Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-20 / 223. szám

1989. SZEPTEMBER 20. J^ÉOAP 3 n Még magasról nézvést megvolna az ország Épüljön-e tovább Szolnok? Tehát volt egy centralizált modellben működő gyakor­lat, ami nem tette eléggé komfortossá a települések életét. Ez viszont úgy igaz és azért lényeges, hogy nem a centralizáció a feltétlen probléma. Ugyanis Francia- országban, Bajorországban hasonló a helyzet, csakhogy minden tanyán van telefon, van autó, van úthálózat stb. Tehát a modellhez a min­dennapi életfeltételek iga­zodtak, tehát a modell mű­ködőképessé vált. Nálunk az a valószínűbb, hogy a model­len kell változtatni, mert csak így érhető el a telepü­léspolitikának az a célja, hogy a mindennapi élettér az egyes ember számára lehes­sen komfortosabb. Lényeges, főleg hazánk­ban, és erre is van Szolnok megyei példa, hogy a telepü­lésalakító spontán folyama­tokat nem szabad elfojtani. Mert ott van a Tiszazugi te­rület üdülőfunkciója. Több mint háromezer horgászta­nya vagy hobbikért, tehát spontán kialakult üdülő mű­ködik. Már Öcsödön is oszta­nak ilyen céllal telkeket. sodik” a vidék. Ha sokba kerül, akkor nem időszerű Dr. Csatári Bálinttal be­szélgetve arra is választ kér­tünk tőle, a kutatótól, hogy mennyiben változhat a gya­korlat azzal kapcsolatban, hogy sokszor éppen a legfej­letlenebb területekhez nyúl a fejlesztő a legkevésbé szí­vesen, — mondván — az ide invesztálható, egyébként kevés pénz, nem hoz látvá­nyos eredményt, hiszen az még az alapállapot elérésé­hez is kevés. Így, a gazdaság teherbíró képessége csökke­nése idején talán tovább nyílik az az olló, ami az egyes területek eltérő álla­potából adódik. Emiatt reá­lis veszélye lehet annak, hogy például telefonból to­vábbra is ott lesz kevés, ahol eddig is kevés volt, mivel itt a magasabb fajlagos költsé­gek miatt „nem érdemes” fejleszteni. Az ilyen jelenségek való­ban kedvezőtlenek, s ezek miatt más megoldásokra van szükség a jövőben. Ennek in­doka az is, hogy a települé­sek hálózata nemcsak egy szimbolikus valami, hanem egy nagyon is létező dolog. Azaz, ha Szabolcsban nincs munka, akkor sajnos létre­jön a Fekete vonatos ingá­zók tömege. S ez teher a fő­Szilas Péter Úttörővezetők országos konferenciája Értékelik a mozgalom több mint négy évtizedét Beszéljünk a szocializmusról Országos konferenciára ké­szül az úttörőmozgalom. A megváltozott társadalmi helyzet, valamint az év ele­jén lezajlott Beszélgetések sorozat tapasztalatai alapján döntött úgy a mozgalom or­szágos tanácsa, hogy novem­ber 24—26-ig megtartják az úttörővezetők X. országos konferenciáját Zánkán. Az értekezleten négy napi­rendi pont szerepel. Az első téma: az úttörőmozgalom negyvenhárom évének érté­kelése, hiánypótló vállalko­zás, hiszen eddig még nem készült ilyen jellegű össze­foglalás. Az. új egyesülési törvény alapján kell megal­kotni a mozgalom új alap­szabályát. Ez lesz a konfe­rencia másik fontos felada­ta. Majd ezt követően a kül­döttek áz országos tanács helyett ügyvivő testületet vá­lasztanak. A tervek szerint ez a testület irányítja majd a mozgalmat egy évig, ami­kor is újabb konferenciát Ugyanakkor ott van egy deklaráltan üdülőövezet, a Tisza-tó vidéke, aminek a kialakítása közel sem megy olyan olajozottan. Lezajlottak — s zajlanak — a nagy vándorlások, és tudjuk, hogy vannak olyan általános folyamatok, ame­lyek nem a szocialista urba­nizáció eredményei, hanem egyszerűen csak az urbanizá­cióéi. Tehát felmerül a tele­püléspolitika számára egy olyan kérdés, hogy akár Szolnokot kell-e még tovább fejleszteni? Kell-e akkor, amikor tudjuk, hogy 20 év múlva nő a vidéki népesség aránya? Angliában már 40 éve kialakult a második ott­honoknak a hálózata, és bi­zonyos értelmiségi szekto­rokban dolgozóknak mind­egy, hogy a tanyán van-e a számítógépük, vagy az adott hivatalban. Nem kell tehát beköltözni vidékről a mun­kahely miatt, a második ott­honok, a vonzáskörzet szere­pe felértékelődik. Ezeket a folyamatokat föl kell fedezni, és nem szabad félni attól, hogy „újratanyá­városnak is, jóllehet az egyes vállalatok munkaerőgond­jai enyhülhetnek. De ugyan­ez igaz a telefonra is. Ha egy fejlettebb táviközlésű város­ból fel akarunk hívni egy nagyon fejletlent, akkor en­nek nehézségei a hívó olda­lán is gondot akoznak. Eb­ből, az előbb említett fejlesz­tési 22-es csapdájából, csak úgy lehet kimászni, ha pél­dául az új Tisza-hidiak majd azon elv alapján épülnek, hogy azoknak működni kell, azokra szükség van, s nem az alapján, hogy mikor dön­tenek úgy: építsünk hid at. a Tiszára! A megoldás tehát csak az lehet, hogy a helyi gazdaság és politika, a helyi társada­lom érdekei diktálta elhatá­rozások integrálódjanak be a központi elképzelések so­rába. Az ilyen kapcsolat dia- lektikusságának feltétele persze alapvetően az, hogy a helyben megtermelt gazda­sági erőforrások helyben is maradjanak, helyi rendelke­zési jogokkal. Mert rossz te­lepülésfejlesztési döntés így is születhet, de kisebb való­színűséggel, és ami lényeges: a számonkérés lehetősége sokkal jobb. Ha mindez nem valósul meg a gyakorlatban, tartanak, amelyen hosszabb távra szóló programról hatá­roznak. Végül egy szándék- nyilatkozatot fogalmaznak meg a konferencia résztvevői. A napirendi témákhoz kapcsolódó írásos beszámo­lókat, tervezeteket rövidesen megkapják az úttörőcsapa­tok. Ezek mellett természe­tesen akármilyen más, a mozgalmat érintő kérdések­ről is eszmét cserélhetnek az érdekeltek. A csapattanács­kozásokat megyénkben októ­ber 22-ig tartják meg, ezt követően november 5-ig be­fejeződnek a városi értekez­letek is, amelyeken összesen tizenhárom küldöttet vá­lasztanak meg a résztvevők. A városi eszmecseréket nem követi megyei értekez­let. A Beszélgetések során ugyanis az volt a többségi vélemény, hogy ne legyen megyei konferencia, az or­szágos tanácskozás küldöt­teit a városi tanácskozáso­kon válasszák meg. - tg — akkor egy, a kecskemétiek készítette tanuLmány szerint 2000-re a román határvidék 30 km-es sávban elnéptele­nedik. S ez egy reális prob­léma, amivel már most kö­telező foglalkozni. A helyi politika persze nem helyettesíti, csak kiegé­szíti a központit. Például a borsodi iparvidék Ózd, Ka­zincbarcika, Miskolc egészen Leninvárosig, óriási struk­turális válságban van. Nem is képes a helyi politika mindent megoldani, mert egy idő után Budapestre is visszahat a régió. Hiszen a települések életének térbeli folyamatai nem állnak meg a megyehatárokon. A műhold és a mezőhéki telefon Ugyanilyen, eset az, amikor a közöspiaci országok intee- rációja keretében, bizonyos folyamatok, hálózatok akár nemzetköziek is lehelnek. Példaként szolgálhatnak er­re — többek között — a mű­holdak. Ott a műhold, itt a mezőhéki telefon a téma, de tudományos közelítésben ugyanazt jelenti mindkettő. Az a műhold ugyanis azért létesült, mert egy olyan in­formációs eszköz létrehozá­sa vált szükségessé egy kö­vetkező fejlődési szakaszhoz, aminek ez volt az optimális megoldási módozata. A településfejlesztés tehát nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy minden lépés, vagy éppen annak elmulasz­tása egy olyan képzeletbeli lepedőn történik, aminek ha az egyik csücskét megránt­juk Debrecennél, a másik vége Győrben elmozdul. A társadalom, gazdaság, tele­pülés folyamatainak térbeli­ségéből ugyanis ez adódik. Ezért az új típusú település­politika, ennek tükrében kell, hogy alakuljon, s ehhez idomuljon annak intézményi háttere. Ami a központi, a helyi — sőt — akár az egyé­ni részvételt is feltételezi, de úgy, hog^ az arányok mindig a szükség szerint alakulja­nak. S ennek elengedhetet­len feltétele a sok-sok szak­mát, szakterületet magába tömörítő kutatás. (folytatjuk) Következik: A' lepedő szindróma Pedagógus képviselők Napirenden a közoktatási alapellátás A közoktatási alapellátá­sok körének az általános és középiskolai oktatáson kívül tartalmaznia kell az óvodai nevelést is, mégpedig állami feladatként — állapították meg kedden a Pedagógusok Szakszervezetének a Felső- oktatási Dolgozók Szakszer­vezetével közösen rendezett tanácskozásán. A meghívott pedagógus or­szággyűlési képviselők egye:- éntettek azzal, hogy az ál­lamháztartási reformkon­cepció törvénnyé válása, amely a helyi önkormányza­tok feladatává teszi az óvo­dai ellátást, beláthatatlan következményekkel járhat a gyermekek, szülök és a pe­dagógusok számára is. Egyébként egy 1964-ben Ma­gyarország által is aláírt UNESCO-egyezmény állami feladatként határozza meg a közoktatást. Ebből pedig a gyermek személyiségfejlődé­sében meghatározó óvodai évek nem hagyhatók ki, Kísértei járja be Kelet-Európát, a posztkom- mun izmus kísérte te”. Olvas­ható a Frankfurter Rund­schau 1989. július 31-i szá­méiban. Társadalmiunk álla­potát jelenleg a nagyszámú ellentétes érzület, — gondo­lat és — törekvés amorffá, képlékennyé teszi. Bizony­talan annak kimenetele, hogy milyen állapotban szilárdul meg. Jelen van a kiábrán­dultság és kétkedés az el­múlt évtizedek társadalmi változásai és „eredményei” miatt. A társadalom egy ré­sze fél a radikális megúju­lástól. A visszahúzódó, ki­váró tömeg és az uralkodó kaszthoz valamilyen szállal kapcsolódó, visszahúzó erők mellett a társadalom, a nem­zet jövőjéért aggódók és aiz előrelépésért tenni akarók is érzékeltetik jelenlétüket. A korábbi időszaktól va­ló elhatárolódás jelzéseként a pártok, szervezetek han­goztatják, hogy nem ideo­lógiád, hanem programpár- tok, illetve szervezetek, an- tagoniszitikusan szembeál­lítva a programot és az ideo­lógiát. Azonban egyetlen társadalmi erőt jelentő párt, szervezet sem létezhet ideo­lógia nélkül, programja el­vi megalapozása nélkül. Ha ez az eltvi megalapozás rész­iben vagy egészen hibás, kor­rigálni, változtatni kell. Ha nem jó az ideológia, vagy egyáltalán nincs, a társadal­mi program ingoványra épül, ködössé válnak a stra­tégiai célok. Ma több szempontból sar­kalatos kérdések vetődnek föl. Milyen társadalmi formá­ció keretein bedül építsük a jövőnket? Melyek ennek a főbb tartalmi elemei? Szoci­alizmus épüljön Magyaror­szágon, vagy tőkés társada­lom? Ha szocializmust aka- rurtk, akkor hogyan határoz­hatjuk meg ennek pontos tartalmát? Marx és Engels tévednek a szocialista tár­sadalmi formáció megvaló­sításának kérdésében? Abban egyetértés van a társadalom különböző erői, politikai vonulatai között, hogy az országot ki keli mozdítani a mélypontról. A nagy kérdés azonlban, hogy imiként, milyen eszközökkel, milyen formában. Néhány kiemelés a politi­kai csoportoktól, platfor­moktól, pártoktól: „Nemzetünknek nincs kö­zösen vállalható jövőképe”. „Szocializmust, de másképp”. „A reformalternatívák zö­me az állam és a polgári jellegű liberalizmus hamis dilemmájában vergődik”. „Rendet kell teremteni a szocializmus keretei között”. A „létező szocializmus” keretei között? Tehetjük fel az utolsó kiemelésre a kér­dést. És itt folytassuk! A „létező szocializmus”, mint szocializmus nem léte­zik, semmi köze a tudomá­nyos szocializmushoz. A tár­sadalmi és politikai rend­szerében a prekapitalista társadalmi formációk szinte valamennyi ismertető jegye és jellegzetessege kimutat­ható az alapban és felépít­ményiben egyaránt. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek nemcsak maradványként, ha­nem a rendszer működésé­nek lényegi sajátosságaiként voltak, illetve (részben) van­nak jelen: össznemzeti mé­retekben megvalósuló natu- rálgazdálkodás; az áru és pénzvdszonyok fejletlensége; a gazdaságon kívüli kény­szer; a szabad munkaválla­lás és a szábad költözködés korlátozottsága; a politikai hatalom mindenhatósága és önkénye; a civil társadalom és a 'jogállamiság hiánya; a demokratikus szabadságjo­gok érvényesítésének korlá­tái; a különböző rétegek és személyek kiváltságos hely­zete; vezető személyek kul­tusza; a paternalizmus. A hatalomra került forra­dalmi munkáspártok az ál­lamhatalom abszolút birto­kában sem voltak képesek mind a mai napig a szoci­alista forradalmak alapvető célkitűzéseit megvalósítani, azaz a fejlett kapitalizmust történelmileg meghaladó — vagyis annál minden tekin­tetben magasabbrendű — szocialista társadalmat fel­építeni. Akkor Marx és En­gels tévedtek? Nem Marx és Engels a szocializmushoz, il­letve a kommunizmushoz való eljutást csak világmé­retekben tudta elképzelni, s mindvégig óvták a szocia­lizmus eszmerendszerének híveit az olyan leegyszerűsí­tett elképzelésektől, hogy valamiféle „helyi kommu­nizmusok” létrehozásával kí­séreljék meg a tőke világ­méretű uralmát megdönte- ni, mert az ilyen kísérletek — az objektív és szubjektív előfeltételek hiányában — eleve kudarcra volnának ítélve. Marx és Engels halála után éles vita bontakozott ki, és a munkásmozgalom megosz­tottságához vezetett az a kérdés: törekedhet-e a moz­galom a kapitalizmus világ- rendszerének azonnali forra­dalmi úton való, erőszakos megdöntésére, vagy pedig még hosszabb távon is a ka­pitalizmussal való tartós együttélésre, a kapitalista rendszeren belüli, békés esz­közökkel folyó polititkai küz­delemre kell berendezked­nie. Ma már világosan látható, hogy a forradalmi marxisták és kommunisták voltak azok, akik stratégiai szempontból mindvégig tévesen ítélték meg az imperialista háborúk nyomán kialakult történel­mi helyzetet és forradalmi lehetőségeket. Ezt a reform­erőknek az MSZMP októbe­ri kongresszusán ki kellene mondaniuk. Marx szerint a szocializ­mus olyan társadalmi for­máció, amely az áruterme­lésnek a tőkés termelési módban végbemenő kitelje­sedése és egyetemessé válása nyomán alakul majd ki. Azok a forradalmak, ame­lyek századunkban a tőkés világfejlődés szélére szorult, elmaradott, vagy gyengén fejlett országokban győze­lemre jutottak, egytől-egyig nem proletár, hanem széles tömegeikre támaszkodó ra­dikális népi forradalmak voltak. Ezekben sajátos mó­don keveredtek az antifeu- dális polgári demokratikus, az antílimperialista nemze­ti felszábadító és az antika­pitalista prole Lárf orradalom elemei. Ezeket a forradalma­kat proletárforradalmakká minősíteni, és eléjük a köz­vetlen szocializmusba va­ló átmenet történelmi fel­adatát állítani súlyos straté­giai és politikai hibának bi­zonyult A forradalmi marxisták ezzel a lépésükkel a szocializmushoz, illetve a kommunizmushoz vezető társadalmi fejlődés legfonto- sább történelmi szakaszát, a kifejlett árutermelés szaka­szát kívánták átugrani, vagy elkerülni. Ez nem sikerült. Mit eredményezett a „lé­tező szocializmus”? Közös, pozitív hatásként értékelhe­tő, hogy a tőkés vllágfejlő- dés szélére szorult, elmara­dott társadalmak megkésett ipari forradalmához és gyors ütemű modernizálásához szükséges erőforrások meg­teremtését, azok kiaknázását elősegítette. A differenciált hatások következményei kö­zül — a részletek mellőzé­sével — két terület megem­lítése fontos. A Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság, e két potenciális világhata- lom esetében ez a rendszer jelentős mértékben hozzájá­rult a tényleges világhata­lommá váláshoz. Legkevés­bé a közepesen fejlett kelet- és közép-kelet-európal or­szágokban bizonyult eredmé­nyesnek ez a prekapitalista típusú társadalmi-gazdasági modell. Ezek az országok a kapitalista fejlődésnek már egy előrehaladottabb stádiu­mában voltak „a szocialista átalakításaik” beindításakor, s így számukra a prekapi- tali&ta formáció irányába való „visszalépés” lényegé­iben súlyosabb következmé­nyekkel járt, s az európai fejlődés fő áramlataitól való leszakadást eredményezte. A szocializmus csak mint bosszú távú társadalmi* esz­ménykép fogható fel. Megje­lenési formái: eszme, érdek­rend; mozgalom; társadalmi - gazdasági formáció. A szoci­alista eszmerendszer és ér­tékrend elemei bizonyos mértékig fellelhetők minden társadalmi formációban, kü­lönösen a kibontakozási sza­kaszában. A főbb jellemző elemei: a társadalmi egyen­lőség és igazságosság eszmé­nyének gyakorlati megvaló­síthatósága, az emberi mél­tóság realizálhatósága; az osztálynélküld társadalom; a kizsákmányolástól mentes és állam nélküli társadalom, az önigazgató társadalom; a szolidaritás és létbiztonság megvalósíthatósága; a kö­zösségi tulajdonforma kiala­kulása. Szükséges legalább egy megjegyzést tenni: a kö­zösségi (szocialista) tulaj­don nem azonos az állami tulajdonnal. Az eddigiekhez képest te­hát új, tágabb horizontú ösz- szefüggésekben kell szemlél­ni a szocializmus esélyeit és lehetőségeit. Tudomásul kell vennünk, hogy a radi­kális népi forradalmakat (ezek nem tévesztendők ösz- sze a proletárforradalrnak- fcal) végrehajtó országok számára — a polgári demok­ratikus társadalmi fejlődés alternatívájaként — a népi demokratikus jellegű társa­dalmi fejlődési, út volt _ és maradt az egyetlen reális szocialista orientációjú fej­lődési irány. Éppen ezért, az évtizedekig tartó történelmi útvesztás után, most erre a fejlődési útra kell visszatér­ni, csak ez vezethet ki a tör­ténelmi zsákutcából. Ennék az útnak a fő jellemzői: né­pi szuverenitás; parlamenta­rizmus; hatalommegosztás; valódi önkormányzat; piac- gazdaság ; versenys zabadság, versenysemlegesség; szociá­lis védőháló; az állampolgá­rok számára megnyugtató létbiztonság; a gazdasági, va­lamint a politikai kiszolgál­tatottság és fenyegetettség állapotának megszüntetése. fl népi demokratikus út — mint a polgári demokra­tikus társadalmi fejlődés alternatívája — gazdasági alapját tekintve változatos tulajdoniformákra épülő, sok- szektoros piacgazdaságot je­lent, vagyis tőkeviszonyokra épülő árutermelést. Ebben a közösségi tulajdonformák széles skálája mellett (ami a családi tulajdontól a ki- sébb és nagyöbb társadalmi csoportok, munkahely i és la­kóhelyi közösségek csoport­tulajdonán át egészen az ál­lami, ösztársadalmi tulajdo­nig terjed) valóságos és egyenlő vensenyhelyzetben az egyéni és magántőkés tulaj­don is megtalálható. E pluralista gazdasági alapra egy ezzel teljesen összhangban álló pluralista politikai felépítménynek kell épülnie, valódi népkép­viseleti, érdekszervezeti rendszer keretében, alkot­mányos jogállamiság for­májában. Dr. Jernci Bálint

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom