Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-25 / 227. szám

1989. SZEPTEMBER 25 I^ÉPIAP 5 fft Hét filmjeiből Dagály Kevés szomorúbb filmet láttam a Gillian Armstrong rendezte Dagálynál. A színes ausztrál film három gene­ráció érzelmi tragédiáját fogalmazza meg. A nagy­anya, a menye és a kislány egyaránt áldozatok, egy kö­zös tőről fakadó életmód vesztesei. A nagymama jó ötvenes, élvhajhász, csavarog, min­den élethelyzetben rámenős asszony, aki számára csak az unokája jelent valamelyest tiszta emberi kapcsolatot. De ebben is hazudni kényszerül, nem akarja megmondani a kislánynak, hogy az apja ha­lála után az anyja úgy el­hagyta, ahogy a macskaköly- köt szokás. Bet, a „nagyi” azt mondja a gyereknek, hogy az anyja is meghalt. A .kislány, Ally egy kem­ping mosdójában egy részeg nőt italál, s a gyerekek ereden­dő jóhiszeműségével haza­viszi a „nagyi” lakókocsijá- iba. Ez a filmes „véletlen” talán kicsit erőltetett. A „nagyi” és a félrészeg nő„ Lilli győlülködve nézik egymást. Talán egyelőre elég sejtetnünk, hogy ki ez a nő... Hamarosan megjelenik a történetben egy olyan férfi is, akinek a szándéka nem csupán egy estére szól. Csak­hogy Lilli már túlságosan megszokta a függetlenséget, bár szenved a magánytól, de már senkihez sem képes tar­tozni. Űjabb fordulat: Ally csak megtudja, hogy Lilli az édes­anyja. Bár ezek a fordula­tok olyanok, mint egy ötven évvel ezelőtti „lány-regény” romantikus váltásai, de ar­ra ■ mindenképpen alkalma­sak, hogy hőseink további életútjának zsákutcáiba be­világítsanak. Az anya és a lánya útra­kelnek. Lilliiben az anyai ösztön és a szabadságvágy ütközik, de végülis nem ihagyja magára a kislányt. Mást nem tehet, vetkőzik a mulatókban. A rendező csak érezteti, mi lehet a kislány további sor­sa. Ennyi elég is a nézőnek. A feminista film címéhez igazodván dagályos kissé, de a téma és a kitűnő színészek — Judy Davis, Jan Adele, Claudia Karvan — játéka az átlag mozi színvonala fölé emeli. — ti — Népi demokrácia, parlamenti demokrácia Balogh Sándor professzor előadása Szombaton délelőtt dr. Ba­logh Sándor, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója tartott előadást és konzultációt Szolnokon, történelmi utunk tanulságai témakörben. Először az 1944. december 21-1 debreceni történelmi je­lentőségű eseményekről adott, elemzést, feltárta és részletezte a népi demokrá­cia és a parlamenti demok­rácia közötti összefüggése­ket, majd a népképv;seleti szervek későbbi megszünte­tésének főbb okairól szólott. Az előadás feltárta, hogy a parlamenti demokrácia új­bóli, 1954-ben történt igen­lésére a hazai sztálinista erők hogyan mondtak ne- - met; 1956 után viszont a külső politikai erők akadá­lyozták meg a többpártrend­szer, egyáltalán a parlament- táris demokrácia újbóli létét, lehetőségét hazánkban. Balogh Sándor professzor­ral munkatársunk hosszabb interjút készített, ezt holnapi lapszámunkban jelentetjük meg. Hétvégi Ki mit tud? Nyugdíjasok területi elő­döntőjét rendezték meg szom­baton Szolnokon, a Ságvári Endre Művelődési Központ­ban. Szolnokról illetve a környező községekből jöttek nyugdíjasok, akik énekeltek, szavaltak, zenéltek. A közönség mintegy har­minc számot láthatott, hall­hatott. A háromtagú bíráló bizott­ság döntötte el, hogy kik jutnak majd a Törökszent- miklóson megrendezésre ke­rülő megyei versenyre. 