Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-13 / 217. szám

1989. SZEPTEMBER 13. Jj^ÉPlAP 3 Az országban egyedülálló módon kézi csomóz ássál készítenek szőnyegeket Békésszentand- ráson, a Szőnyegszövő Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetnél. Évente kétezer négyzetméter készül ezekből a termékekből, melyek keresettek a francia, az NSZK-piacon, de az angol királynő lakosztályában is megta látható. Másik termékük az iparművész által tervezett kézi szövött szőnyegek, melyeknek jó piaca van a tengerentúlon is Sok hűhó pár száz forintért Idestova már egy éve je­lentették be, hagy központi keretből emelik a pedagógu­sok és az egészségügyi dol­gozók túlóradíját. Abszurd, de ha most len­ne, akikor biztosan valóban a pedagógusok túlóráinak díjazására fordítanák az 1,7 milliárd forintot, mint ahogy az egészségügyi dolgozók esetében ez így is történt. Az eltelt hónapok tanulságai ugyanis egyértelműen iga­zolják, hogy nagy hilba volt az összeg egy részét alap- béremelésre fordítani. Eny- nyi idő távlatából már szin­te senki sem emlékszik ar­ra, hogy kik, miért döntöt­tek így. A lényeg, hogy így s sajnos rosszul döntöttek. Eleinte negyven, majd húsz- százalékos béremelésről be­széltek, s mire már majd­nem kezközelbe került a pénz, Í6,3 százalék lett be­lőle, de az is csak 1989. szeptember 1-től. * * * Miként az ország más me­gyéiben Szolnokon is meg­toldotta a megyei tanács a 16,3 százalékot. Nem utolsó sorban a Pedagógusok Szak- szervezete titkári tanácsá­nak követelésére . kiegészí­tett 20 százalékra. A közpon­ti keretből kapott három hó­napra szóló 36 938 000 fo­rinthoz 8 458 000 ezer forin­tot adott a megyei tanács, s a pénzt a szakszervezet tit­kári tanácsa döntése alapján bérarányosán továbbította az intézmények fenntartói­hoz. Ez a döntés a kis lét­számú, alacsony bér tömegű iskolákat már eleve hátrá­nyosan érintette. A pedagó­gusok mérsékelt öröme — valójában csak kis mérté­kű kompenzációnak érzik a béremelést, tegyük hozzá, joggal — azonban tovább csökkent, amikorra tudato­sult, hogy a 20 százalékot az 1988. decemberi alapbér alapján kell kiszámítani. To­vábbi csalódást okoz, hogy a MM egyik rendelete értei­mében a béremelésekkor fi­gyelmet kell fordítani a túl­árad íjak karbantartására is, így a 20 százailékból nemcsak az alapbért hanem, a túlóra- díjat is emelni kell. Ha csak nem létszámosítják a túlórá­kat, erre a célra további 1,8 millió forintot szán a me­gyei tanács. S ha lehet méig fokozni a csalódást,: Szolnokon a vá­rosi tanács a Pedagógus Szakszervezet testületéinek egye tél-lésével differenciál­tan oszlottá szét a rendelke­zésre álló pénzt az intézmé­nyek között. A döntés persze azokban az iskolákban okoz meg nem értést, amelyek 18 százalékot kitevő összeget 'kaptak. A tanács művelődé­si osztálya, valamint a szak- szervezeti főbizalmiak és a szakszei vezeti koordinációs bizottság úgy döntött, hogy 18 százaléknál meghúzzák a határt, s a fennmaradó 2 százalékot — összesen 400 ezer forintot — differenciál­tan osztják szét az alacsony bérbeállású iskolák között. Vagyis megpróbálják csök­kenteni az egyes intézmé­nyekben dolgozó pedagógu­sok, technikai dolgozók bé­re közötti indokolatlan kü­lönbségeket, amelyek egyéb­ként a korábbi időszak sza­bálytalan bérgazdálkodásá­nak a következményei. * * * Tény és való, az iskolák között lényeges különbségek vannak, az alapbéreket ille­tően. Az álitalános iskolák között — az 1988. decembe­ri állapot szerint — a leg­magasabb 8 800 forint átlag­bér a Dolgozók Általános Iskolájában, a legalacso­nyabb, 6200 forint pedig a K. Bozsó úti iskolában volt. A középfokú iskoláknál is szélesre nyílt az olló, az Egészségügyi Szakiskola 6800 forintos, valamint a Pálfy János Szakközépiskola 9700 forintos átlagbére kö­zött. A pedagógustársadalmon ibelül köztudottan az óvónők bére rendkívül alacsony, a dajkáké pedig esetenként nem éri el a létminimumot sem. Mindezek alapján szü­letett meg a döntés a diffe­renciálásra. E szerint az óvodák 161 ezer, az általá­nos iskolák 138 ezer, a kö­zépiskolák egy része pedig összesen 101 ezer forintot ka­pott a 18 százalékos béreme­lés mellett. A különhségék ezáltal némileg mérséklőd­tek. A differenciálás szabályo­san történt, senki és sem­milyen rendelet nem tiltja az effajta, az illetékes szak- szervezeti testületek által jóváhagyott felosztást. Csak hát igaza van a má­sik félnek is. Azoknak, akik már ezer helyet is találtak az oly régen kiszámolgatott, várt, s ugyancsak megérde­melt fizetésemelésnek, amely elképzelhető, hogy egyénen­ként tovább zsugorodik, hi­szen az iskolavezetők a szak­szervezeti testületekkel kö­zösen döntenek a felosztás­ról. Elképzelhető újabb dif­ferenciálás ezúttal az intéz­ményen belül a pedagógu­sok között. Nemrégiben a kisújszállá­si gimnáziumiból kaptunk egy panaszos levelet, amely­ben egy pedagógus beszámol arról, miként 'képzelte el az iskolai szakszervezet a bér­emelés megvalósítását. A kö­vetkezőképp: azok, akiik nem tagjai a szakszervezetnek, csak a központi 16,3 száza­lékos Déremelésben részesül­jenek, s a fennmaradó 3,7 százaléknyi összeget is — je­len esetben 2100 forintot — a szakszervezeti tagok kö­zött osszák szét. Személyen­ként ez 42 forint többletet jelentett volna a szakszerve­zeti tagaknak, s „ami a leg­szomorúbb, a tagság ezt. meg is sza/iazta” — írja termé­szetesen teljes névvel, cím­mel ellátott levelében pana­szosunk, aki nyolcadmagá- val lépett ki tavaly harminc év után a szakszervezettől, mivel a mozgalom csak a tagdíjára tartott igényt. * * * ,Az iskolai szakszervezet eb­ben az esetben is a szabá­lyoknak megfelelően járt el. Csak hát léteznek maga­sabb rendű erkölcsi szabá­lyok is... Ezeket tartotta mérvadónak a gimnázium igazgatója, s néhány tanár társa, akik a szakszervezeten kívüliek érdekeit is képvi­selték a végleges döntésnél. Végül az a megállapodás született, hogy mindenki 19 százalékos béremelésben ré­szesül, s a fennmaradó egy százalékot differenciálásra fordítják. Győzött a józan ész, az erkölcsi érzék — nyugtázhatnánk a sajnála­tos esetet. De meg nem tör­téntté már nem tehető. Va­jon milyen érzéssel ül imajd ezek után egymás mellé a tanári szobában a szakszer­vezeti tag, s a mozgalomból kilépett pedagógus? Az esetek többségében net­tó értékben csupán néhány száz forintos béremelés alig­hanem több bosszúságot, mint örömet okoz az oktatás­ügy dolgozóinak. Valószí­nűleg nemcsak a fenti ese­tekben. Hiszen aki 20 szá­zaléknál több béremelésben részesül, az tudja, hogy más­tól vették el. A közvélemény tudatában a húsz százalék komoly összeget jelent, nincs tisztában azzal, hogy a peda­gógusok bére fele az orszá­gos értelmiségi fizetés átla­gának, s ráadásul a 20 szá­zaléknyi összeg 6—7 száza­lékát túl órád íj-emelésre kell fordítani. Sok hűhó pár száz forintért, a szeptemberi pe­dagógus-béremelés, amely­nek legfőbb tanulsága, hogy így nem szabad többé csi­nálni. Felelőtlenül dönteni, ígérgetni, hitegetni majd egy éven keresztül. S mi­korra mégis valóság lesz a béremelés, pedagógus peda­gógus ellenségévé válik, hol­ott az egésznek igazából nincs is tétje. Nem a mosta­ni béremelés oldja meg ugyanis az oktatásügy dol­gozóinak méltatlan anyagi helyzetét. Jelentős változást ígért azonban Glatz Ferenc mű­velődési miniszter a tanév­nyitó beszédében. E szerint 1990 január 1-jétől a peda­gógusok bére az 1989. évi bértömeg 20 százalékával, s további 4 milliárd forinttal emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a mostaninál három és félszer nagyobb béreme­lésiben részesülnek a neve­lők. Csak nehogy ismét túl­kapások, különféle megala­pozott vagy megalapozatlan differenciálások révén egy­re fogyjon a pénz amíg a pedagógusokhoz ér. Tál Gizella Kongresszusi küldöttek „Már régen megtörtént a pártszakadás” Karcagon dr. Kovács Lász­ló ügyvéd a hat kongresszusi küldött jelölt közül — sport­nyelven fogalmazva — első helyen végzett, hiszen a leg­több szavazatot kapta, és lett az MSZMP soron következő kongresszusának egyik, ot­tani városi küldötte. — önt, mint harmincegy- néhány éves embert, a kül­döttválasztás szünetében az egyik résztvevő a magánbe­szélgetések során ügyes, de eretnek nézetűnek minősí­tette ötperces programnyilat­kozata után. A teljességhez az is hozzátartozik, hogy ez a rövid beszéd kapta a leg­nagyobb tapsot, ami végül meglátszott a szavazáson is. — Hogy eretnekek lenné­nek a nézeteim? Szerintem valós problémák. Elöljáró­ban hozzáteszem: a négy­pontos javaslatomnak az a lényege, hogy az MSZMP, vagy a jogutódja szocialista néppárt jellegű legyen, ame­lyik a saját, meg az európai szociáldemokrácia haladó nézeteit is magának vallja. — Hallhatnánk ezt a négy pontot? — Az első kimondottan belpolitikai jellegű. Ügy tű­nik, hogy a demokrácia és a többpártrendszer édestest­vérek, ugyanis jóval kisebb a hibázás lehetősége, ha va­laki, vagy valakik idejében, az ember orra alá dörzsölik: gyerekek vigyázzatok, ez nem jó. Azután erős kor­mányt szeretnék, és egy kö­zepesen erős köztársasági el­nököt, aki a parlament és a kormány között egyensú­lyozna. Ildomos lenne, ha ez a választás minél hamarabb bekövetkezne. Tévedések el­kerülése végett itt nem arról van szó, hogy MSZMP-tag, szociáldemokrata, kisgazda- párti, vagy pártokon kívüli legyen-e az illető, hanem ar­ról, hogy félő: a mostani személyi torzsalkodások, ha­talmi csatározások következ­tében lassanként eljutunk oda: kormányozhatatlanná válik az ország. A másik 'kérdéskör a gaz­daságpolitika: ami a több­szektorú tulajdonon, a tulaj­donformák egyenrangúságá - ban, és az esélyegyenlőségen alapszik. Ne az elvek hatá­rozzák meg a gazdaság min­dennapjait, hanem a piac törvényei. Éppen ezért töre­kedni kell a konvertibilis fo­rint megteremtésére. Ennek előzményeként szorosabbra vonhatnánk kapcsolatainkat a nyugat-európai gazdásági tömörülésekkel, jobban mondva azon országokkal, amelyek a gazdasági, terme­lési világszínvonalat képvi­selik. A harmadik témakör a külpolitika: itt fontos ténye­ző a magyar semlegesség el­érése. Noha a hivatalos poli­tika azt mondja: ez a két világhatalom, a két katonai tömb dolga, én ehhez a fia­talabb korosztályok nevében mást is hozzátennék. Ez el­sősorban azok ügye, akiket érint, éppen ezért nekünk, egyszerű embereknek kell kezdeményezni, majd a ve­zetőknek a semlegesség jogi, politikai garanciáit megte­remteni. Én ma már az atom- és hidrogénfegyverek olyan tömeges birtokában, amelyek percek alatt képe­sek nemzeteket a föld fel­színéről eltüntetni, önmagu­kat túlélt formációknak tar­tom a katonai tömböket, a hozzájuk való ragaszkodást. Nem beszélve arról, hogy lét­rehozásukban a nemzet egy ezrelékét sem kérdezte meg senki. — És a negyedik témakör? — Csúnya pártzsargonban fogalmazva ezek szervezeti, személyi kérdések. Annak vagyok a híve, hogy az MSZMP-t vagy jogutódját elnök irányítsa. Ide tartozik amit lényegében a vak is lát: hónapok óta ebben a párt­ban tulajdonképpen többféle irányzat, ha úgy tetszik párt is fellelhető. Jó lenne ha végre ezt a tényt hivatalosan is tudomásul venné a vezető­ség. A mondatom világosab­ban, minden kétséget kizáró­an azt jelenti, hogy a párt­szakadás a valóságban régen megtörtént, csak a szembe­sítés hiányzik. — Elnézést a személyeske­désért: de ezek az ön néze­tei? — Nemcsak az enyémé, hanem az MSZMP karcagi reformköréé, ugyanis a fen­ti pontokat közösen alakítot­tuk ki. Ha szót kapok a kongresszuson, részleteseb­ben is kifejtem őket. — Hallom, néhányan meg­szólták az idősebb párttagok közül. — Inkább meghökkentek, hogy ilyen párttag is lehet. Szerintem lehet. Mondom ezt azért, mert nekem a politika nem pénzkérdés, állásügy, így nem a beosztásom beszél belőlem. Hozzáteszem: ez a kritika nem elvtelen, partta­lan, és véletlenül sem taga­dok mindent az elmúlt né­hány évtizedből, de azt ne­künk MSZMP-tagoknak vég­re tudomásul kell vennünk, ha a nép, a magyar nép párt­ja akarunk lenni, ezeket a küszöböket át kell lépni... D. Sz. M. A párt nem élhet kompromisszumok halmazán Szolnok egyik megválasz­tott kongresszusi küldötte dr. Barta László, az Orszá­gos Kereskedelmi és Hitel­bank Rt. ipari és kereske­delmi osztályának vezetője. Harmincnyolc éves, 1978-ban lépett be az MSZMP-be. A megyei reformkör alapító tagja. — Tősgyökeres szolnoki vagyok — kezdi a beszélge­tést Barta László. — Sok em­ber ismer. Részben ennek tulajdonítom, hogy küldötté választottak. Másrészt an­nak, hogy erős az igény az „új arcok” iránt. Feltétele­zem, a reformkori tagságom is játszott némi szerepet megválasztásomban. Hogy mennyit, azt persze nem tu­dom, hiszen a szavazás során estek ki reformköri tagok is. Az októberi kongresszus biztosan fordulópont lesz a párt életében. Az emberek­ben — párttagokban és pár­ton kívüliekben egyaránt — is nagy a várakozás a tanács­kozás iránt. Melyik irányzat fog győzni? Ilyen kérdések foglalkoztatnak sokakat. Több párttag ettől teszi füg­gővé párttagságát — addig meg vár. Én úgy szoktam fo­galmazni, hogy ez vagy a XIV. kongresszus lesz, vagy az első. Meggyőződésem, hogy nem az utolsó. A kong­resszustól higgadtságot, jó­zanságot várok. Nem gon­dolnám, hogy egy parttalanul vitázó, veszekedő, indulatok­tól fűtött tanácskozás része­se leszek. Azt hiszem, a kül­döttek fegyelmezettebbek, okosabbak lesznek annál, minthogy ilyenbe belemen­jenek. A pártszakadást vi­szont nem tartom kizártnak. Elképzelhető, hogy a pártból kiválnak azok, akik nem akarják a radikális változta­tást. Amondó vagyok, hogy a mozgalom és az ország ügyét egy jó értelemben vett „for­ró fejű” csapat előbbre vin­né, mint a kompromisszu­mok halmazán továbbélő mozgalom. Egyébként a jó­zanság híve vagyok, a moz­galom mindkét szélső irány­zatától távol tartom magam. Az új pártvezetés élén szí­vesen látnék néhányat a je­lenlegi vezetők közül is. Ny ere Rezsőre, Pozsgay Im­rére, Németh Mjklósra gon­dolok többek között. Nem tartom kizártnak viszont, hogy az „ismeretlenség ho­mályából” előbukkan néhány politikailag érett személyi­ség — esetleg vidékről is —, ahogy előbukkant például Vastagh Pál Szegeden. Egy megújuló párt tagja­ként szeretnék tovább dol­gozni. Olyan pártban, ame­lyik képes a koalíciós kor­mányzásban érdemben részt venni. Szeretném, ha a re­formernek mondott nézetek tovább erősödnének és eljut­nánk oda, hogy nem kellene reformkörösként dolgozni, hanem az egész mozgalom reformszeliemű lenne. Tulaj­donképpen ebben fogalmaz­ható meg a politikai állás­pontom. A gazdasági életben pedig a tulajdon- és költ­ségvetési reformnak, a fog­lalkoztatás, munkanélküliség kezelésének tulajdonítok nagy jelentőséget. Vallom, hogy az alföldi régió vi­szonylagos elmaradottságát is meg kell szüntetni. A kongresszusi dokumen­tumokat áttanulmányozva: nem mindenben egyezik né­zeteimmel. Az elmúlt idő­szak elemzése nem elég mély. Több helyen előbuk­kannak a megszokott formu­lák, az általánosságok. Túl­zásnak tartom kinyilatkoz­tatni, hogy ez a párt a jövő pártja. Megnyugtató viszont, hogy két, általam is fontos­nak ítélt témát részletesen tárgyal — az egyik a tulaj- donreform, a másik pedig: helyünk a világban. Sok hiá­nyossága ellenére mégis kel­lő alap a vitához. Feltétele­zem, már van egy újabb do­kumentum is. Különben kongresszuson még soha nem voltam — ez is fokozza a várakozást ben­nem. B, I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom