Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-27 / 123. szám
12 Maqa7lM Már megnéztünk mindent, amit egy röpke félnap alatt lehetett. Jártuk a mecsetet, a dzsámit, a valamikori Konstantinápoly nevezetes örökbecsű épület emlékeit, múzeumokat és mindent, amit a Kelet e csodás kapujában magyarul jól beszélő török idegenvezetőnk élénk tárt. S miközben tudtuk, Európa és Ázsia egyik határvárosában járunk, a valamikori Bizánc, a rettenetes és csodálatos birodalom régi fővárosában, minduntalan csodálkoztam. Volt, rengetegszer volt min. Például a turisták özönén. A dzsámi udvarán csupán a cipőtisztításukat ajánlgató gyerekektől ihallöttam török szót. Amúgy igazi Bábelt: francia, olasz, német, spanyol, angol szavak, félmondatok repkedtek körülöttünk, az ismerkedők végtelen seregéből. És a turista egyáltalán nem rest: láttam két botra támaszkodó, lépegető, araszolgató amerikai öregurat és anyja ölébe nyújtózó, első német szavait itt próbálgató kisbabát, öreg és fiatal megszállja Isztambult, a Márvány tenger parti hárommilliónál is több lakost számláló második török nagyvárost. A kereskedő várost, ahol alig lépsz az utcára, már melletted lépked, s ha szigorúan el nem hárítod, száz métereket gyalogol melletted az utcai árus, s emigyen szól (honnét tudja, hogy magyar vagy, hm...) „gyere kücsü magyar olcsó zokni, pántos bugyi, három márka, akarod?” Szó se róla, láttam olyant is, aki akarta. A szigorúan originált csomagolású zoknik, szabadidőruhák és más után olcsón megszerezhető holmik aztán a kofferek mélyére vágva hirdették, bement a csőbe a „kücsü” magyar. Rendszerint ezek az utcai olcsóságok gyári hibás, félresikerült termékek. Az idegienvezető óvta is utasait jobbnál-jobb áruházakat kínált, mondván, nincs értelme az utcai alkudozásoknak, de még bazári got akar látni, fogadja is el, úgy ahogyan van. A hastáncosnők után virtuóz férfiak következtek, s magam már azt gondoltam — éjfél előtt nem sokkal, — ám vége is, amikor kiperdült a zenekar elé, s jött mindjárt a magyarok asztalához egy szép szál török legény. (Azóta utánanéztem, megtudtam, török—görög lakosság jellemző Isztambulra, tehát lelkem rajta, ha nem török...) Szóval megállt a magyarok asztala előtt, szép jó estét kívánt magyarus, s elkezdte a dalt: Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék. Kis, akármilyen import sörök, gyenge borok hatására, vagy anélkül is zengtük utána, s még nem tudtuk, a bár félhomályában mi következik. Megtudtuk. Olaszoké volt Mentek este mulatóba, láttok igazi hastáncosnők táncát, s kaptok finom vacsorát majmok se legyenek a vendégek, — a bazárban ugyanis épp zsebtolvajok élték világukat. Harmincfokos hőségben egy délután kis hajóra szálltunk, hogy átsuhanjunk a csodás Boszporusz híd alatt, lássuk a kis lélekvesztőkön szorgosan, féltérden dolgozó halászokat, s lássunk óriás hadihajókat, úgy mint Lev Tolsztoj, s társai. A Boszporusz szoros felejthetetlen emléknek bizonyult, még azoknak is, akik megszenvedték a kis tengeri hajókázást... Ami után — úgy gondoltam, nincs tovább, ezt már nem lehet überolni. Mert ugyan mit ígért volna az utolsó esti program, amit Eufrátesz, az idegenvezető („mondjatok csak Frátinak, úgy szólít a megyar feleségem is”) szóval Eyfrátesz, az idegenvezető csak úgy jelentett be: „mentek este mulatóba, láttok igazi hastáncosnők táncát, s kaptok finom vacsorát”. Mentünk. Ettünk. Ittunk. Néztük a szebbnél szebb testű nők igazi hastáncát (ki mondta volna a busznyi magyar közül, hogy ez nem is igazi, annyira nem vagyunk mi világjárók, hogy értsünk is hozzá). Szép volt, — kényelmes jugoszláv autóbuszunk egyik vezetője hozzá se nyúlt az elébe tálalt ürgürü-bürgürü birkahússal megrakott tányérjához, amíg egyegy szép, kevés ruhában ringó-hingó rózsaszál a porondon volt. Hogy el ne felejtsem, a hatalmas teremben a .köralakú porond volt a középpont, sugaraiból pedig asztalok nyúltak a végtelenbe, ahol a nagyérdemű helyet foglalt, s hogy mindent fölfalt, ami elébe tettek, meglehet, a gyér világosság okán? Ugyan már, aki viláa következő asztalsor, s nekik szólt a köszöntés, s ők is harsogták a Sole miót f közülük még duettre is ki perdült egy szép lány. Ugyanígy a spanyolok, franciák, németek, angolok, oroszok, a görögök — de szépen szólt a Zorba — s ha hiszik, ha nem még — japánok meg srí-lankaiak is. Akkor mái kapkodtam a fejem: mekkora ez a terem, mennyi ember fér el benn», jóságos ég, itt a világ találkozik. Nem tudom, hány nyelven tudott köszöntőt, s dalt, az isztambuli Musik Hall A Musik Hall szép sztárjai férfi sztárja. Az azonban bizonyos, felejthetetlen éjszaka volt — ebben a zord világban népek találkoztak, szórakoztak, békésen, szépen. A zene, a tánc nyelvén ismét megértették egymást az emberek. Mi is, kis (kücsü) magyar csoport, — felejtvén ezernyi bajunk, gondunk. Boldogok voltunk a Márvány tenger-partján pár órahosszát át. S ez talán nem is kevés, mégha a világjárás sokunknak egyáltalán nem válhat mindenévi programmá. .. Sóskúti Júlia Félreérted a helyzetet! A program-tervezetet vitatjuk A közhangulatról beszél — A pártértekezletet nézzük, vagy kapcsoljunk át a krimire? Gyere, „kiiesii” magyar! m i Készül valamire Mindenre számítva
