Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)

1989-07-28 / 175. szám

1989. JULIUS 28 15 Labdarúgó NB III Mátra-csoport Az őszi fordulók sorsolása Lelkesedésben nem lesz hiány Női labdarúgók a nemzeti bajnokságban Nincs itthon a macska, cincognak az egerek. A macska ezúttal a MÁV MTE labdarúgó csapata, amely Jugoszláviában vendégszere­pei. A tiszáligeti stadion gyepszőnyegén ennek ellené­re futballisták .játszanak, nem is akármilyenek. Mez­be. nadrágba, sportszárba és természetesen gumistoplis cipőbe öltözött hölgyek te­relgetik a bőrgolyót az ár­ván hagyott játéktéren Mé­száros Géza edző felügyele­tével és irányításával, ki­használva az egyeduralko­dók távollétét. Pályaedző­nek akkor éppen Ragó Jó­zsef, a Tiszaliget SE ügyve­zető elnöke csapott fel, aki közben informált is arról, hogy nagypályás NB I-es női labdarúgókat láthatok gyakorlás közben. Kétkedő megjegyzésemre gyorsan el­mondta a csapat létrejötté­nek történetét. Ezek szerint a két éve életre hívott Ti­szailiget SE első feladatainak egyike volt a Magyaror­szág—Svájc női EB-selejtező mérkőzés lebonyolítása. A szolnoki találkozó nagy si­kert váltott ki a lelátón ülő fiatal lányok köbében, akik nem is haboztak tovább, csapatalakítási szándékukat rövidesen tettek követték. Kispályás • tornáikon Ragó József néhány szakember barátjával „leánynézőben” járt, és a legügyesebbekből hamarosan két nagypályás csapatot verbuvált össze, amelyek egymás ellen mér­kőztek meg. Azóta a legte­hetségesebbek * tanfolyami rendszerben, havi 200 forin­tos tagdíj ellenében kapják a „kiképzést”, emellett kis­pályás 'rendezvények állandó résztvevői is. Nagy lehetőség köszöntött rájuk az elmúlt napokban, mert az eddig ki­lenc csapatot magában fog­laló magyar NB I-es me­zőnyt eggyel kiegészítették. Az ősszel induló bajnokság­ban Szolnok csapata gyara­pítja a létszámot Tiszaliget SE feliratú „cégtáblával”. A fiatal mester Mészáros Géza (maga is aktív játékos a MÁV MTE-ben) sajátos -módon került az együttes élére. Elődjének. Katona Zoltánnak többször segített a felkészítésben. Ennek oka egy csinos focista leányzó jelenléte volt, aki azóta már feleségeként hajtja végre férje utasításait. A páros technikai, majd a dupla- passzos kapuralövési gya­korlatok között szakított időt egy kis beszélgetésre. — Még a feleségemet nem ismertem, de már vonzott az edzői pálya, más lehetőség híján a lányok mellett ra­gadtam meg, mert látok bennük fantáziát. Nagyon lelkesek, az NB I-et is ők akarták, vállalva a kezdeti kudarcokat is. Most a sérülésem miatt több időm jut nrndenre, az összes fi­gyelmemet az együttes fel­készítésére tudom fordítani. Erre nagy szükségünk^ lesz, mert a hazai csapatok kö­zül a három fővárosi (Re- nova, Femina, László Kór­ház) kiemelkedik, a többiek megpróbálnak lépést tartani velük. Vidéken sem mi va­gyunk az első fecskék, mert Eger. Debrecen, Gyula és Székesfehérvár már megelő­zött minket. Sajnos itt is az anyagi források a meghatá­rozóak, mint a férfiaknál, saját magunknak kellett el­adni „portékánkat”, megke­resni azokat a vállalatokat, amelyek fanyalgás nélkül a zsebükbe nyúltak. A szűk­markúságot inkább gazda­sági körülményeik indokol­ják, mintsem a női labda­rúgással kapcsolatban táp­lált előítéleteik. — Mint edző és hivatásos játékos, milyen lényeges kü­lönbséget tapasztalsz a két nem között a pályán? — Lelkesedésben jóval többre képesek a lányok. A szó tiszta értelmében játék­nak tekintik a sportágat. Fel sem fogták még, hogy mekkora dolog az első osz­tályban fellépni. Talán kis­sé korainak tűnhet a bene­vezésünk, de játékosaim mindenre elszántak, azt is megígérték, hogy egy-két fiaskó, esetleg több. nem szegi kedvüket, nem törik el a mécses, végső erejükig harcolni fognak. Az egyik jól sikerült lövé­se után Puigel Edittel arról váltottunk szót, hogy ő a honvédelmi többtusától pár­tolt át a labda világába. Martfűi lakos létére vállalja az utazási költségeket (600 forint havonta), mert, mint ahogy elmondta, a közösség mindenért kárpótolja. Ha­sonló véleményen volt az ugyancsak Martfűn dolgozó Mező Marika is, aki az otta­ni kispályás csapatból iga­zolt át, mert úgy érezte, gyorsaságát és cselezőkész­ségét a nagyobb játéktéren jobban tudja kamatoztatni. Az is kedvére van, hogy az összjátékban nagyobb segít­séget *kap a társaktól. A húszéves Nelly Udocova, a Szovjetunióból érkezett nagylány férfiasán bevallot­ta: a futás nem az igazi ke­nyere, a középpályán az irá­nyító poszt fekszik neki a legjobban. — Erőállapotunk új mes­terünk jóvoltából rendkívül sokat javult, ez annak is kö­szönhető, hogy Géza mindig olyan gyakorlatokba rejti el a nehéz dolgokat, amiket szívesen végzünk. Az vi­szont elég rosszul ‘esik mindnyájunknak, ha férfi nézőink megmosolyognak minket, és tiszteletlen meg­jegyzéseket tesznek ránk. Kedves lányok, asszonyok a pályára kilátogató szurko­lók közül sokan még mindig abban a tévhitben élnek, hogy a pénzükért azt kiabál­nak be, amit akarnak, nem­re, korra, felekezetre való tekintet nélkül. Nem kell tudomást szerezni róluk, en­gedjék el a fülük mellett. Az NB I-ben ehhez is hozzá kell szokni. Néder I. I MŰSOROK I I Rádió I SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00—18.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Melczer Irén. (A tartalomból: Hírek. — 17.16: Ze­nés percek. Pop-rock ritmus­ban. — 17.30: Szóváltás. Hang­képek a százhalombattai építő­táborból. — Böngészde Szolno­kon. — 17.50: Zeneturmix. — 18.00: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Üj hús­felvásárlási árak — Tenisz Ti­sza Kupa Szolnokon — Az abo- nyi strandról — Hírösszefog­laló.) KOSSUTH: 8.20 Gyerek az infonmatiika karában. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00—II.00; Napköz­ben. — 111.00: szólongatás. — Hl. 10: Magyar írás. — 12.45: A Föld, amelyen élünk. — 13.00: A zene is összeköt. — 14.10: Fa­lun innen, városon túl... — 15.00: Nemzetiségeink életéből. — 15.30: Serdületlen anyák. — 16.00: Tizenhat óra. — 16.10: Szívesen hallgattuk. — 17.00: Kinek az érdeke? — 17.25: Ipar­gazdák. — 17.30: Idősebbek hul­lámhosszán. — 19.15: Ifjúság ’89. — 20.15: Nagy mesterek — vi­lághírű előadóművészek. — 21.05: Kilátó. — 21.50: Gong. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Mérleg. PETŐFI: 8.05: Kölyökrádió. — 8.45: Tá­borélet a Czakó utcában. — 9.05; Slágermúzeum, — 9.50— 11.00; Slágerfilimek, fiLmsláge- rek. • — Hli.05: Világújság. — Hl.10: Térkép ág útravaló. — 11.30: BaLatonrádió. — 12.10: Népi muzsika. — 1Ö.05: Cyrano de Bergerac kalandjai. — 13.38: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 114.00 —16.55: Péntektől — péntekig. — 17.05—21.00: Nyáridő. — 21.05: Dzsessz. — 21.30: Cigányfélóra. — 22.00: Bemutatjuk az R-GO új lemezét. — 23.15—0.14: Ran­devú Szentendrén. BARTÓK: 9.08: Fúvósegyüttesek felvéte­leiből. — 9.36: Zenekari muzsi­ka. — 10.50: Kamaraegyüttesek játszanak. — 12.00: Regina Res- nik operafelvételeiből. — 12.31': Két divertimento. — 13.05: Csak fiataloknak! — 14.00: szimfoni­kus zene. — 15.22: A Juilliard vonósnégyes játszik. — 16.00: A főszerepben; Simándy József. Bizet: Carmen. — 19.05: Orszá­gok, tájak népzenéje. — 19.25: Barokk kórusok és hangszer­szólók. — 20.12: Remélem^, sár­ga bugyit húztál, avagy hangok a vidám temetőből. Kísérteties bohózat. — 21.05: Beethoven: IX. szimfónia. — 22.12: Fischer Annie zongorázik. — 23.18: Operanégyesek. 1. MŰSOR': 9.00: Képújság. — 9.05: Tévé­torna. — 9.10—10.35; SZÜNIDEI MATINÉ. — 9.10: 1. Hogy mű­ködik, % hogy készítik? NSZK is­meretterjesztő sorozat X 7. rész. — 9,25; 2, Aranykulcsocska. 1. ford aug. 19. 16,30 óra: Törökszen tnii kiás—Gyön­gyös, Hatvani KVSC—Nagy- bátony, Salg. Kohász—Volán Rákóczi Romhány—Bag, Szolnoki Vegyiművek- .TBTC Apc—Honvéd (J áspár SE. Aug 20- 16,30: Gödöllő - Ba­lassagyarmat, Nézsa—Jász­berény. 2. ford aus. 26. 16,30: Jászberény—Apc, H. Gáspár SE—Szolr Dkl VSE, Salg. BTC—QödürL’ö, BaJassagyar- m at—Rom h ár. y, Nagybátony—Törökszen t- miklós. Aug. 27. 16,30: Bag— Salg.Kohász SE, Volán Rá­kóczi—Hatvani KVSC, Gyöngyös—Nézsa. 3- forduló szept. 2. 15,30 Törökszen tmi ki ós—Vol á n Rákóczi, Hatvani KVSC— Bag, Salg.Kohász—Ballasa- gyarmat, Romhány—SBTC, Szolnoki VSE—Jászberény, Apc—Nézsa- Szept. 3. 15,30: Gödöllő—H. Gáspár SE, Gyöngyös—Nagybátony. 4. ford, szept. 9. 15,30: Apc—Gyöngyös, Jászberény —-Gödöllő, H. Gáspár SE— Romhány, SBTC—SKSE, Ba­lassa gy arm a t—H atva n i KVSC. Szept. 10. 15,30:'Né­zsa—Szolnoki VSE, Bag—Tö- rökszentmiklós, Volán Rá­kóczi—Nagybátony. 5. ford, szept. 16- 15,00: Törökszentmiklós—B .gyár - mat, Hatvani KVSC—SBTC, Salg. Kohász—H. Gáspár SE, Rom hány—Jászberény, Szolnoki VSE—Apc, Nagybá­tony—Bag. Szept. 17. 15.00: Gödöllő—Nézsa, Gyöngyös— Volán Rákóczi. 6. ford, szept 23- 15.00: Szolnoki VSE—Gyöngyös, Mai műsor 4 Tenisz: Tisza Kupa or­szágos utánpótlás ver­seny Tiszaliget tenisz- cenitrum 9.00 Labdarúgás: Elők'észüile- ti mérkőzésen Jászkisér —Jászberény SE 0:8 G: Mosonyi 3, Győré 2, Gephart, Kovács, Fekete Apc—Gödöllő, J ászberény— Salg. Kohász H. Gáspár SE— Hatvani KVSC, Salg. BTC— Törökszentmiklós, Balassa­gyarmat—Nagybátony, Szept. 24. 15.00: Nézsa—Romhány, Bag—Volán Rákóczi. 7. ford, szept. 30. 15.00: Törökszentmiklás—H. Gás­pár SE, Hatvani KVSC— Jászberény, Salg. Kohász— Nézsa, Romhány—Apc, Nagybátony—SBTC. Okit. 1. 14.00: Gödöllő—Szolnoki VSE, Volán Rákóczi—Balas­sagyarmat, Gyöngyös—Bag­8. ford. okt. 7. 14.00: Szolnoki VSE—Romhány, Apc—Salg. Kohász, Jászbe­rény—Törökszentmiiklós, SBTC—Volán Rákóczi, H. Gáspár SE—Nagybátony, Ba­lassagyarmat—Bag. Okt. 8. 14.00: Nézsa—^Hatvani KVSC, Gödöllő—Gyöngyös. 9. ford- okt. 14. 14.00: Törökszentral kl ás—Nézsa, Hatvani KVSC—Apc, Salg. Kohász—Szolnoki VSE, Romhány—Gödöllő, Nagybá­tony—Jászberény. Okt. 15. 14.00 Bag—SBTC. Volán Rá­kóczi—H. Gáspár SE, Gyön­gyös—Balassagyarmat. 10. ford. okt. 21. 13,30: Romhány—Gyöngyös Szol­noki VSE—Hatvani KVSC, Apc—Törökszenitmiklós, Jászberény—Volán Rákóczi, H. Gáspár SE—Bag, SBTC— Balassagyarmat, Okt- 22. 13.30: Gödöllő—Salg. Kohász, Nézsa—Nagybátony. 11. ford. okt. 28. 13,30: Törökszentmiklós—Szolno­ki VSE, Hatvani KVSC—Gö­döllő, Salg. Kohász—Rom­hány, Balassagyarmat—H. Gáspár SE, Nagybátony— Az őszi—tavaszi rendsze­rű bajnoki szezonra való át­térés miatt a legutóbbi kézi­labda-bajnokság egy féléves rájátszással fejeződött be. A küzdelemsorozat utolsó har­madában a mezőnyt két rész­re osztották. A felsőházban a feljutás, míg az alsóházban a kiesés kérdése, dőlt el. A jászberényi Lehel SE nagy múltú női kézilabdacsapata a hagyományokhoz méltatla­nul szerepelt, hiszen az utol­só előtti' helyen végzett és kiesett. Az eredménytelen szereplés oka az első har­Apc. Okt. 29. 13,30: Bag— Jászberény, Volán Rákóczi —Nézsa, Gyöngyös—SBTC. 12. ford- nov. 4. 13,00: Salg. Kohász—Gyöngyös, Romihány—Hatvani KVSC, (Szolnoki VSE—Nagybátony, Apc—Volán Rákóczi, Jász­berény—Balassagyarmat, H. Gáspár SE—SBTC. Nov. 5. 13,00: Gödöllő—Törökszent- máklós, Nézsa—Bag. 13. ford. nov. 11. 13,00: Töröks zentm i k 1 ás—Rom ­hány, Hatvani KVSC—Salg. Kohász, SBTC—Jászberény, Balassagyarmat—Nézsa, Nagyb.—Gödöllő. Nov. 12. 13,OÓ: Bag—Apc, Volán Rá­kóczi—Szolnoki VSE, Gyön­gyös—H. Gáspár SE. > 14. ford. nov. 18. 13,00: Hatvani KVSC—Gyöngyös, Salg. Kohász—Törökszent- miikllós, Romhány—Nagybá­tony, Szolnoki VSE—Bag, Apc—Balassagyarmat, Jász­berény—H. Gáspár SE. Nov. 19. 13,00: Gödöllő—Volán Rákóczi, Nézsa—SBTC. 15. ford- nov. 25. 13,00 Törökszen tm i ki ós—Hatvani KVSC,. H. Gáspár SE—Nézsa, SBTC—Apc, Balassagyar­mat—Szolnoki VSE, Nagybá­tony—Salg. Kohász. Nov. 26. 13,00: Bag—Gödöllői, Volán Rákóczi—Ramhány, Gyön­gyös—J ászberény. Az ifjúsági csapatok elő- mérkőzést játszanak a fel­nőttek bajnoki mérkőzései előtt. Az ifjúságiak 2x45=90 perces mérkőzését két órával (120 perccel) a felnőttek mérkőzése előtt kell megkez­deni. Az ifjúsági csajiatok bajnoki mérkőzéseit is le­hetőleg füves játéktéren kell lejátszani. madban nyújtott rendkívül gyenge — összesen egy pon­tot szereztek — eredményte­len játék volt. Fél év után — új vezetés, új edző — rende­ződött a szakosztály helyze­te, de a nagy hátrányt már nem tudták ledolgozni a iá: nyok. A -csapat ennek megfele­lően, mint NB Il-es együttes kezdte meg a felkészülést az idei szezonra, de időközben felröppent a hír, hogy mégis NB I/B-ben marad az im­már Lehel SC néven szerep­lő gárda. Az ok: az Eger SE — bár nevezett az NB I/B-s bajnokságra — visszalép a bajnoki szerepléstől. A hírről Takács Lászlót, a kézilabda-szakosztály vezető­jét kérdeztem: tárgyalást folytattunk az Eger SE-vel a visszalépésükkel' kapcsolat­ban. Végleges döntésüket a július 31-i elnökségi ülésü­kön mondják ki. Az MKSZ (Magyar Kézilabda Szövet­ség) tájékoztatása szerint, ha az ESE visszalép, akkor a héttagú intéző bizottság dönt arról, hogy az NB II- ben legjobb másodikként végzett Miskolci Spartacus, vagy az NB I/B legjobb ki­esője, a Lehel SC indulhat-e a másodosztályú bajnokság­ban. Számunkra kedvező döntés esetén vállaljuk az NB I/B-ben való szereplést. Ebben az esetben célunk a ■bentmaradás és a tudatos csapatépítés, míg az NB Il-es szereplés esetén a magasabb osztályba való visszakerü­lést, a bajnokság megnyeré­sét tűzzük ki célul. A szakosztályvezető bízik a számukra kedvező döntés­ben. Optimizmusát a szer­dai Népsportban megjelent kis hír is megalapozza, hi­szen itt azt olvashattuk, hogy a Miskolci Spartacus elnöke az egyesület által kilátástalannak ítélt gazda­sági helyzet 1 miatt lemon­dott. Ilyen előzmények után leg­később kedden kiderül, hogy másod- vagy harmadosztály­ban folytatja-e szereplését a néhány nap múlva kezdődő bajnokságban a Lehel SC csapata. Szántai T, Szovjet bábfilm. — iü.35: Két férfi egy eset. NSZK bűnügyi tévéfilm-sorozat. Fizetési nap — ism. — 11.35: Képújság. — 16.59: Hírek. — 16.55: Műsorajánlat. — 17.00—119.00: Péntek délután. — 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. — Kb. 17.30: Téka. — Kb. 17.40: Balatoni szemét. — 17.55: Reklám. — Kb. 18.00: Ab­lak. Közéleti szolgáltató műsor. — 19.00: Esti mese. — Füles Mackó kalandjai. Az öreg né­niké. Lengyel bábfilm. 19.10: TV-Mozi előzetes a „Vezeklés” című filmhez. — 19.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Rek­lám. — 20.05: TV-Mozi: Vezek- lés. Grúz film (1084). — 22.35: Híradó 3. 2. MŰSOR: TV 2. Berkes Zsuzsával és Antal Imrével. — 17.25: Képúj­ság. — 17.35: TV 2. Benne: Reklám. — Riportok. Időjárás. Zene. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsoro­zat. William Hanna és Joseph Barbara produkció, l. Fő a tisz­taság. 2. Nápolyi kirándulás. 3. A jampi macska. — 18.45: Tor­pedo. Telefonos játék. — 19.00: Premier. A Művészeti Főszer­kesztőség műsora. — Közben: Kb. 21.00: Híradó 2. — A hét műtárgya: Kövesházi Kalmár Elza: Táncosnő. (Deákgyűjte­mény). (Városi Képtár, Székes- fehérvár). — Kb. 22.30: TV 2. Napzártá. /MOSZKVA: 4.30: 120 perc.. — 6.30t Mű­sorismertetés. — 6.35: A sma­ragdváros varázslója 8—9—10. rész. — 7.30: Barátaink mozija. — 8.30: Találkozás az osztaniki- nói stúdióban. — 10.15: Életet a Földnek! — 13.35: szerelem ebben a korban 4. — 14.35: Népzenei hangverseny. — 15.05: Linót macska kalandjai* 7—8—9. rész. — 15.35: A pedagógusok és az írók kongresszusáról. — 16.05: Interszighál, — 16.35: Si­belius: Szomorú keringő. — 16.45: Mi történt a nagyvilág­ban? 17.00; Filozófiai beszél­getések. — 17.55: Tiszteletremél­tó ellenség — film. — 19.00: Híradó. — 19.40: A film folyta­tása. — 20.55: Régen volt... — 21.16: Mi történt a nagyvilág­ban? — 21.30: Hírek a könnyű­zene világából. — 22.30: Oppo- zíció 4. rész. — 23.38: Hírek. — 23.43: Televíziós ismerkedés Voznyeszenszkijjel. « — 00.13: Igen, természetesen visszajövök koncert. ÜJVIDÉK; 17.05: Műsorismertetés magya­rul. — 17.10: Tv-napló magya­rul. — 17.20: Gyermekműsor. — 17.50: Tv-napló. — 18.05: Rek­lám. — 18.10: Tv-magazim szlo­vákul. — 19.10: Rajzfilmek. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-na-p- ló magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00; Mortimor sorozatfilm. — 21.00: Rock-színház. — 21.30: Tv-napló. — 21.50: Műholdas műsor. — Utána: Műsorzárás. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 20.00: Fiatalok TV-klubja. — 2H.00: Hosszú az út a csúcsig — dokumentumfilm. — 21.30: Hír­adó. — 22.00: Világhíradó. — 22.15: Magicfesztivál Bratislava 1988 — felvételről- — 23.00: Me­lódiák a pohárban — zenés szórakoztató műsor. BUKAREST: 19.00: Híradó. — 19.25: Kultúr­műsor. — 19.45: A tőke világá­ból.. — 20.05: Gazdasági műsor. — 20.25 : A gyermekek a hazá­ról. — 20.40; Oktatás-kutatás­termelés. — 21.00: A világ tit­kaiból. — 21.35: Népszerű zene­darabok, — 21.50: Híradó, Kiestek, vagy mégsem? Jelenet az edzésről

Next

/
Oldalképek
Tartalom