Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)

1989-07-26 / 173. szám

Demokrácia és egyenlőség Olyan kérdések és olyan megfogalmazások kerülnek manapság teríték­re, amelyek esztendővel ko­rábban még elképzelhetetle­nek voltak nálunk. Például egyik miniszterünk kifejtet­te: a magyar társadalom kor­szerűsítése nem érhető el a jelenlegi politikai rendszer keretei között. Az egységes gazdasági-politikai világ- rendszerbe való beilleszke­désünkhöz pedig szükség van az egyének és csoportok újí­tó erejének fölhasználására valamennyi tudományágban. Ezek a föltűnést keltett szavak egy néhány éve a mellemnek szegezett botor kérdést juttatták eszembe. Akkoriban töltötték be az egyik katolikus érseki szé­ket. S imigyen fordult hoz­zám valaki: „Mondja, ké­rem, mióta párttag az új főpap?” Képtelennek talál­tam még a gondolatot is. De az érdeklődő makacs volt, s azt bizonygatta: akadt már nálunk példa arra, hogy püspökpalást volt a marxiz­musnak elkötelezett embere­ken. Mégis akadékoskodtam: „de azok nem voltak katoli­kusok”. Vitapartnerem végső érve ez volt „Ugyan, ugyan, egy ilyen fontos állást pár- tonkívülire bízni...” Ismétlem, dőreségnek ta­láltam magát a föltételezést is, de elindult bennem egy gondolatsor. Valahogy így! Gyermekkoromban megalá­zott időnként egy minősítés, ami meglehetősen minden­napi volt a régi világban: „Ez a fiú szegény, de becsü­letes”... Felnőtté cseperedé- sem után, tehát a negyvenes évek vége felé ekként vere­gettek vállon időnkint: „Pártonkívüli vagy, de tisz­tességes”. És ebben már csupán le­kezelő minősítés rejlett, de boldogulási esélyeimnek rangsorolása is.... Soha nem szenvedtem üldöztetést pár­tonkívüli voltom következ­tében. Sőt, időnkint még rám is mosolygott a hata­lom. De pillanatig se lehetett kétséges számomra: esélye­im az előrehaladásban kor­látozottak. Ez olyan suta aránytalansággal érzékel­tethető, hogy teleírhattam akár egy teljes oldalt is az ország egyetlen irodalmi he­tilapjában, de az ország leg- nyiomarúságosabb falujában se lehettem volna 'tanácsel­nök. Hogy is van? Hisz száz­szor kinyilvánított szándék: a pártonkívüliek a pártfunk­ciók kivételével bármilyen magas tisztségeket betölthet- nek, ha alkalmasak rá. Ügy látszik baj lehet az alkalmasság körül. Mert nem tudorrá,) volt-e pártonkívüli tagja az elmúlt harminc év­ben a Minisztertanácsnak. Érdemes volna végiggondol­ni, hány gyárigazgató, hány követ, hány tábornok, hány napilapszerkesztő került ki a tehetséges felelős munka­kör betöltésére méltó pár­tonkívüliek soraiból. Mert, hogy félrehallás ne essék: én a rátermettek, a közjó szolgálatára alkalmasak je­lenlétét hiányolom. A legutóbbi népfront­kongresszus egyik szüneté­ben, bizottsági tanácskozás során azt találtam kérdezni a jelenlévő vezetőktől, hogy a szövetségi politikát meg­testesítő mozgalom függetle­nített megyei és városi titká­rai közül hányán nem párt­tagok. Választ nem kaptam, ám az egyik népfrontalkal­mazott a folyosóra érve így korholt: „Mindenesetre szo­katlan dolgokat kérdezel”. Csakugyan kedvelem a szokatlan kérdéseket. Példá­ul szívesen vallatnám vala­melyik jól tájékozott veze­tőnket: szerinte mi lehet az oka annak, hogy itthon je­lentéktelen beosztotti mun­kakört betöltött közgazdá­szok, műszaki emberek, or­vosok némelyike világraszó­ló karriert futott be külföl­dön és néha — mintegy suty- tyomban — arra kényszerü­lünk, hogy a nemzetközi po­rondon közbejárásukat kér­jük hazánk ügyeinek elő­mozdításához. A társadalom egyik leg­főbb célja, hogy önmagát szakadatlanul tökéletesítve mind alkalmasabbá váljék érdekeinek érvényesítésére. De nálunk — korántsem vé­letlenül — egyetlen fórumon sem hangozhatott föl a nép méltatlankodása amiatt, hogy az olyan tulajdonsá­gok, mint a szakismeret, az erkölcsi szilárdság, a nép gondjai iránti fogékonyság másodlagosak voltak a po­zíciók elosztásánál. És mos­tanában, hogy napfény de­rül a beosztás malaclopókö- penyege alatt elkövetett ha- rácsolásokra, törvénysérté­sekre, a közérdeknek fittyet hányó csákmátéskodásokra — elkeseredéssel állapíthat­juk meg: jó úton jártunk ahhoz, hogy ismét az „uram- bátyám” szabad prédájává legyen szegény Magyaror­szág. A kiválasztás társadalmi ellenőrzésének hiánya ful- lasztó állapotokat teremtett sokhelyütt. Ha a férj meg­felelően felkapaszkodott az uborkafára, a nejnek se le­hetett akármilyen állásocs- kával kiszúrni a szemét. Ha volt képzettsége, rátermett­sége, szorgalma, ha nem, lett belőle legkevesebb iskola- igazgató, könyvtárvezető, művelődésiház-igazgató, tö­megszervezeti főnök. Ha a gyerek felnőtt, és nem is ta­núsított megfelelő buzgal­mat az életre való felkészü­lésben, csak hozzávágtak egy mutatós posztot, ahon­nét aztán, ha nem vált be, ment egy másik zsíros és hatalmat jelentő állásba. Ál­lítom, jelenlegi nehézségeink dandárja abból ered, hogy csak a jó szerencse folytán került megfelelő ember a megfelelő helyre. És a jó szerencsére gon­dolva jut eszembe: a Zobák akna vájárjai közé nemigen jelentkeztek a csak vezető állásra alkalmasak... Ten­gernyi példát lehetne fölso­rolni annak igazolására, hogy úgy cserélgették egy­más között az állásokat, mint mi gyermekkoromban pajtásaimmal az üveggolyót. Hogy is van ez?... Se a marxizmus—leninizmus klasszikusai, se jogszabályok nem mondtak olyat, hogy az szolgálná a közösség gazda­sági vagy művelődési föl- emelkedését, ha a bankok vagy az ipari üzemek, az egyetemek vagy a nagy egészségügyi intézmények élén kizárólag olyanok áll­hatnak, akiket megigézett annak idején a Kommunista Kiáltvány bűvölete. És mégis, bizonyítványmagya­rázatnak is beillő fogalma­zással így okolják meg a kontraszelekciós személyi politikát egyesek: „Történel­mileg ez alakult ki”. Ami voltaképpen igaz is. Minden történelmi­leg alakult ki. Csak egyesek alakítják is a dolgokat. Pe­dig ha ez másként történt volna, esetleg nem buzogna föl olyan rohamokban az igény a többpártrendszerre. És nem cicázna egyesekkel az az ostoba kérdés: visel­het-e püspöksüveget, aki pártonkívüli? Bajor Nagy Ernő M)épíap 1989. JÚLIUS 26. Karcag Új raktárban a múzeumi gyűjtemény Új sírkert és régi gondok Vandálok jártak a temetőben — Új ravatalozó épül Szolnokon Alapítása óta temérdek nép­rajzi tárgyat gyűjtöttek össze a karcagi Györífy István Nagykun Múzeum munka­társai. A több ezer értékes, a tájegység egykori életét tükröző tárgy hajdanán a tanyai otthonokat paraszt­házakat, népi mesterségeket űzők műhelyeit díszítette —, illetve azok tartozéka, min­dennapi használati eszköze volt. A jelen és a jövő szá­mára végzett és ma is folyó gyűjtőmunka során felhal­mozódott mezőgazdasági mun­kaeszközök, kerámiák, kis­ipari munkaeszközök, ha­lászfelszerelések, bútordara­bok, viseleti tárgyak, subák, szőttesek időszakonként vagy állandó kiállítás keretében csak kis részben kerülhet­tek, helyszűke miatt a kö­zönség elé. Nagyobb részük a raktárak mélyére került, jobb sorsra várva. A múzeum raktározási kö­rülményei most javultak. Korábban a város szélén lé­vő a Talajjavító Vállalattól bérelt helyiségekből az esz­közöket behordták a múze­um közelében lévő Ka­zinczy utcai bérelt családi házba. A jó állapotban lévő épület egyik szárnyában ugyan laknak, de három na­gyobb helyisége meglehető­sen sok tárgyat befogadott. A szobákat bepolcozták, és rendszerbe foglalva helyez­ték el a nemzeti kultúrkin- csünket képező, néprajzi tár­gyak sokaságát, méltóbb kö­rű llméhyeket tudtak terem­teni a tárgyak időt álló elhe­lyezésére megmentésére. A bérelt épületnek egyébként jeles tulajdonosa van: dr. Mándoki Kongur István, kandidátus, török nyelvész, az ÉLTE Belső-Ázsiai Tan­székének professzora. Állan­dó lakhelye a fővárosban van. Karcagi házának köz­célra történő bérleti felaján­lásával, jelentős segítséget nyújtott a múzeumi kincses­tár értékeinek megóvásához. — Az új urnasírkertet ker­tészek tervezték, alakították ki — mutat a szolnoki teme­tő templom mögötti részén újdonságot Csák László, a Temetkezési Vállalat igazga­tója. — Nem kis pénzbe ke­rült, csak a kertészek mun­kájáért 765 ezer forintot fi­zettünk. Az utat és a két ku­tat a tanács csináltatta. A valamikori bozótos, ré- gesrégi sírok helyén takaros tisztáson már nőnek a tuja- íák. Ha nőnek! Az első 116 íácskát, alighogy meggyöke­reztek, gondosan kiemelték és ellopták. Azóta már pó­tolták, hátha mégis megma­radnának a tiszafákkal, más díszfákkal együtt. Az első urnasírok már állnak, — ez a sírkert ugyanis a ham- vasztásos temetés színhelye. Egyelőre még szokatlan a sokféle, de nagy gonddal föl­állított emlékhely. Van két­személyes, négy és hatsze­mélyes, is, kinek mi a leg­kedvezőbb. Persze árban is, hiszen négyezertől 11 ezer forintba kerül egy-egy em­lékhely. Jó, hogy máris csi­nált út vezet körbe, s a ku­tak is gondos tervezést mu­stnak, — díszkutakat állí­tottak föl. A megyében évente 6—6,5 ezer temetés van, ebből a megyeszékhelyen 7—800 vég­ső búcsút rendez a temetke­zési vállalat. Egyre többen választják a hamvasztást, s talán az új sírkert láttán még.nkább emellett dönte­nek a gyászolók. Egyszerű és mégis figyelemfelkeltő. A kolumbárium, a szolnokiak körében csak „lakkos” teme­tőrészlegnek nevezett helyek mostanában másról neveze­tesek. Megtalálták a vandá­lok a legújabb kegyeletsér- tés színhelyeit! Július ele­jén a temető közepén lévő 12-es urnafal 300 urnahelyét alaposan megrongálták. Ki­tépték a bronz és réz gyer­tyatartókat. letörték a vá­zákat. A temetkezési válla­lat mit tehet? Ismeretlen tettesek ellen följelentést tett a rendőrségen. És ter­mészetesen rendbehozza a megcsúfolt kegyhelyeket. Ami nem kis pénz. Az se, amit a szeptember­ben kezdődő ravatalozó épí­tésébe a tanács befektet! Már kiköltöztették a temető­ből a sírköveseket, a Mun- kásőr utca felőli oldalon olt kezdik szeptemberben mint­egy 50 milliós költséggel az új, korszerű ravatalozó épí­Az új urnasírkert, ahol nemes egyszerűség jellemzi az emlékhelyet (Fotó: Nagy Zsolt) ítését. Nagy szükség van rá, hiszen a régit hiába toldták- foldták évtizedeken át, már régen nem szolgálja megfe­lelően a várost. Különben furcsa világ a temető. Tulajdonosa az egy­ház, fölszerelése a temetke­zési vállalat dolga, s a ta­nácsé. Talán rendje is azért háborít föl sokszor gyászoló, jó érzésű embereket, mert nincs egységes és (főleg) megfelelő védelem a sírker­tek épsége, rendje fölött. Pe­dig mindenki jót akar, s fő­leg csendet, méltóságot, ke­gyeletet. A helyhez illőt! — sj — Élénk vendégjárás a határátkelőhelyeken A statisztikai lap megszűnése gyorsította a forgalmat Július igazi idegenforgalmi főszezon, s ezt hűen tükrö­zik a határforgalmi adatok. A legélénkebb vendégjárás az ország nyugati kapuinál tapasztalható: Hegyeshalomnál és Rajkánál egy-egy hétvégén 80—90 ezren lépik át a határt. Ezeken az átkelőhelyeken és Sopronnál egyébként hétköz­ben is erős a forgalom, ezért a határőrök és a vámőrök meg­erősített szolgálatot tartanak. A statisztikai lap eltörlése valamelyest gyorsította az áthaladást, ám a kiemelkedő csúcsok idején óhatatlanul növekszik a várakozási idő. A külföldi vendégek közül egyre többen keresik fel Vas megyét. Az itteni határállo­mások az év eddigi részében több mint másfél millió ven­déget fogadtak, 21 százalék­kal többet, mint a múlt év első hat hónapjában. Külö­nösen sokan keresik fel a megyét a szomszédos Auszt­riából, de többen jönnek az NSZK-iból, Svájcból és Hol­landiából is. Nagy az érdek­lődés a gyógyüdülők iránt; a büki és a sárvári fürdőket eddig csaknem 600 ezren ke­resték fel. Bükön már ké­szül a fürdő tizedik meden­céje, s a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat svéd partnerekkel rövidesen meg­kezdi egy korszerű golfpálya építését is. Sárváron a gyógykezelés mellett számta­lan (kikapcsolódási, sportolási lehetőség: lovaglás, horgá­szás, vadászat, csónakázás, teniszezés között válogathat­nak a vendégek de van sza­una, szolárium, tornaterem is, s rendszeresen rendeznek kulturális műsorokat. Az ország egyik déli kapu­jának, Röszkének az adatai ás jelzik az idegenforgalom növekedését. Júliusban négyszer annyian lépték át a határt, mint egy évvel ko­rábban. A beutazók csak­nem negyven százaléka ju­goszláv, őket sorrendben a szovjet, osztrák, görög, bol­gár, csehszlovák turisták, va­lamint az NSZK-ból és az Egyesült Államokból érkező látogatók követik. A magyar kiutazók úticélja elsősorban Görögország, Törökország, valamint a bolgár és a ju­goszláv tengerpart. A sta­tisztikai 'lap megszűnése óta itt is gyorsabb az útiokmá­nyok kezelése, a várakozási idő csupán 3—4 perc. Csong­rád megye másik határátke­lőjénél, Nagylakon ugyan­csak erősödött a forgalom: július első három hetében a tavalyinál 30 százalékkal több magyar, és 10 százalék­kal több román turista lép­te át a határt. A borsodi határátkelőhe­lyeken egy-egy nyári hétvé­gén (szombaton és vasárnap) 30—40 ezren fordulnak meg. A legnagyobb forgalom Hi­dasnémetinél bonyolódik le, de várakozni itt sem kell, fo­lyamatos, gyors az átkelés. Itt a legnagyobb számban a lengyelek érkeznek az or­szágba, Sátoraljaújhelyen és Bánrévén pedig a csehszlo­vák turisták állnak az élen. Komárom megye két ha­tárátkelőhelyén az idegen- forgalmi főszezon ellenére sincs sorban állás, zavarta­lan a forgalom. Komáromnál július közepéig 580 ezren lépték át a határt, valami­vel kevesebben, mint egy évvel korábban. A tapaszta­latok szerint elsősorban a szervezetten utazók száma csökkent. A másik Komárom megyei átkelőhelyen, az Esz­tergom és Sturovo közötti kompjáraton ugyancsak mérséklődött a forgalom, ott sem kell az utasoknak vára­kozniuk. Veszprém Nemzetközi szeminárium — A tudomány intellek­tuális és szervezeti kölcsön­hatásai címmel nemzetközi szeminárium kezdődött teg­nap délelőtt Veszprémben, az akadémiai bizottság szék­házában, a MTESZ Tudo­mány- és Technikatörténeti Bizottsága, a Magyar Tudo­mányos Akadémia Tudo­mány- és Technikatörténeti Bizottsága, valamint az Or­szágos Műszaki Múzeum szervezésében a természet- tudományok és a technika kutatásának európai egyesü­lete felkérésére. Felújítják a pápai zsinagógát Pápán a zsinagóga felújí­tását és hasznosítását tartja elsődleges feladatának a Kulturális és Városépítő Egyesület, rövidítve a Kéve, amelyet a dunántúli város lokálpatriótái alapítottak. Azt szeretnék, ha az 1846- ban épült zsidó templom — ha nem is eredeti funkció­jában — a közt szolgálná, és a város közéletének, kul­turális, zenei életének egyik központja lenne. Annak ide­jén 1000—1200 személyt is befogadott az impozáns épü­let. Az izraelita hitközség 1973-ban eladta a felújítás­ra szoruló zsinagógát a vá­rosi tanácsnak, amely az­után erejéhez mérten meg­kezdte az épület helyreállí­tását. Saját erőből azonban nem tudják folytatni a helyreál­lítást, amelyhez most part­nerként jelentkezett az új pápai egyesület.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom