Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1989-06-17 / 140. (141.) szám
j^ÉPtAP 1989. JÚNIUS 17. ■Mt beszélik a faluban... Azt beszélik a faluban... Azt beszélik a faluban... Azt beszélik a faluban. Miért nem akkor jöttek, amikor a falugyűlés volt? — mondták többen Tisza inokán, a csendesnek tűnő falucskában. Mert a nyugalom csak látszat, a lemondásból ki-kitömek az indulatok. Nem találtam egyetlen embert sem Tiszainokán, aki azt mondta volna, minden jól van úgy, ahogy van. Manapság mindenki panaszkodik. Csakhogy ebben a faluban a régi paraszti közösség maradék felelősségérzetéről beszéltek az emberek. Nem önmagukat sajnáltatták, hanem a falu sorsáért érzett aggodalmukat, keserűségüket mondták el. Sír az ember lelke Gácsi János községi elöljáró önkéntelenül is az üres markait mutatja A Zsoldos-kúria körül kövér a fű. Gácsi Mihály nyugdíjas tsz-tag ott legelteti a birkáit. — Mondják, már a birkatartás se gazdaságos! —Attól függ, hogy smint csinálják. Nekem harmincvalahány jószágom van, nagyon megéri velük bíbelődnöm. Élő súlyban jó pénzért veszik át kilóját. A gyapjú sokat tesz a latba, márhogy a pénztárcába. Gácsi Mihály: Amíg bírom magam, nincs baj, elvagyok a birkáimmal — Maga az első juhász, akit kutya nélkül láttam. — Áh, nekem nem kell a kutya, rájuk kiabálok, értenek a szóból. — Világéletében birkákkal foglalkozott? — Nem, dehogy! Iskoláztam, aztán a tsz-ben voltam raktáros. — Nagyon elnyűtt a maga faluja. — A jószág is csak akkor pendül, ha jó gazdát szolgál. Ha én nem törődnék a birkáimmal, ha csak úgy isten puffra tartanám őket, akkor azok se úgy lennének, ahogy kinéznek. A törődés az alapja mindennek... — Hatvannyolc évig éltem Nagyréven, de hogy meghalt az uram, átjöttem ide, már lassan egy éve lesz. Az ottani házamat megvette egy pesti úr, nyaralónak, én meg ezt itt — mutat özvegy Matastik Andrásné a házára. — Megszokott már itt? —Meg, meg. Jó szomszédom van, nem panaszkodhatok a törődéssel sem: az öregek napközi otthonából mindig kihozzák az ebédet, rendesek. Most ugyan van egy kis fennakadás, azért, merthogy festik, renoválják a napközit, addig nincs konyha vagy két hétig, így hát ebéd se. — S akik már magatehetetlenek? — Hát azt nem tudom, azoknak most biztos nehezebb a dolguk. „ Az elöljáróságon elmondták, megszervezték a renoválás idejére is az ellátást, ha főtt ételt nem is tudnak vinni, de minden lehetséges módon igyekeznek gondoskodni az idős emberekről, péládul a bolti bevásárlásokkal. Nekem viszont éppen a bolti bevásárláshoz kapcsolódó aggályaim is vannak. Ha nem felelőtlen mulasztás, hogy a falu egyetlen boltját fenntartó áfész, tehát a gazda, csak olyan áru-' választékot tud kínálni a vevőknek, amilyet ott járttunkkor láttunk, akkor nevelő, jó szándékú megjegyzésünk sem túlzás: azoknak Ha pénzein lenne, már holnap megvenném a Zsoldos-kúriát, rendbe hozatnám ás az osztrák, NSZK, francia, belga, holland lapokban ‘ kihirdetném mint turistaszállást, horgásztanyát. Ennyi! ...Nagy László: Sok összetevője van ennek a mai helyzetnek, nagyon sok ágaboga A szükségmozi júniusi és júliusi műsora. /Minél több, embert pusztító szörnyűséget lmutat a film, annál drágább a belépőjegy. Vajon azért-e, hogy minél kevesebben, vagy lázért, hogy — „a {minőséget meg kell fizetni” — minél