tér vissza az eredeti kérdés­re a tanárnő. Most viszont már van. A gyerekek nagyon érdek­lődnek 1956 iránt. Kérdez­nek, de mi nem mindig tu­dunk válaszolni. A jövőbe kellene nézni! Kalán Sándor, Molnár Ta­más és Sipos Imre a Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Szolnoki Tagozatá­nak harmadéves hallgatói. Véletlen, hogy ők jöttek el arra a beszélgetésre, ame­lyen arról érdeklődtünk, hogy ez a korosztály miként gon­dolkodik 1956-ról. — Középiskolás koromban mást tanultam, mint amit otthon mondtak — kezdi Molnár Tamás. — Szüleim földműveléssel foglalkoztak. Saját bőrükön tapasztalták, hogy a forradalom nem a semmiből pattant ki. Sipos Imrének még meghatározóbb élményei vannak. — Nagy­szüleien kuláklistán voltak — meséli, — édesapámat pe­dig nagyon megverték a for­dulat után és nem vették fel egyetemre. Egyébként az én történelemtanárom többet és mást is mondott annál, ami a könyvben volt — folytat­ja. — ő elmondta már ak­kor Nagy Imre igazi szere­pét. Tudtuk, hogy emiatt az iskola igazgatója többször figyelmeztette is. — Kalán Sándor történelemtanára más szemléletű volt: — elfo­gadta a tankönyvet és az órákon különböző történe­tekkel alá is támasztotta az anyagot. — A fiatalok belefásultak abba, hogy mindig a törté­nelemmel foglalkozunk — veszi át a szót Molnár Ta­más. — Társaim is ezt mond­ják. Arról szeretnénk töb­bet tudni, mi lesz a jövő­ben, hogyan fogunk élni, el tudunk-e helyezkedni, lesz-e lakásunk? Minket a jövő foglalkoztat, arról beszélge­tünk sokat! Olvastak valamit mosta­nában 1956-ról? Sipos Imre megvárja, míg letisztulnak a dolgok. Molnár Tamás Mindszenty — rádióbeszédét elemezte filozófia órára. Ka­lán Sándor szabad idejében technikával foglalkozik. — Annak van jövője — mond­ja. Akaratán kívül lett főszereplő az üzemben Thúry György nyugdíjas üzemegység-vezető 34 éves volt 1956-ban. Nehezen áll kötélnek amikor arra kér­tük. mesélje el a 33 évvel ez­előtti élményeit. — Nincs benne semmi rendkívüli — szabadkozik. Sikerül meg­győzni: most éppen arra va­gyunk kiváncsiak, hogy az úgynevezett „kisember” ho­gyan élte át a történések forgatagát. — Fizikai munkás voltam ezidőben — kezdi mesélni a vele történteket. — A forradalom napján egy kollégámmal kinti mun­kán voltunk. Délután 3 óra körül kérték, menjek be a telepre, mert Pesten valami történt, azt kell megbeszél­ni. Mint szakszervezeti bi­zalmit hívattak. A központ­ban még senki nem tudott részleteket. Igyekeztünk a munkásokat megnyugtatni: valami „forradalomszerű” van a fővárosban, dolgoz­zunk tovább. A következő napokban történt az én aka­ratomon kívüli előrelépé­sem. A mi üzemünkben is megalakult a munkástanács, amelynek elnökéül több je­lölt közül engem választot­tak. Tehát egyszeriben első számú ember lettem. Mi volt a munkástanács szere­pe? Egyrészt igyekezett se­gíteni az alkalmazottak ügyes-bajos dolgain, bizto­sítani. illetve kijárni szá­mukra a bért a tanácsnál. Másrészt pedig a tanács nyu­galomra intett. Tagjai jár­tak az emberek között, be­szélgettek velük, hogy ne legyen pánik, kerüljük el az erőszakosságot, á fegyveres konfliktust. Mindkét funk­ciójának eredményesen ele­get tett az üzem munkásta­nácsa. Látja, történetemben nincs semmi különös. Az eset talán csak arra lehetne példa, hogy az átalakulást békésen is meg lehet oldani. Az emberektől idegen az erőszak. Thúry György egyszerűen summázza történetének lé­nyegét. A főiskolás fiatalok érezhetően keveset tudnak az eseményekről. Két szak­ember valami elmozdulás­ról beszél. A hallgatás gör­csei lassan oldódnak. Berki Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom