Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-28 / 175. szám
2 1989. JULIUS 28. j^Meuz ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról) tói, a nyírádi bauxitbányák bezárásával, illetve a recski ércvagyon hasznosításával kapcsolatos intézkedésekről adott áttekintést. Az ipari miniszter emlékeztette a sajtó képviselőit, hogy a kormány egy április végi határozatával kötelezte el magát a nyírádi bauxitbányák bezárása mellett, egyben kötelezte az érintett tárcák vezetőit, hogy az intézkedés kapcsán felmerülő gazdasági, foglalkoztatási, ökológiai problémák megoldására készítsenek tervet. Most ez a javaslatcsomag került a kormány elé. Ennek főbb elemeit ismertetve a miniszter elmondta, hogy a jövő év közepére felhagynak a térségben a bauxitbányászattal. A számítások szerint mintegy 2,5 milliárd forint többletköltséget okoz a Magyar Alumíniumipari Tröszt — MAT — számára a bányászkodás „idő előtti” beszüntetése. Ezek a költségek a többi között tartalmazzák a kieső bauxitszük- séglet pótlását szolgáló új bányanyitások, illetve a szükséges környezetvédelmi tennivalók kiadásait is. A tröszt ezeket a költségeket Vállalja, állami támogatást nem igényel, összességében mintegy félmilliárd forint vagy o n vesztesége t kénytelen elkönyvelni a MAT azáltal, hogy a bauxitvagyon egy részének leművelésére már nem jut ideje. A kormány ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy e veszteséget a tröszt leírhatja vagyonalapjából. Hasonlóképpen mérsékelni kell a bányát terhelő járadékot. Horváth Ferenc hangsúlyozta, hogy az intézkedések miatt nem lesz fennakadás a tim- földgyárak bauxitellátásá- toan. A Bakonyi Bauxitbá- hya Vállalat október végén készíti el a bezárás pontos menetrendjét, s a jövő év közepétől fokozatosan megszűnik a bányászati célú vízkiemelés, kitisztítják a bányavágatokat, s biztosítják a térségben szükséges mintegy 60 köbméteres percenkénti ivóvízkiemelést. Modellértékű megoldás Varga Miklós a bányabezárás ökológiai összefüggéseiről adott 'tájékoztatást. 'Emlékeztetett rá, hogy magát a döntést is ökológiai "probléma, a hévízi-tó, mint természeti kincs megőrzése motiválta. Hasonlóan fontos 'probléma a térség ivóvízellátásának biztosítása, hiszen a bánya szolgáltatta Csaknem 300 ezer környékbeli ember vizét. Ezért az egyik megoldandó feladat, hogy a vízminőség romlása nélkül biztosítsa továbbra is az ivóvízkitermelést. Ez a megoldás egyébként modellértékű lesz, hiszen ilyen nagy térségre kiterjedő hasonló jellegű munkálatokat még nem végeztek. Az itt Szerzett tapasztalatokat a jövőben Rákhegyen, illetve Tatabánya térségében is hasznosíthatják. Az elhangzottakkal kapcsolatban a Népszava tudósítója az iránt érdeklődött, gondoskodtak-e a Nyírádon felszabáduló munkaerő megfelelő ■ elhelyezéséről. Az 'ipari miniszter elmondta, hogy az új bányák megnyitása kis mértékű — mintegy ‘100 embert érintő — korengedményes nyugdíjazásokkal egybekötve maradéktalanul biztosítja a térségben eddig foglalkoztatott bányászok munkáját. A Magyar Hírlap Újságírója a MAT idézett vagyonvesztésével kapcsolatban érdeklődött, rámutatva a vagyonkezelés már eddig is megmutatkozó hiányosságaira. Az ipari miniszter elismerte, hogy a vagyonkezelés kiforratlan rendszere sok fejtörést okoz a gazdaság irányítóinak. I Állagmegóvás Ami Recsket illeti, az ipari miniszter emlékeztetett árra, hogy 1982 óta lényegében csak állagmegóvás folyik az ércbányában, az ércvagyon közös hasznosításáról szóló tárgyalások a Szovjet féllel eredménytelenül zárultak. A kormány ezért most más partnereket keres a mintegy hétmilliárd forintos vagyon hasznosítására. Ennek érdekében 'csaknem 200 millió forint tőkével létrehoztak egy állam- igazgatási felügyelettel működő vállalatot. Azért választották ezt a vállalati formát, mert így könnyebb lesz társasággá alakítani, ha megfelelő partner kínálkozna a közös hasznosításra. Ez á forma egyébként a bánya- törvénnyel is összhangban áll. Az újonnan létrehozott tég költségvetési forrásokból <1990. február végéig folytatja az eddigi állagmegóvási munkálatokat, ha addig sem tudnának dűlőre jutni a kö- kös üzemeltetés ügyében, akkor az ércbányászat tartós Szüneteltetését fogja előkészíteni. A Világ tudósítójának érdeklődésére egyébként Horváth Ferenc elárulta, hogy eddig 21 hírneves külföldi cég érdeklődését kellették fel a magyar elképzelések, azt azonban ma még “nagyon nehéz megítélni, hogy mennyire komolyak a külföldiek szándékai. A bánya többlépcsős fejlesztése, kiaknázása egyébként több mint 20 milliárd forintos tőkeinvesztíciót igényelne. A kormány ülésén szereplő egyéb napirendi pontokról Bajnok Zsolt tájékoztatta az újságírókat. Elmondta, hogy á Magyar Nemzeti Bank előterjesztésében áttekintette a refinanszírozási hitelkonstrukció javaslatát. A. bonyolult közgazdasági fogalom lényegét abban foglalta össze, hogy hazánkban az állami tulajdont nem szétosztani, hanem megfelelő pénzügyi feltételek szerint, pénzügyi közvetítők útján, a piaci viszonyokhoz alkalmazkodva fokozatosan értékesíteni kell- Ennek az alaptörekvésnek a jegyében a most tárgyalt konstrukció lényegében azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank — egyelőre még Csak eseti alapQn — előreláthatólag ősztől, az állami vagyonkezelésről szóló törvény elfogadása után hitelt ad azoknak, akik az átalakuló vállalatok részvényeit megvásárolják. E hiteleket egyébként magánszemélyek, vállalatok, intézmények és pénzintézetek egyaránt igénybe vehetik, kedvező kamatfeltételekkel. Az intézkedés előnyei közé sorolják a szakemberek, hogy elősegíti a tulajdoni reformot, élénkíti a vállalati átalakulási törekvéseket, és ami nem kevésbé fontos, az így befolyó pénz csökkenti az ál lámád ósságot. A kormány jelentést hallgatott meg (az amerikai elnök látogatásáról is. Bush elnök magyarországi útját pozitívnak, hasznosnak, a magyar várakozásoknak és érdekeknek megfelelően értékelték. Hasonlóképpen áttekintette a kormány a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének bukaresti ülésén elhangzottakat. A VSZ-tanácskozás legfontosabb megállapításai közé sorolta a szóvivő,, hogy a tagállamok biztonságának szavatolása immár politikai — tel}át nem katonai — eszközökkel megoldható. Hasonlóképpen jelentős megállapítás hogy a kelet—nyugati viszonyban erősödik a bizalom. Ezért ma már nem utópia azt állítani, hogy vége a hidegháború időszakának. Magyarország számára különösen fontos Gorbacsov főtitkár világos állásfoglalása, miszerint a szocializmus megújítása a reformfolyamatok végigvitele elsőrendű feladat, illetve, hogy az úgynevezett Brezsnyev-doktrina már a múlté. Összhangban az alkotmánnyal A kormány foglalkozat a kereskedelemről szóló törvény alapelveived is., A koncepció szerint minden kereskedelmi tevékenység, így a külkereskedelem is szabad lesz, ha összhangban áll az alkotmánnyal és a versenyszabályozással. Ezzel együtt az alapelv-tervezet rendkívül fontosnak tartja a fogyasztók védelmét, amire számos garanciát is előirányoz. A kormány napirendjén személyi kérdések is sízere- peltek. A közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter előterjesztésére Do- ros Bélát, a magyar posta vezér igazgató-helyettesét és IKálnoki Kis Sándort, a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet igazgatóját augusztus 1-jei hatállyal miniszterhelyettessé nevezték kiPaskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke július 27-én a budai prímást rezidencián fogadta Billy Grahamet. a hazánkban tartózkodó ismert amerikai evangélistát. MTI—TELEFOTO — Közlemény az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának üléséről Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága tegnap Lukács János elnökletével ülést tartott. Tájékozódott az MSZMP kongresszusának előkészítésével kapcsolatos kérdésekről. Véleményezte a Politikai Intéző Bizottságnak a kongresszus megrendezése módjára, költségvetésére, napirendjére, ügyrendi elveire, a létrehozandó vezető és ellenőrző szervezetekre és megválasztásuk módjára, valamint a Jelölést Előkészítő Bizottság működésére vonatkozó javaslatait. A testület azokat a javasltaitokat támogatjai, amelyek lehetővé teszik a párttagság és a küldöttek széles körű és érdemi részvételét a kongresszus demokratikus előkészítésében és lebonyolításában. Mindezeket a párt átalakítása fontos feltételének tekinti. A kongresszus megrendezése munkajelleggel és költségtakarékos módon történjék. A Központi Ellenőrző Bizottság fontosnak tartja, hogy a kongresszus előkészítésének a párttagság véleményén is alapuló szervezeti rendje segítse elő a párton belüli szolidaritást, a bizalom építését és erősítését, a különböző platformok megjelenítését a párt politikai irányvonalának meghatározását, és így a párt akcióké- pességének megteremtését. Kiemelkedő jelentőségűnek tartja, hogy a kongresszus Eredményesen szolgálja a párt felkészülését a soron 'következő választásokra. A Központi Ellenőrző Bizottság Somogyi Imre előterjesztésében a pártba való visszavételre, illetve politikai rehabilitációra, az eredeti párttagság időpontjának visszaállítására irányuló kérelmeket, pártbüntetések elleni fellebbezéseket, párt- bűn (Jertjések törlésére vonatkozó javaslatokat bírált el. A személyi ügyek vizsgálata több tanulsággal is szolgait. Az előterjesztett kérelmek nagy részét a KEB jogosnak tartotta. Ennek alapján hozzájárult az érintett személyek pártba való visszavételéhez. Egy esetben, politikailag rehabilitálva, visszaadta az eredeti — felszabadulás előtti — párttagságát egy olyan MSZMP-tagnak, akivel szemben a negyvenes évek végén, majd azt követően iá igazságtalanul jártak el. A fellebbezések során olyan esetet is elbírált, amelyben az illetékes megyei pártfegyelmi bizottság intri- kus, vádaskodó magatar.ás miatt marasztalta el az érintett párttagot. A Központi Ellenőrző Bizottság megerősítette a szigorú pártbüntetést, mert az az álláspontja, hogy a pártszervek és -szerveretek nem engedhetnek teret a megalapozatlan vádaskodásoknak, a hallomásra épített információk tényként kezelésének, ártatlan emberek befeketítésé- nek. Az ilyen — az emberi személyiségi jogokat is sértő — magatartás kárt okoz a pártban és a közéletben egyaránt, ezért az ilyen jelenségek ellen — bárhol is forduljanak elő — a párt minden tagjának következetesen fel kell lépnie. Az adórendszer korszerűsítéséről IIKISOSZ és a PM vitája Tiltakozó levél a pénzügyminiszternek Köszönetnyilvánítás Kádár Jánosné a gyászoló hozzátartozók és a maga nevében ezúton köszöni meg mindazoknak az együttérzését, akik személyesen, levélben vagy táviratban fejezték ki részvétüket férje, Kádár János elhunyta alkalmából. Eltéri! vélemények Eltér az MSZMP Törökszentmiklósi Reformkörének véleménye a városi pártbizottság döntésétől, miszerint az őszi pártkongresszusra a küldöttek csoportonkénti állítása nem volt helyes lépés. . Ügy vélik a reformkor tagjai, hogy a párttagok önálló pályázata megfelelőbb lett volna, így téve lehetővé egyéni bemutatkozásukat, és azt, hogy minden párttag részt vehessen a küldöttjelölésben. A városi pb hibát követett el azzal, hogy erről a párttagság véleményét előzetesen nem kérte ki. A reformkör legutóbbi ülésén felvetődött az is, hogy a küldöttválasztásra a jelenleg biztosított idő nem teszi lehetővé programok megmérettetését. A tagok javasolják a városi pb-nak, hogy jelölő fórumaikon küldöttnek Serfőző Istvánt a Tisza- táj Tsz dolgozóját jelöljék, akivel az érdeklődők a reformkor augusztus 1-i, következő összejövetelén találkozhatnak. A Kiskereskedők Országos Szervezete arról tájékoztatta