Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)

1989-04-02 / 78. szám

Maaazlaa 6 Nyílik, nyílik, meddig nyílik — az agrárolló? A magyar agrárgazdaság nemzetközileg is elismert eredményei eivitathatatlanok: gabo­na- és hústermelésben a világ élvonalában tartják számon (Folytatás az 5. oldalról.) sőbbi időszakról csak az eredményeket, az agrárgaz­daság szebb, jobb napjait emeli ki a Központi Bizott­ság anyaga. Nem szól őszin­tén a gondokról, a jelenlegi helyzetről és arról sem, hogy milyen okok miatt alakult az ki. A helyzetértékelés egyol­dalúságából adódóan nem lehet reális a felvázolt célok eléréséhez szükséges eszköz- és feltételrendszert nem tar­talmazó, a végrehajtás ga­ranciáit nem érzékeltető program se. Hajnal Antal szerint nem aktuális már a jelenlegi helyzetben az agrárolló nyí­lásának megállítását hirdet­ni. Szűkíteni kell, de sürgő­sen, és olyan költségarányos árrendszert, reális támogatá­si formát kialakítani, amely képessé teheti a nagyüzeme­ket a bővített újratermelés­re. — Jogtalan az a vád, még ha a számok azt mutatják is, hogy drágán termel a mezőgazdaság. Csak har­minc százalékban függ az agrárágazattól, hogy meny­nyiért kerül a fogyasztókhoz a termék vagy hogy mennyi­re versenyképes árban a külpiacon. A termelési rá- fordítálgok hetven százalé­kát teszik ki a megállítna­A Közép-Tisza vidékén jártamkor felkerestem Kar­cagon dr. Nyíri Lászlót, a Date Kutatóintézetének igaz­gatóját is. Megdöbbentő ada­lékkal szolgált annak illuszt­rálásához, hogy egy kutató­bázis munkájában hogyan érzékelhető a mezőgazdasági nagyüzemek elszegényedése: — Intézetünk 1982-ben először értékesített a gazda­ságok részére szellemi termé­ket, egymillió forint érték­ben. Az ebből, szabadalom és know-how eladásából származó bevételünk 1987- ben már elérte a 3,8 millió forintot. Tavaly pedig, bár­mennyire hihetetlen, nem érte el az 1982-es év össze­gét. Mi is fejezhetné ki job­ban a gazdaságok kétségbe­ejtő pénztelenségét, mint az, hogy már a legújabb tudo­mányos-kutatási módszerek­nek a jövő gazdálkodása szempontjából meghatározó bevezetésére sem marad fej­lesztési forrásuk. Sorolta a kutatóintézet igazgatója a talán még nem jóvátehetetlen hibákat, ame­lyektől nem választható el a mezőgazdaság jelenlegi hely­zetének kialakulása. Mon­dandójából kitűnt: adásai egymásnak az agrárkutatás és a társadalom. — Nem mindig volt rá le­hetőség, hogy a kutatók, a tudományos dolgozók szak­mai meggyőződése jusson ér­vényre, függetlenül a poli­tikától. a közéletiségtől. Ki- nek-kinék, azt hiszem, akad pironkodni valója, ha tükör­be néz, és megkérdi önma­gától: soha nem vetted fi­gyelembe kinek a kije az, akinek a szakdolgozatát el­bíráltad? Nem mindig •'ud- tunk disztingválni a politika és a tudomány között. Nem egy természet- és környezet- védelmi program politikai kérdésként indult, és csak akkor lett belőle szakmai probléma, amikor már égett a ház. Vissza kell adni a tu­dománynak, a kutatásnak a tekintélyét, a felelősségét is persze, a nagy horderejű természetátalakító beavat­kozásokról való döntésben! Véleményem szerint az ag­rárkutatás szovjet mintára történt megosztása is értel­metlen. Mondja meg, miért van szükség külön egy sze­gény tárcakutatásra és egy sok pénzzel, eszközzel ren­delkező akadémiai kutatás­ra? Meglepett Nyíri László néhány — megvallom: álta­lam provokált — információ­ja: 1982 óta, amióta igazga­tóként irányítja a karcagi tudományos bázis munkáját, még nem fordult meg náluk tatlanul növekvő ipari, gép-, alkatrész-, kemikália és energiaárak. A mezőgazda- sági nagyüzemnek hat hóna­pi munkája, költsége után minden egyes, az államnak eladott sertésen 400 forint­nyi haszna van. A vállalat­nak, amelyik feldolgozza, annak 800 forint. Tehát mi­helyst ipari termékké válik, dupla jövedelmet realizál­hat. Hát tartható állapot ez? megyei pártvezető. Ügy ké­szültek 'jelentős állami tá­mogatások odaítéléséihez alapul szolgáló megyei meli­orációs tervek, hogy azt nem látták az ország egyet­len, fizikailag és kémiailag hibás, javításra szoruló ta­lajok termőképességének ja­vításával, hasznosításával kapcsolatos kutatásokra sza­kosodott intézetében. A Karcagon hallottaknál indulatosabban .„állított ki bizonyítványt” Gál Endre, a Téeszker osztályvezetője ar­ról, hogy vajon a párt, a kormány megtett-e mindent az agrárágazatért. Mint aho­gyan az agrárgazdaság is ele­get tett a kiegyensúlyozott hazai élelmiszerellátással és a rendre növekvő exporttal a politikai és állami elvárá­soknak. — Nem elég az agrárpoli­tikát meghirdetni! Iránytű persze kell. Csak hát véle­ményem szerint a végrehaj­táson is jobban rajta tarthat­ták volna a kezüket, a sze­műket a Jászai Mari térről is, a Kossuth térről is. Ott volt, ott van most is a MÉM, a parlamenttel átellenben Mindig úgy fordultak a kor­mányban, akárcsak a napra­forgó, amerre a párt moz­gott. Ha a főtitkár a sakk­szövetség helyett gyakrab­ban fordult volna meg a MÉM-ben, csak fölhívták volna gyakrabban az Or­szágházból a minisztert, hogy mi a gond, mi a baj? Nem véletlenül kerestem fel az annak idején a mező- gazdaság szocialista átszer­vezésében, a téeszek megala­kításában személyesen is részt vett Gál Endrét. A Ma­gyar Demokrata Fórum szol­noki szervezete őt kérte fel a most alakulóban lévő agrár munkacsoport vezetőjének. Kíváncsi voltam, egy alter­natív csoportnak, egy más­képpen gondolkodók szerve­zetének tagja hogyan véle­kedik a mezőgazdaság hely­zetéről, a problémákat kivá1- tó okokról. Mint kiderült, sok tekintetben ugyanúgy, mint mások, az ágazat sorsáéért őszintén aggódók. — Elégedetten olvastam az MSZMP Központi Bizottsá­gának helyzetértékelésében, hogy önkritikusan elismerik az eddigi agrárpolitika té­vedéseit. Azt például, hogy elhamarkodottságból meg voluntarista meggondolások­ból a termelőszövetkezeti formát erőltették a paraszt­ságra ott is. ahol ahhoz se a természeti, se a közgazda­sági, se a személyi feltéte­lek nem voltak meg. Mondjuk meg ősizntén: kik­re bíztuk a mezőgazdaságot? Soroljam? Villamoskalauz­ból, pedagógusból, garázs­mesterből csináltunk téesz- elnököt. Nagy tévedés volt a téeszek későbbi egyesítése is. Másra se volt jó. mint néhány nagyüzem menekíté­sére az akkor pedig még a szó igaz értelmében vett sza­nálástól. A szovjet hatáso­kat nem tudtuk kivédeni Emlékszem még a korabeli személyi statisztikákra, ame­lyekben az állami gazdaság traktorosát a munkásosz­tályhoz, a téesz traktorosát a parasztsághoz tartozónak kellett feltüntetnünk... Az egykori agitátor, téesz- szervező előtt sem ismeretle­nek egyes, az egész szövet­kezeti mozgalmat elhibázott- nak, sztálinista képződmény­nek tartó alternatív szerve­zeteknek, társaságoknak a véleménye: új földosztás je lentheti csak a jövőt a me­zőgazdaság, a parasztság Kikértem, igen. Márcsak azért is, mert a Teszöv ja­nuári küldöttgyűlésén Jáno­si Menyhért, a Jásztelki Tol- buhin Tsz elnöke azt mond­ta, feléjük most az a jelszó járja: földet vissza nem ve­szünk! Somodi Imre vonta­tóvezetőt szólítottam meg például a nagyrévi határ­ban. A küszöbön álló kuko­ricavetés előtt műtrágyát szóró fiatalember a traktor­ról kászálódott le éppen. — Tizenkét hold földjük volt a szüleimnek, azzal lép­tek be az akkor még önálló Tiszainokai Szabadság Tsz- be. Az édesanyám most is itt dolgozik, az egyesült Nagyrévi Tiszazug Termelő­szövetkezetben. Hogy kelle- ne-e az a tizenkét hold, ha most újra szétosztanák? Na ne vicceljen! A mostani gaz­dasági helyzetben? Akkora terület megműveléséhez gé­peket vagy igavonó állato­kat kellene vásárolni. Meg azután kinek hiányzik már a látástól-vakulásig való mun­ka. Igaz, most már, hogy be­jött a jó idő, egy ideig a hétvégéken se lesz megállá­som. Hosszabbodnak persze mostmár a nappalok, majd csak elboldogulunk a háztá­jival is, munka után. ötven hektáros táblában forgolódott a lucernát vető gép a Héki Állami Gazda­ság héki kerületében. Ja- novszky Sándor növényter­mesztőt faggattam: szerinte ha új földosztásra kerülne sor, kellene-e az a határrész az egykori tulajdonosoknak? — Nékik bajosan, Isten nyugosztalja Farkas Lászlót, Szécsi Sándort, Ugrai Feren­cet meg a többieket. Azokat a mostani kerületi dolgozó­számára. — Hol volt az megírva, hogy ami szocialista, annak nagynak, soknak vagy drá­gának kell lennie? Csinál­tunk tizenezer hektáros nagyüzeméket. Építettünk kis túlzással csempézett-nik- kelezett hodályokat még a legigénytelenebb jószágnak, a birkának is. Termeltünk hektáronkénti tíz tonna ku­koricát mindegy, hogy meny­nyiért. Nem felosztani, ha­nem eladhatóvá, megvásá­rolhatóvá, bérelhetővé és cserélhetővé kell szerintem tenni a földet. Legyen való­ban azoké — mint ahogyan azt a miniszterelnökünk mondta nagyon helyesen a TOT konferenciáján — akik a legeredményesebben tud­ják megművelni. Egyébként a legilletéke.sebbekne.v. a parasztoknak a véleményét kikérte már erről az újmódi földosztás-elméletről? kát is igencsak össze tudom számolni az egy kezemen, akiknek kellene nagyobb bir­tok, mint a háztáji. Egyéb­ként nekünk, ón arnondó va­gyok, ne a földet adják visz- sza, hanem a munkánk ér­telmét. Mert egyet aztán se- hogyse tudok megérteni az én paraszt eszemmel. Meg­termeltünk tavaly egy-egy hektáron hét tonna búzát,, tíz tonnánál több kukoricát, hat tonna étkezési borsót, négy tonna szóját, összesen 300 millió forint értéket. A nyereségünk pedig 11 és fél­millió forint lett. Most mondja meg. alig több, mint három százaléknyi haszon volt az egész évi munkán­kon. .. Hagy zárja a politikai lag- gazdaságilag képtelen új földosztással kapcsolatos vé­lemények sorát az, amit a cibatoházi téesz elnökhelyet­tesétől, Pintér Sándortól hal­lottam : — Magán a szövetkezeti szervezeten belül kell kezde­ni a föld valós értékének megteremtését. Aranykoro­nánként nyolc kilogramm búzát kaphatnak most föld­járadék címén a tagok. A földjeink átlagos minősége 24 aranykorona. Azt ugyan jól kitalálták annak idején, hogy ez a fajta juttatás füg­getlen az inflációtól. Az vi­szont a legfontosabb nemze­ti kincsünk lebecsülése, aho­gyan most értékeljük a ter­mőföldet. Egy hektár föld Után mondjuk kap a tag 200 kilogramm búzát vagy an­nak az árát, 750—800 forin­tot. A szövetkezet pedig ter­mel azon a hektáron hat ton­na kenyérnekvalót, azaz 25—30 ezer forint értéket! Mondom, a hirtelen jött tavaszban egyik napról a má­sikra éledő határban nem érzékelni az országraszóló agrár­vitákat, indulatokat kiváltó gondokat. Műtrágyáznak, vet­nek, metszenek, etetik az állatokat a mezőgazdasági dolgo­zók. Teszik rendben a kora tavaszi dolgukat. Nincs megál­lás, a földeken, a jószágok mellett nincs helye a problémák orvoslását követelő munkabeszüntetéseknek. Persze az or­szág gazdagítása közbeni csendes tönkremenésnek se! A kunhegyesiek által hiányolt garanciának azért csak van né­mi esélye: az új agrárpolitikai tézisek társadalmi vitában méretnek meg, és így talán a legilletékesebb, a parasztság véleménye alapján, a múlt hibáin okulva tesznek, akiknek tenniük kell, az agrárgazdaság jövőjéért. Temesközy F. Vajon a párt, a kormány megtett mindent? Iz új jelszó: földet vissza nem veszünk! Szolnokon is lehetne... Nemes célú kísérlet az emberért Két orvos összefogott Az egyszerűség kedvéért nyugat-németországi cég színes katalógusát teszi elém dr. Fekete Imre, a szol­noki MÁV Kórház baleseti­sebész főorvosa. A fotók, az ábrák — nem utolsósorban a főorvos magyarázata — alapján nem túl nehéz eliga­zodnom. Miről van szó? Az ízület — leggyakrab­ban a térdízület — modern vizsgáló eljárásáról. — Képzeljen el egy vé­kony tűt, ami olyan kis se­bet ejt, hogy amikor kihú­zom, a sebet nem is kell ösz- szevarrnom, elég leragaszta­ni. Tehát; akár helyi érzés­telenítés után ezt a vékony tűt — tulajdonképpen egy csövecskét, az artroscopiás hüvelyt — bedugom az ízü­letbe. Mindössze fél centi átmérőjű. A benne lévő op­tika segít. Benézek a cső vé­gén, és látom, mi van az ízü­letben. A még modernebb változat, amikor nem saját szememmel szemlélődök, ha­nem az ízület belsejét kép­ernyőre vetíti a műszer. — Mitől modern az artro­scopiás eljárás? — Ha nincs műszerem — márpedig nincs —, ahhoz, hogy megtudjam mi,a baj az ízület belsejében, föl kell vágnom a páciens térdét. Többszáz hasonló műtétet végeztem már. úgyhogy ala­posan kitapasztaltam; egy ilven vágás után legalább hét-nyolc hét kell, mire nor­málisan járni tud a beteg. Ráadásul az is előfordul­hat, hogy nem is kellett vol­na fölvágni az ízületet, de hát minden egyéb lehetséges terápiát kipróbáltam már, nem marad más hátra, mint fölvágni, belenézni. Fölvág­ni, belenézni, megállapítani, hogy a gyanú nem igazoló­dott be, és visszavarrni a sebet. Nos. mindettől megkímél az artroscop. Ha azon a vé­kony csövecskén benézek — akármerre fordíthatom —, nem a közvetett tünetekből vonom le a kövekeztetést. Ügy is mondhatnám; nem vakon indulok, hanem előre pontosan tudom — mert lát­tam —, mihez nyúljak. Mert egyébként — az at- roscopiás vizsgálaton kívül — nincs olyan biztos diag­nosztikai módszerünk, amelynek birtokában el tudnám dönteni, mit kell ten­nem. De nemcsak benézhetek, apró. egészen picike fogóval be is nyúlhatok azon a csö­vön. anélkül, hogy az ízületi tokot fel kellett volna hasí­tanom — folytatja az új módszer előnyeinek sorolását a főorvos. — Benyúlhatok és megragadhatom, kihúzha­tom a letört, beszorult porc szilánkot. Azaz, már műtétet is végeztem, vágás nélkül. — Egyelőre Szolnok me­gyében nincs ilyen műszer, ízületi sérülések I viszont akadnak. Mi történik? — A minap hoztak be egy kézilabdázót elülső porcko­rongsérüléssel. Ha nem kell azonnal vágni, természetesen nem vágok. Bejelentkezünk a Sportkórházba Berkes ad­junktushoz. S ő visszaüzen, hogy két-három — újabban négy — hónap pián fogad­hatja csak vizsgálatra a be­teget. annyian állnak sorban, hasonló vizsgálatra várva. Ha a sérülés komoly, a pa­naszok fokozódnak, akkor annyi idő nincs. Akkor vá­gok. Mert előfordul, hogy a beteg már be sem tudja haj­lítani a lábát. — Ilyen vizsgálatot csak az egyetlen Sportkórházban végeznek? — Ott. és még néhány kli­nikán. A kisebb kórházak közül a dunaújvárosi már megvásárolta a műszert. Kecskeméten is van. — Mennyibe kerül? — Az alapműszer, amikor minden eszközből (csipesz­ből, fogóból stb.) csupán egyet-egyet veszek 290 ezer forint. De hát ilyet nem­igen ismerünk a sebészetben, mert mi van, ha valaki elejt egy speciális fogót? Szóval az alapműszerekből legalább kettőt-kettőt kell beszerezni, ami ugye kétszer annyi. — Monitor nélkül! — tisz­tázza dr. Csabai Csaba me­gyei sportfőorvos. — De ha már nekiindulunk, próbáljuk meg — ha nem is elérni, mert az több millió volna—, csupán megközelíteni az ide­álist! Szóval egymillió — mondja ki egyszuszra. Ám nehogy azt gondolja az olvasó, hogy valamiféle furcsa licitálásnak volt a ta­núja! Nem! Gyógyításról van szó. Mert — ahogy mindket­ten elmondották —, miköz­ben idehaza az orvosok több­sége — artroscop híján —to­vábbra is szabja-varrja a térdízületeket, a világ jócs­kán elszaladt mellettünk. Másutt, a földkerekség fej­lettebb felében már rutinel­járás az artroscopiás diag­nosztika és therápia. De hát miért beszélünk — az. új eljárásról szólva — mindjárt a pénzről? — Az élet kényszerített rá, hogy „kéregessek” — mond­ja Csabai Csaba. — Dr. Ber­kes Istvánhoz, a Sportkórház sebészéhez, több évtizedes barátság köt. Ánnak idején együtt fociztunk a SZEOL- ban. Ahogy elkezdte az art­roscopiás vizsgálatokat, azon­nal küldtem hozzá sportor­vos lévén — a megyéből a sportolókat. Fogadta is őket mindig jószívvel. Csakhogy most már négy hónap a vá­rakozás! összefogtunk Fekete dok­torral. Ha másnak van ne­künk, itt a megyében miért ne lehetne hasonló műsze­rünk? • * * Naív kérdésemre — hogy tudniillik, ha ez ilyen jó, miért nem telik rá az egész­ségügynek — Fekete doktor szenvedélyes magyarázatba kezd. Érzékletesen ecseteli a kórház, a műtő nem túl ró­zsás műszerezettségét. Egy­szóval pénz artroscopra sincs. E helyzetben támadt dr. Csabai Csabának az a mentő ötlete, az a nemes célú kí­sérlete; mégis meg kellene próbálni. Talán adnának a sportegyesületek, hiszen a sportsérülések mondhatni leggyakoribbjai a térdsérü­lések. Talán adnának a biz­tosító társaságok, hiszen ne­kik is érdekük. Csabai Csaba kiszámolta, hogy a hagyományos módon' kezelt, kórházi műtőben megoperált térdízületi porc­sérülések átlagos ápolási dí­ja betegenként nyolcvanhá- romezer-nyolcszáhetven fo­rint. Az artroscopiával meg- operáltaké harmincnyolc- ezer-hatszázhetven forint. A különbség negyvenötezer- kettőszáz. Berkes doktortól itt az ígé­ret: dr. Fekete Imre föl jár­hat a Sportkórházba, elleshe­ti, elsajátíthatja az eljárást. A MÁV Kórház biztosítja a műtőt, a személyzetet. Dr. Csabai Csaba: — Ma már elemi igény a gyógyí­tásban az említett módszer. Persze ne csak a sportra gondoljunk! A közlekedési, a munka közbeni, sőt, bárhol bekövetkező sérülésre. Az új műszer mindenkit — min­den rászorulót szolgálna! Ha a „kunyeráláson” múlik, hát nem szégyelljük! Nem ma­gamnak, nem magunknak gyűjtjük a pénzt! A magyar egészségügynek, szűkebb pártriánkban mindannyi­unknak. Néhány sportegyesület és az Állami Biztosító már föl­ajánlotta támogatását , — E —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom