Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1989-06-13 / 137. szám
4 j^ÉPLAP T^7 1989. JÚNIUS 13. Ruttkai Éva emlékház Ruttkai Éva kedvenc bútorait és szem élyes tárgyait bemutató' kiállítás nyílt május 19-én a színésznő II. kerületi Keselyű utcai nyaralójában. (MTI fotó: Kleb Attila) EXTRA KIVITELBEN Extra magazin autósoknak „Olyan autós folyóiratot tart kezében az olvasó, amely ebben a műfajban nem tekinthető mindennapinak. Negyedik testvérként született abban a sorban, amelyet a hamburgi Axel Springer kiadó hatalmas sikert elért lapjának, az Auto Bild gyermekeinek lehet tekinteni.- Az Auto Bild a Bild-lapok sorában (Bild = kép) azt nyújtja, amit a többi, és amit a címe ígér. Igyekszik mindenről tájékoztatni az olvasót, de nemcsak szóban, hanem képekben — szép, színes, élvezetet nyújtó képekkel is. Az 1986-ban indult Auto Bild sikere olyan óriási volt, hogy még abban az évben megszületett az első testvér lap: az olasz Auto Oggi. Két évre rá már hárman voltak : Franciaországban megjelent az Auto Plus, Angliában az Auto Express. És most itt az újszülött, a magyar változat. Auto Extra. Extra kivitelben: biztosíték erre, hogy nyomdánk lelkes és áldozatkész partner. És lapunk minden sorában, minden oldalán olvasóinkat azzal tiszteljük meg, hogy extra a tartalom is.” így ír dr. Nádasi Antal főszerkesztő a lap beköszöntőjében. A 64 oldalas autós magazin valóban arra törekszik, hogy az olvasók igényét maximálisan kielégítse. Nevéhez méltóan különlegesen gazdag tartalommal, igényes tálalásban ad tájékoztatást az autósélet híreiről, újdonságairól. Az első számban található anyagok közül sokan szívesen olvassák a Wartburg és a Trabant „szívátültetéséről” beszámoló írást. Aki kézbe veszi a lapot, hat európai kisautó összehasonlító tesztje alapján döntheti el, melyik számára a legvonzóbb. Keressük a legjobb autóst címmel érdekes és minden bizonnyal izgalmas vetélkedőre invitálja olvasóit az Autó Extra, a fődíj ugyanis egy Volkswagen Golf. A használt autót venni szándékozóknak is hasznos tanácsokat ad a szaklap, s természetesen új autómodellek bemutatására is vállalkozik. Szó van a parkolás gondjairól, újszerű megoldásairól, az autósport eseményei, hírei sem hiányoznak belőle. Az Autó Extra — az első számból is lemérhető — magas színvonalon nyújt gazdag ismeretet az autók világából. «3» NEVEZETES ÉPÜLETEINK Az egykori zsinagóga — ma Szolnoki Galéria A szolnoki Tisza-part panorámáját. meghatározó három templom közül a műemlékjellegű zsinagóga hármasnyílású főbejáratát képező kovácsoltvas ajtók mögötti előcsarnok falán helyeztek el 1899. augusztus 20-án egy emléktáblát: ..1898—1899 (A hívek áldozatkészségéből) Szolnok város támogatásával (Baumhorn Lipót) műépítész tervei szerint és művezetése mellett (építette Vaskovits Antal építőmester)” — szöveggel. A zsinagóga felavatásakor örökemlékezet okáért „elhelyezett emlékirat” szövegéből megtudjuk még azt is, hogy „Szolnok város a volt Medve-kocsma telkét adományozta. A hitközség még 26 000 forintért nagyobb telket vett hozzá. Az építőbizottság 1897. április 22-én kivitelre elfogadta Baumhorn Lipót tervét, megbízták a munkatervek, költségvetés elkészítésével és az építés vezetésével. 1897. december - 30-án a Baumhorn Lipót terve szerint a felépítéssel Vaskovits Antal ceglédi építőmestert bízták meg 51 ezer forint előirányzattal. 1898. március 1-én az első tégla letételével kezdődött az építés ... ” Az eklektikus stílusban épült zsinagóga nemcsak tömeghatásában, hanem részleteiben is figyelemre méltó. Fémvázas szerkezettel bíró kupolája és tetőzete már stíluselemeket hordoz. Az épület műemléki felújításával a Ságvári körút Tiszaparti végének meghatározó eleme lett. Történetéből anynyit: a háborús pusztítások során megrongálódott és használaton kívülivé vált épületet a városi tanács a hitközségtől megvásárolta a 60-as évek végén, majd a műemléki felújítás után a múzeumnak adta át a Szolnoki Galéria kiállítócsarnok céljaira. 1972-ben nyílt meg benne az első tárlat a Szolnoki Művésztelep művészeinek bemutatkozásával. Azóta sok hazai és nemzetközi kiállítás helye volt. Mivel az épület jellegzetes külsőjét olvasóink jó] ismerhetik, két — a 40-es években készült — képet mutatunk be a zsinagóga eredeti belső teréről. A földszint padokkal teli tömege, a vallási szertartásokhoz szükséges berendezések dekoratív megjelenítése fölé emelkedik a magas kupola. Ezekből a renoválások megkezdésekor jóformán csak a falak és a kupola maradt. S hogy milyen volt régen a kupola szerkezete, azt a másik kép mutatja, amelyet egy földre helyezett fényképezőgéppel készítettem. Olvasóink meggyőződhetnek arról, hogy ez a kupola teszi ma is a Szolnoki Galéria belső terét olyan monumentálissá és vonzóvá. Kaposvári Gyula LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Géza és a feltámadás Rég nem látott komám, az idei könyvhét alkalmából érdekes találkozókra került sor Szolnokon is, az új idők új szelei sodorhattak ide olyan írókat is, akik mindeddig ki voltak tiltva a megyéből. (Hogy valóban volt ilyen tiltás, azt a szervezőktől tudom). A sikeres rendezvénysorozat záróakkordjaként Szőcs Gézával beszélgethettek azok, akiknek még van idejük és energiájuk az irodalomra, s ezen belül a költészetre, akiknek egyáltalán mond valamit ez a név, s akik tudják, hogy nem mindennapi sorsot élt meg már eddig sem e nem szokványos líra szerzője. Géza, ugye, sorstársunk volt, odahaza verseskötetei jelentek meg, újságot írt, szerkesztett — ez még rendben lett volna. De politizált is, sőt, másként politizált, mint ahogy azt az udvari „etikett” előírta, különvéleményét ki is fejtette. A kisebbség s a többség (!) érdekében tett megnyilakozásai miatt előbb letartóztatták, meghurcolták, majd — mint tudod — kiutasították az országból 1986-ban. Nem Magyarországon keresett menedéket, Svájcba kötött ki... Néhány nappal Géza szolnoki jelenése előtt volt a Csoóri-est, oda is elmentem, de előtte a legrémisztőbb pillanataimban sem gondoltam, hogy volt hazám, s „hőn szeretett fia” neve mily gyakorisággal hangzik majd el. Persze, volt tudomásom arról, hogy az író még akkor tette szóvá rendszeresen, itt is, külföldön is a kisebbségben élő magyarság súlyosbodó helyzetét, amikor a téma még tabunak számított Magyarországon is. No de mostanában annyi „saját” gond és búbánat, bizonytalanság és ingerültség tölti el a hazaiakat, hogy azt hittem, az „az ügy” semmiképp sem kerülhet előtérbe. Oda került, s az író beszámolt a romániai helyzetről, s arról, mit tett, illetve nem tett meg a Kádárvezetés a határokon kívül rekedt magyarságért. Érdekelt volna, hogy mit tett, illetve nem tett ugyanezért a magyarországi értelmiség, s köztük elsősorban az írók, de úgy véltem, talán illetlenség pontosan Csoóri Sándortól kérdezni ezt, mert ha a felvetés bárki szemében amolyan számonkérő ostornak tűnik, akkor azon csattanna, akin éppenséggel nem kellene. Aztán az összejövetel után, szűkebb körben mégis megkérdeztem erről Csoórit, fáradt lehetett, kitért a válasz elől... Szőcs Gézával esedékes, találkozóra már lelkileg felvértezve indultam, számítottam arra, hogy csevegéseinkkel főleg otthoni vizeken evezünk majd. Nyilván, vigyorogsz most rajtam, komám, hogy naná, így könnyű tippelni, ha személyesen is, közelebbről is ismerem a fickót. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű Árpádom, változnak az emberek, az összekuszálódó világban, a körülmények itt olyanok, amilyenek, görcsökbe bogozódtak a gondolatok, szanaszét ágazó az érdeklődés, szűnőben az „erdélyi hasfájás”... Ezért is örvendetes, hogy Gézára valóban lehet tippelni, akárcsak a vele randevúzni óhajtók többségére. Kezdettől családias hangulatban üldögéltünk, és nem csupán amiatt, hogy barátunk bájos felesége és aranyos kislánya társaságában érkezett. (Ismerős a nincs-kirehagyni-a-gyereket jelenség, akár a feleség jobb-ha-veled-megyek magatartása, melyet nem holmi féltékenységi komplexus, hanem a féltés otthon belénk ivódott tudata táplál, mely szerint „sosem lehet tudni, mi történik”...) Meghitt 'közelségbe került hamarosan Géza azáltal is, hogy eltekintett az itt szokásos bevezető előadástól, „a disszertációtól”, és rövid bemutatkozás után beszélgetésre invitálta a jelenlévőket. Egyikükből máris kibuggyant a kézenfekvő kérdés: mivel ezek a versek Magyarországon csengnek visszhangozottan a fülekben-agyakban (szerintem Erdélyben zúgnának-búgnának igazán, de ott nyilván, nem lehet), miért nem itt telepedett le a költő? Géza két indokot hozott fel: egyrészt, magyarországi barátai különböző politikai csoportokhoz tartoztak, ha ő itt marad, valamelyik mellett el kellett volna köteleznie magát, s így elkerülhetetlenül veszít barátokat, ezt nem kívánta; másrészt úgy ítélte meg akkor, hogy Nyugatról jobban képviselheti az erdélyi magyarságot, szabadabban és többet tehet sorsuk jobbra fordulásáért. Az első magyarázathoz annyit fűznék hozzá, hogy Géza közel két éve mondta egy pesti találkozásunkkor: ízléstelennek tartottam volna, hogy romániai ellenzékiből magyarországi ellenzéki legyek, egyáltalán ellenzéki abban az országban, amelyik befogadott. A második érv sem kifogás csupán, a Nyugat-Európában már ismert költő (Herder - ösztöndíjas volt azelőtt Bécsben) a kontinensnek ezen a részén, s az Amerikai Egyesült Államokban sokak figyelmét hívta fel végzetesen alakuló sorsunkra, tudok például arról, hogy úgynevezett szenátusi meghallgatáson tájékoztatta „első kézből'” az amerikai honatyákat napjaink román politikájáról meg a kisebbség helyzetéről a nemrég még oly sokat dicsért országban. Nem facsarintok itt neked, komám, jegyzőkönyvet az elhangzottakról, de néhány részletéről beszámolnék. Mindenekelőtt arról, ami számomra is meglepetés volt. Kérdezte valaki, hogy meddig marad Géza Magyarországon, mire azt a választ kapta, hogy valószínűleg egy évig, mivel egy esztendős szerződése van a Szabad Európa Rádióval, megszervezendő annak budapesti irodáját (stúdióját?). Lehet, mások másképp vélekednek, én ebben a nyitottság bizonyítékát, a kétfelé szakadt Európa közeledésének egyik lehetőségét, a „közös ház” építésének egyik tégláját látom. S az események felgyorsulásának jelét: tegnapelőtt még átkozták itt a SZER-t, tegnap egy vezető magyar politikus nyilatkozott nekik, maholnap irodát nyitnak a magyar fővárosban. Géza körülbelül így ecsetelte vállalkozókészségét; ha már lehet, inkább ő tudósítson innen, mintsem egy olyan öregúr, aki évtizedek óta elszakadt a térség közvetlen érzékelésétől (természetes, csak nyugati magyar jöhet számításba a feladat végrehajtásában). Hát szerintem is inkább Géza „ugasson” innen, mint más. Aztán Gézánk mackós nyugalommal és kedéllyel fejtette ki, miért tarthatatlan sokáig szerinte ez az áldatlan helyzet odaát, hogy miért nem tűrheti a világ ezt a szégyenfoltot, hogy miért közös érdeke a nagyhatalmaknak a szabad, független, békés és fejlett Közép- Európa..., ezekre majd visszatérnék későbbi leveleimben. Most még annyit, hogy nem osztottam Géza optimizmusát, s érdeklődtem, íenntartja-e ma is hajdan írt versének azon sorát miszerint „így is, úgy is elkotródnak az országrontók”, mármint Erdélyből... Bizonyos új honfoglalást emlegetett (majd erre is kitérnék), és derűlátásának bizonyságául (költői összegzésként, lecsapódásként?) felolvasta egyik versét (Ez már a feltámadás). melynek néhány sorát figyelmedbe is ajánlom: „a magyarokat kiirtották a nagyhatalmak és kishatalmak, az októberi forradalmak, az antant és az antanténusz, a dombocskáját árusító magyar kurvvagy mondjuk: Vénusz, elvitt minket a háború, az árulás, a drágulás, a dögvész s a születésszabályozás, a folytonos hadviselés önmagunk ellen s a zuhanás át a történelmen, szebben mondva: szabadesés; vagy még szebben: mélyrepülés. (...) Hát mérlegeld és járd körül az új esélyeket. A minap jól kivesztünk s köztudott kihalni összesen csak egyszer vagy legfönnebb csak még egyszer lehet; — itt jő a gyertya, ágyadhoz elvezet — nem lehet kétszer is megúszni a nemzeti szívszélhűdést s hasonló betegségeket — (...) ne habozz sokat. Várja hogy szót kérjél és szavazzál benne a történelmi időn át létező összmagyar országgyűlés figyelme". Nos, Árpádom, megvígasztalódtál? Vagy tudsz-e még ott harcias lenni vagy csupán remélni?... Én maradok a régi komád, Lajos
