Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁJUS 13. A Néplap vendége A tehetség nem alszik Beszélgetés John Welch angol professzorral A tehetségről , ősidőktől fogva élnék előítéletek, mítoszok. Az egyik magát legmakacsabban tartó előítélet szerint a tehetségesek testileg gyöngék, betegesek. „Így — vézna, ügyetlen testi dologra — adtam fejem a bölcs tudományokra” — írja önmagáról Arany János. Egy másik felfogás szerint a zseni őrült, vagy majdnem az. Elterjedt nézet az is. hogy a tehetséges ember magányos. A legveszélyesebb előítélet pedig az, hogy a valódi tehetséget nem lehet megakadályozni a kibontakozásban. E tábor képviselői Einsteinre, Thomas Manóra hivatkoznak. akik alig tudták elvégezni iskolájukat, vagy Edisonra, aki kifutófiúként dolgozott ifjú éveiben. Mikor állapítható meg egy gyerekről, hogy valamiben tehetséges? Vannak-e, s ha igen, mik a tehetség jellemzői? Boldogulhatnaik-e önmáguktól vagy elkallódnak a segítség nélkül maradt kiemelkedő adottságú diákok, emberek? Mit tehet az iskola a tehetség kibontakozásában? Ezek, s ehhez hasonló izgalmas kérdésék merülitek fel az elmúlt hétvégén Törökszentmiiklóson a tehetséenevelésröl szóló megyei pedagógiai tanácskozáson, amelyen előadást tartott John Welch professzor, az Angliai Tehetséggondozó Társaság elnöke is. A tehetséges gyerekek jellemző tulajdonságait elemezte. Eszerint ezeknek a gyerekeknek — többek között — gazdag a szókincsük, gyorsan felismerik az ok-okozati viszonyokat, jó a megfigyelőképességük, beszédük folyamatos, kifejező, untatják őket a mechanikusan ismétlődő feladatok. gyakran szokatlan, furcsa vagy meglepően frappáns, Okos válaszokat adnak, eredeti, színes fantáziaviláguk van, véleményüket nem rejtik véka alá, készek szembeszegülni a tekintéllyel, individualisták, mennek a maguk útján, könnyen beleélik magukat mások helyzetébe, általában keveset alszanak. — Legfeljebb a tehetségük „alszik" ha nem fedezik fel képességeiket, adottságaikat — kapcsolódom a professzor előadásához. — Az amerikai Benjamin Bloom száz világhírű tudós, művész és sportoló életútját elemezte. Azt állapította meg, hogy valamennyiük életútjában közös volt, hogy a szüleik, később pedig tanánáraik sosem hagyták őket magukra. Nem csúcsteljesítmények elérését követelték tőlük, hanem képességeiknek megfelelő erőfeszítésekre késztették őket, természetesen személyiségükhöz megfelelő módszerekkel , eszközökkél. Az átlag feletti képességek önmagukban nem elegendőek a sikerhez, a környezet támogatása, elismerése nélkülözhetetlen a tehetség kibontakozásához — ez volt a vizsgálódás legfőbb megállapítása, amely megegyezik a pszichológusok véleményével is. — ön az Angliai Tehetséggondozó Társaság elnöke. Mi a feladata a társaságnak? — A szülőik kezdeményezésére alakult meg 1966-ban. Célja, hogy segítséget nyújtson a gyerekeknek tehetségük kibontakoztatásában. — Ezek szerint a szülők nem elégedettek az iskolai oktatással? — Az állami iskolával nem. Ugyanis igen nagy a különbség, a magán- és az állami iskolák között. Amíg az előzőekben magasan képzett pedagógusok tanítanak, addig az állami intézményekben alacsonyabb fokozatú oklevéllel is dolgozhatnak nevelők. A legfrissebb adatok szerint viszont a gyerekeknek mindössze csak hét százaléka tanul magániskolában. A szülők egy része ugyanis nem tulja vállalni a magas tandíjait, s ezért hozták létre a társaságot, amelyet anyagilag is támogatnak. De természetesen olyan gyerekekkel is foglalkozunk, alkii.k szüleinek még csekély támogatásra sem futja. Olyan külvárosi, rendszerint csonka családban élő gyerekekre gondolok, akik már 8 órákor ott vannak az iskolában, jóllehet a tanítás csak 9-kor kezdődik, s este 6-kor mennek haza. Napi tíz órán keresztül megmondják nekik, hogy mit kell csiná Indok. Szinte semmi esélyük sincs arra, hogy adottságuknak megfelelő kedvteléseiknek is éljenek. — Hogyan foglalkozik velük a társaság? — Hétvégi klubokat szervezünk számukra, ahol pedagógusok foglalkoznak velük egyénre szabott program szerint, kisebb csoportokban. A .,tantárgyak” között a zenétől a számítástechnikáig minden megtalálható. — Mi lett a sorsuk az így „felkarolt” gyerekeknek? — A klubok fenntartása sok pénzbe kerül, bár a foglalkozásokat vezető pedagógusok nem kémek és nem kapnak érte semmit. Arra sajnos nem futja, hogy utána járjunk egykori „hétvégi” tanítványainknak. Némelyekről persze azért vannak híreink, vagy visszajárnak hozzánk. Nekik sikerült az életűik. Valószínűleg nem mindegyikük sorsa alakul eredményesen, de mégis úgy érezzük, megéri a fáradozásunk. — Szolnokon, a Varga Katalin Gimnáziumban, Törökszentmiklóson pedig a Bethlen úti Általános Iskolában járt, órákat nézett meg. Milyen benyomásokat szerzett a két iskolában? — Nagyon jókat. Nálunk nincsenek kéttannyelvű gimnáziumok, egyáltalán az egész idegennyelv-oktatás jobbára csak az egyetemekre, főiskolákra korlátozódik. Mindkét iskolában azt tapasztaltam, hogy példás a tehetséggondozás. A gyerekek sókat és alaposan tudnak, a pedagógusok jól irányítják a diákok tanulását. Ami különösen meglepett a gimnáziumi diákok féléves tanulás után nagyon jól; beszélnek angolul. Nem is értem, hogy lehet az. hogy egyhetes magyarországi tartózkodásom alatt csak négy olyan, emberrel találkoztam, aki tud angolul? — teszi fel jeiegzetes angol humorral a kérdést a professzor. Sorolhatnám az okokat. Kevés az idegen nyelv tanár, a nyelvismeretnek akár a tudásnak nincs presztízse, a tehetséges diák, s a tehetséges felnőtt életútja olyan, amilyen. Mégsem teszem, csak annyit jegyzek meg, hogy a két meglátogatott iskola azon kevesek közé tartozik amelyek megpróbálják a lehetséges legmagasabb szintre emelni az oktatást, a tehetségek gondozását. Tál Gizella A hűtőszekrények és fagyasztóládák hőszigetelésére poliuretánhabot használnak, amelynek előállításához freongáz szükséges. A freon pedig károsítja az ózonréteget. A környezetkárosító hatás csökkentésére a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár korszerű poliuretán habosító gépsort vásárolt Olaszországból. Az új berendezés a freongáz használatát a nemzetközi szabványok szintjére — az eddigi felhasználás felére — csökkenti. Képünkön a berendezést olasz szakemberek szerelik. MTI-fotó: II. Szabó Sándor Viták vasárnap Hitünk még van, bár sokat csalódtunk Kiss Tibor vagy tív éve a Tisza Cipőgyár MEO osztályának vezetője. Kiss Tiborné 26 éve egy tűzöde, a 290- es művezetője. Martfűn persze a régiek ezt csak úgy mondják: tűzödei mester. Hogy van benne igazság, mi se bizonyítja jobban, mint az, ha hirtelen nem jön öszsze a futószalag, kezdéskor kiderül, kuicsmumkás is hiányzik, Kissné odaül a gép mellé, varrni, — ott jár Iámkor is a gép mellől kelt föl. Egyenesen büszke rá, hogy el nem hagyta az „első posztot”, amit kiváló munkásként rábíztak. — Már mami znak — mondja, — dehát annyi fiatal dolgozik körülöttem. hogy nem is csoda. Háromszoros nagymamaként hogyan is utasíthatnám viszsza, különben is, jelent ez a mami zás valamit ... Kiss Tibor csak üzent: rossz kedve van, a beszélgetéshez meg semmi. Csalódottnak érzi magát mostanában, s rengeteget vitázik magával, másokkal: hát ennyi sok bajból, hibából, hogy nem vettek észre sokat? Kissné, mint családi szóvivő, még megtoldja: — Amikor legutóbb, itt a gyárban egy vezető viselt dolgai után mehetett világgá, megdöbbentem. Hát ígv is lehet, visszaélni a bizalommal, a szolgálattal? Hiszen a vezetés szolgálat, nekem aztán ezt nem kell senkinek megmagyarázni, mert ez az életem. De tiszta életem! Én bármikor bárkivel nyugodtan szembenézek, nem kell lesüssem a szemem! — És ugye, én tavaly januárban kértem a főimen - tésem a megyei pártbizottság tagjainak sorából, nos, akkor is, azon az utolsó párt bizottsági ülésen is csak csalódnom kellett. Mikor mondták, hogy tisztakezű. tisztaelvű, elkötelezett emberek kellenek a vezetésbe, szinte ösztönösen megszólaltam: miért, hát eddig? ... Nyakig vagyunk a beszélgetésben - amikor bejelenti, ő is azok közé tartozik, akik január óta nem fizetik elő a Néplapot. Nem, nem azért, amiért sokan vitáznak az újsággal is. Egyszerűen anyagi megfontolásból, a Népszabadságot meghagyták. Csakhogy! Azóta a gyári főportánál lévő újságos pavilonban rendre, napjában megveszi. Más, új lapokra viszont haragszik. Rágódnak örökké a múlton, mint kutya a csonton, de a jövőről senki, de senki nem akar mondani semmit! — A gyerekeim, a három step unokám miatt engem pedig legjobban a jövő érdekel! Azt mondja a minap az egyik aljaköri férfi dolgozó: mondja már, mamikám, mit kapott, mit örökölt maga a mozgalomtól, aminek olyan sokat éjszakázott jött-ment, dolgozott? Mit mondhattam volna mást, mint az igazat: a hitemet, kedves, a hitemet, mert még mindig van! Ági, a kisebb, a KISZ-titkár lánya kínosan-keserűn mosolyog. (Nem tévedés, Martfűn még KISZ van!) — Én is csalódtam, de nagyot! Csakhát az én csalódásom egészen más! Ha az ember a társaiban csalódik, az niagy baj! Tanácstalan is vagyok, hogyan tovább? Mutatja az üzemi újság legutóbbi számát. Benne a cikk. Beszélgetés Kiss Ágnes üzemi KlSZ-titkárral’: Ez még mindig nem buli. — Nos, arról van szó, hogy meghívták a gyári KISZ-tagokat. (Jóságos ég, mindössze 170 van. s ez akikor is borzasztóan kevés és megdöbbentő, ha 1200 fiatal dolgozik a gyárban, aki lehetne még KISZ-bag ...) Nem taggyűlésre, közös tanakodásra. Mondják el, merre. milyen célokkal induljon az újonnan választott KISZ- bizottság? — Negyvenen eljöttek a hívásra, ahogy számolgattuk, a műszakbeosztás miatt nem jött el 10—15, dehát akkor is, ez már maga a részvétlenség. S hozzá még: elmondtuk, miben kérünk tanácsot, mik a mi javaslataink, s nagynehezen ketten szót kértek, szinte visszamondták, ismételték, ami már elhangzott és kész, vége. Nem mondom én, nincs sok kilátás előre, dehát mégis, ha magunk se akarunk még beszélni se a közös, dolgainkról, céljainkról, mi lesz ebből ? — Éva, a nővére, aki szakoktató a szakiskolában már mondaná, — nevet az anyja. — Ö a család ellenzékije, ő mindent a fonákjáról lát, soroz úgy bennünket az érveivel vasárnaponként, hogy csak nézünk egymásra az apjával, nocsak, a lányunk, a mi lányunk?... Éva férje is gyári ember, gyökerei is idekötiik. Üzemmérnök, s három szép gyermeket nevelnek. Házépítésre is rászánták magukat. — El lehet gondolni, hogy mit kell, illik, muszáj segíteni a szülőnek. És ugye a kisebb még a családalapítás legelején persze, hogy ' albérletben. Persze, hogy mi fizetjük. Pedig nekem a tűzödei mesternek most, a legutóbbi fizetésemeléskor lett tízezer a bruttóm! És hány évig segítettük mindahányan a semmStlleni szülőket. Na, csakúgy, mint minden középkorú család, ez se más, a miénk: — Valóban egyre több a vita a családban is? Anya és lánya éhben egyetért. Igen, a hét végek, a családi vasárnapok tele vannak vitával. Valaki mindig elkezdi és mindig van, aki folytatja. Vitatkoznak például, kik, miért lépnek ki mostanság a pártból. Mert döbbenetes híreket hoz — meglehetősen lassan, csendesen, de hoz — a gyári jelenkori történelem is. Kissné Ilona legyint. Nem volt az igazi hűség, elkötelezettség, csak „olyan párttagság”. A kommunista nem hátrálhat meg, mégha nehéz, egyre nehezebb. mostohább is az élet. Mégha csalódik is emberekben, a párt embereiben is. És az eszme? . Hát most emberekhez kötöttük magunkat, vagy a párt tiszta, jó szándékához? És nem igaz, az életünk cáfolja, hogy itt minden, de minden rossz volt. hibás volt. ami négy évtizeden át történt. Ági azért konok. Nem vitatja anyja érveit, de megmondja, akár így, akár úgy, oda jutottunk, hogy a fiatalok előtt alig van jövőkép'. Már itt, ebben a gyárban is gond egyegy fiatal család lakáshoz jutása. Most tervezik a második munkásszálló átalakítását. (Az elsőből évekkel ezelőtt garzonokat, alakítottak ki, épp a lakáséhség csillapítására.) Ebből a másodikból albérlők házát szeretnének kialakítani. Egy-kétágyas szobákkal. közös fürdőikkel, konyhákkal. Mini KlSZ-titkár. ment, s kérte a lakókijelölési jogból adhatnának a KISZ-nek, vállalna érte társadalmi munkál is. — A munkásnak mi a fontos? — kérdezi Kiss Tiborné, akinek igazán nem lehet kételkedni a szavában, hisz mindig munkások között munkásként élt. — Hogy legyen munkája, a munkájáért megfelelő bére, s a béréből tudja eltartani magát, a családját, kapjon a pénzéért a boltban, amire szüksége van. — És a hallgatás, a befeléfordulás jó? — kérdezem s alig hiszem, választ kapok Kiss Tiborné szembenéz velem. — ‘Mi még vitázunk. A m családunk még tud mindenről, legfeljebb csalódottal vagyunk, de a hitünk méf meg van. Ha kifogyok az ér veimből mondom (már un ják a gyerekek, de mondom ha nem ez a világ jön, am akkor a negyvenes években anyátok most valahol eg! tanyasi cseléd lenne, s a t sorsotok se ez, ami! Sóskúti Júlia Kissék A nagy világégés után, a legnehezebb újjáépítés idején elindult Rákóczii díváról egy nyolcgyerekes szegénycsalád fia, s meg se állt Martfűig, ahol a munkaiskolában megtanult mindent, ami légy férfinek illett, mit illett, kötelező volt a cipőkészítés szakmájából. Jól tanult, jól dolgozott, s miután meg is szerette első kenyérkereső munkahelyét, szólt: jönnének utána a testvérei is. Jöttek. Kiss Tibor ma elmondhatja a rákóczifalvi Kiss családról: öt testvére dolgozik vele együtt, eresztett gyökeret a Tisza Cipőgyárban. A ötvenes évek legelején elindult Öcsödről egy nyolcgyerekes szegénycsalád lánya, s rneg se állt Martfűig, ahol munkaiskolás lett, megtanult mindent, amit egy cipőfelsőrész-készítőnek illik, kötelező. Otthonra lelt az iskolában, később az „interben”, ahol hasonló sorsú fiatalok között élte az életét. Nem csoda hát, hogy rövidesen kérte az akkori vezetők egyikét: jönnének utána, szakmát tanulni, dolgozni a testvérei is, ha lehetne. Mondták, ha olyan szorgalmasak lesznek, mint a nővérük, jöhetnek bátran! Kiss Ilona ma elmondhatja az öcsödi Kiss családról: öt testvére dolgozik vele együtt, eresztett gyökeret a Tisza Cipőgyárban. Rákóczifalvi Kiss Tibor, öcsödi Kiss Ilona lassan házasságkötésük harmincötödik évfordulóját ünnepük kis és nagy családjuk körében, s számolják: egy-két év, s eljön a nyugdíjaskor. Lakótelepi, gyári munkáslakásban élnek, bérelnek egy kis kertté varázsolt földet a tanácstól, büszkék rá, hogy mindkét lányuk ugyanott kezdte a munkáséletet, s folytatja is, iahol ők. Kiss Tibor évtizedeken keresztül — az ifjúsági mozgalomtól kezdve a szakszervezeten át a pártig — sose legelső, de az elsők között példás közösségi vezető volt. Kiss Tiborné 15 éven <jt tagja volt a megyei pártbizottságnak. Tibor öccse, Kálmán alapítója, s éveken át titkára a gyári KISZ-bizottságnak. Kiss Ágnest, Kissék kisebb lányát pár hete választotta titkárának az üzemi KISZ-bizottság.
