Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-21 / 224. szám
6 Néplap 1989. SZEPTEMBER 21. Gyászbírek — köszönetnyilvánítások Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VAGÖ jL-ASZLÖ elhunyt. (Temetése szeptember 22-én >14 órakor lesz az újszászi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Vágó család, üjszász. Értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy IMAGOSANYI JÓZSEF építőmérnök hamvasztás utáni búcsúztatása 1989. szeptember |22-én 11 órakor lesz a debreceni Köztemetőben. Hálás szívvel mondunk köszönetét .a rokonoknak, a szomszédoknak, a jó barátoknak, az osztálytársaknak, a tanároknak, akik felejthetetlen (kislányunk, BALOGH (KRISZTINA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Jászberény. Hálás szívvel mondunk köszönetét ' a rokonoknak, a szomszédoknak, a jó barátoknak, a Hűtőgépgyár, a Bubiv dolgozóinak, az ipari iskola, a gyakorló általános iskola, az öregerdei iskola tanárainak, diákjainak és mindazoknak, akik felejthetetlen kislányunk, testvérem, JENES /MÓNIKA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. /Gyászoló család, Jászberény, öregerdő. 35. Hálás szívvel köszönjük a rokonoknak, az ismerősöknek, a (szomszédoknak és mindazoknak, jakik ÖZV. MIRISZLAI ATTILANÉ szül. Bathó Jolán temetésén megjelentek és virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk minden rokonnak, szomszédnak, ismerősnek, az AÉV dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, GULYAS JÓZSEF temetésén (megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló Gulyás család* Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonainknak, a Szolnok Megyei és Városi Rendőrkapitányság dolgozóinak, a 'Vas- és ^Faipari Kisszövetkezet dolgozóinak, a szomszédoknak és a jó barátoknak, ismerősöknek, akik kedves feleségem, édesanya, KISS ^ASZLÓNE Palla Eva hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek, és gyászunkat, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk, .MIHÓK ISTVÁN végső búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Tö- rökszentmiklós. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, az ismerősöknek, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat J. (N. V. V. iGyermek és Munkahelyi Étkeztetési Leányvállalata, a Kőolajkutató Vállalat Bányászati Szerviz- üzem vezetőinek és dolgozóinak, a barátoknak, a szomszédoknak és pnindazok- nak. akik felejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, ÍKOVACS LAJOSNE szül. Lengyei Erzsébet temetésén megjelentek, koszorúikkal. ^virágaikkal, részvétnyilvánításaikkal, részvéttávirataikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. Fájó szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, az ismerősöknek, a Palotási Állami Gazdaság, a Kossuth Tsz dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, ID. SZIRAKI JANOS temetésén részt vettek, vagy részvétüket fejezték ki. Gyászoló családja, Besenyszög. Köszönetünket fejezzük ki minden kedves hozzátartozónak, a barátoknak, a volt munkatársaknak, lakótársaknak. a kertbarátoknak, az összes szajoli jó barátiak, az AGSZ és a megyei • II. kórház pulmonológiai osztály dolgozóinak, mindazoknak, akik pzerették, tisztelték, és részt vettek drága halottunk, HERING RANDOR temetésén. Gyászoló család. ALBÉRLETBE kiadó férfi vagy nő részére különbejáratú szoba. Érdeklődni: Szolnok, Török u. 12. (5734) LADA Samara eladó. Piros színben. Érdeklődni: Török- szentiniklós. November 7. u. 40. Gyuricza. (5735) SZANDASZÖLÖ- SÖN 2 szobás, gázfűtéses családi ház sürgősen eladó. Érd.: Szabó Lőrinc u. 6. vagy a 33- 654- es telefonon. (5737) ELADÓ Szolnok belvárosában 30 m2- es garzonlakás. Azonnali beköltözéssel. Érdeklődni: 8—16 óráig a 34-933/ 12-es mellékű telefonon. (5836) SZOLNOKON 2 szobás. kertes ház sürgősen eladó. Irányár : 450 000 Ft. Érdeklődni : Szolnok, Jászi F. út 6. H/8. (5843) 7 ÉVES Wartburg eladó. Érdeklődni: Szolnok. Halsütő u. 12. (5849) FELÚJÍTOTT másfélszobás lakás eladó. Szolnok. Ragó A. u. 12. III. em. 14. Érdeklődni: 14 órától lehet. (5847) PD RENDSZÁMÚ Skoda 120 L eladó. Érdeklődni: Szolnok. Szántó krt. 57. II/8., 18 óra után. (5966) SZOLNOKON 1 szoba + étkezős, erké- lyes, 40 m2-es lakás sürgősen eladó. Érdeklődni : Bálvány út 3. III/19. munkanapokon és vasár- nap 15 órától. (5991) ÖRHÁZ út térségében zártkert, szerszámos bódéval, fú- rott kúttal. 80 százalékban bekerítve eladó. Juhot, sertést, gépkocsit beszámítok. Érdeklődni : Szolnok, Fürj u. 12. 15 óra után. (5992) m Apróhirdetés INGATLAN SZOLNOK, Mártírok u. 53. szám alatt azonnal beköltözhető lakás eladó. Érdeklődni : Tiszaföld- vár 119-es telefonon. Ugyanitt 6 éves Trabant friss müsza- kival eladó. (4918) GÁZFŰTÉS ES^ ker- tes családi ház sürgősen eladó«. Jászberény, Mozdony u. 2, (5140) ______________ S ZANDASZÖLÖ- SÖN, összkomfortos családi ház eladó. „Kétmillió” jeligére a kiadóba. (5475) GARÁZS eladó Vosztokon, a To- rónyháznál. Érd.: Szandaszőlős, Kosz- ta J. 6. (sorház). Telefon: 32-270. (5502)_________________ Ü DÜLŐTELEK eL adó a mezőtúri Peres i holtág partján. Érdeklődni: délután, Tiszaföldvár, Petőfi út 73. (5571) SZOLNOKON a Széchenyi utcában eladó 55 m-’-es, 2-szobás, öröklakás. Érdeklődni lehet: 2. §z, Ügyvédi Munkaközösség 5. sz. Telefon : 31-473. (5623) ELADÓ Szolnokon a centrumban, Beloiannisz u. 13. I. em« 29 m2-es, összkomfortos lakás. Levélcím : dr. Jakab, Kisköre, Széchenyi u. 56. Telefon: 24. (5631) HAROMSZOBAS, összkomfortos családi ház eladó. Szandaszőlős. Vajda J. út 53. Érdeklődni: 16 órától a helyszínen. (5635) HOBBIT ELEK eladó. Érdeklődni: Tiszapüspöki, Iskola u. 4 a. vagy a 38-839-es szolnoki telefonon. (5574) TAPIÖSZELÉN, Szolnoktól 3o km-re 250 négyszögöl telken, a Múzeumik érttel szemben új, nagy családi ház (fűtés, burkolás hiányzik) eladó. Két generáció együttlakására is alkalmas, üzlet, műhely kiképezhető. Érdeklődni : hétvégén Tá- piószele, Múzeum u. 10/d. (5578; CSALÁDI ház eladó. Szandaszőlős, Juhász Gy. út 54. 1V* vagy 2 szobás lakás beszámítva. Érdeklődni: szombat-vasárnap. (5658) MÁSFÉL szobás családi báz, tetőtér beépíthető, eladó. Törökszentmiklós, Wesselényi út 1/a. (5678)__________ K ARCAG központjához közel 3 szoba, kom fort ősi. gázfűtéses 120 m?