Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-15 / 219. szám
4 1989. SZEPTEMBER 1; Néplap Megméretett-és szegényesnek találtatott Gondolatok a megyeszékhely nyári komolyzenei programjairól Három orgona hangverseny a 'belvárosi Nagytemplomi ormiban — a „többi néma csend”. Vajon elég-e ennyi annak a nem túl nagy, de stabil létszámú zenerajongónak Szolnokom, akik az igényes zenét szeretik és annak megha-Ugatásáért némi anyagi áldozatra is hajlandók? Hogyan lehetne a jelenlegi -körülményeik figyelembe vételével színesebbé tenni a város nyári zenei életét? A meditálást kezdjük a 'komolyzenei események Lehetséges helyszíneinek végiggondolásával. Természetes dolog, hogy olyan nagy befogadóképességű helyiségek, mint a Szigligeti Színház vagy a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ hangversenyterme számításba sem jöhetnek,, hiszen a nyár hónapokiban sökan eLutaz- nak nyaralná, s így az állandó hangversenylátogatók szalma erősen megfogyatkozni. Ideális helyszín lehetne a már évek óta nem funkcionáló múzeumudvar, sók szép régi koncert tanúja. A remélhetően nem túl hosszú ideig tartó tatarozási munkálatok 'befejeztével ez a meghitt hangulatú -udvar ismét szolgálhatna szabadtéri -koncertek célj-ára. Két kisebb 'befogadó képességű terem azért jelenleg is akad Szolnokon: a városi tanács díszterme, no és — habár kissé -visszhangos — a Galéria. A helyszín hiánya tehát — nem a'kadály. A -nyári hónapokban nem minden művész és együttes vállal szereplést: sökan pihenésre fordítják ezt az időszakot. jó páran pedig külföldön -koncerteznek. Az Országos Filharmónia bérleti hangversenyszezonja sem terjed 'ki a nyárra. Akadályt jelenthet még az esetlegesen szereplésit vállaló szólisták és együttesek magas fellépti díja is. Ha az ötletek fogytán vannak érdemes — és cseppet sem széigyelni való — szétnézni: hogyan csinálják másutt? Hogy tehet az, hogy vannak Szolnokhoz hasomö, vagy annál kisebb lélekszámú városok, ahol pezsgő hangversenyétet van nyáron is? Természetesen nem a fő város jóval kedvezőbb körülmények között zajló zenei életét vagy Szeged szabadtéri játékait keli elér he t e*- len példaként emlegetni (ámbátor Szegeden is a „nulláról indulva” vetette meg a ma már világhírű rendezvények alapját egy lánglelikű muzsikus: Vaszy Viktor! (De ott van -példának Szekszárd, ahol igen ügyes ötlettel teremtenek gazdag zenei életet szinte egész nyáron' át: gregorián zenei kurzust hirdettek, majd azt követően a fuvolisták és orgonistáit ■tartották meg országos továbbképzésüket a szolnokihoz adottságaiban rendkívül hasonlatos Galériában. E továbbképzések „költség- kihatása” mindössze néhány rangos előadó tiszteletdíja — de könnyen meglehet, hogy a hallgatók készséggel kifizetett részvételi díja erre is fedezetül szolgál. S az eredmény? Három -heti „ingyen koncert” a város lakóinak, hiszen — ha már úgyis ott vannak — a résztvevők — ákik közül nem egy hangszerének művésze — meg sem tudják állni, hogy szólistaként vagy együttesekké alakulva minél sűrűbben ne lépjenek -közönség elé. De hasonló példával! más városok is szolgálnak. Nyírbátor zenekari tábort szervez, Esztergom a giltár művészeinek ad otthont, Barcson a rézfúvósok „tanyáznak” jó pár napon át... A példáikat -bizonyára lehetne sorolni tovább is. Az ötlet, a példa tehát adva van, csak utána kellene nézni, melyik az a ma még „árva” hangszer, amelyike*’ még senkii sem fogadott be kedves házigazdaként nyáron — és máris -giazdagabo tehetne az a nem túl rózsás kép, melyet a nyár mutatott. Szathmáry Judit Egyedül vagyunk? Váncsa Ildikó kiállítása Szolaokon A -megyei művelődési központ galériájában látható Váncsa Ildikó festőművész kiállítása. Váncsa Ildikó az 1980-as évek elején indult festőgeneráció tagja; a. Képzőművészeti Főiskolán Kokas Ignác -növendékeKén-t végzet!. Az elmúlt Ibő fél évtizedben igen gyakran kiállított, részese volt különböző nem Bohóc zetközi tárlatoknak is, 1986- ban egy római afcvarell-be ■ mutatón elismerő oklevélben részesült. A hazai kiállítási naptárra -természetesen sokkal „zsúfoltabb” volt, például a mezőtúri, szolnoki, kisújszállási, gyulai kiállításai gyákmam követték egymást, s a 'bemutatott munkák bizonyították Váncsa Ildikó festői -termékenységet. A mostani, szolnoki tárlaton bármincegynéhány képpel szerepel, közöttük néhány 1983-ban, 1984-lben datált, de zömével új munkákkal, amelyeknek javarésze az alkotó 1984—88 közötti, mezőtúri éveihez kötődik. Megszoktuk Váncsa Ildikótól, hogy képei igen erős gondolati töltésűék, véleményét kontúrozó ttan mondja él a vászonra vitt jelenségekről. Egyenesen „istenta- gadónaik” — a fogalom át- vitten értelmezendő! — is felfogható a Békét a világnak című hat évvel ezelő .l festett képe — a dátum ezúttal nagyon fontos — amelyiken agresszív figurák ordítanak. A Langyos víz című kompozíció megfestéséhez sem csupán művészi ih- ■-tettség beillett, hanem politikai bátorság is. Sűrűn vissza-visszatérő témája a „Bohóc”, amelynek legsikerültebb darabjai igen erős érzelmi töltésűek, különböző életérzések kritikájaként is felfoghatóak. Külön vonulat Ván-csa Ildikó festészetében -az elma- gányosodó, valamiféle kataklizmától -tartó ember megjelenítése. Erről nemcsak a többnyire nagyméretű vásznakon egyedül megjelenő, gondolati görcsökkel vívódó figurák tanúskodna-K, de különböző státuszú, ön- arckép-jellegű festményei is. Általában igen expresz- szívek ezek a 'képek, föltétlenül azokat érezzük -kifejezőbbeknek, gondolati asszociációkra serkentőknek, amelyek gazdagabb színv lágúak, Élletközeliibbek ez ik a munkák a „kék Korszak ’ képeinél, amelyek -közül némelyiknél a mondanivaló hangsúlyozása nagyon is előtérbe kerül, esetenként a fes- tőiség rovására. A későbbiekben válhat nagyon izgalmassá ez a „'lemeztelenített'’ látásmód, hiszen egyértelműnek -tűnik, hogy festőnk legújabb képei az útkeresés jegyében fogantak. Vitára késztetik a nézőt ezek a 'képek, s ez nem más, min-t az alkotóban inspirativen jelentkező kérdések folytatása. — ti — Kölcsön ruhában, kölcsön papucsban, mégis sikerrel Néptánccsoport alakult a Tiszaparti Gimnáziumban Vannak országok, ahol szinte az anyanyelvvel együtt sajátítják el a gyerekek a néptáncot is. Nálunk sajnos a tantervek az énekkel, az irodalommal, s a rajzzal „elintézték” a művészeti nevelést. E szemlélet ellen hat Zsolnai József értékközvetítő és képességfejlesztő programja, amelyben a tantárgyak között szerepel a néptánc is. A jobbára törökbálinti kísérlet néven ismert program szerint jelenleg ötven általános iskola nevelői dolgoznak, köztük a szolnoki Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskolában. A néptánc hazafias nevelésben, identitástudatban játszott szerepével persze más iskolák pedagógusai is tisztában vannak. A műfaj költséges volta -miatt azonban csak kevés intézmény vállalkozik néptánc-csoport alakítására. Éppen ezért örömmel adunk hírt egy újabb iskolai néptáncegyüttes létrejöttéről. A szolnoki Tiszaparti Gimnáziumban dr. Kovács Sán- dorné tanárnő kezdeményezésére tizenöt lánnyal alakult meg a csoport. Az első fellépésüket egy iskolai ünnepségen tartották meg, majd idén tavasszal szerepeltek a diáknapok megyei bemutatóján Jászberényben. Kalocsai táncot jártak kölcsön ruhában, kölcsön papucsban, viszont saját zenekarral. Műsorukat ezüst oklevéllel jutalmazták. Az együttes a nyáron az „Ha egyvalamit elhallgatsz, elhallgatod azt is, ami belőle következik.” 1947. augusztus 15-e India függetlenné válásának napja. Ugyanebben az évben született Salman Rushdie Bombay- ben. Második regénye, Az éjfél gyermekei világhírűvé tette, jelentőségét párhuzamba állítják Marquez Száz év magány című alkotásával. Ez a mű (magyarul 1987-ben jelent meg) még indiai témájú családregény. Az író már ifjan Londonban telepedett te, angol nyelven alkot. „Kivándoroltam egy országból (Indiából), s kettőben lettem jövevény (Angliában, ahol élek, és Pakisztánban, ahová, akaratom ellenére, a családom költözött)” — írja. Angliában a Kelet bűvölete vonzza, ha Pakisztánba utazik, akkor Európa kiszámítható biztonságáért fohászkodik. (Óhatatlanul jut eszembe a hányatott sorsú, bölcs Babel, aki Sinkó Ervinnek azt mondta, hogy Szovjet- Oroszországban realista— zsidó—kummunista írónak lenni nem könnyű, de mindezek mellett még ugyanitt magyarul író jugoszláviai — magyarnak lenn! ...?) Rushdie őrlődik, otthon akar lenni valahol — és sehol sincs otthon. Szakítani akar származásával, múltjával, de minden idegszála, minden gondolata a Kelethez fűzi, amit hideg racionalizmusa nem akar tudomásul venni. Harmadik regénye, a Szégyen. 1983-ban jelent meg (magyarul 1989-ben), ezt -a szakítást volt hivatott véghezvinni: „Búcsú ez a regény, mondogatom magamnak, utolsó szavam a Keletről, amelynek testéről, oly sok éve már, leválófélben vagyok”. Salman Rushdie meg akar szabadulni régi gyökereitől, attól a gravitációtól, mely gyermekkora óta fogvatartja. De ez — szerencsénkre — nem sikerül. A régi béklyókat megtartva újakat szerez, keleti és nyugati kultúra viaskodik műveiben. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Kelet győzött. Hiszen — magyarul még meg nem jelent művéért, a Sátáni versek című regényéért — halálra ítélték az iszlám fundamentalisták, s nyilvánosan elégették könyvét. Valószínűleg nem a londoni éjszakákról mesél a mű, hanem inkább Keletről, annak vallási fanatizmusáról, melyről az író képtelen hallgatni. A Szégyen című regény Pakisztánról (= „tiszták, igazak földje”) szól, de az író néha ezt szándékosan keveri a Pekkávisztán (— „a vétkesek földje”) szóval. A Szégyen is egy nagy család- regény. Rushdie,— látszólag — állandóan fecseg és anek- dotázik. Leírja, hogy nem akarja leírni azt, amit végül Az együttesalapítók egy csoportja NSZK-ban vendégszerepeit, mégpedig egy véletlen folytán. A Xalíinnka, a Szolnoki Tallinn Általános Iskola néptánccsoportja helyett vettek részt az oldenburgi nemzetközi táborban és fesztiválon. A Tallinnka ezúttal ugyanis nem tudott eleget tenni a meghívásnak. Az első külföldi szereplés, a siker a legjobb toborzónak bizonyult. Az új tanévben már huszonötén táncolnak a gimnázium együttesében Juhász Béla, a Miklós Együttes tagja irányításával. Jelenleg kisújszállási vendégszereplésre készülnek. Szeptember végén műsort adnak és táncházat tartanak a hagyományos Ligeti napokon. A repertoárjuk sárközi, dunántúli, kalocsai, csíki, kalotaszegi táncokból all. A kékfestőből készült ruha már kinek- kinek a sajátja, de a kalocsait még mindig kölcsönzik. Igaz, már ez utóbbihoz ü megvan a kötény, amelyet szabadidejükben hímezget- nek a lányok. Szinte minden költség e szülőkre hárul, bár azért kapott segítséget is a csoport A Miklós Együttestől kölcsör ruhákat, a városi tanácstó! ötvenezer forintot, a megyei tanácstól pedig a buszt az utazáshoz. Az együttes közeli tervei között szerepel a minősítc vizsga, a megmérettetés szakmai zsűri előtt. Ehhez szélesítik a műsorukat, készítik a ruhákat. S persze várják az utánpótlást azokból az általános iskolákból, amelyekben van néptánccsoport. Hiszem nem titkolt célja az együttes létrehozásának, hogy lehetőséget teremtsen a diákoknak a nép- tánetanulás folytatására a középiskolában is. — tg — Langyos víz mégis leír, s hogy milyen a viszonya a leírtakhoz. Tipikus kifejeződése ez a kívül- levés és belülállás állapotának. Tudatos írói módszer ez, rendkívüli élmény az olvasónak. Pakisztán — a Valóságban is létrejött önálló ország — mint az álmodozó elme szép vágya van jelen a műben; Pekkávisztán viszont — a térképen nem szereplő ország — a regényben kap valóságos mivoltot. Az író azt sugallmazza, hogy a vágyak és a vágyak megvalósulása között nincs harmónia, fordított világ jött létre. Ebben a világban egyetlenegy érzés uralkodott el; a szégyen. Ettől pirul el születésekor a gyermek, sez az, ami annyira égeti, hogy felgyullad tőle felnőtt korában, s eleven fáklyaként pusztul el. Salman Rushdie nem No- bel-díjas, a Sátáni versekkel (magyarul, sajnos, még nem jelent meg) mégis híresebbé vált kortársainál. De milyen áron? Háláira lehet ítélni egy írót a XX. század végén? Azért, mert kételkedik abban, hogy „ ... vajon a történelem a résztvevők kizárólagos tulajdona volna?” Mert azt vallja, hogy „Szégyen és szégyentelenség között van az a tengely, amely körül világunk forog . .. ”? Salm.an Rushdie sajátos szemüvegen keresztül láttatja életünket. Egzotikus, lenyűgöző, egymásba kuszán fonódó történeteivel — akár Indiáról, akár Pakisztánról meséi — mindig mindannyiunkhoz akar szólni. Akárki is a hőse — a kövér Omar Hajjám Sakil vagy a szegény (hülye) Szufija Zino- bia Haidar —, sorsuk fordulataival az egész egyetemes emberi történelemről gondolkodtatja el olvasóit. S ha a saját történelmünkre góndolunk. belátjuk, hogy igazak a szavai; „A szégven, nyájas olvasó, nem kizárólagos tulajdona a Keletnek.” Budai Mátyás Könyvjelző Egy halálraítélt író regénye (Salman Rushdie: Szégyen, Európa Könyvkiadó, 1989)
