Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-10 / 59. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁRCIUS 10. 3 Az ülésszak második napján Szavaznak a Szolnok megyei képviselők (Folytatás a 2. oldalról) bűnözés alakulására, pszichológiai következményei azonban felmérhetetlenek — felmérhetetlenül károsak. Az alapproblémát kell mérlegelni : olyan bűncselekményt elkövetőket, akiket ki akarunk vonni a társadalomból, azokat valóban ki kell vonni a társadalomból, s ez megoldható egy tényleg életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel. Ebben az irányban kellene gondolkodni, mert megvalósítja a büntetés célját, ugyanakkor nem sértjük az élethez való alapvető jogot, amely jóval nagyobb értékű, mint bármelyik más alapvető jog. Kulcsár Kálmán elmondta, hogy a „szabályozási e.vek ’ című tervezetet elküldték sok társadalmi, egyházi, oktatási szervezetnek, intézménynek. A dokumentumot most nyilvánosságra hozzák" majd, s ezután minden állampolgár eljuttathatja véleményét — akár országgyűlési képviselőjén keresztül — a jogalkotókhoz. Ezért egy ideig várnak a megszövegezéssel. A kész tervezet a parlament alkotmányozó bizottsága elé kerülne, és a jóváhagyás után kezdődne meg a társadalmi vita. Az országgyűlési vita és döntés után kerülne sor a népszavazásra. Ezzel a miniszter egyúttal azt is jelezte, hogy nem tartaná szerencsésnek maguknak az alapelvekn-k a népszavazásra bocsátását. Kérte a tömegkommunikáció segítségét abban, hogy a tervezetet a közvélemény megismerhesse, a sajtó útján is hozzájuthasson azokhoz az ismeretekhez, amelyek segítik az értelmezést. A miniszter elmondta, hogy a népszavazást két formában képzeli el. Egyrészt az alaptörvény egészére kellene majd voksolni, másrészt arra az öt-hat fontos részkérdésre (államforma, címer, egyéb szimbólumok), amelyek ügyében a döntés nem kell. hogy megszabja az egész alaptörvény elfogadását vagy elutasítását. Kulcsár Kálmán végezetül hangsúlyozta: az alkotmányozási folyamatban az egész társadalomnak részt kell vennie. Megvizsgálhatónak. s a pártokkal folytatott párbeszéd hatáskörébe tartozó politikai kérdésnek tartotta azt a javaslatot, hogy az Országgyűlés az alkotmány megvitatásakor hívja meg — valamilyen kulcs alapján — a különböző politikai erők képviselőit, akik szavazati joggal vennének részt a vitában, így egyúttal a döntés szélesebb bázison nyugodna. A miniszter ugyanakkor megemlítette: az Országgyűlés által létrehozott aíkotmányozó bizottságot is bővítheti a Tisztelt Ház, megbízhat akár teljes jogú részvétellel újabb tagokat, akik különböző politikai erőket képviselnek. Ez valószínűleg ügyrendmódosítást igényel, hiszen első alkalommal fordulna elő, hogy parlamenti bizottságnak nem képviselő tagja lenne — mondta befejezésül, ígéretet téve, hogy a vitában elhangzottakat gondosan elemezni fogják, s felhasználják a jogalkotó munkában. A vita lezárását és Kulcsár Kálmán válaszát követően a soros elnök ismertette a határozati javaslatot: „az Országgyűlés Magyarország alkotmányának szabályozási elveit az előterjesztésnek megfelelően hagyja jóvá. Hatalmazza fel a Minisztertanácsot, hogy a szabályozási elvek, valamint az Országgyűlés vitájában elhangzott javaslatok alapján — különös figyelemmel az állampolgárok — a különböző társadalmi szervezetek és csoportok véleményére, készítse el az alkotmány szövegtervezetét. A szövegtervezetet az Országgyűlés alkotmányelőkészítő bizottságának egyetértését követően bocsássa társadalmi vitára”. Az Országgyűlés a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta. Ezzel befejeződött a csütörtöki ülés; a testület pénteken folytatja munkáját. Parlamenti beszélgetések . Városalapító lokálpatrióták Az országos ügyek árnyékában azért lokális problémák hullámverései is gyűrűznek a Parlament folyosóin. Az ország több települése áll előléptetés előtt: készül a várossá nyilvánítás történelminek számító Ünnepére. Sokan szorongatják a képviselőtársak közül evégből Török Sándornak, a jászapátiak tanácselnökének kezét, gratulálva az elnyert urbanizációs sarzsihoz. Ö örömmel fogadja a jókívánságokat, és jólesően újságolja, hogy az avatás díszvendége és ünnepi szónoka Horváth István belügyminiszter lett. Természetesen őt szerettem volna megszólaltatni arról, hogy milyen érzésekkel indul a Jászság vadonatúj városába, ám a tegnapi ülésen hiába kerestem, így hát Török Sándortól érdeklődtem: Miért éppen a belügyminiszterre esett a választás-? — A Belügyminisztérium párttitkára, Csillik András jászapátiba való. és osztálytársam volt áz iskolában. Így hát a minisztérium már adva volt. Horváth István többször megfordult Jászapátiban, és felkérésünkre örömmel mondott igent.- — Az ünnepségre hol kerül sor? — Az új, Makovecz Imre által 'tervezett művelődési házban lesz az ünnepség, melyre negyven vendéget hívtunk meg. Március 13- án, 15 órakor kerül sor a várva várt ceremóniára. — Tizenharmadika ... Szerencsétlen nap, nem? — Valóban úgy tartja a fáma, hogy balszerencsés, de a miniszter elvtárs ekkor ér rá. Kunhegyes várossá avatásán Szűrös Mátyás lesz az ünnepi szónok. Miután személye a parlamenti érdeklődés homlokterében áll — mint köztudott, a Ház elnöki tisztére jelölték —, így kapós riportalany. Az egyik szünetben azért időt szakított arra, hogy válaszoljon, honnan a kapcsolata Kunhegyessel és mit gondol, milyen minőségben köszöntik majd a városavatás ünnepségén. — A Kunság széléről, Püspökladányból származom. Anyám nagy szemű, dús hajú. tőzsgyökeres kun asz- szony volt, úgy is hívták, hogy Kun Julianna. De nem felejtem el a kunhegyesiek- nek azt sem, milyen kedvesek voltak, amikor a Püspökladányban élő Győrfi Lajosnak a szobrát avattam. Nagyszerű emberek élnek ott, igazi lokálpatrióták, akik szeretik lakóhelyüket, igazi magyarok, akik szeretik hazájukat. Ügy gondolom. a helység gazdasági fejlettsége, civilizációs haladása alkalmassá. teszi a városi rangra. — Még a helybeliek között sem volt egyetértés abban, hogy az ünnepség színhelye a nagytemplom legyen. ön erről miként vélekedik? — Én a hely kiválasztását nagyon jó megoldásnak tartom. Ottjártamkor megnéztem. igazán impozáns építmény a műemlék templom, csodálatosan szép értékeket hordoz, igazán méltó kerete lesz ennek a sorsfordító eseménynek. Jelképezi a történelmi folytonosságot, a múltat összekapcsolja a jelennel, és azt is erősíti, hogy nekünk most nemzeti összefogásra van szükségünk. — önt ott milyen minőségben köszöntik majd? — A szavazás előtt vagyunk, így erről még korai nyilatkoznom, de azt hiszem az előjelek sugallata szerint jó esélye van annak, hogy megválasszanak az Ország- gyűlés elnökének — de mondom, erről majd később beszélhetünk. — A meghívás kinek szólt: az etnikai rokonnak avagy a közéleti embernek? — Azt hiszem mindkettőnek: úgy is mint „kunivadék”. úgy is mint pártvezető vagyok címzettje a meghívónak. LÉTszámleépítés Első munkahelyének megválasztásával nem volt szerencséje K.-nak. A főiskola befejezése után alig néhány hónapot töltött el egy szerkesztőségben dolgozva, saját fizetéséből élve (már amikor az első keresetek az albérlet árának levonása után erre fedezetet nyújtottak). Ügy érezte, soha nem megy majd az írás annyira görcsök nélkül, könnyedén, hogy ezt a foglalkozást válassza hivatásul. Gondolta: időben, még az elején kell váltani, később csak nehezebb lehet belátni: tévedett, amikor az újságokat olvasva — ki tudja miért? — vonzónak tűnő pályára adta a fejét. Nem hallgatott hát a cikkeiben felfedezett biztató jelekkel, sethető „íráskészséggel” nem mindig csak udvariasságból érvelő munkatársaira — éppen lejárt szerződését nem hosszabbította meg. Két és fél hónapos utánajárással talált is munkahelyet a még mindig friss diplomásnak számító lány. Nem egészen végzettségéhez illőt, ám a főiskolán tanultaktól valójában nem állt távol a megyében megvalósuló beruházások adatainak statisztikai feldolgozása. Később persze — erre már az első tárgyaláson felhívták az „újonc” figyelmét a cég vezetői — az üzemmérnöki oklevél mellé egy alaposabb közgazdasági ismereteket igazoló diplomát is szereznie kell. Hosszú távon számítottak tehát az új helyen az új munkatársra. Hogy a számításokból valóság legyen, ahhoz persze az kellett, hogy az egyéves próbaidő mindkét fél kölcsönös megelégedésére teljék el. De, hát úgv tűnt, ezzel sem lehet baj. K. neki tetsző feladatot kapott, s ezt főnökei megelégedésére oldotta meg: elismerésként néhány ezer forint jutalmat is kapott. Az elismerés adta kicsiny magabiztonság azonban pár hét múlva szertefoszlott. Főnökei azt közölték vele, hogy szerződésének lejárta után. mintegy félév múlva, már nem számítanak rá. (Így adták elő utólag a történteket a hivatal vezetői, K. viszont abban biztos, hogy azt közölték vele: már egykét hónapon belül más munkát kell keresnie. Nem a munkájával volt baj, a költségvetésből gazdálkodó intézménynek budapesti központja „létszámleépítést” írt elő. A viszonylag könnyebben nélkülözhető emberek nevei közé az övé is felkerült. A hivatal vezetője igyekezett méltányos lenni (az érintett szerint: „perszecsak azután, hogy az álláskeresés idejére írásban három hét fizetésnélküli szabadságot kértem. Csak akkor mentesítettek a munkavégzés alól, amikor munkatársaim felháborodtak. hogy ezt a lehetőséget nem kínálják fel”), fiatal munkatársával szóban abban állapodott meg, hogy két-három hétre mentesíti a munka alól: legyen idő az álláskeresésre. Két hét után — és azóta sem — azonnal betölthető állást nem talált K„ mégsem dolgozik ma már munkahelyén. Élesen összeszólalkozott ugyanis közvetlen főnökével. Szerinte az osztály- vezető („elviselhetetlen hangon és hangerővel”) azt kérte számon, két hete miért nem látták szinte soha a hivatalban, az osztályvezető szerint viszont ő („kétségtelenül nem nevetgélve”) arra hívta fel a dolgozó figyelmét, hogy a két hét letelt. és most már K.-nak is be kell járni munkahelyére. A közvetlen vezető azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy fiatal munkatársa flegmán és arrogánsán tárgyalt vele, folyton az igazgatóval történt megegyezésére hivatkozott. „És különben is — fűzte hozzá — ezt az ügyet a hátam mögött, mondhatni a szolgálati út megkerülésével intézték”. A bántó és a további együttdolgozást szerinte lehetetlenné tevő összetűzés után K. úgy vélte, képtelen még hónapokig abban a hivatalban dolgozni. Amikor azonban ezt bejelentette, közölték vele: szeptemberig, a szerződés lejártáig maradnia kell, vagy — ha munkakönyvét gyorsan meg akarja kapni — magának kell felmondania. A hivatal ezt (a határozott időre szóló munkaszerződés esetében) csak különös indokkal, például a munkára való alkalmatlanságot bizonyítva tehetné meg. Ez újdonság volt a lánynak: a munkaadónak nincs szüksége rá. mégis neki kell szakítania. De hát ilyen a jog, a szabályok nem ismerése senkit nem mentesít... — bármennyire kezdő is. Az biztos, a jogszerűségen nem esett csorba. De hogy miért kényszerült gyors kenyértörésre K. ? Nehéz lenne megmondani, hogy a lány esetleg túl nagyra nőtt önérzetében vagy az osztályvezető indulatos fellépésében keressük-e az okokat, netán a szolgálati út megkerülése miatti félreértésekre, vagy arra gyanakodjunk, hogy a távozni kényszerülőt nem tájékoztatták elég alaposan lehetőségeikről. A .tények mindenesetre (korántsem csak K. számára) meglehetősen vigasztalanok. A diplomás lány az eltaná- csolás óta eltelt két hónap alatt próbált már munkát találni banknál, ipari vállalatnál. „szinte biztos” állásígéretet mondott telefonon át kurtán „tárgytalannak” munkaerő-közvetítéssel foglalkozó iroda, s „egyeztetés hiányában” hasonló ajánlatot halogatott hetekig egy áfész. A legbiztatóbbak azok a tárgyalások voltak, ahol a reménybeli munkaadók azt ajánlották: „Talán majd a nyáron nézzen be!” New jó jelekkel indult munkás évtizedeinek ez a fiatal diplomás. Ilyen peches emberek persze mindig is voltak, ám K. kálváriája már más, mint az utóbbi évtizedekben történt hasonló egyéni drámák. A szolnoki munkaerő-közvetítési tapasztalatok szerint — néhány „kelendő” diplomás szakma, például a közgazdá- szi kivételével — az azonnal kamatoztatható tapasztalatok nélkül munkát kereső értelmiségieknek mind gyakrabban kell az első vagy újabb munkahely keresésekor próbálkozásuk sikertelenségére számítani. K. azt mondja, „mással-ez úgysem történhetett volna meg, csak velem”. A statisztikák szerint azonban úgy tetszik, korosztályának kudarcai már nem könyvelhetők él „csupán” egyéni szeréncsétlenségként. Ebben a helyzetben viszont a legapróbb hivatali tévedés, a jogszerű, de nem eléggé méltányos ügyintézés sem egyéni problémaként, hanem figyelembe méltó társadalmi tényként esik a latba. V. Sz. J. Nefag-gépbemutató a határban A Szolnoki Közúti Igazgatóság és a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság faaprí- tógéíp-bemirtatót tartott Űjszász határában. Az utak mentén kitermelt fák ágaival, gallyaival nem tudnak mit kezdeni az igazgatóság emberei. Elégetni ugyanis — egy 1986-os minisztertanácsi rendelet szerint — nem lehet, mivel környezetkárosító hatása van. Ezért a Nefag által gyártott és forgalmazott Hód MF—1 erdei faap- rító-gépet próbálták ki. Ez azért is előnyös, mert az így összevágott darabokat kazánokban el tudják égetni. Eddig a Nefag 64 darabot adott el. A gép teljesitménye 2—3 köbméter óránként. Képünkön a szakemberek figyelik a gépet. ' — T. Z. — Palágyi Béla
