Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-21 / 224. szám
Ara: 4.30 Ft AZ MSZMP SZOLNOK MEGYEI LAPJA XL. évf. 224. sz. 1989. szeptember 21., csütörtök B mozdonyvezető Gorbacsov zárszavával magányossága Véget ért az SZKP KB Ülése Szolnok rógesrég vasutas - /áros. Következésképpen nagyon magyarázni se kell, tiogy a vasutasok, de különösen az utazószemélyzet meglehetősen magányosnak mondja imagát. A mozdony- vezető, a vonatvezető, a jegykezelői, a váltók őre, a teherszállítmányok gondozói rendszerint önálló munkát végeznek — egyedül ülnék a mozdonyvezetői fülkében, a sínek mellett se kettesével dolgoznak. Társtalanok a munkában. Éveken át talán ezért volt a szolnoki vontatási főnökség dolgozói körében annyira népszerű a briigádimozga- loim. A többnyire magányosan dolgozó vasutasok szívesen töltötték együtt társaikkal a szabad idejüket, szerették a közös programokat. Különösen a brigádtalálkozók és brigadvetélkedők voltak népszerűek. Ez utóbbit minden évben megrendezte a főnökség, s a komoly, nagy értékű gépekért, szállítmányokért és emberéletekért felelős vasutasak olyankor jót játszottak. Nos, hogy az idén hivatalosan egy tollvonással véget ért a munikaverseny- mozgalom, kimondták a brigádok megszüntetését is — ők valahogy nem akartak belenyugodni a társtalanság- ba, a közös programok folyamának megszakadásába. Tegnap aztán eldőlt: nem fontos az elnevezés, a szigorú szabályzat — az öntevékenységre, a szabadidő közös kihasználására. Ha egy társaság együtt van, bármit megtehet — ha a környezet is hozzásegíti. így aztán tegnap reggel vagy hatvan vasutas — szolnoki, abonyi, ceglédi, szajoli emberek, .— többségükben mozdonyvezetők, megtartották az 1989. évi csoportos vetélkedőjüket, a korábbi brigádvetélkedők folytatását. Granczer János, a vontatási főnökség vezetője és társai éppúgy ott ültek az elnökségben, mint ahogyan évek óta megszokták, vállalták a versenybizottság, értékelők szerepét is — a régi jó ismerősök, munkatársak meg tizenhat csoportot alkotva várták a feladatokat a csomóponti művelődési házban, később a tömegsportpályán. Aki látta a ceruzát rágó, szellemi totót kitöltő gond- terhelt-vidám embereket, aki szinte velük együtt izgult a fékvőtámasz, a bukfenc, a cigány kerék, a lovaglás, a hordónjárás sikeréért — rájöhetett: szabadnapjukat mindvégig kellemesen, egymással jó barátságban és meglehetősen vidáman töltötték. Megőrizték a sokéves hagyomány legkeliemesebb részét — maguknak, társaiknak. (SJ) Az SZKP Központi Bizottsága szerdán a főtitkári beszámoló és a platform tervezetének vitája után elfogadta a párt korábban nyilvánosságra hozott nemzetiségi platformját. A testület megítélése szerint a közvélemény széles rétegeinek támogatását élvező platform megfelel a peresztrojka követelményeinek, egyúttal pedig a szovjet föderáció megújításának, a nemzetiségi problémák megoldásának alapját adja. A Központi Bizottság ülése megbízta a Politikai Bizottságot, a köztársasági központi bizottságokat, a területi pártszerveket, hogy dolgozzanak ki konkrét tervéket Az egyre szűkülő anyagi lehetőségek ellenére töretlen lendülettel szervezte meg az idén is a Demisz szolnoki tagszervezetének sportbizottsága a Tiszaligeti Sportnapokat. A korábbi 26 alkalommal a jogelőd, a KISZ jelentős közreműködésével és hagyományteremtésóvel zajlottak le az események, amelyeken a sportolók remek közösséget alakítottak ki. Szombattól jövő csütörtökig sokszínű sport- és kulturális programok váltják egymást, önfeledt szórakozást nyújtva a résztvevőknek és a szemlélőknek egyaránt. A 27. tiszaligeti napok programja a következő: szeptember 22-én este hét órától medencébál a tiszaligeti strandon. Másnap, 23-án 8 órától kezdődnek a sportrendezvények: 10 órától a Fuss a fogyatékos társaidért a platformban foglaltak megvalósítására. Zárszavában Gorbacsov annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a nemzetiségi problémák a peresztrojka keretén belül oldhatók meg. Érzékeltetve a feladat sürgősségét, kijelentette, hogy már most is érezhetőek a megoldás késlekedésének kedvezőtlen hatásai. Határozott cselekvésre szólítva fel a párttagságot kifejtette: nem a régi értelemben vett határozott fellépésre van szükség, e felhívás most szellemi erőfeszítéseket és bátorságot követel. A későbbiekben hangsúlyozta, hogy a párttagoktól határo(Folytatás a 2. oldalon) tömegfutó verseny lesz; a strand mellett napközben ebéd- és vacsorafőző versenyt tartanak. A tiszaligeti szabadtéri színpadon délelőtt általános iskolások műsora látható, délután pedig első alkalommal rendezik meg a város középiskolásainak avatását. Este a sport- csarnokban Csiliagfény diszkó leSz. Vasárnap folytatódnak a sportesemények, amelyek közül ki lőhet emelni a Demisz pénzdíjas labdarúgótornáját. Kedden délután a Damjanich uszoda, csütörtökön délután pedig a Münnitíh körúti általános iskola lesz a sporttalálkozók színhelye. A többnapos rendezvény szervezésében vészt vállalt a városi úttörőelnökség, az MHSZ városi vezetősége és a Sportlétesítmények Igazgatósága. Hazankba látogat dr. Mario Soares Straub F. Brúnónak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra Magyar- országra érkezik dr. Mário Soares, a Portugál Köztársaság elnöke. Az idén is Tiszaligeti napok Szolnokon Hamis márkajelzések A kisiparosok által készített ruhaneműk forgalmazásának körülményeit vizsgálták meg a közelmúltban a fővárosi és a megyei kereskedelmi felügyelőségek. A vizsgálatok tanúsága szerint elsősorban az iparo- sök által újonnan alakított üzletek, műhelyek kultúráltaik, ezeknél sikerült a szakszerű kiszolgáláshoz a szükséges feltételeket biztosítani. iNem tapasztalható javulás a termékek kiszerelésében: változatlanul nem tüntetik fel a gyártó nevét és címét, az anyag összetételét, a főbb jellemző tulajdonságokat, a méretet, nem mellékelnék használati kezelési útmutatót a térmékekhez.A gyártóknak és forgalmazóknak csak elvétve van arról tudomásuk, hogy az új cikkeknél a forgalomba hozatal előtt kötelező az előzetes minőségvizsgálat. Az ellenőrök a korábbiakhoz hasonlóan gyakran tapasztalták, hogy ■hamis márkajelzéssel kerülnek forgalomba a kisipari termékek. A Boss, a Golf, a Benetton márkájúnak „álcázott” holmik ugyanis kelendőbbek, s drágábban is vevőre találnak. Az ellenőrzött kisiparosok, gmk-k, kisszövetkezetek termékeik méretezésére általában nem a magyar szabványt, hanem a külföldi S, M, L, jelzést alkalmazzák. Po zitüvumként érltékelhe tő, hogy az ellenőrök az ár- és minőség összhangját többnyire rendben találták, kirívóan rossz minőségű áruval nem találkoztak, öt évvel ezelőtt kezdeményezték a matematikatanárok a tiszafüredi Kiss Pál általános iskolában a számítógép használatának bevezetését. Üzemek, brigádok segítettek a pénz előteremtésében, sikerült 15 zsebszámítógépet vásárolni. Időközben a TIT keretén belül felnőttek részére is szerveztek tanfolyamot, amelyből kis bevételre tettek szert. így sikerült 6 Sinclair típusú gépet venni, amelyeken egész héten folyik a munka. Nagy segítség ez a technika- és matematika-tanításban, ezen kívül a gépek az iskola adminisztrációs munkáját is könnyítik Évek óta tartó barátság fűzi össze a török szentmiklósi öregfiúk futballcsapatát egy NDK-beli hasonló együttessel. Az évenkénti cserelátogatások során most éppen a németek vendégeskednek a városban, illetve a tiszapüspöki halásztanyán. A kapcsolat történetéről szól riportunk a 3. oldalon (Fotó: Mészáros) Nemzeti Kerekasztal Középszintű gazdaságpolitikai tárgyalások A Harmadik Oldal kezdeményezésére tegnap a Parlamentben középszintű gazdaságpolitikai tárgyalásra került sor a Nemzeti Kerekasztal (keretében. A tárgyalófelek között ismét képviseltette magát a Szakszervezetek Országos Tanácsa, amelynek delegációja mint ismeretes korábban kivonult a politikai egyeztető tárgyalásokról. Arra a kérdésre, hogy a SZOT jelenléte általános visszatérésnek miinősül-e vagy sem, Sándor László^ a SZOT főtitkára, aki egyben a Harmadik Oldal szóvivői tisztét is betöltötte, úgy válaszolt: a SZOT plénumának döntése értelmében a mozgalom csak a politikai egyeztető tángyalásoKon függesztette fel részvételét, a gazdasági-szociális ügyek tárgyalásában változatlanul részt kíván venni. Ebiből az alkalomból az MSZMP tárgyalóküldöttségének szóvivője, Ivárnyi Pal, a párt Központi Bizottságának titkára megerősítette: az MSZMP egyenrangú tárgyalófélként ismeri el a Harmadik Oldalt. Az Ellenzéki Kerekasztal részéről még a napirend tisztázása előtt afelől érdeklődtek, mi az értekezlet tulajdonképpeni célja, ment mint kiderült a meghívó eljutott ugyan a kezükhöz, de azt a szóvivőjük élőtit is ismeretlen okból érdemiben nem tárgyalták meg. A meghívóban a Harmadik Oldal napirendiként a gazdasági kérdésekkel foglalkozó albizottságok eddigi munkájának összegzését, valamiint a lakosságot leginkább foglalkoztató kérdésekben a tárgyalófelek nézeteinek ismertetését javasolta. Eredetileg arra várt választ, hogy az egye® delegációknak milyen elképzeléseik vannak egyebek között a foglalkoztatás biztonságának javításáról, az infláció leküzdésének lehetőségeiről, a nyugdíjrendszer átalakításáról, a lakásgondok megoldásáról, a tulajdonviszonyok átalakításáról valamint az adósságállomány kezeléséről. Ezekre azoniban most nem kaptak választ, mert az EKA nevében szóvivőjük, Tardos Márton, a Szabad Demokraták Szövetsége Elnökségének tagja a második napirendi javaslatot nem tartotta elfogadhatónak. Mint mondta, erre most EKA tagjai nem készültek fel, ugyanakkor olyan kérdésekben várják tőlük álláspontjuk előzetes kifejtését, amelyek a választási küzdelem sarkalatos tételei lehetnek majd. A Harmadik Oldal és az MSZMP tárgyalóküldöttsége viszont arra világított rá, hogy ezek olyan fontos gazdaságpolitikai kérdések, amelyek egy részében a választási taktika fölé keli helyezni a nemzeti érdekeket, s azokról mindenképpen szót kell ejteni. Végül is abban maradtak, hogy október 1-jéig a tárgyalófelek egyeztetik az általuk képviselt párt, pártok álláspontját ebben a kérdésben. Ezt az ígéretet a Harmadik Oldal öt szervezete — a DEMISZ, a SZOT, a Magyar Nők Szövetsége, a Hazafias Népfront és a Mün- nich Ferenc Társaság — nem tartotta kielégítőnek, mert képviselőjük úgy nyilatkozott: amennyiben a következő középszintű tárgyalás előtt az MSZMP, illetve az EKA nem vázolja elfogadható módon a felvetett kérdésekben álláspontját, részvételüket, az újabb megbeszélésen nem tudja garantálni. Az egyes albizottságok munkájáról szóló beszámolót a három tárgyalófél egymás között megosztva terjesztette elő. Mint az ismertetőkből kitűnt, az albizottságok túljutottak feladatuk tartalmi tisztázásán, a fő irányelvekről több pontban elvi megállapodás is született. A gazdasági válság stratégiai kérdéseivel foglalkozó albizottságban nagy hangsúlyt kapott nagyberuházásainak helyzete. Mivel a bős—nagymarosi vízlépcsőről olyan tájékoztatást kaptak az albizottság tagjai, (Folytatás a 2. oldalon) Ha Jászfényszaru, akkor kalap és Orion — sokaknak ez a kép ugrik be először a faluról. Ez igaz is, a valóság azonban jóval gazdagabb, árnyaltabb. A fóliázásról ismert jómódú nagyközségben az Orion vegyesvállalatot alapít, a tsz huzamosan kiválóan gazdálkodik, fejlődik, gyarapszik a falu, mégis szaporodnak a gondok. Nő az elégedetlenség és ilyenkor minden sérelem előjön. Fényszarusi változások című szombati riportunkban némi keserűséggel megszólal Csikós Ferenc tsz-elnök, és Kiss László volt tanácselnök, SZOT-tal való — feszültté vált — viszonyában a kormány kompromisszumos készségéről, a munkavállalói érdekképviselet és a kormány közötti találkozó összehívásáról, az infláció mérséklésének szükségességéről, a jogos bér- és szociális követelmények érvényesítésében a kellő tolerancia szükségességéről nyilatkozott Németh Miklós kormányfő. Az interjút a 2. oldalon közöljük.