Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)

1989-04-08 / 82. szám

Nemzetközi körkép 6 1989. ÁPRILIS 8. Történelmi esély a kapcsolatok átalakítására Negyvenéves a NATO Négy zenekar is vonult fel-alá a NATO jellegtelen brüsszeli barakképületének bejáratánál, 17 lobogó (a ti­zenhetedik magáé a NATO-é) előírásszerűén lengett a fagyosra vált áprilisi szélben, a NATO-tábornokok a díszemelvényen és a ceremóniára odaengedett kíváncsi csemetéik a korlátok mellett dideregtek, az emelvényről pedig kishitűséggel korántsem gyanúsítható beszéd hangzott el Manfred Wörner NATO-főtitkár szájából. Majd az ülésteremben, a NATO-nagykövetek tanácsának ünnepi ülésén még rá is dupláztak a szónokok. Egyszó­val a NATO elégedett hangulatban ünnepelte kedden negyvenedik születésnapját — az ilyen alkalmak ponto­san erre valók. Derűlátó hangulatban A derűlátás két forrásból fakadt: egyrészt a Wörner és a többi szónok — a kor­elnök holland és a házigaz­da belga NATO-nagy- követ — által egyaránt örömmel üdvözölt szovjet és kelet-európai változások té- nyéből, másrészt annak NA- TO-magyarázatából. Maga Wörner jelentette ki sajtó- értekezletén: Mihail Gorba­csov szándékai békések, a szovjet társadalom mélyre­ható reformjára törekszik, nem akar háborút viselni. Vagyis a NATO egyszercsak arra ébredt, hogy nem kell tartania ellenfele szándékai­tól, még ha továbbra is ag­gasztónak tartja katonai erőit. Ami a keleti változásokra vonatkozó NATO-magyará- zatot illeti, az meglehetősen sommás: minden a NATO szilárdságának, összetartá­sának, az általa vallott érté­kek fölényének tulajdonítha­És itt, a kissé tétovázó vá­laszokból sejlik ki, hogy a keleti változások nyugaton is a korábbi bizonyosságok­nak legalábbis megkérdője­lezésére indítanak. Wörner például azzal érvel: ha Gor­bacsov jászándékát nem vonja is kétségbe, nem le­het egy vagy néhány sze­mélyire alapozni a védelmet. „Minden nyugati vezető azzal a tudattal tér esténként nyugovóra, hogy reggelre más partnere akadhat a túl­oldalon.” Amíg a másik fél­nek megmaradnak az eszkö­zei egy másfajta politika megvalósítására is, készen­létre van szükség. S ha nincs is szó „fenyegetésről”, a változás maga szintén is kockázatos folyamat, a tó. Ezzel magyarázható, hogy „a kommunizmus megbu­kott”, és a kelet a nyugat technológiája mellett rászo­rul immár a nyugati érték­rend behozatalára is. A NA­TO így minden idők legsike­resebb és leghatalmasabb ka­tonai szövetsége, főtitkára pedig egy „bajnokcsapat ka­pitányaként” nyilatkozhat. Nem csoda tehát, hogy so­kan feltették a kérdést a sajtóértekezleten, az évfor­dulót megelőző különböző politikai fórumokon, a hiva­talos eseményeket követő fogadáson: ha így megválto­zott a helyzet, ha ilyen si­keres a NATO, akkor miért készül fegyverzetének továb­bi modernizálására, miért nem von vissza az Egyesült Államok csapatokat Nyugat- Európából, miért nem tesz a szövetség a felajánlott 5—10 százalékos csökkentésnél je­lentősebb ajánlatot a ha­gyományos fegyverzetről fo­lyó bécsi tárgyalásokon? . NATO-nak e kockázatokra is fel kell készülnie. S ha min­den jól megy, a Szovjetunió akkor is szuperhatalom ma­rad a jövőben, tehát kell egy „transzatlanti” kapcso­lat, ami alatt a Nyugat- Európának nyújtott ameri­kai katonai segítség értendő. Vagyis a születésnapon is hosszú jövőt ígérnek a kato­nai szövetségnek. Másfelől — mert másfelől is van — ki tagadhatná, hogy ez az átalakulás a Nyugat számára is történel­mi esélyt ad a kelet-nyugati kapcsolat javítására, a Szov­jetunióban és Kelet-Európá- ban kibontakozott fejlődés békés befolyásolására. az együttműködésre, vagy ép­pen közös vállalkozások megvalósítására. A NATO- központ bejáratánál kicseré­lik a jelmondatot: egy új Wörner-idézet olvasható ar­ról a reményről, hogy most talán új kor kezdődik, amelyben voltaképpen eltű­nik a Kelet- és Nyugat- Európa népeit megosztó sza­kadék, például a jog és az emberi méltóság biztosítása terén is. A főtitkár és az újságírók találkozóin pedig arról fo­lyik az eszmecsere, miként kell e folyamathoz hozzájá­rulnia a Nyugatnak: valami­féle hivatalos megállapodás­sal, mint azt Kissinger java­solja, avagy inkább az at­lanti szövetség politikájá­nak, céljainak, a pluralista társadalom elveinek világos kifejtésével, továbbá diplo­máciai jelzésekkel? Átalakul a Nyugat is? A NATO-főtitkár az utób­bi híve, valamiféle új Jalta elképzelhetetlen, s kudarcra is lenne ítélve, fejtegeti, a történelmet nem lehet kívül­ről szabályozni, korlátozni — felesleges is. De milyen jelzést küldjön a NATO „bajnokcsapata”, amikor fel­szerelése, doktrínája még egy olyan „kommunizmus” feltartóztatására hivatkozik, amely most főtitkára szerint már kudarcot vallott? Ami­kor a másik fél ma elismer-, ten nem fenyeget, hanem együttműködést ajánl, lesze­rel, „nyugati” értékeket is­mer el? Új rakétákkal jelez­zen a NATO, mint a moder­nizálás hívei hirdetik? Üj koncepcióval, mint a válto­zások láttán a szövetségesek kinyilvánították — anélkül, hogy sikerült volna eddig ki­dolgozni? Üj elvvel Pierre Harmel volt belga minisz­terelnök huszonkét éve elfo­gadott — biztonság és pár­beszéd — doktrínája helyett, figyelembe véve, hogy a két tömb kapcsolatainak már nemcsak katonai és tárgya­lási, de jogi, emberi, gazda­sági, világproblémák megol­dására irányuló együttműkö­dést érintő aspektusai is vannak, és főleg lehetnek? Röviden: a Kelet átalakulá­sát követi-e a Nyugat válto­zása? Baracs Dénes Kicserélt Jelmondat Kína: Mérsékelt sebességgel Kedden befejeződött a kínai Országos Népi Gyűlés, vagyis a parlament 16 na­pos ülésszaka, amelynek egyik látványos eredménye az volt, hogy ellenszavaza­tok is akadtak. A mintegy 3 ezer honatya azonban túl­nyomó többséggel megsza­vazta a kormány „fontolva haladási” programját, amely elsősorban a gazdasági szi­goron nyugszik, és azt dek­larálja, hogy a politikai de­mokrácia továbbra változat­lanul fontos célkitűzés — de annak a „társadalmi sta­bilitáson” kell nyugodnia. Eközben Kína hangadó fel­sőoktatási intézményében, a pekingi egyetemen, „meg­jelent” egy tacepao. amelyen a diákok követelik, hogy be­leszólhassanak az országos vitákba, és szóvá teszik a szólás és a gyülekezés-egye­sülés jogának hiányát is Kínában. A tacepaót azóta a hatóságok eltüntették. Külföldi megfigyelők a kínai parlament most befe­jeződött ülésszaka után első­sorban azt tartják figyelem­re méltónak, hogy Kína mintegy megrettent a vál­tozások ütemétől, és a fék­pedálra lépett; a viharos reformok korszaka véget ért, s a képviselők — bár­mennyire is kritizálták Li Peng kormányfő programját — mindössze két ellenszava­zattal és négy tartózkodás­sal elfogadták, hogy ezentúl a gazdasági korlátozások, a nadrágszíj meghúzásának évei következnek. A hangu­latra jellemző, hogy a kéz- feltartásos szavazásoknál fotósok özöne örökítette meg a nemmel szavazók karját — a kormány tehetetlensé­gét. valamint a parlamentek a kormány felett gyakorolt felügyeletének hatástalansá­gát bíráló hangok azonban jószerivel pusztába kiáltott szavak maradtak. Li Peng kormányfő a tá­madások valóságos össz­tüzében állt e 16 nap alatt, de látszólag sértetlenül túl- éle a rohamokat. Hétfőn sajtóértekezletet tartott — ami ritkaságszámba megy —, és elismerte ugyan, hogy kormánya követett el hibá­kat, egyebek között vitatha­tatlan a felelőssége az ár­emelkedésekért, de azt ki­zártnak tartotta, hogy ezek­ért a hibákért bárkit is felelősségre vonnának Kínában. A „múlt „hi­bái” a kollektív felelősség homályába vesznek Li Peng nem tagadta felelősségét — miniszterelnökként és poli­tikai bizottsági tagként —, de ezen túl egyéb nem tör­tént. A miniszterelnök sze­rint Kína nem tudja lemá­solni a szovjetunióbeli re­formokat — ezt a sajtóérte­kezleten jelenlévő 300 kínai és külföldi újságíró nem is kérte tőle számon —, és a politikai reformok nem elsi­etett és nem túlzó megvaló­sítását helyezte kilátásba. Nyugati diplomaták sze­rint Li Pengre nagy nyomás nehezedett, miután — hogy szavaikat idézzük — Kína a gazdasági és politikai bi­zonytalanság korába lépett. Érdekes, hogy a rekordszá­mú ellenszavazatot és tartóz­kodást éppen az a javaslat kapott, amely a Hongkong közelében lévő Sencsent felruházta azzal hatáskör­A BAM sorsa flz évszázad anyagi csődje? Csillagászati összegekbe került már eddig is a BAM Megépítéséről már a két világháború között tervéket gyártottak, a konkrét mér­nöki munkákhoz mégis csak a hatvanas évek végén fog­tak hozzá. Az első .^kapavá­gásokat” 1974-ben tették meg, s akkor egy egész or­szág ünnepelte a komszo- molisták gigantikus mun­káját. Tizenöt éve, hogy út­nak indították az „évszázad vasútvonalának” kikiáltott Bajkál—Amur vonalon az első sínpárt. A 3100 kilo­méteres pályaszakaszt a nyugati és keleti irányból érkező brigádok 1984 végén kapcsolták össze. A jelké­pes „aranysín” letételét az egész világnak megmutat­ták, s akkor sokan azt hit­ték, hogy 1985 végéig ké­szen áll majd az egész pá­lya. Nos, nem így történt, sőt a BAM-on a legújabb határidők szerint még 1992- ben is dolgozni fognak. Né­hány szovjet közgazdász fje­dig felteszi a roppant ‘ké­nyes kérdést: vajon nem az évszázad anyagi csődjét je­lenti az évszázad vasútépí­tése? 1985 februárjában, moszk­vai tudósítói koromban ma­gam is végigutazhattam a BAM nyugati szárnyán, egy héten át majdnem 1600 ki­lométert zötykölődtem tár­saimmal. Most mégis nehe­zen tudom elképzelni, hogy az akkori lelkesedésnek alig találni nyomát, a hőskor­szak végeztével a kihalás rel, hogy a terület megszab­ja saját jogait. Nyilvánvaló­an főként gazdasági jogok­ról van szó, hiszen Sencsen körzetének éppen az lenne a dolga, hogy becsalogassa a külföldi tőkét és techológiát. Ezt 274 képviselő ellenezte, 805 másik pedig tartózko­dott, jelezvén, hogy Kíná­ban is jelentős „konzerva­tív” réteg áll szemben a gazdasági — és politikai — átalakítás mai értelmezésé­vel. A példa azért is fontos, mert a kínai dilemma lénye­gét mutatja. A gazdaság korlátozása nem éppen gyógyszer a bajokra — hi­szen ez egyben a politikai reformok korlátozásával is jár—. de a nekilódult in­fláció, az egyre szaporodó úgynevezett ideológiai kor­lát, a társadalom „nyuga- tiasodása” az idegen erköl­csök, értékrendek, gondola­tok behatolása megannyi gond a kínai párt és állam számára, amelynek vezető rétegében nem éppen a len­dületes reformgondolkodású politikusok vannak több­ségben. Kínában főként a hivatalosan évi 18,5 százalé­kosnak minősített infláció váltott ki riadalmat — ame­lyet nem hivatalosan 30 százalékosnak tartanak.. Li veszélye fenyegeti a szibé­riai vasútvonalat. Azonban, ha azokra a statisztikákra pillantok, amelyek azt iga­zolják, hogy még ma is az építők egyharmada a régi barakkokban. Vomfort nél­küli faházakban lakik, kez­dem megérteni az emberek elkeseredését. Ehhez jön még hozzá az akadozó élel­miszer- és fűtőanyag-ellá­tás, a munkához szükséges elavult technikával folyta­tott hétköznapi küzdelem, a szervezetlenség és a konkrét tervek hiánya. A BAM-on évek óta súlyos a helyzet, s erről beszámoltak Mihail Gorbacsov főtitkár­nak is a Szibériában tett látogatásai alkalmával. A vasútvonal helyzete és megítélése sokban hasonlít a távoli hatalmas országrész egész jövőjének gondjaihoz. Nem kevés azoknak a szak­embereknek a száma, akik a brezsnyevi pangás újabb hibás döntését látják a szu­pervasútvonalban. Szerény szovjet becslések szerint ed­dig már 15 milliárd rubelt áldoztak a vasútra, s több­ször is átlépték a módosí­tott költségvetési határokat. Nyugati szakemberek és a térségben érdekelt japán üz­letemberek azonhan tudni vélik, hogy az összeg csil- lagászatibb, 25 milliárd dol­lár! A BAM-on nem is ab­ban látják a legnagyobb hi­bát, hogy csupán egyetlen sínpár lefektetését végezték Peng szavaiból most az de­rült ki, hogy a kínai gazda­ságot két—három évre., ta­karéklángra” állítják — azaz egyelőre a szőnyeg alá söp- rik a gondokat. Az Országos Népi Gyűlés mostani ülésszakát az jel­lemezte, hogy valójában nem fogadott el igazán mérföld­kőnek számító döntéseket, mégis talán a kínai refor­mok lefékeződése kezdete­ként fogják számon tartani Hogy a lassítás miként sike­rül, az egyelőre kérdés. Nem­csak a kínai egyetemisták sürgetik már a politikai re­formokat^ Kínát is „elérte” a nemzetiségi kérdés: Tibet- tel kapcsolatban Li Peng az emberi jogok,, elvont kon­cepcióját” emlegette, ami nem szolgálhat senkinek sem ürügyként a belügyekbe való beavatkozásra. Megemlítendő, hogy a 84 éves Teng Hsziao-ping. a reformok szülőatyja, ezen az ülésszakon nem vett részt: egészségi állapotára hivatko­zott — és arra, hogy sze­retné átengedni a helyet a fiatalabb nemzedéknek. Teng amúgy az elmúlt évti­zed legsúlyosabb hibájának „az oktatás elhanyagolását” nevezte. Fodor György el, amely ilyen hosszú sza­kaszon képtelen biztosítani a problémamentes forgal­mat, hanem a koncepció hiányát emlegetik. Újra dúl a csata, a prag­matikusok és a reformerek között. Az előbbiek Szibé­riát, s így a vasút vonzási körzetét is kizárólag nyers­anyagbázisnak tekintik. Míg az utóbbiak amellett hada­koznak, hogy a kis telepü­lések iparközpontokká nő­jék ki magukat, vagyis helyben teremtsék meg a bányászattal együtt a fel­dolgozást is. A jelenleg ki­látástalan harc eredménye­ként a BAM fővárosában, Tindában már 60 ezren él­nek (a vasút előtt néhány ezres kis település volt), il­letve napjainkban a vasúi­ból nem tudnak megélni. Szibériában mindig is prob­lémát jelentett a munkaerő­vándorlás, a kemény klí­mát és a ma már csökkenő fizetéseket egyre keveseb­ben szokják meg, de a BAM-on, ha így megy to­vább, kritikus ponthoz ér a munkaerőhiány. Az egykor fiatal komszomolfsta ön­kéntesek is 15 évet öreged­tek, és az alapítók közül egyre többen adják fel a küzdelmet, visszamennek Európába. A reformerek legújabb kísérlete arra irányul, hogy önfinanszírozó, szövetke­zeti rendszert honosítsanak meg, hiszen az államkasszá­ba már alig tudnak bele­nyúlni. Nagy a valószínűsé­ge, hogy a kísérlet még a bevezetési stádiumba sem kerül, hanem elakad a bü­rokratikus engedélyező hi­vatalokban. Pedig a re­formereknek igazuk van, ha most nem teremtik meg a munkások érdekeltségét, ak­kor a vasút egyik évről a másikra kihal. Az embe­rek között az elkeseredés szemmel láthatóan növek­szik, ma már csak kevesek­ben lobog a lelkesedés haj­dani tüze. Tulajdonképpen egyetlen komolyabb sikerről számol­hatunk be. A jelek szerint a „kis BAM”, a Tindától Jakutszk irányába vezető északi szárny sokkal jobban működik nagytestvérénél. Ebben a térségben, Nyer- jungri város medencéjében elképesztőén gazdag szénte­lep húzódik alig néhány mé­ternyire a föld felszíne alatt. Innen évente ötmillió tonna, kokszolásra kiválóan alkalmas szenet szállítanak Japánba, amelyért cserébe a szigetország biztosítja a legmodernebb technikát. A vasút a tervek szerint Szi­béria gyémántfővárosáig, Jakutszkig kúszik fel, ezzel ú’abb nagy központot kap­csolva a Szovjetunió vérke­ringésébe. Szerdahelyi Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom