Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-18 / 166. szám
4 1989. JULIUS 18. Százéves az ózdi iparképzés - kiállítás a szakmunkásképző intézetben. Reprezentatív kiállítás keretében mutatkozott be az Ózdi 102. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet, a helyi szakmunkásképzés centenáriuma alkalmából. A kiállításon az egykori egyenruhák, relikviák, a tanulók által készített vizsgaremekek, oklevelek is láthatók. A nagy múltú intézetben jelenleg huszonnégy szakmában mintegy ezeregyszáz fiatal tanuk Képünkön a kiállítás egy részlete. MTI—íotó: Mizerák István J^ÉBAP A szolnoki 68-as gyalogezred emlékműve Jászberényi közműtérképek Térkép rögzíti a föld alatti titkokat Országos program részeként a (budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat (BGTV) jászberényi .kirendeltségéinek dolgozói az évtized elején pontosították, kiegészítették a jászsági települések térképeit. Ennek lényege az egységes országos térképészeti rendszerhez (EOTR) való igazodás volt. <(A kormány, valamiint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1969- toen megjelent rendeletével írta elő az EOTR megvalósítását, melynek jelentősége a múlt századi nagy földmérésekhez mérhető). Ennek elkészülte után következhetett csak egy egységes iközműtérképek megalkotása. A kirendeltség dolgozói az l:1000-es méretarányú városi alaptérképről 1:1500-as közmű alaptérképet (szerkesztettek, majd megkezdték a szakági hely- szímrajzok készítését, Mára végeztek Jászberény szennyvíz, csapadékvíz, ivóvíz és elektromos közműveivel, és azokat egymásra rajzolva (egy tervlapon ábrázolva) elkészítették az egységes közműtérképet. A munka azonban még nem teljes, mert a .telefon és a gázhálózatról iis külön dokumentáció készül. Jelenleg ezen dolgozik a kirendeltség 5 dolgozója. A térképek tehát feltárják a föld mélyének titkait, a különböző vezetékek pontos helyét, töréspontjait. A mintegy 8 milliós költségű munkának azonban csak akikor van értelme, ha a változásokat, fejlesztéseket is folyamatosan vezetik a térképeken. Erire megbízást ugyancsak a BGTV kapott. A földbe fektetett új közművek az árkok betemetése előtt könnyen, gyorsan be- mérhetők. Csak akikor van gond, ha nem szereznek tudomást ezekről a bővítésekről a nyilvántartást vezető sízakemiberek. A TIGÁZ különös precizitással ügyel Jászberényben is a nyílt árkos bemérésekre, a víz- és csatornamű vállalat adatszolgáltatása azonban hiányos. Többszöri sürgetés ellenére is majd másfél évvel maradtak el a tájékoztatással az általuk készített vizes közművekről. Bár a naprakészség ezért bizonyos csorbát szenved, de a megyében az egységes közműnyilvántartással Jászberény még így is legelöl jár, és ha nem is nyitott könyv a föld mélye, de nagy biztonsággal tájékozódhatnak a szakemberek a burkolatok alá rejtett vezetékekről. Nemcsak az I. világháborút idézi az obeliszk Szolnokon az Eötvös tér sarkán karcsú, fehér kőobeliszk nyúlik a magasba. Négy szögű alapzatán kissé elmosódott a rávésett szöveg és nevek sora. A legutóbbi várostérképek is csak annyit említenek meg, hogy első világháborús emlékmű, és csak kevesen tudják, vallójában többet jelent, történelmi tablóként idézi a volt 68-as Jász-Kun gyalogezred harcait. Az ezredet 1860-ban állították fel, ezredtörzse 2 zászlóaljjal Prágában, egy zászlóalj Eszéken, egy század pedig Szolnokon állomásozott. Az 1866-ban kitört porosz— osztrák háborúban az ezre-, det József főherceg dandárjához csatolták majd két részre osztva Morvaországba küldték. A 68-asok 1866. június 29-én estek át a tűzkeresztségen Schweinscha- del falunál. A döntő ütközetet nem itt, hanem július 3-án Königgrazznál vívták meg. A véres és rendkívül nagy emberáildozatot követelő csatában az ezredet csak délután 2 órakor vetették be, veszteségük így is nagy volt. A legénység negyedrésze elesett vagy megsebesült. Az ezred tisztikarának kezdeményezésére", 1872. július 3-án Szolnokon a főtéren egy 4 m magas 1 m széles fehér műkőből készült oszlopot emelitek. Az alapzat egyik oldaléiba 119 elesett katona nevét vésték. 1878-ban az ezred a török fennhatóság alatt álló Bosznia és Hercegovina elfoglalásában vett részt. A harcok megszűnésével a 68-asok 1881-dg Boszniában maradtak. Ezután vezényelték Budapestre őket, egy zászlóalj azonban továbbra is Szolnokon állomásozott. Az ezred emlékművének, oldalába a boszniai harcokat idézve újabb 13 hősi halott neve került. Az I. világháború kitörésekor az ezred Zimonyban tartózkodott, 1914 j úláusában ők hajtották végre a háború első gyalogsági akcióját a Belgrád melletti Cigányszigeten. Említsük meg, hogy a világháború első halottja szintén az ezred katonája, Tóth András közlegény. 1925-ben az ezred volt tisztjei elhatározták, hogy az oszlop harmadik oldalába a világháborúban elesett bajitársak nevét bevésetik. Végül a nyugati oldalra csupán háromsoros szöveg került, mely az I. világháborúban elesett 68-as hősök nevét nem (tartalmazza, mindössze ennyi: „örökke Élnek ök KIK A HAZAÉRT ESTEK EL 1914—18 VILÁGHÁBORÚBAN ELESETTEK EMLÉKÉRE 68. GY. E. TISZTIKARA” 1934-iben a világháború kitörésének 20. évfordulójára emlékezve a volt 68-as tisztek bajtársi egyesülete javasolta a piactéri emlékmű bővítését. Hermann Cipót festőművész, egykori 68ilat, hogy az obeliszket elhelyezik az Erzsébet-park ban (ma Tiszai hajósok tere) itt ugyanis a 68-asok utcája és a volt 68-as kiegészítő parancsnokság épülete közt méltó helyen idézték volna az ezred harcait. Az utóbbi terv kivitelezése esetén a bajtársi egyesület egy külön emlékművet szándékozott emelni a Tóth Tamás (mai Marx) parkban. A nagyszabású építési elképzelések az anyagi fedezet hiánya miatt nem valósultak meg. Az ezred tevékenységét csak a piactéren álló emlékmű mutatta. A felszabadulás után a városháza előtti Kossuth téren egy díszes tribün építését tervezték, a téren álló 68-as emlékmű, a tér közepén lévő emlékoszlop (ez volt az 1945 után elbontott Horthy István emlékmű alapja) és a Szentháromság szobor akadályozta volna az ünnepségek lefolyását. A Városi Tanács intézkedésére 1950 őszén Bagi Mátyás szolnoki kőfaragómester elbontott két szobrát, a 68-asók emlékműve azonban a helyén maradt és csak az 1950-es évek második felében szállították át mai helyére az Eötvös térre. Szikszai Mihály as főhadnagy készített is egy tervet, melyben javasolta, hogy az emlékoszlopot új kerítéssel vegyék körül és az alapzat régi lépcsőjét építsék újra. Az oszlop üresen lévő negyedik oldalában az ezred rövid történetét szerették volna megörökíteni. Felvetődött az a gondoLEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Hírek onnan s innen Árpi komám, aligha érthetted előző levelem címét, mely így szólt: „Aligha érthető”. Egészen furcsa oknál fogva pontosan az az oldal maradt ki belőle, melyet a legfontosabbnak véltem. Az okot nem részletezem, de az égiek jóindulatához fohászkodva ismét papírra vetem elsinkófált megjegyzéseimet. Tehát, az Előre újságot böngésztem, s benne azt a terjedelmes összeállítást, amely a romániai dolgozók számos nagygyűléséről számol be, illetve arról, miként ítélték el azokat a bizonyos budapesti, június 16-án megesett „megnyilvánulásokat”. Az ösztönösnek és spontánnak beállított heves tiltakozással kapcsolatban, tettem azon észrevételemet, hogy az ország legtávolabbi helységében szinte ugyanazt olvasták fel a nyilván központilag megszerkesztett és szétosztott szövegekből. Hogy ne legyen nagyon feltűnő, apró változtatások azért előfordultak, de a propagandisták stilisztikai képessége, nyelvi fantáziája — teljesen érthető okokból — nem valami fejlett. Székelyföldi munkás, Bihar megyei kőműves és máramarosi brigádvezető ugyanazt a mondatot háromféleképpen kezdi: 1. „aligha értem”...; 2. „aligha tudom megérteni”; 3. „aligha érthetem meg”... Hogy mit értenek aligha? A kőművest idézem, mert ő magyar nemzetiségű: „Aligha tudom megérteni, hogy egy szocialista országban miért szabad bújtogatni és ellenségeskedést szítani, hogyan marad büntetlenül a nacionalizmusra és sovinizmusra ösztökélés”. Kedves kőműves, ebben véletlenül egyetértünk: én sem értem. Csak az lenne a kérdés, melyik szocialista országra gondolunk. Sejthettem volna, hogy más-másra, mert így folytatja spontán:: „A szocialista Romániában senki sem uszított bennünket egymás ellen”. Nem? Akkor most éppen mibe vesz részt ahelyett, hogy építené azt a „sokoldalúan fej- lett”-et? Jellemzőnek találom, azt is hogy ebben az áradó hőbörgésben „elfelejtik” tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy mi is volt a magyar fővárosban az inkriminált napon. Egy helyen szerepel a következő: „Budapesten június 16-án, egyes magyar állampolgárok újrahantolása alkalmával”... A nagy leleplezés jegyében, az állítólagos igazságosság szellemében miért nem írták meg nyíltan, hogy az ártatlanul kivégzett Nagy Imrét és társait hántolták el (először és nem újra, mert eddig, ugye, elkaparva voltak), azokat akiket éppen Romániában tartottak fogva jó ideig. Ha már arról mélységesen hallgatnak, hogy a véres megtorlás egyik szorgalmazója szintén az akkori román vezetés volt, a „kommunista internacionalizmus'” védelmezőjeként. Aztán az Előre néhány nap múlva megjelent számában olvasóim komám, hogy újabb világraszóló esemény volt nálatok: az úttörőnap alkalmából többezer gyermek és fiatal köszöntötte a vezetést a stadionban (is), úgymond, „odaadásuknak és hálájuknak impozáns megnyilatkozásaként”. Ügyes kis versikéket is szavaltak, melyekhez képest a „Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám” kezdetű kimondottan pesszimistának tűnhet. Rám ezek a sorok voltak a legnagyobb hatással: „Az álmok és a napfény hazájában, ,Az öröm melegével szívünkben, »Drágakövekből építünk koszorút, Gyermeki játékainkban. , Boldog a mi gyermekkorunk. A beteljesedés és szépség i sugarában, A vakáció napfényes útjain A haza könyvét szomjún tanuljuk./ Nicolae Ceausescu elvtárs, Elena Ceausescu elvtársnő,/' Óvják életünk reggelét, Országunk forradalmi idején A tisztesség s hála virágjait Kérjük, fo- 'gadják ajándékunkként". Ehhez nincs mit hozzáfűzni, a gyerekek csak tudják, mi van a szívükben; bár arról nem szóltak, mi van a gyomrukban... Itt, mifelénk is történt néhány csekélység az elmúlt napokban: elhunyt Kádár János, akinek a nevéhez egy háromévtizedes korszak fűződik; a történelemben először járt Magyarországon az Amerikai Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke; jogilag is rehabilitálták Nagy Imrét és társait. Azért írtam, hogy ezek csekélységek, mert a ti hírközlésetek vagy egyáltalán nem is tett említést ezekről, vagy elintézte két- három soros hírben. A rádiót hallgatva te bizonyára többet is tudsz az eseményekről, mégis kitérnék néhány apróságra, melyekre a televízió jóvoltából figyelhettem fel. Akár jelképes is lehet a filmszalagra rögzített „történelem”: ülnek az emberek a teremben, melyben az ötvenhatos vezetők perét tárgyalják újra (köztük Nagy Imre lánya is), s egyszer csak kézből kézbe vándorol egy összehajtogatott papír, mely Kádár halálának hírét hozta a hallgatóságnak; néhány óra hiányzott ahhoz, hogy „Az öreg” megélje az ítélet törvénytelenségének kimondását. Itt említeném, hogy Kádár János temetését, a részvét és tisztesség mellett az őszinteség és becsületesség is jellemezte, akár a közelmúlt másik temetését. A holtról vagy jót vagy semmit elve ezúttal sem érvényesült, az érdemeket eLismerték ugyan, de nem hallgatták el a tévedéseket,, a hibákat, melyek bizony mindannyiunkkal előfordulnak, előfordulhatnak. ítélet nincs, egy biztos: az a korszak lezárult. Bush látogatásáról sok mindent rebesgetnek az értékelésekben, némelyek úgy vélik, nagyon eredményes volt, mások szerint nem nyílt ki eléggé a pénztárca. Én két „élményemet” osztanám meg veled. Az egyik az, hogy a FIDESZ képviselői angol nyelvű transzparensét tartottak az amerikai elnök orra elé: ne adj pénzt a kommunistáknak! Ugyanezen szervezet szónoka a Nagy Imre temetésén is mondott néhány „meredeket”. Tudod komám, én nem is annyira a kijelentéseik tartalma miatt gondolkodtam el, hanem azon, hogy helyesen időzítik-e „bombáikat”, akkor és ott kell-e ezeket az elképzeléseket kifejteni? Mintha nem mindig a nemzeti érdek vezérelné őket cselekedeteikben... No mindegy, az ő bajuk. A látogatás másik érdekességének tartják az elnök érkezésének körülményeit, pontosabban azt, hogy Bush teátrális mozdulattal összetépte az előre megírt beszédet, és a kiadós esőre való tekintettel mondott néhány keresetlen szót, és fedezékbe vonult. Nem volnék meglepve, ha kiderülne, nem is volt semmiféle előre megírt beszéd, s hogy üres lapokat tépdesett a vendég, de ez a kevésbé lényeges a jelenetben. Fontosabb az, mennyire nem tudott a Vendéglátó hajlékony lenni, s hogy miközben Bush feje keményen ázott, Straub F. Brúnó nyugodtan, komótosan olvasta a napsütésre szerkesztett beszédét. Egy láda sörbe lefogadnám, akkor is végigolvassa, ha a villám belecsap az esernyőjébe. Ekkor érezte ismét provinciális országnak Magyarországot a te komád, Lajos
