Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-11 / 60. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP M 1989. MÁRCIUS 11. 13 KifszönetnyilYánítás Ezúton mondok hálás szív­vel köszönetét a gyászoló család nevében is mind­azoknak a barátoknak, szomszédoknak, ismerő­söknek, a tiszaugi szociális otthon, a nagyrévi Tiszaiig Tsz vezetőinek és dolgozói­nak, az áfész vezetőinek és a helyi egység dolgozóinak, valamint a takarékszövet­kezet helyi kirendeltsége dolgozóinak, akik VASS ISTVANNÉ szül. Rédai Irma felejthe­tetlen feleségem temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje, Tiszaug. INGATLAN ELADÓ 59 m-’-es kétszobás, erkélyes, I. emeleti lakás. Ér­deklődni: Szolnok, Csokonai út 39. 1/4. hétköznap ** 18—19 óráig, szombat, va­sárnap egész nap. (3974)__________________ ELADÓ Nagyiván, Rákóczi F. u. 10/a. alatti háromszobás családi ház jószág­tartásra alkalmas melléképülettel, 400 négyszögöl kerttel. (3424) ________________ J ÁSZBERÉNYBEN, Gács László utcá­ban II. emeleti, 48 m2-es lakás eladó. Érdeklődni a 11-802- es telefonon, esti órákban. (3453)______ 5 3 m2-es lakás te­hermentesen eladó. Érdeklődni: 17 óra után és hétvégén Szolnok, , Csokonai út 25. III/10. (2631) ÖTSZOBÄS, új csa­ládi ház eladó Szol­nokon a Holt-Tisza partján. Gázos, pad- lófűtéses, igényes kivitelű. Két család részére is alkalmas. Budapesti csere is érdekel. Érdeklőd­ni: Szolnok, II. szá­mú ÜMK 4-es szo- ba. (1228)_____________ SZOLNOK város- központjában 1,5 szobás, telefonos öröklakás reális áron eladó. Érdek­lődni hétköznap 18 óra után, szomba­ton egész nap a 34-913-as telefonon. (3557)_________________ K ÉTSZOBÁS családi ház eladó. Jásztelek, Bocskai út 17. (3338) JÁSZBERÉNYBEN két család össze- költözésére alkal­mas vagy ilyenné alakítható gázos, te­lefonos, garázsos, . kertes családi házat vásárolnánk. Aján­latot: Jászberény, 11-764-es telefonon kérünk 15—17 óráig. (3342)_________________ K ÖZPONTBAN, hármas társasház­ban, szilárd burko­latú úton, 3 szobás -f garázsos, föld­szinti, 82 négyzet- méteres központi gáz- és vegyestüze­lésű lakás beköltöz­hetően eladó. Cím: Bertáné Abony, Kö­rösi út 33. 2740. (3243) _________________ T ISZAFÜREDEN kétszobás, földszinti szövetkezeti lakás az Ifjúság úton el­adó. Érdeklődni: Váci út 3. fsz. 2. (3395) _________________ J ÁSZBERÉNYBEN, Rákóczi út 108. alatt ház sürgősen olcsón eladó. (2567)_________ ÉPÍTÖKÖZÖSSÉGI társakat keresünk Szolnok, József A. úti társasházhoz. Lakásméret egyéni kívánságra. „Gar­zon is” jeligére a kiadóba. (2269) ÉPÍTÖKÖZÖSSÉGI társakat keresünk belvárosi társasház­hoz. „Kazinczy út” jeligére a kiadóba. (2313) _______________ E GERHEZ közel — Egerbaktán — eladó 800 m‘2 közművesí­tett telek régi ház­zal. Érdeklődni: Pichler Ede, Eger- bakta, Felszabadu­lás út 14. vagy hét­főtől péntekig a 36/l3-469-es telefo­non. (3953)___________ 8 0 gyümölcsfából ál­ló gyönyörű kert el­adó. 'Tiszaföldváron, Kurázsi szőlőben, csak igényesnek. Érdeklődni: Szol­nok, 37-578, Palla I. krt. 21. fsz. 1. — 100 000 forintért. (3904) _________________ E LADÓ 200 négy­szögöl zártkert, Szolnok, Strand u. 66. alatt kis kőépü- letteJ. közművesít- ve. Garzonlakásra, kisebb telekre is cserélnénk. Érdek­lődni : naponta 17 órától, hétvégén egész nap, 37-111/ 1517 melléken, nap­közben 39-933 '163-as melléken. _(3695)__ 450 négyszögöl szőlő gazdasági épülettel, teljes felszereléssel eladó Tiszaföldvá­ron. Érdeklődni: 17 óra után, Utassy, Szolnok, Rigó J. u. 1. 1/5. (3694)_________v O LCSÓN eladó 1014 mi beépíthető zárt­kert Mesterszállás­nál holt- és élő Kö­ms között. Villany- hálózat kiépítve. Ér­deklődni: Szanda­szőlős. Gorkij u. 38. 11/14., 17 óra után. (3691)_________________ T ANYA eladó. Víz, villany van. Porte­lek 81. Pálinkafőző melletti dűlő. (3689) EGER mellett, Al- már üdülőövezet­ben eladó 800 m‘2-es üdülőtelek. Rajta 70 m2-es lakóépület -f 40 m2 melléképüle­tek. Műút, villany­áram, jó közlekedé­si lehetőség van. Ér­deklődni : Pichler Ede, Egerbakta, Fel- szabadulás út 14., vagy munkanapo- kor a 36/13-469-es telefonon. (3923)__ J aszárokszállás központjában eladó egy jó állapotban levő 3 szobás, für­dőszobás családi ház. Érdeklődni le­het: Barócsi György 5123 Jászárokszállás. Széchenyi u. 58. (1674)_______________ B UDAPESTEN 28 m2-es garzon örök­lakás eladó. Érdek­lődni : 7—15 óráig 517-277 245 16 óra után 287-320. 287-358- as' telefonszámon. (2426)__________________ S ZOLNOK belváro­si, 4 lakásos társas­házhoz társakat ke­resek. „Keskeny János út” jeligére a kiadóba. (2446)' ______ J ÁSZBERÉNYÉ föld­szinti, 58 m2-es, össz­komfortos, gázos la­kás garázzsal Mar­tos Flóra út 1. 18 000 Ft/m2 eladó. Érdeklődni a hely­színen 17 óra után, hétvégén egész nap. (2952) GÉPJÁRMŰ JÓ állapotban levő GTL 55-ös Zasztava, GH frsz. friss mű­szakival eladó. Ér­deklődni hétköznap 17 óra után, hétvé­gén egész nap, Ti­A Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat fenntartási építésvezető- ségére keres építési művezetőt. Az alkalmazás feltétele: szakirányú főisko­lai vagy középfokú végzettség és 5 éves kivi­telezői gyakorlat Jeletkezni lehet: Berkó József építésvezető­nél / Szolnok, Thököly út 82. sz. / Kül A Hűtőgépgyár szakképzett gyors- és gépírót alkalmaz jászberényi munkahelyen. Érettségizett és általános iskolát végzett jelentkezőket egyaránt fogadunk. Felveszünk továbbá vegyipari szakközépiskolát végzett dolgozót műanyagok anyagvizsgálatához. FIZETÉS MEGEGYEZÉS SZERINT A személyes vagy írásbeli jelentkezéseket a személyzeti osztályon várjuk. Levélcím: Hűtőgépgyár, személyzeti osztály 5101 Jászberény, Pf. 64. Telefonszám: 12-611/103 illetve 11-244/129 A jászberényi Aprítógépgyár jmcw Ktmtri uwősctütL rávesz nm-es szakmai Képesmsa mtztutiő PROáRAMVeZtRUT WC tS CMC :SZíKSZÁM6ÍPCK, tmi> ucmoNim vamísü mtn­KZÍSCK KARBAN TA VARJAS fizetés MeGe&vtzes szer/wt. 5100. APRÍTÓ ÜÉPb'fÁR MS26£ftéN>f( SPORTPÁLYA U-1. szafüred, Kornyik- szölö út 19, (3619) GARÁZSBAN tar­tott világos homok­színű 2107-es Lada kevés kilométerrel eladó. Tiszaföldvár, Remény út4.(3069) ZE frsz. 1300-as La­da sürgősen eladó. Érdeklődni: Jászbe­rény, Seregély u. 7, (3259) _____________ K IVÁLÓ állapotban lévő 2 éves, garázs­ban tartott Lada 2107 típusú személy- gépkocsi eladó. Ér­deklődni lehet: nap­közben a 32-813-as, 18 óra után a 34- 528-as telefonon. (1249)______' S KODA 105 S sze­mélygépkocsi, 3 és fél éves, eladó. Ér­deklődni : csak va­sárnap 37-518-as te­lefonon vagy Szol­nok, Kun B. krt. 7. IX /10. (3901)_____ E LADÓ UD frsz. Skoda 110 személy- gépkocsi. Túrkeve, Nagy Sándor út 10. (3857)___________ „ E LADÓ PS frsz. La­da, Mezőtúr, Beloi­annisz út 61. 5. ép. fsz._5._(3858)_________ K S-es fehér Zaszta­va megkímélt álla­potban eladó. Dr. Boross, Tiszakürt, Rózsa F. u. 10/b. (3019) GU frsz. Trabant Combi kitűnő álla­potban, 1990. augusz­tusi műszakival sürgősen eladó. Ti- szatenyő, Alkot­mány út 26/b. (1169) EGYÉB ADÁSVÉTEL kaptár HARMINC méh eladó. Török- szentmiklós. Szent István út 16. (2512) FÓLIA VÁZ, 3/4-es vascsőből, 18x9 ni­es eladó. Jászbe­rény, Csana u. 5. (2459)__________________ OLASZ originál 3 tégelyes jégkása-gép eladó. Püspökla­dány, Bocskai út 66. (865)___________ N APLEMENTE Kid-től és kitűnő III. tenyésztésre ja­vasolt szukától, do- bermankölykök el­adók. Fegyvernek, Háy M. út 25., Ivá­nyi.__(3843)_______* A LMA eladó. Érdek­lődni : Hanó Mihály- né. Tiszaföldvár, Baross krt. 115. (3694)__________. • G aranciális, olasz gyártmányú Siesta gázkályha és Sim­son S—51—N segéd- motorkerékpár el­adó. Jászberény, Hársfa u. __17. (369Ó) E LADÓ 2 db 90x150- es új Sofa ablak, zsalugáterrel vagy anélkül. Érdeklőd­ni: Besenyszög, Bem krt. 38. (2490) Reluxa, minito­kos redőnyök gyártása, felsze­relése, extra ki­vitelben is. Be­tétcsere fáról műanyagra. Ren­deljen a gyár­tónál : Gábor Zsigmondné, Me­zőtúr, Beloian­nisz út 99. Ren­delhető még Tö- rökszentmiklós 175 és Szolnok » 34-405-ös telefo­non. (410) Építkezésünkről február 26-án ellop­A Kuncsorbai Búzakalász Termelőszövetkezet megvételre ajánlja az alábbi gépjárműveket: 1 db üzemképes IFA W 50 billenőplatós tehergépkocsi, 1 db üzemképes Barkas 1000-es kistehergépkocsi, 1 db felújítható Moszkvics furgon kistehergépkocsi, 1 db karambolos IFA W 50 billenőplatós tehergépkocsi. A gépek megtekinthetők Kuncsorbán a termelőszövetkezet gépműhelyénél. Érdeklődni lehet: Kuncsorba 2 telefonon. Felelős: Oltyán Gábor műszaki főmérnök. A Törökszentmiklósi Béke Termelőszövetkezet árverezés útján értékesít MTZ-50 típusú erőgépeket, valamint HK-5/1 típusú pótkocsikat. Az árverezés 1989. március 17-én 9 óra a termelőszövetkezet termelési köz­pontjában, /Sallai út 73. sz./ lesz meg­tartva. tak 3 db boltíves ajtólapot, aki bár­mit tud az ügyről, kérjük jelentkezzen. Szandaszőlős, Krúdy Gy. út 75. (3685) SZOLNOK, Kassai úton "két szoba, gázfűtéses, telefo­nos lakás hosszabb időre kiadó. Érdek­lődni: 24-44-051-es telefonon. (3861) Szolnokon a Gó­lyánál levő üzle­tembe fodrász és kozmetikus jelentkezését vá­rom. Ajánlatot „ÖNÁLLÓ” jel­igére a kiadóba kérek. Megnyitottam általános orvosi magánrendelésem: Kedden, csütör­tökön 18—19.30­ig Dr. Nagy Pé­ter Gyula Szol­nok. Rigó J. u. 9. fsz. HAZASSAG 27 éves, vidám, ko­moly életfelfogású pedagógusnő meg­ismerkedne tempe­ramentumos. füg­getlen férfivel. Fényképes leveleket „Flamingó” jeligére a kiadóba várok. (2559) _________________ 5 0 éves, özvegyasz- szony jól szituált férfi bemutatkozó levelét várja. „Bar­na szemű” jeligére a kiadóba. (2308) Dolgozókat alkalmazunk AZ ÉLGÉP VALLALKOZASI DIVÍZIÓ felvesz külső szerelési területre változó munkahellyel lakatos, csőszerelő, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat. (IBUSZ-lakás biztosított.) Hazai szerelési gyakorlat után megfe­lelés esetén külföldi munkavég­zés lehetséges. Jelentkezés és felvilágosítás: Kunszentmártoni Malomüzem, Malom u. 1., Tóth Miklós vezetőszerelőnél, illetve levélben: 1095 Budapest, IX., Soroksári u. 48. Telefon: 136-440 129-es mellék. (301) A MEZÖHÉKI TÁNCSICS TSZ felvesz nehézgépkezelői munka­körbe John-Deer, DT—75, K—700 traktoraira szakképzett és gya­korlattal rendelkező erőgépve­zetőket. Bérezés teljesítmény szerint. Jelentkezni lehet Mes­terszálláson a tsz központjában Vad István üzemeltető mérnök­nél. Elsősorban Rákócziújfalu- ban, Tiszaföldváron, Öcsödön és Mezőtúron lakók jelentkezését várjuk. (296) A PROFIL KISSZÖVETKEZET azonnali belépéssel kőművese­ket vagy komplett kőműves­brigádokat vesz fel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok, Bálvány u. 5. szám, az építésvezetőségen. (2544) A PROFIL KISSZÖVETKEZET angol- és németszakos nyelvta­nárt alkalmaz dolgozói nyelvok­tatásra. Fő- és mellékállás egy­aránt szóba jöhet. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ady E. u. 30. (faház), a szövetkezet elnöké­nél. (2544) az Állami biztosító SZOLNOKI FIÓKJA számítóké­pes főkönyvi könyvelésben jár­tas szakképzett könyvelőt ke­res. Jelentkezés a fiókvezető­nél, Szolnok. Csanádi krt. 3/a. Telefon: 32-091. (3803) A PROFIL MÉRNÖKI IRODA KISSZÖVETKEZET gyakorlat­tal rendelkező, pénzügyekben is jártas könyvelőt keres. Je­lentkezni lehet: Szolnok, Ady E. u. 30. (faház). (3248) A PROFIL MÉRNÖKI IRODA KISSZÖVETKEZET azonnali belépéssel felvesz: ács-állvá­nyozókat, hidegburkolókat. Bé­rezés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet: Szolnok, Bál­vány u. 5. (Nagy László.) (3668) most i_ most ! m i most i ^OOUTFRÍS FA Zö.000 FT-ÉRT A fim Ámfom S101N0K, PIROSKAI ÚT &. most .» most most 0 AZ ÁFÉSZ ZÖLDÉRT LEÁNY- VALLALATA gyakorlattal ren­delkező könyvelőt és mérleg­képes könyvelőt alkalmaz. Je­lentkezni lehet a munkaügyön (Téglagyári u. 13.) (3666) A JÁSZ-NAGYKUN VENDÉG­LÁTÓ VÁLLALAT GYERMEK­ES MUNKAHELYI ÉTKEZTE­TÉSI LEANYVALLALAT felvé­telre keres 8 órás konyhalányt és 4 órás eladót (nyugdíjast is). Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Szolnok, Kossuth téri Irodaház, II. eme­let (telefon: 35-005). (2989) Gépírni tudó képesített köny­velőt keresünk, nyugdíjas is lehet. Jelentkezés: Szolnok, Rákóczi u* 3. szám alatt. (3043) | Hirdetmények Zagyvarékas KK Tanácsa megalkotta a tanácsi szer­vek ügyfélfogadásáról szóló 1989. évi 1. számú tanács- rendeletét. A tanácsrendelet megtekinthető a vb-titkár- nál, Szászberekén a kiren­deltség vezetőjénél és a községi könyvtárban. (3794) A Romantika Nyelvstúdió távoktató angol nyelvtanfo­lyamot indít a városi tv-há- lózaton. A tanfolyam dél­utánonként hetente 2x2 órás lesz, 1989. szeptember 4.— 1990 májusig, összesen 128 órában. Akik április 10-ig jelentkeznek, részt vehetnek eredeti tananyaggal ellátott kurzusainkon. Beiratkozás a tandíj befizetésével, össze­sen 4875 forint- tananyaggal együtt! 1116 Budapest, Latinka S. u. 76—80. 3. em. 38. Telefon: 626-848. Tananyagot augusztusban küldjük! Veled vagyunk, ha velünk vagy! (3829) Az Első Magyar Szövetkeze­ti Sörgyár Rt., Martfű érte­síti a lakosságot — a 4/1980. (XI.) ÄH. sz. rendelkezés értelmében —, hogy az „Oázis” palackokat kivonja a forgalomból. Visszaváltási kötelezettsége 1989. június 30. (3570) Intézményünk felajánlja szabad kapacitását mindenféle asztalosmunkára, üvegező, víz- és gázszerelő, lakatos, valamint vil­lanyszerelő munkára. Vállalajuk továb­bá jogi személyek /vállalatok, szövetke­zetek, intézmények, stb./ és nem jogi személyek /kisiparosok, gmk-k, stb./ré­szére ESEMÉNYRÖGZÍTŐ dokumentum videófelvételek készítését. Várjuk megrendeléseiket. Telefon: Sá/44-705,41-201

Next

/
Oldalképek
Tartalom