Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-19 / 167. szám
4 1989. JULIUS 19. j^ÉPlAP Mit hoz a múlt? # így látja a pszichiáter Nevezetes épületeink II túrkevei református templom A Magyar Tudomány márciusi száma ismertette az MTA orvosi osztályának 1988-ban készített elemző tanulmányát hazánk lakosságának egészségi állapotáról. Az eredmény siralmas: az elmúlt két évtizedben egyre romlanak a mutatók. Csökkent a születéskor várható élettartam, a 40—49 éves férfiak halálozási aránya 108 százalékkal, a 40 feletti nőké csaknem 30 százalékkal nőtt. Halandóságunk mértéke a harmincas évek számadataihoz közelít, s ez több mint aggasztó. Csökkenő tűrőképességünk szomorú bizonyítéka, hogy minden második házasság végződik válással, s ennek gyermekeink isszák meg a levét. Ijesztő mértékben nő az ifjúsági bűnözés, a gyógyszer- és drogfogyasztás. Változatlanul az alkohol az első, amihez nyúlunk, ha öntudatunkat, legalábbis időlegesen, ki akarjuk oltani, mert nem bírjuk tovább a feszültséget. De az önmegtartóztatók is megérzik a létbizonytalanságot, a folyvást változó kort, amelyben már fél éves intervallumra előre sem mernek jósolni lassan, ám ők pszichoszomatikus betegségekkel : fekéllyel, infarktussal reagálnak. Ha éppen nem dugják homokba a fejüket, feladva mind az események nyomon követését, mind kiútkeresést. Az irracionalitások kora Idegeink is válságba kerültek, nemcsak az ország. Dr. Kezdi Balázs pécsi pszichiáter, aki egyetlen év elemzésére vállalkozott, úgy fogalmaz; az irracionalitások korát éljük. Hogy mikor ébredt erre rá? Praxisából szemléletes példát hoz fel elmélete bizonyítására. Még gyakorló szigetvári' pszichiáterként tapasztalta meglepődve, hogy egyik krónikus skizonfrén betege, jaki azelőtt szóba sem állt vele, hirtelen megállította a folyosón. Kezében napilappal, amely a moszkvai Vörös téren landoló nyugatnémet fiatalember repülőgépének fotóját közölte, azt kérdezte tőié, mi erről a véleménye. Márpedig a skizofrén számára irracionális a valóság; ezt a beteget semmi más nem rázhatta volna föl. Kézdi doktor azóta gyűjti az ilyen sztorikat. Elmondása szerint elméletét támasztja alá az a tény is, hogy a közelmúltban a SZER tudósítója részt vehetett a pártközpont sajtótájékoztatóján, noha mindeddig egymás kölcsönös tagadása biztosította létüket. Valószínűtlen lett a világunk, már nem lehet racionális sémákban kezelni a dolgokat, s a prognosztizálásnak sincs többé értelme: ki tudja mit hoz a jövő? » » Aki tud, védekezik Képessé kell válnunk arra, hogy az irracionálisát megragadjuk, dívik a horoszkóp, az asztrológia, itt az evangélikus szocializmus — egyszóval feje tetejére állt a világ. Dühöng az értelmetlen agresszió, pusztít az öngyilkosság, s annak „lassú” változata, az alkohol; az érték- vesztés és értékkeresés. az identitás,-válság korszakát éljük. Mindezt már képtelenek követni az emberek és védekeznek, ahogy tudnak. A védekezés e szétzilálódó világban természetesen pszichológiailag értendő. Mert ha p judatos gondolkodásban Túrkeve műemléki templomának oldalhomlokzata a toronnyal több, egymást kizáró tartalom létezik egyszerre, az elviselhetetlen szorongást hoz létre. Ezért az ember, védekezésül, az egyiket törli. Tagadja, mert nem hisz saját szemének és agyának, és a jól bevált, biztonságot adó szokásokhoz, ideákhoz menekül. De előfordul, hogy az elviselhetetlen részt leválasztja az egészről, és külön kezdi kezelni. Ilyen volt az erdélyiek ügye is, amelyről eleinte az volt a vélemény: E magyarázatot hallva, érthetőbbé válik az az országos felzúdulás is, ami azután támadt, hogy az 1956-os eseményeket Pozsgay Imre államminiszter népfölkelésként értelmezte. Kézdi doktor érdekesnek és félelmetesnek érezte e reakciót. 1956 ugyanis mindenki számára viszonyítási pont'volt: nem a hozzá fűződő viszony, hanem maga ’56. Az 1956-hoz fűződő viszonyunk — vallja — nem volt átgondolt, mindennapos, viselt valamiféle tabu-jelleget, a tabu pedig maga is rituálé. Amikor aztán elhangzott, hogy az egész hamis értékelésen alapult, a vehemens érzelmi reagálás valójában nemcsak ennek a ténynek szólt, hanem mindazon hasonló dolgoknak, amiket ez az eset szimbolizál. Kiderült, hogy mindent a visszájára lehet fordítani, át kell írni a történelem- könyveket, átértékelni viszonyainkat, gondolkodásmódunkat, a kitüntetéseket. Még nagyobb lett az általános elbizonytalanodás, és hiányzanak az orientációs pontok: az elméje épségét őrző, megzavarodott ember jobb híján menekül a krimihez, a kiskerthez. A Pozsgay-jelenséget elemezve Kézdi doktor elmondta: szerinte Pozsgay olyan, ákár egy pap: mindenkivel szót ért, mindenkit megért és mindent el tud mondani. A betegek gyógyításában alkalmazott pszichodrámában van egy ilyen szerep, a „hátsó hang”: az ezt alakító mindig időben felbukkan és súg valamit, hogy előre vigye a elhajlók kis csoportját érdekelheti csak. Pedig hogyan lehet megérteni a Ceauses- cu-jelenséget egy olyan korban, ahol az emberek még emlékeznek Hitlerre és Sztálinra? Elhárítási mód lehet még az is, hogy a bennünk meglévő, elviselhetetlen indulatokat és képzeteket másra vetítjük ki, például ellenségünk képét csupa olyan elemből konstruáljuk meg, amely valójában bennünk létezik. cselekményt, ha elakadtak a szereplők. De azért az indulatok is érthetőek, hiszen nagyon sok ember hitt szilárdan, csakhogy igazából a viszony volt megszilárdítva, nem pedig a hit. Most pedig csalódniuk kellett magukban, elvégre be lehetett csapni őket. Hogy 1956 kérdése pszichológiai értelemben mennyire elhárított probléma volt, azt bizonyítják az 1968-as események is, amelyek tévedéseit csak nagyon kevesen ismerték föl. Ezért tespedtünk, ezért gáncsolhatták el a korábbi reformtörekvéseket, amelyek tán megkímélhettek volna bennünket a jelenlegi nehéz helyzettől , amelyben mindenki kapkod. A hetvenes évek gazdasági szlogenje így hangzott: Lehetne ez rosz- szabb is, ne szóljunk egy szót se, ne a Nyugatot dicsőítsük, vessünk egy pillantást inkább a környező szocialista országokra. A valóság következetes elhárítása az oka, hogy most eljött az irracionalitás világa. Kézdi doktor ma a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanszékvezetője. Elhatározta, hogy megszervezi az alternatív pszichológusképzést, hiszen eddig csak Budapesten folyt ilyen. Nem hisz abban, hogy a megoldás minden ember mellé egy pszichológust állítani, de pszichológiai kultúránk alacsony nívója nagyon elkeseríti. Reméli, hogy ennek fejlesztésével, a megelőzéssel használhat az összezavarodott embereknek. Hunyady Judit A város legrégibb és legértékesebb műemléke. A török hódoltság végén elpusztult település szétfutott, megmaradt lakói a Rákóczi szabadságharcot követően tértek vissza régi lakóhelyükre és építették újra otthonukat. 1730-ban Bél Mátyás — Karcagújszállásról jövet — jegyzi fel Túrkevé- rőil „az út oda igen gyötrel- mes és kátyús, mivel Kara János mocsaras rétjén vezet keresztül. A Berettyó folyó mentén, attól nyugatra fekszik módos házaival, református lakosságával, templomával, lelkészével. A kerület börtönei is itt vannak. De a területe kicsi, szántóföldje és erdeje nincs. Több puszta veszi azonban körül, melyeket bérel”. Túrkeve főtere azonban nem rendszertelenül épült halmaztelepülés közepén, hanem annak szélén, a Berettyó partján alakult ki. S ennék nagyjából négyszög alakú tér sarkán, az egykori középkori templom helyén épült meg 1755-ben késő barokk stílusban a ma is meglévő templom, s közelében az íves — árkádos tor- nácú, véggel az utcára néző papiak masszív, barokk épülete. Az 1774-es, úgynevezett „tüzes térkép” mindkét építményt — mint meglévőt — jelzi, pedig a Kévét csaknem elpusztító tűz a település 300 háza közül 270- et semmisített meg. Az említett „tüzes térkép” rögzítette a mérnökileg készített telekosztást is. A templomnak eredeti főhomlokzata fölött elhelyezkedő torony derekán konzolsoron nyugvó kovácsait vasrácsos tűzjelző erkély fut körül, amelyről éjjel és nappal éber szemek figyelték az egész várost, óva a veszedelemtől. A templom maga egyha- jós, alaprajza téglalap alakú. A sík, kazettás mennyezetű hajó két végén emeletes karzat. A két oldalhomlokzaton toszkán falpillé- rekkel osztott mezőkben 5— 5 magas, kerettel, félköríves záród ású ablak látható. A Berettyó-partra néző, klasszikus stílusban 1845- ben emelt hátsó homlokzata a négy hatalmas, ión oszlopon nyugvó, timpanonos oszlopcsarnokával és a mögöttük elhelyezkedő kereteit ajtóval és ablakokkal festői látványt nyújt a vízpart felé, ahová a vízszabályozók előtt a Morgó csárdának nevezett, magasabban fekvő épületnél kötöttek ki az egykori vízenjárók, árükat hozva a közelben lévő piacra. Piacnapokon igen látogatott volt a Morgó csárda. Elgondolkodtató mégis a csárda neve, hiszen Kisújszálláson meg Karcagon is ismeretes egy-egy Morgó csárda. Nem az ott fogyasztott borok miatt kapták-e nevüket? Kaposvári Gyula A délkeleti oszlopcsarnokos homlokzat 1056 és a Pozsgay jelenség Nyaraltunk— itthon Amikor kiderült, hogy az idén még a vállalati önkosztos nyaralóba sincs helyük, először kétségbe esték. Megbeszélték; nem is igyekszünk az évi szabadság kivételével, legföljebb akkor változtatunk a húzó-vonó magatartáson, ha akkora kánikula lesz, hogy megfőlünk a munkahelyen. Tehát, júniusiban mély hallgatás, június végén már valamiféle tervezgetés, aztán július első hetében döntés: itthon nyaralunk! A döntésiben hihetetlenül nagy szerepe vólt a családos gyerekek korábbi döntésének, azaz: küldjük a gyerekekeit a nagyszülőkhöz, nekünk nincs1 pénzünk más üdülésre. Álljon elém az a nagyszülő, aki erre nemet mond! Így aztán július forró napjaiban express levelek és táviratváltósok után megérkeztek a gyerekek. Mind a négyen — ugyanis, ha az egyik gyerek elküldi a gyerekeit, a másik se mostoha jöjjön onnét is az aprónép. Mintha az idén jobban vonzódnának a szülői házhoz... Semmi kikötés, semmi kiképzés a nevelést, nyaralást illetően, jöttek és kész. Az első este tervezgetés. Egy hétre minden gyéreik strandbérletet kap. (Másnap meghökkenés a pénztárnál; egy háromévesnek is száz forint? . . .) A strandon napjában egy fagyi, csümölcsöt viszünk, mert előtte veszünk a piacon. Lássuk, van-e, hozott-e mindenki strandpa- pucsot, úszógumit a kicsik, van-e strandlabda? Gyerékek szomorú tényközlése, ez sincs, az sincs. Nagyapa reggel elindul ^ nagyobbakkal vásárolni... Nagymama még bizakodó. Kis, váratlan kiadósokra is számolt, semmi baj, úgy szép a nyaralás, ha gondtalan. Gondokkal redőzött arccal tér meg a csomagokat vidáman cipelő unokákkal a nagypapa. Ez is drága; az is drága, ki a fene gondolta volna, hogy egy strandlabda már nyolcvan forint? És a papucsok, még szerencse, hogy az egyik áruházban leértékeltet kaptak, bár a nagyok fanyalognak. Ném nem a legdivatosabb, naná, ... Gyors ebéd, amikor már a nagy- szoba melege 35 fokos, aztán pakolás a hűtőtáskába — jaj, istenem, de jó, hogy a dugópénzemből megvettem a télen — sóhajt a nagymama — aztán kiderül, a papa söréből csak öt fér bélé. — Vacak — minősít a nagypapa, de abba beleegyezik, hogy egy kis üveg kovászos uborka bepréselödjön még. Strand, napfény, gyereköröm, visítás. A nagymama a legkisebbek felelőse. A kis medence mellett talál egy árnyas fát, leteríti a pokrócókat, s miközben fél szeme az ugráló, cseppet sem ijedős kicsiken, előveszi az újságot. El is olvas vagy három sort, amikor egynek pisilni kell, a másiknak kukorica kell — atyám, tizenöt forint, s nem is egész cső — s akkor jön a két nagyobbal a nagyapa, hogy ugye, kávét nem hoztunk, ihataék, a kölyköknek meg fagylalt kéne... A második strand nap előtt fogadalmak kicsikarása. Akinek kukorica kell, ne kérjen Goffrdt, akinek kóla kell, ne szaladgáljon zsíroskenyérért, s főleg: együk meg az otthonit is. A srácok összenéznék, ígérnek, topognak, gyerünk már! Ugyanaz, valamivel több nagymamái grimasszal, nagyiapai zsémbelő- déssel. Közben az ötéves napszúrá- sos tünetekkel eláitmosodik, a legkisebb az úszóövvel derekán nem a medencébe, a. betonra ugrik kifelé, a nagyobbaknak ellopják a labdájukat, a nagypapának kiesik az egyik üveg a szemüvegjéből, a nagymamának kiújul a derékzsábája, a sok emelgető»tői. .. Este otthon friss vacsora, lecsó kolbásszal — a nap- szúrásos vajas krumplit kap, meg teát. A negyedik strandnapon a nagylány szemmel láthatóan gavallért fog. A nagypapa nem tudja, szóljon-e a nagymamának, mindenesetre, mint árnyék követi a tinédzsert. Amikor a napozó soklépcsős tetejére fölér, szédül picit. A két gyerek letámogatja, s azontúl; övék a világ ... A negyedik, s egyben legkisebb gyerek az ötödik napon rekordot dönt: három lékváros Goffr.i, két cső kukorica, négy kóla, néhány hazulról hozott alma, két jégkrém és égy fagyi után kijelenti: mindig a nagy- mamáéknál nyaral! Házaspár összenéz, boldog, s a nagymama este vajas kenyeret tálal — parizerrel, s míg megeszik, lóhalálban buszra ül, meglátogatja kedves édesanyját (a gyerekek elől titkolni kell hová megy, a dédi ugyanis minden dédunokának adni szokott egy-egv húszast ....) s kölcsönkér. Nagyapa másnap hajnaliban ugyanezt teszi a műhelyben, a legjobb cimboráját vágja meg egy ezressel. Így a búcsú napján futja egy igazi ebédre, — hiszen jönnek g srácokért a szülők. Valamint alapos tanácskozás után (a dédi is hozzájárult egy külön ezressel) minden gyerek kap egy trikót, s egy leges- legolicsóbb szandált, ami van ebben a városban.) A régit ugyanis élóz- tattáik, elkoptattak egy hét alatt a magyar iipar nagy dicsőségére, s ki akar fiának, lányának szívrohamot egy boldognak ígérkező nagy családi találkozón. Az első csendes estén nagymama tervezni kezd. Van, szerencsére van még egy hét a szabadságból. — Nyaralunk tovább, — kuncog a paplan alatt a nagyapa, s megkapja a holnapi programot. Míg ő kimossa a sok ágyneműt, nagymama ablakot mos, takarít, este, vagy éjszaka vasal. Ha mindez sikerül, másnap már csalk befőzni kelt azt a húsz kiiló barackot, amit majd ők leszednek a dédi kertjében. A szabadság-nyaralás utolsó napján ragyog a jiafcás, felsitócoiva fehérük a rengeteg ágynemű, s nagymama, nagypapa elindul: csak kettesben, csak maguk szórakozására strandra. Valahogy azonban semmi sincs rendjén. A napsütés bágyaszitó, a víz túl hűvös, a, büfés kávéja ne.n kifejezés milyen gyenge, az otthonról hozott gyümölcs táplós, — nagymama csodásnak hitt könyve unalmas, nagypapa nem lát egy kártyakomát se ... — De jó, hogy vége, — sóhajt este nagymama — már nagyon untam. Azért ez se az igazi, ez a nyaralás itthon! Sóskúti Júlia
