Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-19 / 167. szám
6 Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy édesanyánk, ÖZV. FEHÉR IMRÉNÉ - szül. Hulimai Margit 67 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 1989. július 20-án 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló fiai. Mély megrendüléssel tudatjuk a rokonokkal, a volt munkatársakkal, az ismerősökkel, hogy 1989. július 13-án életének 41. évében súlyos betegség után elhunyt FEKETE MARTA, a Szolnoki Papírgyár nyugdíjasa. A papírgyár saját halottjának tekinti, temetése' 1989. július 20-án 14.30 órakor lesz a Szolnok, Munkásőr úti temetőben. Gyászolja családja és a papírgyár kollektívája. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk, katona- bajtársunk, SZABÓ ISTVÁN ny. őrnagy (szüf. 1935. március 28., anyja neve Hajdrik Piroska) 1989. július 16-án váratlanul elhunyt. Temetése 1989. július 20-án 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló család, volt bajtársai, MN 7587 Szolnok. Köszönetét mondunk kedves rokonoknak, ismerősöknek, akik személyesen vagy írásban kifejezték együttérzésüket családunkat ért mély gyászunkban, SZEBENYI ANTAL drága férjem, édesapám elhunyta alkalmából. Gyászoló család, Jászberény. Fájó szívvel mondunk köszönetét minden rokonnak, jó barátnak, szomszédoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, akik szeretett férjemet, LADOS JÁNOST utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat részvétnyilvánításukkal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Besenyszög. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik a felejthetetlen férj. édesapa, nagyapa, dédnagyapa és üknagyapa, ID. KÁLMÁN ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvei mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, Épületkarbantartó Szöv. dolgozóinak, MÁV vontatási főnökének és az adminisztratív dolgozóknak, a Papírgyár 4-es papírgép Rigó műszak dolgozóinak, akik szeretett édesapám', apósom, nagyapám, BALI KALMAN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok, Rét u. 31. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, a Jász Nagykun Vendéglátó Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, ismerősöknek, szomszédoknak, barátoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, KISS JANOS, a Lehel étterem üzletigazgatója temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Jászberény. Köszönetét mondunk a családtagoknak, rokonoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, a Téglaipari vállalat vezetőinek, dolgozóinak, akik szeretett halottunk, édesanyánk, ÖZV. FARKAS ISTVANNÉ Miskolczi Zsuzsanna temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, nagy bánatunkban velünk éreztek. Gyászoló gyermekei és unokái, Mezőtúr. áll1' 43 m2-es szövetkezeti lakás 22 000 Ft/lm2. Szolnok, dr. Csanádi krt. 16. 1/2. Érd.: 17 óra után. <1*963) 8 éves Zsiguli olcsón eladó. íoai'-ig mű szalkiztiatva. Ér- dekiHödmd: Szolnok, Ék u. 19:. (2201) tetoválva elvihetők. Érd.: egész nap Tiger László, Üjszász, Nap út 69. (1981) SZOLNOK, KtefialUu- dy úton I. emelteti 3 szobás, telefonos lakás eladó1. Érd. lehet 34-785. 18 óra utáni. (2203) út 54. (Téglagyárral szemben.) (2243) CEGLÉD, Teleki ~ü. 8. IV/I5. adattá 2 és fél szobás, 62 m2-es öröklakás és garázs sürgősen eladó. Érd. 17 óra után. (2292) _________ S ÜRGŐSEN eladó családi ház gazdaságii épületekkel. Kengyeli, Kossuth út ail. (2295) Törökszentmikiós központjában e ló- kertes, háramszo- bás, összkomfortos társasházi öröklakás 24 m--es garázzsal teh ermentesen 1 100 000 Ft-ért sürgősen eladó. Érd. Április 4. u. 20.1/4. Zimtmermainn. (2330) IGÉNYESNEK, ígéretes németjuhász kiskutyák eladók. Gyönyörű színi, jó * idegrendszer. Szülők : anya: Teren- házi Orly (HPJ, HDGY, CAC) apa: Aranyvölgyi — Őrség Natan (6xCAC, Rp. CAC. CACIB, HFGY, HDGY, CA- CIB, R. CACIB, 2x HFGY). A kiskutyáik védőoltva, fülKARCAG, Kerekes I. u. 40. sz. alatt 120 m2 összkomfortos családi ház eladó. 2206) Építőközösségi társakat keresünk 33, 49, 52 és 1O0 nF-es (Lakások építéséhez. Érd:, a 41-456-06 telefonion 7—9 óráig és 17 órátóQ._ (2238) ÜJ vályog eladó. Szolnok, Hajnóczy INGATLAN BESENYSZÖG, Rákóczi út 42. másfél szobás kis családi ház eladó. (2124) Tiszafüreden komfortos kig családi ház melléképülettel sürgősen eladó. Érdeklődni : Kiss Imre út 4. (2133) _________ C SALÁDI ház eladó. Törökszentmikiós, Hunyadi tér 4. szám. Érd.: Le- nin út 124. (2187) ELADÓ háromszobás, összkomfortos, kertes családi ház. Gáz az udvarban, nagy melléképülettel kp. 4- OTP. Érdeklődni lehet; Kisújszállás, Balasfi Bálint út 7. alatt 15 óra után. (2199) ELADÓ Jászjákéhalma, Rákóczi út 33. alatt levő új 2 szoba összkomfortos lakás, melléképülettel, 3 fázisú ipari árammal1, gazdasági épülettel, 200 kvad- rát portával1, kőút mellett és 344-es Csepel lassú jármű áruszállításra, 3 szögű rendszámra vizsgáztatva. Érdeklődni : személyesen egész máp. (2202) ELADÓ 205 négyszögöl építési, illetve hobbi bekerítve, Abony • külső szélén. Kis ház, gyümölcsös. szőlő, konyhakert, elvetemén yezve. Villany és fúrt kút van. Cím: Szolnok, Véső út 16. 18 óra után. szőke. (2248) TISZAFÜRED, Ifjúság út 13. Ill /B. lakás eladó;. Érdeklődni' : minden nap, telP.: m-37111. (23311) SÜRGŐSEN eladó régi családi ház 180 négyszögöl telekkel. Szolnok, Pálma u. 8. sz. Érdeklődni: Szolnok. Várkonyi tér 17. IV. e. 15. (2W04)__________________ A 6-os régi végállomásától 5 per ere 300 négyszögöl zártkert eladó'. Érdeklődni : 33-372 telefonon', 18 óra után. SZOLNOK központjához közedi, elfogadható áron fiatal házaspár kis kertes vagy családi házat keres. ,,Egyszerű” jeligére a kiadóba. (í/rnii) ._________________ M ÁSFÉL szobás, 36 m2- es szöv etk ezeti lakás eladó. Szolnok, dr. Csanádi 22. IV/20. Érd.: hétköznap 17—19 óráig. (1826) _ 2 szoba, összkomfortos. gázos szövetkezeti lakás garázszsal eladó. Szolnok, Kassák L. iß. fisz. 1. Érd.: 35-044-es telefonon 16 óráig, Kissné. (1890)_______ 3 9 m2-es hely iség eladó vagy bérbe adó J ászfényszairu, S za- badság u. 33. szám alatt. Érdeklődni: Városi Tanács V. B. Városgazdálkodási Oszitáily Jászberény, Lehel vezér tér 18. (2024) HAROMSZOBAS családi ház, gáz az utcáiban, állomáshoz közel sürgősen eladó. Törökszent- miiklós, Thurzó Ferdinand út 14. (2315) KÉT és fél szobás, fürdőszobás, gázfűtéses családi ház mieHIóképü letekkel, nagy telekkel eladó. Két család részére is alkalmas. Török- szentmiklós. Esze Tamás út 3. Érdeklődni bármikor. (2325) 2 szobás, összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni a helyszínen egész nap. Tiszafüred., Tanács-^ köztársaság park 3—4. II. lépcsőház II. em. 6. (2332) GARÁZS eladó a Kassai u., Egyetértés u. sarkán. Érd. Pugner S., Kassai u. 60 vagy 42-173-as Néplap Hagyomány! Korszerűség! Minőség! FB 60/19 vázkerámia fö- démbéléstest kapható a KELET- TÜZÉP szolnoki, jászberényi, karcagi, kisújszállási, mezőtúri, törökszentmiklósi, kunhegyesi, tiszafüredi telephelyein. Várjuk Kedves Vásáriáinkat! DTCSV" jamina Tégla- és Cs^répipar Leányvállalat Békéscsaba szolnoki telefonon. (2334) _________ S zandaszőlősön, Vámsány úton kertes családi ház eladó. Érd.: hétköznap 7— 16 óráig a 44-444/254- es telefonon. (24ilQ) SZOLNOKON, a Hu- nyadd János ui 55. sz. alatt épülő 6 lakásos társasháziban 176 m2-es lakás 90%- os készültségi állapotban., két szint -f- tetőtér, fcét különálló lépcsőházi bejárattal eladó, össze- költözőknek kiválóan alkalmas. Érték- egyeztetéssel csere is érdekel. „Sürgős 1” jeligére a kiadóba. (2438) ___________ K ÉTSZOBÁS lakás eladó. Gáz bevezetve, jószágtartásra alkalmas. Zagyva ré- kas, Erdő u. 14. Érdeklődni általános iskoűa, Polónyiné. (2454)________________ S ZOLNOK, Felhő út 81. számú 3 szobás családi ház beköltözhetően eladó. Irányár: 1 250 000 Ft. Érdeklődni a helyszínen minden nap 17 óra után. (2456)_____________ G ÉPJÁRMŰ UF-es 1200-as Zsiguli, Pannónia motorra épített kerti traktor hidraulikával1, ekével, pótko- tejsiva!, kétkerekű kézikocsi és egy új szovjet gyártmányú páraelszívó eladó. Kisújszállás, Ságvá- ri út 49. (2084) ELADÓ homokszínű 4 éves Lada 1200-as személygépkocsi. Érd eklődni leh et: naponta du. 16 óra után Kunszentmár- ton, Vécsey u. 7/a. (2136) JÓ állapotban levő TB-s löOO-as Lada friss műszakival eladó. Jászberény, Csana u. 17. (2195) 128-as Fiat eladó. Irányár: 60 000 Ft. Törökszentmikiós, Bercsényi út 45. (2191)________________ 6 éves LADA COMBI vonóhoroggal1, 3 éves friss műszakival, jó állapotban eladó, Karcag, Petőfi út 34. CSEPEL D 452-es érvényes műszakival eladó. Karcag, Madarász u. 1/B. Szabó Sándor. (1876) GF-es Wartburg Limousin első kézből eladó 24 000 km-rel. Érdeklődni: Jászberény, Fotyka ul 7. (2025) VEGYES MATEMATIKA, kémia (korrepetálás, pótvizsgára való ellőkészítés, Szolnok, Ady E. út 16. H/6. (0720)_______________ Harmonikaajtó, tér- elválasztás, redőny, A Jászapáti Városi Tanács pályázatot hirdet egészségügyi ügyintézői mumikakör ellátására. Feltétel: felsőfokú eü., szakképesítés és 3 éves szakmai gyakorlat. Bérezés: a 13/1978 ÁBMH rendelkezés szerint. A jelentkezést a VT MEISO- vezetőjénél kell benyújtani. Pályázatot hirdetünk még, városi építész munkakör ellátására. Feltétel: felsőfokú építész szak- képesítés és 5 éves szakmai gyakorlat. Bérezés az előbbiek szerint. Gazdasági—Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete vezető munkakörének ellátására. Feltétel: felsőfokú számviteli-pénzügyi, vagy műszaki szakképesítés és 5 éves szakmai gyakorlat. Bérezés a 21/1983 (XII. 17.) ÁBMH rendelkezés szerint. Az utóbbi két állásra a VT városfejlesztési és gazdálkodási osztály osztályvezetőjénél kell a pályázatokat benyújtaná. Benyújtási határidő mindhárom esetben megjelenéstől számított 15 nap. (2495) f * AZ ABÁDSZALÓKI LENIN TSZ JÚLIUS 22-ÉN 10.00 ÓRAI KEZDETTEL ABÁDSZALÓKON A SÁRGA CSIKÓ FOGADÓ MELLETTI LOVASPÁLYÁN MEGHÍVÁSOS LOVASVERSENYT RENDEZ, AMELYNEK PROGRAMJÁBAN A LOVAGLÁSON KÍVÜL HŐLÉGBALLON ÉS ÍJÁSZ BEMUTATÓ, VALAMINT KIRAKODÓ VÁSÁR TARTÁSA IS SZEREPEL. MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK! (1896/1) ^----1 989. JÚLIUS 19. reluxa betétcsőre, javítás. Telefon: 44-318, Várkonyi tér 2. (2146) TURZÓ panzió keres szakácsot, pincért, továbbá disco étterem vezetésére fiata'l, magas, reprezentatív megjelenésű hölgyet. Jelentkezés a helyszínen, Cserkeszőlőn. (2224) BIOHUMUSZ előállításához tenyész- giiliszták eladók. Technológiát, OTP- hez szerződést biztosítunk. Hétfő— kedd 9—17 óráig. Integrál Gm. 1106 Budapest. X., Heves utca 32. szám. (1320) BÉRELNÉNK Jászberényhez közel 3 szobás, fürdőszobás, garázsos esetleg telefonos, üres családi házat hosszabb időre, „őszi költözés” jeligére a kiadóba. (2106) BÚTOROZOTT szoba kiadó. Török tsz entm-i kilós, Május 1. út 39. (2326) ALBÉRLETET KERES SZOLNOKON bár- hoL bútorozatlan kisebb lakást bérelnék. „Süngő6, fontos” jeligére a kiadóba. (1840) albérletet KÍNÁL SZOBA, konyha, kamra bútorozva kiadó Szolnok, Farkas u. 23. Érdeklődni : 16—20 óráig. (2405) adásvétel BÉKÉSCSABAI hófogós cserép 850 db hozzávaló kúpcserép 50 db eladó. Jászberény, Kakukk János u. 5. (1965) FOLTOS és mainte- los kan dogkölykök eladók. Rákócziúj- fia'lu, Fürst S. 50. (2102) Rokkanttolókocsi eladó Szolnok, Bimbó U. 16. (2142) S1EDŰNY Zá 1200 -1750.-/IT»* SCeluxa 680-900-/m* Tel.-Szolnok 40-579 B-TENOR szaxofonomat eladnám vagy megegyezés szerint B—S A IT szaxofonra illetve Tho wasch er tárogatóra cserélném. Márki Sándor. Karcag, Diófa u. 21. (2192) ___ E LADÓ egy 3 éves vörös-fekete fültetovált, törzskönyvezett németjuhász kan. Cím: Szolnok, Véső u. 16. Szóik e. 18 óra után. (2247) NYOLCHONAPOS törzskönyvezett újfundlandi szuka eladó. Magyar Olga, Kunhegyes, Arany János út 47. (2301) PIROS törzskönyves német j u h ászlk ölyik öik kaphatók, többszörösen győztes szülőpártól*. Ugyanitt 4x győztes fiatal kan fedez. Tiszatenyő, Hunyadi út 50. (2320) KÉTTÜAGYAS Naumann kötőgép eladó. Érd.: 19 órától Szolnok. Óvoda u. 1H. sz. alatt vagy 42-581-es tölefonon. (1772)________________ 4 db teljesen új 1-20x150-ös sofa ab- eladó. Irán vár: 6500 Ft db. AFA- mentes. Érdeklődni: Rákóczifialva. Nyár 11. 16. sz. hétköznap 16 óra után. hétvégén ^gésznaD. (1837) 700 db barna csabai cserép eladó. Szabó Sándor. Karcag. Madarász u. l/B. (1875) GYŐZTES holland imoort. kiantól' nemzetközi kitűnő K. TI. munikavizsgás szukától dobenmamn ki-skutvák eladóik. Török^zentimniklós, ZaPika út 15. (23P (2)_ HÁROMKEREKŰ Véri'Kaitású rok- jcaímtv-ocsí eladó1. Ét"- dekilődni: TörökszentmikJós, AkőC06 út 9. __(2314) F EJÖGÉP eladó. T öröks z erjtmáik Jós, Dobó István út 43. Zagyi- (2318) ______ S URJÁN, Kőrisfa u. 4. alatt kitűnő áffiUa- potbiam levő Parnnó- mia-meghajtású négykerekű kerti traktor pótmotor- ral nagy felületű (pótkocsival, továbbá 2 friss fejős egy közeLelflős fiatal magyar tehenek, egy 14 hónapos felkete üsző eladóik. Érdeklődni : egész nap. Szilágyi. (2319) Új állapotban Jevő, vámkezelt Singer 4 szálas japán gyártmányú szegő interlock varrógép eladó. Érd.: Mrena, Szarvas, Szabadság u. 73 B. III/10. 17 órától'. (2328) ÉPÍTKEZÉSBŐL ki- maradt új, piros mázas tetőcserép eladó Szolnok, Vak- Bottyán u. 35. Tóth. (24511)________________ E LADÓ 216 férőhelyes to j óty úkiketrec. iMézőtúr, Bartók B. út 9. (2185) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM 2 szobás, OTP házkezelői lakásomat 2 szobás tanácsi vagy OTP-:lakálsra. B ármányén csere érdekein. Érd. Szolnok, Bairta I. u* 7. fez. 1>. 19 óra után. (2316) HÁZASSÁG 172 cm magas, bariéi, 60 éves, elvált, jó megjelenésű, általános iskolád tanár féleségül! venne 59— 56 éves korig modett vagy teüitikarcsú független! nőt. Jó, ha fényképeit is küld. „Engedd meg, hogy szeresselek téged” jeligére a Törökszentmiklósi Hirdetőbe. (2310) 73 éves, egyedül édő, csaliáditaílan nyugdíjas özvegyasszony vagyok. Keresem korban hozzám illő férfi ismeretségét. „Szeretet” jeligére leveleket a kisújszállási vgv virágboltba várok. (2453) HofXJllwv [ mii, ZÍIIHATÓ, SZILÁM BURKOLATÚ RAHTÁMT TUíFONm, TUÍXX6L , IROMUHCTOStóüU mmmiMi TtvíKtmío vémsfae. mim mos m. mmitu mosrn koiuick llómm. AJÁNLATOKAT W “ dUlbÍRC A KIADÓM. — ^ ^ Dolgozókat alkalmazunk v—rí .. A SZOLNOKI INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT belsőellenőrzési és rendészeti osztálya felvesz érettségivel rendelkező gyakorlott gyors- és gépírót. Jelentkezés a vállalat személyzeti és oktatási osztály vezetőjénél. (1971) Ha van ötlete próbálja ki felelősség mellett szervező képességét, jelentkezzen új tevékenység bevezetésére és irányítására. Cím: Szolnok, Ady Endre u. 6—8. II. em. elnöki iroda, telefon : 35-713. (2091) A SZOLNOK MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT azonnali belépéssel alkalmaz gyakorlattal rendelkező építőipari gépek javításában jártas villanyszerelőt. Jellentkezés: a vállalat Szolnok, Vércse u. 17. szám alatt levő gép- és járműjavító üzemben az üzemvezetőnél. (2096) AZ UTASELLÁTÓ VALLALAT 36. SZÁMÚ SZOLNOKI ÜZEME szakácsot, kézilányt, árkalkulátort, takarítónőt és felírót keres felvételre. Jelentkezni lehet az Utasellátó Vállalat 36-os számú üzem vezetőjénél. Szolnok, MÁV pályaudvar. (2343) A SZOLNOKI VAS- ÉS FAIPARI KISSZÖVETKEZET felvételre keres lakatos, hegesztő és minősített hegesztő (EL— 2B, COL—2B, EC—2B) szakmunkásokat, valamint tmk-villany- szerelöt és kőművest. Jelentkezni: Szolnok, Ostor út 1. szám. {2400) KÖNNYŰIPARI Gépgyártó Vállalat 8. sz. gyára Mezőtúr, Szolnoki út 79. felvesz faipari szakmunkásokat és marós szakmunkásokat. (2036) Megalakulás alatt álló Osztrák—Magyar KFT, mely fúrórúd- gyártással foglalkozik, keres dinamikus, németül jól és angolul alapfokon beszélő hölgyet Munkája többek között a gépírás, telex-, telefaxkezelés, valamint a vámpapírokkal kapcsolatos ügyintézés. J elentkezéseket „kiemelt fizetés” jeligére a kiadóba kérjük. (2494) V ....................J