Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)
1989-04-18 / 90. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. ÁPRILIS 18. Egy kerek évforduló margójára Többet tenni kötelességünknél Épül a második magyar SOS-gyermekfalu Májusi szezonnyitáshoz készülődnek a kempingek, köztük a Kisújszállás határában lévő bánomkerti is, ahol az egyik faház festését, csinosítását örökítettük meg. Fotó: K. É. Áruellátás, vásárlási körülmények Nem javul a kereskedelmi morál Kielégítő-e a fogyasztók érdekvédelme Az Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőségnél elkészült a múlt évi ellenőrzések értékelése. Eszerint tavaly a felügyelőségek országszerte 27 692 üzletben, áruházban, raktárban és telepen, valamint 813 vállalati és szövetkezeti központban vizsgálták, milyen az áruellátás, hogyan alakulnak a vásárlási körülmények, s kielégítő-e a fogyasztói érdekvédelem. Ebben az esztendőben kelek évfordulójához érkezett az SOS gyermekfalu-mozgalom, s talán ez is közrejátszott abban, hogy az egész világot átfogó nemzetközi szervezet, az SOS-Kinder- dorf International a gyermekfaluk évének hirdette meg 1989-et. Hiszen negyven esztendővel ezelőtt 1949. április 25-én alakult meg hivatalosan Insbruckban az egyesület, s még ugyancsak az évnek utolsó hónapjában, A történet azóta közismert, hisz pár évvel ezelőtt lapunk hasábjain a Battonyai SOS-gyermekfalu építése kapcsán már szóltunk arról, hogy a korán félárvaságna jutott Hermann Gmeinert iegádősébb lánytesitvére gondozta és nevelte. Ez az élmény végigkísérte a háborút is megjárt — életben maradásét egy orosz kisfiúnak köszönhette — és gyermekorvosnak készülő fiatalembert, hoigy kialakítsa, megszervezze a családi nevelés e sajátos formáját, amelynek négy alapelve: az anyag, a testvéri nevelés, a ház és a falu. A mozgalom futótűzként terjedt kezdetben csak Európáiban, majd pedig az egész világon. Ma már a Född több mint 90 országáFölvetődik a kérdés, hogy ez a nemzetközi szervezet vajon minek köszönheti népszerűségét, elterjedését? Minden bizonnyal egyrészt annak, hogy szívén viseli az elhagyott gyermekek sorsát és .tesz is azért, hogy közösségben éljenek, másrészt pedig nem ismer országhatárokat és semmiféle faji, ideológiai vagy vallási megkülönböztetést, amelyek napjainkban is megosztják tömérdek bajjal, katasztrófával, szegénységgel és éhínséggel terhes világunkat. A szervezetnék egyetlen jelszava: „Minden gyermek a mi gyermekünk”. Ezt Hermann Gmeiner professzor mondta, kiegészítve azzal, hogy jót cselekedni annyit jelent, mint többet tenni kötelességünknél . Köztudott, hogy nálunk vagyis 1989. december 2-án fel is avatták Imstben az első SOS-gyermékházat, amelyet a Béke Házának neveztek el. De ezentúl még egy évfordulóhoz érkezünk az idén. Ugyanis hetven esztendővel ezelőtt, 1919. június 23-án látta meg a napvilágot egy kilencgyermekes szegényparaszt családban, Alberschwende nevű kis Itiroli faluban az alapító, dr. Hermann Gmeiner profesz- szor. ban kétszázat meghaladó gyermekfalu és ötszáznál több különféle intézmény — ifjúsági és nyugdíjasház, szakmunkásképző, továbbképzési központ, akadémia — dolgozik. A nemzetközi szervezet népszerűségét jelzi, hogy a rendes, a pártoló és a tiszteletbeli tagok száma megközelíti a hatmilliót. Ez a szám önmagában is mutatja, hogy az SOS-Kim- derdorf Intennationalt a világ "legjelentősebb mozgalmai között tarthatjuk számon. Arról már nem is beszélve, hogy vezető államférfiak, világhírű tudósak, írók, művészek támogatását élvezi, azokkal a nagyüzemekkel együtt, amelyek rendszeresen hozzájárulnak fenntartásához. sok huzavona után 1983. október 23-án álakult meg az SOS-gyermekfalu Magyarországi Egyesülete, s rá egy hétre már le Is tették az első gyermekfalu alapkövét a Békés megyei Battonyán. Már maga az egyesület megalakulása, majd pedig az építkezés sem volt zökkenő- mentes, erről a sajtó is többször beszámolt. De azóta már rendet teremtettek, az egyesület megújult, s ennek köszönhetően Battonya után megkezdődhetett a második SOS-gyermekfalu építése Kecskeméten. A zsűri által elfogadott terveket a nemzetközi szervezet építési bizottsága — kisebb módosításokkal' — jóváhagyta, s a falu alapkőletételére 1988. szeptember 8-án került sor Kecskeméten. Az új SOS-gyermekfalu átadását 1990-re tervezik. Az építkezés finanszírozására a magyarországi szervezet szerződést kötött az SOS-Kin- derdorf Interhationallal, amely vállalta az építkezésihez szükséges költségeket azzal, hogy a hazai egyesületnek is erőfeszítéseket kell tenni az anyagi alapok -bővítésére, hogy mi magyarok is hozzájáruljunk a falu létrehozásához. Ezért született meg az ötlet az SOS-igyermekfalu Magyarországi Egyesületében, és az épülő kecskeméti gyermekfalu javára sorsjegyeket bocsátottak ki, amelyeken értékes nyeremények, így például videók, színes tévék, magnók, s-tb., találnak majd gazdára. A sorsjegyek kaphatók többek között a Kereskedelmi Bank Rt 59 fiók- jóiban, a Centrum Áruházakban, az SOS-gyermekfalu Magyarországi Egyesületénél. A Müncheniben élő kecskeméti születésű Josef von Ferenczy professzor — aki -már a battonyai építkezést is segítette — ismét nagylelkű felajánlást tett. Egy Volkswagen Polo típusú személy- gépkocsit bocsátott az egyesület rendelkezésére, ez lesz a sorsolás főnyereménye, amelyet június 23-án, dr. Hermann Gmeiner profesz- szor születésének 70. évfordulóján, a Nemzetközi SOS- gyermekfalu napon rendeznek Kecskeméten, a városi tanács dísztermében. Az emberiség ' békéjének biztosítása Gmeiner professzor mindezt sajnos már -nem érhette -meg, hisz 1986. április 26-án súlyos betegségben elhunyt. Haláláról mindenütt megemlékeztek, méltatván emberi nagyságát és művének jelentőségét. Ez nem csupán abban állt, hogy otthonit és családot teremtett és akart teremteni a továbbiakban is az elhagyott gyermekek számára. Legalább olyan jelentőségű az a felismerése, hogy a világ és az emberiség békéjének biztosítása legelőször is az ép, egészséges lelkű gyermekek nevelésével kezdődik. — N. T. — Az ellenőrök megállapították, hogy a korábbi évekhez viszonyítva javulás csak néhány helyen és kismértékben tapasztalható. Szabálytalanságokat ezúttal is az esetek 30 százalékában tapasztaltak, s a felelősségre vonás okai közt első helyen állt a vásárlók megkárosítása. Emiatt több mint kilencezer alkalommal vonták felelősségre a kereskedőket; az esetek mintegy 80 százalékában pénzbírságot szabtak ki, ennek összege meghaladta a 20 millió forintot. 3,1 millió forint többletbevételt vonattak el a felügyelőségek azért, mert a vállalatok, szövetkezetek nem a megfelelő osztályba sorolt áron értékesítettek egyes árukat, az ár és a minőség összhangját megsértve, a vásárlókat összesen 3,2 millió forinttal károsították meg. Az ellenőrök 30,1 millió forint értékű árut áraztattak át, az értékkülönbözet 3,5 -millió forint volt. A kereskedelmi és piacfelügyelőségekhez, valamint az OKPF panaszirodájához 2738 közérdekű bejelentés és panasz érkezett az elmúlt évben, s ezek 63 százaléka bizonyult jogosnak. A vevőket a felügyelőségek utasítására 2,6 millió forint értékben kártalanították, a szabálytalanságok elkövetőit pedig 1,3 millió forintra büntették meg. Az ellenőrzések áttekintést adnak az áruellátás helyzetéről is. Az élelmiszerkereskedelem árukínálata — az időnként és területenként előforduló választéki hiányosságok ellenére — általában kiegyensúlyozottnak mondható. A vendéglátás ételkínálata továbbra is a hagyományos választékot tükrözi, a vendéglátók nem törekednek újdonságok bevezetésére. Az iparcikk-kereskedelem kevésbé tudott alkalmazkodni a megváltozott kereslethez, néhány terméknél túlkínálat, másutt hiányhelyzet alakult ki. A vizsgálatok tanúsága szerint a vásárlók a korábbinál nagyobb követelményeket támasztottak a termékek minőségével szemben. Az ellenőrzések során ugyanakkor gyakori tapasztalat volt a szabványtól eltérő minőségű termékek forgalmazása, a minőségtanúsítás hiányossága, a vevőtájékoztatással kapcsolatos mulasztások. Kereskedelmi és piaci felügyelőségek a fogyasztói érdekvédelem javításáért arra törekednek, hogy szorosabb kapcsolatot építsenek ki más ellenőrző szervekkel, a FOT- tal, illetve a helyi fogyasztók tanácsaival. Földünk 90 országában Minden gyermek a mi gyermekünk LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Jöttek Münchenből Szolnokra sepregetni Árpi koma, nemrég nyugatnémet vendégeim voltak, a Müller család. Te nem ismered őket, közel tíz éve települtek át Romániából az NSZK- ba hivatalosan és nem disszidens- ként. így évente haza-hazalátogat- tak, vittek ezt-azt az ott maradt rokonságnak, barátoknak, Szolnokon mindig csak keresztülhajtottak; most, hogy tudták, mi itt lakunk, gondoltak egyet: leugranak néhány napra, hozzánk, szétnéznek a városban is. Jövetelük hírülvé- tele után gyorsleltárt készítettem: mit is mutathatnék nekik Szolnokon? Közvetlen környezetem, a Széchenyi lakótelep — mint már neked is beszámoltam róla — látványnak látvány ugyan, de nem turisztikai értelemben, azaz nem szívesen vágnék fel vele. Bizonyára akadna itt nálam sokkal jobb idegenvezető, az én listámra algáiig tudtam összeszedni mutogatnivalót: Tiszaliget, a Tisza-part, egy-két épület, slussz. Feltételezésem szerint az üzleteket nem vehettem számításba, mert nem tartottam valószínűnek, hogy Müllerék olyan megfontolásból jönnek ide, mint a magyarok mentek Ausztriába április elején a módosított vámszabályok életbe lépése előtt. (Később közkívánatra mégis beiktattuk a kényszerűségből sűrű üzletlátogatást, mert vendégeink élénk érdeklődést tanúsítottak a magyar téliszalámi iránt, amit viszont itt-tartózkodásuk ideje alatt éppen sehol sem lehetett kapni.) Jártam már több vidéki városban, mindegyikben volt valami érdekesség, jellegzetes hangulat, megkapó dolog, csak pont ez „az enyém” tűnik laposnak és koszosnak; eme „jellegzetessége” az otthoni állapotokra emlékeztet, tehát az a ió benne, hogy enyhíti kománéd honvágyát (az enyém létezését mindmáig nem tisztáztam .. .). Megérkeztek a vendégek, s az egyik délelőtti városnézésre csak a nejem kísérhette el őket, mert már egy hete beígérkeztek valami szerelők, pontosan nem tudták megmondani, hányra iönnek, csak annyit hogy azon a bizonyos napon délelőtt legyek otthon. Délután mentünk volna a Tiszaliget- be, de a „műsorszám” nem akart összejönni, mert nyilván, hiába vártam a fiúkat egész délelőtt meg kora délután ... Beszaladtam a főnökükhöz, hogy megérdeklődjem, érdemes-e még aznap várnom, vagy nyugodtan elmehetek otthonról akár egy hétre is? Kettőkor nálam lesznek, mondta, s már csak azt kellett tisztáznom, hogy éjjel kettőre vagy másnap délután kettőre gondol, ugyanis három óra múlt, s mint kiderült, nemcsak az én órámon. Akkor rohanjak haza, így a válasz, mert holtbiztos, a lakásomon várnak. Nem vártak. Én még reménykedtem, s jobb híján értekezést tartottam a vendégeknek arról, amiről már neked is tettem említést: az adott szó it.e- ni értékéről. Erre azt mondják Müllerék, hogy új hazájukban nekik is volt ezzej kapcsolatos meglepődésük, igaz, ellenkező előjellel. Mint mesélték, német (egész pontosan: szász) létük dacára, eleinte őket is idegeneknek, jövevényeknek nézték sokan, akárcsak minket itt (a bölcsődében néhány szülő még most is úgy emlegeti a keresztfiadat, hogy „a románok gyermeke”); egy év múltán már visszaköszönt nekik a szomszéd, újabb esztendő elteltével már néhány perces beszélgetésre is leálltak velük, ezen felbátorodva, még egy év lepörgése után megkockáztatták, hogy meghívják a szomszédokat egy kávéra. Azok kötélnek álltak, rendben, hányra jöjjenek? Jó otthoni (erdélyi) szokás szerint, fél órával hamarabbra invitálták a vendégeket, mint amikorra tulajdonképpen várták: „úgy fél négy körül”... Müllerék még kényelmesen, pizsamásan-pongyo- lásan heverésztek az ágyon, amikor szól a csengő, nézik az órát, fél négy: nem „fél négy körül” volt, hanem pontosan fél négy. Kapkodás, rohanás, „elnézést kérünk, rögtön nyitjuk az ajtót” ... Azt mondja most nekem Müller, a német: azóta megtanultuk, hogy ott a németeknél ilyen nincs, hogy „körülbelül”; ha ötre hívtál valakit, előtte megteríthetsz, szépen felöltözhetsz, mert az fix, hogy amikor a rádióban a pontos időt jelzi a sípszó, az illető nyomja a csengődet... Pontosan fél öt előtt öt perccel érkeztek a szerelők, és közölték, hogy a munkaidejük fé] ötig tart, hálásnak kellett lennem, hogy munkaidőn túli erőfeszítéssel, rohammunkával tették, amit tettek, pedig dolgozhattak volna úgy is, mint csillag megy az égen, ha idejében jönnek. Nemzetközi asszisztencia előtt ténykedtek úgy, ahogy — a költő szerint — nem érdemes. vendégeim nem minősítették a produkciót, láthatták, amúgy is ideges vagyok, én is úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, hogy ott is leverték a falat, ahol egyáltalán nem lett volna muszáj. A munkahely tisztán hagyása itt nem tartozik a munkafeladatok közé, állapíthatta meg Müller úr, amikor (tiltakozásunk ellenére) ráuszította feleségét a seprűre, hogy segítsen kománédnak a takarításban, míg mi ketten a bútorokat húzigáltuk a helyükre. Jött Müllerné Münchenből Szolnokra sepregetni... Kikapcsolódás végett meg hogy kellemes témákról is csevegjünk, német barátom szóba hozta a romániai helyzetet s ennek kapcsán azt, hogy a nyugatnémet sajtó, rádió és televízió az utóbbi időben egyre többet foglalkozik a kérdéssel, egyre gyakrabban és egyre többen ítélik el azt a politikát, amit otthon veszettül istenít minden hivatalosan meg- és felszólaló, kevésbé néhány levélíró (lásd a hat volt vezető román politikus véleményét meg egy-két író és tanár megnyilatkozását). Itt többen örvendenek annak, hogy odaát is mozdul valami, én is lelkesednék, ha nem venném meg néha az újságosnál az Előrét és ha nem hallgatnám időnként a bukaresti rádiót. Ezekből arról értesülök, hogy mintha misem történt volna, mintha nem létezne a nemzetközi tiltakozás, mintha nem erősödne az elszigetelődésük, odahaza továbbra is mindenki azért lelkesedik, hogy a nagy vezető fantasztikus utasításainak szellemében töretlenül elkövetnek mindent annak érdekében, hogy ... Tamás Gáspár Miklós (ő is vagy tíz éve települt át Kolozsvárról Budapestre) nemrég tömören mondta el a tévében nagyjából ugyanazt, amit régóta ugatok itt magánbeszélgetéseim során, s mely véleménnyel mindeddig úgy látszott, egyedül vagyok: hogy „a mű” elvégeztetett. Gazsi valahogy úgy fogalmazott, hogy sajnos, el kell ismernünk, az ottani vezetés elérte a célját, sikerült a romániai magyar kultúrát egy tájszólás színvonalára degradálnia. Mülleréket nem akartam azzal untatni, hogy magam is miért vélem így (különben is időközben valahogy sikerült berúgnunk), de neked majd egy másik alkalommal kifejti komád, Lajos