-es telefonos, kertes családi ház eladó, jövő évi kiköltözéssel. Az építéshez 35 m--es garázs, nagy méretű gazdasá g i épület 25 000 kapacitású, jól forgalmazó baromfikeltető tartozik. Érd.: a helyszínen, szabó J. út 5. (5692) KÉTSZOBÁS, összkomfortos lakás eladó. Csere is érdekel. Érdeklődni lehet : szombaton és vasárnap egész nap Szolnok, Rozgonyi u. 26. szám alatt. (5739) KARCAG, Kórház út 12. D lh. IV. em. 14f ^zámú kétszobás, Pályázati felhívás A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat (Szolnok, Kossuth téri irodaház) a hatályos jogszabályok alapján pályázat útján hirdeti bérleti rendszerben történő üzemeltetésre 1989. november 1-jétől 1994. szeptember 30-ig — a Törökszentmiklós, Lenin u. 119. sz. alatti Ezerjó Vendéglőjét Továbbá: elsősorban bérleti, másodsorban szerződéses üzemeltetésre 1989. november 1-jétől 1994. szeptember 30-ig — Szolnok, Magyar u. 7. sz. alatti Alföldi Éttermét, — Karcag, Püspökladányi u. 2. sz. alatti Rózsabokor Éttermét. A pályázatok feltételeiről, az üzletek adatairól az érdeklődőknek írásban adunk tájékoztatást, melyet 1989. október 10-től vehetnek át Szolnokon, a Kossuth téri irodaház IL em. 8. sz. szobájában. A pályázatot, mely egyidejűleg a versenytárgyalásra való jelentkezés is, csak személyesen, 2 példányban megírva kell benyújtani legkésőbb 1989. október 18-ig a fenti címen. A versenytárgyalás helye és időpontja: 1989. október 25. de., 9.00 óra. Szolnok, Magyar u. 1. sz. alatti Árkád presszó. (61241 OTP-s öröklakás eladó. Érdeklődni: 15 óra után. (5766) ZAGYVA-PARTI 2 szobás lakás jutányos áron eladó. Érdeklődni: Tóía Tibor. Szolnok, Várkonyi tér 8. III 11. du. 17 óra után. (5725) JÁSZBERÉNYBEN 71 négyzetméteres alapterületű 3 szobás légkondicionált OTP öröklakás sürgősen eladó. Pesti u. 21. 1/6. Érdeklődni : délutáni órákban. (5617)___________ J ászjákóhalma, Fő út 15. alatt két utcára nyíló komfortos családi ház eladó. (5686)___________ 3 szobás, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Martfű, Nógrádi S. út 16. (5399;_________________ T ISZAFÜRED. Marx K. u. 32. szám alatti 600 négyszögöles telken 3 szintes, 140 m2-es félkész családi ház garázzsal, nagy melléképülettel eladó. Érdeklődni : Tiszafüred, Nefelejcs út 2.. dr. Molnár. (5977) _______ C SALÁDI ház eladó nagy kerttel. Tisza- kécske — Tiszabög, Tiszavirág u. 23. Érdeklődni: a helyszínen._(5663)_______• K ERTES családi ház eladó Szajol, Béke köz 2. Érdeklődni: Béke köz 13., hétköznap 16 órától, hétvégén egész nap. (5664) ___ _______ S ZOLNOK, Kassai úton lévő 2 szobás, OTP-s lakásomat elcserélném kisebbre. „Széchenyi is érdekel” jeligére a kiadóba. (5666) SZANDASZÖLÖ- SÖN, a 8-as busz végállomásánál 152 négyszögöl zártkert eladó. Érdeklődni: Szolnok, Dr. Csanádi krt. 2. VI/18. 16— 20 óráig. (5671)______ E LADÓ Szolnok, Thököly u. 101. családi ház. Érd.: Szar- vas u. 17. (5672) TISZAFÖLDVAR, Körösi Csorna S. út 59. alatti kétszoba, konyhás, komfortos családi ház eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár. Bajcsy 74/a. alatt. (5676)__________ 56 NÉGYZETMÉTERES, kertes családi házam eladnám, vagy kétszobás szövetkezeti. OTP-s lakásra cserélném. Szolnok, Vas Gereben 27/b. (5736) ELADÓ Nagykörűben a Tömöri Pál u. 47. szám alatti 777 négyszögöl megosztható, közművesített, — 30 m2-es hétvégi házzal — lakótelek. Érdeklődni lehet: Szolnok, Palla István krt. 2. 1/3., Tas- nádi. Telefon: 39-274, naponta 17—21 óráig. (5776) _____________ Ü J SZÁSZON centrikus helyen 640 négyszögöles telek újonnan épült 32 m2-es, azonnal beköltözhető lakással, építési területtel eladó. Érdeklődni: minden nap 6—7 óráig,, szombat, vasárnap egész nap. Béke krt. 23. (5777)_____________ S ZOLNOKON egy szoba + étkezős, er- kélyes. 40 m2-es lakás sürgősen eladó. Érdeklődni: Bálvány út 3. Hl. em. 19. munkanapokon és vasárnap 15 órától. (5780)__________________ ELADOM vagy kertes házra cserélem Szolnok. Ecseki u. 13. III/28. szám alatti tehermentes, 66 m2-es lakásom. Érdeklődni : 17 óra után. (5802) __________ S ZANDASZÖLÖSI kert eladó. Érdeklődni : Szolnok, K. Bozsó K. u. 11. fsz. 6. 17 óra után. (5811) TÓSZEGEN Tóparti hobbitelek faházzal eladó. Érdeklődni: Szolnok. 33-665 telefonon. (5812) ________ S ZAJOL—TISZAPÜSPÖKI között 1300 m2 zártkert eladó. Villany az utcában, Hoitági tó 300 m. Érdeklődni: Vasút út 57. (5874) ÜJ AJÁNLAT. új hozzáállás! Humusztermeléshez gilisztaállományt biztosítunk. Kertjében, telkén szaktanács- adást adunk. 5 éves magas jövedelmet garantálunk, valamint bárhonnan jön, hitelt helyben biztosítunk. A giliszta eladását nem korlátozzuk. Cím: ALFA- RIP Kisszövetkezet ..Biohumusz Ágazat” 5540 Szarvas. Petőfi u. 9. Telefon: (67) 11-179. (5697) ________ P ATTANÁSOK, szőrszálak, szeplők eltávolítása. Faragó kozmetika. Szarvas, Szabadság út 45., buszállomásnál. Telefon: 06-67-11-226. (5745)__________________ VARRÓNŐK figyelem ! Ipari géppel és interlockkal rendelkező bedolgozókat (együtt dolgozó 2—3 fő előnyben). valamint nagy gyakorlattal rendelkező varrónőket alkalmazotti minőségben felveszek. Jelentkezni : Kis Tiborné. Szolnok. Alma út 23. (5975)______________ GARÁZST keresek, lehetőleg Szolnokon a belvárosban. „K5- kelet” jeligére a kiadóba. (5993) ________ T AKARÍTÁST vállalok lakásokon a hét minden napján, kivéve vasárnap, „ősz” jeligére a kiadóba. (5787)_________ E LADÓ Szolnok. Csokonai út 23. III '2. alatti OTP-s. 54 mies lakás, kevés hitellel. Érdeklődni: hétközben 17 óra után, hétvégén egész nap, Szolnok, Rigó J. út 10. fsz. 4. alatt. (5815) _________________ S ZOLNOKON város- központban 2 szobás családi házrész lakottan eladó. Érdeklődni : Szolnok, Ság- vári krt. 62. 1/17. (5819)_________________ F ÉNYES Adolf úti garázs eladó. Telefon: 42-946. (5820) TISZAFÜREDEN komfortos kis családi ház melléképülettel sürgősen eladó. Érdeklődni: Kiss Imre út 4. (5825) _________________ É PÍTÉSI telek, megépített lábazattal sürgősen eladó. Abony, Szolnoki út 133. „Láncházak jeligére a kiadóba. (5828)_______________ G AZDÁLKODÓK figyelem. Főút mellett kétszobás fürdőszobás családi ház 4000 m2 kerttel, mellék- épületekkel olcsón eladó. Fegyvernek, Ady út 86. (5829) SZOLNOKON családi fürdőszobás ház, kis kerttel eladó. Viola utca 5. Kiskápolnánál. Érd.: egész nap a helyszínen. (5842) _________________ T ISZAFÖLDVAR. Darvas út 14. számú lakóház eladó. Érdeklődni: Gyep út 50. (5856)_____________ C IBAKHAZA Bátorszőlő I. út 48. alatt 3 szobás ház 1 hold földdel olcsón eladó, víz, villany van, bolt. orvos 150 m-re. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Óvi- rághegy I. út 7. Ba- logh Éva. (5857) SÜRGŐSEN eladnám, vagy elcserélném Karcag, Munkácsy u. 1. sz. alatti kertes családi házam, 1 szobás szövetkezeti lakásra. Érdeklődni: a helyszínen minden nap 16—18-ig. (5860) KISÚJSZÁLLÁS. Sallai út 13. alatt nagy telekkel ház eladó. Érdeklődni: Sugár út 1. (5861) ÜJ CSALÁDI 2 + félszobás ház sürgősen eladó, vagy két kisebbre cserélhető. Minden megoldás érdekel. Karcag. Ka- csóh út 49. (5863) VÁLLALATOK. lakásvásárlók figyelem! Szolnok egyik legszebb társasházi lakása eladó. A belváros szívében rep- rezentatív, 4 szobás, ebédlős. telefonos, központi fűtéses. házmesteres öröklakás. Érdeklődni: személyesen vasárnap délelőttönként. Kossuth út 18. IV'4L alatt. hétköznap 06-57 ,'11-957-es telefonszámon. __(5869), 2 SZOBÁS komfortos családi ház olcsón eladó. Érdeklődni : Jászberény, Gvöngytyúk u. 18. (5870) KIS családi ház nagy építési telekkel eladó. Jászberény, Rezeda u. 45. (5871) VÁLLALATOKNAK. összekötözöl* - nek ajánlom 170 m2-es 7 szobás, telefonos. v’Jlanvfűté- ses családi házam megvételre. Cím4 Jászberénv. Hatvani út 4. (5877) SZOLNOKON magasan közművesített., szép városrészben lévő Meder u. 30. sz. alatti 100 négyszögöles, kertes ház eladó. A ház bővítése vagy társasház- éoítés engedélyezett. Érdeklődni: Szolnok, Dobó I. u. 2/a. vagy Szentes, Drakos I. U. 9. (5665)___ K ÉTSZOBÁS. összkomfortos családi ház, 150 m2-es mezőgazdasági épülettel eladó. Karcag, Vágóhíd út 28. (5504) KISÜJSZÄLLÄSON használt lakások eladók. Érdeklődni lehet az OTP kisúj- szaiiasi noKjanai. (5943) KIS ház eladó Kisújszállás, Vörösmarty út 32. Érdeklődni : Törökszentmiklós. Hunyadi út 39. (5982)______________ KÉT- ÉS FÉLSZOBÁS, gázfűtéses családi ház garázs- zsal, melléképületekkel, kedvező áron eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós. Alatkai út 9. (5983) ELADÓ kétgenerá- ciós, 100 m2-es társasházi lakás. Molnár, Szolnok. Rákóczi út 15. II/5. (5994)_________________ T ISZAÖRS. Lenin út 48. szám alatti 3 szobás családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. (6011)__ K IS családi ház eladó Szolnok. Hunor út 42. Érdeklődni: vörös Hadsereg út 55.. 17 óra után. (5342)________________ T ÁRSASHÁZI 70— 130 m2 lakások leköthetők. ..Szolnok — Kazinczy út” Jeligére a kiadóba. (5724) S70T.NOk T^^clcpnv János út 2. ITT. ^m. 79. szám alatt lévő 31 m2-es garzonlakás eladó. Érdeklődni 18—19 óra között. (6073)__________________ ELADÓ Szolnok, Mátyás kir. úti 2,5 (57 m2) szobás, tehermentes, földszinti szövetkezeti lakás. Érdeklődni: 43-451-es telefonon délután 4-től. (6088) TARSASHÁZBAN eladó 2 szobás. 54 m2-es, erkélyes, gázfűtéses, alacsony rezsis lakás áron alul Szolnok, Csokonai út 23. III/2. alatt. Érdeklődni hétközben 17 óra után, hétvégén egész nap Rigó J. út 10. LAKÁSCSERE 80 m2-es, 3 szoba, étkezős, összkomfortos, belvárosi lakásunkat két külön állóra cserélj üik, vagy eladjuk. Ér- dekl ődmi: 41 -280-as szolnoki telefonon. (5433) ELCSERÉLNÉM gyöngyösi 2 szobás, tanácsi, összkomfortos lakásomat jász1- berényire. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: Balogh László, Gyöngyös, Mérges út 14. III/2. (5835) _________________ B UDAPEST, XI. kerületi telefonos, 45 m2-es, másfél szobás, összkomfortos, V. emeleti tanácsi lakásom elcserélem Szolnok belvárosi kisebb lakásra. Érdeklődni : 18 órától 20 óráig, Szolnok. Ady E. u. 5. IV/1. (5773) VÁROS központja» ban 2 szoba udvaros házrészemet kisebbre cserélném. Belterületi csere előnyben, különbözet megegyezéssel. Telefon: megoldható. Érdeklődni: Szolnok, Ságvári krt. 17. (5808) ________ H ÁZASSÁG 30 ÉVES 173 om magas elvált nő keresi korban és magasságban hozzáillő férfi ismeretségét. „Merj írni, válaszolok” jeligére a kiadóba. (5840) _________ 3 6/172 magas nőtlen segédmunkás férfi vagyok. Megismerkednék gyermektelen nővel, aki sze- retetre, megbecsülésre vágyik. Szeretném ha saját otthonomba jönne Fényképes levelek előnyben. „Liliom” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (5867) GÉPJÁRMŰ 2 éves Dácia Combi első kézből sürgősen eladó. Érdek- detkflődm: Jászberény, Bajnok u. 24. Telefon: HMKW). (5309) ÜZEMKÉPES Skoda Felíciát keresek. Telefon: 06-1-12*07753, vagy 35-467 (Szolnok). (5020) ZN-es 11200-as Lada és egy GA Wartburg eladó. Érdeklődni : Tiszafüred, Feszty Árpád* út 2. (5743)__________________ PO-s Skoda noö S személygépkocsi eladó. Jászberény, Tompa Mihály út 40. (5751) 17 000 km-t futott Dácia 1310 TX reális áron eladó. Csere is érdekel. Érdeklődni lehet: Jászberény, Álmos u. 64. 14 óra után. (5759) KD írsz. 1200 Lada Combi eladó. Érd.: Szolnok, Zöldfa u. 51. 15 óra után. (5073) 5 és fél éves Zastava megkímélt állapotban eladó Alaty- tyán, szabadság út 18. (5826) 6 éves Zastava reális áron, skif sátras utánfutó. Lady utánfutó. Briggs motoros, rotációs kapa-, mindegyik keveset használt eladó . Érd eklődni: Szolnok, Ék u. 17. 17—20-ig. (5723) ELADÓ keveset használt 4x4 DT Aró 3 éves, friss műszaki vizsgával. Tiszaföldvár, Baj csy út 113. (5979) ZA-s; Wartburg reális áron sürgősen eladó. Érdéklődmi: Szolnok, Kossuth u. 7. m/3. egész nap. (5068) 3 éves, garázsban tartott Wartburg eladó. Szolnok, Eoseki U. 1. rX/63. (56700 50-es MTZ pótkocsival vizsgáztatva eladó. Túrkeve, Simái József, Malomzug. (5688) ___________ P K fnsz. 1500-as Moszkvics friss műszakival eladó és egy Flex sarokcsi- szoló. Jászberény. Ady Endre út 39. (5763)___ _________ J Ó állapotban levő 14 éves Moszkvics vonóhoroggal, májusig érvényes műszakival eladó. Jászberény, Vásártér 43. (5705)________ E LEJÉN sérült Skoda s l00-as, szovjet nagy képernyős színes tv és 25 tag 1000x4 oszlopos ön- töltítvas radiátor eladó. Irinyi, Rákó- czifalva, Déryné út 4. (5806)______________ G F írsz. Wartburg Lim. eladó. Érd.: Tiszapüspöki, Erdélyi u. 23. 17 óra után. (5809) ELADÓ Wartburg de Luxé vonóhoroggal, Cx Trabant Combi. Megtekinthető naponta 17 órától, hétvégén egész nap. Törökszentmiklós, Kazinczy út 2. Kripta. (5834) FRISS műszakival jó állapotú ZO-s Lada eladó. Kisújszállás, Széchenyi út 74. (5855) KORALLPIROS 0 km-es Samara eladó. Jászberény, Sírkert u. 10. Telefon este; ai-103. (5862) TU 105 Skoda eladó. Érdeklődni: Jászapáti, Mező u. 6. (5805) KOFFEROs Barkas teljesen felújítva új motorral éiaúó. Személygépkocsit beszámítok. Jászberény, Temető u. 12. (5866) 4 éves csukott Aró eladó. Jászberény, Jókai út 6. (5873) DÁCIA 2,5 éves 20 000 km-t futott, Trabant 0 km-es eladó. Karcag, Kossuth 16. (5691) A Jászkun Volán Vállalat felvételre hirdet számítástechnikai gepiadatfeldolgozási osztály uezetcí munkakör betöltésére. Követelmény: szakirányú felsőfokú végzettség. Kereset: alapbér megegyezés szerint (15 000—18 000 Ft) + prémium (50—100%). Jelentkezés: a gazdasági igazgatóhelyettesnél Szolnok, Landler J. u. 24. üRhUJJM, jN^olnojC^ l|l~