Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-01 / 207. szám

4 1989. SZEPTEMBER 1 Néplap Új tanév kezdődik? Szeptember 4-én zsivajgó, izgatott gyer­mekihaddal népesülnek be az iskolák. Országszerte iz­galommal várják ezt a na­pot. Mert rendhagyó kezdés­ről van szó, arról, hogy sza­bad-e, kell-e, lehet-e elkez­deni a tanítást. Meggyőző­désem, hogy megyénkben „tanár, diák együtt ' nevet­ve”, egymás szavába vágva sorolja nyári élményeit az első órákon. De az ország­iban nem mindenhol várha­tó ez ilyen biztonsággal. Fé­lő, hogy néhol — bár a gyermeksereg úgyis meg fogja szállni az iskolát — tanár, diák együtt szomor- kodva, keseredve ügyel egy­másra, s az órák, a tanórák mégsem kezdődnek el. Ho­gyan is jutottunk el idáig? Az oktatási törvény szel­lemi felszabdulást hozott a pedagógusoknak. Temati­kailag, módszertanilag is megújulhattak, igaz — in­tézményi keretek között. Ugyanakkor magukra is maradtak, elsősorban tőlük függ, hogy milyen színvo­nalon dolgoznak. A költség- vetés — a régi beidegződés­sel — ugyanolyan mérték­ben támogatta a minőségi- és a rutinmunkát. De az utóbbi évek társadalmi vál­tozásai kikényszerítették — és egyre inkább követelni fogják — az iskolák belső megújulását is. A piacgaz­daság mechanizmusai az oktatásügyben is érvénye­sülni kezdenek. A színvo­nalat meg kell becsülni nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is. Magára vessen az az iskola, mely tétlenül várja, hogy központi utasí­tások érkezzenek, mely fe­lülről jövő igények teljesí­tésével akarja önmagát fenntartani. A központi szervek, tanácsok ma már csak biztatást tudnak adni, s legfeljebb — természete­sen nem mindenki által el­nyerhető — pályázatok út­ján ösztönöznek cselekvés­re. A „felül” már „alul” van. A társadalom egésze, a családok százezrei igénylik elemi erővel, hogy újat. job­bat kapjunk, életrevalóbbat várnak el az iskolától. A demográfiai hullám már harmadik éve elérte a középiskolákat. Óvodák, ál­talános iskolák a kihasz­nálatlanság miatt csoporto­kat szüntetnek meg. Volt már rá példa, hogy maguk az intézmények sem tudtak tovább működni. A közép­iskolákban túlzsúfoltság van, máshol a fennmara­dásért is küzdfeni kell. A Sz’gorú beiskolázási körzet­határok eltörlése óta a szü­lő abba az iskolába viszi gyermekét, mely az általá­nos képzésen kívül valami­lyen többletet is tud nyújta­ni. Az az általános iskola, ■az a gimnázium, mely nem alakítja ki profilját, nem fejleszti fakultációs rendsze­rét, nem indít speciális osz­tályokat, menthetetlenül le­marad, kénytelen beérni a gyengébb . képességű tanu­lókkal, s a jövőben a létéért is meg kell küzdenie. Mindannyiunk érdeke, hogy az új tanév az egész Országban normálisan kez­dődjön el. De a pedagógu­sok elégedetlenségét nem le­het egy legyintéssel elintéz­ni. A közhittel ellentétben — nem délelőtt dolgoznak ők, hanem délután is, sőt, gyakran éjszakába nyúlóan. A szünidőkben pedig tanu­lókat kísérnek táborokba, felkészítőket, tanfolyamokat tartanak, korrepetálják a rászorulókat. Ha a pedagó­gusok elégedetlenek, akkor ennek az az oka, hogy ele­gük van abból, hogy ebben a társadalomban csak az ő lelkiismeretükre, hivatás- tudatukra, gyermekszerete­tükre hivatkoznak. Napi megélhetési problémáik vannak. Ugyan melyik szü­lő szeretné, ha gyermekét fásult, fáradt, kiábrándult ember tanítaná? Akinek a figyelme nem a gyermekre irányul? A pedagógusok a szeptem­beri fizetésemeléssel az anyagi szférában dolgozó értelmiség átlagkeresetének 60 százalékát fogják elérni. ■Követeléseik minimálisak, a társadalmi elvárásokat szeretnék kielégíteni. Csak egyetlenegy példát hozok helyzetük megvilágí­tására. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat az elmúlt évben — vevőköré­nek csökkenése miatt — megalakította az Alma Ma­ter kört. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok 10 százalék­kal olcsóbban vásárolhatnak könyveket a kijelölt köny­vesboltokban. Látszólag ez a kedvezmény mindenkinek jó. A dolog másik oldala azonban elgondolkoztató. Volt olyan tanár, aki ezt a szolgáltatást azért nem vet­te igénybe, mert megalázó­nak tartotta, hogy már nyil­vánosan is szegénynek kell nyilvánítania magát. Az új tanév mindannyiun- kat érint. Alig lehet felso­rolni azokat a dolgokat, me­lyek feszültséget keltenek. Az ingyenes oktatás eszmé­je a múlté már. Ingyen kapják az elsősök a tansze­reket? A többi alsós osztály­ba járó tanuló kedvezményt ■kap? A felsősök, a közép- iskolások szülei naponta százasokat kell, hogy küld­jenek ilyen-olyan befizeté­sekre? És mi van a napkö­zivel? Az étkeztetéssel? Egy ■tanár már a második-har­madik órán szinte teljes biztonsággal meg tudja mondani, hogy melyik gye­rek nem reggelizett az osz­tályból. És mi van azokkal, akik nem is ebédelnek? Változó vagy rossz (hár­mas vagy kettes) lesz a ma­gatartásuk és a szorgalmuk, ■mert képtelenek figyelni, ■mert ingerültek, mert csak kóvályognak karikás sze­mekkel? És egyáltalán — mit fognak tanulni? Van, ami nem változik, de szám­talan új elem jelenik meg. A közvéleményt elsősor­ban az izgatja, hogy miért kötelező az orosz nyelv ta­nulása, ha egyszer nem kö­telező az orosz nyelvet ta­nulni. Matematikából, reál tárgyakból a világszínvonal élvonalában van általános iskolásaink tudása, de nyel­veket a büszke magyar na­gyon nehezen tanul. Pedig e nélkül .nehezen kapcso­lódhatunk Európához. Orosz nyelvet pedig azért kell ta­nulniuk a diákoknak — már nem mindenhol, —, mert egész egyszerűen ennek van­nak meg a feltételei. Köny- nyű kijelenteni — ezzel népszerűséget szerezve — valamit. A feltételek bizto­sítása, megléte nélkül nem lehet átállni más nyelvok­tatására. Ehhez átfutási idő, négy-öt év szükséges. Ke­vesebb szó esik az anya­nyelvűnkről. Először ezt . kellene magas fokon elsajá­títani. Csak a diákok és a taná­rok tudják, hogy a tan­anyaggal is gyakran baj van. Mind a két oldal szen­ved. A tanár azért, mert ta­lán már a másnapi újság rácáfol ismereteire, a diák meg azért, mert néha nem tudja, hogy mit, mibői ta­nuljon, milyen elvárások­nak kell megfelelnie. Va­júdnak a tantárgyak: a fi­lozófia, a XX. századi iro­dalom, a művészettörténet, az orosz nyelv és legfőképp a történelem. Kétszeresen hátrányos helyzetű ma egy történelem—orosz nyelv szakos tanár. S az egyete­mek — mintha mi sem történt volna — továbbra is indítják régi szakpárjaikat. És mi van a gyermeke­inkkel? Még ha jóllakottak is, hogy bírják a nulladiktól a kilencedik óráig nap mint nap? Koraérett, kiégett fia­talságot akarunk? Túlter­heltségük felháborító! A problémákat tovább sorol­hatnánk. Reméljük az új tanév mindenhol el­kezdődik. Szülő, tanár, gyermek közösen alakítja ki a mindennapok életritmu­sát. Az oktatás terén legyen verseny az iskolák között, de együtt harcoljanak a tár­sadalomban jobb feltétele­kért. Ám a nevelés — min­denki ügye. A legszentebb! Neveljünk játszani is tudó, értelmes, vidám, nyitott gyermekeket! B. M. Múzeumi levelek A Damjanich Múzeum Mú­zeumi Levelek sorozatában megjelent az 59—60. szám. A kötetben tizenegy régésze­ti, történelmi, néprajzi tár­gyú tanulmányt olvasha­tunk, s összegzést az 1987. és 1988. évi néprajzi és nyelvjárásgyűjtő pályázatok eredményei ről. A könyv nyitótanulmányá­ban Cseh János ásatásmód­szertani megjegyzései^ teszi közzé egy VIII. századi avar ház föltárása ürügyén. A történelem hozzánk közeleb­bi időszakát idézi Dienes Márton a Katonai emléke­im 1918—1921-ig című mun­kája, amelyet lánya rende­zett sajtó alá. A részben verses visszaemlékezés hű képet ad az I. világháborús katonaéletről. A második vi­lágháború sem maradt ki a Múzeumi Levelek újabb számából, Góhér Pál eleve­níti fel emlékeit Raoul Wal­lenberg budapesti tevékeny­ségéről. Egri Mária Koszta József­ről írt tanulmányt a kötet­be. Dankó Imre pedig Túr- keve XVIII. századi keres­kedelmét szabályozó rendel­kezéseket elemez. Gulyás Éva két tanulmánya is he­lyet kapott a kötetben. Az egyik a palócok ostyahordási szokásait idézi, a .másikban Hagymásy Sándorra, a túr- kevei származású helytörté­neti kutatóra emlékezik. Vendég-üdvözlő és név­napi köszöntőénekeket gyűj­tött Józsa László a kun­szentmártoni Árva családtól, s ezeket teszi közzé a könyv oldalain. A régi betyárvilág­ba vezet bennünket Füvessy Anikó tanulmánya, Gergu- lics Péter pedig egy kuruzs­ló, Veszett Nagy Sándor alakját idézi fel. A kötet az 1987. és 1988. évi pályázatok méltatásával és felsorolásával zárul. A bibliográfiában kilencvenhét díjazott illetve jutalmazott néprajzi, történeti pálya­munka szerzője, címe talál­ható meg a két év gazdag terméséből. — tg ­A kék tavak mestere Szolnokon Pjotr Makszavics lavics kiállítása a Helyőrségi Klubban A szolnoki Helyőrségi Mű­velődési Klubban ma dél­után 4 órakor nyitják meg Pjotr Mákszavics Javics Tö- rökszentmiklóson született, Vityebszkben élő festőrhű- vész kiállítását. A hetvenegy éves művész regényes életutat mondhat magáénak. 1918. szeptember 5-én Matúz István néven ír­ták be a törökszentmiklósi anyaikönyvbe, anyja magyar volt. apja orosz hadifogoly, aki kényszerűen visszatért hazájába. Matúz István a szolnoki Abonyi úti iskolában kezdte meg tanulmányait, rajzkész­ségére, a színek iránti ér­zékére, vonzódására ott fi­gyeltek fel tanítói. Az 1920-as évek második felében Matúz István édes­anyjával — meglehetősen kalandos körülmények kö­zött — elhagyta az orszá­got, Vityebszkben telepedett le a család. Pjotr Makszavics Javics az 1930-as évek végén vé­gezte el a képzőművészeti főiskolát. 1940-ben szerepelt először kiállításon, igen nagy sikerrel, hiszen a belorusz múzeum a legelső kiállított festményét megvásárolta. A háború azonban késlel­tette művészi karrierjét. Amikor a hitlerista csapa­tok Vityefoszikhez közeledték, a fiatal festőművész elásta festékes tubusait, ecsetjeit, s a következő években fegy­veresen harcolt a fasiszták ellen. Részt vett a Szolnok és Budapest körüli harcok­ban, Csehszlovákia felszaba­dításában. majd amikor le­vethette a katonaruhát, új­ra a festöállviány elé állt. P. M. Javics. festészete a vizekkel, nyírfaerdőkikel éke­sített szépséges belorusz táj­hoz kötődik, sugárzik képei­Szigetek a Dvinán (olaj, 40x60 cm) Kislány — zöldben (olaj, 50x40 cm) tette, hiszen az órzelemgaz- dag gyermekarcok jól bele­illenek a festő nyílt, mély humánumú képzeletvilágába.' Szülőföldjéhez ma is erős szálak fűzik, tavaly a me­zőtúri alkotótelep vendég- művésze volt, az ott festett képeiből néhány a Szolnoki Galéria kiállításán látható. A belorusz képzőművészek szövetsége tavaly gyűjtemé­nyes kiállítás rendezésével ünnepelte a 70 éves művészt, s hozzávetőlegesen az ott ki­állított, Japánban. Kínában, Vietnamban és több európai országban már bemutatott képekből áll P. M. Javics szolnoki tárlata. A szolnoki tárlat csak szeptember 8-áig látogatha­tó, mert szeptember 15-étől a szülőváros, Törökszent- miklós rendezi meg P. M. Javics — alias Matúz István nagyszabású kiállítását. Tiszai Lajos Rezesbandák igényes utóda Újjászületett az Alföldi Olajbányász zenekar Színpompás ünnepség a szolnoki Jubileum téren: a vasutaskórusok országos ta­lálkozójának záróakkordja. A felsorakozott kórusok előtt elegáns egyenruhában, patto­gó ritmusú indulót játszik az Alföldi Olajbányász zenekar ifj. Varga Gábor tamburma- jor vezényletével. A szemet és fület gyönyörködtető ün­nepélyt. a Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatos Álta­lános Iskola bájos majorette- csoportjának bemutatója te­szi még látványosabbá. A ma már ötvenöt tagú Alföldi Olajbányász zenekar fiatalodása 1982-ben kezdő­dött el, amikor is — az után­pótlás nevelésének szándé­kával — megalakult a Ko­dály Zoltán Ének-zene Ta­gozatos Általános Iskola és a Bartók Béla Zeneiskola fúvószenekara. Az ott folyó munka eredményeként a ze­nekar régi tagjainak társa­ságában sok fiatal muzsikus tanulja a társas zenélés e sajátos stílusának fortélya­it: általános iskolás gyere­kek, középiskolások, szak­munkástanulók láthatók a zenekar soraiban, nem lebe­csülendő számban. Az iz­mos zenekari hangzást, a szólamok szép tónusát kato­nazenészek és zenetanárok avatott játéka teszi teljessé. A zenekar műsora a kor követelményeinek megfele­lően egyre változatosabb. Műsoruk tekintélyes részét hagyományos fúvószenekari daramck teszik ki, de nagy előszeretettel játszanak igé­nyes, az ún. könnyűzene stí­luskörébe sorolható műve­ket is. A zenekar két kar­mestere: Varga Gábor és ifj. Varga Gábor vezényel pró­bákon és szerepléseken egy­aránt. ' A zenekar zavartalan mű­ködésének feltételei messze­menően biztosítottak. Pró­báikhoz nemcsak termet, de otthonos körülményeket is biztosít a MÁV Munkásőr úti Művelődési Háza és dol­gozói, D. Nagy János igaz­gató vezetésével. A műkö­désükhöz elengedhetetlen anyagiakról a zenekar fenn­tartója: a Nagyalföldi Kő­olaj- és Földgáztermelő Vál­lalat és a Kőolajkutató Vál­lalat gavallérosan gondosko­dik. A zenekar vezetői és tagjai egyaránt elégedettek működési feltételeikkel és hangszerellátásukkal. hang­szereik állapotával. A fenn­tartó vállalatok és a zene­kar közötti közvetlen „kap­csolat” Patkós Gyula, az NKFV szakszervezeti bizott­ságának tagja, aki a zene­kar patronálását elnöki rangban végzi — társadalmi munkában. A zenekar szereplési lehe­tőségei adottak: bányásznapi közreműködésük ez évben a huszadik fellépésük lesz. Az Olajbányász Úttörőzenekar ezen a nyáron Herenden tá­borozott tíz napon át; nyári táboraik évek óta immár ha- hogymányosan ismétlődnék. A zenekar valamennyi tag­ja az 1988-ban ötödízben „Arany Diploma” minősítést nyert együtteshez méltó sze­replést. A fúvószene kedve­lői vasárnap meggyőződhet­nek erről, ha meghallgatják á zenekar nemrégiben rögzí­tett műsorát, a Magyar Rá­dió Szolnoki Körzeti Stúdió­ja adásában. Szereplési al­kalom akad bőven a jövő­ben is: még ebben az évben hanglemez és műsoros ka­zetta készül játékukról. Egyebek mellett felvételre kerül előadásukban az egye­lőre csak általuk játszott Olajbányászinduló is. A ze­nekar ápolja hazai és kül­földi zenekarokkal kialakult kapcsolatait is, a következő évben rangos fesztiválokon lépnek fel. Nagy megméret­tetésnek ígérkezik a zenekar fennállásának 20. évforduló­ja, melyre úgyszintén 1990- ben kerül sor. ♦ * * Tisza-parti sétány, nyári vasárnap délelőtt, korzózó szolnokiak, hangulatos zene­pavilon, ahonnan fúvószene szól... milyen szép lenne, ha ez az álom megvalósulhatna. Szolnok fúvószenekarai — közöttük nem utolsósorban az Alföldi Olajbányász zene­kar — érdemesek arra, hogy ily módon gyakrabban sze­repelhessenek. ezt az igazán szeretnivaló zenét kedvelők nagy örömére. Szathmár'y Judit ről a természet szeretete, ahogy portréiról az ember iránti megbecsülés és biza­lom. Portréfestészete bizo­nyítja ezt. Nem véletlen, hogy portréinak jelentős ré­szét a gyermekekről készí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom