Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)

1989-07-14 / 163. szám

Néplap 1989. JULIUS 14. Új tantermek a Tiszapartiban A föld alól teremtették elő A demográfiai hullám el­érte a középiskolákat. Súlyos tanterem gondokkal küsz­ködnek, melyek megoldása nyári feladat azért, hogy a tanteremépítés ne zavarja a tanulást. A bővítéseknek legtöbbször egyetlen akadá­lya van: az anyagi fedezet hiánya. A Tiszaparti Gimná­zium az új helyiségeket szó szerint a föld alól teremtet­ték elő. Az iskolavezetés tu­dott róla, hogy 30 évvel ez­előtt, mikor az iskola épült, a tornaterem alá, az alagsor szintjén, speciális tartóosz­lopokat építettek, majd az oszlopok közötti területet földdel feltöltötték és befa­lazták. Most a szükség elő­hívta a föld alól ezt a 200 négyzetméteres pincehelyi­séget. Miután a statikusok megvizsgálták az épületet kiderült, hogy a visszatöltött földnek nincs tartó funkció­ja, megkezdődhet az eltávo­lítása. Először ez megoldha­tatlan problémának tűnt, mert a betemetett pincéhez a szűk környezeti viszonyok miatt gépekkel nem lehetett hozzáférni. A technika szá­zadában ez bizony komoly gondot jelentett, de az em­beri leleményesség itt is győ­zött. Kézzel termelték ki a sok köbméter földet, majd ugyanúgy rakták fel a teher­autókra. Tizenkét ember 2 heti munkájába került ez. A betonozás, víz- és gázvezeté­kek szerelése ezután már egyszerűen ment; korszerű technikával. A feltárt pince a tornate­remből jól megközelíthető, ezért öltözőket, zuhanyzókat alakítanak ki itt. Az ezál­tal szabaddá váló régi öltö­zőket pedig a kiscsoportos nyelvoktatás és a számítás- teohnika céljaira rendezik be. Ez a megoldás is 2,5 millió forintba kerül, mégis sok­kal olcsóbb és egyszerűbb az út a célhoz, mintha eme­letráépítéssel oldották volna meg a tanteremhiány kér­dését. A Tiszaparti Gimnázium jó példája annak, hogyan kell élni a birtokunkban le­vő lehetőségekkel, és annak, hogy ha ezt megragadjuk, igazán időt, pénzt, fáradtsá­got takarítunk meg, ami a mai gazdasági helyzetben a szó valódi értelmében lét­kérdés. — K. Sz. — Nyilatkozik a KÖJÁL osztályvezető főorvosa A zaj károsabb, mint a levegőszennyezés A megyeszékhelyen hat helyen „dolgozik” mérőműszer Szolnokon — mint oly sok, tranzitforgalmat elviselni kénytelen városban — minden bizonnyal van „öngyilkosok” padja. Ez — ellentétben a szerelmesek padjával — nem kel­lemes, nyugodt parkban van, hanem a 4-es főút mellett, ahová ha saját jószántából kiülne az ember, „pillanatok” alatt megfulladna a közlekedés bűzétől. Milyen adatok vannak arra, hogy mennyi légszennyező anyagot szívnak be a város lakosai, különösen a forgalmas főút mellett élők? A választ Kádár György főorvostól, a Szolnok Megyei KÖJÁL osztályvezetőjétől kapjuk. — A városban 1974 óta mérik a légszennyezést ak­kor még hazai szempontok szerint. A WHO szerinti megfigyelési módra csak 1978-ban tértünk át, amely a lakosság elosztását veszi alapul. Ez a -rendszer 3, 6, 12, 24 megfigyelési pontot ír elő, attól függően, hogy a te­lepülésen hányán laknak. Ezek alapján a megyében lé­vő településeken hárompon­tos megfigyelési helyek van­nak, míg Szolnokon hat he­lyen van műszerünk: a Kossuth téren, a Mátyás ki­rály úton, a tüdőkórháznál a KÖJÁL-nál, Szandaszőlős középső részén és a Vegyi­művek lakótelepén. Ezeken a megfigyelő pontokon folya­matos a mérés, és az adato­kat hetente hozzuk be érté­kelésre — kivéve a harminc naponként végzett pormé­rést — ,. amelyet körülbelül két hónap alatt tudunk érté­kelni. A mérések azt mutat­ják, hogy a közel 310 — ha­tárértékkel szabályozott szennyezőanyag közül a nit- rogénoxid, a kéndioxid, á szálló korom és az ülepedő por a legmeghatározóbb. Az első anyag a közlekedés, az ipari kibocsátás és gázfűtés hatása, a második szinte minden égéstermékben — kivéve a földgázét — megta­lálható, a harmadik eredete egyértelmű, míg a por döntő­en a szántóföldekről szárma­zik, amelynek intenzív meg­jelenését í'ő'.eg tavasszál és nyár végén érzékeljük Nézzük, mit mutatnak a mérési eredmények? Bár­mennyire is meglepően hangzik, Szolnok egy gyen- gén-közepesen légszennyezett város. Miért? Több okból. Az egyik, hogy több helyre, te­hát egyenletesen oszlanak el a mérési pontok, és a rend­szer a város egész hélyzetét tükrözi, míg a lakosság a helyenkénti és időnkénti sú­lyosabb helyzetekből ítél. A másik az, hogy a város, an­nak ellenére, hogy a forga­lom igen koncentrált, jól „átszellőzött”, amely a ked­vező szerkezeti elrendezésből adódik. A sok burkolt felü­let is — ebből a szempont­ból — hasznos, mert az mindig melegebb, mint a légtér, így felszálló légáram­lat alakul ki, amely a leve­gőben lévő szennyeződéseket magával ragadja. A város­ban — emlékezetem szerint — csak kétszer volt kritikus a helyzet, amikor egy úgyne­vezett inverziós réteg leszo­rította a felfelé áramló leve­gőt: az egyik még évtizedek­kel ezelőtt volt, míg a má­sik most januárban. Meg­jegyzem, Szolnokot azonban a szennyeződésnél még a zaj is jobban nyomasztja, és ez lényegesen nagyobb problé­ma, mint a levegő minősége. — Kérem, beszéljen a konkrét mérési adatokról! — Az említett anyagok közül a porban jelenlévő ólom a legjelentősebb szeny- nyező anyag. Ezt az a mérés is mutatja, amelyet az Or­szágos Közegészségügyi Inté­zettel közösen két éve vé­geztünk el. Három gyerek- csoportot vizsgáltunk: kettő a 4-es út közelében lakott, míg egy annál távolabb élt. Az előző csoport vérében 21. mikrogramm/liter volt a mért ólammennyiség, míg az utóbbiban 17. Ez nem nagy különbség, s azt mutatja, hogy a város jelentős forga­lomtól nem annyira érintett részén is magas az ólom fel­vételének a lehetősége. Ez egyértelműen a hordozó- anyagnak, a pornak a rová­sára írható. A nemzetközi ajánlott érték egyébként csak 12 mikrogramm/liter. A részletes adatok: kéndioxid, a nitrogénoxid és a korom telítettsége a határértéknek 70—85 száza­léka, az ülepedő por meny- nyisége 95—110 százalék, az ólom, a kadmium 90 száza­lék körül ingadozik, míg a fluorid mennyisége 50—60 százalék a határértékhez ké­pest. — Mivel lehet a por hatá­sát ellensúlyozni? — Például a burkolt köz­területek rendszeres locsolá­sával, portalanításával, mert azzal a szennyeződést is el­távolítjuk, mint ahogyan Budapesten, a nevezetes Mártírok útján is teszik ezt. Egyébként Szolnokon a le­vegő tisztasága csak majd a 4-es út elvezetésével oldódik meg, és ennek megépítésé­vel lesz „érezhető” a válto­zás a városban. * Tóth András Szeretetbol várat Elesett gyermekek otthonában, a Vosztokon A devalválódó emberi ér­tékeink közül én a szeretet inflációját fájlalom a leg­jobban. Jó lenne megérni azt a kort, amikor az emberi kapcsolatok tőzsdéjén végre valós árfolyamon jegyzik a szívjóságot, türelmet, a meg­értést és az odaadást. Meg­érni, hogy nem lesz csoda­bogár az, aki önmagát osztja széjjel öt kontinensen, és gyanús az, aki ellenszolgál­tatás nélkül juttat kenyér­hez rászorulókat. Ügy tűnik ebben a pilla­natban, ettől messze va­gyunk. De azért jó, hogy vannak olyan intézmények, melyek a szeretet nélkül be­zárhatnák kapuikat. A na­pokban Szolnokon, a Voszto- kon jártam, a városi tanács napközi otthonában, ahol közepesen súlyos értelmi fo­gyatékosok találnak a szó legnemesebb értelmében ott­honra. Vörösné, Békéssy Klárának, az intézmény ve­zetőjének sokadik invitálá­sára szántuk el végre ma­gunkat, hogy megnézzük, mi­vel töltik napjaikat azok, akiknek szellemét beárnyé­kolta a balsors és életük et­től a körülménytől sajnála­tos torzó maradt. Vagy talán mégsem? Mi­kor eljöttem a kellemes kör­nyezetből, ebben mór nem voltam olyan biztos. A nap­közi 1985-ben felnőtt cso­porttal indult: foglalkoztató-, kisegítő iskolákból kiszóró- dottak kerültek ide, — olya­nok, akik a család számára nem kis tehertételt jelentet­tek. Az otthon lakói reggel háromnegyed 7-től délután háromnegyed 5-ig találnak maguknak itt társat, olyan környezetet, ahol úgy érzi mindenki, ő van a közép­pontban, érte és vele törté­nik minden. A közösségi éle­tet a napközisek talán egész­séges társaiknál is jobban igénylik. A szeretetért szin­te bármilyen árat képesek megadni: amint Klárika el­mondta, bárkit képesek le­venni rajongó szeretetükkel a lábáról. Korábban az idő­sek klubja mellett volt az otthonuk, a nyugdíjas klub­tagok felháborodva tiltakoz­tak a szomszédság ellen. Aztán amikor a napközi el­került onnan jelenlegi helyé­re — az öregek sírva búcsúz­tak a gyerekektől, annyira -megszerették őket. De a nap­közi szomszédságában lévő „normál” bölcsődéi is mind­össze egy keresztbe fektetett pad választja el a napközi­től, így az érintkezés az egészséges apróságokkal ál­landó. És talán ez a kulcsa a sérültek beilleszkedésének társadalmunkba. Mert azok, akikkel közösen játszanak, nem látnak majd csodaboga­rat a buszon vagy az utcán egy mozgássérült vagy fo­gyatékos embertársban. Ne­kik pedig erre van a legna­gyobb szükségük. No persze az intézmény is megtesz a rehabilitációju­kért, vagy legalábbis a szin- tentartásukért mindent. Az ambuláns kezelésben két volt Pető-intézeti konduktor mű­Egyelőre járógéppel, de reméljük, megy majd annél- kül is Fotó: Nagy Zsolt ködik közre, mondhatni ki­tapintható eredménnyel. El­sősorban a mozgáskoordiná­ciós problémákkal küszkö- döknél érnek el látványos eredményt, olyannyira, hogy Bazsonyiné Benedek Beáta és Hajdú Tiborné már a vá­rosból is invitálna mozgás- korlátozott gyerekeket am­bulanciájukra. Hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, felnőttekkel, akiknek elvileg el kellene „ballagni" a napközi otthon­ból? Alighanem ez ma az intézmény legnagyobb gond­ja. Itt nincs befejezett kur­zus, lévén, hogy a betegség egy életre szól. Vannak hát e hátrányos helyzetű ember­kék, jobbára ugyancsak hát­rányos családi háttérrel. Az egyik , 42 esztendős, napkö­zis édesanyja túl van már a nyolcvanon — mi lesz, ha a gyerek egyedül marad az életben? A napi költsége egy napközisnek úgy 300 forint körül van, a térítési díj na­pi 10—20 forint között ál- lapítódik meg, de ennek a kigazdálkodása is jókora gondot okoz néhány szülő­nek. Akinek az élete itt — a családi körülmény válto­zása miatt — véget ér, szá­mára jön az öregek szociális otthona, vagy a szakosított szociális gondozó, hiszen itt csak a nappalt tölthetik, az életvitelük egésze azonban családot, vagy gondozói hát­teret kíván. Aki innen el­kerül — lelkileg meghaso­nul, mondhatni lelki-érzelmi zsákutcába jut. Az idő tehát sajnos nem nekik dolgozik. — Mi öröm lehet abban a munkában, ahol a végered­mény mindenképp csak tor­zó? — kérdem az intézmény- vezetőt, de aztán meg is bá­nom a tapintatlan érdeklő­dést. — Ezek a gyerekek rette­netesen boldog emberek — néz rám csodálkozva Klári. Hogy-hogy ezt nem értem? — Nagyon neki tudnak ke­seredni abban a környezet­ben, ahol kigúnyolják őket, de legalább ennyire örömte­li az életük, ha együttérző közösségbe tudják magukat. És azért élünk, hogy boldo­gok legyünk, nem? Az én két saját gyermekem már számtalanszor volt benn ná­lam. Biztos vagyok benne, hogy egy mozgássérült, vagy értelmi fogyatékos egyikőjük számára sem lesz vicctéma. Ezekkel az emberkékkel együtt kell élni, azért va­gyunk, hogy ezt tudatosít­suk. De ezt már az otthon falain kívül kell. Palágyi Béla Idegenvezetőként az emberiség történelmében Makra Sándor legfonto­sabb koordinátái: a lelkész­író Túrkevén született. a legújabb könyve, mely A Mágia nevet viseli, a Mag­vető Kiadó segítségével buk­kant a világra és öt nap alatt elfogyott. — Első kérdésem: mit kell tudni a szerzőről? — Tanítóként kezdtem pá­lyafutásomat, majd polgári iskolai tanár lettem. Szege­den Sík Sándor szerepelte­tett a Dugonics Társaság felolvasó estjein. Ezután ha­zakerültem szülővárosomba, Túrkevére, ott tanítottam egy ideig, majd Balmazúj­városra vitt a sorsom, ahol népfőiskolát szerveztem. Na­gyon tetszett mindez Veres Péter bácsinak. Később Sza­bolcs vármegye szabad mű­velődési felügyelője let­tem. 1948-ban felszólítottak, hogy lépjek be a kommu­nista pártba. „Nem lépek, mivel van pártom, a kisgaz­dapárt” — mondtam, Fe­gyelmivel bocsátottak el. Ez­után beiratkoztam a teoló­giára, elvégeztem. lelkész­ként szolgáltam a főváros­ban és környékén. — Hányadik könyve ez Makra Sándornak, és mit takar a sejtelmes cím? — Ha jól számolom, ez a hatodik könyvem. Hogy mi- ről szól? Ezt tartalmazza a fülszöveg, amiből álljon itt egy mondat: „Az események befolyásolásának titokzatos tudományát, a mágia vilá­gát mutatja be az olvasónak Makra Sándor izgalmas, szá- Tt}os nem is sejtett összefüg­gést feltáró írása.” Bőveb­ben? A primitív totemiz­mussal kezdődik a kezdetle­ges embernek a mágikus éle­te. Mágia nélkül ősünk egy lépést nem tudott tenni — utána . következett a szel­lemhit; megjelentek életében a kísértetek. Ez a szétválás úgy következett be, hogy a primitív totemista kor. az emberiség boldog aranykora volt. A gyűjtögető életmód kényelmességre szoktatta az embert, az asszonyok leszed­ték a fák gazdag termését, s miután még ezt a köny- nyebb munkát is ők végez­ték, uralkodóvá váltak ab­ban az őstársadalomban. Ek­kor jött az özönvíz, körülbe­lül 10—6000-ben Krisztus előtt. Ez az ősember szerint nem természeti csapás volt, hanem gonosz mágia, me­lyet a rontó sárkány bocsá­tott a világra. Miután ez a gonosz sárkány a vízben él, kialakult az alvilág képzete, ahol a szellemek tanyáznak. A Napisten, a Holdisten és a Gsillagistennő fenn szé­kelnek, az ember a Föld felszínét lakja, aztán alat­tunk az alvilág él. A Nap a jónak a szimbóluma. Ezt testesíti meg a színek közül a fehér. Ha a Nap totem megkapja áldozatban azt a csekély részt, ami neki jár, akkor csak segíteni fogja az embereket. A Hold viszont leszorul az alvilágba, ám ott már nem Hold a neve. ha­nem gonosz szellem. Lent nincs is ember, csak szel­lem. Szellem, amely nem ké­pes megszerezni magának a földi tárgyakat, ezért te­mették el például Attilával lovát, feleségét, szolgáit. Még sokáig hallgatnám Makra Sándor magyaráza­tát, de egyre jobban elvesz­tem tájékozódóképességemet a mágikus birodalomban. Aki azonban úgy érzi, képes eligazodni — az jó iránytűt talál a szeraő könyvében. — pb —

Next

/
Oldalképek
Tartalom