többen nézzék meg <ezeket a filmeket. Akárhogyan is közelítem ezt a logikát, a végeredmény az, hogy az igazi temberi értékeket hordozó filmek megnézéséért hovatovább majd a nézőnek fizetnek? is ebben a boltban kellene — de hónapról hónapra ám! — vásárolniuk, akik felelősek a legszerényebb igényektől is messzi elmaradó, minősíthetetlenül szegényes áruválasztékért! A falu határában egy hátságon áll a Zsoldos-kúria. Van aki kastélynak mondja, talán azért mert a hajdani, parányi tiszainokai nádfedeles házakból nyolc, tíz biztosan belefért volna. A kúriához már nem vezet út. A betonoszlopokra feszített villanyvezeték 50— 60 méterrel megszakad a tornácos ház előtt, de jelzi: akart ott valami lenni, aikik elvezették odáig a villanyt, kezdeni akartak valamit a házzal. t Az eredeti tulajdonos évekkel ezelőtt felajánlotta a kúriát az államnak, csak annyit kért, hogy egy szobácskábán ott élhessen élete végéig. Ä tanácsnak az volt a terve, hogy szociális intézményt rendez ott be az elhagyott időskorúak számára. Különböző szintű tanácsi viszgálatok viszont azt állapították %ieg, hogy a 25x20 méteres épületet már nem érdemes felújítani. Az utolsó örökös is kiköltözött az épületből, s a hajdan volt szép kúria az ebek harmincadjára került, az ablakait beverték, sőt az ajtó- és ablakkereteket kiszaggatták a falból, a régi szép kertnek már csak a nehezen körvonalazható nyomai látszanak, mindent benőtt a dudva, — teljes a pusztulás. A falut ma is felháborítja a Zsoldos-kúria sorsa. Többen megkérdezték tőlem: látta a kastélyt? Az mindent elmond! Bizony sok mindent! A legutóbbi falugyűlésen azt kérték az emberek, hogy a tanács vegye vissza a Tiszazug Tsz-től az épületet, mert a tsz nem valósította meg amit vállalt — az állagmegóvást. Gácsi János községi elöljáró a következőket mondta erről: — Sajnos sokáig húzódott az ügy, hogy mi legyen a Zsoldos-kúriával. A tanács végül is átadta a tsz-nek. A tsz telekkönyvezte, de tény, hogy az állagmegóvás érdekében semmit sem tett. Következtetés: most már nem állami, hanem szövetkezeti lobogó alatt pusztul a nemzeti vagyon. özvegy Egyeki Józsefné 1937 óta él a faltiban, a hajdani Haraszti-kastély melleti házban lakik. — Olyan gyönyörű volt valamikor ez a park — mutat a kidőlőfélben lévő,^ vad akácokkal benőtt kerítésen túlra —, hogy az ember lelke örült, ha beleshetett. Kár,’ nagy kár, hogy ez is tönkrement. Meg a hajójárat is odalett! Megvolt még egy ideig a háború után, Szolnokra, Csongrádra, ment. Letoltuk taligán a gyümölcsöt, zöldséget a Tiszához, aztán fel a hajóra, az vitte. — Van helyette autóbusz? — Kosarakkal öt, hat nagy kosárral fel se vesz. Meg drága is. De még ennél is nagyobb a baj: elmentek a fiatalok. Én már nem bírom, mi már nem bírjuk, hát ezért vadulnak el a kertek is. Akkor csinálták naötvenegynéhány gyerek autóbuszozik naponta a falu és Tiszakürt között. Minden bizonnyal jobb oktatási feltételek és körülmények között tanulnak — legalábbis néhány éve —, s talán eredményesebben is, mint az inokai öreg iskolában tehetnék, — ez van az egyik oldalon: s a másikon: a szülőföld iránti kötődés lazulása. Janicsfárosdi féle ez — fogalmazta meg egy inokai szülő nem kevés túlzással — mert ha a gyerek nem él együtt a faluval, később sem kötődik Ide, elhagyja a szülőházát, megy a világba, ahol jobban boldogul, ahelyett, hogy azt érezné, szülőhelyéért kell tennie valamit. Az öreg inokai alma mater elárvult, már belépett kapuján az enyészet, az udvar már vadon.., ... A volt Haraszti-kastély két kapuja, a falu szivében. Vannak dolgok, amelyek nem a pénzen múlnak. gyion rosszul, amikor nem tartották itt a fiatalokat. Most már csak fele a falu mint volt, s a mai lakosságnak is fele, harmada már öreg, nehezen bírja magát, vagy magatehetetlen. — Látom, sok szép lábasjószága van. — Van, van... Magyar kacsa, kínai kacsa, pulyka, csirke. Kell is, hogy legyen, leginkább a gyerekek miatt. — Az itteni bolt...? — Ami nincs, azt hoznak a gyerekek Szolnokról. Mondják, ott jobban van. Nagy László hentes volt valamikor, most már nyugdíjas. Inokai embernek mondja magát. — Az vagyok, az, mert itt születtem. Más kérdés, hogy dolgozni engem is elvitt innen az élet, de mindig ide kötődtem. Gyönyörű szép kis falu volt ez valamikor, aztán minden máshogyan alakult. Eltört itt valami. Amikor még én iskolás voltam, mindenkinek köszönni kellett az utcán is, fogadta is mindenki illően. Tiszteletre, becsületre, munkára neveltek bennünket. Most már? Hát nem tudom, a látszat nem sok jót mutat! Elvadultak egymástól az emberek. Nincs méltóság, se az egyes személyekben, se együtt. Ahogy leépítették a falut, elvitték a tanácsot, az iskolát, úgy veszett ki az emberekből az idetartozás, meg az egymáshoz tartozás is. Csak az akol maradt, de pásztor egy se. Kárunkra változtak a szokásaink, nem vagyunk már egymáshoz olyanok, amilyenek voltunk. — Ezt mivel magyarázza? — Lefokoztak bennünket. Keserűek lettünk, ridegek ... Sajnos igen- sokat elmond az igénytelenségről, a pénztelenségről, a felelőtlenségről a volt Haraszti kastély — ez bent van a faluban — egykori gyönyörű parkjának, stílusosan felépített műemlék-jellegű 'kerítésének, kapujának, melléképületeinek romlása, pusztulása is. Az értékes fákat elnyomta a dudva, a kovácsolt vaskaput megette a rozsda, a gép>színek tetejéről hullik a cserép, a kerítés falából lopják a téglát... Pusztul itt minden, mondták a falubéliek. Sír az ember lelke. Körbejártam a régi iskolát. Ennek sorsát is a múló évtizedek döntik majd el? Már csak ötszáz lélek a falu lakossága. Közülük százötven a nyugdíjas, idős ember. A munkabírók többsége máshol vállal munkát», főleg Kecskeméten. Az utazással együtt 11—12 órát vannak talpon, hogy megéljenek, de ezzel még nincs vége a napnak, a robotnak: ezután jön az „otthoni főd”. Időben és gondolkodásban messzire kellene menni, hogy teljességében megtudjuk, miképpen lehetséges: a folyó jobb parti része —Tiszabög, Tiszakécske — Kánaán, a Tisza bal parti településeihez képest. Nemcsak a föld teszi... Talán valamicske reményt ad, hogy a pesti emberek és más városlakók felfedezték a táj szépségét, s az inokai emberek elhagyott házacskáit megvásárolják nyaralónak, horgásztanyának. A falu 230 házából már eddig több mint húszat vettek meg a „bevándorlók”. Hátha ez majd segít, az -új igények megállítják a pusztulást, s valamicske infrastruktúrát is teremtenek. Reményekre jogosít az is, hogy a vízvezeték-hálózat megfelelő, s a földgázvezeték is ott van már — építik az elosztóállomást — a falu alatt. Tiszai Lajos Fotó; Tarpai Zoltán
