Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-16 / 220. szám

1989. SZEPTEMBER 16. J^Jépíap 7 A Kassai úti iskola részvételével Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja! Szövetség a színvonalasabb oktató-nevelő munkáért A 'pedagógiáiban szentlő- rinci 'kísérletként isiméit programot — amelynek Gás­pár László a szellemi atyja — tizennégy intézmény kö­veti az országban, köztük a Szolnoki Kassai Üti Általá­nos Iskola. Mint ismeretes 1982-ben a Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola létrejöttével megváltozott a Kassai úti intézmény „pro­filja”. Az ének-zene tago­zatos képzést a diákok és a nevelők döntő hányada „ma - gával vitte” az új 'síkodéba. Az addig is jó hírnévnek ör­vendő Kassai úiti iskola pe ■ dagógusaii többféle, eredmé­nyesnek ígérkező kísérletet tanulmányozták át, hogy va­lamely i:ket 'megvalósítva to­vábbra is megmaradjon az intézmény vonzereje. A har­madik osztálytól bevezették az angol tagozatot, s miu­tán megismerkedtek a szent- lőrinci -kísérlettel, csatla­koztak a programhoz, ame­lyet négy speciális alapteru- tete különböztet meg a töb­bi tantervitől1. A négy terü­let a tanulás -tanításánál-: módija, a közösségi, termelő- munka ihevezetése, a közéle­ti nevelés, valamint a sza­badidő hasznos eltöltésének szervezése. A tizennégy iskolában ter­mészetesen különböző mó­don, az adottságoknak meg­felelően valósiul meg a prog­ram. A Kassai úti -iskolában például isikolaboltot működ­tetnek, igomlbát termesztenek a gyerekek. Az intézmény „erőssége” azonban az ön- kormányzat működtetése. Az eddig kialakított gyákar­Folyóiratot is adnak ki lat bemutatása valamint a továbbfejlesztés lehetőségei­ről1 szóló pályamunkával egyébként 600 ezer forintot nyert az idén az iskola az országos közoktatásfej leszte- si alapból. Nem véletlen hát, hogy október első napjaiban a szolnoki iskolában tartja meg eszmecseréjét az ön- korimányzatról a tizennégy iskola tantestülete. Az intézmények egyébként az idén tavasszal iskolaszö­vetséget alapítottak, s Ke­mény Gábor nevét vették fel. Az alapitó nyilatkozat­ban többek között az olvas­ható: „A Kemény Gábor Is­kolaszövetség szakmai társu­lás; alapvető céLja azoknak a gyakorlati törekvéseknek, iskolafejlesztési kezdeménye­zéseknek az összefogása, amelyeknek legfőbb jellem­zője az iskola és az élet kap­csolatának, egymásra hatásá­nak erősítése, az oktatás és az értékteremtő munka egy­ségének megteremtése, az önkormányzó islkolakózösseg kialakítása a minden ember minden tehetséges — és tár­sadalmilag lényeges — irány­ban való fejlesztésének prog­ramja alapján. A szövetség, úgy tűnik, életképes vállalkozás. A megalakulást követően mar egy folyóiratot is kiadtak Embernevelés címmel. Em­lékeztetvén a korábban a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének elméleti folyóiratára, amely ugyan­ezt a címet viselte, s 1945- től néhány évig Kemény Gá­bor szerkesztette. A folyó­irat pontosabban periodika — a próbaszámban ugyiarvs jelzik, hogy a továbbiakban negyedévenként jelenik meg — főszerkesztője dr. Kocsis József, a SzentLőrinci I. sz. Kísérteti Általános Iskola igazgatója. A szerkesztőbi­zottság egyébként tegnap ugyancsak a Kassai úti is­kolában tartott ülést, ame­lyen elemezték a megjelent számot, s megtervezték a kö­vetkezőt. Az eddig csak szűk köriben ismert, olvasott próbaszám figyelemre méltó tanulmá­nyokat tartalmaz. Gáspár László A neveléselmélet re- hábiliitációjáról értekezett, Kuícsanda Ibolya pedig a kí­sérlet, adaptáció, modellkö- vetésről írt tanulmányit. Be­mutatkozik a folyóiratban a kísérletiben részt vevő me- zőgyáni iskola, s méltató cikk olvasható Kemény Gá­bor munkásságáról, öröksé­géről. Az embernevelés megjele­nése új színt hozott a peda­gógiai szákirodailomiba. S új fórumot is, amely tehető­séget teremt a tizennégy is­kolának, hogy hírt adjon magáról, a pedagógusok megoszthatják másokkal töprengéseiket, örömeiket, sikereiket, gondjaikat. S- persze nemcsak egymás kö­zött, hisizen az Embernevelés­hez 'hozzájuthatnak más is­kolák, más pedagógiai prog­ramot kővető intézmények tanítói, tanórai is. — tg — Erdei művelődési ház Szolnokon Folyamatban van a műszaki átadás Meglepően hamar, keve­sebb mint egy év alatt ké­szült el a Nagy alföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság erdei művelődési .háza és oktatási központja, amely­nek műszaki átadása 25-én Lesz. A létesítmény felépíté­sére a múlt év közepén .ír­ták ki a versenypályázatot, amelyet legkedvezőbb aján­latával a Szivárvány Építő­ipari Kisszövetkezet nyert el. A Szolnok Széchenyi város­részihez közel eső területen ideális — erdős — körülmé­nyek között valósulhatott meg az erdei kulturális köz­pont, amelynek összes költ­sége 19,5 millió forint volt. Ezt túlnyomó résziben a NEFAG biztosította, de a MÉM is ihozzájáriulit 6 millió forinttal a beruházáshoz. Annak ellenére, hogy a ház a NEFAG tulajdona, és a szolnoki Erdészeti üzem kezelésében van,, azt szeret­nénk, ha minél több érdeke ilődő keresné fel a házat, és tekintené meg a benne .Lévő kiállításokat és trófeákat. A kulturális programok kiala­kításán egyébként most dol­goznak a szakemberek. Az oktatási -m űvei ő dési bázist a vállalat a közeljö­vőben tovább kívánja bőví­teni egy tanműhellyel, & ez­zel az elméleti képzés mel­lett a gyakorlati fogásokat is megtanulhatják és vizs­gákat is tehetnek az erdé­szeti szakemberek, ezáltal egy helyen, korszerű körül­mények között válik lehető­vé a dolgozók képzése. Ha a műszaki átadás során különösebb hibákat nem fe­deznék ifel a szakemberek, akikor hamarosan sor kerül­het a 'ház birtokba vételére. — mta — Utcanév-változtatási tervek Főváros-szerte, így a VI. kerületben is előkészülnék egyes utcanevek megváltoz­tatására. A kerületi tanács igazgatási osztálya megkérte a különböző társadalmi szervezeteket, pártokat, hogy fejtsék ki véleményü­ket az utcanevek megvál­toztatásáról. A legtöbb javaslat azt szorgalmazza, hogy a Nép- köztársaság útját ismét hív­ják Andrássy útnak, a No­vember 7. teret pedig Ok­togonnak, vagy Október 23. térnek. Ugyancsak indítvá­nyozzák, hogy a Majakovsz­kij utcát nevezzék Király utcának, míg a Rudas Lász­ló utcát ismét Podmaniczky utcának. A VI. kerületi tanács le­velére válaszolva a Kisgaz­dapárt kerületi szervezete azt az álláspontot fejtette ki, hogy az ország jelenlegi súlyos gazdasági válságá­ban az utcanevek megvál­toztatása nem tartozik a sürgős feladatok közé. Az MSZMP kerületi bizottsága pedig nem kívánt javasla­tot tenni. Elhalnak a vidéki mozik Yezsenyben már közel két éve bezárt a Kossuth Filmszín ház. Falugyűléseket még lehet tartani benne A magyarországi vidéki mozik bezárása országos gondjainkhoz képest baga- tell ügynek tűnik; Pedig nem az. Riasztó, kísérteties láncszeme egy folyamatnak, a falvak kulturális élete el­sorvadásának. * * * A mozi. Nosztalgiakeltő szó. A hőskorban — még néhány évtizeddel ezelőtt is — vándormozisok jártak fa- luról-falura, s vetítésük az egész közösséget lázban tar­totta. A film előtt összegyűl­tek az emberek, ki pletykál- kodták magukat becsülete­sen, s utána feltöltődve — vagy ha a film rossz volt — feldühödve bandukoltak hazafelé, megtárgyalva a látottakat. A mozi embere­ket tett barátokká, ellensé­gekké. a mozinak súlya volt. Nem egy bizonyos filmet akartak megnézni az embe­rek. hanem — egészen egy­szerűen — moziba jártak. Nem volt oly települése az országnak, ahol vetítés ne lett volna. Igény volt rá, igaz nem volt tévé. nem volt video. A legkisebb fal­vakban is létrejött egy rendszeres vetítési hely, egy állandó mozi, mint az információ és értékközvetí­tés fő letéteményese. A mo­zi? A MOZI a múlté. Vá­rosokban, nagyobb telepü­léseken vannak filmszínhá­zak, vetítés is sok kisebb te­lepülésen. De a- mozi már meghalt. Szolnok megyében sokáig minden településen volt ve­títés. Ma már csak ott van, ahol nem ráfizetéses. A moziüzemi vállalat minden­hol hajlandó vetíteni, ahol garantálják, hogy legalább az önköltsége visszatérül. Ezt nem minden faluban képesek megtenni, s ahol nem. ott a vállalat szerző­dést bont. Magyarul: a fajú mozi nélkül marad. Bezár­ják a régi épületeket, azok meg omladozva csúfítják környezetüket. Nem a vállalat hibás ezért a helyzetért, hiszen — mint minden más vállalat — érdekelt a nyereség ter­melésében. Ma már csak háromféle megítélése van a filmeknek (régen sokkal több volt): kiemelten tá­mogatott. támogatott és já- rulékoltatott filmek vannak. A támogatott filmek vetíté­si száma után a vállalat központi pénzből is része­sül, a járulékoltatott filmek után pedig (általában ezek nyugati sikerfilmek) külön adót köteles fizetni (igaz, itt a jegybevétel utáni nye­reségből komoly haszon származik). A vállalatnál is emberek dolgoznak, jutal­muk attól függ, hogy az összbevétel mennyire rúg. Ne őket hibáztassuk, ha a veszteséges vetítések szá­mát csökkenteni igyekez­nek. Néhány évvel ezelőtt a vállalat csak akkor kapott állami támogatást, ha a be­mutatott filmek több mint fele a támogatott filmekből tevődött össze. Ez azt jelen­tette akkor, hogy a filmek­nek közel a felének magyar és a szocialista táborban készült alkotásnak kellett tennie. Így juthatott egy-egy megyei vállalat milliós nagyságrendű támogatáshoz. Ez a szisztéma mára már oldódott, veszített merevsé­géből. A támogatás megíté­lésekor fontos szerepet ját­szik a művészi érték is. Ám az egyértelműen politikai indíttatású régi rendszer megszüntetése negatívumok­kal is jár. Ilyen a felhőtlen szórakozást kínáló filmek burjánzása, s ilyen az is, hogy a vállalatnak nem éri meg sak kis falu mozijának fenntartása. A látogatottság utáni haszon nagyobbnak bizonyul az egyre csökkenő állami támogatásnál. A vetítéshez feltétetek is kellenek: gépész, terem, fű­tés, takarítás, szállítás. Sok függ a mozik helybeli üze­meltetőjétől. Tiszajenőn legutóbb öten voltak kí­váncsiak a vetített filmre, mégis működik a mozi. Az üzemeltető gondja az, hogy más forrásból tegye rentábilissá a vetítést. Van, ahol tanácsok, téeszek se­gítenek, van ahol a művelő­dési központok nem kérnek terembért a vetítésért. De van olyan is. hogy nemhogy segítség, de igény sincs a vetítésre. A helyiek aktivitá­sa nélkül pedig sok kiste­lepülésen megpecsételődik a mozi léte. A moziüzemi vállalat ket­tős szorításban él. Igazi sze­repe az értékközvetítés len­ne („A mozi a kultúra utolsó bástyája!”), de min­den a másik pólus felé szo­rítja, a szórakoztatás, a nyereségszerzés felé. A jö­vőben elképzelhető, hogy a megyei moziüzemi vállalatok önállóvá válnak, vagy az is — még nagyobb jaj a vidé­ki moziknak -—, hogy vala­melyik új filmforgalmazó cég veszi meg őket. Állító­lag csak olyan települése­ken éri meg állandó mozit fenntartani, ahol legalább ötezren élnek. Ha a kultú­rára fordított állami támo­gatás továbbra is csökken, akkor a vállalatok csak ott fognak vetíteni, ahol azon­nali hasznot remélhetnek. Nem ők a hibásak. De azok sem, akik vidéken él­nek. A kis falvakban lassan el­halnak a mozik. Az ott élők tehetetlenségükben még ma­gyarázatot is keresnek: „Űgyjs elmennek innen a fiatalok. Úgysem nézném meg azokat az új gyilkotó- sakat!” Az öreg, bezárt épü­letekről hull a vakolat, be­tört ablakokkal magányo­san nézik a puszta udvarom kát. Ugye, ismerik a régi gyermekjátékot? Először szinte suttogva kel] monda­ni: Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja! Utána középerővel, végül az egész csapat har­sogja : Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja! Mi lesz a vidéki mo­zikkal? Budai Mátyás Nagy Sándortól a gyufacímkéig A gyűjtés szenvedélye egyidős az emberiséggel, hi­szen őseink életmódját is így jellemzik a tankönyvek: vadászó, halászó gyűjtöge­tő. Persze, akkortájt a gyűj­tés bölcs előrelátásból volt kötelező, kedvteléssé csak akkor válhatott, amikor az anyagi javak már nemcsak a közvetlen megélhetést szolgálták. A műalkotások első ne­ves gyűjtőiéként általában Makedónja egykori királyát, Nagy Sándort (i.e. 356—323) nevezik meg a források, aki összehasonlíthatatlanul könnyebb helyzetben volt, mint a mai műgyűjtők: vi­lághódító hadvezér lévén el­vihetett bárhonnan bármit, ami megnyerte tetszését. Közgyűjteményeket, közön­ségnek szánt tárlatokat az ókori Rómában nyitottak először. A magyar gyűjte­mények első példái a hon­foglalást követő évekből idézhetők, s találóan jegyzi meg Berkó Pál és Fehér Béla Ki mit gyűjt? című munkájában (Gondolat, 1980), hogy első gyűjtőink egyike maga I. István lehe­tett, aki — hatalmas anya­gi áldozatoktól sem riadva vissza — több szent erek­lyéit is megszerezte. Megfigyelhető, hogy a gyűjtőszenvedély hosszú ideig összekapcsolódott az értékek felhalmozásának nem egyértelműen vonzó emberi törekvésével. Ám az évszázadok során kiszélese­dett a gyűjtés témaköre, s már nemcsak a közvetlenül vagyont jelentő értékek, hanem a máspk szemében hóbortosnak tűnő ötletek is motiválhatták egy-egy gyűj­temény kialakítását. Mi mással magyarázhatnánk a 18. század második felében élt pesti polgár, Reicher Jakab csat- és fésűkészítő mester zsemlyegyűjtemé­nyét? Hogyan válik valaki gyűj­tővé? Az út sokirányú le­het, a kiindulásiban azonban egy pont közös: a figyelem. Felfigyelni rá, észrevenni azt, ami egy gyufacímke- sorozatot széppé tesz, s fo­gékonyan állni azok előtt az információk előtt, amelye­ket a holt tárgyak közvetí­tenek felénk. Aki képes er­re, az máris potenciális gyűjtő, csak a megfelelő al­kalomra vár. anélkül, hogy sejtené sorsát. Mert gyűj­tővé válni, az bizony sors! Akit egyszer .^megfogott”, az nem szabadul tőle többé — az már egy kavicsra vagy egy faágra is másként tekint, mint a közönséges halandó. Sajnáljuk, vagy irigyeljük ezért? Mielőtt válaszolnánk, gon­doljuk csak el, mit ad a szenvedélye a gyűjtőnek, s mit követel az érzésért cse­rébe. Adja a fölfedezés örö­mét. a gyarapodás kellemes érzetét, s közben új isme­reteket, mind a gyűjtemény tárgykörében, mind ahhoz kapcsolódva, s új emberi kapcsolatokat is. Amit köve­tel: szívós, kitartó, követke­zetes kutatást, rendszerező tudást, a gyűjteményről va­ló gondoskodást, sok más időtöltésről való lemondást. Dehát ilyet az ember min­den. számára fontos dologért szívesen és önként vállal, az adok-kapok mérlegnek pe­dig ezúttal egy különös sa­játossága van: mindkét ser­penyőbe csak pozitív dol­gok kerülnek. — Schöffer —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom