Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-15 / 164. szám
4 1989. JULIUS 15 SJÍÉDtAB Ca ira —ez menni fog! Párizs ünnepel — ünnepli 'diadalát a nagy forradalomnak; mely kétszáz éve nemcsak francia honban rázkódtatta meg a régi rend világát, de ugyanakkor futótűzként terjedve egész Európára kisugárzott hatalma. A forradalomé, amely ugyan egy idővel már jelképessé vált eseményhez kötődik, a hírhedt Bastille elfoglalásához — 1789. július 14-én a fegyveres párizsi felkelők a börtönnek használt ódon várat erőszakkal vették be —, amely azonban egy hosszabb folyamat eredménye: a felvilágosodás eszméinek végső győzelme. Ünnepelnek a franciák — de velük ünnepel Európa, mert a forradalom eszméjének érvényessége egyetemes, az eszméké, amelyeknek valójában hazájuk nincsen, határok nem állhatják az útjukat. A forradalmi eseményeket követően rá néhány napra, hónapra már öreg földrészünk országaiban is „kigyulladnak a fények”, a forradalmi eszmék fényei. Nálunk is, ebben a Párizstól messze keletre eső országban, itt is mohón olvassák az érkező francia lap, a Moniteur hasábjain megjelenő híreket, baráti társaságokban kihívóan citoyen-neknek szólítják egymást, ahogy a franciáknál így is lobogta- tóan a „felforgató” eszmékhez való ragaszkodásukat. S alighogy megszületett Strassbourgban Rouget de Lisle dala, amely később a franciák nemzeti himnuszává vált, a „Marsziliai ének” több fordításban is cirkulál a felvilágosult értelmiségiek körében, s legmagyarabb változatát épp az a Verseghy Ferenc készít el, aki városunkban, Szolnokon látta meg a napvilágot. Amikor e sorok megjelennek, a nevezetes július 14-i ünnepségek már többnyire véget érnek, a szokásos'katonai parádé s a hivatalos ceremóniák. De bizonyára áll még a bál, a Bastille terén éppen úgy, mint Párizs különböző negyedeiben, hisz még normális körülmények között is általában több napig tart a népi ünneplés. Most pedig a jeles évfordulón gigantikus 'méretű minden, az ünnepségek is. Melyek valójában már év elején, 89 első napján elkezdődtek, amikor minden egyes francia megye székhelyének főteréről óriás léghajók emelkedtek a magasba, hogy magukkal vigyék az állampolgárok forradalmi hitvallását. S ahogy hajdan, szerte az országban most is a szabadság fáit ültették el, s az iskolákban különnapot szenteltek programszerűen, hogy a fiatalok mai szemmel és friss értelemmel emlékezzenek a forradalmi eszmékre. És sorolhatnám tovább az emlékezés programjait. S talán nem véletlen, hogy ahol hajdan a zord Bastille állott a maga börtönével, s ahol rabok láncai csörögtek riasztóan és elrettentőén, most ugyanott csodálatos palota épült, a nép Operája, a világ leghatalmasabb zenésszínháza, melyet most avattak július 14-e előestéjén. Jelképesnek is felfoghatjuk ezt a gesztust: a rabok jajainak helyén most és ezentúl a muzsika szárnyal szabadon, a „béke hangja”, ezrek és ezrek gyönyörűségére. Az ünnepi nyitásra az ország zenekarainak tucatjai érkeztek. S bizonyára újra felhangzottak a forradalom dalai is! A Pompidou centrumban látható állandó kiállításon egyébként fejhallgatóval bárki meghallgathatja a forradalom ismerős dalait is, a Carmagnole-t, a Ca ira-t, pergő ritmusaik még ma is felforrósíthatják az ember vérét. Ca ira, azaz ez menni fog! hallván a biztató ritmusokat a ma emberében azonban rögvest az is felmerül, mi is az, ami abból a hajdani forradalomból megmaradt, s ami teljes szívvel és lélekkel belőle ma is folytatható. Mert ma már nem a „legendás” eseményeknek adózunk elsősorban az évfordulón, még hogy ha azok a históriának szép és emlékezetes pillanatai is, hanem annak kívánunk tisztelegni, amit örökségül ránk hagyott. S ez az örökség bizony bőséges, napjainkban talán még élőbb és elevenebb, mint az elmúlt évtizedekben vagy talán még régebben. Most, amikor egy új házat akarunk építeni magunknak Európában, egy közös házat, amelyben mindenki egyenlő jogú lakó lehet, s nem beengedett vagy épp csak megtűrt albérlő, a. forradalom híressé vált hármas jelszava — szabadság, testvériség, egyenlőség — talán még soha nem volt olyan megvalósítandó és megvalósítható igény, mint mostani időnkben. S az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, amelyben a felvilágosult nagy gondolkodók felismerései, eszméi sűrűsödnek tömör sorokban, s amely világgá kiáltja: „Az emberek szabadoknak és jogilag egyenlőknek születnek, és azok is maradnak”, továbbá hogy a szabadság lényegében azt jelenti, hogy az embernek joga legyen megtenni mindent, amivel nem árt másoknak, azaz egyetlen korlátot szab csupán, s ez a mások szabadsága nem hatnak-e időszerűen. Nagy és gyönyörű gondolatok! Az emberi boldogulás alapja, akár Franciaországban kétszáz éve, akár ma is a földgolyó minden erkölcsi és földrajzi szélességi fokán. Egyetemes horderejű gondolatok, jóllehet megvalósításuk még korántsem univerzális. Sőt volt idő, amikor számunkra is oly távolinak tűntek, hogy szinte elérhetetleneknek éreztük őket. Puszta formává silányultak, üres szólamok színvonalára süllyedtek, mert oda süllyesztette őket a diktatórikus önkény, a zsarnoki hatalmaskodás, az ostoba megszokás — kicsiben és nagyban. Most úgy vélem, tartalmat, igazi tartalmat kaphatnak az immár kétszáz éves forradalom „lázító” eszméi. És minden reményünk meglehet rá nálunk is: Ca ira — azaz menni fog! A jászsági Állami Gazdaságban az idén kezdték meg a 2,5 illetve 5 literes mü- anyagballonokba a bor értékesítését. A töltőben havonta 200 hektó bort palackoznak. — nzs — Harangoznak a toronyban Amikor Kunhegyest várossá avatták, a várva várt ünnepségre a Nagytemplomban került sor. Itt mondta el díszbeszédét Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, itt avatták városlakóvá a tízezer „konok kunt”. Amikor Kunhegyes elöljárói elmondták, hogy a templomban szeretnék megtartani a díszes ünnepséget, az első felvetésnél riadt és zavart csend következett. Aztán ahogy megbarátkoztak a gondolattal a szervezők, úgy vált egyre kézenfekvőbbé a szándék. Mára a várossá válás ceremóniáját bizonyos történelmi patinával vonta be a méltóságteljes helyszín. És én úgy vélem, ezzel a város temploma visz- szaállíttatott jogaiba. És megnyugtató módon a megye számos temploma kapta vissza rangját múlt-őrző értéke miatt egy-egy településen. Az ötvenes években az osztályharc célpontjaivá váltak az egyházi létesítmények. Sokszáz éves. ezer vihart megállt templomok dacoltak az ideológia förgetegeivel: a legtöbbjük azért foszladozó külsővel ugyan, meggyötörtén bár. de túlvészelte ezt a megpróbáltatást is. Mára mintha a köz- megegyezés napja sütne ki a templomok fölött. A tornyok magasságában mesteremberek sürögnek-forognak, kupolák szépülnek, csino- sodnak, egy-egy település arca válik derűsebbé azáltal, hogy a karakterét meghatározó építmény végre ünneplő ruhát ölt. — Valóban így van — mondja Bugán Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese. országgyűlési képviselő. — Most kevesebb a pénz, de bizonyítottan több a jószándék. Egyébiránt a templomok dolgában én nem vagyok túlságosan borúlátó. Gyermekkoromban minist- ránsként belülről láthattam falunk templomának állagát. Bízvást állíthatom. hogy nem volt jobb állapotban mint ma. De ugyanez igaz az egész megyére is. Meggyőződésem. hogy a műem- légjellegű építmények közül nem minegyiket a második világháború óta kezdte ki az enyészet. És mégis: a felújításra ma kerül pénz. Pedig hát régen az egyháznak tisztes birtokai voltak, rangos vagyon fölött diszponált, mégis hagyott az államnak tennivalót mára is. Nem baj, örülünk, hogy adni tudunk, de azt se felejtsük el, hogy a hívek is könnyebben vállalnak terheket. mint korábban, a zsellérvilágban. — Jelenleg milyen felújítást támogat jelentősebb ösz- szeggel a megyei tanács? — Aki Tiszaszőlősön járt, láthatta, hogy az utóbbi években megújult a református templom. Talán nem szerénytelenség, de képviselőként magam is közbenjártam ügyében. Vagy ott vannak a tiszaszentimreiek: a templom tornya megsérült, megkerestek hát, hogy valamikoron, a háborús időkben ők már gyűjtöttek a felújításra, de a pénz akkor a hadiözvegyek támogatására kellett. A megyei tanács elismerte az állam jogfolytonosságát és az összegyűjtött pénzt — amit annak idején pengőben raktak össze a templom rendbetételére — évtizedek múlva forintban fizettük ki nekik. A dolog így természetes, hiszen a megyei tanács tagjai között egyházi személyiségek is vannak, akik szót emelhetnek. amikor a költségvetés nehéz leckéjét oldjuk meg. Így hát titkaink előttük sincsenek: az idei évben a több mint 4 millió forint állami támogatásból jut a szolnoki belvárosi, a karcagi görög-keleti templom szépítésére. Ugyancsak erőnkhöz mérten támogatjuk a törökszentmiklósi református templom rendbetételére — felsőszentgyörgyi római katolikus templom rendbetételét, de többek között Pusztamonostoron, Rákóczi falván. Kunhegyesen és Kisújszálláson is kapnak támogatást az egyházi létesítmények szépítői az állami költségvetésből. — Például Tiszafüreden harangra is adtak támogatást ... — Általában a felújítást szoktuk segíteni, a felszerelési tárgyakat megveszi az egyház, ám Füreden hiányzott egy „G” harang, a toronynak félágas volt a zenéje. hát csengjen össze harmóniában, mondtuk — és kaptak rá pénzt. A harmónia ... Az állam és az egyház harmóniája nélkül a templomokra szánt segítőszándék sem csengne össze. így viszont sok helyen évtizedes óhaj teljesül. Mint például Kisújszálláson. Nánási Mihály református lelkész a templom felújításának hiteles történetét mondja el. _ A templomunk október 8-án volt kétszázéves. A toronyzászlóra ugyan 1771-es dátum van vésve, de történelmi tény, hogy a templomot 1788-ban avatták. A réztorony sisakját 1944-ben lelőtték. Egyesek szerint a szovjetek, de van olyan tanú is. aki azt állítja, hogy a visszavonuló németek gyújtógránátja találta telibe a tornyot. A rézborítású toronysisakot egy magtár padlásán befalaztuk, ám meg tartani az utókor számára nem sikerült. A háború után menten megkezdődött az értékesnek számító hulladékok gyűjtése. Ennek megbízottja két cigányember lett Kisújszálláson. ők vetettek szemet erre a színesfémre. Be kellett adnunk a 17 mázsa hulladékot, hiába mondták a város templom járói, hogy üstöket, rézedényeket adnak helyette ebben a súlyban, elment a toronyborítás és oda lett a 6 mázsás repedt harang is. A templom egykor, világítva fénylő tornyát bitumennel öntötték be, hogy ne ázzon az épület. Ügy 1955 táján a vörös tégláig levertük a pucolását, aztán most öltöztettük hófehér menyasszonyi díszbe. Adott rá pénzt a tanács, a megye, de a legtöbbet az egyházközség tagjai: özvegyek, nyugdíjasok fillérjeiből raktuk össze. A torony 1971-ben készült el. immár nem rézből, de horganyzott lemezből. A városban a katolikus templom is épül-szépül. Sári Mihály kisiparos vállaltaiéi, hogy a padlástól a pincéig mindent rendbe tesz. Valóban igényes, szép munkát végeznek a vállalkozók és talán két esztendő múlva, amikor a templom századik évébe fordul, már teljes díszében fogadhatja a híveket. A kenderesi református templom különös sorsú építménye megyénknek. Azt mondják a történészek, egy bronzkori dombra épült, majd az alapját egyház alapító eleink húzták föl. A 4-es út mellett igazán figyelemfelkeltő látványosság a kalotaszegi " „szoknyába” öltöztetett torony, melyet a Horthy-család álmodott ilyenné. A torony tavasszal hatalmas homokvihart élt át. festése ma is őrzi nyomát a szürke förgetegnek, így mindenképp fel kell újítani. melyhez pénzt érő ígéreteket. kapott Kenderes lelkésze. A falu egyébként történelmi erőtér központjába van: úgy hírlik, itt kívánják majd elhelyezni egykoron a hely szülöttjének, Horthy Miklós kormányzónak földi hamvait. A faluban ez a szóbeszéd járja — mondván, ha büntetlenül hazatérhetnek élők, miért ne térhetnének haza holtak is? Ha egy község várossá válik, a szépítkezésből nem maradhat ki a templom sem. Jászapátiban, a város szívében levő műemlék templom igazán nem lóg ki az urbanizálódó városképből. Szép lett. méltóságteljes, rangjához illő. Földes Menyhért római katolikus kanonok büszke is a történelmi épületre. A rendbetétele ugyan milliókat emésztett fel, s jóllehet, ennek csak töredéke volt a tanácsok segítsége. de mindenképp jól jött a felújítás időszakában. Jelenleg új plébánia épül a templom szomszédságában, ám arról szó sincs, hogy elkapkodnák sietség okán a munkát a tanács költségvetési üzemének dolgozói. De hát, mondják; az isten malmai is lassan őrölnek, így az egyház intézményeiben is türelemmel kiváriák míg elkészül a „mű”. Címképűnk csontvázzá pusztult temploma tipikusnak semmiképp nem mondható. Elhagyták a hívek, miként cserbenhagyták korábban iskoláikat, közösségi épületeiket a tanyákról. külterületekről beköltözők. Ott. ahol emberek élnek — a templomok, egyházi létesítmények is élnek, s őrzik a múltat, s az üzenetet a jövőnek. Szimbolizálják a társadalmi megbékélést, ami alighanem napjaink legtöbbet emlegetett kulcsszava. Falágyi Béla A Szabadság — francia festő műve: jelképes nőalak, egyik kezében a sausculot- tok vörös sapkája, a másikban az Emberi Jogok Nyilatkozata, lábánál a rabszolgaság bilincsei
