Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1989-06-12 / 136. szám
1989. JUNIUS 12. Néplap Labdarúgó NB H Mezőtúri Honvéd—Olefin SC 1:0 (0:0)'. Mezőtúr 600 n. V.: Hunyadi. Mezőtúri Honvéd : Ladányi—Horváth M., Sándor, Dávid, Farkas, Vadicska (Paku), Horváth A., Oláh, Major, Plókai, Nagy G. (Kelemen). Edző: Földesi János. A mérkőzés előtt a közönség köszöntötte a bajnokságot nyert Mezőtúri Honvéd labdarúgó csapatát, és elköszöntek az utoljára szereplő és leszerelő játékosoktól. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés. A 11. percben Plókai, egy perccel később Nagy G. előtt nyílt gól szerzési lehetőség, mindketten hibáztak. A vendégek első akciójukat negyedóra elteltével vezették, Kisér széltől támogatva nagy lövést zúdított Ladányi kapujára, amit szögletre hárított a kapus. A félidő további része Honvéd fölényben telt, a vendégek: csak kontratámadásokból voltak veszélyesek. Fordulás után a hazaiak fölénye még nyomasztóbbá vált, de a kapu előtt, elfogyott a tudomány, vagy a védők mentettek vagy a hazai csatárok ügyetlenkedtek. Már úgy tűnt, döntetlen lesz a vége, amikor Farkas a 89. percben három védőn átkígyózva mintegy 20 méterről védhetetlenül lőtt a bal alsó sarokba. 1:0. A mérkőzés színvonalán erősen érződött, hogy tulajdonképpen tét nélküli összecsapásról van szó. A látottak alapján ha nehezen is, de megérdemelten győztek a hazaiak. Jók: Sándor; Farkas, Nagy G. ill. Csízi, Barna, Kisér. Ifi: Mezőtúri Honvéd— Olefin SC 1:1 (0:1). Bűzi Volán Rákóczi SE—Jászkisér 7:1 (5:0). Rákóczifalva 400 n. V.: Lőrincz. Volán Rákóczi: Üj falusi—Ladányi, Silye, Bencsik, Matula, Rácz, Hábensusz, Menyhárt, Tubák, Török (Szénási), Molnár (Bujáki). Edző: Sebök György. Jászkisér: Németh—Gólya, Kovács, Kis—Németh, Himpli (Farkas L.), Tóth, Pásztor, Bolya, Ládi, Gócza, Nemes (Farkas F.). Edző: Bukhár László. A hazai csapat támadólag lépett fel és tetszés szerint érte el góljait. Második percben Tubák félpályáról indulva jobb oldalt, kicselezte védőit és a hosszú sarokba lőtt. 1:0. A 18. percben Menyhárt középen kilépett és a kifutó kapus felett emelt a hálóba. 2:0. A 26. percben Tubák elhúzott a bal oldalon és lőtt a hoszszú sarokba. 3:0. A 33. percben ismét Tubák észrevette, hogy a kapus kint áll a kapujából és 30 méterről ívelt a kapuba. 4:0. 39. perc: Rácz szögletét Tubák csúsztatta a léc alá. 5:0. Az 50. percben Menyhárt szögletét fejelte Tubák a hálóba. 6:0. A 73. percben Üjfalusiról kipattant labdát Pásztor gurította hálóba. 6:1. A 78. percben Szénási jobbról Tubák elé tálalt, aki közelről gurított a hálóba. 7:1. Közepes színvonalú mérkőzésen a két csapat különbsége az eredményben is megmutatkozott. Jók: Tubák (a mezőny legjobbja), Menyhárt, Silye, ill. Pásztor. Ifi: Volán Rákóczi—Jászkisér 6:1. Balogh Törökszentmiklósi SE— Rakamaz 0:1 (0:1). Törökszentmiklós 700 n. V.: Szabó Törökszentmiklós: Elekes— öz, Csontos. Molnár, Erdősi. Lóié, Porhanda (Boros), Rupa (Rajt), Katona, Sebők, Ramos. Edző: Bana János. A mérkőzés előtt a labdarúgók virággal köszöntötték a meLehel SE—Eger SE 6:1 (3:1). Jászberény 1000 n. V.: Veress. Lehel: Balázs—Balogh, Bukhár, Sulyok—Szántai. A., Németh, Ludasi—Mosonyi. Kovács (Pásztor), Gulyás (Keresztesi). Edző: Péczely Szabolcs. A 10. percben Szántai indításával Mosonyi középen kiugrott és 10 méterről a kifutó Bodolai fölött a kapuba emelt. 1:0. A 19. percben az oldalvonal mentén cselezgető Gulyás hátraadott labdáját Sulyok az elől tartózkodó egri csatár Deli elé játszotta, aki öt méterről a tehetelen Balázs mellett egyenlített. 1:1. A 25. percben rövid passzos hazai támadás végén Szántai indításával Mosonyi elhúzott a jobb szélen, 15 méteres éles lövése hajszállal elkerülte a kaput. A 30. percben Ludasit gáncsolták az egri védők középen az alapvonaltól mintegy 30 méterre. Bukhár állt a szabarúgásnak és bombalövése a bal sarokba vágódott. 2:1. A 35. percben Gulyás nagyszerű cselekkel elhúzott a balszélen, éles beadását Kovács mellel besodorta. 3:1. A 38. percben megint Gulyás tört előre, beverekedte magát a kapu elé és 15 méterről leadott lövését Bodolai hárította. A fordulást követően, a 65. percben Gulyás harcolt ki egy labdát az egri kapu előtt, éles szögből ballal lőtt, de labdája ismét elkerülte az egri portát. Még ebben a percben az évad sokadik edzői bakija következett: a legjobb herényi csatárt, Gulyást lecserélte Péczely edző, a pályán hagyta viszont az enerváltan lötyögő Kovácsot. A 70. percben Ludasi nagyszerű cselekkel játszotta tisztára Mosonyit, aki lendületesen elfutva remekül adott középre, a jókor érkező Keresztesi közelről befejelte. 4:1. A 83. percben Keresztesi a jobb szélen lefutotta az egri védelmet kicselezte a nagy erejű lövése a felső lécet súrolva hagyta el a játékteret. A hátralévő mintegy 40 percben mindkét csapat részéről rengeteg pontatlan átadást és labdakezelési hibát láthatott a közönség. Szünet után az első említésre méltó esemény a 75. percben történt, amikor Fehér 30 méterről beadott a szolnoki büntetőterületre, ahol a késlekedő védők és Hatvani díszkísérete mellett Szűcs S. a jobb sarokba helyezett. 1:0. Ettől kezdve bátran kitámadott a Szolnok, az eredmény sem maradt el. Tíz perccel a hármas sípszó előtt a gólszerző szabálytalanul akadályozta a kitörő Bontovicsot a debreceni tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Varga a jobbra mozduló Vadon mellett magabiztosan a kapu közepébe emelte. 1:1. Ezután a rendes játékidő már nem hozott döntést, így a 11-es párbaj következett, melyet a hazaiak 6:5 arányban megnyertek. Jók: Szűcs J., Fehér ill. Ágh, Varga I., Bontovics. Kolláth További eredmények: Ózd—Kecskemét 1:2 (0:1), Szarvas—Kazincbarcika 3:0, Metripond—Szeged 3:2 (2:2), DVTK—Hatvan 2:1 (1:0), Baja—DUSE 2:0 (1:0), Nyíregyháza—DMVSC 2:2 (1:0) — 11-esekkel 5:4. Az NB II végeredménye Keleti csoport 1. DMVSC 30 20 4 2 4 54-18 70 2. Szeged 30 17 5 11' 7 40-21 62 3. Szarvas 30 14 5 4 7 39-25 56 4. Metrip. 30 15 3 3 9 44-36 54 5. Debr. K. 30 11 7 4 8 39-30 51 6. Eger 30 11 4 6 9 40-44 47 7. Szolnok 30 10 4 6 10 45-45 44 8. DVTK 30 10 5 4 öl 30-35 44 9. Kazincb, 30 9 7 3 11 33-43 44 10. Kecsk. 30 12 11 4 13 37-30 42 11. Nyíregy. 30 12 1 4 13 38-34 42 12. DUSE 30 10 4 4 12 31-36 42 13. Baja 30 9 3 5 13 32-47 38 14. Ózd 30 7 3 6 84 26-31 33 15. Hatvan 30 5 4 4 17 21-45 27 16. Lehel 30 4 4 4 18 26-55 24 rátámadó Fegyvemekit, majd 12 méterről a jobb kapufa mellett a hálóba bombázott. 5:1. És még nem volt vége, mert a 85. percben Szántai nagyszerű labdával indította Mosonyit, aki közelről élesen a jobb sarokba zúdított, 6:1. A jászberényi csapat pontos összjátékkal, nagyszerű gólokkal búcsúzott az NB Il-től. A vendégek fásult, enervált játékkal nem tudták megakadályozni a herényi gólparádét. Jók: Ludasi (a mezőny legjobbja), Balázs, Bukhár, Szántai, Mosonyi ill. Horváth. — Hoffer — Debreceni Kinizsi—Szolnoki MÁV MTE 1:1 (0:0), 11-esekkel 6:5. Debrecen, 600 m. V.: Győr. Debreceni Kinizsi : Vadon—Tóth, Szűcs J., Szűcs S., Fekete—Váczi, Szilágyi, Sebők—Darányi, Fehér, Horváth. Edző: Garamvölgyi Lajos. Szolnok: Hatvani—Kiss, Ágh, Szilágyi, Rózsavölgyi—Csató (Seregi), Varsa J. (Varga I.), Katona—Hegedűs, Kanyári, Bontovics. Edző: Szatmári János. A mérkőzés kezdetére eleredt az eső, ettől csúszássá vált a játéktér. A 4. percben Fehér 20 méteres felé eleddig két megválaszolatlan kérdés foglalkoztatott. Az egyik: miképpen lehetne a kuinlhegyesi utánpótlás-nevelési modellt országos méretűvé bővíteni, másodikként azon tűnődtem, vajon tanulmányaik végeztével a gyerekek új környezetükben meddig maradnák romlatlanok, mennyit tudnak kamatoztatni abból, amit Kunhegyesen Szabó Andrástól ettől az ízig-vérig gyerekrajongó pedagógustól kaptak. Néder szertár mellett tanulószoba, klubhelység áll rendelkezésre. Számomra mégis a legszimpatikusabb az emlékszoba trófeagyűjteménye, ahol egy 5x2 méteres vitrinben őrzik eddigi szereplésük legszebb elismeréseit. Ezután megtekinthettem a nyúlfarmot is, ahol kisebb-nagyobb szürke, fehér és fekete tapsifülesek rágcsálták aznapi betevőjüket. — Hogy kerül a nyúl a pályára? — vetem közbe a fáradhatatlanul magyarázó pedagógusnak — Mi keményen megdolgozunk Sportolási feltételeinkért. A nyúltenyésztésből befolyó összegeket saját céljaink szerint költjük. Emellett minden pénzszerzési lehetőséget megragadunk, ha kell bérmunkát vállalunk a tsz-nél. tanácsnál^ de belépőjegyes discó-műsorok bonyolításában is otthon vagyunk. Egyedül a nyári szünidő okoz gondot, ilyenkor a gyerekek hazaviszik nyulaikat, majd ősszel az évnyitóra újra elhozzák szaporulattal együtt. — Ezek szerint önök profi gyerekklubként működnek, saját bázissal és menedzseléssel. Talán az útra valót — repülőjegyet — is saját pénztárcájuk állja? — Szó sincs erről. Az igaz, iskolánknak nem kerülünk egy fillérjébe, de az Amerikába szóló repülőjegynek csak harmadát — háromszázezer forint — tudjuk fedezni. Részt vállal a költségekből az ÁISH, a Szolnok Megyei Sporthivatal és a helyi városi tanács. Reklám-Sándor Tamás (szemben) páros technikai gyakorlatokat végez társával látogatóban a Dózsa úti ___Sportiskolában szerződésünk révén élvezzük a MÉH Vállalat, Herz Szalámigyár,, Csongrád megyei Finomszerelvénygyár, a Kőolajkutató és Feltáró Vállalat támogatását, de zsebébe nyúlt az OTP, sőt az MLSZ is. Búcsúzás után útban haza-Tubak egymaga hatot szerzett a hétből csapatának gyei bajnokságot nyert törökszentmiklósi férfi kézilabda csapat tagjait. A hazaiak kezdték a játékot, az ötödik percben Csontos szabadrúgása a sorfalról az alapvonalon túlra pattant. Sebők szögletét Öz kapura fejelte, amit Pók nagyszerűen védett. Többet támadott a Miklós. Sebők, majd Porhanda lövése alig kerülte el a kaput. A 19. percben volt az első lehetősége a vendégeknek, amikor Kosztyu tiszta helyzetből fölé lőtt. A 22. percben a negyedik egymás utáni szögletet követően megszerezte a vezetést a Rakamaz. A balról belőtt labdát Elekes kiütötte, a kipattanót Balló értékesítette. 1:0. A 28. percben Maries kapásból 18 méterről alig lőtt fölé. A félidő végére ellaposodott a játék. Szünet után az 51. percben formás hazai támadás végén Sebők tiszta helyzetben elhamarkodottan gyengén a kapus kezébe emelt. Pár percre rá Rupa 20 méterről leadott nagy lövését Pók szögletre tenyerelte. A vendégek kontrái mindig veszélyesek voltak. Elekes többször bravúrral mentett. A 83. percben Csontos egyenlíthetett volna, fejese centiméterekkel ment mellé. A 85. percben tűzijátékot rendeztek a vendégek kapuja előtt. Sebők nagy erejű lövését Pók kiütötte Ramos elé, aki tíz méterről senkitől sem zavartatva fölé emelt. A hazaiak enervált csatárjátékuknak köszönhetik újabb 1:0-ás vereségüket. A vendégek győzelme megérdemelt. Jók: Elekes, ill. Pók, Kegyes, Sztankovics. T otóeredmények 1. Eintr. Franki.—Dortmund 1 2. Nürnberg—B. München 1 3. Karlsruhe—Werder Bremen 1 4. VfB Stuttgart—Mönchengl. 1 5. Aachen—Freiburg 2 6. Saarbrücken—Fortuna Köln l 7. Ascoli—Napoli 1 8. Pisa—Milan 2 9. Como—Torino 2 10. Padova—Bari x 11. Udinese—Genoa x il2. Cremonese—Reggina x 13. Monza—Taranto 1 Pótmérlkőzések: 14. Hertha BSC—FC Homburg 1 15. Düsseldorf—'Meppen 1 16. Schalke 04—Blau-Weiss 90 1 Ifi: Rakamaz—Törökszentmiklós 3:2 (1:0). — Nagy K. — További eredmények: Mezőcsát—Hajdúnánás 0:1 (0:0), Kaba—Tiszavasvári 1:2 (1:1), Berettyóújfalu— Szeghalom 2:3 (0:1), Balmazújváros—Kisvárda 4:0 (2:0), Hajdúböszörmény—H. Asztalos SE 0:0, 11-esekkel 3:4. Világjáró kunhegyesiek Az már több mint figyelemre méltó amit a kumhegyesi Dózsa Üti Általános Iskola úttörő korú focista növendékei az utóbbi időben művelnek. Szabó András igazgató úr — és edző egy személyben — fiaitól már megszokott dolog, hogy egy évtizede nem rendeznék nélkülük diákolimpiái döntőt a sportágban. Legújabb sikerüket Nyíregyházán aratták ahová öt országból érkeztek a XI. Jonatán Kupa háromnapos tornára, meghívottak. Szabolcsból kupagyőztesként tértek haza, de igazi nemzetközi szereplésük csak ezután kezdődik. Franciaországi Annecyben újabb megméretés vár rájuk, svájci, olasz és helyi együttesek társaságában. A túrának még közel sincs vége, mert frank földről hazatérve, rövidesen újra csomagolhatnak, várja őket, az óceán túlsó partján fekvő Minneapolis, ahol az USA CUP ’89 elnevezésű mintegy' 6000 gyereket felvonultató foci seregszemle résztvevői lesznek. Dolguk végeztével tovább repülnek Clevelandbe, ahol az ott élő magyarok vendégszeretetét élvezve adnak ízelítőt játéktudásból. A sportiskolái pályán szorgalmasan gyakorolnak a srácok, pattogó zene kíséretében csűrik-csavarják a pettyest, időnként nagy gólokat ragasztva fejjel és lábbal a kapuba. Közben Szabó tanár úr bemutatja a létesítményt. ahol az elengedhetetlenül szükséges öltöző és Mezőtúr bajnok Tubák táncolt (Jász)kísérettel Labdarúgó NB III Kapituláltak az egri védők Büntetővel büntetett a Kinizsi Varga Iván büntetőből egyenlített