Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-31 / 126. szám
1989. MÁJUS 31. J^ÉPtAP Széchenyi István Ösztöndíj Alapítvány Gyermekeknek csak a legjobbat Pártházak - a közművelődés hajlékai lehetnek Különösen a kistelepüléseken oldhatnak meg nagy gondokat A gyermeknap egyik legszebb ünnepünk, bár hivatalosan nincs jelezve a naptárban, mégis vagy talán éppen ezért még buzgóbb lélekkel és szívvel ünnepeljük. S nemcsak a családok, ahol gyermekek vannak, a társadalom egésze igyekszik emlékezetessé tenni e napot, legalább ezt az egyet az esztendőben — a gyermekek számára. A sorból természetesen a televízió sem maradhat ki, s valóban, az idén is többféle módon és sokféle programmal igyekezett dicséretesen eleget tenni örömmel vállalt kötelességének. Már szombaton délelőtt gyermeknapra szánt műsorral jelentkezett az Ász, mely híven szokásához, ezúttal is érdekes, különleges képességű ifjakat vonultatott fel a képernyőn kellemes, olykor derűsen mulatságos formában. Délután táncdélutánra hívták a kicsinyeket, és levetítették az előző napokban lezajlott kőszegi szemle közönségdíjas filmjét, Muszty Bea—Dotoay András közös munkáját, a Boszorkány palán tát. Vasárnap a Margitszigetet varázsolták valóságos kölyökszigetté. És sorolhatnám. Álljunk meg azonban egy pillanatra a Boszorkánypalántánál. A gyermeknézők országos voksolással szavazták meg neki a díjat, méghozzá azoknak a műveknek a sorában, amelyek a gyermekfilmek kőszegi szemléjén mérettek meg szakmailag. Furcsamód a felnőttekből álló szakmai zsűri még csak említést sem tett a díjnyertes zenés játékról, amelyben egy kislány különös kalandjait ismerhetjük meg, a kis Lujzáét, aki egy padláson talált régi varázsige segítségével — „gebezdegez” — elképesztő csodákat mível környezetében, még a matekdoga írását is meg tudja akadályozni. Modern kis boszorkány, akiben ős-anyja vére foljyik, akit ugyancsak „csodás” tettei miatt küldtek máglyára a sötét középkorban. Játék sók-sok zenével fűszerezve, a főszerepben a Szomszédokból is közismert, ügyes Ábel Anita. A gyerekek rajongtak érte, a szakmai zsűri említésre sem méltatta. Érdemes elgondolkodni ezen a tényen, mármint a felnőttek és az ifjú nézők feltűnő véleménykülönbségén. Érdemes, mert újólag felveti azt az évek óta visszatérő és talán kínzó dilemmát, hogy vajon azok, akik a gyermekeknek készítenek jószándékkal és felnőtt értelemmel filmet, játékot, egyebet, vajon igazán ismerik-e a gyermekek világát, sajátos igényeiket, ízlésvilágukat és szokásaikat? Vajon valóban sikerülhet-e eltalálniok a gyermeknézők legtitkosabb vágyaihoz, s ugyanakkor leggyötrőbb problémáihoz is? Továbbá felvetődik, hogy vajon elegendő-e, ha gyermekek akár a képernyőn is csupán vonzó példákat, kipróbált értékeket kapnak kézhez, s nem ismerhetik meg az értékek gyakorlatban történő érvényesítésével együttjáró szociális nehézségeket, az élet úgynevezett érdesebb oldalát, az ifjúságot fenyegető valóságos veszélyeket, társadalmiakat és lelkieket? Sajnos az életnek ez a kellemetlenebb, ha úgy tetszik árnyoldala a televízió gyermekfilmjeiben is halványan van jelen. A gyermekek világa, mire a képernyőre kerül kicsit megszépül. Ami némiképpen érthető, de egyáltalán nem menthető. Nyilván közrejátszik ebben az a hagyományosan kialakult szemlélet, ami családon belül is érvényesül, hogy tudniillik a gyermeknek csakis a legjobb falatot, az úgynevezett püspökfalatot. Persze a legigazabbait is! A kérdéses kőszegi szemle alighanem egyik legfőbb tanulsága ez. A másik, hogy mindez nem valósítható meg a szükséges anyagi feltételek hiányában. Drámai helyzetbe került a televízió gyermekfilmeket készítő drámai osztálya! Mondhatni tragikus helyzetbe. Sorsa kétségessé vált. Ezért a szemlék történetében először a gyermekkultúráért, a televíziós gyermekjátékokért aggódó szakmabéliek és támogatóik felhívással fordultak Kőszegen a Televízió elnökéhez, és egyúttal a kormányhoz, kérvén, ne engedjék elsorvadni a magyar gyermekfilmet, az animációs filmet, a gyermekeknek, fiataloknak szóló tévéjátékot. „Mert — idézet a felhívásból — a gyermekfilmek, tévéjátékok nélkülözhetetlenek a felnövekvő nemzedék szellemi, erkölcsi, társadalmi fejlődése szempontjából. Nem foszthatjuk meg tehát a ma és az elkövetkező évek gyermekét attól a minimális szellemi tápláléktól, amelyre ehhez a fejlődéshez szükségük van, annál is kevésbé, mivel egyéb táplálékot — könyv, színház, mozi — számos magyar családban egyre kevésbé tudnak nyújtani”. Persze ami azt illeti, szerényebb anyagiakkal is lehet igazán érdemlegeset, szépet és igazat alkotni. Mint amilyen a Flóra címet viselő dokumentumfilm, amely kevés eszközzel elkészített, puritán tisztaságú film, de felemelő módon mutatja be egy tizenéves leány csodálatos „haditettét”, azt tudniillik, hogy soksok tapintattal és gyermeki diplomáciával hogyan szerez új férjet édesanyjának, magának pedig új apukát, majd pedig ráadásként új testvérkét is a családba. Oláh Gábor filmjét akár gyerekszemmel, akár felnőtt értelemmel nézzük nemcsak időszerűnek, boldogítónak is érezhetjük. És ami a fő: megteremti a néző számára az azonosulás lehetőségét. Mert ez végtelenül fontos, hogy amit látunk, azzal azonosulni is tudjunk. A komáromi fiú című film például azért nem éri el célját, mert a legénykével, aki veszélyek közepette fontos üzenetet visz Kossuth Lajosnak Szolnokra — a történet a 48-as időkben játszódik — igazán nem tud azonosulni a néző. Mert miit kezdhet egy már talpig hős fiatalember bátorságával egy „gyámoltalan” néző. Legfeljebb megcsodálhatja. Ha a filmben a feladat megoldása közben a hőssé válás folyamatát is nyomon követhettük volna, akkor azit az érzést erősíthette volna nézőjében — s ez lehetett volna az azonosulás alapja —, hogy hős bárkiből lehet, belőlem is, az egyszerű nézőből, ha a körülmények úgy hozzák. Mert hősnek senki nem születik, csupán lesz, vagy méginkább lehet, ha kiállja a próbát. Nem tudni, lesz-e majd fogantja a Kőszegen megfogalmazott felhívásnak, manapság sajnos Dunát lehetne rekeszteni efféle dokumentumokkal. Egy azonban kétségtelen: olyan jó műveket érdemes a gyermekek televíziós asztalára helyezni, melyek róluk és nekik szólnak; olyan alkotásokat, melyekből nem egy megszépített világ néz vissza rájuk, hanem olyan valóság, amelyikről valóban magukra ismerhetnek. V. M. Fél év alatt, megháromszorozta 10 millió forint pltusz 100 ezer dolláros eredeti alaptőkéjét a Széchenyi István Ösztöndíj Alapítvány — a ikormány támogatása mellett vállalatok, intézmények és magánszemélyek adományaiból. Az alaptőkét kezelő pénzintézet, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. például ötmillió forintot adományozott — tájékoztatta dr. Habuda Judit, az alapítvány titkára az MTI munkatársát. Az alapítványt egy évvel ezelőtt a KISZ KB hozta létre a Minisztertanács és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával. Célja a legújabb műszaki, gazdasági, agrár- és természettudományi eredmények tanulmányozása, megismertetése,. hazai elterjesztése és alkalmazása. Az alapítvány ösztöndíjára olyan, az elméleti és/vagy gyakorlati munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal szakemberek pályázhatnak, akiknek tevékenységét elősegíti, ha külföldön végezhetnek kutatómunkát. Az ösztöndíjakat az alapítvány vagyonának kamataiból és egyéb hozadékaiból biztosítják. Az idén 100 ezer dollárt fordítanak erre a célra. Január elsejétől mostanáig mintegy félezren jelentkeztek különböző ösztöndíjakra. Az értékelhető pályázatokat szakértői bizottság bírálta el, s a legérdemesebb pályázók szóbeli vizsgát tettek a 25 fős kuratórium előtt, amelynek elnöke Pungor Ernő akadémikus. Az eddigi döntések alapján hatan, nyerték el a Széchenyi Alapítvány ösztöndíját. Az Egyesült Államokban és Ausztriában kettő-kettő, Svájcban és Hollandiában egy-egy fiatal szakember tökéletesítheti tudását 6, illetve 12 hónapon keresztül. Útiköltség támogatásban további hat pályázó részesült. Marjas Kornél üzemigazgató politikai közéleti tevékenységét nem Szolnokon kezdte. Két éve került a városba, jelenlegi munkahelyére, a Tigáz szolnoki üzemigazgatóságára, így a megye és a város helyzetét „friss szemmel” látja. A vállalat párttagjait küldöttként képviselheti a megyei pártértekezleten. Új ember ezen a tájon. Hogyan látja, milyen politikai, gazdasági változtatások szükségesek a közeljövőben a megyében? — Sajnos igaznak kell tartanom azt az állítást, hogy Szolnok megye közéletét nézve egyike a legelmaradottabbaknak, Úgy látom, hogy a 900 éves múlt öröksége egyfajta konzervativizmus is. Az újkeletű múlt 1956-tól számítható, amikor itt megalakult a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány, de ahogy az itthagyta néhány nap után a várost, az azóta is úgy maradt. A megyei vezetés teljesen a hatalom centrumává vált. Előbb kiszolgálnia, képviselnie kellett volna a megye párttagságát, és a megyei érdekeket, nem pedig a hatalmukkal élni. Magatartásuk eredménye az is, hogy a megye gazdasága az utolsó Közismert, hogy az iskolán kívüli művelődés az elmúlt években már nemcsak azért volt kénytelen „hátrálni”, mert a rendelkezésre álló pénz fokozatosan csökkent, de azért is, mert épület és eszközállománya tovább romlott, a felújításra, új beszerzésekre alig volt lehetőség. Különösen a kistelepüléseken vált jól érzékelhetővé ez a folyamat. A közművelődés átmeneti válságát az is elmélyítette, hogy változott az érdeklődés iránya, s kisebb létszámú, klubszerű emberi társaskapcsolatok befogadására a „gigantomán” szemlélet alapján épített viszonylag „új” — 20— 25 éves — művelődési házak, a maguk egyszem nagytermükkel alkalmatlanná váltak. A mozi épületek állagának folyamatos romlása is tovább csökkentette az egyes települések kulturálódási lehetőségeit. Messzire vezetnek annak boncolgatása, hegy a nézők fogadására alkalmas épületeket — hajdani maszek mozikat, gazdakörök stb., nagytermét — olyan vállalatnak kellett volna karbantartani, amely pénzügyi lehetőségei miatt erre képtelen volt. Az eredmény bizony siralmas, a megye kistelepülésein évente átlag 3—4 mozi szűnik meg. Az épületek külső látványából, műszaki felszereltségükből következően az látszik valószínűnek, hogy a közeljövőben kényszerűen szaporodni fog a megszűnő kismozik, vetítőhelyek száma. Az ördögi kör egyre több helyen zárul be: a lakosság nem látogatja az előadásokat, a vetítés költségei gazdaságtalanná teszik az előadásokat, a mozis vállalat nem tudja a veszteséget ellensúlyozni. A Tiszazugban különösen rossz a helyzet mindkét területen. A kunszentmártoni művelődési központ, az öcsödi művelődési ház — sorolhatnánk a többit is — már csaknem alkalmatlan a kulturált emberi együttlét befogadására. helyek egyikén van, az infrastruktúra elmaradott, mint város, Szolnok jellegtelen. Ennek köszönhető, hogy a megye húsz településén nem bővíthető tovább a gázhálózat, mert a ’80-as évek elején a tanácsi és a gazdaságba beavatkozó politikai vezetés rövidlátóan mérte fel a várható igényeket. Napjainkban a rossz gazdaság is kényszeríti az embereket az aktívabb politizálásra. Megyei érdekeltségű vállalatokat kell telepíteni, javítani keli az ellátást, az infrastruktúrát a közeljövőben, és ezért a megyei pártvezetés sokat tehet. — Milyen összetételű pártbizottság valósíthatná ezt meg? — Az új, most megválasztandó pártbizottságnak véleményem szerint egytestületűnek kell lennie, és homlokegyenest más stílusú politikát kell folytatnia, mint a jelenlegi, összetételében, nagyságában legyen operatívabb és tudjon stratégiai döntéseket hozni, legfeljebb széleskörű döntéseknél egészüljön ki megyei pártvezetőkkel. A pártbizottság élére olvan emberekre van szükség, akik hozzáértő, aktívan politizáló, profi politikusok. És szerintem a mai Ezért is tartjuk tiszteletre méltónak azt a jó szándékot, amellyel a térség MSZMP szervei hozzá kívánnak járulni a feszítő közművelődési nehézségek csökkentéséhez. A részletekről Karancsi Lajost, az MSZMP Kunszentmártoni Városi Bizottságának első titkárát kérdeztük. — A pártnak a nyitottságra való jó törekvéseihez az is hozzá tartozik — mondotta Karancsi Lajos —, hogy már fokozottan felvállaljuk az emberek; min dennapi gondjait, segítjük abban, hogy kevéske pihenőidejüket kulturálódással, társas együttlétben tölthessék. De mielőtt ennek részleteiről szólnék, hadd mondjam el, hogy a volt kunszentmártoni Béke úti pártházat középiskolai kollégiumnak adtuk át, harminc diák nyerhet itt jó elhelyezést s két tanterem kialakítására is lehetőség van. Nem tartjuk szentségtörésnek azt sem, hogy Öcsödön, Csépán, Cibakházán, Tiszakürtön a pártházakba a közösség igényeinek megfelelő rendezvényeket tartsanak. — Tiszazugban nagy hagyományai voltak a különböző köröknek. Gazda kör, kubikus kör, iparos kör stb... — Azok az épületek, amelyeket említettem, kisebb közösségek — 30—50 ember — befogadására alkalmasak, tehát megfelelnek a mai körök igényeinek. De elképzelhetőnek tartom azt is, hogy ahol erre szükség van, klubkönyvtárokként is működjenek. A párttagság időnkénti politikai összejöveteleit nem zavarja a könyvtár ottléte, sőt... Nagyon örülnénk annak is, ha a fiatalok videomozikat szerveznének a pártházak nagytermeibe. S ha a párttagok meghívják a különböző rendezvényekre a rokonaikat, barátaikat és ott egy-egy sört vagy nagyfröccsöt elfogyasztanak, — csak azt tudom mondani, érezzék jól magukat. Mindent szabad, ami emberi. Meg vagyok arról győződve, helyzetben nem lehet az első titkárt vagy titkári teendőket társadalmi munkában ellátni. A továbblépéshez mihamarabb fel kell tárni, hogy miként lett ilyen a megye olyan amilyen, miben és mennyivel maradtunk el a többi megyétől, mik voltak a korábbi vezetés gyenge pontjai. — Immár két programtervezet, illetve vitaanyag is napvilágot látott, hogyan értékelték ezt az alapszervezetükben? — Az első a megyei vezetés kritikáját jelentette, hiszen csupán egy ötletszerű vázrendszer volt. A párttagokra maradt a kidolgozás. Az újabb programtervezet alapján látszik, mennyire nem ismerte a szűkkörű vezetés a párttagság véleményét, csak az értekezletre készülés időszakában jutott a tudomására. Azzal, hogy nem akarta a pártértekezletet, gátja lett a megújulási folvamatnak. de a mesve párttagjai aktív vitával bizonyították a változtatás szükségességét. A programtervezet nagyon sok pontjával azonosulok, úgy érzem ez tartalmában alkalmas arra, hogy vitát nyissunk felette. — ta — hogy a tanácsok, a társadalmi szervek megtalálják a módját, hogy a pártházakban rendezett előadások, összejövetelek, videózások, vagy akármilyen filmvetítések az egész faluközösség javára váljanak. Karancsi Lajos nyilatkozatához kapcsolódva felkerestük Zelenyánszki Andrást, a megyei pártbizottság titkárát, hogy megkérdezzük: milyen lehetőségét látja, hogy a tiszazugi elgondolás a megye más településein is — ahol szükséges és értelme van — megvalósulhasson. A megyei pártbizottság titkára kérdésünkre a következőket mondotta: — Az MSZMP-nek a társadalomban betöltött szerepe jelentősen megváltozott, ezért elképzelhetetlennek tartom, hogy ingatlanjainkhoz való viszonyunkon ne változtassunk. A kunszentmártoni városi pártbizottság döntését, Karancsi Lajos elvtárs indoklását igen helyesnek tartom. Szerencsére már nem egyedi eset; hogy székházainkban gyermekorvosi rendelőt, könyvtárat, gazdasági, társadalmi szervezetek kaptak helyet. Az épületek hasznosítását a helyi pártszervekre bíztuk és ebben meglehetősen nagy az önállóságuk, csak két dolgot kértünk; az egyik, hogy az ingatlanokat ne adják el, a másik pedig, hogy a párt munkafeltételei adott településen ne romoljanak. Hozzáteszem: fontos, hogy a településen lakók szándékaival és igényeivel a leginkább összhangban álló tevékenység céljára bizosítsák az épületeket. Azon túl, hogy a helyi pártszervek tevékenységét támogatjuk, saját kezdeményezéseink is vannak. A középiskolai oktatás jelenlegi gondjait igyekszünk például enyhíteni azáltal, hogy oktatási igazgatóságunkon 66 diáknak biztosítunk kollégiumi lakást a következő tanévtől. T. L. Rekvizitum — relikviákról Dél-dunántúliakkal beszélgettem, Szolnok megyei előítéletük az utak mellett fölállított táblák jelszavaiból táplálkozott. Sokan például ezek után tarthatják „vonalas” megyének, Szolnokot, jóllehet ezek a ma már csöppet sem szívderítő (és igazán fölösleges) relikviák csupán „ott fejlődtek”. Mindannyian tudjuk, nem jelszavakra van szükségünk; az érveket cselekvésre és nem festett szólamokra kell váltanunk. (És hát ezek a táblák kísértetiesen emlékeztetnek egy keletebb-európai ország „hősi kultuszának” rekvizitumaira...) Hányszor lejárattuk már a hasonló jelszavak lényegét! „Béke”? — ha lesz igazi konszenzus! „Munka”? — ha akadályok gördítése helyett segíteni is tudjuk majd a másik „megváltó” törekvéseit! „Szolidaritás”? — ha egymásra már nem irigykedünk, ha a szerzési láz nem csak az egekig, ha a közösre is áldozni tudunk! — paja — VALÓDI REFORMOKHOZ „Reform-képviselők” kellenek képernyője előtt
