Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)

1989-07-15 / 164. szám

Házunk tála 12 1989. JÚLIUS 15. Nyár és egészség Vigyázat, kánikula! A nyár — sajnos — nem­csak a strandolás, üdülés, hanem az ételmérgezések szezonja is. A szokatlan, tartós hőség fokozott óva­tosságra Anti az élelmiszer- üzletek eladóit, a vendég­látóipar dogozóit, sőt ben­nünket, háziasszonyokat is. Rendkívül fontos tehát, hogy fokozottan ügyeljünk ' ételeink higiéniájára, s ez már a bevásárlással kez­dődjék. Nem helyes egy szatyorba zsúfolni nyers húst, földes zöldséget, tojást, kenyeret. ■Mindig vigyünk magunkkal nylon zacskókat, és az é- lelmiszereket válasszuk kü­lön. Jó tudni, hogy különö­sen a nyers hús és a zöldség­félék vihetnek át fertőző csírát azokra az élelmisze­rekre, amelyeket már nem sütünk, főzünk, hanem köz­vetlenül elfogyasztunk. Főzés előtt öltözzünk át, és csak alapos, fo'lyóvizes kézmosás után fogjunk az étel készítéséhez. A zöldsé­get, gyümölcsöt felhasználás előtt alaposan mossuk meg, a húsféléket és a földesáru­kat pedig ne azonos időben és helyen dolgozzuk fel. Lehetőség szerint csak annyit főzzünk, amennyit a család el is fogyaszt, ez a legbiztonságosabb védekezés a fertőzés ellen. Ha mégis tárolás utáni fogyasztásra kerülne sor, készételt csak újra alaposan felforralva, átsütve tálaljunk! Gyakran tapasztalható, különösen nyáron, hogy a hűtőszekrényben tárolt éte­lek is okozhatnak enyihébb- súlyosabb (mérgezési tünete­ket. Ennek oka, hogy a nagy hőmérsékleti ingadozásnaK kitett ételekben sokkal gyorsabban szaporodnak a baktériumok, mint azt so­kan gondolnák. Két órán belül mindenféle főtt tésztát el kell fogyasztanunk! Ha­sonlóképpen nem tanácsos gombából, belsőségekből — májjal, tüdővel, vesével, ve­lővel — készített ételek ké­sőibibi fogyasztása sem. Gyorsan szaporodnak a baktériumok a krémtöltelé- kes süteményekben is. Ezért legcélszerűbb, ha a nyári étrendből kiiktatjuk ezeket az ételeket. Helyettük in­kább tápértékekben gazdag leveseket, főzelékféléket tá­laljunk húsfeltéttel, friss sa­látával, gyümölccsel, vagy nyers gyümölcslével. Végül egy-két jó tanács a hűtőszekrény kezelésére: — a nyári hónapokban különö­sen nagy gonddal, legalább kéthetenként egyszer olvasz- szuk ki hűtőszekrényünket. A leolvasztás után a hűtőte­ret langyos mosogatószeres vízzel alaposan mossuk ki — a tartórácsokat és a leg­kisebb sarkot is beleértve —, majd püha ruhával tö­röljük szárazra! Ha a hűtő­szekrényt átmenetileg nem használjuk (pl. hosszabb időre elutazünk), célszerű kiüríteni és az ajtaját nyit­va tartani. Az írott és Íratlan szabá­lyok betartása az ételmérge­zések megelőzését és egyben egészségünk védelmét is je­lenti, Biokért a nyár forró heteiben Takarás gyorskomposzttal Hová tegyük a heggyé tornyosuló friss zöld fűka­szálókéit? Ezt kérdezi a kert­tulajdonos a nyári hónapok­ban, amikor dúsan nő a fű, és újra meg újra nyírni kell. A ttükalsdáLókat egyszerű­en a gyepen hagyhatja, ha az nem hosszabb 1 cm - nél, és bízhat a humifikálódásá- ban az, aki talajának javí­tásáról Alginittel Cofunával, saját készítésű, jó minősé­gű komposzttal már elő­re gondoskodott. Tanácsa­ink — melyek a Biokertész lka lendániumá'bóili 1 (származ­nak — a következők: 1. / Hetente nyírja a fü­vet, különben a lekaszált fű tömege túl nagy, nem tud helyiben jól elbomlani. 2. / Ha balról jobbra ha­ladunk a fűnyíróval, a ka­szálnék a gép ikidobónyílásán keresztül mindig a még nem nyírt felületre szóródik, így a nyírt felüle,t mentes lesz a nyesedéktől. Aki ebben az- eljárásban nem bízik meg, fordítva haladva, a csíkok­ban összegyűlő kaszálókot- gereblyézze össze. A fűka­szájukból elsőrangú kom­poszt készíthető. Az aprító­gép a fűkaszálók összevágá- sára is megfelel. Csak akkor jöhet létre ugyanis a kívá­natos erjedési - korhadási folyamat, ha apróra vágott friss és száraz anyagot keve­rünk egymással. A nyár forró heteiben ez a gyorskomposzt ideális talaj­takaró. Lazán é& vékonyan kell elteríteni a szamóca, a veteményes, és a gyümölcs- fatányérak talajára. A mulcsréteg alatt a talaj so­káig üde marad, és megtart­ja morzsás szerkezetét. A kertésznek- kevesebbét kell öntöznie,, sarabolnia. A . ta­karóréteg egyben számos ta- lajélőlénynek a tápláléka: ezek a mulcsréteget humusz- szá alakítják. Ágyásainkban ebben a hó­napban sokféle növény hoz nagy tömegű levelet és ter­mést. Elsősorban az úgyne- vazdít talaj zsarolók kíván­nak .tápanyagutlánpótfiást. Kapjon hát külön adag kom- posztot, Cofunát, gilisztahu­muszt a paradicsom, :az u- borka, a cukkini, és minden káposztaféle. Ezeket a szer­ves trágyákat szórják egye­nesen az „éhes” növények a- lá, és -gyengén be is kapál­hatják. Vászonparaván strandoláshoz Az összecsukható kis spanyolfal jó szol­gálatot tehet üdüléskor, strandoláskor, ki­ránduláskor: véd a széltől, a túlzott nap­sütéstől és a kandi tekintetektől. Hozzá négy faléc és megfelelő hosszúságú, 90 cm széles vászon vagy karton szükséges. A kelme (1) végeire széles szegéseket (2) készítünk. Ezekbe bújtatjuk két kül­ső (3) lécet. A belső léceket (4) duplán rá­varrott bújtatókba (5) csúsztatjuk. A búj­tatok felső végeit elvarrjuk, így a kelme nem csúszik le a lécekről. A 3. és 4. lécek körülbelül 12 centivel hosszabbak mint a vászon szélessége, és alul ki vannak hegyezve. A lécek leszűré­sét könnyíti a rájuk szegezett bütyök (6), amelyet lábbal is le tudunk nyomni. A vászon egyik külső oldalára tartófület (7) és szalagokat (8) varrunk, amelyek a pa­raván összecsomagolásához szükségesek. Belülre több zsebet célszerű felvarmi, eb­ben elférnek az apró felszerelések vagy kozmetikai cikkek, amit strandolás köz­ben használunk. Az összecsukott léceket és az összehajtott anyagot cső alakban megvarrott tokban vihetjük. B. K.' D szobatiszta kisgyermek összeállította: Rónai Erzsébet Szép gondolatot idézünk Horváth Imre erdélyi író­tól a vízszintes 6. és a füg­gőleges 1. sorban. Megfejté­sül ezt kell beküldeni. VÍZSZINTES: 1. Katonai alkalmatosságot vizsgáló. 6. Horváth Imre aforizmájának első része. 13. Történelmi /időből való. 14. Szeged és Szolnok szép része. 15. Mely helyre. 16. A Huszti kaland zeneszerzője (Pál). 17. Mane- ken ..., Brüsszel híres szob­ra. 18. A leggyakoribb sziíne- zékcsalád. 19. Abba az irányba. 20. ... ira et studio; részrehajlás nélkül. 21. Csak részben! 22. A nitrogén ré­gi neve. 24. Dombocska. 25. Hiteles mérték. 27. Fekete István rókája. 29. Fél, Bécs- ben. 30. Mályvaféle növény. 32. Tud, képes rá. 34. Napi ár része. 35. Fáradni kezd! 37. Háztartási munka. 39. Névtelen adakozó. 40. Olvas­ni kezd! 42. Hónaprövidítés. 43. Arab állam. 45. Pohár németül (Glas). 47. Fűsze­rez. 48. Deklináló. 50. Neves osztrák filmszínész volt (Hans). 51. ... cura; a gyöt­rő gond. 52. Szent idegen rövidítése. 53. Itt, tájszólás­sal. 55. Perjel. 56. A New York-i opera népszerű ne­ve. 57. Gyakorító képző. 58. Régi gyalogos katona. 60. Neves szovjet filmrendező. 61. Dél-amerikai állam lakó­ja. 63. Vadgalamb. 64. Főúri rang. FÜGGŐLEGES: 1. Az afo­rizma folytatása. 2. Követ­kezmény. 3. Iskolai bünte­tés. 4. Időegység. 5. Kettőz­ve édesség. 6. Verdi-opera. 7. A kálium, a kén és az oxigén vegyjele. 8. Ritka férfinév. 9. Szalag páratlan betűi. 10. Spanyol és portu­gál autójel. 11. Reggelente bedobja a postás. 12. Abron- csos szoknya. 14. Kézben fog. 16. Tartós, huzamos. 19. Névelős üzemanyag. 20. Irá­ni uralkodói cím volt. 22. Vél, régiesen. 23. Közkedvelt színésznő (Anna). 26. Név­elő. 28. Állhatatos magatar­tás. 31. Sárga pillangós vi­rágú cserje. 33. Szabályta­lankodik a labdarúgó. 36. Háborús tevékenység. 38. Ősi skandináv prózai elbe­szélés. 41. MÁV-dolgozó. 44. Román autójel. 46. Japán aprópénz. 49. Péksütemény. 51. Örök­ség jelzője. 54. Dunántúli folyó és megye. 55. Mint az 51. függ. 56. Mogorva. 58. Is­meretterjesztő szervezet. 59. A lítium és a nitrogén vegy­jele. 60. A párizsi metró új szakasza. 62. Számban van! 63. Orosz szimbolista festő volt. Beküldendő a vízszintes 6. és a függőleges 1. számú so­rok megfejtése július 22-ig. Június 30-án megjelent. Falvakkal körítve című rejtvényünk helyes megfej­tése: Jászáxökszállás, Sar- kadkeresztúr, Józsa, Szegha­lom, Bácsalmás, Kisar. — Könyvutalványt nyertek: Deák Gézáné Kisújszállás, Molnár József né Zagyvaré- kas, Szabó Mihály, Szolnok. (Az utalványokat postán küldjük el.) Gyakori panasza az első­gyermekes kismamának, hogy másfél-kétéves gyerme­két képtelen bilire szoktat­ni. A legtöbb édesanyának sok gondot és kínlódást je­lent a szobatisztaságra neve­lés. A bajok forrása ott rej­tőzik, hogy az anyukák sze­retnék ezt a folyamatot gyorsítani, megszabadulni a kellemetlen pelenkamosás­tól, s nem várják be türe­lemmel, míg ahhoz a kisba­ba megérett. Ha a kicsi már nemcsak az ágyában, de a kisszéken is biztosan ül, akkor próbál­juk (bilire ültetni. Természe­tesen nem úgy, hogy egész áldott nap az edénykén tart­juk, hanem eleinte csak két­szer kísérletezzünk, akkor is csupán 2—3 percig. Ha pro­dukált valamit, ne mulasz- szuk el megdicsérni, de ne büntessük meg, ha nincs eredmény, vagy nem akar ráülni. Volt már olyan eset is, hogy a gyereket odakö­tözték a. bűihez, s egész nap ott kínlódott. Rossz pedagó­gia, s ettől sem lesz szoba­tiszta. hiszen csalc a kény- szerűség következtében csi­nált a bilibe. A másfél éves gyermekről nyáron már nyugodtan ve­gyük le a pelenkát, és hagy­juk kis nadrágban, így köny- nyebbein kéredzkedik bilire. Általában kétéves kora kö­rül szobatiszta lesz a kicsi, és rendszerint hároméves, amikor már éjjel is száraz marad. Türelem, jóindulat és sze­retet kérdése ennek a prob­lémának a megoldása. Inge­rültséggel, veréssel, gorom­basággal nem jutunk előbb­re. A drasztikus módszerek­kel az édesanya nemcsak sa­ját, de gyermeke életét is megkeseríti, s az ilyen gye­rek dacos, ideges és szomo­rú lesz, A hátfájás megelőzése (2.) Egy hete szóltunk a hátfájás kínzó érzéséről, a helyes testtartást ábrákon is bemutatva. Most új'abb tanácsokkal igyekeztünk segíteni mindazoknak, akik) ettől a kínzó érzéstől szenvednek. A helyes testtartást, a célszerű test­mozgást rajzaink alapján lehet gyako­rolni. c. Ne hajoljunk le hirtelen, görbe hát­tal! Kissé szétterpesztett lábbal, egyenes háttal, lassan, alig előrehajolva emeljük fel két kézzel a terhet! d. A cipelendő terhet osszuk egyenlően kétfelé, így könnyebb vinni, és nem ka­punk gerincferdülést, egyoldali izomlá­zat. PV. Szolnoki Papírgyár felvételre keres: Gépipari karbantartó üzemébe: —esztergályost, egymüszakos munkarendbe, — hidraulikus szerelőt, folytonos munkarendbe, — géplakatost, egymüszakos, ill. folytonos munkarendbe. Műszerész üzemébe: — irányítástechnika műszerészeket szakaszos munkarendbe. Bérezés: megegyezés szerint Erőmű üzemébe: — vízlágy (tó-keze lói munkakörbe férfiakat. Munkarendjük: folyamatos 3 műszak. Bérezés: megegyezés szerint. GYÁRI EMELŐGÉPÜGYINTÉZŐI ÉS MŰSZAKI ELLENŐRI munkakörbe. Feltétel: —felsőfokú iskolai végzettség — szakirányú szakmai képzettség KERESÜNK TOVÁBBÁ határozott idejű foglalkoztatással GYŐR ÉS GÉPÍRÓ végzettséggel rendelkező munkatársat. —mmmmmmmmmmm Jelentkezni lehet: a gyár személyzeti és munkaügyi osztályán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom