Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-30 / 232. szám
2 A ITftp T,AP.?A 1956. október 36. HÍREK A MEGYÉBŐL KARCIG Karcagon tűnt cica zajlott le, amelyen állást f>. 'illák amcllttt, hogy a termelőszövetkezeti mozyal- mat továbbra is támogatják és egyetértenek az új nemzeti kormány célkitűzéseivel. Ugyanakkor a tüntetők pontokba foglalták követeléseiket. amelynek lényege: sajátosan magyar módon átírják tovább fejleszteni a termelőszövetkezeti mozgalmat. A többi kozöt- azt követelték, hogy adjanak teljes önrendelkezést a termelőcsoportoknak. A tüntetők követeléseivel egyetértett a megalakult Forradalmi Tanács és így vasárnap már teljes volt a nyugalom és a rend a városban; A Forradalmi Munkástanács egésznáp ülésezett, tagjai csupán ebédidőre hagyták cl a lar.ácsházát. Az ülésen megtárgyallak azokat az intézkedéseket, amelyek továbbra is biztosítják a teljes rendet, és nyugalmat. Az a fontos, hogy a nép legszélesebb tömegei által létrehozott forradalmi tanács továbbra is ura maradjon a helyzetnek és Népköztársaságunk érvényben lévő rendele*e-‘* és törvényeit betartva, továbbra is vezesse a tömegeket cs Fzerolier» le minden rendzavarást; JÁSZBERÉNY A forradalmi munkás, paraszt és katonatanács megválasztása után azonnal munkához kezdett; A tanács vezetésével néphadseregünk egyik katonáját: Somogyi tisztet bízta meg; A városiban a tegnap lezajlott tüntetéstől eltekintve, amely békésen zajlott le, a legteljesebb rend és nyugalom tapasztalható. A jászberényiek érzik, hogy a forradalmi tanács az ő követelésüket tette magáévá és ezért bíznak benne; A forradalmi tanács máris több fontos intézkedést hozott: így elhatározta, hogy 400 kg. kenyeret küld azonnal a fővárosba, hogy ezzel is elősegítse Budapest békéjét és nyugalmát Jászberényben minden lehetőség megvan arra, hogy elkerüljék a rendzavarást és a vérontást. J ÖRÖKSZENTMIKLÓs Ebben a 26 ezer lakosú városban szombaton zajlott le az a forradalmi átalakulás, amely Szolnokon már napokkal előtte megtörtént. Tegnap délelőtt választották meg a forradalmi tanácsot, amely azonnal összeült, hogy pontokba foglalja össze a nép követelését. Ezek b követelések lényegében azonosak a Szolnok megyei Forradalmi Tanács követeléseivel, melyet Nagy Imre elvtárshoz, az új nemzeti kormány miniszterelnökéhez nyújtottak be, A pontokba foglalt követeléseket tegnap délután a nép elé terjesztették, amelyet az elfogadott. Mivel a törökszentmiklósiak követelése megegyezik az általuk választott forradalmi tanács követelésével, ezért megnyugodtak. Vasárnap már teljes rend és nyugalom «ral- Jcodott a városban; Érdemes részletesen foglalkozni azzal, hogy milyen helyes, a nép érdekeit szolgáló intézkedéseket hozott a törökszentmiklósi forradalmi tanács. Először is megszervezték a lakosság további zavartalan élelmiszerrel való ellátását. Ugyanakkor af- Icoholfogyasztási tilalmat Tendáltok él A gyárakban megszervezték a munkásőrségei, az utcákon, a középületeknél pedig polgárőrség ügyel a rendre. A polgárőrség vezetésével néphadseregünk egyik katonáját, Vadász Béla tisztet bízták meg. Dicsérendő az az intézkedésük is, amelynek értelmében négy tehergépkocsi lisztet, kenyeret és egyéb élelmiszert küldtek a fővárosba, az új Nwnzeti Kormány által létrehozott közellátási bizottságnak. Küldtek továbbá egy tehergépkocsi kötszert és orvosságot: A sok helyes cs a nép érd decit szolgáló inlézkcdés mellett két olyan dolog történt Törökszentmiklósim, amelyre különösen felhívjuk óz újonnan választott helyi szervek figyelmét; A péküzem előtt egy gépkocsi állt meg és két polgáriruhás személy kenyeret kőzeteit cs kapott is. amellyel megrakták a gépkocsit anélkül, hogy a helyi szervek igazoltatták volna őket. A kenyeret elvitték, de semmi hiztosíték nincs arra vonatkozólag, hogy a főváros megsegítésére. A polgárőrség, mun kásőrség és a katonaság, illetőleg a rendőrség fokozza az éberségét s igazoltasson mi’den idegent, aki bánni! kér a f. ros megsegítésére, A másik esemény a Mezőgazdasági Gépgyárban zajlott le, ahova egy Pannónia motorkerékpárral két polgári-ruhái. egy én érkezett és kiadták magukat, mint a miniszter- tanács küldöttei, őket sem igazoltatták még akkor sem, amikor arra izgatták a dolgozókat, hogy kommunistákat ne válasszanak a munkástanácsba. Pedig ezek után a napnál is világosabb, hogy nem a minisztertanács küldte őket, hiszen az új nemzeti kormányban volt becsületes kisgazdák és parasztpártiak mellett többségiben helyet foglalnak azok a becsületes, néphez hű kommunisták, akiket éppen bátor kiállásukért az elmúlt évek során mellőztek, sőt börtönbe vetették. A mutnkásök nem hallgatlak a két ismeretlenre, akik igazolás nélkül Debrecen felé távozlak; E két esetből az a tanulság, hogy a megszervezett munkás és polgárőrség együttműködve a tanácsok által megbízott rendfenntartókkal, sokkal nagyobb éberséget tanúsítsa! ak. MEZ fii UR Mezőtúron sok helyes intézkedés történt. A nép követelésére lemondott a teljes bizalmat vesztő Papp József tanácstitkáré A megalakult forradalmi munkás-paraszt- és katonatanács titkárává választották: Bumbulucz Lászlót, a Török Bálint Termelőszövetkezet tagját, A forradalmi tanács létrehozta a polgári őrséget, amelynek vezetésével néphadseregünk egyik tisztjét, a tanács tagját bízták meg. Ez is mutatja, hogy a Forradalmi Tanács mezért!, szereti fiait, a néphadsereg ka:onáit. Helyes volt a forradalmi tanácsnak az az intézkedése is, hogy tíz tehergépkocsi lisztet, marhát és ser- tést küldtek a fővárosnak. 1URKEVE Vasárnap délután megalakult a forradalmi tanács. Kiáltványban felhívta a város lakosainak figyelmét a rendre, fegyelemre, s intézkedett, hogy hétfőn 12 mázsa kenyeret, 3 mázsa szalonnát indítsanak útba Budapest népének. Hétfőn minden termelőszövetkezetben közgyűlésre hívták össze a tagokat, ahol a forradalmi tanács tagjai megbeszélik a tsz tagokkal, hogy mindaddig, amíg a kormány nem intézkedik a termelőszövetkezetek ügyében tartsák meg a rendet és fegyelmet, végezzék munkájukat, KUNHEGYES Á gépállomáson hétfőn reggel a traktoristák többsége megjelent, kivéve azokat, akik más községekben laknak. Rövid megbeszélést tartottak, s elhatározták, hogy a háromtagú ideiglenes munkástanács helyett kedden reggel megválasz- szák a munkástanácsot A megbeszélés után a gépállomás dolgozói indultak a határba, hogy gépeikkel segítséget nyuitsa- nak a szántáshoz-vetcshez. A termelőszövetkezetek döntő többségében befejeződött a vetés. Így a gépek többsége az egyéni gazdáknak, dolgozik. Azoknak is elvégzik a szántást, vetést, akik Jelenleg nem tudnak fizetni. Megállapodást kötnek a munkadí.1 későbbi megtérítésére. A termelőszövetkezetek cs a Termdnyforgalmi Vállalat azoknak a dolgozó parasztoknak, akiknek nincs vetőmagjuk, biztosítja a szükséges mennyiséget, hogy bevethessék földeiket. A Terményfor- gatmi Vállalattal kötött megállapodás szerint később fizethetnek a vetőmagért. JÁSZTELEK Szombaton alakult meg a negyven tagú forradalmi tanács. A délutáni órákban a község lakosat a kulturotthonba gyülekeztek, ahol a népgyűlés egyesek lecserélése után megerősítette a forradalmi tanács megválasztását; Hétfőn — csatlakozva a jászberényi városi forradalmi tanács kezdeményezéséhez — Jásztelken Is megkezdődött a gyűjtés Budapest lakosságának; Az. Alkotmány Tsz 5 borjut, a Tolbuchin Tsz 8 mázsa burgonyát, káposztát, zöldségfélét adott A lakosság is különböző élelmiszereket ad össze, melyet még a hétfői napon útnak indítanak Budapest felé. JÁSZAPÁTI A községben rend és nyugalom van. Dolgoznak a malmok, nyitva vannak az üzletek, az élelem és áruellátásban nincs zavar. A Járási tanácsnál hétfőn reggel alakult meg a tizenöttagú munkás- tanács, délután pedig életre hívják a járási forradalmi tanácsot. MEZŐTÚR Megalakult a forradalmi munkástanács, amely hétfőn délelőtt ülésezett. A városban a rendes élet folyik. A földeken is dolgoznak. FEGYVERNEK A gépállomáson hétfőn a kora délelőtti órákban alakították meg a munkástanácsot. A termelő munka folyik, a traktoristák szántanak, vetnek; Gépkocsivezetők hősi munkája A magyar nép hősi harca alatt, golyózáporban, tűzben, Budapest lakosainak élelmezése: tejjel, bússal, kenyérrel való ellátása érdekében oroszlánrészt vállaltak a szolnoki 51. sz. Autóközlekedési Vállalat dolgozói. Miközben Szolnok város ellátását is biztosították, percnyi késedelem nélkül .-.dúltak a fővárosba Is. Hogyan volt ez lehetséges? Hogyan engedték be a tűzharcba életük kockáztatásával derék gépkocsivezetőinket a szállítmánnyal? Elmondották azt. hogy magányosan vezették és vezetik a kocsikat s az élelmiszerszállítmányok előtt mindenki útat nyitott: egyetlen vezetőnek sem történt semmi baja. A budapesti rádió egyik szombati adásában közölte, hogy 20.000 liter tej érkezett a főváros lakásainak. Ezt a tejet Bállá Károly. Bíró István. Czakó Margit. Fehér II. József. Kohut Sándor, Heczendorfer Mihály. Molnár I; János. Tresser Lajos gépkocsivezetők szállították. (S azóta már rendszeresen viszik az élelmet.) Nem volt egyetlen nap. amelyiken ne ment volna Budapestre, vagy ne haladt volna át Budapesten az 51. sz. AKÖV-höz tartozó gépkocsi. Október 23-án Lukács Gusztáv, 24-én Sándor Iván, 25-én Báli Zoltán, Baxcza Imre. Simon József, 26-án Cserép Lajos, Csisznyán József, 27-én a már említettek. 28-án Alberti Béla. Bíró István, Domb- rádí István, Pomázi Károly, Sólyóm István, Házi Miklós, Huszka Mihály, Kecskés Sándor, Kézér Ferenc, Lengyel Ferenc. S. Nagy Imre. Sólyom István, Staffer Rudolf. Szatmári János. őket követték a névtelen hősök, mint pl. a Törökszentmiklósi BAR- NEVÄL hálom gépkocsivezetője. — akik vágott baromfit szállították 28-án hajnalban Budapestre. Az Autóközlekedési Vállalat nemcsak szállítási, hanem tájékoztató szolgálatot is teljesít. Ide jönnek érdeklődni a Budapestről kirekedt dolgozók. S ahogyan nő a 51. sz. Autóközlekedési Vállalat forgalmát lebonyolító gépkocsik száma, úgy emelkedik a minden elismerést cs dicséretet megérdemlő gépkocsivezetők száma is. Szolnok megye dolgozói! t Hazafias kötelességre szólítunk fel benneteket! Segítsétek élelemmel Budapest lakóit, akik a rendkívüli helyzetben nem jutnak elegendő kenyérhez. A főváros munkásai. anyái, gyermekei a falu népének együttérzésére számítanak. Kövessétek azoknak a példáiát. — akik eddig is különböző élelmiszer- szállílmáhvokat indítottak útnak Budapest '"'é. Szolnok megyéből szer vezet ton, egyetlen Karavánba gyűlve indult el az élclmiszerszál- lítmány hétfőn reggel. Azok a falvak. városok, amelyek segíteni akarnak budapesti munkástestvéreinken. teherautóikat a továbbiakban is a megadott helyre, a megyei tanács elé irányítsák. Lehetőleg kenyeret küldjétek, ez a legfontosabb. A teherautókra írjátok fel nagy betűkké!. Hogy ctelmiszerszállit- mány. Beszéljünk őszintén a szövetkezeti problémáról hanem megyénk szinte valameny nyi közös gazdaságáról el lehe mondani, hogy a bevételek Ígér jelentős részét, a jövedelem Ígér jelentős hányadát, a gépállomásnak kell odaadniuk. Ismeretes, hogy Mezőtúron többezer holdas közöt gazdaságok működnek. Von oiyor- tsz, amely olyan hatalmas ötszögei fizet czidén a gépállomásnak, hogt abból az ott dolgozó összes gépeket megvásárolhatnák. Érthető Idegenkedéssel beszélnék tehát a termelőszövetkezeti tagok a gépállomások ú. n. segítségadásáról. Az az Igazság, hogy valójában nem is segítségadás a TTIT élőbb említett vitaestjén és ma már másutt, más megbeszéléseken, vitákon nagyon sokszor szóbákerül ez a probléma. Jogosan követelik a szövetkezeti gazdák, hogy kormányzatunk a jelenlegi formákon gyorsan változtasson. Van olyan javaslat, mely szerint a gépállomás gépeket adják 1 rászórt bérbe a tennelőszöveCfeezeteknek. — Lehet, hogy ez a megoldás nem célszerű, Annyi azonban bizonyos, hogy a gépállomások és termelőszövetkezetek jelenlegi kapcsolatát, egymáshoz való viszonyát, mindenképpen és nagyon gyorsan felül kell vizsgálni és a rend helyreállításával megnyugtató intézkedéseket hozni, SA JTÓSZEMLE Hétfőn röggel megjelent a Szabad Nép. Első oldalon a Kossuth- címerrel. A lap közli Nagy Imre rádiónyilatkozatát, amely szerint azonnal kivonják a szovjet csapatokat Budapestről, megszűnik az államvédelmi hatóság, emelik az alacsony fizetéseket, a nyugdijakat, rendezik a bél-- és normakérdést; Az első o’dalon jelent meg Janza Károly honvédelmi miniszter parancsa, az azonnali tűzszünetről. A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának üzenetét is az első oldalon olvashatjuk. Idézünk az üzenetből: „Magyar Testvérek! Hagyjátok abba a testvér vérontását. Ismerjük a magyar nemzeti kormány programját: a szocialista demokráciának, a jólét növelésének, a munkástanácsok megalakításának, a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásának és a lenini egyenjogúsági elvek a topjára helyezett szovjet-magyar barátságnak programját A Szabad Nép vidéki helyzetjelentés című cikkében kilenc nagy városból ad tudósítást. A Soproni Munkástanács intézőbizottságának elnöke, dr. Takács Endre arra kérte a Szabad Nép 6zerkesztŐ6égét, hogy cáfolja meg azt a hírt, hogy nálunk valamiféle ellenforradalom volt. Miskolcon is megalakult a Megyei Munkástanács, amelynek első feladata a rend helyreállítása volt. Miskolcon a nyugalom helyreállt. Az üzletek rendesen nyitva- tartanak. Veszprémben vasárnap a rendes, megszokott élet folyta Gyöngyösről olyan hírek, terjedtek el, hogy ott súlyon zavargások méták. A Munkástanácstól ezt a hírt megcáfolták; Néhány Ittas állapotban lévő ember valóban behatolt a középületekbe, de ott nem okozhattak komolyabb kárt, mert 4 diákok katonákkal együttműködve a középületek védelmére keltek, A lap közli Szőnyi Istvánnak, egy volt harcostársnak a felhívását. Szőnyi István többek között a következőket mondja: „Nem várhatunk lehetetlent a kormánytól. Nem követelhetjük, hogy a harcok zür-zavarában helyrehozza a hosszú évek alatt elkövetett hibákat. Megtorlástól nem kell tartani. Az orosz csapatok rövidesen elhagyják az ország területét. Ha velem tartotok, harcunkat fegyver nélkül, győzelemmel fejezzük be." A Jugoszláv Borba az új magyar kormányról ki. cikkét is közli a Szabad Nép. A Borba hangsúlyozza, hogy a ma- gyai\>rszáá helyzet már hosszú ideje megkövetelte egy ilyen kormány létrehozását. Megállapítja: • helyzetben csak akkor következhet be megbékélés, ha eltávolítják azokat, akik Magyarországot idáig futtatták. Bténk visszhangot keltett Nagy Imre rádióbeszéde országszerte. A Vasmegyei Nemzeti Bizottság Nagy Imre nyilatkozatát általában helyesli, a szovjet csapatok kívánásával kapcsolatban gyors intézkedést kér. Nagy Imre rádióbeszédét or ezegwerte bizakodással hallgatták. A Kisuf »»állási Gépállomáson meighcmdtm működését a Munkástanács Mint a megye minden gépállomásán, a kisújszálási gépállomáson is október 28-án megalakították a Munkástanácsot. 21 tagú munkástanácsot választottak a gépállomás dolgozói, kik már az első ülésen megválasztották az 5 tagú vezetőséget. Elnöknek Széli Istvánt választották. A Munkástanács a gépállomás igazgatói teendőinek viteüével Bob- vos Jánost1 bízta meg, illetve a korábbi beosztásában megerősítette. E7.után a Munkástanács a következő javaslatokat, illetve követeléseket kérte a párt cs. a kormány vezetőitől. Minden traktorra vissza kell állí- ram a két embert. Ennék következtében megszűnik az a helytelen állapot, ami eddig volt, hogy másfél ember jutott egy-cgy gépre. E követelések nem más, mint az 1055 novemberben érvényben lévő rendelkezés. A gépállomás dolgozói az ocdig teljesített munkaegységek után járó kenyérgabonát azonnal kapják meg. Ez vonatkozik a műhely dolgozóira is. Javasolja a Munkástanács, hogy a műhelydolgozók bérezése úgy legyen biztosítva, hogy a napi nyolc órai munka elvégzése esetén ts ugyanazt a bérezést kapják, mint 10 óraj munkavégzés ideje- ap tak; A traktorvezetők normáit feW kell vizsgálni és érvénybe kell lép letni az 1955. évben alkalmazott normákat. Javasolja a Munkástanács, hogy az eddig ki nem fizetett üzem- anyagprémdumokat fizessék ki. A raktáron lévő haflinacskanákat ősz szák ki és a továbbiakban gondoskodjanak jóval nagyobb mértékben a szociális juttatásokról. Minden javítási munkáért fizessenek órabért és töröljék el, hogy n traktorosnak 3 napot lngyer, kelljen dolgoznia a javításoknál. A munkástanács felhívta a gépállomás minden dolgozóját, hogy rendben, fegyelmezetten és minder erővel biztosítsák a munkák vég zését; KOVÁCS SÁNDOR: cA s zétkakal Ila jobbról fuj az elvi-szellő, Balra fordulva hirdeted, S ha' balról, pordülsz jobbra rögtön: Dörgcni újabb elveket. S ez érthető is, aki ismer Tőled már többet ugyse vár, Azt azonban sehogy sem érti: Mi lesz, ha majd a szél eláll? ..emrég a szolnoki TTIT ^.-íj- helyiségében vitát rendeztek a termelőszövetkezeti mozgalom időszerű kérdéseiről Ezen a megbeszélésen őszintén és igen bátran beszéltek a jelenlévők azokról a problémákról, gondokról, amelyek nehezítik és sok esetben gátolják a szövetkezeti mozgalom egészséges kibontakozását. Sok egyéb mellett itt ezen a vitaesten került szóba a gépállomások és a termelőszövetkezetek viszonya Kimondták a régen tudott igazságot, hogy a gépállomás sokszor teher a termelőszővctkezeti gazdaság számára. Az idei számvetés is azt mutatja, hogy mindez sajnos igaz. A törökszentmiklósi Oj Elet Termelőszövetkezet tagjai egy esztendő óta gazdálkodnak közösen. Nem nagy ez a közös gazdaság, mindössze 400 hold. Most nemrég a tagok összeszámolták, hogy a földterület el- műveléséért, már amit géppel lehetett végezni, több, mint százezer forintot, voltak kénytelenek kifizeti ij a gépállomásnak. Ezzel szemben a/, osztásra kerülő javak összértéke nem haladja meg a nyolcvanezer forintot. Ez is mutatja, hogy a gépállomások jelenlegi formája nem jó. 10c nem csak a törökszentmiklósi Uj Étiét Termelőszövetkezetről,