1. Bozsó Józsefné (Szol­nok) magyar nótákat adott elő. 2. özv. Kézér Imréné (Szolnok) Tompa Mihály- verset szavalt. 3. Sokszínű volt az Űj- szászi Rozmaring Népdalkor előadása. 4. Igen szépen szólt Török Mihály (SzajoDtárogatója. Fotó: Tarpai ____ T v-hiradó, tudósítói iroda Elavult technikával a mai kor szellemében Százéves a Magyar Néprajzi Társaság Ünnepi közgyűlés Budapesten—Finnugor konferencia Szolnokon Száz évvel ezelőtt 1889. ja­nuár 27-én alakult meg a Magyar Néprajzi Társasáig. A tizennégy alapító és 498 rendes tag ugyanabban az évben október 10-én tartotta meg a társaság első közgyű­lését. A centenárium alkal­mából október végén nagy­szabású ünnepségsorozatot rendeznek Budapesten, de Szolnokon is egy tudományos — részben néprajzi — ta­nácskozással teszik emléke­zetesebbé az évfordulót. A köziponti ünnepséget a Miagyar Tudományos Aka­démia kongresszusi termé­ben tartják meg október 27 és 29 között. A háromnapos emlékülés egyben a társaság százegyedik közgyűlése lesz, amelyen előadások hangza­nak el az MNT százéves tör­ténetéről, a néprajzi kuta­tás múltjáról, jelenéről, a néprajztudomány helyzeté­ről, a néprajzi gyűjtőmozga­lom ötven, évéről. A köz­gyűlésen külföldi vendégek is részt vesznek. A meghí­vott előadók között angol, skóciai, osztrák, csehszlová­kiai, svéd, észt stlb., szakem­berek nevét olvashatjuk. A 'hazai néprajztudósok kö­zül pedig többek között Ko- dolányi János, Balassa Iván, Gunda Béla, Szabadfalvi Jó­zsef tart előadást. A centenárium alkalmából ismét megjelenik a társaság folyóirata az Ethnographia újabb száma, s három könyv. Kosa László kötete, amely a társaság százéves történetét dolgozza fel a na­pokban került a könyvesbol­tokba. A másik jubileumi könyvet a Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága ad­ja ki. A kötet tulajdonkép­pen hézagpótló munka, hi­szen az ország valamennyi múzeumának néprajzi gyűj­teményét, kutatásait mutat­ja be, s tartalmazza továbbá valamennyi település hely- történeti gyűjteményét is. A Szolnok megyei fejezetet Gulyás Éva írta. A könyvet Szabó László es Selmeozi Kovács Attila szerkesztette. Ugyancsak a jubileum al­kalmából jelenik majd meg a Debreceni Néprajzi Inté­zetet bemutató könyv, ame­lyet szintén szolnoki nép­rajzos T. Bereczki Ibolya szerkesztett, s részben írt is. A kötet kiadásának má­sik aktualitása, hogy az in­tézet alapításának negyve­nedik évfordulóját ünnepli. A centenáriumi közgyűlés észt vendégeivel október 20- án, 21-én Szolnokon is talál­kozhatunk, az országos finn­ugor konferencián, amely egy „előfóruma” lesz a jövő évi debreceni nemzetközi finnugor konferenciának. A kétnapos tanácskozásra többek közöitt Sebestyén Ár­pád, Balassa Iván, Üjvári Zoltán, Bereczky Gábor pro­fesszorokat, Kodolányi Já­nost, Kálmán Béla akadémi­kust, valamint egyetemi ta­nárokat, s Buda Ferenc köl­tőt, műfordítót hívták meg a rendezők, a KLTE Finn­ugor Tanszéke, a TIT Orszá­gos Néprajzi Választmánya, a megyei szervezet, s a Damjanich Múzeum. Az esz­mecserén a finnugor népek nyelvirokonságáról, népraj­záról, irodalmáról, művé­szetéről, s a rokonságot iga­zoló régészeti emlékekről 'hangzanak el előadások. — tg — A közvéleménykutatások szerint a Magyar Televízió egyik legnézettebb műsora a tv-híradó. A három kiadás­ban, összesen 60 perces program az utóbbi időben még kedveltebb lett, hiszen a társadalmi események alapo­san felgyorsultak, és az ezekről szóló tudósításokra majdnem mindenki kíváncsi. Az információkat leglátvá­nyosabban, képekben megje­lenítve a híradóból tudhat­ják meg a nézők. Minthogy a híradó többek között az ország egy napjának a tükre is, több vidéki szerkesztőség látja el anyaggal a műsort. Egy ilyen vidéki tudósítói iroda Szolnokon is van, a Ságvári Endre körút 61-ben, amelynek vezetőjét és szer­kesztő-riporterét, Vámos Nó­rát kérdeztük munkájukról, s arról, hogyan kerülnek ők „képbe”, vagyis az adásba. — A szolnoki tudósítói iroda 1985 márciusában ala­kult meg. Ezt megelőzően már hat iroda működött az országban: a debreceni — amely az elsők között, 1974- ben jött létre — a miskolci, a szegedi, a pécsi, a győri és zalaegerszegi. Terü­letükhöz Szolnok me­gye, Heves megye déli. Pest megye délkeleti, Békés me­gye élszaki ‘része, valjamint egész Nógrád megye tarto­zik. — Kikből áll a stáb? — Mindössze hárman va­gyunk. Zérczi István opera­tőr, Oláh János gyártásveze­tő és jómagam. — Milyen a technikai jel­szerei tségük? — Az bizony eléggé el­avult. Egy 16 mim-es film­felvevőből és egy magnóból áll. Egyébként ma már az ajánlott technika a BETA- CAM, vagy az SVHS, ame­lyek korszerű elektronikai rendszerek, de hiába, erre nincs pénz. — Milyen szempontok alapján kerül az önök anya­ga a tv-híradóba? — Minden kedden felküld- jük Budapestre a témajavas­latokat a következő hét vár­ható eseményeiről. Ezt Pes­ten a szerkesztőségben csü­törtökönként, a szerkesztő bizottsági ülésen átnézik és döntenek arról, hogy kell-e vagy sem az anyag. Lénye­gében tehát előzetesen össze­állítják egy-egy nap tükrét. Ezek után visszajeleznek, hogy a felküldött választék­ból végül mit kérnek. — A felvett anyagot ho­gyan szállítják a Televízió­ba? Itt arra gondolok, ho­gyan lehetséges az, hogy a késő délután készített felvé­telek fél 8-kor már láthatók és hallhatók a híradóban? — Ha délután van az ese­mény, és fontos, hogy még aznap bekerüljön a híradó­ba, akkor egy gépkocsin le­hozzák az előbbiekben em­lített korszerű technikai be­rendezést — a videó magnót —, amellyel operatőrünk el­készíti a felvételeket, majd amilyen gyorsan csak lehet visszamennek Pestre. Én a hanganyagot telefonon mon­dom el, s ezt összevágják a képekkel. Ha nem kell ilyen sürgősen a riport, akkor a 16 mm-es gépü nkkel és a magnóval készítjük el, majd egy kora délutáni vonattal felküldjük Budapestre, ahol a pályaudvaron egy futár várja a filmet, beviszi a TV-be, és ott elvégzik a to­vábbi munkálatokat. Ha pe­dig váratlanul kell valamit felvennünk, akkor a szolnoki városi tévétől — amellyel gyakran összekevernek min­ket — kérünk berendezést. — Ez nem tűnik a mai kornak megfelelő hírközlés­nek . .. — Így van, de a nemrég óta a híradó végén látható reklámokból befolyó pén­zekből talán mi is kapunk modern technikai berende­zést, és akkor majd köny- nyebb és gyorsabb lesz a felvett anyagok továbbítása, hiszen csak egy video kazet­tát kell íelküldeni. Nem utolsó sorban pedig: gyor­sabban tudunk az esemé­nyekre reagálni. — Reméljük így lesz, és köszönöm a beszélgetést. Tóth András I MŰSOROK I I Rádió I SZOLNOKI STÜDIO: 17.00—18.