Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)
1989-10-03 / 234. szám
1989. OKTÓBER 3. Néplap Huzavona a visszahívás körül A jelenlegi állapot senkinek sem jó Sok aláírás azonos kéztől Karcagon Ügy néz ki, hogy Molnár Ferenc karcagi országgyűlési képviselő napjai meg vannak számlálva. Mármint honatyai napjai természetesen. Sikerrel járt a tavasszal kezdeményezett! viisszahítáfsi akció? Vagy Molnár Ferenc látta be, hogy jobb, ha „bedobja a törölközőt ? Sem az egyik, sem a másik. Molnár Ferenc képviselői napjai egyszerűen azért vannak megszámlálva, mert közelegnek az új parlamenti választások. Megbízatása tehát belátható időn Ibelül lejár, és talán soha nem fog kiderülni, hogy jó vagy rossz képviselő volt-e 0. város tanácselnöke? Tényleg, tulajdonképpen milyen képviselő Molnár Ferenc? A vélemények megoszlanak. Választóinak tíz százaléka azt mondja, hogy alkalmatlan. Sok minden miatt alkalmatlan, de leginkább azért, mert megszavazta Bős-Nagymarost, és az adótörvényre is igennel voksolt. Alkalmatlansága mellett tehát nyomós érvek szólnak. És alkalmassaga mellett? Ezt nem lehet tudni. A választók kilencven százaléka hallgat. Lehet, hogy már nem is fog megszólalni. Lehet, hogy Molnár Ferenc sem tud szembenézni a valósággal. Azt, hogy a városi tanács elnöke milyen képviselő, természetesen a választóinak Kell eldöntenie. Lehet rá haragudni Bős-Nagymaros és az adótörvény miatt, de lehet sajnálni is a hónapok óta tartó herce-hurca okán. Molnár Ferenc körül ez év tavaszán kavarodott fel a por. Az történt ugyanis, hogy néhány karcagi, az említett okok miatt, kezdeményezte a ■képviselő visszahívását. Tudvalévő. hogy a visszahívás megindításához a választópolgárok tíz százalékának hozzájárulása szükséges. Megindult tehát az aláírásgyűjtés. Két menetben öszsze is jöttek a szignók. Először — a szűrések után — nem lett meg a tíz százalék. Másodszorra már igen. A városiban a gyűjtési akcióról sok mindent beszélnek. Emlegetik, hogy kocsmákban, lakodalmadban is forogtak kérdőívek. Hogy mi az igazság? Talán már nem is nagyon érdekes. Lényeg: az aláírások összejöttek. A városi választási elnökség — Székrényesi László elnök tájékoztatása szerint — nem volt könnyű helyzetben. Át kellett nézniük több ezer aláírást, ellenőrizni hitelességüket. Az éi vényes választási névjegyzéket nem kapták meg, a népességnyilvántartás és a négy évvel ezelőtti névjegyzékből dolgoztak. A valamilyen oknál fogva kétséges eseteknél Kontrollt is végeztek: levélben kértek az aláíróktól nyilatkozatot, vállalják-e kézjegyüket. Voltak akik válaszoltak, voltak akik nem, A „hallgatók” aláírását — mivel az ellenkező álláspont nem bizonyított — végül hitelesnek minősítette a városi választási elnökség, öszszességében tehát a listákat érvényesnek és törvényesnek találták. A dolgok további menete a visszahívási tájékoztató szerint az, hogy a helyi állásfoglalásról értesíteni kell az Országos Választási Elnökséget, vagyis az OVE-t. Ez meg is történt. Az ÖVE irodája — a helyiek nem kis meglepetésére — bekérte az aláírási listákat azzai, hogy a döntés helyességét ellenőrizze. A kérésnek eleget tettek, .az aláírások fénymásolatát elküldték. Ekkor már augusztust írtak. A válasz egy hónap múlva érkezett meg. Lényege: egyszerű ránézéssel ás megállapítható, hogy sok az azonos kéztől származó aláírás. Vizsgálják felül a listákat, esetleg vegyenek igénybe írásszakértőt is — tanácsolta az iroda. A válasz kézhezvétele után a városi elnökség ismét öszszeült, és megerősítette korábbi álláspontját: az aláírások hitelesek, a visszahívási ügy törvényes. Fél év után tehát majdnem ott tart a dolog, ahonnan elindult. Tudatos időhúzás, a tisztelt ház együtt tartásának ki nem mondott szándéka áll mögötte? Vagy egyszerűen arról van szó, hogy a visszahívási eljárás menete kidolgozatlan, és a váratlan fordulatok bizonytalanságot okoznak? Lehet, hogy mindkettőben van igazság. Tény azonban, hogy a jelenlegi állapot senkinek sem jó. Nem jó a városnak, mert szóbeszédre, gyanúra, Ibiaalmatlanaágra ad alkalmat. Nem jó Molnár Ferencnek, mert nem adatik megszánnám a bizonyítás lehetősége. Nem jó a választópolgárok kilencven százalékának, mert nem hallgatja meg őket senki. És a visszahívást kezdeményezőknek, illetve támogatóiknak? Feltételezhetően nekik sem, mert ók sem tudják próbára tenni hangoztatott igazukat. Az idő múlásiával viszont egyre értelmetlenebbé válik a visszahívási akció. A mai honatyák napjai egyébként is meg vannak számlálva. Bár még nincs döntés az új választások időpontjáról, azt teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy már nem sokáig várat magára. Nem lehet tudni, mi lesz a karcagi ügy folytatása. Kitartanak-e a visszahívást kezdeményezők szándékuk mellett, vagy az idő előrehaladtával lemondanak róla? Ezt ők döntik el. Mindenesetre az országos figyelem már Inkább az új választásokra *lányul. Mi lesz, iha Molnár Ferenc visszahívási ügye nem zárul le az esedékes választásokig? Berki Imre fllakosság mentőállomást akar IMajdnam „sikerült” megszüntetni Túrkevén a megye első vidéki mentőállomását, de az 1952-ben alapított intézmény léte így is kockán forog. A múlt heti tanácsülésen hatalmas *’ita után döntöttek arról, hogy marad, de csak mint eseti, sürgősségi állomás. A lakosság élesen tiltákozott a megszüntetés miatt, aláírásokat gyűjtött a megyei mentőszolgálat döntése ellen, amely anyagi okokra hivatkozva akarta az állomás 14 dolgozóját — hat ápolót, hat gépkocsivezetőt és két személyzeti alkalmazottat —. Mezőtúrra, Kisújszállásra és Szolnokra helyezni. Az indóklás szerint a túrkevei szervezetnek kicsi a területe, s a nemrég átadott martfűi mentőállomás üzemeltetése érdekében kellett volna tőlük elvenni az éves költségvetési forrásokat. A próbaidőre felfüggesztett állomásnak bizonyítania kell jogos működését, azonban ez igen nehéznek tűnik azzal a kevés „kiállással” és a két mentőautó (plusz egy tartalék) helyett az egyre fogyatkozott gépkocsiparkkal. Ügy tűnik, megint a felső adminisztráció döntött, pedig a helyi szervezetek, a tanács és az országgyűlési képviselő is az állomás megmaradása mellett van, amely maga viszont tehetetlen sorsát kezébe venni, hiszen saját munkaadója ellen nem léphet fel. Elleniben felléphet a lakosság, sőt Martfűn rokons^énvtünteitést helyez-* tek kilátásba azzal, hogy nekik ilyen áron nem kell mentőállomás — elvégre évek múltán tőlük is ugyanilyen önkényesen elvehetik azt. Az elöregedett lakosú városiban égetően szükség lenne normális körülmények között ipűlködő mentőbázisra, amelynek finanszírozását, költségvetését a városi tanács részben magára is vállalta. Hogy meddig maiadnak bizonytalanságban a túrkevei mentősök, azt csak a pénz és a jóindulat döntheti el. Reméljük, azért egyik'ből sincsenek annyira híján az illetékesek. — MTA — Magyar-norvég vegyesvállalat Szarvason Szarvason, a Haltenyésztési Kutatóintézet területén üzembe helyezték az első magyar—norvég vegyesvállalat, a Magnor Aquakultúra Fejlesztő Kft., első létesítményét, a mintegy 60 millió forintos beruházással épült szuperintenzív halnevelő telepet. A tizenegy nagyméretű halnevelő medence víz- és oxigénellátása, a halak etetése teljes egészében automatizált, a berendezések működését számítógépközpont vezérli. A telepen évente mintegy 90 tonna halat nevelnek, kizárólag a konvertibilis elszámolású piacokon keresett, értékes halfajtákat, afrikai és európai harcsát, vaiamint a kecsege és a lénai tok hibridváltozatát. A Kft. ezeket a fajtákat friss, jegelt és szeletelt változatban értékesíti, továbbá fölkészült a harcsa és a tokíélék halivadékainak exportjára is. A Magnor által exportált fajták értékét jelzik az árak is: az afrikai harcsa kilónkénti ára 300, az európai harcsáé 350, a kecsege—tok hibridé pedig 650 forint. Az afrikai harcsát egyébként a közeljövőben a hazai ínyencek is megkóstolhatják: a Magnor a karácsonyi haivásárra két és fél tonnát szállít az üzletekbe ebből a különleges halból. A Magnor Kft., 24 millió forintos törzstőkével ez év első felében alakult, az öt alapító a Haltenyésztési Kutatóintézet, a Hydroexport Betéti Társulás, a Magyar Hitel Bank és két norvég cég. A most megnyílott telep beruházási költségeihez a norvég kormány több mint 30 millió forintnak megfelelő hitelt nyújtott — ezt nyolc és fél év alatt kell a vegyesvállalatnak visszafizetnie. Amit nem tudhat a hazai fagyasztó fogyasztó II. Ez egy ördögi kör Beszélgetés Szabó Istvánnal, a Jászberényi Lehel Hűtőgépgyár vezérigazgatójával — Beszélgetésünk első részében ön többek között a háttéripar silány termékeit ostorozta, s szólt ebből fakadó kiszolgáltatottságukról is. Ám a vásárlók szemében a. hűtőgépgyár sem hiba nélküli nagyüzem, hiszen sokszor éri az a vád Önöket, hogy hátat fordítanak a hazai piacnak, s termékeik túlnyomó részét exportálják. Mi erről a véleménye? — Örök vita, hogy egy gyárnak van-e belföldi ellátási kötelezettsége, vagy a terveit kell. hogy teljesítse El szeretnék oszlatni egy tévhitet, mivel nekünk ellátási kötelezettségünk nincs, erkölcsi felelősségünk természetesen lehet, de minket nem vonhat kérdőre senki amiatt, hogy kevés a hűtőszekrény a boltokban. Ez a kereskedelem dolga. Minden vevőnek -nincs módunkban megmagyarázni: azért, hogy itthon egy darabbal több hűtőszekrény maradhasson, és mindenkinek jusson. nos, ahhoz nekünk kettőt kell exportálnunk. Azt nem akar1 ja megérteni senki, hogy termékeink importhányada 20—30 százalék között mozog. Hisz a poliiuretán habtól kezdve a kompresszorokon, hőfokszabályozókon, kondenzátorosövaken keresztül még a papír csomagolóanyagokat is a tőkés országokból szerezzük be. Tehát, hűtőszekrényeink, fagyasztóládáink lényeges és meghatározó anyagai egytől-egyig nyugati cégek termékei, egyszerűen azért, mert ezeket a hazai vagy a szocialista ipar képtelen jó minőségben előállítani. Ez egy ördögi kör, mivel csak azért lehetünk ott a nyugati piacbkon, mert ezeket az anyagokat építjük be, s azért kell ezeket használnunk, mert exportálnunk szükséges annak érdekében, hogy meg tudjuk venni a szóban forgó anyagokat. Persze azért az túlzás. hogy minket nem érdekel a hazai piac, hisz 11 mintaboltunk van belföldön, s termékeinket a Ravill, a Ferroyill, a Vasvill, a Titán és a Vídda kereskedelmi vállalat is forgalmazza. Mi már korábban is éreztük a szűkös belföldi kínálatot, s éppen ezért tavaly decembertől dán fagyasztóládákat is behozunk. Ezekhez ugyanolyan áron juthatnak a vásárlók, mint saját termékeinkhez. magyar használati utasítást mellékelünk hozzájuk1, és ugyanazt a termékbiztosítást kapják, mintamilyen a Lehel gépeikhez jár. Éz például azt jelenti, hogy ha elromlik a hűtőszekrény, és a bejelentéstől számított 72 órán belül pern megy ki a szerelő, akkor füzetünk a megromlott árukért. Nem a lakosság a hibás — Elismerem, hogy lehetőségeinken belül igyekeztek enyhíteni a hiányt, de annyi hűtőszekrényt mégsem tudtak behozni, amenynyi elég lett volna. Itt elsősorban az ausztriai bevásárlási lázra gondolok, amikor mindenki a Gorenje hűtőszekrényekkel tért haza. Önökre hogyan hatott ki mindez? — Ügy. hogy garanciális költségeink legalább 20 millió forinttal megugrottak. Megmagyarázom, miről van szó. A Gorenjékben rakásra romlanak el a kompresszorok. Ilyenkor ugye a tulajdonos mit tesz: elszalad a szervizbe, s mondja a szerelőnek, hogy a pénz nem számít, csak cserélje ki a hibás kompresszort. Erre a szervizes azt válaszolja, hogy nem teheti, az állásával játszik, mert ebben a szűkös magyar ellátási helyzetben csak. a Lehel gépekben cserélhet kompresszort, a Gorenjékben nem. Ám a tulajdonos addig üti a vasat, addig biztatja a szerelőt — s még némi csúszópénzt is kilátásba helyez—, hogy az végül is kötélnek áll. Egy feltétellel: beleteszi a magyar vagy a spanyol kompresszort a Gorenjébe, csak a tulajdonosnak azt kell aláírnia, hogy mondjuk egy Lehel—300-as hűtőszekrényben cserélték az alkatrészt, mert a szerelőnek erre van jogosítványa. Mi ezután a vevőszolgálatunktól megkapjuk a papírokat, s azokból kiderül, hogy egyszerre de rosszak lettek a Lehel 300-as meg 400-as hűtőink, holott erről szó sincs. Voltak emiatt fegyelmik is. de minden szerelő mellé nem állíthatunk ellenőrt. Nézze. én a lakosságot nem hibáztatom amiatt, hogy a Gorenjéket vásárolta. Hisz az emberek nem abból indultak ki, hogy a hűtőládák drágábbak lesznek, hanem abból, hogy azoknak a termékeknek megy fel az ára minden nap, amit a hűtőkbe raknak. S ez sajnos igaz is, mivel már lassan nem. tudunk úgy bemenni az élelmiszerboltba, hogy ne árazzanak éppen valamit. Itt jegyezném meg. hogy az ausztriai bevásárlási láz ellenére sem csökkent a kereslet termékeink iránt. Nehogy azt higgye, hogy élvezzük ezt a helyzetet. Sajnos nem tudjuk kielégíteni az igényeket egyrészt a gyászos alkatrészlátás miatt, másrészt pedig azért sem, mert itt a központi gyárunkban munkaerőhiánnyal küszködünk, hisz az áhított két műszak helyett csak 1,6 műszakot hászmálunk ki. Ez összefügg a személyi jövedalemadórendszerrel, mert embereink nem szívesen túlóráznak, miután kiszámolják, hogy meddig éri meg nekik pluszmunkát vállalni. Mi a jövő útja? — Beszélgetésünk során többször is hangsúlyozta a tőkés export fontosságát. Elárulná, hány országba szállítanak hűtőszekrényeket, fagyasztóládákat? — 1980 óta eredményesen működik Frankfurtban egy közös vállalatunk, amely főként elosztással fogalkozik, s az NSZK, Nyugat-Berlin és a Benelux-áilamok területén fejti ki a tevékenységét. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, mert ott lenni, érezni a piac lüktetését — nos ez óriási előny. Ottani embereink úgymond, diktálják hazafelé, hogy mit csinál a konkurencia, mi a legújabb divatirány, hogy alakulnak az árak. hova érdemes gyorsan szállítani, és így tovább. Szóval az NSZK a legerősebb piacunk, de Ausztriában, Franciaországban, Angliában, Svájcban, a Skandináv-onszágókban i8 megtalálhatók termékeink. _ Csak krröl rajmi heveset tudnak az ottani vásárlók, mivel — ismereteink szerint fiem a Lehel márkanéven forgalmazzak gyártmányaikat. Miért? __Azért, mert nem éri meg nekünk. Ügy gondolom, nem kell ebből presztízskérdést csinálnunk. Akármilyen furcsa, de olyan oldala is van ennek a dolognak, hogy a Lehel név nem jól ejthető. Már pedig a reklám lélektanból tudjuk, hogy egy márkanévnek jól csengőnek, mindem nyelven kiejthetőnek kell lennie. Viszont tartom azt akkora rangnak, hogy például a Quelle-cég nevet adja termékeinkhez. _ Végezetül engedjen meg még egy (kérdést, ön számos aondot, problémát vetett fel. Véleménye szerint hogyan lehetne ezeket megoldani, s mi a jövő útja? — Mi évente csaknem 9 milliárd forint termelési értékét állítunk elő s m.nd össze csak 300 millió forint nyereségűnk jön ^ az adózatlan jövedelmünk, s mire levonunk mindent, ]o :ha marad 150 millió fonni Ebből a pénzből kellene beruházni. a különböző rekonstrukciókat elvég«*TM’ bért fejleszteni es finanszi rozni a termelést. Könnyen belátható, hogy ez lehetetlen Így kénytelenek va_ gyünk beruházási-fetleartesi és finanszírozási hiteieKei fölvenni 23 százaléka8 maira a bankóktól. Ebből Eignem lesz gazdasági kibontakozás, hisz e8V százalékos eredménnyel dolgozó vállalat hosszú tavon nem tud úgy megélni, hogy a hitel után óriási kamatokat fizet. Néha ‘már az az eretneknek tuino gondolat is megfordul a fejemben, hogy föl kéne becsültetni es el kéne adni a Hűtőgépgyára^ hisz ha az érte kapott pénzt betennénk a bankba 23 s zalékos kamatra, sokkal job ban járnánk, mint W dolgozunk. Addig ebből életképes ipar nem lesz. amíg az elvonások ilyen magasak, s az importliberalizálást nem terjesztik ki az alapanyagok részegységek teljes körire. Hisz itt kénytelenek vagyunk a hűtőszekrények, fagyasztóládák alkatrészeinek 20 százalékát házon belül gyártani, mert másképp nem. vagy nagyon drágán jutnánk hozzá. Éppen ezert teret kéne engedni a kisvállalkozásoknak, hogy a nagyipar valódi bedolgozóivá, sőt háttériparává válhassanak. A feldolgozóínar vállalatainak nem az lenne a feladatuk, hogy alkatrészeket gyártsanak, hanem az, hogy modern összeszerelő üzemekké váljanak. Ez a jövő útja és nem más. — Köszönjük a beszélgetést. Nagy Tibor
