Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-17 / 114. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁJUS 17. 5 Egyéniségek vonzásában Anyanyelvűnk ugye — nemzeti program Talán furcsa, de nekem az elmúlt hét műsorából elsősorban nevek maradtak meg az emlékezetemben; nevek, mint például a Bibó Istváné, a Kányádi Sándoré, a Heller Ágnesé és a Fehér Ferencé és sorolhatnám. Nevek, melyek természetesen kiemelkedő egyéniségeket jelentenek. Épp ezért kissé meghökkentett az ifjú filozófus, Radnóti Sándor keserű közlése a TV 2 egyik beszélgetésében, amelyben kijelentette: nálunk most hiányoznak a nagy egyéniségek, mármint a gondolkodásban, a bölcseletben, mármint itt, Magyarországon. Holott az említettek, akikről beszélt a televízió az elmúlt héten, akik megszólaltak a képernyőn; magyarul szólaltak meg. Persze igaz, a gondolkodónak is európai rangú Bibó már tíz éve halott, a vele készített riportfilm is régóta dobozban, még fekete-fehér változatban készült; s Kányádi, a költő, aki épp most érte el életének 60. esztendejét, Kolozsvárott, Romániában él, s az ugyancsak 60. évében járó Heller Ágnes Fehér Ferenccel együtt csak vendégként tartózkodik hazánkban, Amerikát választották jelenlegi otthonuknak. Tegyük hozzá: kellett választaniok, kényszerűségből. Mert a ’70-es évektől, de már előbb is szülőhazájukban nem kívánatos személyekké váltak, gondolataikra nemhogy szükség nem volt, de amit alkottak, tiltott gyümölccsé vált. Minderről most nyíltan esett szó a televízióban. S milyen furcsa is az élet, a sorsi Kányádi Sándor hasonlóképp járt, jár verseivel, legbensőbb érzéseivel, gondolataival, bár tőle nem vonták meg a szót, kötetei jelenhetnek meg Romániában. Heller Ágnesék sorsa ana szomorú példa, hogy nálunk hosszú évtizedeken át menynyire nem volt szükség az igazán eredeti, önálló gondolkodásra. S nem egyedüli példa. Hisz az övéké mellett hány és hány kiváló magyar koponya gazdagítja a világ tudását, a Föld különböző tájain, akik idehaza egyáltalán nem boldogulhattak. Televíziónk szerencsére nem feledkezik meg róluk, s nem egy műsort szentel a mostanában egyre gyakrabban haza-haza látogató kiváló személyiségeknek, talán egy kicsit vissza, haza is csalogatván őket. Akiket lehet. Vagy legalábbis töri az utat, hogy gondolataik nálunk is közkinccsé válhassanak, ahogy most is tette Heller Ágnesék esetében, arra bátorítván a két jeles filozófust, hogy magyarul is jelentessék meg az eddig csupán angol nyelven kiadott könyveiket. Tiszteletreméltó az az igyekezet is, amellyel egy méltatlanul elhanyagolt életmű, a Bibó-életmű szellemi rehabilitálásán fáradozik televíziónk a maga eszközeivel — gondolok itt a Stúdió ’89-ben elhangzott, Huszár Tibor akadémikussal készített riportra, amelyben igyekezett felmutatni Bibó nemzetről, demokráciáról vallott nézeteinek eredetiségét és egyáltalán közgondolkodói jelentőségét. A szombat esti már említett riportfilm is felvillantott valamit szellemi gyökereiről és gondolkodásmódjának kialakulásáról, de az csupán ízelítő volt abból a gazdagságból, amit az ő életútja — életműve erkölcsi és szellemi tanulságokban hordoz. És csak az étvágyat növelhette bennünk, hogy további részleteket ismerhessünk meg Bibó életéből. A Kányádi-köszöntőnek amellett, hogy gyönyörűség volt hallani a költő egy-két remekét személyes tolmácsolásában — mennyi életböicsesség sűrűsödik néhány sorban is, tökéletes nyelvi burokban, lásd például az elhangzott Egy öreg ember utolsó fohászát Bátoríts, hogy a kötelet (nyakamba tudjam vetni/ és adj erőt uram az elrugaszkodáshoz/ ámen , továbbá amellett, hogy élvezettel hallgathattuk szavait gyűlölettől mentes, modern európaiságot sugárzó nemzetköziségéről — szorgalmasan fordítja az Erdélyben élő különböző népek költészetét — volt ennek a portréfilmnek egy sajátosan televíziós érdekessége is: mindössze hárman készítették a csaknem egyórás filmet. Véletlen műve, vagy ez már egy takarékosabb gazdálkodás jele? Hisz máskor, nem egy esetben közreműködők egész hada sürgölődik, forgolódik egy hasonló tartalmú munka elvégzésében. Mindenesetre a fokozott takarékosságnak semmi tartalmi hátrányát nem fedezhettük fel a végeredményben; gzép, tiszta, a költő személyiségét felragyogtató filmet láthattunk a képernyőn. Csak megjegyzem, Kányádi Sándor az idén elnyerte a tv-kritikusok díját is egy Tamási Áron elbeszéléséből készített forgatókönyvéért, mert Kányádi, a tanítvány kitűnően beszéli mesterének, Tamási Áronnak matefórikusan képgazdag nyelvét is. Ez a röpke portréfilm azt éreztette meg velünk, nézőkkel, hogy Kányádi igenis közöttünk van, bár Erdélyben, sőt Erdélyért él és valószínűleg hal is meg mindörökre. Feljegyeztem egy nevet, megjegyeztem egy arcot a HÉT vasárnapi adásából is, Peter Zwack nevét, akit csak azért nem soroltam az előbbiekhez, mert manapság a vállalkozók, üzletemberek, legyenek bár szakmájukban zseniálisak, még korántsem számíthatnak az említettek babérjaira; talán mert halhatatlanságuk korlátozottabb, mint az övéké, bár társadalmi hasznuk rövid távon felbecsülhetetlen. Zwack Péter neve nem ismeretlen nálunk. Legalábbis az Unicum kedvelői jól ismerhetik, de a nagyvilágban sem cseng rosszul az egykori magyar szeszgyáros neve. Most a gyártulajdonos apának fia látogatott haza, s miről is faggathatta őt kérdező társa ;a család régi tulajdonáról a jó öreg szeszgyárról, szeretné-e visszakapni, követeli-e vissza az államtól az „eltulajdonított” vagyont, és így tovább. Egy érdekes kapitalistát ismerhettünk meg a szeszgyáros fiában, aki szociálisan gondolkodó ember, jóllehet gondolkodásában semmi szocialisztikus. Visszavenné gyárukat, ha adnák, de követelni semmikép nem tenné — hangsúlyozta — és csak akkor és úgy, ha az ott dolgozó munkások nem látnák a kárát, sőt ha ezzel jól járna mindenki, még maga az állam is. Gondolom, ez a riport vegyes érzelmeket válthatott ki a nézőkből, hisz íme, „megjelent a mohó kapitalizmus”, mely most felfal bennünket újra, mások viszont ellenkezőleg vélekedhetnek, egy új gazdasági prosperitás jelét vélhetik felfedezni benne, a működő tőke hasznosítható jelentkezését. Tehát az eset akár modellértékű is lehet. Mindenesetre Peter Zwack bennem nem keltett ellenszenves benyomást, „szeszmentesen”,' igen józanul ítéli meg a helyzetet, s józansága olyan erényekről tanúskodik, amelyek bizony hiányoznak nálunk a vállalati gazdálkodásban, úgyis mondhatnám nálunk egy Peter Zwack még unikum. A riport is az volt. V. M. Lengyelországban jártak Énekli gépiparisták Nem túristaként, nem is a műszaki tanulmányokkal ismerkedni utazott Lengyelországba a Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskola 80 tagú csoportja. Nagy feladat vár rá: helyt kellett állnia a nyugat-lengyelországi városban, Jelenia Gorában tartott tavaszi kórusfesztiválon. A fellépés előzménye az volt, hogy a Jelenia Gora-i fiú vegyeskórus — a gépiparisták vendégeként — részt vett 1988-ban a Szolnokon rendezett országos fiúkórus-találkozó gálaestjén, emlékezetes sikert aratva. Az énnekar szereplését a vendéglátók jól előkészítették, a fellépések telt ház előtt zajlottak, az elismerés kitüntető, a reméltnél nagyobb volt. A Szokolyi Lajos vezette énekkar igyekezett megfelelni a várakozásnak a két napos fellépés során. Emlékezetes élményt jelentett az első napi ún., „magyar est” minden jelenlévőnek. Tetszést arattak a magyar népdalok, népdalfeldolgozások, a citeraegyüttes a mezőtúri dalokkal, a külön is fellépő Tóth Miklós, a népművészet mestere. Legnagyobb közönségsikerük a zárószámoknak, a magyarul és lengyelül előadott lengyel népdaloknak volt. A közönség tapsolt, és együtt énekelt a színpadon lévőkkel. Az igazi megméretés a második napon, az énekkari fesztivál gálaestjén történt, ahol a gépiparisták már az előző napi, biztonságot adó szerepléssel a hátuk mögött felszabadultan, szépen énekeltek, újabb híveket szerezve a magyar népdaloknak, és újabb barátokat maguknak. Hivatalosan meghirdették az új Nemzeti Színház épületterv-pályázatát azon a sajtótájékoztatón, amelyet Szinetár Miklós kormánybiztos — több szakemberrel együtt — tartott kedden a Parlamentben. Kormánydöntés — mondotta —, hogy még az idén ki kell írni az építészeti pályázatot, és év végéig el kell dönteni, ennek alapján hová épüljön az új Nemzeti Színház. Olyan színházi kulturális központot képzelnek el — fejtette ki Szinetár Miklós —, amely az egész magyar nyelvű színjátszás központjaként működne, Marosvásárhelytől Torontóig minden magyar nyelvű színháznak otthont adna. Módszertani központként az egész magyar nyelvű színjátszás számára dramaturgiai műhelyeket működtetne, helyet adna a testkultúra, az ének- és zenekultúra fejlesztésének, a szakmai továbbképzésnek, továbbá a színházi dolgozók — például ügyelők, öltöztetők, világosítók, díszítők — utánpótlásának nevelését is szolgálhatná. Ilyen ugyanis ma nincs Magyarországon. A létesítményben kereskedelmi és vendéglátóipari egységek is lennének, e helyiségek eladása vagy bérbeadása már menet közben segítheti az építkezéshez szükséges pénzforrások bővítését. Mindezeken túlmenően az idegenforgalmi szezonban egyhónapos nyári fesztivál játszási tere lenne. A pályázat nyilvános, minden magyar építész pályáz-Siitó András anyanyelvűnket védő gondolatait idézte Bánffy György színművész, országgyűlési képviselő az Anyanyelvápolók Szövetségének alakuló közgyűlésén. Már az anyanyelvápolók is szövetségbe tömörülnek? — kapja fel a fejét az érdeklődő újságolvasó, amikor naponta értesül újonnan alakuló szervezetekről, egyesületekről, baráti körökről, szövetségekről. Kétségtelen, hogy az önszerveződések, a különféle célú és tartalmú közösségekbe való tömörülések korát éljük. Érvényt szerezni az anyanyelv jogának, az Országgyűlés iktassa törvénybe az anyanyelv ápolását és védelmét — sürgették többen már az alapszabály tervezetét megvitató fórumon, ahol nemcsak pedagógusok, hanem jogászok, írók, újságírók nyelvészek, közgazdászok mondták el véleményüket, javaslataikat. A jelenlévők egyetértettek a szövetség azon szándékával, hogy az anyanyelv kellő ismerete és igényes használata mindenfajta tudás megszerzésének és a társadalmi, szellemi megújulásnak nélkülözhetetlen feltétele. Ezért a szövetség együtt kíván működni minden olyan hazai és külföldi intézménnyel, szervezettel, közösséggel, amelyek tevékenységéhez az anyanyelvi kultúra terjesztése, a magatartáskultúra méltó gyakorlata kapcsolódhat. A szövetség megfelelő feltételeket | kíván teremteni azok számára, akik a nyelv gondozásával és védelmével egyúttal a hazához tartozást, a múlt hagyományainak ápolását, egymás értékeinek fontosságát, valamint a magyar szellemi élet meghat. Több mint 300, külföldön élő magyar építőművészt levélben is felkértek a részvételre. A 15 tagú zsűri elnöke Somogyi László, a Bécs—Budapest Világkiállítás kormánybiztosa, akit még miniszterként kértek fel erre a tisztségre. A bíráló bizottság szakértőket is foglalkoztat, az értékelés idején pedig külföldi szakemberek véleményét is kikéri majd. Az új Nemzeti Színház megvalósítása mai becslések szerint 5—6 milliárd forintba kerül. Az építkezés megkezdésének, illetve befejezésének időpontját firtató kérdésekre válaszolva elmondta: a tervpályázat beküldésének határideje október 16. A zsűri az év végéig dönt, ennek ismeretében pedig a kormány határoz az időpontokról. Ügy vélte azonban, ha az építkezés jövőre nem kezdődik el, és 1995-re a világkiállításra nem fejeződik be, akkor a Nemzeti Színház ügye ismét lekerül napirendről. Az új Nemzeti Színház építése — hangoztatta — a kormány vállalkozása. Igaz, a mai politikai helyzetet mérlegelve alakulhat olyan kormány — akár koalíciós kormány —, amely később úgy dönt, hogy leállítja az építkezést. De ezzel együtt sem kívánják az új Nemzeti Színház ügyét egyetlen párttal, az MSZMP-vel sem, és más szervezettel sem megvitatni. vagy akár népszavazásra bocsátani — hangsúlyozta Szinetár Miklós. újhodását átfogó társadalmi és szellemi reformmal akarják szolgálni, és ezzel a magyar anyanyelv ügyét nemzeti programmá tenni. Az okok, amelyek a szövetség létrehozását indokolták — sajnos ismeretesek. Beszéd- és magatartáskultúránk — sok értékes hagyomány és nemes törekvés ellenére — megromlott, a társas kapcsolatok és az emberi érintkezési formák eltorzultak. Pedig a különféle kezdeményezésekből a múltban sem volt hiány. Működik számtalan anyanyelvi bizottság — az Akadémia, a TIT, a HNF támogatásával — évek óta felelősségteljes munkát végezve. Ugyanakkor voltak, vannak különféle mozgalmak, amelyek az anyanyelv ügyét szolgálják. Csak néhány ezek közül, a kezdeményezések sokszínűségét igazolva: Beszélni nehéz körök az alsó- és középfokú iskolákban, Kazinczy nevével fémjelzett verseny Győrött, az Édes anyanyelvűnk verseny Sátoraljaújhelyen, a Verseghy verseny általános iskolásoknak Szolnokon, az Anyanyelvi őrjárat nevű pályázat kereskedelmi, vendéglátóipari tanulóknak, vagy a Szépen magyarul, szépen emberül mozgalom, amelyet a tiszta, durvaságtól mentes beszéd és magatartás becsületének megerősítése érdekében indított az újpalotai Árendás közi általános iskola. Az Anyanyelvápolók Szövetsége sokféle kezdeményezés csiholóit, erjesztőit, terjesztőit szeretné együttműködést teremtő szövetségbe szervezni. Az egységbe kovácsolódás közben lehetségessé válik majd, hogy a sok kis akarat és munka az országot, a társadalmat, a nemzetet mozgató és befolyásoló akarattá és cselekvéssé Tegnap sok szolnoki tévénéző — aki a városi kábeltelevíziós rendszerbe bekapcsolt lakásban lakik — felháborodottan érdeklődött szerkesztőségünkben a Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat eljárásáról. Kiderült, hogy a korábban kísérleti jelleggel szogáltatott műholdas és egyéb televíziós adások műsorainak továbbítását ma reggel megszüntette az ingatlankezelő vállalat mind a 7500 lakásban, ami körülbelül 20 ezer nézőt jelent. Az előzményekhez tartozik, hogy a Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat — mint a kábeltelevíziós rendszer üzemeltetője — idejében tájékoztatta az érintetteket arról, hogy a városi kábeltelevíziós rendszerhez való csatlakozás díja 2500 forint lakásonként i— hamarosan esedékes lesz. Határidőül május 5-ét tűzte ki a vállalat. — Arra a határidőre egyetlen lakóépületi közösséggel nem sikerült szerződést kötnünk — válaszolta kérdésünkre László József, az ingatlankezelő vállalat igazgatója. — Mit gondol, miért nem tolongtak a jelentkezők? — Azért, mert nagyon sokan taktikáznak! Ezt kénytelek voltunk egyszer s mindenkorra megszüntetni. Eljutottak hozzánk olyan vélekedések, hogy úgysem merjük megvonni ezeket a csatornákat. — Most megtették! — Igen, hiszen hangsúlyozom, csupán kísérleti jelleggel adtuk a különböző programokat, díjmentesen. — Egyáltalán milyen elképzelések alapján fejlesztették a városi kábeltelevíziós rendszert? — Nemcsak elképzelések alapján, hanem konkrét szerződések szerint. 1985-ben köterebélyesedjék. Grétsy László, a megválasztott főtitkár ehhez szükségesnek tartotta a további kapunyitást, azaz, hogy az anyanyelvet ápolók sokasága nemtől, kortól, foglalkozástól függetlenül valóban megtalálja az értelmes cselekvés lehetőségét. A felelősség nem csekély, a tennivalók egyre sokasodnak. Füst Milán szavait idézve: „...Ö, jól vigyázz, mert anyád nyelvet bízták rád a századok, s azt meg kell védened!” Egyetlen nemzet sem feledkezhet meg arról, hogy a beszéd- és a magatartáskultúra színvonala egyúttal állampolgári értékmérője annak is, hogy a nemzet, a társadalom mennyiben tisztességes. Bánffy György, a szövetség elnöke Széchenyit is idézte: „... Az anyanyelv a nemzetnek az, mint fognak a zománc. Ha az egyszer megromlik, a belső csont is bizonyosan utána rothad”. A másfél évszázaddal ezelőtti gondolájuk nemcsak a mának, de a jövő nemzedékének is tanulságul szolgálhatnak. Az Anyanyelvápolók Szövetségének több évtizedre szóló, embert és személyiséget formáló feladatai is vannak. Annak bizonyságául, hogy végülis e kezdeményezés ne tűnjön el a közösségi szerveződések sokaságában, a megválasztott elnökség számít mindazokra, akik felelősséget éreznek az egyetemes magyarság anyanyelvi kultúrájáért, és ehhez tettekre, cselekvésre készek. Az érdeklődőket a Hazafias Népfront Országos Tanácsa címén várják. töttünk szolgáltatói szerződéseket a lakásszövetkezeteikkel a magyar rádiós és tévés programok kábelrendszeren történő továbbítására. Az a szerződés tartalmazta, hogy bővítjük szolgáltatásaink körét. Akkor mindkét lakásszövetkezet, a Gagarin is és a Jubileum is vállalta, hogy fizetik a rájuk eső költséget. Őszintén szólva optimista vagyak. Jónéhány lakóházból már jelentkeztek önkéntes szervezők, akik igyekeznek meggyőzni lakótársaikat. Bízom benne, hogy már ezen a héten előrelépnek. Meg kell mondanom, a tanácsi lakások bérlői közül jelentkeztek a legtöbben előzetesen. Van olyan ház. ahol már 90 százalékos, vagy annál is magasabb a szervezettség. — Az ellenzők többsége hangoztatja, a szolnoki vállalatok már összeadták a városi kábeltelevízió beruházásának összegét. Miért fizessen most a ,lakosság? — Valóban összeadták egy részét. A beruházás első ütemének 40 milliójából 25-öt. — Nadehát az a beruházás már megvalósult. Miért kell fizetni? — Azért, hogy meglegyen a hiányzó 15 millió forint. Abból bővítjük tovább a hálózatot. Furcsa fintora volna az életnek, ha a mostani 7500 lakásban élők ingyen élvezhetnék a szolgáltatást, a többieknek viszont keményen fizetniük kellene. — Véleménye szerint az ingatlankezelő vállalat hol hibázott, ha hibázott? — Talán abban vagyunk hibásak, hogy túl hosszú ideig szolgáltattunk ingyen, kísérleti jelleggel. Biztosak akartunk lenni a dolgunkban. jól működő rendszert akartunk a lakosság rende'kezésére bocsátani. M. I. Az új Nemzeti Színház Meghirdették az épületterv pályázatát Kábeltévé Szolnok Vége az ingyenes szolgáltatásnak A tévé képernyője előtt