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Tamási László. (A tartalomból: Hírek. — 17.15: ze­nés percek. Régi kedves dalla­mok. — 17.30: Szóváltás. Ku­darcok és sikerek. — 17.50: Ze­neturmix. — 18.00: Alföldi kró­nika. Hírek, tudósítások, ripor­tok. Az őszi BiNV-ről jelentjük — Sajtótájékoztató a rendőri munkáról — Vége a ,.hagyma- ’háborúnak” — A hétvége sport­ja — Lapelőzetes — Hírössze­foglaló.) KOSSUTH: 8.20: A hét zeneműve. —8.50: A hét költője: Hölderlin. — 9. Oh: Napközben. — 11.05: Hagyományápolók. — 11.35: Gyökér és vadvirág. — 12.45: Házunk tája. — 13.OO: Klasszi­kusok délidőben. — 14.05: Bio­ritmus — ism. — 114.25: Kell-e ennyi egészségügyi főiskola? — 14.35: Mellényzseb. — 15.02: Fa árnyéka a falon. — 15.32: Sze­relmi kettősök operettekből. — 16.00: Tizenhat óra. — 16.15: XJj zenei felvételek gyerekek­nek. — 16.25: A Nyitnikék pos­tája. — 17.00: Eco-mix. — 17.30: Beszélgessünk zenéről. —18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 19.15: Sportvilág. — 19.40: Népi táncdallamok. — 19.50: Gong. — 20.00: Átváltozások. — 21.00: Rádiószínház. — 21.43: Rózsa Miklós filmzenéiből. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Képviselők fóruma. — 23.00: Operaest. — 23.50: Couperin-művek. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.05: A kényes tehén 7- A sír mé­lye. — 9.35: Népdalkörök pódiu­ma. — 10.00: Magyarán szólva. — 10.15: Szórakoztató zene. — 11.05: Hogy tetszik lenni? — 11.35: Operettdialok. — 12.10: Nóták. — 13.05: Slágermúzeuim. — 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Pop- regiszter. — 19.05: Vissza! — 19.35: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságaiból. — 19.50:' Senki többet? Harmadszor! — 21.05: Nótaest. — 22.00: Ez bot­rány?! — 23.10: Sporthíradó.— 23.20—0.14: Csőkok holdfényben. BARTÓK: 9.06: Nikolaus Harnoncourt vezényel. — 10.14: Az arany meg az asszony. — 11.21: Ja­cqueline du Pré gordonkázik, Gerald Moore és Daniel Baren­boim zongorázik. — 12.05: Ze­nekari muzsika. — 13.00: Kilátó. — 13.45: Operafelvételek. — 14.02: szimfonikus zene. —15.20: Fúvósegyüttesek műhelyében. — 18.05: Évszázadok olasz muzsi­kája. — 17.00: A hét zeneműve. — 17.30: Händel: Acisz és Ga- lathea. — 19.05: Brahms: F-dúr szonáta. — 19.35: A Budapesti Zenei Hetek nyitóhangversenye. — Kb. 21.20: Operaáriák. — 21.50: Kompakt lemezeinkből.— 22.59; Nevek ürügyén. 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévé­torna nyugdíjasoknak. — 9.10: Kerek egy nap. NDK tévéfilm - sorozat VII/6. rész: Nyomoz a körzet. — 10.10: A Hét — ism. — 11.10: Delta. Tudományos hír­adó — ism. — 11.35: Képújság. — 16.10: Hírek. — 16.15: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 16.25: Stíri — Hírek román nyelven. A sze­gedi körzeti stúdió műsora. — 16.30: Perpetuum mobile. ABC. — 17.20: szám-adás. Gazdasági negyedóra. — 17.45: Három nap tévéműsora. — 17.50: Reklám. — 18.00: Kalendárium 1989. Is­meretterjesztő magazin. — «18.45: Reklám. — 18.50: Esti mese. Szelesfalva meséi. Itt a kike­let. Csehszlovák rajzfilm. — 19.00: Üj cim-cim. Irodalmi rejt­vényműsor gyerekeknek. Mé­szöly Miklós. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00 Tek­lám. — 20.05: Budapesti Művé­szeti Hetek. Bartók Budapesttől Budapestig. Az MTV és a BBC dokumentumfilmje. — 2il'.20: Pa­noráma. Világpolitika percről percre. — 22.05: Reklám. — 22.10: Országok, emberek, éle­tek: Például Sonja W. Svájci film (1985) (Feliratos!). Csak felnőtteknek! — 23.10: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Sugár Ágnessel és Aigner Szilárddal. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. — Benne: Rek­lám — Időjárás — Zene — Ri­portok. — 17.45: Mozaik. Tele­fonos játék. — 18.00: Hétfőn hatkor. — 18.25: Gyerekeknek! Nils Holgersson csodálatos uta­zása a vadludakikal. NSZK rajz­filmsorozat. A házőrző kutya — ism. — 18.50: Hatos lottó­sorsolás. — 19.00: A Forsyte Saga. Angol családregény XXV1/ 13. rész: A találkozás — ism. — ff. — 19.50: Tv2. — 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. — Budapest; — Pécs; — szeged. — 20.55: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Telesport. — Kb. 23.00: Tv2. Napzárta. SZLOVÁK: 16.10: Német nyelvtanfolyam gyerekeknek. — 16.35: Tv-állat- kert. — 17.00: A nap percei.— 17.10: Fiatalok magazinja. — 17.40: A pozsonyi nemzetközi tv-fesztivál műsorából. — 18.30: A hét eseményei magyar nyel­ven. — 19.00: Torna. — 19.30: Híradó. — 20.00: Sportvisszhan­gok. — 21.00: Találkozás Sy­bila Greinerova festőnővel. — 21.30: Híradó. — 22.00: Világ­híradó. — 22.15: Az új pacifik — angol dokumentumsorozat. — 22.45: Dr. Gusztáv Papp — portréfilm. ÚJVIDÉK: 15.30: Műsorismertetés — ma­gyarul. — 15.35: A vasárnapi faluműsor ismétlése. — 17.05: Sportközvetítés. — 18.05: Öra — szlovák nyelven — bemuta­tó. — 23.00: Műsorzárás — ma­gyarul. BUKAREST: 19.00: Híradó. — 119.25: Az aranykorszak létesítményei. — 19.45: Tudománynépszerűsítő műsor. — 20.10: Népdalok. — 20.40: A pártkongresszus doku­mentumainak vitája. — 21.00: A család szerepe. — 21.20: A tőke világából. — 21.35: Forra­dalmi versek. — 21.50: Híradó. SKY: 6.30; Üzleti hírek. — 7.00: DJ Kát Show. Gyermekműsor. — 9.30: Panel Pót Pourri. Játé­kos show. — 11.00: Sullivanék. Film. — 11.30: Sky-krónika. — 12.30: Gond-fórum. — 13.00: Egy másik világ. Amerikai film. — 13.55: Közkórház. Film. —14.50: Változó világ. Film. — IS.45: Szeretni. Film. — 16.15: Fiatal orvosok. Film. — 17.00: Visz­szaszámlálás. — 18.00: Euro­sport. SUPER: 7.00: Hírek. — 7.05: Időjárás. — 7.09: Üzleti hírek. — 7.30: Hírek, időjárás. — 7.39: Üzleti hírek. 8.00: Időjárás. 8.02 Egy­veleg. — 15.30: Chart Attack. — 16.30: Forró drót. — 18.30: Off the Wall. — 19.30: The Lloyd Bridges Show. Film. — 20.00: High Chaparral. Western. — 20.55: Dick Powell színháza. Bűnügyi film. — 21.50: Világ- híradó. — 22.00: Folyami utak. — 23.00: Oxfordi nép­szerű tudományos filmek. — 24.00: Hírek, időjárás, majd Egyveleg. TV 5: 16.05: Hírek. — 16.10: 7-ről 7- re. — 17.10: Esély a daloknak. — 17.30: Konyhatitok. — 18.00: Számok és betűk. — 18.30: Pi­henőidő. — 19.00: Animália. — 19.30: Hírek, időjárás. — 19.40: Csillogó papiros. — 20.00: Üj Világ. — 21.00: Thalassa. — 22.00; Tv-híradó, időjárás. — 22.30: Nyári varieté. — 23.30: Ember járt a Holdon. — 020: Koncert. — 0.30: A Procope ne­gyedórája. — 0.45: Műsorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom