Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-08 / 106. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁJUS 8. 7 Repülő sárkány(os)ok az égen Ha kell, kukoricát porolnak Nagy Szilveszter és (Takács (Bálint a felszállás telőtti pilla­natban. (Fotó: (Mészáros) Az MHSZ Szolnok megyei Repülő- és Ejtőernyős Klub­ja bemutatót tartott nemré­gen a Szolnok-Szandaszőlős sportreptéren. A résztvevő egységek közül — hőlégbal­­lonosok. segédmotoros sár­kányrepülők. vitorlázó repü­lők. motoros repülők, ejtő­ernyősök — a sárkányosok­­nál kíváncsiskodtam. — Az ember ősidők óta csodálja a madarakat, sokan törték már nyakukat, mi­közben megpróbálták utá­nozni őket. Mikor sikerült először ilyen egyszerű, nyi­tott szerkezettel a levegőben maradnia az embernek? — 1948-ban egy Rogalló nevű amerikai repülőmémök fejlesztette ki és végezte az első repüléseket vitorlázó sárkánnyal — kezdte vála­szát Nagy Szilveszter, a szol­noki sárkányrepülő szakosz­tály vezetője. — Ez a szer­kezet űreszközök földre való visszajuttatását szolgálta vol­na. az eredeti elképzelések szerint. Ez nem valósult meg, de megszületett a sárkány­­repülés. A függővitorlázónak is nevezett szerkezetet, a pi­lóta súlypontáthelyezéssel kormányozza. A deltaszámy tulajdonságaiból adódóan, a sárkány rendkívül jóindula­tú repülőeszköz. Egészen kis sebességgel — már 36 km/ órával is — képes repülni, míg a legnagyobb sebessége 75—80 km/óra között van. A fel- és leszálláshoz egy fut­­ballpálya nagyságú terület is elegendő. A síkvidéki sárká­nyozást elsősorban a segéd­­motoros sárkányok tették le­hetővé. — Ez a legkönnyebb re­pülőszerkezet? — Igen, egy-egy súlya 100 —150 kilogramm között van. Az ország negyven szakosz­tályában jelenleg mintegy 15Ó—160 segédmotoros sár­kány üzemel, ezek nagyrésze Trabant motorral van meg­hajtva. Hazánkban közel ti­zenöt éves múltra tekint vissza ez a repülésforma. Szolnokon 1980 óta van ilyen szakosztály, a lelkes kis csa­pat először a hegyekbe járt vitorlázó sárkánnyal repülni, majd később az országban elsők között terveztek és épí­tettek motoros szerkezeteket, és ezzel megteremtették a síkvidéki sárkányozás alap­jait. Ma már megyénkben a szolnoki mellett Kisújszállá­son is önálló szakosztály mű­ködik, a kettőben mintegy húsz pilóta van, aki rend­szeresen repül és oktat se­­gádmotoros sárkánnyal. — A sporttevékenység mel­lett milyen felhasználási le­hetőségek vannak? — Társadalmi munkában környezetvédelmi tevékeny­séget is végzünk, például védett madarak fészkelőhe­lyeinek a felkutatását — kapcsolódik a beszélgetésbe Takács Bálint, a szakosztály repülőoktatója. — De alkal­masak vagyunk arra is, hogy különböző természetkárosító hatásokat derítsünk föl, így illegális szeméttelepeket, víz­­szennyezést. illetve erdőtüzet. A mezőgazdasági hasznosítás sem elhanyagolható, ilyenek a terménybecslés, nagyterü­­letes növénykárosodások fel­derítése, kukorica beporzása vagy a permetezések vissza­jelzése. Hogy mennyire sok­rétű lehet a felhasználás, még mondok néhány haszno­sítási formát: gáz- és vil­lanyvezetékek ellenőrzése, közúti és közbiztonsági fel­derítések, légi fényképezés és videózás. A delta szárnyfelü­let reklámhordozónak sem utolsó, gépeinken hirdetjük azokat a cégeket, amelyek támogatnak tevékenységünk­ben. így a TVM-et, az Oros­házi Üveggyárat, a Lehel Hűtőgépgyárat, a Pestvidéki Gépgyárat, a Kőolajkutató Vállalatot és a Martfűi Ci­pőgyárat. — Mennyi pénzért vállal­ják az előbb részletesen fel­sorolt munkákat? — Viszonylag olcsón, ala­csony üzemórával, körülbe­lül négyezer forintért órán­ként. — Mennyi az értéke egy ilyen sárkányrepülőnek? — 170 ezer forintért már elő lehet állítani egy ilyen szerkezetet, a mi géppar­kunk öt darabból áll. s bár részben saját építésűek, az MHSZ tulajdonát képezik. — Milyen magasságban re­pülhetnek ? — Általában kétezer mé­terig kapjuk az engedélyt, de ez is mindig az időjárás függvénye. Egyébként sze­rintem a legcsodálatosabb él­mények egyike, amikor sza­bad kontaktusban van az ember a levegővel, súlypont­ja áthelyezésével reagál az új és új helyzetekre, miköz­ben élvezi a repülés mámo­rát. Somogyi László Röplabda Lekapcsolták a (Ganz)Villanyt NB I. Női Rájátszás a 13— 20 helyért. Sz. Vegyiművek —Canz-Villany 3:2 (-16, -13, 10, 11, 12) Szolnok, Tiszaliget 100 n. V.: Juhász, Simái Sz. Vegyiművek: Kolláth, Bóné­­né, Benke, Illésné. Hajdúné, Kovácsaié. Csere: Kovács T. Edző: Vasicsek János. Vasi esek mester némi ag­godalommal tekintett a talál­kozó elé, mivel a korábbi összecsapásokon rendre a fő­városiak bizonyultak jobb­nak. Ügy is indult a mérkő­zés, ezúttal sem lesz más­képp. A szolnoki (lányok gyenge nyitásfogadása, me­zőnyben és hálónál mutatott határozatlansága a jobban összpontosító vendégeket jut­tatta vezetéshez 0:1. A má­sodik jászmában a két fiatal Kovács T. és Benke lelkese­dése átragadt a többiekre is, pillanatok alatt 12:l-re el­húztak. Ekkor érthetetlen rö­vidzárlat miatt a Ganz egy­más után tizennégy pontot szerezve 0:2-re alakította az állást. A következő szetben 3:3-ig felváltva estek a pon­tok, majd Kovácsné vezérle­tével 11:4. Illésné hibás nyi­tása felhozta az ellenfelet ll:10-re. Hatalmas küzdelem vette ekkor kezdetét, a ha­zaiakat a folytatás lehetősége, míg a vendégeket a végső győ­zelem reménye hajtotta. Vé­gül Illésné két ász nyitása 1:2-es játszmaarányt ered­ményezett. A negyedik já­tékrész Kolláth ejtésévei in­dult. 6:l-nél Hajdúné rontott nyitása okozott némi izgal­mat. 9:8-nái Juhász játékve­zető téves ítéletével egyenlí­tett. Ez kellőiképpen feltüzel­te a Vegyiművek játékosait, Kovácsné Sípos Judit, a mezőny legjobbja Kovácsné és Kolláth sáncolá­sával 2:2. Következett a time break — rövid játék — ahol minden labda pontot ér. Nagy (Ganz) hálóba ütötte az első nyitást 1:0, ezt ki­használva a szolnokiak 5:1- re vezettek, mikor a patta­násig feszült légkörben II- lésné keze megremegett a nyitásnál, a másik oldalon Sartlós és Papp nem is ké­sett a válasszal. Újra Kovács­né percei következtek. Ki­váló mezőnymunkájára és biztos sáncolására védhetet­­len leütéseivel tette fel a ko­ronát. 14:10-nél Kovács T. kemény labdája 3:2-es győ­zelmet hozott. Az elején kis­sé bágyadt Vegyiművek együttese fokozatosan beme­legedve a kritikus időszakok­ban újítani tudott a rendkí­vül szívósan ellenálló Ganz gárdája eliten. Ezért a két pont jogosságához kétség nem férhet. Jó: Kovácsné (a mezőny legjobbja), Kovács T. és Benke illetve Papp, Sarlós, Nagy. (Néder) Kampány a dopping ellen A bolgár sajté és a közvélemény egyáltalán nincs megelé­gedve azzal, ahogyan a súlyemelők olimpiai doppingbotránya elintézést nyert. Sportolók, edzők, orvosok — mint Ismeretes — kisebb-nagyobb büntetést kaptak ugyan Szöul után, a konkrét bűnösök személyét azonban nem sikerült felderíteni. Ezt külö­nösen éles hangú — a magyar sajtóban is megjelent — kom­mentárban birálta a Rabotnicseszko Delo, nemrégiben pedig a televízió legnépszerűbb műsora, a Vszjaka Nedelja („Minden Vasárnap”) végzett megdöbbentő eredménnyel Járt nyomozást doppingügyben. Kideritete, hogy az elmúlt években már a sporttagozatos iskolákban tanuló gyerekeknek adagoltak nem egy esetben edzőik tiltott ajzószereket, s hogy ennek következ­ményeként tragikus halálesetek is előfordultak, éppen az „am­biciózus” súlyemelők között. Az illetékesek egész „intézkedés­­csomagot” dolgoztak ki a dopping elleni eredményesebb harcra, egyebek között megszigorítják a tiltott szerek gyógyszertárt árusítását (ezeket különleges receptre adják a jövőben). Más értesülések szerint törvényi szigorítás is várható. Labdarúgó MB II Unatkozott a szegedi kapus Rászámoltak a Lehelre Szeged SC—Szolnoki MÁV MTE 2:0 (1:0). Szeged, 1500 n. V.: dr. Szőke (Stramler, Mátyus). Szeged: Lebonic­­ky — Sahin, Bogdán, Szabó J., dr. Tóth — Czakó, Varga I. (Puskás), Takács — Barna (Török), Kun, dr. Kovács. Edző: Pataki Tamás. Szol­nok: Hatvani — Kiss, Ágh, Szilágyi. Földi — Csapó, Ká­nyán, Katona, Kántor (Bon­­tovics). Hegedűs, Szabó. Edző: Szatmári János. Az első tíz percben szinte egykapura játszott a szol­noki vendégcsapat, de meddő támadásaik mind elhaltak a szegedi kapu előtt. A 10. percben volt az első komo­lyabb hazai támadás, mely­nek végén Varga fejese a fel­ső lécen csattant. A 28. perc­ben megszerezte a vezetést a Szeged. Barna jobbról jól adott középre és a befutó Kun térdéről a jobb sarok­ban kötött ki a labda. 1:0. A 69. percben a lesre játszó szolnoki védelem között Var­ga I. kilépett, egyedül ve­zette Hatvanira a labdát, de a szolnoki kapus remek ve­tődéssel kiütötte a jobb sa­rokra helyezett lövést. A 78. percben végleg eldőlt a mér­kőzés sorsa. Egy jobb oldali szögletet Bogdán visszafe­jelt a csereként beállt Török elé, aki tizenkét méterről a bal alsó sarokba vágta a lab­dát. 2:0. A 87. percben az ugyancsak csereként beállt szolnoki Varga J. tizenhét méterről telibe találta a fel­ső lécet. Egy jó kiadós zápor előzte meg a találkozót, ami miatt az első játékrészben csúszóssá vált a játéktér. A Szolnok bátor támadójáték­kal lepte meg a hazai csa­patot. a Szeged első igazi helyzete után egy kapufát láthatott még a közönség. A helyi gárda vezetése birto­kában lassította a játékot és a kontrákból egy-egy ve­szélyes helyzetet teremtett a szolnoki kapu előtt. A cse­reként beállt Török állította be a megérdemelt 2:0-ás végeredményt a kapura tel­jesen veszélytelen vendégek ellen. Jók: Czakó, Barna, ill. Csapó, Kanyári. — Kolláth — Lehel SE—Szarvas 0:4 (0:3). Jászberény, 1000 n. V.: Horváth Gy. (Fazekas, Már­ta). Lehel SE: Balázs—Ba­logh, Fényes, Szántai T., Bukhár, Németh (Szántai A.), Gebhard, Ludasi, Kovács (Pásztor), Mosonyi, Gulyás. Edző: Péczeli Szabolcs. Szar­vas: Hanyecz—Nagy, Hegyi, Holp, Szemere, Aranyos, Bú­zás, Bokái (Pisont), Csalos, Supka, Somogyi (Plástydk). Edző: Pallagi Róbert. Nagy szélben, óriási len­dülettel kedzett a Szarvas és a 8. percben már két gólos előnyre tett szert. Az 5. perc­ben egy szögletrúgástí köve­tően a beívelt labdát az egyik vendég csatár fejelte kapura az a vetődő Balázsról kipattant és a szemfüles Bo­kái három méterről nem hi­bázott. 0:1. Három perc múl­va egy előre vágott labda Németh hátáról a tizenha­tos sarkánál a szarvasi bal szélső elé pattant, aki azt középre csavarta így a be­robbanó Búzás tíz méterről a jobb sarokba helyezhetett. 0:2. A hazaiak ezt követően öt perc alatt ki is egyenlít­hettek volna, azonban a csa­táraik nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagytak ki. A fél­idő utolsó perceiben ismét a vendégek következtek. Két perccel a befejezés előtt egy gyors szarvasi kontra akciót követően az első lövésbe még Fényes belelépett, de a ki­pattanó labdát Csalos, futtá­ból tizennégy méterről a ka­puba vágta. 0:3. A második félidőben többet próbálko­zott a Lehel, de támadásai erőtlenek voltak. A vendégek kontraakciói viszont mindig nagy veszélyt okoztak a ti­zenhatoson belül. A félidő egyetlen gólja a 71. percben született, a bal oldalon Sup­ka vezette fel a bőrgolyót, jól tálalt a középen kiugró Csa­los elé, aki elhúzta azt, és a kifutó Balázs mellett az az üres kapuba passzolt. 0:4. A szervezetten, jól játszó Szarvas egy percnyi esélyt sem adott a hazaiaknak, akik úgy tűnik, beletörődtek sor­sukba, hiszen a kiesést már nem kerülhetik el. Szántai T. További eredmények: Baja —Metripond 2:1 (2:1), Eger —Ózd 1:0 (0:0), DUSE—D. Kinizsi 1:0 (0:0), Hatvan- Nyíregyháza 1:0 (1:0), Ka­zincbarcika—Kecskemét 1:1 (0:0) — 11-esekkel 4:3, DMVSC—DVTK 2:0. A bajnokság állása 1. DMVSC 25 17 4 — 4 38-14 59 2. Szeged 25 13 5 1 6 33-17 50 3. Szarvas 25 12 4 4 5 33-21 48 4. Metrip. 25 12 3 3 7 35-28 45 5. D. Kin. 25 10 5 4 6 35-23 44 6. Eger 25 9 3 5 8 29-32 38 7. Szolnok 25 8 4 5 8 36-33 37 8. Nyíregy. 25 8 3 6 8 33-27 36 9. DUSE 25 8 4 4 9 27-31 36 10. DVTK 25 8 4 3 10 23-28 35 11. Kazincb. 25 7 6 2 10 25-35 35 12. Kecsk. 25 10 — 4 11 29-23 34 13. Baja 25 7 3 4 11 23-35 31 14. Özd 25 6 3 6 10 23-24 30 15. Hatvan 25 4 4 4 13 17-37 24 16. Jászb. 25 2 4 4 15 16-47 18 Labdarúgó NB III Robogott a „miklősi gyors” Törökszentmiklósi SE— Hajdúböszörmény 4:0 (1:0). Törökszentmiklós, 600 n, V.: Mónus. Törökszentmiklós: Elekes, Szebenyi, Csontos, 'Molnár, Erdősi, Boros (Ru­­pa), Porhanda (Repka), Öz, Lóié, Sebők, Ramos. Edző: Bana János. A hazaiak kezd­ték a játékot, és az első helyzet is az övéké volt. Se­bők a 2. percben kilépett a védők közül, tíz méterről a kapus fölött átemelt, de a labdáját a felső kapufáról az alapvonalon túlra pattant. A 7. percben a vendégek is nagy kapufát lőttek, Kebe­lei révén. A 12. percben őz húszméteres lövését védte bravúrral a vendégek kapu­sa. Többet birtokolták a hazaiak a labdát, de gólhely­zetet nem tudtak kidolgoz­ni, igaz, a vendég védők jól romboltak. A 41. perc meg­hozta a miklósi vezetést. Ra­­most 22. méterre a kaputól buktatták. A szabadrúgást Csontos végezte el, és jól el­talált labdája a bal felső sa­rokban landolt. 1:0. A hazai­ak fölényével ért véget az első félidő. A második fél­időben beindult a „miklósi gyors”. A 47. percben őz tizenhat méteről alig lőtt mellé. A 48. percben Ramos lövését mentette bravúrral a vendégek kapusa. Egy perccel később megszületett a második hazai gól. Rupa jobbról belőtt labdáját Őz megtolta, ami Sebők elé ke­rült, és ő biztosan lőtt a ka­puba. 2:0. Teljesen beszorult a vendégcsapat, a hazaiak egykapuztak. A 60. percben Őz, Sebők, Ramos volt a labda útja. és Ramos bizto­san betalált a kifutó kapus mellett a hálóba. 3:0. A 63. percben őz hagyott ki óriá­si helyzetet. Ebben az idő­szakban az történt a pályán, amit a Miklós akart. A ven­dégek szabálytalanságokkal vétették magukat észre, és ennek az eredménye a 72. percben Porhanda súlyos sé­rülése. A 88. percben Cson­tos hat védőt is kicselezett, és higadtan lőtt a jobb alsó sarokba, ezzel beállította a végeredményt. 4:0. Jó iramú, jó színvonalú mérkőzésen, magabiztos játékkal megér­demelt győzelmet aratott a minden részében jobb hazai csapat. Jók: Csontos (a me­zőny legjobbja) és az egész hazai csapat, ill.: Gencsi, Nagykaposi. Ifi: TSE—Hajdúböször­mény. 7:0 (3:0). Nagy Kálmán Mezőtúri Honvéd SE—Rá­­kóczifalva 1:1 (1:1). Mezőtúr, 500 n. V.: Kerezsi. Mezőtúr: Brakszatórisz—Dávid, Sán­dor, Farkas, Kovács, Hor­váth M., Horváth A., Oláh (Baug), Major (Plókai), Hu­dák, Magyar. Edző: Földesi János. Rákóczifalva: Űjfa­­'lusi—Ladányi, Hábensusz, Tóvizi, Török, Rácz, Matu­­la, Menyhért, Tubák, Széná­sa, (Horváth), Molnár, (Bu­­jáki). Edző: Sebők György. Viharos szél és zuhogó eső fogadta a csapiatokat. Az el­ső helyzet a 4. percben a vendégkapunál adódott, de Totóeredmények 1. Werder Bremen—1. FC Köln 2 2. Dortmund—St. Pauli x 3. Hannover—Stuttg. Kickers 2 4. B. Möncheng.—B. Uerdingen 1 5. Solingen—Aachen 2 6. Wattenscheid—Blau-W. 90 2 7. Mainz—Düsseldorf x 8. Freiburg—FC Homburg 1 9. Bologna—Na'poli -x 10. Juventus—Internazionale x 11. Lecce—Sampdoria 1 12. Genoa—Bari x 13. Taranto—Brescia 1 Pótmérkőzések; 14. Offenbach—Meppen 2 15. Fort. Köln—Braunschweig 1 16. Avellino—Messina x Magyar tizenhat méterről küldött lövését Új falusi fejelt. 0:1. A 19. percben szögletre hárította. A 17. p>ercben bal oldalról Török ívelte be a szögletet, a jól érkező Tóvizi nyolc méterről a bal felső sarokba Magyar jó cselekkel hozta fel a labdát a jobb oldalon, ügyesen középre adott, és Hudák közelről a hálóba fe­jelt. 1:1. Az első félidő további ré­szében a Honvéd birtokolta többet a labdát, de a csatá­rok a jobbnál jobb helyze­tet akartak kialakítani. A második félidőben kiegyen­lítettebb lett a játék, a 22. F>ercben Hudák előtt a 35. percben Magyar előtt nyílt nagy lehetőség a gólszerzés­re. A 45. piercben a csere­ként beállt Bujáki került jó helyzetbe. A mérkőzést na­gyon zavarta az orkánerejű szél és a végig zuhogó eső. Ennek ellenére a közönség kitartott, ugyanis a két jó képességű csapat összecsapá­sa igazi férfias, jó küzdel­met hozott. A körülmények a védekező csapatnak vol­tak kedvezőbbek, ezzel együtt az eredmény igazságosnak mondható. Tizenegyesekkel 4:3 a Mezőtúr javára. Jó: Sándor, Hudák, Brakszató­risz ill. Új-falusi, Hábensusz, Menyhárt. (Ifi: Mezőtúr—Rákóczifal­­va 4:2 (2:2). — Búzi — További eredmények: Szeghalom—Hajdúnánás 0:4 (0:2), Kisvárda—Mezőcsát 5:2 (2:0), Leninváros—Jász­­kisér 3:1 (1:0), Balmazújvá­ros—Berettyóújfalu 0:0 ti­zenegyesekkel 3:1, Rakamaz —Kaba 4:0 (2:0), H. Aszta­los SE—Tiszavasvári 1:3 (0:1).

Next

/
Oldalképek
Tartalom