Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-10 / 159. szám
1989. JÚLIUS 10. ^Iépiap 5 á _________________________________ A hót filmjeiből TiszC rőzsőual Ha jugoszláv, akkor partizán. Közhellyé vált ez a megállapítás az elmúlt évtizedekben, hiszen a Tito vezette felszabadító háborúról a pergő évtizedek távlatában seim tudott elszakadni a jugoszláv filmművészet. Érthető ez, s nagyon tiszteletreméltó. Legyen is büszke önmagára az a nép, amely felszabadította megát a fasizmus alól. Csakhát a történelmi igazság, a kegyelet, és a poilitika sugallata nem mindig azonos — sőt, ritkán esik egybe — az igényes néző által elvárt művészi megformálással. Jó néhány nagyszerű, időtálló jugoszláv partizán filmet láthattunk, de még több olyat, amely után a többit már meg se néztük. Nem .csupán az egykaptafa elv miatt idegenkedtünk már déli jószomszédunk partizánfilmjeitől, hanem más irányba fordult az érdeklődésünk, új generációk nőttek fel, újabb gondjaink támadták, egyszóval a másság egy kicsit eltávolított bennünket a tematikától. Néhány éve viszont újra okkal-joggal került érdeklődésünk előterébe egy pár úgynevezett jugoszláv partizánfilm. Egyszerűen azért, mert a hérosz mellett — vagy ehelyett — olyan kor- jedzéseket hoznak felszínre ezek a filmek, amelyek az eddigieknél sokkal jobban a mához szólnak. Dejan Sorak Tiszt rózsával című filmjének is mesz- szire halló mondanivalója van. A háború formailag már befejeződött, amikor Peter Horvat hadnagy embert tévedésekkel teli életszakaszát górcső alá veszi a film. Az első, amelyet tudatosít a nézővel az író-rendező, valami olyasmi, hogy a mi éghajlatunkon — akkortájt — az erőszakszervek nem ismerhették a bizalom fogalmát. A tisztogatásnak éppen a fiatal hadnagy közreműködésével esik áldozatul — később kiderül: ártatlanul! — bizonyos Ivancsics nevű zágrábi mérnök. A hadnagy mit tehet: bocsánatot kór a mérnök özvegyétől. Csakhát az élet-halál kérdését nem lehet ilyen, legjobban értelmezett emberi gesztusokkal feloldani. Az egész film erre az igazságra épül. Akik nem ismerik eléggé a bizalmatlanság természetrajzát, azok számára talán mitikusnak, de legalább is a Shakespeare-tra- gédiák átérzésének tűnik a végkifejlet, a hadnagy halála. A film hibája, hogy keveset tudat meg arról, honnan is jött ez a fiatal tiszt. Nyilván a háborúból, ahol a parancsnok szellemisége minden idegszálát átszőtte. De mégis jó lenne többet tudni erről az emberről, hogy jellemét egészében megismerhessük. A személyi kultusz praktikái úgy hatnak ebben a filmben, ahogy azokat mi is megéltük. Ha másban nem is, de ebben teljes volt az internacionalizmus, s sajnos, főleg csak ebben. A manipulációk nemzetek fölöttivé váltak minden olyan közegben, ahol az emberek bűnösségéről vagy ártatlanságáról a politika az éppen aznapi érdekei szerint dönthetett. Dejan Sorak nem erőszakolta meg a történelmet, csak beszélt róla — úgy, mintha másról szólna. Jól értettük okos szándékát. — ti — Közös nyelvük az eszperantó A mindig azonos időpontban szervezett nyári eszperantó táborok hároméves múltra tekintenek vissza. 1987., 1988: Szeged. A mostanit miért Szolnokon rendezték? Papp Gyula, a lebonyolító Lingvo-Stúdió vezetője, a tábor irányítója ad felvilágosítást: — Az előző két tábor nagyon jól sikerült, de felvetődött, hogy ne mindig azonos helyen legyen. Olyan várost kerestünk, amelyik városon kívül, mégis a városközponthoz közel tudja elhelyezni a táborozókat. Szolnokon kötöttünk ki, itt találtunk ideális körülményeket. Az eszperantó mozgalom elsősorban kulturális jellegű. Így természetes, hogy a tábor elsődleges célja a kulturális értékek közvetítése. Egy érdekes program: az „esparol”, ami a laikusok számára bonyolult. Lényege: ez egy számítógépes nyelv- tanulás, „beszélő számítógép”. Állítólag a számítógép írott szöveg alapján beszél, azt mondják az eszperantó nyelvet lehet a legkönnyebben „beszéltetni”. A tábor egyben az Ifjúsági Eszperantó Világkongresszus gyülekező előrendez- vénye is. A résztvevők egy része a táborzárás után egyenesen Hollandiáiba, Terkráde városába, a kongresszus színhelyére utazik. B. I. Rokon szemmel anyanyelvűnkről Magyarul tanuló észtek között Szolnokon Magyarul tanuló észt csoport érkezett a napokban Szolnokra. Kéthetes tanfolyamon mélyítik, bővítik magyar nyelvtudásukat a TIT megyei szervezetének székházában. Hétköznapi témákról társalognak, újságot olvasnák, ott jártunkkor pedig éppen a különböző foglakozások nevét tanulták. A tíz vendéghallgató között akad műfordító, műszaki ellenőr, mezőgazdász, stb., szinte ahányan vannak, annyiféle munkaköriben dolgoznak. Ma, amikor majdnem az egész világ angolul tanul, megható érzés, hogy vannak, akik a mi nyelvünket szeretnék elsajátítani, még akkor is, ha valaha egy nyelvcsaládba tartoztunk. Hogy miért kezdtek el magyarul tanulni? íme néhány válasz. — 1961-ben jártam először (Magyarországon, s barátokat szereztem Budapesten, Egerben — emlékezik vissza Saar Arved, a taildnmi bútorgyár műszaki ellenőre. — A barátság levelezéssel folytatódott, s magánúton elkezdtem könyvből- magyarul tanulni. — Én a nyelvrokonság miatt tanulok magyarul — vallja Vosu Mai. — Az egyetemen két évig foglalkoztam magyar nyelvvel, s utána Saar Arved magyar barátaiért választotta anyanyelvűnkét Vosu Mai az egyetemen kezdett magyarul tanulni Tallinnban elvégeztem egy egyéves tanfolyamot is. — Hol dolgozik? — Az észt tankönyvkiadó vállalatnál.' Az egyetem finnugor tanszékén ismerkedett meg a magyar nyelvvel Hiedel Ed- vim, az Észt Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője is. 1961 óta húsz könyvet és húsz drámát, színművet fordított le magyarról észtre. — Először Jókaitól fordítottam, majd Krúdy, Babits, Németh László, Spíró György, Fejes Endre, Kertész Ákos, Molnár Ferenc, Csoóri Sándor művei következtek — mondja. — Milyen érdeklődés kísérte a műfordításokat? — Általában jó fogadtatásuk volt ■ a könyveknek. A legnépszerűbb Kertész Ákos Makra című regénye talán azért, mert a mi irodalmunkban hasonló témáról nem írtak még. A Makrát egyébként immár nyolc éve játssza sikerrel a tallinni színház. Ugyancsak nagy népszerűségnek örvend nálunk Csoóri Sándor is. — Mi a legnehezebb a magyar nyelv tanulásában? — Először minden, s utána pedig egyre nehezebb — mondják nevetve többen is. — Szerintem a tárgyas és az alanyi ragozás okozza a legnagyobb fejtörést — véli Hiedel Edvin. — S persze a kiejtés is elég nehéz. Az a baj, hogy Tallinnban nem lehet magyar szót hallani, nincs kivel magyarul beszélgetni. — Nemrégen hallottam, hogy az Észt SZSZK-ban közel száz főleg kárpátaljai magyar származású ember él. Egy évvel ezelőtt baráti társaságot is alakítottak. — Tudunk róluk, sőt meg is hívtak bennünket az idén március 15^i megemlékezésre. A nyomaték kedvéért egy meghívót is mutatnak, rajta az ünnepség programja, a belső oldalon pedig a Mit kíván a magyar nemzet támmemmaumammg-: - ■ Hiedel Edvin húsz magyar könyvet és húsz drámát, színművet fordított észtre zenkét pontja olvasható magyar és észt nyelven. — Nem nagyon merünk a kiejtésünk hiányosságai miatt magyar anyanyelvűekkel beszélgetni — veti közbe Vosu Mai teljesen szabályos kiejtéssel, úgy, hogy csak dicsérni tudom. S persze nemcsak őt, hanem a csoport mind a tíz hallgatóját, akik szabadságuk idejét áldozták fel arra, hogy tökéletesítsék magyar nyelvtudásukat, s ezáltal jobban megismerhessenek bennünket is. T, G. Hogyan neveljünk hazaszeretetre? Érzelmek nélkül semmiképp A szülőföld, az utca, a család, a környezet szerepe Tanulságos vetítéssel zárult pénteken Szolnokon az ötödik Tisza nyári egyetem egyébként színvonalas programsorozata. Legutolsó témaként a hazafiság, a hazaszeretet, a hazaszeretetre való nevelés időszerű kérdéseit bogozgat- ta az a film, amelyet a Művelődési Minisztérium felkérésére, megrendelésére készítettek pécsi közreműködőkkel, diákokkal. Ami az alkotás témáját illeti: szó volt abban mindenről, így a mohácsi csatamezőröl -is. Aki elfelejtette, újra ismételhette, hogy Kanizsai Dorottya jobbágyai 14 ezer halottat temettek, akiknek emlékét ma kopjafák őnzik. Felelevenítették a végvári vitézek hősiességét, de a nebulók kifogástalanul fújták a magyar zászló. a címer, a Himnusz kialakulásának históriáját is. A látottakból, hallottakból kitetszett: a filmkockákon zömében sokszor gyakorolt ismeretek visszamondásáról, hibátlan felidézéséről volt szó. Ezek azután olyannyira sikeresnek bizonyultak, hogy a diákok az adott jelenetekben tökéletesen kívül maradtak, ily módon gépies módon válaszoltak a nevelő kérdéseire, és elevenítették föl történelmünk dicső és kevésbé dicső epizódjait a film -kockáin. Valahogyan úgy, ahogyan az eminens diákok a tárgyas és tárgyatlan igék ragozását, vagy a hét azonosságot fújják. Mintagyerekek kifogástalan . előadásában ismerkedtünk meg a minden érzelmi töltés nélküli -hazafisággal. Unalmasan teltek a percek és a jelenetek. Csak akkor izzottak, amikor az elhangzottakat zenei betétek kisérték, vagy amikor Sütő András vallott veretes soraiban a hazaszeretetéről. A gyerekek is csillagos ötöst érdemelnek, hiszen viták, ellenvélemények nélkül elmondták mindazt, ami-t jó hazafiként a felnőttek beléjük sujkoltak. Az alkotók osztályzatát viszont ennél már jóval lejjebb szállítanám, -mert ezek az emberek valahogyan alapjaiban felejtették el azt a régi, pedagógiai ismeretet, amely szerint a fiatalok hazafiság- ra, hazaszeretetre nevelése valahol a szülőföld, az utca, a szülői ház, a környezet, a család, az édesanya, az édesapa szeretetével, becsülésével kezdődik. Azokéval, akik az otthont, az állandóságot, a biztonságot, a támaszt jelentik nekik. A szőkébb haza éppúgy jelentheti ezen kívül egy kedves személy sírját, a délutáni sétákat, a messze úszó estéli harangszót, a naplementét, a faluvégi kanálisban a pecázást, a kedves szomszédokat, az árkot, ahol fogócskázni lehet, vagy éppen azt a tenyérnyi zöld helyet, amelyet a gyerek maga munkál a kertben. Ennyire egyszerű a haza, a hazafiság fogalma? Eny- nyire, mert ha ezek hiányoznak, olyanná válik az ember, mint a gyökerestül átültetett fa. Vagy megered, vagy nem, de mindenképpen megsínyli a környezetet. Mivel e sorok írója is bő tizenöt évig pedagógusként kereste a kenyerét, efféle kötődést szívesebben hallottam volna a gyerekek szájából, a televízióra szánt kirakatóra helyett. Mert ha ezek a tizenéves, fogékonyan ügyes lányok és fiúk valahogyan ezeket az apró szépségeket villantják fel hazaszeretetük, hazafiságuk mindennapjairól, vitatkoznak és veszekednek afroi, hogy ki dolgozik többet a családban, és a jól végzett munka mit jelent az ember életében, akkor jobban elhiszem nekik és az alkotóknak: lám a szereplőknek akad a világban egy kis zug, amelyhez köthetik eme fogalmat, amelyet őrizni, védeni kell, hiszen azént érdemes küzdeni, valamit tenni fiatalon is. Mindezek után lehetett volna beszélni a nagyobb haza fogalmáról, szeretetéröl, arról a földről, ahol a költő gondolatai értelmében ha áld, ha ver a sors: élni és halni kell. Egy minisztériumi fŐ9sztályvezetó a filmet így harangozta be, hogy noha ezt még csak most vetítik másodszor, a tárca a pedagógusoknak egyféle módszertani segítségnek, útmutatónak szánta. Nem rendelkeztem hozzászólási cédulával, ezúton üzenem tisztelettel: hallva a körülöttem ülők morgását, úgy érzem, tényleg nagy segítséget adott. Fehéren-feketén megmutatta, hogy az érzelmek kirekesztésével miképpen nem szabad ma osztályfőnöki órát tartani erről a csodálatos témáról, amely a meghívó szerint A hazafiság, haza- szeretet, a hazaszeretetre való nevelés időszerű kérdéseivel foglalkozott (volna). D. Szabó Miklós Harmadik japán útjára készül a Tisza Táncegyüttes Tánccal szerzett barátság A százéves Yokohama ünnepségén lépnek fel A Szolnoki Tisza Táncegyüttes tagjai hosszú útra csomagolnak. Augusztus 14-én felülnek a Budapest—Moszkva repülőjáratra, a szovjet fővárosból mintegy nyolcórás repülés után Habarovszkba érkeznek. Innen másfél napig vonatoznak Nahodkáig, ahol behajóznak a Felix Dzerjinsky személyszállító gőzösre. Két és félnapos hajózás után elérik végcéljukat, Yokohamát. Az együttesnek ez a harmadik Japán útja. Távoli kapcsolatuk több éves múltú. 1983- ban az Állami Ifjúsági Bizottság koordinálásával teremtődött. Ennek eredménye: a Japán Országos Ifjúsági Egyesület és a Yuza Nagyközségi Ifjúsági Egyesület meghívására az együttes abban az évben Japánba utazott. Az első találkozás egy tartós baráti kapcsolat nyitánya lett. Jöttek fiatalok — az együttes pedig 1987- ben is ment. Szívesen jönnek hozzánk, természetesen a mieink is szívesen mennek. Állandóvá vált a levelezés egymás között, kölcsönösen tudnak egymás személyes ügyeiről is, Az idei meghívás még 1987-ben — a legutóbbi turné alkalmával megfogalmazódott. Yokohama város az idén ünnepli fennállásának századik, a kikötő megnyitásának százharmincadik évfordulóját. Ez alkalomból nagyszabású rendezvényso- . rozatra és több kiállításra kerül sor — itt lép fel az együttes több alkalommal is. Amit már tudnak: a yoko- hamai kiállítás területe 694 hektár — többszöröse a Bées—Budapest világkiállítás tervezett területének. Az együttes meghívója a japán nagyváros Tisza Baráti Társasága. Megjegyzésre kívánkozik, hogy ilyen baráti társaságok már Japán-szerte működnek. Miből utaznak? Nos, az utazás költségeit a meghívók fedezik — a közel 43 ezer dollárt már megküldték. Az együttes kinti ellátása is a baráti társaság reszortja lesz. A Tiszások így a turnéra betervezett tanácsi és intézményi támogatást saját céljaikra felszabadíthatják — felújíthatják, kicserélhetik a kosztümök égy részét. Kereken ötvenen utaznak. Vannak a táncosok közül né- hányan olyanok, akik immár harmadik alkalommal. Két kábeltévés is megy, tehát' részletes képes beszámolóra is számíthatunk. Az együttes természetesen a „régi kapcsolatok” településein is fellép — a pontos menetrend már megérkezett, de japán nyelven íródott, amit még le kell fordíttatni. A táncosok most is családoknál fognak lakni, ami külön élmény. Kévés embernek adatik meg, hogy bepillanthasson a japánok életének mélyébe. Szeptember 12-én utaznak vissza — az odautazás fordított útvonalán — és 16-án vagy 17-én érkeznek haza. Borítékolni lehet, hogy tele élményekkel. Berki Imre
