Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-23 / 226. szám
4 1989. SZEPTEMBER 2 Falurombolás a lelkekben Forró éjszaka volt. Fülledt meleg, amolyan trópust idéző. Ilyenkor az ember a lelki üdvét odaadná egy enyhítő fuvallatért. Magam is erre vágyakozva álltam ki az erkélyre. Bár ne tettem volna. Lepillantva ugyanis, a ház előtti parkírozóban egy rendőrséget idéző rendszámú gépkocsit pillantottam meg. A szürke autóban egy civilruhás férfi ült és időnként távcsövet emelve a szeméhez a környéket fürkészte. Megdöbbentett e látvány. Egyetlen perc múlva szentül meg voltam győződve, hogy az érdeklődésének tárgya csakis én lehetek. Fia lehet, még jobban leizzadtam, és szinte hallani véltem a csengetést - azt az éjszakai csengetést, aminek közeli múltunkban írott történelme van. Talán mondanom se kell, pocsék éjszakám volt. Másnap rendőrismerősömtől kérdeztem, vajon mi indokolta a különös érdeklődést környékünk iránt? Ó nevetve mesélte, hogy mindössze rutinszolgálatról volt szó: egy bűnszövetkezetnek próbálnak a nyomára jutni, amiben - tudomása szerint - én nem vagyok benne. Ekkor már én is vele mosolyogtam, de a dolog máig sem hagy nyugodni. Vajon meddig kísért még bennünket a múlt? Idegrendszerünkbe, zsigereinkbe, tudatunkba, reflexeinkbe milyen mélyen rágta bele magát a félelem, a riadalom és a bizalmatlanság a rend fenntartóival szemben? És a bizalmatlanság mindenki mással szemben is? Még azzal is aki jót akar, mert erre meg azt kérdezzük: miért tesz ez nekem szolgálatot, amikor nem lenne a dolga? Ha épülő jövőnket egy háznak képzelem, úgy vélem a fundamentumának mindenképp a bizalomból kell állnia. Bizalomból, az ám, csakhogy ebből az alapból az idők során kilopták a kötőanyagot, az igazmondás cementjét. Talán kezdődött azzal, hogy legelőbb a szavak, legegyszerűbb gondolatok hordozói vesztették hitelüket. Ezekből a színehagyott szóvirágokból aztán mondatokat fűztünk: hát persze, hogy halottakat, szárazakat, akár a zörgő szalmakoszorú. Mert hát soha nem szajkózták annyiszor azt a magasztos tételt, hogy szocialista társadalmunkban legfőbb érték az ember!", mint amikor az emberi élet talán a legolcsóbb volt az Elbától keletre. Akik már éltek, azoknak a lelkében ekkor a falurombolás barbár hadművelete zajlott. Felperzselték még az írmagját is a bizalomnak. Pedig az ember alapvető vágya, hogy bízni akar. Bízni az adandó első alkalommal az ország első emberében, aztán a főnökben, feleségben, szeretőben, barátban, de még az ellenségben is. Ám, ha a bizakodásnak alanyáról kiderül, méltatlan volt a rajongó odaadása; a hívet mégegy- szer nem tereli közös zászló alá semminemű hatalom. A minap egy felháborodott olvasó tért be a szerkesztőségbe és feldúlva mesélte: most jön a Keskeny János utcából, ahol építkezés ürügyén egy-két munkás ténfereg. És mit gondolok hol vannak a többiek? No hol? Hát a főnökség maszek házait, meg hobbijait építik. Nosza, induljunk nyomukba - mondtam - és már születik is a leleplező cikk. Emberünk elbizonytalanodott. Ó konkrét dolgot nem tud, de hol lehetne másutt egy építőmunkás, ha nincs a munkahelyén. így nem jutottunk el a főnökség épülő házához, viszont ismét szereztem egy újabb adalékot ahhoz: milyen kép él az emberekben azokról a felelős beosztású vezetőkről, akiktől sorsunk függ. És tovább erősödött bennem az elhatározás: bár ez a veszély nem fenyeget, ha valami nem, hát vezető semmiképp nem szeretnék lenni ma! Tulajdonképpen vehetne olyan fordulatot is ez az írás, hogy lám, hát milyen túlzásokra képes a közhangulat. Pedig, mint köztudott, nem mindegyik vezető... és hogy van sok becsületes, tisztességes... Mondom, vehetne ilyen fordulatot is az írás - én mégis abban az irányba kanyarodom, hogy a közösségek élén állók fedhetet- lenségét szorgalmazom, ki tudja hányadszor. Egy olcsón szerzett állami lakás, előnyösen megkaparintott hobbi, vagy már a vezetői pitiá- nerséget jelző doboznyi ingyen pingpong-labda közéleti rombolását csak megatonnányi atombomba hatásával lehet mérni. Oda a bizalom és ha az elveszett, semmi nincs. Nincs hitele a még oly tudományos felmérésnek a Tisza II, Bős- Nagymaros, vagy Kuncsorba ügyében. Nem hisszük el, hogy a Béress-csepp olyan, amilyennek a hivatal mondja és a Celladam csak azért is gyógyít, ha egyszer a hivatásos gyógyítók azt mondják rá, hogy nem több szenteltvíznél a rák ellenében. Ha pedig teszem azt a futball tisztességét próbálja valaki is garantálni, nem vált ki bennünk mást, mint sátáni kacajt. Nem, nem és nem! Nem hisszük el, hogy jön jobb is és már abban sem vagyunk biztosak, bármiképp is nyilatkoznak erről a vezetők, hogy a Föld gömbölyű és kering a Nap körül. A tagadás zajlásában sodródunk akkor, amikor a legkisebb előrelépéshez is az együttes igenlés szükségeltetik. Említhetném, hogy választás előtt állunk: dönteni kellene, kinek a kezébe tesszük a kormányzást? A jövőben kinek a szavára hallgatunk majd oda? És akkor az eddigi próba választások azt mutatják, hogy még a szavazóurnáig is csak duzzogva tesszük meg az utat. Ennek kapcsán olvassuk a kommentárokat és kiérzódik belőlük a szemrehányás: lám, hát állampolgárként nem érezzük a felelősséget! Most, mikor végre szívünk szerint voksolhatnánk, most meg távolmaradunk a döntéshozataltól. Mondom, olvasom a szemrehányásokat és mélységesen igazságtalannak tartom állampolgári elmarasztalásunkat. Mert ha jól emlékszem, nem születtem olyannak, aki álmatlanul forgolódik, ha ablaka alatt egy rendőrkocsi strázsál. Talán valamikor egy szóra hittünk volna a vízlépcsőben, mindennemű erőműben és hulladékégetőben, de még abban is, hogy a folyókat feltétlen vissza kell parancsolni a medrükben, aztán pedig mielőtt igába tömi a természetet. Hogy most hitetlenkedünk? Istenem - a bizalmat elveszteni annyira, de annyira könnyű. Ezért is gondolom hát, hogy jövőnket, melynek még körvonalait is csak reszkető kézzel húzzák, a lelkekben kell kezdeni felépíteni. Szőlőből sem lesz könnyű bort csináln A tiszazugi szőlőkben nincs mit érleljen az indián nyár Évszakonként előre borítékolható a mezőgazdáknál az adjon- meg a fogadjistent követő első kérdés, amikor határtkerülő útjaik keresztezik egymást, vagy valamilyen szakmai tanácskozáson, bemutatón összetalálkoznak. Tavasszal például: hogy telelt a gabonátok? nyáron meg: esett-e felétek, hogy viseli a határotok a szárazságot? A valamikori nagykereskedőtulajdonos nevét megőrző Svaj- gerban, a Nagyrévi Tiszazug Tsz. tiszakürti szőlészeti központjában a napi jelentéseket mutatja a brigádvezető.- Nincs sok köszönet az idei szüretben. Nem túlzás, ha azt mondom: eddig jóformán csak böngésztek az asszonyok a tőkék között. Van olyan fajta, például az irsai olivér, amelyikből hektáronként 30 kiló az átlagtermés. Emlékszem jól: nyolcvannégyben 12 tonnát szedtünk le ebből a szőlőből egy-egy hektárról. Most a kék szőlők közül a legtöbb fürtöt a cabemet tövek érlelték. Hogy mennyi a legtöbb. Siralmas: három tonnányi hektáronként! Mondja Oltyán István, hogy az idei szüretet tulajdonképpen ők már letudták tavaly ősszel. Elvégezte helyettük a november utolján váratlanul jött 22-23 fokos hideg.- Csak a partosabb helyeken kímélte meg a fagy valamelyest a szőlőnket. Biológiailag nem volt még nyugalmi állapotban az ültetvény, kiheverhetetlen károsodást szenvedtek a rügyek, a szállítószövetek. Ráadásul jött a pe- renoszpórának kedvező júliusi csapadék, később a lisztharmat- fertőzés. Mostmár, hogy visszaA nagyrévi téesz cserkeszőlői ötvenkét hektáros meggyesében találom a szüretelőket. Amíg a még tőkén lévő kékszőlőkben jobb átvételi árral biztató cukormennyiséget érlel a szeptemberi verőfény, addig a gyümölcsfák aljának gaztalanításával foglalkoztatják az asszonyokat. Az egymásnak támasztott kerékpárjaikon lógó szatyrokból itt is, ott is Szu-ku-s tégelyek, meg rova- rirtós flakonok kandikálnak ki.- Elviselhetetlenül sok a szúnyog ebben az emberderék magasságú gazban - viszi a szót Ká- tai Józsefné. - Ezeknek bezzeg kedvez az időjárás, ahelyett, hogy a szőlőre fordult volna inkább! Tavaly ilyenkor mindegyi- kőnk leszedett egy nap tíz mázsa kövidinkát. Most meg tizenegy mázsát kilencen. Nagyon nem mindegy ám, hogy szüretelünk- e, vagy tatövenként két forintért dudvát kapálunk itt a meggyesben! Nem csak az nem mindegy, mert mint megtudom, az asszonyok többsége a szövetkezetben nemrég bevezetett új érdekeltségi rendszerben gondozza a családonként hat hektárnyi szőlőt.- Mi az, hogy családonként!? - háborodik föl Kátainé. - Személyenként. Vagy gondolja, hogy a férjeink kivehetik mind a szabadságukat, vagy a katonafia- kat hazaengedik, hogy a szőlővel bíbelődjenek? Jó, ha a hétvégeken segíteni tud a család. Januártól augusztus végéig szól a vállalkozási szerződésünk a té- esszel. Ezidő alatt a megállapíIlyenkor, szeptember utolján is kézenfekvő az érdeklődés: hogy álltok a szürettel? Ezt tudakoltam én is a minap Oltyán István szőlészeti brigádvezetőtől, a nagyrévi határban. A válaszából, mármint hogy szó szerint állnak a szürettel, jó adag keserűség kiérződött. Nem véletlenül ok nélkül... tért a nyár, és a hőmérő higanyszála megint közelebb van a harminc fokhoz mint a húszhoz, cukrosodhatnának a bogyók. Csakhát azokon a fajtákon, amiket már leszüreteltünk, megrohadtak volna mostanra a fürtök. A valóban gyönyörű indiánnyárban élvezet lenne járni a határt, sétálni a színesedő leveleiket a hajnali ködök miatt gyorsan hullajtó szőlőtőkék között, ha nem nyomasztanának a brigádvezető szavai. A Tiszazug Tsz. a félezer hektárnyi közös és szakcsoporti művelésű szőlőültetvényének a zömét az utóbbi tíz évben telepítette. Vannak olyan táblák, amelyek ezidő alatt háromszor lettek totálkárosak a fagy miatt. Látja, ezeket a sorokat ugyanúgy végig kell járniuk a szüretelőknek az egy-kétszáz kiló szőlőért is, mintha tonnaszámra gyűjthet- nénk a fürtöket a rekeszekbe. Szóval költség az van, haszon az semmi. Kiszámoltam: a növény- ápolás, a növényvédelem és ez a böngészésnek inkább nevezhető szüret hektáronként legalább húszezer forintjában van a szövetkezetnek. Ezzel szemben például a hét mázsát termő zala- gyöngye tábláról jó, ha elérünk kilencezer forint hektáronkénti árbevételt... tott fizetés fejében mi végezzük el a hat-hat hektáron az ültetvény metszését, a kötözést, a zöldmunkákat és persze a sorművelést. Szeptemberben azután közösen szüretelünk, azaz most például szüretelnénk. Az érdekeltségünk abban van, hogy a normális időjárásban a jól ápolt, gondozott szőlőtőkék többet teremnek. A terven felüli termés tíz százalékának az értéke pedig a miénk lenne. No, ettől az idén már régen elköszöntünk.. . A két szőlőtábla között, karikásostorral komótosan sétálgató idős ember, Molnár Károly. Hármat pattint ostorával és ez megteszi a magáét: a felhőnyi seregélycsapat elhúz a tábla fölött, valamerre a szelevényi szőlők felé. Valahonnan, a Homokdűlő felől mintha csak Molnár Károly ostorcsatogását visszhangoznák az akácok.- Ott meg Halász György riogatja a seregélyeket - hallom az idős embertől. - Már csak ezek hiányoznak a fagyok, a pere- noszpóra, meg a lisztharmat után! Nagy pusztítást tudnának végezni, ha meglepnék a táblát. Ebből a kis termésből pedig már jó lenne, ha nem menne pocsékba a hét végéig. Addig hagyják, azt mondják a brigádvezetők, cukrosodni a kékszőlőket, mert csak 16 mustfok felett veszi át minőségi bornakvalóként a pincegazdaság. A felvásárló persze könnyen van: nem az ő szőlője rohad, vagy lesz a seregélyek martaléka. Még egy adalék a szegényt nagyrévi szürethez: közepes te: més esetére kalkulált szerződé szerint ,960 tonna szőlőt kellet volna már szállítaniuk a felvásái lóknak a Tiszazug Tsz-ből. Hat vanegy tonnát tudtak csak útna indítani eddig a tiszakürti pince szetbe. Tiszaugon valamivel re videbb a szőlő útja a tőkéktől feldolgozóig, hiszen ott üzemel Csépai Tiszamenti Tsz. borkom binátja. A mostani szezonban ol sem tolonganak a szőlővel tel konténerek. Bajban a borvidék- A négyszázhuszonegy hek tár közös szakcsoporti és háztáj termő szőlőnkben jó, ha kétszá; tonna bornak való termett a: idén - hallom Harmatos Lászk termelési főmérnök lehangolt tájékoztatását. - A tavaly no vemberi fagykárt két hullámban Pünkösdkor, meg július derekár még a jégverés is tetézte. Nerr számíthatunk többre 1500 hektc új bornál, szerencsére a tavaly közepes termésből még van pa lackozni valónk, vagy 8000 hektoliter. Lehet, hogy jövő nyál elején már eladókból vásárlók leszünk. A palackozó üzemmel párhuzamosan kialakított kereskedelmi hálózatunkat, a csaknem félszáz saját és bizományosi üzletünket el kell látni áruval... Harmatos László társelnöke a kecskeméti székhellyel tavaly megalakult Alföldi Szőlészek és Borászok Egyesületének. Éppen ezért nemcsak a tiszazugi szőlő- termesztő gazdaságok gondjaiknak jó ismerője.- Az egész alföldi borvidéken katasztrofális az idei szüret. Pest, Csongrád, Bács-Kiskun és Szolnok megyében több mint kétezer hektár szőlő kipusztult. Ezenkívül 90-100 százalék közötti károsodást szenvedett 12 ezer hektárnyi ültetvény, és mintegy kétezer hektáron részlegesen károsodtak a tőkék, a tavaly novemberi fagy miatt. Csaknem másfél milliárd veszteséggel kell számolnia az alföldi borvidék nagyüzemi szőlőtermelőinek. Egyesületünk ezért is fordult segítségért az Országos Tervhivatalhoz, a Pénzügy és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumhoz. Azt kérjük, hogy az aszályos években hozott intézkedésekhez hasonlóan ismerjék el országosan fagykáros térségnek a borvidékünket. Amint hallom, - többek között - a kiselejtezésre kerülő ültetvények telepítéséhez kapott állami támogatás visszafizetésének elengedését, a tőkeselejtezéshez és az ültetvényrekonstrukcióhoz felhasználásra kerülő munkabért terhelő személyi jövedelemadó visszatérítését kérik a termelők az országos szervektől. Enyhítendő a veszteségeit az idei szüretnek, ami után nem sok új bor forr majd az alföldi pincékben. A csépai téesz tiszazugi pincészetében se valami lelkesen fogad a pincemester, Rédei István.- Csendes most a pince környéke. Az építőtábor is. Máskor öt turnusban ezer diákot fogadunk ilyenkor szüret idején, most meggyőzzük magunk is. Én se sok gyertyát égetek el azt hiszem, ebben a szezonban nem sok lesz, ami gázosodjon. Eddig 100 hek- tónyi rizlingszilváni, meg irsai Olivér must került át a feldolgozókból. Az alacsony az idei szőlőkben a cukorfok, sok sűrítmény fogy majd, hogy legyen a borokban alkohol. Én mondom magának: idén szőlőből se lesz könnyű jó bort „csinálni”... Temesközy Ferenc Harminc kiló egy hektárról Kárvallott vállalkozók Csónakos fiú a Tisza-parton (Fotó: Mészáros)
