Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-22 / 225. szám
4 MMpiap 1989. SZEPTEMBER 22. Függöny előtt-Színfal mögött HARMATH ALBERT — Gondolom vagyunk néhányon Szolnokon, akik a tavaly ismertünk meg téged a Marica grófnő című operiert bonvivánjaként. Most ismét itt próbálod, mint vendég, az Ördöglovas férfi ■főiszerepéit. Sajnos, sokkal többet ennél nem tudok rólad. Mesélnél? — Hetvenhétben végeztem a főiskolán az operett-musical szakot. Zenei múltamat részben a családtól örököltem, apám, bátyám zongorista. Egészen fiatalon énekeltem dzsesszt és rockot, például alapító tagja voltam Radics Bélával együtt a hatvanas évek végén elég nagy tábort magáénak tudó Sakk-matt együttesnek. Később megalapítottuk a Rockszínház tulajdonképpeni ősét, ahol a hetvenes években játszottuk a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalt először az országban, de Aczél György betiltotta, ráfogták, hogy szervezkedünk, pedig teljesen ártalmatlan, gyönyörű szép dolog volt; az állítólagos vallásszabadságnak akkor a fele sem volt igaz. Keresgéltem, mit lehet csinálni, így jutottam a főiskolára, majd utána Miskolcra nagy elánnal. Es rájöttem, hogy nem tudok énekelni, játszani, úgyhogy abban tényleg van valami igazság, hogy a főiskolán sokra nem tanítanak meg. Lényegében már a pályán kezdtem el tanulni a szakmát. Három év múlva átszerződtem Pécsre, majd újabb három esztendő elteltével a Fővárosi Operett- színházhoz. Ott is azt hittem, meg tudom váltani a világot, de a társulatnál minden számított, kapcsolatok, sógor- ság, komaság, helyezkedés, csak az nem, hogy ki mit produkál, Azon is meglepődtem, hogy művészeknek mi kpze van a párthoz, miért kell szakszervezeti bizalminak meg ennek-annak lenni. Szerintem, aki fél valamitől, aki nem bízik saját tehetségében, annak van szüksége különböző szervezetek támogatására. Ha az ember hisz magában, nem kell, hogy különböző egyletek tagja legyen, megőrizheti függetlenségét, szabadságát. Minél kevésbé befolyásolják a művészt, annál tisztábban tud gondolkodni, alkotni. Három évig voltam az operettszínháznál is, akkor azt mondtam, ebből elég, szeretnék önálló lenni. Második éve vagyok szabadúszó, vagyis a magam ura, és az az igazság, hogy tulajdonképpen az ember úgyis csak saját magára számíthat, s ez nekem eddig bejött. Szerencsés a helyzetem azért, mert a tenor hang ritka, munka van bőven. Nagyon örvendtem, hogy elindultam a saiát lábamon külföldön is. Eljött valaki az NSZK-ból a szolnoki színházba megnézni egy Marica grófnő előadást, tetszhetett neki mert azt mondta, te vagy az én emberem, és tervei'lettek velem. Megvették a krakkói operatársulat egyik produkcióját, és engem hívtak főszereplőnek. Most, augusztusban próbáltuk a darabot, a nyugatnémet rendezőtől tanulhattam, mi az a munkatempó, munkafegyelem. Fantasztikus: 10 óra 00 perckor kezdődött a próba, már az elsőn kellék és minden a helyén; ha valaki nem jól tette vissza a poharat vagy egy pillanatra megállt a szövegmondásban, akkor rögtön stbp, „tessék kérem koncentrálni, még egyszer elölről” '... Kell a külföldi szereplés, mert nálunk a nemzetközi siker az igazi siker, de állandóan külföldön dolgozni nem tudnék. Nem akarok hízelegni, de annyira hiányzik nekem a szolnoki színház, mert jó színészek vannak itt, jól érzem magam, s úgy érzem, a közönség is szeret. — Jól érzed. A múlt ivódban a Marica grófnőnek két bemutatója volt: az egyik a tulajdonképpeni, a másik az, amikor te vetted át a férfi főszerepet. Nem szeretnék isenkit megbántani, de én, aki mindkettőt láttam, lemérhettem a tetszésnyilvánítás különbségét. Ennek okát a következőben véltem felfedezni. Az operettet művelőkkel szemben általában mindig van valami hiányérzetem: ha van hangja az illetőnek, akkor biztos, hogy „énekli” a prózai szöveget is, ha mégsem, akkor pocakos vagy öreg. Nálad minden a helyén van. — Én is úgy látom, hogy ezek a dolgok általában nincsenek együtt: a külső megjelenés, a mozgás, a beszéd- készség, a színészi készség és az énekhang, az énektudás. De mindezért természetesen meg is dolgozik az ember, rendszeresen járok énekórákra, tornászom, igyekszem magam karban tartani. Az operettet igyekszem színészként felfogni, ezért az öperettszínházban röhögtek is rajtam, cikiztek, hogy né. ez komolyan veszi, amit csinál. — Tapasztalataim szerint, több operetténekes magánprodukciónak tekinti az előadást. Vagyis: van egy belépője, néhány magánszáma s egy szédületes kivonulása. Egyébként függetleníti magát az előadástól. Te viszont akkor is részt veszel a játékban, amikor nem énekelsz, sőt, nem is beszélsz, azaz: benne élsz a szituációban, „lereagálod” a partnereket. Ebben a műfajban meglepő... — Ez lényegében alapvető követelmény, én színészként állok a munkához, szerencsés esetben tudok énekelni. A szituáció az operettben is szituáció. Nekem az a bogaram. hogy először elolvasom a darabot többször is. Én pontosan tudom, hogy a másik szereplőnek mi a dolga, mi a funkciója a színpadon, és hát ez egy csapatmunka, s ha van partner, könnyű dolgozni. Most az Ördöglovast is ebben a szellemben próbáljuk, Schwajda György rendezésében ugyanúgy elemzünk minden szerepet és helyzetet, mint bármely más, prózai darabban, örvendek, hogy itt Szolnokon ez elsődleges szempont, és nem mellékes, mint az operettszínházban. Megítélésem szerint a szolnoki operett első osztályú operett, jól be tudok illeszkedni a társulatba. Már tavaly éreztem, hogy az itteni közönség ki van éhezve a jó operettre, hogy nagyon szereti, és ezért érdemes dolgozni. — Némelyek ódzkodnak az operettől. Szerinted a közönségnek mégis miért kell? — Egy időben kiirtották, mert a téma mindig az arisztokrácia körül mozog: a gróf, a grófné, a császár, a király stb. Ezek ugye, a Rá- kosi-érában háttérbe kerültek, a munkásosztály jött előre. Megszakadt a régi operettjátszás lánca, műve- 'ljäi kiöregedtek, kihaltak, újakat nem képeztek, és ott maradt az operett esetlegesnek, tehát úgy játszódtak, ahogy az alkalmi rendező elképzelte, ahogy az éppeni kor elvárta, ahogy az alkale mi matéria lehetővé tette. No, ez az esetlegesség nagyrészt máig megmaradt. Így akik komoly, művészi igénynyel nézik az operettet, azoknak természetesen hiányérzetük van és joggal. — Fanyalognak az operettől amiatt is, hogy „csak” szórakoztat, „kikapcsol”, de nem hordoz — úgymond mé- lyenszántó gondolatokat, magasztos eszméket, nincs mondanivalója... — Pedig van. A tiszta emberi érzések feltétlenül benne vannak. Ha az előadást komolyan veszik létrehozói, ugyanúgy előjön a helyzet- komikum, az ember tragédiája és vidámsága. Bár az operett általában nem egy shakespeare-i mű, de ha jól meg van írva, ugyanolyan mód nyílik a jellemábrázolásra, az életben fellelhető figurák ábrázolására, mint bármilyen más előadásban. És a zene nagyon szép dolog, szerintem zene nélkül nem is lehet elképzelni a világot. Lehár és Kálmán Imre általában olyan zenét írtak, hogy az már félsiker. És ha ehhez van egy jó kis sztori, jó színészekkel, jó kiállításban, akkor minden együtt van, akkor az nem lehet más, mint egy kellemes színházi élmény. — há — Alattyán Szabadidőközpont a Zagyva mellett A község településfejlesztési elképzeléseinek összehangolására összevont rendezési terv készült Alattyán- íban. A megyei tanács 380 ezer forintos támogatásával a Városépítést Tudományos Tervező Intézet (VATI) elkészítette a tervkoncepciót, amelyet társadalmi vitára bocsátanak. A lakosság a tanács házasságkötő termében tekintheti meg a fejlesztési elképzeléseket, de vitára bocsátják az intézmények kollektívái részére is. Érdekessége a tervnek a kiskerti részen, az elhanyagolt gyümölcsös keitek helyén kialakítandó intenzív kertkultúra, valamint egy szabadidő központ felépítése. A közszemlére bocsátott tervdokumentációról a faluban bárki véleményt mondhat, észrevételekkel egészítheti ki. A mezőtúri fazekasság avatott ismerője volt Pályázati felhívás Országos nyelvművelő verseny Verseghy Ferenc a nyelvtudós költő tiszteletére a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, Szolnok megye és város tanácsa, a TIT, valamint a Magyar Úttörők Szövetsége Megyei Elnöksége országos nyelvművelő versenyt hirdet általános iskolai tanulóknak az 1989—90. tanévben, két kategóriában: Az 5—6. és 7—8. osztályosok számára. A versengés felmenő rendszerű, az első színhely az iskola, majd a körzeti és a megyei válogatók után kerülnek a 'legjobbak az országos döntőibe, amelyet a nyelvtudós költő szülővárosában Szolnokon rendeznek meg. 1990. május 18—20. között. A tanulóknak minden alkalommal írásban és szóban egyaránt versenyezniük kell. Az írásbelin nyelvhelyességi, helyesírási, a szókincs gazdagságát és árnyalt kifejezőerejét „vizsgáztató” feladványok, a szótárak és kézikönyvek használatára épülő gyakorlatok, valamint egy rövid fogalmazás szerepel. A szóbelin az eltérő kommunikációs helyzetekhez alkalmazkodva, illetve másmás műfajiban kell a résztvevőknek gondolataikat igényesen, szabatosan megfogalmazniuk, szépen elmondaniuk. A versenyre bármely általános iskola benevezhet. Részvételi szándékát 1989. október 16-dg kell eljuttatni a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár címére: 5000. Szolnok, Kossuth tér 4. szám. 1989. szeptember 1-én elhunyt Kresz Mária, a magyar népművészet-kutatás kiemelkedő egyéni utat járó alakja. 1919-ben Berliniben született Kresz Géza hegedű- művész és N arab Drewett zongoraművész lányaként. A Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult történelmet, régészetet, földrajzot és néprajzot. Györffy István és Visiki Károly tanítványa volt. Diplomamunkáját a kalotaszegi Nyárszó gyermekéletéről és hagyományairól készítette. A falusi gyermekélet iránti érdeklődés végigkísérte egész életét. Fő kutatási területe a népművészet, ezen belül a népviselet, népi kerámia és a szűcsmunkák voltak, de nagy érdemei vannak a magyar népművészet-kutatás történetének feltáráséiban is. (Ld.: A népművészet felfedezése. Doc. Ethn. Szolnok. Népi szűcsmunka, Bp. 1979, Palóc ködmönök, Bp. é. n.). Külföldön is sokat publikált. A magyar népviselet-kutatás nélkülözhetetlen kézikönyve a Magyar parasztviselet 1820—1867 című albuma, amelyet 100 korabeli metszet egészít ki. Igazi szakterülete a kerámiakutatás volt, legjelentősebb tudományos eredményeit ezen a téren érte él. Szolnok 'megyéhez, a megyei múzeumi szervezethez és munkatársaihoz szoros szálak fűzték, hiszen a mezőtúri fazekasság avatott ismerője volt. Az 1950-es évektől gyakran megfordult Mezőtúron, Feltárta a túri fazekasság történetét, a fontosabb stílusjegyek alapján korszakolta és mesterekhez kötötte az edényeket. Ebből az anyagból kitűnő kiállítást rendezett a Néprajzi Múzeumban, később Szolnokon és Mezőtúron is. Kutatásait a Mezőtúr fazekassága 1813— 1914 című kitűnő katalógusban összegezte. Személyesen ismerte a még élő fazekasokat, például Csiibi Ferencet, akinél a fazekasságról és a kemenceépítésről annak idején filmet is forgatott. A mezőtúri Badar-kerámiáról, amely a népi kerámia szecessziós ága, több sikeres előadást tartott külföldön is. A fiatal, felnövekvő fazekasnemzedéket is segítette, mindennapos vendégek voltak nála a Néprajzi Múzeum kerámiagyűjteményóben. ö indította útjára Kun Éva, Kosa Klára, Gonda István tehetséges keramikusokat. S hogy a mezőtúri fazekasság ma sem veszített egykori fényéből, hírnevéből, az ő munkálkodásának is köszönhető. S mindez csak egy szál gazdag, emberi és szakmai kapcsolatokban bővelkedő életébő1!. Reméljük nemsokára kézbe vehetjük a Magyar Néprajzi Társaság centenáriumi ünnepségére megjelenő Magyar fazekasság című művét, sajnos már csak posztumusz kötetként. Halálával nagy veszteség érte a néprajztudományt. Temetése 1989. szeptember 23- án Kápolnásnyéken lesz. A Néprajzi Múzeum saját 'halottjának tekinti. Gulyás Éva Megjelent a Jászlain Kalendárium 1990. Járt-e „mifelénk” Mátyás király? — Egy szolnoki újságíró találkozása Petőfivel — A főtisztelendő titokzatos halála Nálunk a századforduló előtt alakult ki az a hagyomány, hogy a megye városaiban kalendáriumokat, tehát különféle olvasnivalókat. is tartalmazó naptárakat szerkesztettek es adtak ki. Kisújszálláson, Kunhegyesen jelentek Imeg az első évkönyvek, az utolsót pedig 1948- ban nyomtatták Szolnokon, Jász- Nagykun Szolnok Megyei Kalendárium címmel. Az 1990-es Jászkun Kalendárium szerkesztője jól érezhetően a régi, népi kalendáriumok legjobb, napjainkra átmenthető hagyományait kívánta újjáéleszteni, a jelenkor emberéhez igazodó tartalommal. A Jászkun Lap- és Könyvkiadó Vállalat kiadásában megjelent 16 ív, tehát 256 oldal terjedelmű könyv csaknem minden írása, képe szűkebb hazánkhoz kötődik, a szerző vagy a téma révén. Várkony és Vezseny között, félúton címmel Sóskúti Júlia írta meg „Főtisztelendő Kenyeres Lajos titokzatos halálát” dokumentumokkal kiegészítve. A két asszony felcímű írás Rajk László utolsó, családi otthonában töltött estjéről szól, majd Rajk és Károlyi Mihály kapcsolatát tárgyalja. Kaposvári Gyula egy kevésbé ismert Kossuth-levelet közöl, egyéb publikációi mellett a megye műemlékeinek rövid összefoglalása is az ő munkája. Az egykori szolnoki múzeológus Csalog Zsolt, aki jelenleg New Yorkban él, szintén megtisztelte írásával a Jászkun Kalendáriumot, ahogy más neves hazai publicisták — Bajor Nagy Ernő. Sz, Lukács lmret Polner Zoltán — is jelentkeztek az évkönyvben. Az Egészség, 1990. című rovatban — dr. Szűcs Sándor szerkesztésében — 14 szakfőorvos fejti ki véleményét, mit tehetünk egészségünk védelmében. Olvasmányos, de a tudományosság hitelének megfelelő, színes írásokkal gazdagítják a könyvet a tudományom .kutatóik is. Dienes Erzsébet Kunhegyes történelmi népi hagyományairól, Bellon Tibor a karcagi Zá- dor hídról, Pethő László a Tiszaigaron folytatott társadalomkutatásról, Cseh Géza az eltűnt régi szolnoki utcanevekről, Borók Imre pedig Zádor és Ágota történetéről írt. Kettős temetések címmel — Kralovánszky Alán, Bánkúti Imre és Katona Tamás írása révén — Szent István, Rákóczi Ferenc, Batthyány és Kossuth Lajos temetéseiről olvashatunk. Az utolsó vadászat című riportjában Nagy Tibor egy tragikus esemény anatómiáját rögzíti, Pálréti Ágoston pedig „ritka magyarokéra emlékezik, így Örkény Istvánra is, Tudományos életünk néhány évvel ezelőtt elhunyt nagy öregjétől Györffy Lajostól egy különös francia négyes történetét közli a kalendárium, a tiszai fahajózás tudósától, néhai Betkowsky Jenőtől pedig egy utolérhetetlen hangulatú emlékezést publikál, Vezéry Ödön a volt szolnoki lapszerkesztő Petőfivel történt találkozását írja le, K. Tóth Lenkétől, Móra Ferenc unokahúgától pedig Mátyás király bolondjáról olvashatunk verses mesét. Bistey András készülő könyvéből — Jász dekame- ron — ezútal két történetet publikál, Kardosné Benke Irén és lluh István új verseit teszi közzé. Igen gazdag a kalendárium kép- és fotóanyaga is. A különböző évszakokat, hónapokat, eseményeket a szűkebb hazánkhoz kötődő képzőművészek alkotásaival illusztrálta a szerkesztő, de a mai fotóriporterek — Nagy Zsolt, Mészáros János, Tar- pai Zoltán és mások — is értékes képösszeállításokkal jelentkeztek. Talán lesznek akik úgy vélik, hogy a Jászkun Kalendárium díszesebb kivitelezést is megérdemelt volna. Jogos ez az igény, de a szerkesztő és a kiadó kényszerű álláspontja az volt, hogy a kispénzű emberek számára csak akkor tudják elérhető áron megjelentetni a kalendáriumot, ha szerényebb formai megoldásokat választanak. (A Jászkun Kalendárium ára egyébként 48,— forint.) Az évkönyv első évfolyamának megjelentetése különben csak annyiban üzleti vállalkozás, hogy az idén eladott példányok árából a kiadó megteremtse az 1991-es megjelenés lehetőségét. A Jászkun Kalendáriumot Tiszai Lajos szerkesztette,
