Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-09 / 214. szám
12 Házunk tá|a 1989. SZEPTEMBER 9. A JÖVŐ NEMZEDÉKÉÉRT 4. KALAPTRAGÉDIA Akik önként vállalják a kezelést — és akik nem A cikksorozat eddigi fejezeteiben rámutattunk arra, hogy a gyökerek minden beilleszkedési zavarnál visszanyúlnak a személyiségfejlődés korai szakaszaiba. Ebből következik, hogy az eredményes hosszú távú cselekvési stratégiának a korai megelőzés komplex (szociálpolitikai, pedagógiai, család- és ifjúságpolitikai) tennivalóira kell összpontosítani erőfeszítéseit. Bizonyos, hogy a társadalmi beilleszkedési zavarok (tbz) megelőzésének egyszerre kell folynia, mind társadalmi folyamatok szabályozása — befolyásolása, mind pedig az egyén támogatása szintjén. Elitérbe kerül a természetgyógyászai Az Országos Egészségnevelési Intézetben létrejött egy természetgyógyászattal foglakozó csoport. Programjában fontos célkitűzéseket fogalmazott meg, többek között — minden természetgyógyászattal kapcsolatos információ közvetítése; —szakirodalmi számító- gépes információs bázis létrehozása ; — szakemberképzés, szak- irodalmi és ismertterjesztő kiadványok készítése; — nemzetközi kapcsolatok kiépítése; — természetgyógyászattal kapcsolatos termelői, kereskedelmi ellátórendszer létrehozása. A csoport célkitűzéseinek megvalósítását segíti kiadványaival a Magyar Természetgyógyászok Tudományos Egyesülete és a Sanitas Egészségkultúra Központ. A könyvkiadás régi adósságát törleszti most a két égésűiét, három — témájában és megközelítésében egyaránt különleges — könyv megjelentetésével. Mindhárom szerző az ismeretterjesztés, népszerűsítés szándékával írta meg művét, de tudományos igénnyel, ezért szakemberek számára is ejánldtt ottvasmányok lesznek. A természetgyógyászat iránt érdeklődők nagy ha- sízonnal forgathatják' e könyveket, melyek egy hosz- szabb sorozat első „fecskéi”; Kártyilkné Benke Etka: Lélegzőnk és létezünk — Jóga a mindennapokban; Dr. Boros Gyula: Az élet megismerése az indiai ájurvéda; Dr. Garai István: Mit gyógyít a busa? — A halolajok és az egészségmegőrzés. A három közül ezúttal Kártyikné Benke Etka könyvét ajánljuk az olvasók figyelmébe. A szerző jelenleg 70 éves, 14 éve oktatja az ország szinte minden részén azt a mozgás- és életmódkultúrát, amelynek köszönheti, hogy 55 éves koráig tartó súlyos mozgás- szervi és szívbetegsége elmúlt. A könyv anyaga a saját magán és tanfolyamainak résztvevőin tapasztaltakat foglalja össze. Nem elméleti fejtegetésekből, a távolkeleti kultúra értelmezéséből áll, hanem gyakorati tanácsokat ad a ma magyar emberének, figyelembe véve az állandó időhiányt, a környezetünk szabta nehezen változtatható feltételeket. A képekkel gazdagon illusztrált tanfotjíam- anyag a szerző módszerét használó kezdő jogoktatóknak is, de az otthonunkban betegségüktől szabadulni vágyóknak is hasznos segítség. A televízióból és az újságokból is jól ismert szerző könyvének megjelenésével közel egyidőben a módszer még jobb megértését elősegítő video és magnó képes hanganyagot is megjelentet. Jelenleg elsőrendű feladat a gyermekvédelem átfogó korszerűsítése , beleértve a gyermek és fiatalkorú kriminalitás visszaszorítását is. A családgondozás és a megelőző elmeegészségügy, a társadalombiztosítás korszerű rendszerének kiépítéséhez szükség van a társadalmi és anyagi erőforrások koncentrált és célirányos felihasználására. Az egészségmegőrzés társadalmi programjának kidolgozása és a megvalósításához szükséges anyagi eszközök megteremtése a közeljövő elsőrendű feladatai közé tartozik. Szolnok megye országos összehasonlításban nem marad el túlságosan a fent említett feladatok megoldása felé vezető úton. Konkrétan ez azt jelenti, hogy 1983. év eleje óta működik a megyei kórházban a serdülő és ifjúsági osztály, amelynek feladata a gyermek- és ifjúkor lelki zavarainak kezelése és gondozása. Bizonyos válogatott esetekben kezelünk alkohol- és kábítószerélvező fiatalokat is. A megyei kórházban történik a heveny alkohol- és kábítószer-mérgezések első ellátása, és osztályunkon vállaljuk azoknak a fiataloknak a kezelését, akik saját elhatározásukból kívánnak megszabadulni káros szenvedélyüktől. Tapasztalatunk szerint a gyógyulás esélye kisebb azoknál a fiataloknál, akik csak a külső nyomás (rendőrség, gyámügy, iskola, család) hatására kerülnek az osztályra. Azok a fiatalok, akik nem vállalják önként a kezelést elveszettnek tekinthetők. Belepusztulnak a betegségbe, öngyilkosok lesznek, „jobb esetben” börtönbe kerülnek. Mindez azzal függ össze, hogy nincs Magyarországon olyan intézmény, amely a siker reményével vehetné fel a küzdelmet a kábítószeresek gyógyításában. Történtek kezdeményezések az egyházak, az egészségügy részéről olyan rehabilitációs intézmények megszervezésére és működtetésére, amelyek a legsúlyosabb helyzetben levő drogos fiatalok hosszabb távú kezelését célozzák. A .tapasztalatok vegyesek, az eredmények nem kielégí- tőek. Sokkal valószínűbbnek látszik, hogy a drog- probléma megelőzésére kell helyezni a hangsúlyt, amely központjában a család kell, hogy álljon. Ebből a felismerésből kiindulva kezdeményezték országosan a családsegítő hálózat kialakítását. Az országos kísérletben Szolnok megye úttörő szerepet vállalt. Megyénkben 1985-ben három településen hoztak létre családsegítő központot, amelyek pozitív tapasztalatai alapján döntöttek a szervezet továbbfejlesztéséről. Különféle problémával fordulhatnak a segítségre szoruló emberek a családsegítő központhoz. Ezeknek egy részét helyben el tudják intézni, hiszen az ott dolgozó munkatársakat számos szakterületről toborozták. Van például pedagógus, védőnő, pszichológus, orvos, jogász, szociális gondozó, attól függően, hogy milyen szakemberre van éppen szükség. Abban az esetben, ha közvetlenül nem tudnak segítséget nyújtani, igénybe veszik más intézmények szolgáltatásait. Ennek a humán szolgáltatásnak az újszerűsége abban rejlik, hogy nemcsak az egyénnel, az Ahol nincs fürdőszoba A házakban nincs mindenütt fürdőszoba, különösen ott, ahol még nem közműve- sitették a területet. Ilyenkor szükségmegoldáshoz kell folyamodni, ahogy rajzunk ábrázolja. A könnyen összeállítható mosakodó sarok egyszerű eszközökkel elérhető megoldást mutat: tükör, piperepolc, mosdóállvány, valamint a tiszta és szennyes víz tárolására, továbbá a mosószerek elhelyezésére szolgáló, függönnyel eltakarható alsó polcot lehet ide beépíteni. A mosdó polcait célszerű műanyag vagy felületkezelt lapból készíteni. Bf K, egyedi problémával foglalkozik, hanem a családot mint összefüggő rendszert tekinti, és a kölcsönhatások figyelembevételével egyszerre több szinten próbál beavatkozni. A hosszú távú gondozás során a család tagjainak érését, ónerőinek fejlődését segítik elő, problémamegoldó képességét javítják. A családsegítő központok tevékenysége a társadalmi és az egyéni problémák megoldásának csak egyetlen eszköze. Ahhoz, hogy a segítő hálózat megfelelően működhessen egy jól funkcionáló, egységes szociálpolitikai rendszerbe kell illeszkednie. A népesség egészségében számos negatív tendencia omitaitkoziik, min t péllldáuil: a várható életkor folyamatos csökkenése, főiéig a férfiaknál, a születési arányszám- nak az utóbbi években tapasztalt zuhanása, a válások számának növekedése, a káros szenvedélyek terjedése már egész fiatal korban. Ezeknek a negatív jelenségeknek a kiküszöböléséhez válóban egy társadalmi szintű, sok embert megmozgató segítségnyújtás kell. Sok olyan emberre van szükség, aki ért a mások nyelvén, aki képes másokat meghallgatni, szívesen nyújt segítséget a problémákkal küszködoknek. A más embereknek való segítségnyújtás képességét személyiségfejlesztő sajátélmény csoportokban is el lehet sajátítani. Ennek tudatában indítottuk két évvel ezelőtt azt az önismereti klubot fiatalok számára — a Hazafias Népfront támogatásával —, amely a fenti célokat tűzte maga elé. Az eddigi működés pozitív tapasztalatai arra ösztönöztek, hogy az idén is megszervezzük az önismereti személyiségfejlesztő csoportokat. Ez a tevékenység is része annak a komplex mentálhigiénés programnak, amely a társadalom egészségmegőrzését szolgálja. Dr. Parádi Levente 1 blúz — 3 változat A blúz ruhatárunk kedvelt darabja, belőle minden mennyiség kevésnek tűnik. Készülhet selyemből, pup- linból, kartonból, pamut- dzsörzéből, stb. A bemutatott modell ötlet azoknak, akik tudnak varrni. A blúz válla érdekesen leszabott, ujja enyhén húzott, keskeny állógalléros megoldással készül. Az 1. számú modell gallérja és ujja megkötős pántban végződik, s mivel alul kétoldalt hasított, szoknya és nadrág fölé kívül viselhető, telteknek is előnyös. A 2. és 3. számú modell elől végig gombbal csukódik, hosszú, illetve könyökig érő ujjakkal, gombolt kézelővel. B< Ki 1 2 3 fcaY 5 □ 6 7 8 9 10 11 12 □ z 13 □ 14 15 16 □ "v7 2 18 19 20 21 □ 22 3 23 24 □ 25 26 □ 27 28 K 29 30 ■ □ 31 32 33 34 LJ 35 r 36 37 38 □ 39 40 41 42 43 44 Li r 45 46 47 48 49 r 50 51 K 52 53 L 64 55 57 □ 58 59 r 60 61 62 L 63 64 65 66 67 68 L 69 IS r z Z —Édes szivem — csicsereg a feleség —, olyan bájosak az idei kalapok. A férj bosszúsan legyint: — Szerintem kétféle kalap van a világon... A férj mondandójának folytatása a vízszintes és függőleges 1. sorban található. Megfejtésül ezt kell beküldeni. VÍZSZINTES: 13. Megvéd a bajtól. 14. Hűtlen lett hozzám. 15. Megérti a fájdalmakat. 17. Latin eredetű férfinév, jelentése: fenséges, fennkölt. 18. Elem. 19. Végzet. 20. Súlyarány. 22. Erdélyi folyó. 23. Függőleges építmény vizek felhozatalára. 24. Neves büntetőjogász, egyetemi tanár volt (Albert). 25. Idegen részlet. 27. Becézett női név. 29. Elcseni. 31. Méltatlankodó kifejezés. 32. A régi rómaiak legkisebb értékű pénze. 34. A nagypapa sziemefénye. 36. Növényi kapaszkodó. 37. Francia birtokos névmás. 39. A sor elején halad. 42. Termelőszövetkezet. 43. Lendület. 45. Megteendő távolságok. 47. Mindnyájan. 48. A földtörténeti középkor első szakasza. 50. Észak-afrikai állam. 52. A törtvonal alatti szám vagy algebrai kifejezés. 54. Kossuth-díjas filmrendező (Sándor). 55. Becézett angol férfinév. 57. Spanyol királyi női név. 58. Kis Etelka. 60. Sajátkezűén. 61. A Rajna mellékfolyója Svájcban. 62. Ezcrötszáz a régi Rómában. 63. Pereme valaminek. 65. Kémiai tankönyvek egyik fejezete. 67. Gazember. 69. szultáni rendelet volt. FÜGGŐLEGES: 2. Csehszlovák traktortípus. 3. Egérszegi Krisztina ..becézése”. 4. Hát ez sebes. 5. A szivárvány görbéje. 6. A vas vegyjele. 7. Helyhatározó. 8. Intrikus színpadi figura. 9. Atta . . . (Heine komikus eposza). ío. Texas állam fővárosa. II. Női énekhang. 12. Máltai és thaiföldi gépkocsik nemzetközi jelzése, 16. Támla nélküli ülőbútor. 18. szülésznő, a klasszikus drámák kitűnő szereplője volt (az utolsó négyzetben utóneve első betűje). 21. Gurítóe 6port. névejővel. 23. Befolyással van. 25. Francia eredetű férfinév. 26. Alsóbb rangú. 28. Házikó. 30. Lutécium vegyjele. 33. Szabályozott egymásután. 35. II. Rákóczi Ferenc egyik legvitézebb parancsnoka (Ádám). 38. Színpadi szende. 40. Jövés-menés. 41. Ragadozó. 44. . .. West, amerikai filmcsillag. 46. Egyforma betűk. 49. A keleti mesékben előforduló vanázsige, amelyre a bezárt sziklakapu mignyílik. 51. Teljesen letört. 53. Pontosan hatvan hónapja. 56. Neves művészettörténész. (Nóra). 59. Régi „vesztőhely” a főváros közelében. 61. Holland férfinév. 63. Saláta egynemű betűi. 64. Tizenegy Bécsben. 66. Német személyes névmás. 67. Osztrák és spanyol gépkocsik nemzetközi jelzése. 68. Fordítva : Zeusz dundi szerelme, akit a féltékeny Héra tehénné változtatott. VALLÖ EMIL Beküldendő: a vízszintes 1. ,és a függőleges 1. számú sorok megfejtése — szeptember 16-ig. A pénz íze című, augusztus 26-i rejtvényünk helyes megfejtése: A pénz olyan, mint a tengervíz: az ember annál szomjasabb lesz, mennél többet kóstol belőle. Könyvutalványt nyertek. Gálik Anna Mezőtúr, Juhász Imréné Jászágó és Tó- vizi Mariann Tiszapüspöki. (Az utalványokat postán küldjük el.) Szeptemberi nagy vásár a szolnoki Extra árengedménnyel kínálunk Pannon kémény elemeket és egyéb cikkeket! Szeptember 04. -30.-ig FÉSZEK áruházban! Cím: Szolnok, Piroskai u. Az oldalt összeállította: Rónai Erzsébet