Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-16 / 64. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989.MÁRCIUS 16. Gyászhír — köszönetnyilvánítás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesanyánk és nagymamánk, ÖZV. MAJOR SANDORNÉ szül. Tóth Erzsébet hosszú szenvedés után március 4-én életének 77. évében elhunyt. Temetése március 17-én 13.30 órakor lesz a szolnoki Mimh kásőr úti ravatalozóból. Gyá­szolják leánya, veje, unokái Imike és Évike, a Kánya család és bátyja. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét azoknak a köze­lebbi és távolabbi rokonok­nak, barátoknak, szomszé­doknak, ismerősöknek, a vadásztársaknak, a Béke Tsz, a Tiszatáj Tsz dolgozóinak, az FMV Hunyadi János Szo­cialista Brigádjából a MÁV Járműjavító Üzemből meg­jelenteknek, akik JANÓ FERENC temetésén részt vettek, gyá­szunkban osztoztak, sírjára virágot helyeztek, fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Törökszent- miklós, Szolnok. INGATLAN BALATONTÓL 4 km-re Hegymaga- son családi háznak vagy nyaralónak ki­alakítható lakóház sürgősen eladó. Irányár: 350 000 .Ft. Érdeklődni: Hegy­magas 87-12-014-es telefonon. (3552) KIS kertes családi ház eladó. Jászbe­rény, Ábránd u. 16. (3835) _________________ S ÄRNYAKBAN 300 négyszögöl telek 3x 2 m-es szerszámos­sal eladó. Érdeklőd­ni: Szajol, Szegedi Imre, Rudas László út 6. (3509)_________ G ARÁZS eladó a Vosztok úton. Ér­deklődni 16—18 órá­ig a 40-720-as tele­fonon vagy Szol­nok, Szegfű u. 9., alsó csengő. (3518) OLCSÓN eladó 1014 m2 beépíthető zárt­kert Mesterszállás­nál holt- és élő Kö­rös között. Villany- hálózat kiépítve. Ér­deklődni : Szanda­szőlős, Gorkij u. 38. 11/14., 17 óra után. (3691) _________________ S ZOLNOK város- központjában két és fél szobás, harma­dik emeleti lakás + garázs eladó. Ér­deklődni: Szolnok, Batthyány út 10. III/2. alatt, szom­baton 12 óráig, munkanapokon 18— 20 óráig. (2424) NESZÜR 8. dűlőben 8 és fél sor 2 pász- tá szőlő, két pászta kertészkedésre al­kalmas szántó kis hétvégi házzal, pincével, melléképü­lettel, körbekerítve, buszmegállóhoz kö­zel eladó. Villany, locsolási lehetőség van. Érdeklődni: Jászberény, Csillik Antal u. 10., 16 óra után. (3499)__________ T ISZADERZSEN, Rákóczi út 3. szám alatt 2 szobás csa­ládi ház 600 négy­szögöl kerttel el­adó. Érdeklődni: Szolnok, Halom út 4. és Tiszaderzs, Tigris út 8. (2363) ELADÓ Jászberény, Szúnyogos u. 14. alatt 9,3x9,30-as ház­nak az alapja. Víz, villany bevezetve. Konyha, kamra lak­ható állapotban. Ér­deklődni lehet: Mol­nár János, Jászbe­rény, Tanács krt. 3. fsz. 2., szombat, va- sárnap. (3670) FIZETÉSI kedvez­ménnyel, 1990-es be­költözéssel, Szántó krt. 56 m2-es két­szobás lakás kp. + OTP-vel eladó. Szol­nok, Szántó krt. 39. IV/14., Nagy. (3881) HAROMSZOBAS, gázfűtéses, garázsos, nagy melléképület­tel rendelkező csa­ládi ház eladó vagy elcserélhető, 2 szo­bás lakást beszámí­tok a belvárosban. Szegedi csere is ér­dekel. Érdeklődni: szombaton, Szol­nok, Vízpart krt. 6. (2198) ___________ Ö TSZOBAS, új csa­ládi ház eladó Szol­nokon a Holt-Tisza partján. Gázos, pad- lófűtéses, igényes kivitelű. Két család részére is alkalmas. Budapesti csere is érdekel. Érdeklőd­ni : Szolnok, II. szá­mú ÜMK 4-es szo­ba. (1228) _________• E LADÓ vagy bérbe vehető 500 m2 alap- területű, 2 szintes istálló az alábbi fel­szerelésekkel: 180­as OTG kazán. Del­ta típusú pisztoly­szelepes itató, 100 db napos itató, 6 db szellőzőventillátor és szivattyús itató- írendszer. Ugyanott nagyméretű után­futó. Érdeklődni: Szolnok, Vörös Csil­lag u. 58., Bozsó Istvánné. (3397) CIBAKHAZÁN Holt- Tiszához közel 220 négyszögöles szőlő­gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Sport u. 40. (3468) _______________ 2 + 2-es alápincé­zett, tetőteres, új családi ház eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Sport út 40. (3469) _______________ 3 szobás, kertes ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kert út 27. (3474)_____________ K IS kertes családi ház eladó. Áron alul, irányár: 200 000 forint. Érdeklődni: Szolnok, Pipacs út 8., Urbán József. (3475)_________________ G ÁZFŰTÉSES, kis kertes családi ház eladó Szolnok. Sas­halmi út 60. Érdek­lődni: egész nap. (3329) _________________ S ZOLNOKON, a Má­jus 1. úton ötlaká­sos társasházban 85 m2-es háromszobás lakás készpénzért eladó. „Telefonos” jeligére a kiadóba. (3958)_________________ T iszafüreden 132 négyszögöles kom­fortos kis családi ház melléképülettel sürgősen eladó. Ér­deklődni : Kiss Im­. re u. 4. (4065)______ K ENDERES, Zrínyi út 23. alatt 70 m2-es ház 250 négyszögöl kerttel eladó, vagy Kisújszálláson levő kisebbre cserélhető. Érdeklődni: Kisúj­szállás 133-as telefo- non, Tóthné. (3155) Kisújszállás, Nyár utca 73 alatt családi ház eladó. (3414) JÁSZBERÉNY, Ta­nács krt. .13. 1/4. alatt 62 m2-es, gáz­fűtéses, tehermentes öröklakás eladó. Ér­deklődni: 17 óra után. Irányár: 950 000 forint. (314)__________ H OBBIKÉRT Száj ól­ban olcsón eladó. Érdeklődni: 17 órá­tól a 33-768-as szol­noki telefonon. (4173)__________________ ELADÓ 500 négy­szögöl üres föld Cserkeszőlő, Ke­resztes dűlő. Érdek­lődni: Homok, Döb- rei J. út 167. (3788) HAROMSZOBAS. gázos, felújítandó lakóház 400 m2 te­lekkel eladó. Jász­berény, Iskola u. 1. Érdeklődni: hét­köznap délelőtt a 11- 244 ,’355-ös telefonon. (3837) _________________ R ákóczifalva Ró­zsa F. út 3. számú 200 négyszögöl épí­tési telek eladó. Ér­deklődni : Kelemen Ernő, Rákóczifalva, Szondi u. 1. (3521) Tiszafüreden, Marx Károly 13. szám alatti két és fél szobás, padlástér beépítve, kétfürdo- szobás. új családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni a hely­színen. (3860) TANYA eladó. Víz, villany van. Porte­lek 81. Pálinkafőző melletti dűlő. (3689) KÉT szoba, össz­komfortos családi ház áron alul sür­gősen eladó. Tö­rő kszentmiklós, Damjanich út 51. alatt. (3792) CSALÁDI ház el­adó nagy kerttel Kunszentmárton. Kálmán utca 44. Ér­deklődni : helyszí­nen. (3495)___________ ELADÓ 1 + 2 fél­szobás OTP-lakás, tehermentesen vagy részlettel. Ugyanott garázs eladó. Cím: Szolnok, Jászi F. u. 16. X/42. 17 óra után. (3769) _________________ B EKÖLTÖZHETŐ családi ház 300 négyszögöl gyümöl­csössel eladó. jó­szágtartásra is al­kalmas. Érdeklőd­ni: Szolnok, Guten­berg tér 6. HI/2., szerdán és pénteken 18—19 óráig vagy 33- 476-os telefonon. (3458)_________________ S ZOLNOKON, 72 m2-es, gázos, fürdő­szobás, kertes ház eladó vagy elcserél­hető. Telefon: 31­065. (3538)____________ B ETEGSÉG miatt sürgősen eladó 800 négyszögöl szántó- terület. Érdeklődni: Szolnok, Farkas út 8. (Pletykafalu.) (3743)_________________ T iszaföldvár, Re­ményhegyen 170 négyszögöl, fóliá­zásra is alkalmas, (gépesített, részben gyümölcsössel tele­pített hobbitelek, 2 éves, 30 m2 bútoro­zott, tavasztól őszig lakható téglaépület­tel igényesnek el­adó. Fehér Géza, Szolnok, Gutenberg tér 5. 3. em. 3. Mű­vészteleppel szem­ben 15 órától. (3842) KÉTSZOBÁS, für- dőszobás családi ház eladó. Rákócziújfa- lu, Táncsics M. út 4tl/a. (3659) 250 négyszögöl épí­tési telek reális áron eladó. Jászladány, Kis József u. 4., vá­rosi temetőnél. Ér­deklődni: Bathó Ki­ütné, Jászladány, Hámán Kató u. 2. (4102) _________________ A BONYBAN nagy­méretű, összkomfor­tos, gázfűtéses csa­ládi ház, 700 négy­szögöl szőlő-gyü­mölcsössel, gazdasá­gi épületekkel, ga­rázzsal, pincével, 2 millió forintért el­adó. Érdeklődni: dr. Tóth 1-812-366-os te­lefonon vagy „Bu­dapest” jeligére a kiadóba. Szandaszőlősön 2 szoba + 3 félszobás, új, korszerű családi ház garázzsal eladó. ,,F—46” jeligére a kiadóba. (3676) SZAJOLBAN, a Csí­kos dűlőben, víz­parton (a 4-es szá­mú főúttól 500 m- re) 3600 négyszögöl szántóföld megoszt- hatóan eladó. Meg­osztás esetén külön- külön 30 m2-ig hob­biház építhető. Sza­jol, Damjanich út 1/a.. egész nap. (3741) _________________ K ILLIAN Repülőtér és Karinthy F. út közötti területen 240 négyszögöl, gyü­mölcsfákkal betele­pített, kertes telek eladó. Érdeklődni: minden nap 16 óra után, Szandaszőlős, Fazekas M. út 46. alatt. (3747) __________ K ÉTSZINTES csalá­di ház azonnal be­költözhetően, vá­rosközpontban el­adó. Jászberény, Verseny u. 15. (4180) Városközpontban 2 szobás, 62 m2-es, I. emeleti, szövetkezeti lakás és ugyanott garázs eladó. „At­lasz” jeligére a ki­adóba. (4176) ________ T ISZAFÖLDVÁR. ókincsem I. út 50. 654 négvszögöl. fele szőlő, fele szántóte­rület, 10 m-es épü­lettel — villany, víz van — betegség mi­att sürgősen eladó. (3447) GÉPJÁRMŰ GARÁZSBAN tar­tott 105 Skoda el­adó. Érdeklődni : hétfőtől péntekig 15 óra után, Szolnok, Bem út 2. (3942) FELÚJÍTOTT 850-es Fiat Cupé eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Gurító út 2. (3480) ELADÓ GV-s Tra­bant vonóhoroggal. Kis családi ház 220 m2-es melléképület­tel. Vezseny, ven­déglő. (3336)________ T iszaföldvár, Sajó út 18. szám alatt H200-as Lada Combi vonóhoroggal eladó. Túrna. (3877)________ J Ó állapotban levő ZB rendszámú 1200- as Lada extrákkal eladó vagy 1500— 1600-asra cserélhető. Kunhegyes. Fekete- hegy 51. (3157) TM-es Trabant Combi kifogástalan állapotban eladó. Ti­szaföldvár, Kurázsi Fő út 9., Pádár. (3608) GC-s Wartburg el­adó. Érdeklődni: Jászkisér, Ady E. út 22. (3752)_____________ K K Polski Fiat 126- os, 5000 km-rel el­adó Szolnok, Jókai * út 1., Mihályi. (4188) ZB írsz. Skoda 100 S gépkocsi lejárt műszakival eladó. Szolnok, Varsány út 11. (3654) _____________ N YOLCÉVES platós Barkas, decemberig érvényes műszaki­val eladó. Karcag, Bethlen G. út 21. (3871) _________________ K Y • frsz. Wartburg, friss műszakival 30 000 km-rel eladó. Jásztelek. Nefelejcs út 2. (3340) SKODA 120 L 6 éves, jó állapotban eladó 3 éves műszakival, Papp Pál, Homok, Döbrei J. út 115. szám. (3610) _________ Z E frsz. fehér, 1300- as Lada eladó. Ér­deklődni : Kunszent­márton, Csokonai u. 39., délután. (3606) PK-s rendszámú, krémszínű, 1200-as Lada, másfél éves műszakival eladó. Érdeklődni: Berecz- ki Gyula, Kisújszál­lás, Bajcsy-Zsi­linszky út21/a. (3596) ÜJ Cezet 125 típusú motorkerékpár, 2000 km-rel eladó. Ér­deklődni: Szolnok, Tóth F. u. 3. III/12., Székely. Telefon: 44-063 este 5 óra után. (3578)__________ T ÍZÉVES, hosszú- platós IFA, 89. ok­tóberig műszakival elfogadható áron el­adó. Érdeklődni: Szolnok. Tisza-Taxi központjában. (3704) TÍZÉVES Barkas személygépkocsi ol­csón eladó. Tele­fon : Szolnok 31-928. (3763) _______ F ORD Taunus^ fel­újított 1500 cm:,-es motorral, érvényes műszakival eladó, Trabant cserét is beszámítok. Tele­fon: Szolnok 31-928. (3764) _______________ B ONTOTT Lada 1200-as motor, se­bességváltó, hátsó- híd kitűnő állapot­ban eladó. Jászfény- szaru, Eötvös u. 4., orvosi rendelő mö­gött, Tóth István. (4103)__________________ TA rendszámú Wart­burg DL vonóhorog­gal és új TLX Dá­cia eladó. Szolnok, Csokonai út 88. (3700)__________________ KY-os Trabant Li­mousin jó állapot­ban eladó. Karcag, Kossuth tér 9. II 14. (3870) ADÁSVÉTEL RM—Il-es kétkoron- gos rotációs fűka­sza eladó. Érdek­lődni lehet: Jászjá- kóhalma, Jókai u. 13. (3633)___________ N APLEMENTE Kid-től és kitűnő III. tenyésztésre ja­vasolt szukától, do- bermankölykök el­adók. Fegyvernek, Háy M. út 25., Ivá- nyi. (3843) NÉGY fehér, 4 hó­napos süldő eladó. Szolnok, Alvégi út 13. (3831) _________ K ÉT 6 kW-os hőtá­rolós kályha eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Szolnok, Váci Mihály út 38. (3833) GYÁRI csomagolású 6 kW-os hőtárolós villanykályha eladó. Érdeklődni: Mada­rasi, Szolnok, Jászi F. út 14. VII/28. (4042) _________________ S AMSUNG SVX—301 videomagnó felve­vő-lejátszó eladó. Érdeklődni: Szajol, Ibolya üt 17. szám, szombat, vasárnap délután 14 órától. (3489)_________________ 20 0 fm padlófűtéscső eladó. Karcag. Ta­vasz út 15. (3785) VÁSÁROLNÉK leg­alább 1,5 m hosszú tölgy rönkfát. Ugyanitt eladó új Derű előszobaszek­rény. Kisújszállás, Kossuth út 31. Te- lefon: 374. (34(13) SÖTÉTBARNA bra- mac cserép, 1200 db, eladó. Kisúj­szállás, Táncsics út 33. (3440) ______________ N ÉGYÉVES, sod­rott, sötétsárga kan­caló és billenős gu­mis kocsi eladó. Ti- szapüspöki, Kos- suth út 50. (31H0) PRESIDENT Grant CB rádió eladó. Te­lefon : Szolnok 43­910. (4239)____________ J APÁN Orion video- rekorder, táv.irányí- tós, sürgősen , el­adó. Érdeklődni: minden nap 17 órá­tól, Bozsó Mihály. Szolnok. Rigó J. u. 5. 8/71. (4185)________ N AGY teljesítmé­nyű terménydaráló villanymotorral, körfűrésszel és má­zsával olcsón eladó. Trubacs Balázs, 3200 Gyöngyös, Kassai út 32. (3708)_____________ V ÁLASZTÁSI ma­lacot veszek. Érdek­lődni lehet: Szol­nok, Csokonai út 88. alatt. (3701)__________ B ERKSIRI kan és kocasüldők eladók. Mezőtúr, IV. út 32. (3630) VERMONA orgona Formation egy dob­géppel és Regen 50 wattos erősítővel el­adó. Papp Pál, Ho­mok, Döbrei J. u. 115. szám. (3611) Takaróponyva eladó IFA ponyvának is átalakítható. Érdek­lődni : Rácz Dezső,' Öcsöd, Bajcsy-Zs. u. 39/a., minden nap. (3605)___________ Ü J Stihl 009-es mo­toros fűrész eladó. „25 000” jeligére a kiadóba. (3733) SINGER kéttüágyas kötőgép motoros + memomatic magyar nyelvű fordítással eladó. Tiszafüred, Molnár, telefon: 11- 261. (4064)____________ Szőlőoltványok nagy választékban termelői áron, ár­jegyzéket díjmente­sen küldök. Valis- kó szőlész. Gyön­gyös. (23205) FIGYELEM! Magas áron vásárolok réz-, alumínium- és egyéb .színesfémhulladékot. Naey Sándor. Ti­szaföldvár, Óvirág- hegy I. út 5. (715) OXIGÉN, dissous hegesztő kispalack felszereléssel együtt eladó. Ugyanott Kombi—Seb—450 Anód. Karcag, Ma- darasi út 6. (3827) ELADÓK jó álla­potban levő gázké­szülékek. 1 db ké- ménybekötésű Hé­víz vízmelegítő 1 db falimelegítő és i db gázpalackkal üze­meltethető gáztűz­hely. Kunmadaras, Hosszú út 12., Ju­hász Bálint. (3784) EGYÉB Találmányok, újítá­sok jogvédelmében jártas felsőfokú ipiarjogvédelmi szak­értő munkahelyet változtat. Ajánlato­kat: „Piaci előny” jeligére a kiadóba kérek. (3230) ÉPÍTÉSZ üzemmér­nök 15 éves kivite­lezői gyakorlattal munkahelyet változ­tat. Ajánlatokat „Építés” jeligére a kiadóba kérek. (3231) ALVÁZ-üregvédelem a legkorszerűbb anyaggal és techno­lógiával, 5 év garan­ciával. Kívánságra kerékjárati védőle­mezt is felteszünk, Szamarára is. Atkári fényező, Cegléd, Vi­téz út. Telefon: 10- 927. ( 651) KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ r—7 HUNGv/ELUX tetőtéri L Iablakokkal állunk vásárlóink rendelkezésére! MEGVÁSÁROLHATÓK: TÜZÉP TELEPEINKEN Szolnokon, Tiszafüreden, Jászberényben, Mezőtúron, Karcagon, Kunszentmártonban. MÉRETVÁLASZTÉKUNK: 55X98,78X140,78X160,114X118,114X140 cm. f Valamennyi méretre előjegyzést is felveszünk! ÉRETTSÉGIZETT, középfokú angol nyelvvizsgával és valuta-pénztárosi vizsgával rendelkező fiatal lány azonnal állást vállalna. „Ró­zsa” jeligére a ki­adóba. (3400) 71EDŰNY Zá 1200-1750.-/mJ SCeluxa 680-900r-/nr TeUSzolnok 40-579 Menyasszonyiruha- kölcsönzés nagy vá­lasztékban, kellé­kekkel együtt, ked­vezményes áron. Karcsúaknak, mo- letteknek egyaránt. Fejdíszek, fátylak, kesztyű, női cipő, pelerin. Férfiaknak nyakkendő, dísz­zsebkendő, bokré­ták. Koszorúslá­nyoknak ruhák (ki­csiknek, nagyok­nak). Menyecskeru­hák, kötények. Nyit­va minden nap 8 órától 18 óráig. Cím: Karcag, Kórház út, Nagy Tibomé. (4182) KARCAGON vagy környékén lakó nyugdíjas nehézgép­kezelőt keresek, nyári idényre. „EO—2621” jeligére a Karcagi Hirdetőbe. (3872) MEGBÍZHATÓ, egésznapos telefon* ügyeletet keresek Szolnokon. Rokkan­tak előnyben. La-, katos József, Buda­pest. 1223 Tűzüliom U. 43. (3347) _________ B ÉRELNÉK üres garzonlakást Szol­nokon. „Bárhol le­het” jeligére a ki­adóba. (3702) LAKÁSCSERE SZOLNOKON, kis két szoba, konyhás,' félkomfortos, kertes lakásom garázzsal nagyobb kertes ház­ra cserélem. „Tip­top” jeligére a ki­adóba. (3271)________ S ZOLNOKI egyszo­bás, komfortos, II. emeleti tanácsi la­kásomat elcserél­ném bajai lakásra. Minden megoldás érdekel. Érdeklőd­ni: telefon: 44-063, Szolnok, Tóth F. u. 3. III/12., Székely, 17 óra után. (3577) ELCSERÉLNÉM szolnoki, Ságvári krt.-i lakásunkat és városközponti 4 szo­bás, gázos, leválasz­tott házrészünket^ 3 szobás lakásokra. A házrészt esetleg ki­sebb lakásra is. Ér­deklődni : Rákóczi út 44., Varga. (3748) KIEMELT övezeti különbejáratú, tele­fonos, gázfűtéses, termálvizes, kétszo­bás házrészemet kis kerttel, műhelynek, üzletnek is alkal­mas garázzsal, pin­cével eladnám vagy ráfizetéssel elcse­rélném garázsos, 55—60 m2-es lakásra. „Május” jeligére a kiadóba, (3372) ELCSERÉLNÉM Szolnok, Jósika u. 15. II/6. szám alatti kétszobás tanácsi, megvásárolható la­kásomat tanácsi garzonra vagy egy­szobásra ráfizetés­sel. Érdeklődni a fenti címen. (3550) házasság BARNA, elvált, 175 magas férfi vagyok, szememmel leszáza­lékolva, de nem szemüveges, születé­semtől kezdve gyen­ge a szemem. Saját lakásom van, 4000 Ft nyugdíjam, ösz- szes vagyonom azé, aki feleségem lesz. összes vagyon ér­téke 600 ezer forint. Korom 48 év. Cím: Juhász Ferenc, Jász­kisér, Jókai út 33. (3766)_______• , ­4 1/170/60, saját lakás­sal, kocsival rendel­kező nem italozó, nem nagyon szép, egyszerű elvált fia- talember, 10 éves kisfiával megismer­kedne egvszerű, há­zias lánnyal vagy elvált asszonnyal, ki szerény otthonunk­ba jönne, gyermek nem akadály. Aki daliás hercegre, va­gyonra és kalandra vágyik, az ne' írjon. „Őszirózsa” jeligére a kiadóba. > ----------V D olgozókat alkalmazunk y ---------y A Verseghy Nyomda felvételre keres mechanikai műszerészt vagy lakatost. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Csillag út 28., munkaügy. AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ SZOLNOKI FIÓKJA számítóké­pes főkönyvi könyvelésben Jár­tas szakképzett könyvelőt ke­res. Jelentkezés a fiókvezető­nél, Szolnok, Csanádi krt. 3/a. Telefon: 32-091. (3803) A TISZA BÚTORIPARI VÁLLA­LAT 4. SZ. GYÁREGYSÉGE Építőipari és Kereskedelmi Kisszövetkezet marketing- osztálya bel- és külföldi piacra termelési kapacitá­sok lekötését, termékek forgalmazásának megszervezését szellemi termékek, szabadalmak közvetítését vállalja. Telefon: (52) 17-740. Telex: 72-857. IMPORT — tisztított — RUHÁZATI ARUK vásárát tartja a BOLT BT. SZOLNOKON, A SZÉCHENYI LAKÓTELEPEN, A ZÖLD ISKOLÁBAN MÁRCIUS 18-ÁN ÉS 19-EN. NYITVA: 8.00—16.00 óráig. A JÖVÖ DIVATJA — TEGNAPI ARAKON! (3720) azonnali belépéssel felvesz kö­zépiskolai végzettséggel rendel­kező, gyakorlott bérelszámolót. Jelentkezés a személyzeti veze­tőnél. A KARCAGI NÉPI IPARMŰVÉ­SZETI SZÖVETKEZET közös műhelyébe varró dolgozókat vesz fel betanulási idő bizto­sításával, valamint varrógép­műszerészt, aki legalább két­éves szakmai gyakorlattal ren­delkezik. Érdeklődni: Karcag, József A. u. 6. Telefon: 390. (2329) A RIGÖ JÓZSEF ÜTI ALTA­LANOS ISKOLA, SZOLNOK felvételt hirdet 4 órás ügyin­tézői állásra. Feltétel: közgaz­dasági érettségi. (3794)

Next

/
Oldalképek
Tartalom