Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
1989. MÁJUS 13. Irodalom» művészet 9 Eltiporták... Kiszívja vérem az állam Belehalok e létbe Ez alattomos hazában Kifú létezésem Apám komcsi volt besúgták S kiölték álmait A jelenből kifúrták A nagypofájú maik Megölték s eltemették Életét akik vették Ma pirosbetúzik holtát Az igazát nem szerették S ezért hogy eltiporták etek óta könyvtárun k-Hban búvárolja Bácska régi hírlapjait. Napközben egy-egy szuszs zamatra leereszkedik hozzám. — Amikor kicsi voltam, halászatból élő apám őrzött. Vitt magával a vízre. A lábamra vékony kötelet hurkolt, aminek a másik vége a ladik karikájába fűzve. Nagy erejű hajóvontatók jártak mellettünk Vertek akkora taréjokat, a ladik kiszaladt alólunk. Ha kiestem, a kötéllel visszahúzott. Később leoldtam a kötelet, a csomóján tartottam a lábam. FájliaJ.tam, hogy úgy köt kii, ahogy a kutyákat szokás. Jó;i tudtam úszni. Egyszer, nagy vizeivel szaladt a kora tavaszi Tisza. Tüzelőnek való rőzsével raktuk meg a ladikot. Partváltás közben hirtelen föltámadt a Kősava. Hajtott akkora hullámokat, ladikunkba zúdult a víz. Apám hányta kifelé, én kormányoztam. Sikerül a bácskai part fakoronái közé vergődnünk. Fölakadtunk. Reggelre elült a szél, de ránk esteledett, mire lekászálódtunk a fa hegyéből. Kinőttem az elemiből, már borotválikozgattam, jártam apámmal halászni. Pár kilométeres bérelt Tiszánkon végig varsák, vejszék, rekesztőhálök, fenékhorgok. Minden módot meg kellett ragadni, hogy a szakmánkból megéljünk. Ez volt a kenyérkereső búzaföldünk. Mi másfelé nem járhattunk aratni. De a halász nem is kedveli a kasza-, kapanyelet. Addig veszi kézbe, míg útjából arrább teszi. Vizeinkre a kelő nappal indultunk, a sötét este vetett haza bennünket. Szerettem. De legénykedtem volna már erősen. Ám apám ügyelme alól a ladikból ki sem léphettem. Megyünk egyik hajnalon úgy, mint a másikon. Ülünk a deszkára szemben egymással. Egyikünk húzóra, másikunk tolóra meregeti evezőjét. Szem-, vagy vállrándítás, kicsi biccentés a szó, egész napokon át tudtuk merre, s meddig. Leülünk az evezőpadra, apám fölfelé int a fejével. Én meg lefelé. Kérdőre vonja szemöldökét. Leeresztem a fejem: azért! Nem mondhattam, hogy bérletünk alsó partszakaszán őrzi Láló bácsi fekete sörényű szép lánya a piacos hajóra váró dinnyekupacot. Látni alkarom, kacsintani akarok neki. Reggel, délben este. És mindig Közbeni ellöktük a ladikot evezőnyúlásig. Apám belékapaszkodik a lapátok nyelébe, lüktetne fölfelé. Én sem vagyok rest, szembe húzom vele az evezőket. Ha, ahogy szok-7967. Huh István versei Jelentés Már csak a holnapok meresztik Szürke szemüket a múltra A völgyig érő hajnalok jelentik A köddé vált csillagoknak Hogy a törékeny élet kurta Hogy a disznófejü nagy úr Vér hab os arany-agyara Acsarkodik a tejútra A nyájhoz szegődöm... Bolond vagyok mondják Mert örökké Zsörtölődöm Járom a bolondját S Istennel tegeződöm Bolond vagyok mondják Mert nem féltem a bőröm S nem a gazdához A nyájhoz szegődöm.. . 1971-Mégis e törvények szerint... Tudom elhervad a rózsa A fa levele lepereg S bokorról bokorra Menekül a kikelet Tudom gyepes lesz a rét A világ meg ködös A nyár éltető füvét Lelegeli az ősz Tudom elolvad a hó S megkékülnek a hegyek S a világra nyúló Jégcsap elcsepeg Tudom eljön a zajlik Az ágra a rügyfakadás Tudom aranyba hajlik A zöld-búza-kalász Tudom mit nem ad a lét A fény bearanyozza S amit a pillanat vét Az idő helyre hozza Tudom nehéz lesz nagyon A holnap s az aztán De fel mégsem adom Bár kevés a napszám Tudom hogy leverik, megint A hajnalt kiáltó kakast Mégis e törvények szerint Álmodok tavaszt .tűk, egy akaraton vagyunk, én akkor tolp mozdulattal fogom a vizet. Apám a szemével kérdi, tán titokban számra vettem a pálinkás butéliát? Nem éltem én azzal. Hanem Láló bácsi lányának látása után reszelt a csihori. Tóth Béla: Becse kutató öt-hat evezőcsapást teszünk szemben. Egy helyben áll a ladik. Mintha cövekkel lenne a fenékbe szögezve. Se le, se föl. Ahogy apám két karja mozdul, az enyém is. Meredő szemmel néz rám. Keményen húzza a lapátokat, én is. Mintha tükörből eveznénk. Arca két rózsadombja kipirosodik. Nekem is ég a képem bőre. Dolgozunk, erősítünk. A ladik cövekel. Apám nem hagyja magát. Én sem. Sokáig huzakodtunk a víz közepén egymás erejét, akaratát semmivé téve. Nekem már nevetésre nyílt volna .a szám. Az evezővillák nyikorognak a nagy erőlködéstől. Állunk, mintha belefagytunk volna a Tiszába. Egyik pillanatban azt gondoltam, engedek apám akaratának, amikor gyorsítani kezdett. Én is. Rárántottam. Reccsent egyet keshedt kiskabátjának karöltője. Hónaljban fölszakadt vállahegyéig. Megadta magát. Kiemelte evezőit a vízből. Ereszkedtünk. De mire leértünk az alsó varsákhoz, se lány, se dimmyekupac. Ezt értük el a nagy kekeckedéssel. Ha messzibbre vitt utunk a falunktól, ebédre nekiláttunk főzni. Mit mást, mint halat. Soha meg nem untuk. Bográcsba hányva sistereg hagymáján a hús, a lé is alákerült, színesedve pöszörög a fölseje, amikor déli Hatóra ereszkedik le a péterrévei gulya. Jött az mellettünk százszor is. Mindig elfértünk. A Kormos bika elől, ahogy szokott, méltósággal kolompol. Hirtelen megáll, égnek mereszti farkát, fejét leszegi, szarvával túrja a gyöpet, jön nekünk. Lökjük ladikunkat a vízbe, ugrunk rá, evezünk befelé. A bika utánunk. Fújta a vizet, mint a bálna. Átjutunk a bánáti partra, a bika nyomunkban. Bömböl, nyállal csurog pofájából a harag. Fölmászunk egy jó nagy rezgőnyárfára. A bika annak törzsén élesíti a szarvát. Döf öli. Föl-fölforgatja ránk szemét. A gulyás tülkölt neki. Érthette a szót. Idők múlásával visszaúszott a csordához. Még meleg volt a bográcsbeli étel, mikor mellé ülhettünk. A hal füttyszóra sosem jön elő a vízből. A halásznak tudnia kell, melyik fajtát mikor, mivel, hol kerítheti hálójába. Nem nagy titkok ezek. De nem is beszélnek róla. Apámnak egyik szirtos partszakasza vizei alatt lapult kicsike lárvatelepe. Ha harcsára indult, a ladikfenékből elővette a kezebeli lárvaszedő bágert, beleszúrt víz alatt a sejtszerű lyukacsos partoldalba, hemzsegtek a kérészlárvák. Kifigyelhette Szlávkó bácsi, magyarul jól beszélő, víg kedvű falunkbéli halász. Odajött tiszavirág-lárváért. Apám sem hagyta látatlanban. — Hát te, Szlávkó? — Hát én is. — Dehát én a tiédre sosem tátottám a számat! — Ne hidd már, hogy csak neked tojik a tiszavirág! Szó szót követett, a ladikok teste összecsattant. Apám Szlávkó grabanca után kapott, Szlávkó a levélevezőt emelte. Első mozdulatával úgy hókon koppantja apámat, fejjel bukik a vízbe. Bakancsa talpa fölött öszszecsapódnak a hullámok. Szlávkó elhajítja evezőjét, apám után veti magát. A fölszín habzik. Ahogy teli zsákot emelnek vállon, úgy teszi ladikra apám áléit testét. Nem ügyeli, merre viszi edényeiket a szeszélyes folyó. Rázó gatja. — Ne vödd már ennyire a szívedre, Gergő! Együtt gyerekeskedtünk, együtt éljük a Tiszát! érülj eszedre, mert tu-Tdom istenöm, te is utánam ugrottál volna, ha te vágsz engömet fejbe! Ne ríkóztassál, nyisd ki a szömedet! Itt egy kis sligovica. Nem kellene, hogy haragudjunk egymásra ezután sem. — Itt a lapátom, vágjál fejbe te is! Na, haragszol? — Nem érek rá. — örülök, hogy megjött a szavad. Gazdasági és politikai kapcsolataink erősödésével egyre élénkebb a kulturális érdeklődés nyugati szomszédunk iránt. Rendszeres színházi vendégjátékok, közösen rendezett kiállítások, zenei események színesítik a palettát. Mégis sok a földrajzilag és történelmileg közeli ország képzőműHajóárbócokká formálták a Műcsarnok bejárati oszlopsorát, neonbetűs felirattal hirdetik két nyelven az új kiállítást. Nem kevesebbre vállalkoztak az osztrák rendezők, mint, hogy bemutassák a 20. századi osztrák képzőművészet legjellemzőbb megnyilvánulásait. A századelő nagynevű és nagy hatású alkotói, Anton Faistauer, Gustav Klimt, Egon Schiele, Max Oppenheimer, Oskar Kokoschka, Arnold Schönberg — jellegzetes művekkel vannak képviselve. Hangsúlyos a 60-as 70-es évek akcionizmusa, absztrakt törekvé-sei. És bőségesen kapunk ízelítőt a 80-as évek művészetéből is, amelyben sok a hazaival azonos indíttatás. Festészeté, szobrászaté a fő hangsúly. De jelen vannak az új művészeti médiumok, és a méltán világhírű osztrák építészet és formatervezés is. Az oldaltermekben hat jelentős alkotó, illetve csoport saját installációval szerepel: az építészeti terveket és maketteket bemutató Coop Himmelblau, az új művészeti médiumokkal dolgozó Gang Art. A festőnek is jelentős Oswald Oberhuber itt famunkákkal szerepel, Bruno Gironcoli hat vázlatát és a megvalósult fakompozíciót állította ki, Kurt Kocherscheidt fatáblákkal és vászon timpanonokkal jelentkezett, Ernst Caramelle pedig a terem falait festette be. Kádár Márta Gustav Klimt: Női portré vészeiében számunkra a felfedezni való. (Miként az osztrákok számára is adhat újdonságot a mi művészetünk! Ezért is adták a hajózásban használatos kifejezést; Föld a láthatáron címet annak a kiállításnak, amely az osztrák kulturális hét nyitányaként .nyílt a Műcsarnok összes termeiben. De az egyhetes kulturális rendezvénysorozatnál jóval tovább, május 28-ig tartják nyitva. Günter Bras: Akdénji