az MTI-t, hogy levélben tiltakozott Békési László pénzügyminiszternél az adórendszer tervezett korszerűsítésével kapcsolatban. A KISOSZ szerint a módosítási javaslatok tovább növelnék a magánkereskedők adminisztrációs terhei^. Az áfa-módosítás szigorú bizonylatolási kötelezettséget írna elő, mégpedig oly módon, hogy minden egyes eladott áruról a kereskedőnek nyugtát kell kiállítania. Az ezzel kapcsolatos pénzügyminisztériumi álláspontról Keményfy István, a PM forgalmi adó-osztályának vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát. — Az elmúlt év tapasztalatai alapján a PM és az APEH úgy ítélte meg. hogy szigorítani kell a bizonylatolási fegyelmet. 1988-ban a magánkereskedők több. mint 60 százaléka nem adókötelesnek vallotta magát, azaz évi egymillió forintnál alacsonyabb forgalmat jelentett az APEH-nek. A PM és az APEH szakemberei irreálisnak tartják ezt. s a kereskedelem bizonyos területein kötelezően be kívánják vezetni a számla, illetve * a nyugta adását. Ehhez azt a kedvezményt biztosítaná a költségvetés a kereskedőknek, hogy a szükséges pénztárgépekhez gyakorlatilag ingyen juthatnának hozzá, a pénztárgép árát ugyanis a fizetendő adóból levonhatnák. illetve visszaigényelhetnék. A törvénytervezet előkészítésébe bevonták az érdekképviseleti szerveket is, ezek azonban ahelyett, hogy javaslatokat tettek volna a legjobb megoldásra, eddig egyértelműen elutasító ál1 láspontra helyezkedtek. A PM reméli, hogy ezek a szervezetek az előkészítő szakasz további részében változtatnak ezen a magatartásukon. A pártok anyagi támogatásáról % Középszintű egyeztető tárgyalások Nem sikerült egységes álláspontra jutniuk a feleknek a csütörtöki középszintű politikai egyeztető tárgyalások újabb fordulóján a parlamentben, ahol az MSZMP vagyonának megosztásáról, a pártok anyagi támogatásának, valamint munkahelyi működésüknek a kérdéseiről folyt az eszmecsere. Mivel a tudósítókat a zárt ajtók mögött tartott megbeszélésekre nem engedték be, csak közvetett információk jutottak a helyszínen várakozó újságírók birtokába. Az MTI értesülései szerint az Ellenzéki Kerekasztal résztvevői azt az álláspontot képviselték, hogy az összes párt és társadalmi szervezet vagyonát leltározni kellene, majd e vagyon felett moratóriumot elrendelni, hogy ne legyen mód — amint a közelmúltban többször előfordult — voltaképpen állami tulajdonú ingatlanokat, eladni. Az ellenzéki szervezetek úgy vélekednek: a pártok támogatása az állami költségvetésből máshonnan — esetleg éppen a lakosságtól — vonna el pénzforrásokat. Hangsúlyozták azt is: valamilyen kvóta szerint még az idén fel kellene osztani az MSZMP vagyonát, nem lenne helyes ezzel várni a választások utánig. A választásokat követően pedig az Országgyűlés dönthetne a to- vábbbiakról, megteremtve a megfelelő arányokat valamennyi párt és társadalmi szervezet anyagi támogatása között. Az információk szerint az MSZMP-nek a tárgyalóasztalnál helyet foglaló képviselői dzon az állásponton voltak, hogy más kérdés a pártvagyon és más a pártok költségvetési támogatása; az MSZMP sajátjának tekinti az ellenzék által köztulajdonúnak értelmezett vagyontárgyait, s e pártvagyonról nem hajlandó lemondani. Az egyeztető tárgyalásokon szerepelt a pártok munkahelyi tevékenységének Kérdése is. Az ellenzék szerint törvényben kel] megtiltani valamennyi párt jelenlététa munkahelyeken. Ezzel szemben az MSZMP képviselői azon a véleményen voltak: felesleges ezt törvényi útoa szabályozni, a munkahelyi tevékenységet minden pártnak saját, hatáskörébe kell rendelni, magára a pártra, vezetőire kell bízni az erről való döntést. Az MTI értesülése szerint a harmadik oldal — bár korábban az ellenzékkel való konszenzusra hajlott — a csütörtöki megbeszéléseken, a vagyonmegosztás és a pártok munkahelyi működépe kérdéséberi az MSZMP képviselte állásponthoz csatlakozott,