Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-16 / 113. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁJUS 16. 7 Labdarúgó megyei /. o. Hajdú négyszer sújtott a Jászokra Killián sikerek Álló sorban balról-jobbra: Bciszer Tibor szds, edző, Monos János hdgy, Romhánvi Antal alezr. edző, Fercncz Attila alezr. csapatv. edző, Simon György kpa. íe. mester, Tóth Zoltán fhdgy. Guggolnak: Csábi Zsolt halig., Tömösvári Sándor hdgy.. Katona Attila hdgy. a miniszteri vándorscrleggel, Fábián Miklós szds. csapatkapitány. Tiszafüred—Karcag 1:0 (0: 0). Tiszafüred, 700 n. v.: Tombor. Tiszafüred: Vida— Szabó, Gál, Fazekas, Spíró (Kecskeméti), Laurencsik, Szatmári, Kaszás, Bállá, Kiss. Nagy. Edző: Németh György. Esős, szeles időben felfokozott érdeklődés mellett ikerült sor a két jó pozícióban lévő csapat találkozójára. A kezdettől fogva hatalmas iramot diktáló csapatok az első félidőben nem bírtak egymással, holott mindkét 'kapu előtt adódtak helyzetek. Fordulás után a hazai csapat újítani tudott. Az 59. percben Kiss mellel vett át egy labdát a tizenhatoson belül és Kocsis elütötte. A büntetőt a volt karcagi Laurencsik a balra mozduló Csomós mellett a jobb sarokba lőtte, 1:0. A vendégek kitárnadtak, de a hazaiak Nagy révén ismét helyzeteket hagytak ki. Végeredményben, a meglepően magas színvonalú sportszerű mérkőzésen igazságos eredmény született. Jók: az egész hazai csapat, ill. Csomós, Sándor, L. Kiss. I fi: Tiszafüred—Karcag 3:1. Jászárokszállási Vasas— Tiszaföldvár 1:0 (1:0). Jászárókszállás, 450 n., v.: Földi. Vasas: Tóth—Tábori, Major, Szedmáik, Sziráki, Papp, Fodor, Kaszab, Kiss, Szécsényi, Fekete. Edző: Pecha Bertalan.A 7. percben Papp S. jólsikerült szabadrúgásával szemben tehetetlen volt a vendégek kapusa, 1:0. A korán lőtt egyetlen gó] döntötte el a két pont sorsát. A jóval többet támadó hazai gárda a helyzetek sokaságát dolgozta ki, de a befejezés nem sikerült a szívósan védekező vendégek ellenében. Jók: Sziráki, Szedmák, Tábori, illetve Szikora, Gál. Ifi: Vasas—Tiszaföldvár 2:3. Kunszentmárton—Tisza Cipő SE 1:0 (0:0). Martfű, 100 n., v.: Hagyó. Tisza Cipő SE: Major—Kovács, Horváth, Késjár, Sípos, Szántai, Földi, Palcsó, Benedek, Dömök (Kardos), Kávási (Dósa). Edző: Lazányi Péter. A mérkőzés előtt óriási zápor zúdult a pályára, ezért 30 perccel később kezdődhetett a találkozó. Meglepetésre a kunszentmártoniak játszottak szervezettebben és az első játékrészben valamelyest többet is támadtak. Fordulás után kiegyenlítetté vált a játék, de a 61. percben Pálinkás révén mégis a vendégek szereztek vezetést 1:0. Ez-Turnusok: június 12—23-, június 26—július 7., július 10—21., július 24—augusztus 4., augusztus 7—18. Tervezett sportágak minden korosztálynak: asztalitenisz, cselgáncs, labdarúgás, úszás, tájfutás, tízéves kortól: kézilabda, kosárlabda, röplabda, tenisz, kajak-kenu. Az általános sporttábor játékos programjait minden korosztálynak ajánljuk. A táborban megismertetjük a választott sportág alapelemeit és változatos sok mozgást biztosító programokkal várjuk a gyerekeket. Ebédet es uzsonnát biztosítunk. A részvételi díj 890 forint tíz napra. Május 3—7-ig tartott a II. Malév Kupa nemzetközi hőlégballon verseny. A Dunakanyar legszebb tájain kijelölt útvonalat a Szolnoki Repülő és Ejtőernyős Klub csapata is teljesítette, nem is akárhogyan. Jó kezdés után — egészen az utolsó napig a dobogóra voltak esélyesek — sajnos az utolsó versenyszámnál egy kis hibát vétettek, így visszaután nagyon rákapcsolt a Martfű, beszorította ellenfelét, de a tömörülő védelemben mindig volt valaki, aki közbeavatkozott. Ifi: Tisza Cipő SE—Kute 8:0. Jászapáti—Mezőtúri Főiskola 1:0 (1:0). Jászapáti, 350 n., v.: Markóth. Jászapáti: Rostás—Vágó, Tóth I., Tajti, Tóth B., Kímák (Csőke), Borics, Illés, Kordisz, Utasi (Ádám) Németh. Edző: Major Antal. Az első félidő hazai fölénye meghozta a mérkőzést eldöntő gólt. Borics szöglet után fejelte a labdát a kapuba. A második félidőben Jászapáti gyenge játékát, az ügyesen adogató és sokat mozgó vendégek csak a mezőnyben tudták kihasználni, a kapura nem jelentettek veszélyt. Ifi: Jászapáti—Mezőtúr 3:3. Középtiszai Medosz SK— Jászalsószentgyörgy 1:3 (0:1). Kenderes, 200 n., v.: Kocsis. K. Medosz: Lakatos—Pádár, Magyar, Süveges A. (Fábián), Demeter, Dikovics (Barabás), Albrecht Földműves, Baktai L. , Papp, Horváth I. Edző: íviepeshelyi Csaba. A mérkőzés közben eleredt eső síkossá tette a pályát, ám ennek ellenére élvezetes, jó iramú játékot láthattak a nézők. A hazai csapat mezőnyben többet birtokolta a labdát, de a védők nem boldogultak dr. Bereczcel, akinek gólerőssége döntött. Megérdemelt vendéggyőzelem született a jól játszó Kenderes ellen. Góllövők: Baktai L., ill. Zsákai, dr. Berecz (2). Jók: Pádár, Horváth, Baktai L.. ill. Simon, Szaszkó, dr. Berecz. Ifi: K. Medosz—Jászalsószentgyörgy 2:3. Szolnoki Cukorgyár—Túrkeve 1:0 (0:0). 100 néző v.: Szabó. S. Cukorgyár: Karkus—Tákos, Gulyás. Módos, Csizmadia, Szikszai. Rigó (Szeberényi), Kovács S.. Kocsis I., Bíró. Keresztfalvi (Zsidai). Edző: Somogy vári József. Hatalmas felhőszakadás előzte meg a mérkőzést, ezért fél órával később indult útjára a labda. A mély csúszós talaj a játék színvonalát nagymértékben befolyásolta. Az első félidőben a hazaiak enyhe mezőnyfölényt harcoltak ki. a lelkesen játszó vendégek ellen. Fordulás után az 50. percben Módos fejesét a kapus még nagy bravúrral hárította, a kipattanó labdát Bíró egy méterről a hálóba kotorta. A gó] után elszabadultak az indulatok a pályán, a vendégek durva, sportszerűtlen Új lehetőséget is ajánlunk, ötnapos Tisza-parti sátortáborozást a tiszai szabádstrand területén. Turnusok: július 3—7., július 10—14. A táborba azokat a tanulókat hívjuk és várjuk, akik szeretnének megismerkedni az igazi sátortáborozással és akik szeretik a természetet, a sportot, a vidámságot. Csak úszni tudók jelentkezését várjuk. A részvételi díj 990 forint öt napra. Jelentkezési lapokat igényelni és leadni — száz forint előleg befizetésével — az iskolákban, illetve a Sportlétesítmények Igazgatóságánál lehet. Jelentkezési határidő május 30. csúsztak az ötödik helyre. Huszonkét induló közül érték el — nemzetközi mezőnyben — ezt az eredményt. Egyébként sok pihenésre ezután a megméretés után sem volt idejük, ugyanis 14-től a Jakab János, Sass Zoltán és Bóta János összetételű gárda az NSZK-ba utazott, ahol egy három napos — a Hotel Égis nemzetközi szállodalánc által szervezett — versenyen vesz részt. magatartást tanúsítottak, ennek eredményeként két játékosuk a 75. percben a kiállítás sorsára jutott. Végeredményben a hazaiak egygólos győzelme megérdemeltnek mondható. Jók: Kovács Imre, Kovács S., Szikszai és Bíró. Ifi: Sz. Cukorgyár—Túrkeve 3:1. Szolnoki Vegyiművek— Jászladány 6:0 (2:0). Vegyiművek pálya 200 n., v : Molnár. Vegyiművek: Öllé (Szabó)—Zana, Tánczos, Bálinth, Kun, Felföldi, Busi, Vadkerti, Ecseki, Hajdú, Zsidei. Edző: Bálint Endre. A vendégcsapat eleve védekezésre rendezkedett be. A hazaiak sokat és veszélyesen támadtak. A 37. percben Hajdú 25 méterről a jobb felső sarokba lőtt, 1:0. A 41. percben Gólya megsértette a játékvezetőt, ezért kiállították. A 44. és 46. percben Hajdú volt eredményes, 3:0. Mesterhármas. Az 5S. percben Busi fejelt a hálóba, 4:0. Az 56. percben Hajdú negyedik gólját is megszerezve, 5:0. A 67. percben Busi állította be a végeredményt, 6:0. A Vegyiművek tavaszi legjobb játékával ilyen arányban is megérdemelten nyert. Jók: Hajdú a mezőny legjobbja, Busi, Vadkerti. A vendégek közül senki sem érdemel dicséretet. Ifi: Szolnoki Vegyiművek —Jászladány 4:1. ÁÉV Szajol—Kunhegyes 3: 1 (0:1). Szajol, 200 n., v.: Sulyok. ÁÉV Szajol: Antal— Bíró, Hernek, Kun, Sós, Erdei, Jegesi, Kocsis, Balogh, Szabó, Dobos. Edző: Váraljai János. Nagy zápor zúdult a mérkőzés kezdetén a pályára, nem kis feladatot okozva ezzel a játékosoknak. Az első félidőben jobbára a két tizenhatos között birkóztak a csapatok, a líapuk ritkán kerültek veszélybe. Ezért hatott, meglepetésként a 30. percben Kovrig 20 méterről szerzett gólja, 0:1. Szünet után ritkán látható nagyiramú, helyenként színvonalas játékot produkáltak a csapatok, főként a hazaiak jóvoltából. Az egyenlítés a 60. percben történt. Jegesi 25 méteres bomba-szabadrúgásából, 1:1. Tíz perccel később ismét Jegesi volt eredményes, egy korszerű jobboldali támadás végén, 2:1. A végeredményt a 80. percben Dobos állította be, 3:1. Jók: Kocsis, Jegesi, Szabó, illetve Pócsi, Kovács, Kovrig. Ifi: AÉV Szajol—Kunhegyes 4:2. Hírek, eredmények — A megyei labdarúgó szövetség március 20-i közgyűlésén megválasztott tisztségviselők mellé, a május 2-i rendkívüli ülésen .elnökhelyettest is választottak, így a névsor a következő: dr. Soós István elnök, Rátfai József elnökhelyettes. Varga Ferenc főtitkár, Kálmán László titkár, dr. sebök György, Szántó József, ifj. Horváth Lajos, Kiss György, Gombos Béla (J.-berény), Nagy Kálmán (T.miklós), Hanyecz Miklós (Mezőtúr) vezetőségi tagok. * * * — A múlt szombaton és vasárnap rendezte a Szolnok Megyei Tenisz Szakszövetség az idei felnőtt női é6 férfi egyéni, valamint páros bajnokságot a Tiszaligetben. Eredmények: Női egyéni: 1. Kállai (Mezőtúr), 2. Járai (TLSE), 3. Papp és Mátyus (TLSE). Férfi egyéni: 1. Horváth (Mezőtúr), 2. Kováts (TLSE), 3. Tanka és Szász (TLSE). Női páros: Járai—Mátyus (TLSE). 2. Pálréti—Papp (TLSE), 3. Szabó—Kállai és Draskovits—Szász (Mezőtúr). Férfi Páros: 1. Tanka—Kolláth (TLSE), 2. Kováts—Radócz (TLSE), 3. dr. Bathó—Bartha (TLSE) és Vékony—Járai (TLSE). A korosztályos bajnokság újonc és serdülő fiúk- küzdelmeinek végeredménye: 1. Berényi (Mezőtúr), 2. Koncz (Tiszafüred), 3. Fehér és Rigó (TLSE). Serdülő fiú: i. Kolláth (TLSE). 2. Berényi (Mezőtúr), 3. Járai (Szolnok) és Katona I (T.-miklós). Táblázatok Vízilabda OB I A bajnokság állása 1. Vasas. 19 4 1 303-217 42 2. Szolnok 15 5 4 269-233 35 3. FTC 15 5 4 298-239 35 4. Ü. Dózsa 16 2 6 236-193 34 5. Szentes 15 2 7 283-253 32 6. Tatab. 11 2 11 208-226 24 7. Szeged* 12 2 10 193-185 24 8. Eger 10 2 12 222-235 22 9. Bp. Spart. 9 2 13 270-262 20 no. osc 8 3 13 218-222 19 11. Tungsr. 8 2 14 249-256 18 12. BVSC 6 3 15 226-255 15 13. Bp. Honv. 6 2 16 201-266 14 14. KST — — 24 221-359 0 * A szegedtől két büntetőpont levonva. Megyei I. o. labdarúgó-bajnokság 1. Jászapáti 25 11 13 1 40-20 35 2. Sz. Vegyi. 25 14 6 5 42-22 34 3. T.-füred 25 13 7 5 53-23 33 4. J.-ároksz. 25 13 6 6 44-25 32 5. J.-alsószt. 25 14 3 8 50-48 31 6. Karcag 25 12 6 7 43-23 30 7. Sz. Cukor. 25 10 9 6 29-22 29 8. Tisza Cipő 25 12 4 9 36-30 28 9. J.-ladány 25 8 10 7 34-38 26 10. Kunhegyes 25 8 8 9 28-36 24 11. Szajol 25 9 5 11 39-40 23 12. Túrkeve 25 8 4 13 22-37 20 13. KuTE 25 7 5 13 11Ö-29 19 14. T.-földvár 25 5 5 15 25-44 15 15. K. Medosz 25 5 4 16 20-54 14 16. Mez. FDSE 25 2 3 20 10-42 7 A 26. fordulóban, május 21., vasárnap, 17 óra: Jászladány —Jászárokszállás, Kunhegyes —Szolnoki Vegyiművek, Mezőtúri FDSE—AÉV Szajol, Jászalsószentgyörgy—Szolnoki Cukorgyár, Karcag—Középtiszai Medosz, Kunszentmárton—Tiszafüred, Tiszaföldvár —Tisza Cipő SE, Túrkeve— Jászapáti. Labdarúgó NB III Tiszacsoport 1. Mez. H. 25 17 4 2 2 56-12 61 2. Rakam. 25 16 2 2 5 56-21 54 3. T.-vasv. 25 14 5 1 5 51-25 53 4. Volán-R. 25 13 3 5 4 41-2»li 50 5. Leninv. 25 12 3 2 8 37-30 44 6. T.-mikl. 25 12 2 2 9 41-27 42 7. Kaba 25 12 2 1 10 32-29 41 8. Balmaz. 25 9 5 4 7 31-30 41 9. Hajdúb. 25 11 3 2 9 31-•32 41 10. H.-nánás 25 9 2 6 8 33-■35 37 ill. Kisvárd. 25 7 5 3 10 40-■36 34 12. Szeghal. 25 8 1 2 14 30-■56 28 13. H. Ászt. 25 3 3 7 12 23-43 22 14. Mezőcs. 25 6 1 2 16 29-56 22 15. Jk.-isér 25 5 1 1 ilfl 15-62 18 16. BUSE 25 1 3 3 18 23-54 12 NB I B. Női. Jászberényi Lehel SE—Budapest Masterfil Lőrinci Fonó 25:17 (13:7). Jászberény, 300 n., v.: Juhász, Mihalovics. Lehel SE: Zsibók — Molnár (4). Kusz (9), Némethné (3), Gál (3), Krisztóf, Patay (3). Csere: André (3), 'Molnár, Tóth, Agócs. Edző: Lipták Zoltán. A budapesti csapat rögtön emberfogással kezdett. A Lehel irányító játékosát követték, őrizték emberfogással. Ez a taktika az első percekben meglepte a jászberényieket, támadásban kezdetben nem tudtak kibontakozni. Az első félidő 13. percében 4:3- ra vezetett az ellenfél, innen kezdve fokozatosan beleerősített a Lehel, a fővárosiak átlövéseit hárítva, lerohanásokkal és gyors indításokkal a 20. percben már 10:4-re vezettek. A hazaiak játéka egyre kapkodóbbá vált, amit a második félidőben a vendégek ki is használták. Erőteljes rohamokkal, dinamikus játékkal irányították a mérkőzést, a 41. percben A Hajdú és Szolnok megye összevont serdülő egyéni vívóbajnokságát, mint Tihanyi Lajos emlékverseny;, a megyei vívó szakszövetség május 13-án, a MÁV MTE Véső utcai vívótermében rendezte meg. A bajnoki cím leány és fiú tőr, valamint kard számokban várt gazdára. A Hajdú megyei vívók mellett megyénkből a szolnoki, karcagi és kisújszállási serdülők léptek pástra. Az előmérkőzések után mindhárom számban kilences döntő alakult ki, ahol a vívók körmérkőzést vívtak a győzelem és helyezésekért, melyekkel minősítő pontokat lehetett elérni. Az 1989. évi hadsereg katonai háromtusa bajnokság Szentendre körzetében került megrendezésre. A nehéz terepen végrehajtott, férfias erőpróbát jelentő, összetett versenyen a Killián György Repülő Műszaki Főiskola versenyzői igen erős mezőnyben álltak helyt. Az egyéni versenyben: Monos János hdgy 3037 ponttal 3. helyezést, Katona Attila hdgy. 3022, 4., Fábián Miklós szds 2853, 6., Tömösvári Sándor hdgy. 2727, 11. helyezést ért el. A csapat többi tagjai is az élmezőnyben végeztek. Az ötfős csapatversenyt a Killián csapata 14 123 ponttal, nagy fölénynyel nyerte. 500 po.nttal megmér 19:9-re elhúztak. Ezután felváltva estek a gólok, s bár a leheles lányok kicsit lazábbra fogták a gyeplőt, a hazaiak fordítani már nem tudtak. A hűtőgépgyári lányok nagyszerűen szórakoztatták a szép számú közönséget, a csapat minden játékosa dicséretet érdemel. Következő mérkőzés 1989. május 20. szombat. 15.00. Jászberény, Lehel SE—Budapest Goldberger. NB II. Női. Középcsoport, rájátszás az 1—6. helyért. Malév SC—Jászberényi Tanítóképző Főiskolai DSE 18:15 (11:8). Budapest, 150 n. v.: Ónodi, Zrinszki. A szokatlan bitumenes pályán a búcsúzó harmadéves hallgatók az utolsó napok éjszakai szerenádjai után fáradtan, mindvégig szoros küzdelemben vesztettek az élcsoportba tartozó budapesti csapat ellen. Legeredményesebb góldobók: Vona (7 2), Balogh, Kemecsei (4—4), illetve Baksáné (5). Eredmények: Leány tőrben bajnok Tamás Henriett (MÁV MTE) 8 gy., 2. Marsi (MM) 7 gy., 3. Sarkadi (DSI) 6. gy., Tamás erőssége a hegybiztonságban mutatkozott meg. Fiú tőrben bajnok: Perei Sándor (MÁV MTE) 7 gy., 2. Vincze (MM) 7 gy., Az aranyéremért vívott holtversenyben Perei 5:2 arányban győzött, aki különben az egykori kiváló, országos ifi női tőrbajnok Németh Juliannának a fia. 3. Erdei (Kisújszállás) 6 gy., Kardban bajnok: Horváth Gergely 7 gy., 2. Varga 6 gv., 3. Félegyházi 6 gy., Mindhárman, valamint a döntő többi résztvevői Hajdú meelőzve az örökös rivális Hátországvédelem s közel ezer ponttal a házigazda Kossuth L. Katonai Főiskola csapatát. Az összesített pontversenyben első helyen végzett szolnoki főiskolások, teljesítményükkel elnyerték a honvédelmi miniszter vándorserlegét. A kiemelkedő szereplés siker értékét emeli, hogy az előző évben is a Killián neve került a serlegre. A hadseregbajnok csapat tagjai: Fábián Miklós, Tóth Zoltán, Katona Attila, Monos János, Tömösvári Sándor, Csébi Zsolt. A csapatot felkészítették: Ferencz Attila alezr., Romhányi Antal alezr., Beiszer Tibor szds. Grundbirkózós Jászberényiek vitték el a pálmát A birkózás nem, de a grundbirkózás szerepel a diákolimpia műsorában. A megyei csapatversenyek győztesei jutnak az országos elődöntőbe, amely a fővárosban lesz, onnan pedig az A- és a B-csoport első két helyezettje szerez jogot az országos döntőben való indulásra. Megyénkben az általános iskolások csapatbajnokságát a diáksport- tanács és a megyei birkózó szakszövetség Szolnokon, a Dr. Csanádi Általános Iskolában rendezte nemrégen. Kilenc csapat indult, a mezőnyt A- és B-csoportra osztva kieséses rendszerben bonyolították le a versenyt. A szakemberek örvendetes színvonalemelkedést tapasztaltak, dicséretes a testnevelők és az edzők felkészítő munkája, hiszen volt olyan iskola, ahol már hónapokkal előtte készültek a döntőre. Eredmények. Az első helyért: Jászberényi Gyakorló Általános Iskola (testnevelő Belovai József, edző: Sütő András)—3. Számú Általános Iskola Mezőtúr (testnevelő és edző: Lipták Attila) 7:3. A 3. helyért: Petőfi Al Túrkeve (tn.: Pálfalvi Endréné, e.: Nyuli György)—József A. Al Öcsöd (tn.: Kiss Lajos, e.: Tóth István) 6:4. Az 5. helyért: Ecseki Al Szolnok (tn. és e.: Kárpáti Andor)—Dr. Csanádi Al Szolnok (tn. és e.: Csaba György) 5:5. (A több tiszta győzelem az Ecseki javára döntött.) A Gyakorló Általános Iskola jutott az onszágos elődöntőbe, amelyet máius 27-én Budapesten rendeznek. ' gyeiek, miután megyénk legjobb kardvívói a törökszentmiklósiak nem indultak. A sportszerűségi díjat Horváth Gergely (DSI) és Farkas Márk (MÁV MTE) nyerték. Az összefoglalóban dr. Király István elnökségi tag emlékezett meg Tihanyi Lajos munkájáról, a szolnoki vívósport életrehívása terén végzett kiemelkedő munkájáról. Dicséretet kaptak a kisújszállásiak, akik viszonylag szerény anyagi bázisuk ellenére is a bajnokság minden számában jelen voltak. (Szentistvány) Hétfőtől péntekig 8—17 óráig Napközis sporttáborok Hőlégballonosok Szolnokról KÉZILABDA A Lehel dalolt Vívás Tamás és Perei serdülő bajnok